17. rész

17.          rész

Sziasztok!

Tudom, hogy nem szupersebességgel, de itt a folytatás! Remélem, már sokan vártátok, és köszönöm a kommentet és a pipákat, az előző részhez! Jó olvasást, és meseszép nyarat kívánok Nektek, Drága Olvasóim!

Ezer puszi

*Chrisee

Én pattantam be a vezető ülésre, és 10 perc alatt Seb háza előtt voltunk. Alex végig az ajtóba kapaszkodott, de nem tehetek róla. Ha Tessát zsarolják, az az én dolgom is. Akármennyire utál, vagy éppen én őt, kötelességem segíteni, ha már rokonok vagyunk…
Behajtottam a kapun, majd a lépcső elé faroltam. Kivágtam a kocsiajtót, és beviharzottam a házba. Levágtam a kocsi kulcsot az előszobaszekrényre, majd a kabátom a földre, és a konyhába mentem
- Hol van Gina?- kérdeztem fújtatva
- Miért vagy ideges?- kérdezte Seb, majd rám nézett
Becsuktam a szemem, nagy levegőt vettem, majd ismét kinyitottam, és Sebre néztem
- Hol van Gina?- ismételtem a kérdést higgadtan
- Az emeleten, épp nemrég ment vissza a szobába, ahol eddig volt… Mellesleg, jó reggelt- mosolygott rám Britta, Kimi ölében
- Volt már jobb is- morogtam, és az emeltre masíroztam
Igazság szerint fogalmam sem volt, melyik szobában fogom megtalálni, így mindegyikbe benyitottam. A harmadik szobában találtam rá, épp indult volna le
- Te mit akarsz itt?- kérdezte, és el akart menni mellettem
Megragadtam bal csuklóját és a falhoz ráncigáltam. Alkaromat a torkára szorítottam, így nem tudott mozogni
- Kurvára tudod, hogy mit akarok. Ki zsarolja Tessát?- fröcsögtem
- Engedj…el- nyögte alig hallhatóan
Kicsit engedtem a szorításból
- Hol van most, és ki zsarolja?
- Nem tudom, miről beszélsz!- mondta tagoltan
Épp a következő kínzási módszeren gondolkodtam, mikor megrezzent a telefonja. Jobb kezével megpróbált eltolni magától, de nem engedtem. Telefonja tovább rezgett.
Elengedtem, majd a készülék irányába rohantam. Tessa neve villogott a kijelzőn.
- Hol vagy, Tessa?- szóltam bele aggodalmasan, majd ellöktem Ginát, aki ki akarta venni kezemből a készüléket
- Brook? Te meg mi a francot csinálsz más telefonjával?
- Miért nem mondtad el, hogy zsarolnak?- kérdeztem vissza
- Ez túl bonyolult ahhoz, hogy megértsd, és úgy sem segítenél…
- Ezt honnan tudod?- vontam fel szemöldököm
- Nem hittél volna nekem
- Lehet. De ha normálisan viselkedsz, biztos, hogy meghallgattalak volna
- Mindegy. A lényeg, hogy erről anyuék nem tudhatnak, oké?
- Jó, nem mondom el nekik. Hol vagy most?
- Amerikában. De már nem sokáig. Van egy megbízásom… ahhoz kell Gina. Nem tudom, hova kell mennem
- Nem mész te sehova, baszki!- kiabáltam, majd Ginára néztem, aki már azt ajtónál állt, és indulni készült- az én lakásomon találkozunk 2 nap múlva. Gyere oda, mindent elintézünk
- Brook…
- Oda jössz- sziszegtem, majd letettem a telefont
Hátrasimítottam a hajam, ami a szemembe lógott, majd Gina felé fordultam ismét. Méregettem egy darabig, de egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. Miért épp Tessa? Miért épp a mi „családunk”?
Félpercnyi néma csend után úgy döntöttem, inkább lemegyek a földszintre. A konyhában Sebastian még mindig evett, Britta még Kimi ölében ült, de senki más nem volt ott. A bárszekrényhez léptem, és elővettem egy üveg whisky-t. A whiskys pohárba dobtam két szem jeget, teletöltöttem a barna itallal, majd a pulthoz ültem
- Milyen volt az este?- kérdeztem a párocska felé fordulva, majd iszogatni kezdtem
- Jó volt…- dadogták tágra nyílt szemekkel- már nem azért, hogy beleszóljak, de kicsit korán van még, nem?- kérdezte Britta
- Pedig ez pont, hogy beleszólás volt- forgattam meg a szemem
- Szóval ma este is maradsz?- kérdezte Seb
- Veled még számolok- vettem elő fenyegető hangom
- Egy, kettő,három…- kezdte el vigyorogva, mire belőlem kitört a nevetés
