21. rész
Gondolatok százezrei keringtek a
fejemben, mikor hazaértem. Kislányomra vetettem egy gyors pillantást, köszöntem
a családomnak és lefeküdtem aludni. Sebastian szavai, az Európában történtek
teljesen kikészítettek és megtörtek. Nem is tudom, hova tűnt az, aki voltam.
Mindig elsírom magam, érdekel Sebastian… és… képes lennék eladni a céget,
bárkinek, csak, hogy visszakapjam a szerelmem és kislányom édesapját
Másnap
reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Gyorsan bekaptam egy gyógyszert, majd
lementem a földszintre, ahol összefutottam Biankával
-
Mi volt ez
tegnap?- kérdez egyből a lényegre
-
Összevesztünk- ülök
le mellé egy kávéval a kezemben- nem… nem is értem, hogy hogy tudta meg…
-
Mit?
-
Találkoztam
Karlal Németországban
-
És mit
csináltál?
-
Elrabolta
Sebastian öccsét és… és én nem tehettem mást- jelent meg egy könnycsepp a
szemem sarkában
-
Mit tettél?- néz
rám kétségbe esetten
-
Lefeküdtem
Karlal és… ő mindezt felvette videóra és eljuttatta Sebhez
-
Dé… mégis… hogy
lehettél ilyen felelőtlen? És miért nem ölted meg?
-
Nem tudom… az
nap annyira fáradt voltam, hogy simán rájött, hogy fegyver van nálam és elvette
én pedig már annyira el voltam keseredve, hogy minden rossz miattam történik,
hogy csak az járt a fejemben, hogy ezzel végre valami jót teszek
-
Mióta jó ha
megcsalod azt, akit szeretsz??
-
Nem… tényleg nem
tudom, de… kell a segítséged- nézek fel rá, de mikor pillantásunk találkozik,
Bianka megborzong
-
Nem szeretem ezt
a nézést- kezdi habogni- ilyenkor…. félek tőled
-
Neked nem kell,
de… kell egy terv. Véget akarok vetni ennek az egésznek. Nem akarom ezt tovább
folytatni, és… már tudom, hogy nem is az apámé volt az üzlet. Vagyis az igazi
apámé…
-
Te oda akarod
nekik adni a drogot?- hökken meg
-
Halott embert
láttál már igazgatni?
-
Nem értelek…
-
Megölök
mindenkit, akinek eddig köze volt ehhez az egészhez és egy teljesen semleges
személynek adom oda. Ilyen egyszerű. És akkor végre én is boldog lehet Sebivel,
és Marival
-
De… ez nem ilyen
egyszerű. Ez annyira mélyen gyökrezeik
-
Nem érdekel, még
ha én is meghalok. De Seb és Mari legyenek biztonságban
-
És már van
terved?
-
Azt hiszem…
-
Tehát van
-
Igen, de… lehet,
hogy nem fogják bekapni a csalit
-
Beavatnál?
-
Amint tudni
fogom minden lépését a tervemnek, igen. De sok segítség kell a részedről és apa
részéről is. Tényleg… hol van?
-
Este kapott egy
riasztást és be kellett mennie
-
Nem tudod, mikor
jön?
-
Fogalmam sincs…
de én is megyek, mert találkozóm van- pirul el
-
Nocsak, nocsak…
a múltkori srác?
-
Igen, és igazán
megjegyezhetnéd a nevét!
-
Tudod, hogy
tudom- nevetek fel és felszaladok az emeletre kislányomhoz
Sokat játszottunk, nevetgéltünk és okosodtunk. Amíg
altattam, etettem, végig az járt az eszemben, hogy a tervem hogy kéne
kivitelezni. Bomba biztosnak és pontosnak kell lennie, mert egyetlen apró
változás, és lebukhatok és nekem végem…
Este fél 7
körül ért haza apa és őt is beavattam valamennyire a tervbe. Nem tetszett neki
az ötletem, de végül is mellettem állt, hisz a lánya vagyok, és ezzel neki is
segítek…
A napok
innentől gyorsan teltek. Sebastian nem keresett és én sem őt. Meg volt a magam
baja, és ez bőven elég. Bejártam dolgozni a céghez, hisz vezérigazgatói posztom
miatt van bőven elég dolgom. A terv… viszont teljesen kész volt, és már tudtam,
több lépéssel járok előttük és ha utol akarnak érni, résen kell lenniük.
-
Van valami baj,
Norma?- kérdezi apa mikor leérek a lépcsőn és szorosan átölel
-
Nem, csak…
utálom ezt a napot- rántom meg a vállam
-
Nem a keddet… a
Június 12-ét- sóhajtok
-
Miért, mi van
ma?
-
Ma lenne Fiedel
születésnapja- szontyolodok el ez kicsit
-
Értem. Látom,
nagyon szeretted…
-
Ő volt az
egyetlen, akiben megbíztam
-
Sziasztok-
robban be Bianka hatalmas vigyorral
-
Vigasztald meg
kérlek, mert nekem indulnom kell- néz apa órájára és mindkettőnk fejére nyom
egy puszit, majd kirohan a házból
-
Hova siet
ennyire?- kérdezem
-
Nem érdekel, de
az igen, hogy mi a te bajod?
