18. rész

Sziasztok!
Millió és még egy bocsánatkéréssel tartozom Nektek! Millió bocsánat azért, hogy ennyit késtem a résszel, és hogy olyan régen írtam utoljára, és még egy, hogy elfelejtettem az én Drága blogom 2. születésnapját. A blog augusztusban volt két éves, és egy meglepetés novellával akartam volna Nektek kedveskedni, de az az igazság, hogy nincs időm, ezért sajnos a novella nem úgy halad, ahogy én szeretném, de abban reménykedtem, hogy egyszer majd elkészül.

Az, hogy két éves már elmúlt a blog nem csak azt jelenti, hogy már két éve egy totális álomvilágban élek, aminek a szüleményei gyakran nevetségesek, vagy éppen szomorúak, vagy esetleg túlfűtöttek egy-két téren. Ez a két év azt jelenti, hogy Ti már ennyi ideje vagytok velem, ennyi ideje olvastok engem, és várjátok a részeket. Hogy már két éve folyamatosan erőt adtok nekem ahhoz, hogy írjak, és ne hagyjam abba, és hogy az ötleteim a gépembe rögzítsem. Köszönöm, hogy vagytok nekem, hogy kitartotok mellettem, és támogattok. Rengeteget köszönhetek Nektek, és rengeteget köszönhet Nektek a blog. Remélem, hogy a történetek, amik még függőben vannak befejezésre kerülnek, és ennek a végét Ti megvárjátok velem, és az utolsó történet befejező részét ugyanazzal a keserű örömmel olvassátok majd, mint amellyel én írom majd meg. 
Köszönöm annak, aki ezt a kétezer sort végigolvasta még az új rész elolvasása előtt, és köszönöm annak, aki az előző részhez/részekhez kommentelt, és azoknak is, akik csak pipáltak, vagy csak olvastak. Értetek van ez a blog, nektek írom, a Ti szórakoztatásotokra, és köszönöm, hogy erre mindig emlékeztettek. Hisz milyen vers is az olyan, amelyet senki nem olvas, milyen az a regény, amelyet senki nem forgat, milyen az az írás, amelynek értelmét csak az írója látja?!
Jó olvasást Drága, Kitartó Olvasóim.
Ezer csók nektek
*Chrisee