- Csak nehogy tizenháromnál megakadj- öltöttem rá a nyelvem nevetve, ő pedig édes csókot nyomott ajkaimra
- Miért vagy ilyen ideges?- kérdezte, és vállamat kezdte simogatni, majd masszírozni
- Tessa bajban van- sóhajtottam- és Gina hibája az egész
- Ne hibáztass addig, amíg nem tudod az egész történetet…- szólt közbe Gina az ajtóból- majd ha minden kivilágosodik előtted, megértőbb leszel. Kösz Seb a bulit- mosolygott a németre- most megyek. Remélem, látjuk még egymást
Sebastian csak biccentett, de a vállaimban ismét megkeményedett az összes csomó. Ő aztán biztos, hogy nem látja még egyszer az én pasim!
Elköszönt Kimitől meg Brittától is, aztán már csak azt hallottuk, ahogy csapódik az ajtó.
- Nem fogsz vele találkozni. Soha többet- mondtam Sebnek kimérten
- Nem fogok, ha megmagyarázod, mi történik éppen
- Mikor Tessával voltál… adtál neki pénzt?
- Én…- kezdte habogva
- Te pénzért szexeltél?!- emeltem meg kicsit a hangom meglepetésemben, és feléje fordultam.
Szakértő kezei így már nem érték el vállaim
- Nem éppen- nyelt egyet- közvetlen sosem kért… vagyis miután együtt voltunk, általában az összes pénz eltűnt a tárcámból
- Meglopott?
- Mondhatni… de nem biztos, hogy ő volt
- Ahogy véletlenek sincsenek, hagyjuk már, Seb!- csattantam fel- sosem érdekelt, miért kell neki a pénz?
- Nem. Miért érdekelt volna?
- Zsarolják- vetettem a szemére
- Miért kellett volna, hogy érdekeljen, ha úgyis csak alkalmi dolog volt?
- Jó, igaz- sóhajtottam- honnan ismered Ginát?- lendültem megint bele
- Itt veszekedés lesz a javából, szóval jobb, ha mi lépünk- mondta hangosan a finn, majd leemelte öléből Brittát, és kézen fogva kivezette őt a konyhából
- Gina olyan rokon féleség. De nem vérszerinti rokon. Mikor Melanie, a nővérem úgy tíz éves lehetett, nagy bajba keveredett, és akkor jött Gina, mint a hős megmentő. Azóta elválaszthatatlan barátnők, és a család szívéhez is hozzánőtt
- Ez mind szép és jó… de az már gáz, hogy arra sem emlékszel, hogy tegnap este milyen mesét akartál nekem beadni róla
- Tudom, hogy hazudtam. Azért nem mondtam el, mert Gina egy időben a barátnőm volt
- És arra gondoltál, hogy kiverem a balhét, ha ezt megtudom?
- Bocs, bébi, de mostanában kiszámíthatatlan vagy…
Meredtem Sebastianra, és azon gondolkodtam, igaza van-e. Az életemben olyan változások voltak, amiket nagyon nehéz feldolgozni. Vagyis csak sok idő kéne mindegyikhez. De nekem kevés időm van, és mindenki az várja, hogy rögtön rázódjak bele az újdonságokba. De nekem ez nem megy. És a gondok, amik persze már megint csőstül jönnek… szinte egyikre sem látom megoldást. Csak a whisky-m!
A pult felé fordultam, és belekortyoltam. Lassan szopogattam, és nem szólaltam meg. Gondolkoztam. Olyan rég volt már, hogy magamra szántam egy- egy napot. Mostanában fél órám sincs magamra, mert vagy dolgozok, vagy Sebbel vagyok. Nem, mintha bánnám az utóbbit! De mégis… meg kell szoknom, hogy kapcsolatban élek, és már nem minden rólam szól, hanem van velem egy csodálatos férfi is, akire bármikor számíthatok.
- Most megbántottalak, Édes?- simult neki a hátamnak Sebastian és egy puha csókot hintett a vállamra
- Nem, dehogy- mosolyodtam el- csak gondolkozok- vontam meg a vállam
- Tudok segíteni?- csókolt bele most a fülembe
- Nem. Most csak egyedül kell gondolkodom. De nem akarom, hogy elmenj- kaptam kezei után, mikor eltávolodott tőlem
- Nem megyek el. És ma azt csinálunk, amit csak akarsz
Nagy vigyor terült el az arcomon és megcsókoltam Sebastiant. Megkértem, hogy vegyen az ölébe, majd vigyen a bárpulthoz. Ott felmarkoltam a whiskyt, majd megkértem, hogy vigyen a nappaliba, és dőljünk le a kanapéra. Fejem mellkasára hajtottam, és csak hallgattam egyenletes szívverését.
- Szeretlek, Borsó- suttogta Seb és belepuszilt a hajamba
- Én is téged- mondtam, de szemeim már csukódtak le, és elrepültem Álomországba
Már Január közepe van, de a Tessa ügy kapcsán még mindig nem jutottam semmire. Próbálom kiszedni belőle, hogy mit és miért csinál, hogy hányszor történt már ilyesmi, de nem hajlandó kommunikálni velem.
- Miért nem érted meg, hogy megbízhatsz bennem?- kiabáltam ismét Tessával.
Ez a veszekedés már a napi rutinhoz tartozik. Felkelek reggel, összepakolom, amit Tessa előző nap szerteszét hagyott. Ha szándékozik felkelni tizenegy előtt, akkor veszekszünk egy sort a rumliról, amit mindig hagy. Elmegyek dolgozni, és legyűröm a napot az elégedetlenkedő, és elviselhetetlen férjek, és feleségek társaságában, majd végül hazaesem, és kezdődik a vita Tessával arról, hogy miért nem árulja el az igazat, és ha ő tényleg „nem fél”, akkor mi a francért van még mindig az én lakásomon.
- Eddig is állandóan szemétkedtél velem- vágta oda
- Mert egy hülye liba vagy. Ha nem mondod el, nem tudok segíteni
- Ne merj így nevezni! Mindig is téged szerettek jobban anyuék. Te voltál, a kis árvácska, akit mindenki sajnál, és az, aki mindent megkap!
- Szerinted nekem az nem volt szar érzés?! Alig múltam tizenkettő, és elvesztettem az egész családom! Bekerültem egy ismeretlen környezetbe, egy olyan helyre, ami idegen volt számomra. Olyan emberek vettek körül, akik a rokonaimnak mondták magukat, mégsem ismertem őket. Mindent megkaptam, de valójában semmit nem akartam! Mindenemet odaadnám, ha ismét viszont láthatnám a szüleim, és a kishúgom! De te ezt kurvára sosem fogod megérteni, hogy milyen érzés. Egész végig azzal voltál elfoglalva, hogy a rólad elterelődött kicsi figyelmet visszaszerezd. Sosem próbáltad megérteni a helyzetem, vagy csak egy kicsit is átérezni. De nem is érdekel. Önző voltál már akkor is, és az is maradsz. És ezzel vége a veszekedésnek. Megpróbáltam segíteni, de téged ez megint nem érdekel. Két napod van, hogy kiköltözz.
Monológom befejezve a szobámba masíroztam, és amilyen hangosan csak lehetett, bevágtam magam mögött az ajtót. Este még telefonáltam Sebbel, de aztán ágyba bújtam, és kíváncsian vártam, milyen újabb kihívást hoz a holnap.
Mikor reggel kinyitottam a szemem, még nem szólt az ébresztőm. De mivel nem egy baldachinos ágyban feküdtem Sebbel a Bahamákon, rögtön tudtam, hogy ez csak a valóság lehet. Nagyot fújtattam, és kikeltem az ágyból. Az órára néztem: 6:32. Visszasandítottam az ágyamra, de nem volt kedvem visszafeküdni, így gondoltam nekivágok a napnak. Az egyetlen vigaszom volt, hogy tudtam, holnap már láthatom Sebastiant. Hisz ma péntek!
Belebújtam a köntösömbe és a mamuszomba, majd kicsoszogtam az ajtón. Azonnal megtelt az orrom friss sütemény illatával, és szemeim itták a látványt, amelyet a ragyogó tisztaság nyújtott. Elgondolkodtam azon, van-e ma valami különleges alkalom, de semmi nem jutott eszembe. A konyhába mentem, hogy kávét főzzek, és utána járjak a dolgoknak. 
Beérve a konyhába csak azt látom, Tessa vesz ki egy tálca süteményt a sütőből
- Jó reggelt- köszöntem, majd a kávéfőzőhöz mentem, és elővettem egy bögrét- kösz, hogy főztél kávét- mosolyogtam rá Tessára
- Tudom, hogy mindig ezzel indítod a napod. A süti is a tiéd- jegyezte meg
Teli cukros és tejes kávémmal leültem a pulthoz.
- És… miért kapom én mindezt?
- Csak szeretnék bocsánatot kérni. És elmesélni mindent, az elejétől…- nézett rám nagy szemeivel, és a beleegyezésemre várt
Nagyon jó volt ezt hallani, és látni Tessától. Már csak egy gond volt: ha mi most elkezdünk lelkizni, el fogok késni a munkából. Végül aztán döntést hoztam. Ha nem ragadom meg ezt az alkalmat arra, hogy kiderítsem az igazat, Tessa talán sosem szánja rá magát megint, hogy kitálaljon. Szóval, itt az idő. Bólintottam, mire a szőkeség felpattant egy bárszékre, és nagy levegőt vett.