18.          rész

***1999. december

December 12-én mosolyogva ébredtem. Hatalmasat nyújtóztam a pink ágyneműm és a több tucatnyi plüssállatom között, majd kiugrottam a melegből, és egyből az ajtóhoz szaladtam, hogy felvegyem a köntösöm. A tükörben megigazítottam szőke, kócos hajam, majd leszaladtam, hogy Mrs. Stealmen-től megkapjam a finom, és meleg kakaóm reggelire, meg anyutól az ölelést. Persze aputól is szoktam kapni, de ő pont üzleti úton volt.
Mikor leértem, Mrs. Stealmen gondterhelt arccal ült a konyhában az egyik széken, és éppen az uzsonnám készítette.
- Jó reggelt- daloltam- olyan jól aludtam az este!- dicsekedtem- kész van már a kakaóm?
- Szervusz, kicsi lány- fordította felém idősödő arcát. Arcán kedves mosoly terült el, s a szeméből áradó melegség egy egész armada szívét betöltötte volna.
De láttam rajta, hogy ez mégsem az igazi mosolya. Még ezek ellenére sem…
- Máris hozom neked a kakaót, épp most akartam levenni a tűzhelyről!- állt fel kicsit nehézkesen, majd a tűzhelyhez döcögött.
Kitöltötte a világosbarnán folyó finomságot a hercegnős bögrémbe, rakott hozzá egy mályvacukrot, majd letette elém. Megsimogatta fejem tetejét, és megállt velem szemben. Belekortyoltam a kakaóba. Ugyanolyan íze volt, mint máskor, de nekem mégsem esett jól. Éreztem, hogy valami nincsen rendben.
- Anya hol van?
- Tudod, kicsi lány… anyukádnak el kellett utaznia
- És nekem nem is szólt?- kerekedtek el a szemeim és majdnem sírni kezdtem
- Tegnap az éjszaka közepén kapott egy hívást. Tudod, anyukádnak van egy testvére… vagyis… azért kellett elutaznia, mert vele történt valami
- Micsoda?- kérdeztem sértődötten, hogy nekem még csak nem is szólt
- Sajnos anyukád testvére, a férje, és a kisbabájuk balesetet szenvedtek, és édesanyádnak kell gondját viselnie ezen túl az idősebbik lányuknak. Aki annyi idős, mint te
- És az a lány ide fog költözni?
- Igen- bólintott Mrs. Stealmen
- De jó!- ugrottam fel- olyan nagy csak nekem ez a ház, és már amúgy is annyira akartam egy testvért, de nem kaphattam meg
- Tudod, a lány, aki jön, őt Brook-nak hívják, de mivel Európában élt egészen idáig, nem tud angolul. Arra szeretnélek kérni, hogy segíts neki megtanulni minél hamarabb a nyelvet, és segíts neki beilleszkedni az iskolába
- Persze, ez csak természetes! Mindent meg fogok tenni, hogy mi legyünk a legjobb barátnők!
- Rendben. De most nyomás készülődni, mert iskolába kell menned
- De nincs kedvem!
- Pedig muszáj lesz menned
- És mikor ér haza anya, és Brook?
- Majd csak holnap, kedvesem. Nagyon hosszú ám a repülőút
- Rendben- sóhajtottam nagyot és elindultam készülődni.
Az iskolában mindenkinek elújságoltam, hogy hamarosan új lány fog érkezni, és szeretném, ha kedvesek lennének vele. Az osztályom is épp olyan izgatott volt, mint én.
Csütörtök reggel arra keltem, hogy idegen hangok terjengnek a lakásban. Hamar kikeltem a pihe-puha ágyamból, és leszaladtam a földszintre. Egy barna hajú lány állt velem szemben, hatalmas kék szemeit pedig rám szegezte. Olyan szép volt. Talán még sosem találkoztam olyan szép lánnyal, mint ő. Meg volt szeppenve, és ez engem nagyon bántott. Leugráltam elé a lépcsőről, és kezet nyújtottam, ahogy a filmekben láttam
- Szia, én Tessa vagyok!
- Én… szia! Én Brook vagyok- habogta
- Az hittem, nem beszélsz angolul
- Csak egy egészen kicsikét- pirult el
- Aranyos az akcentusod. Láttad már a házat?
- Nem, csak most érkeztünk. Anyukád fizeti a taxit. Én már találkoztam … Mrs… nem tudom, hogy hívják- ismét elpirult
- Mrs. Stealmennel?- kérdeztem
- Igen!- vágta rá
- Gyere! Megiszunk reggelire egy kakaót, és aztán megyünk suliba!
- Ő… ne haragudj, de nem értettem, amit mondtál…
- Kicsikém!
- Anya!
Anya az ajtóban éppen levette a kabátját, mikor meglátott. Hamar a karjába rohantam, és szorosan magamhoz öleltem
- Már megismertem Brook-ot- újságoltam- ugye jöhet ma velem?
- Nem, majd csak a jövő héttől fog iskolába járni, addig van egy- két elintézni való dolgunk
- De addig mit fog csinálni?
- Itthon marad, és gyakorolja a nyelvet
- De már most is jól beszél!
- Lehet, de nem annyira, hogy iskolába menjen. Ebben az évben egy speciális iskolába fog járni, hogy ne maradjon le. Ahol németül, az anyanyelvén, és angolul egyszerre tanulhat. És majd csak jövőre, vagy azután megy át hozzátok
- Ja, értem- lógattam az orrom- akkor én megyek készülődni- sóhajtottam
- Rendben. Okos kislány legyél, és ha hazaértél, ígérem, hogy mindent megbeszélünk
- Oké. Szia, Brook- nyomtam egy puszit újdonsült nővérkém arcára, aztán felszaladtam a lépcsőn, hogy készülődni kezdjek.
Aztán lassan telni kezdtek az évek. A karácsonyt, a szülinapokat, július 4-ét, a hálaadást együtt ünnepeltük, de Brook valahogy mégis mindig kilógott. Próbáltam neki segíteni, ahogy idősebbek lettünk hívtam a barátaimmal, de ő csak otthon akart maradni. Egyre több figyelmet kapott, és én egyre kevesebbet. Ő volt a kis árva, akinek el kellett hagynia az otthonát, ő volt az áldozat, akinek minden újat meg kellett szoknia. És én?! Minden figyelem elterelődött rólam, már a nagyszüleim is jobban szerették Brookot, mint engem. Több mindent kapott meg, több mindent engedtek meg neki.
Mikor 15 éves lett, átkerült abba a gimnáziumba, ahol én is tanultam. Próbáltam volna neki segíteni, hogy könnyebben beilleszkedjen, de egyszerűen nem hagyta. Ha húztam az egyik csoport felé, ő csak azért is a másikba ment. Mindent egyedül akart csinálni, és továbbra is ő volt az, aki a legtöbb figyelmet kapta.
Aztán eljött az este, amikor minden megváltozott. Mint minden 16 éves lány, én is szerelmes voltam. Szerelmes egy két évvel idősebb fiúba, aki az iskolánkba járt. Josh Gerdan. Szőke haj, kék szemek, magas, a kosárlabdacsapat kapitánya. Nem vágytam semmi másra, csak rá. Ábrándoztam, és a barátnőimmel naphosszat arról beszélgettünk, mennyire jól néz ki. Akkor még nem tudtam, hogy mit is kéne tennem ahhoz, hogy megszerezzem. Nem jártam puccos ruhákban, nem törődtem annyira a külsőmmel. Egyszerű lófarkat viseltem, nem sminkeltem.

Brook ruhája

Brook egyik délután a szokottnál vidámabban jött haza. Egyből anyuhoz ment, aki- miután meghallgatta a lányt- sikítva felugrott, és elcibálta valahova. Engem meg se kérdezett, hogy lenne-e kedvem menni. De ezt már egészen megszoktam, így hidegen hagyott. Aztán mikor hazaértek, Brook egy csodálatos, mélykék estélyit öltött magára, a haját anya tökéletesre formázta, kisminkelte, és egy csodás, fekete magas sarkút, meg táskát vett magához indulás előtt. Éppen a nappaliban tévéztem,
péntek este, mikor csöngettek. Felegyenesedtem a kanapéban, hogy megnézzem, ki érkezett, és akkor láttam meg azt, amit azóta sem sikerült elfelejtenem. Josh Gerdan ámulva nézett egy lányt, tátott szájjal, a csillogó kék szemeivel. De ez a lány nem én voltam. Az Brook volt. Abban a pillanatban mindent elvett tőlem. Elvette a családom, a helyemet a házban, és a szerelmem.
A hátra maradt években minden időm azzal töltöttem, hogy Brook visszakapja azt a szenvedést, amit nekem okozott. De még ekkor sem figyeltek fel rám sem a szüleim, sem a nagyszüleim. Brook volt a kis ártatlan, akit bántottak, én meg a gonosz „mostohatestvér”, aki fájdalmat okozott.
Megismerkedtem apa bakszámlájával, és a női magazinokkal. Nem kellett sok idő, és apa pénze révén hamar én lettem a legnépszerűbb csaja a suliban. Sikerült Brookot nap, mint nap a földig aláznom, de sokszor még ez sem volt elég. Nem láttam rajta azt, hogy érti, mit miért teszek. Nem szenvedett eléggé. Ezért otthon is folytattam a kínázását. Mindig csak az járt a fejemben, hogy mennyire megbántott. Elvett tőlem mindent, és nekem semmim sem maradt.
Bántottam, népszerű lettem, de mégsem lettem boldogabb. Brook nem volt sem szomorú, sem boldog. Csak néha sikerült kihoznom a sodrából, akkor kiabált velem, aztán bőgve magára zárta az ajtót. Nem ismertem még egy olyan magányos csajt, mint ő.
Aztán eljött a végzős év. Az iskola évkönyvét szerkesztette, a sznobok „vezére” lett. Mikor erre rákérdeztem nála, persze tagadta. Aztán jött Alexander. És Brook megváltozott. A szemeiben csillogást kezdtem látni, mintha eltűntek volna az életéből a szürke hétköznapok. Már rögtön tudtam, hogy el kell vennem tőle Alexandert ahhoz, hogy visszaadhassam neki azt a fájdalmat, amit ő okozott nekem.
De a tervem kudarcba fulladt. Újra, és újra. Elválaszthatatlanok lettek, aztán barátságból szerelem lett. Majdnem össze is házasodtak, de aztán egyszer csak vége lett. Szakítottak.
A háttérből minden olyan bonyolultnak tűnt. Brooknak karrierje lett, jó ügyvédnek számított a maga területén, sok ügyet kapott. Aztán elkezdett eltűnni, volt, hogy otthon volt hetekig, aztán meg volt, hogy napokig nem lehetett elérni. És akkor jutott eszembe az egyik ügye. Próbálták a sajtó elől eltitkolni, hogy annak a sportolónak… Sebastian Vettelnek, milyen nőügye volt. Rögtön derengeni kezdett a név. Olvastam a naplójában egy fiúról, aki után már 12 éves kora óta epekedett. És mennyire fájt mikor el kellett jönnie Németországból és stb., brü-hü-hüm.
Azt láttam az utolsó esélynek a bosszúra. Keresgélni kezdtem, hogy juthatnék ennek a bizonyos pilótának a közelébe. Hónapokat töltöttem minden féle szerepek kreálásával: voltam újságíró, szállodai recepciós, takarító, de egyszerűen sehogy nem sikerült elcsípnem a németet. Aztán találtam egy hirdetést egy eszkort lányokat kereső cégről. Azonnal jelentkeztem, és megismertem Ginát.
Viharosan indult az egész „karrierem”, ugyanis rögös út vezetett a jó munkák megkaparintásáig. Vagyis a gazdag ügyfelek kifogásáig. Nem volt teljesen ellenemre az az élet. Utazhattam, és sok pénzt, és ékszert kaptam.
Aztán egyszer, egy francia pasassal voltam, aki egy különleges ékkövekkel kirakott ezüstláncot adott nekem. Nagyon drágának látszott, így visszakoztam elfogadni, de végül megtettem. Utána kezdődtek a bonyodalmak. Valaki követni kezdett, és leveleket küldözgetett nekem, hogy megöl, ha nem juttatom el neki a láncot. Én persze megijedtem, és felhívtam Ginát, hogy mit kell tennem. Ő megnyugtatott, hogy majd ő elintézi, de aztán aznap estére kirabolták a szállodai szobám, és eltűnt a nyaklánc. Kiderült, hogy nem is azok vitték el az ékszert, akik eredetileg is fenyegető leveleket küldtek nekem. Már akkor is Gina bűnösségére gyanakodtam, de nem mertem beismerni magamnak, mert akkor, végre megszerezte nekem a Vetteles munkát. Végre bosszút állhattam Brookon. Megejtettük az estét, de utána újabb gondok jöttek. Kutattam egy keveset, és rátaláltam a titok nyitjára.



*** Napjainkban

 /Brook szemszög/

- És mit találtál, Tessa?
- Ginát szembesítettem az általam ismert tényekkel, mire ő beismerte, hogy nála van a nyaklánc, de nem adja át azoknak, akik keresik. És ha én elárulom nekik, hogy nála van a nyakék, kitálalja a kuncsaftjaim listáját. De ha az enyémet kiadja, a rendőrség a korábbi lányok listáját is el fogja kérni tőle. És akkor derékba törne Zane és Alex karrierje… Mert ők is rajta vannak azon a listán
- Hogy mi?- kerekedtek el a szemeim- Alex és Zane? Az apád?
- Pontosan- bólintott szomorúan- és mivel jó bevételforrást jelentek Ginának, nem hagyhatom abba a munkám
- De Ginának miért kell a nyaklánc?
- Erre nem sikerült rájönnöm- rántotta meg a vállát- csak már belefáradtam, hogy úgy ugrálok, ahogy fütyülnek
- Tudom. És sajnálom. Nem tudtam, hogy Josh olyan fontos volt neked. Ha mindezt tudom… nem akartam elvenni tőled semmit. Én egyszerűen csak a régi életemre vágytam, és minden nap azon voltam, hogy itt túlélhessek, hogy aztán visszamenjek Németországba
- Akkor miért maradtál mégis itt?
- Nem tudom… sok minden köt ide, és nem voltam elég bátor ahhoz, hogy szembenézzek a múltammal. De már itt van nekem Sebastian, és lehet, hogy vele együtt már meg fogom tudni tenni
- Kérhetek valamit?
- Persze
- Bocsáss meg nekem- csordult ki egy könnycsepp Tessa szeméből
- Persze, hogy megbocsájtok- álltam fel, majd a lány elé sétáltam, és szorosan átöleltem- nekem kell bocsánatot kérnem azért, mert okot adtam arra, hogy a fiatal éveid nagy részét azzal töltsd, hogy az én tettem próbálod megbosszulni
- Akkor segítesz?
- Mindenképpen. És azt hiszem, az lesz a legjobb, ha az eszkort cégnél, és Ginánál kezdjük a keresést.