-
Ma van Fiedel
születésnapja…
-
Ó… ő volt a
testőröd, igaz?
-
Igen, és nagyon
hiányzik…
-
Közel álltatok
egymáshoz?
-
Igen és mindent
tudott rólam, amit kellett. Mellette önmagam voltam…
-
Mennyire-
mosolyodik el
-
Igen, az is-
bólintok elpirulva, de elmosolyodok
-
Mi???- visít Bianka-
ezt nem is mondtad!!!
-
Nem kérdezted-
rántottam meg a vállam nevetve
-
Ezt még visszakapod-
fenyeget meg mutató ujjával- mi a programod mára?
-
Szerintem
kimegyek a temetőbe Marival
-
Persze,
nyugodtan. Elkísérjelek?
-
Nem, szeretnék…
egyedül lenni Marival.
-
Persze, ezt csak
természetes- indul meg, de aztán visszafordul- kérdeznék valamit…
-
Igen?
-
Minek vettél
tulajdonrészt egy szállítási cégben és rendeltél 10 üres konténert?
-
Szerintem… az
legyen az én dolgom- adok egy puszit arcára, majd Marit felöltöztetem, én is
felöltözök és indulunk is a temetőbe
Hosszasan sétáltunk az utcákon át és én csak gondolkoztam és
gondolkoztam. Kislányom már kezdett fáradni így felvettem az ölembe. Mikor a
temetőbe értünk, hosszasan ácsorogtam a sír előtt és kislányom kérdezgetéseire,
hogy miért sírok, és kinek a sírjánál vagyunk, egyszerűen nem tudtam választ
adni. Feltörtek bennem az emlékek, újra és újra gyönyört okoztak, majd
kínoztak, mikor rájöttem, ezek már nem történhetnek meg.
-
Mama, most már
tényleg mondj valamit- szólítgatott kislányom
-
Ő itt a Mama
egyik nagyon jó barátja, de sajnos már nem lehet velünk- guggolok le hozzá
-
Ő az, aki mindig
énekelt nekem egy szép dalt?
-
Te… emlékszel
erre?- mosolyodok el
-
Igen, nagyon
tetszett. És volt, hogy ketten énekeltétek
-
Igen, az is volt…
de gyere, ideje hazamennünk- kapom fel az ölembe
-
Szerintem még
korai- áll vele szemben egy férfi, sötét ruhában
-
Elnézést, nem
értem, mire gondol- rázom a fejem
-
Most szépen
velem jönnek- veszi elő a fegyverét
-
Rendben, de
kérem tegye el, mert egy temetőben vagyunk és a kislányom fél
-
Gyerünk!-
mutatja az utat, majd előre vezényelve minket, jön utánunk
-
Hova megyünk?-
érdeklődök
-
Majd megtudja-
ültet be egy kocsiba, ahol nem vagyunk egyedül
-
Mondták, hogy
nem félős, de hogy ennyire…- neve fel a kocsiban az egyik
-
Tudja… nem csak
ezen a téren vagyok hidegvérű
-
Nagyon tudja,
mit kell mondani
-
Mama, mit
akarnak ezek a bácsik?
-
Hazavisznek
minket- hazudok kislányomnak, mert nem akarom, hogy féljen- aludj el nyugodtan,
mire felkelsz, már a kiságyadban leszel. Rendben?
-
Ühüm- bólogat,
majd fejét mellkasomnak támasztja és pár perc alatt el is szenderedig
-
Szálljatok ki!-
hallok meg ez férfi hangot, mikor leáll a motor
-
A kikötő? miért
hoztak ide?
-
Túl sok a kérdés
és lassú a duma. Befelé!- lök be egy konténerbe, ahol csak egy lámpa ég és egy
szivacs van a földre fektetve
-
Nem hittem
volna, hogy így találkozunk legközelebb
-
Te biztos Ramón
egyik kutyája vagy. Ismernem kéne?- állok fel a szivacsról, ahova kislányom
fektettem
-
Nem ismered meg
a hangom? Sem az arcom?
-
Nem emlékezhetek
mindenkire. Túl sokan vagytok…
-
Pedig biztos,
hogy én megmaradtam benned. Mindenki emlékszik a kedvenc testőre gyilkosára
-
Pablo ölte meg
Fiedelt, nem pedig te
-
De… mikor te
ráhajoltál, hogy megnézd, él-e… még bizony élt
-
Most nagyon
kemény vagy. Nézd, reszketek!
-
Na eredj!-
nyílik a konténer ajtaja és Ramón lép be
-
Nem is lehetne
szebbe meglepetés! – csapom össze a két tenyerem
-
Szép meglepetés
vagyok, ne aggódj. Híreket hoztam
-
Jó hír?
-
Szerintem igen
-
Akkor holnap
végre meghalsz?
-
Szerintem jobb.
A kis lányocskád… veled együtt tévhitben él
-
Mivel kapcsolatban?
-
Ma kinél is
voltál a temetőben?
-
A testőrömnél
-
A-a. Én
pontosítanék. Te, a gyereked apjánál voltál a temetőben
-
Te hülye vagy. Mari
apja Sebastian!
-
Nem, édesem… itt
van a teszt eredménye- vág hozzám egy papírt
-
Miféle teszt?
-
Pablo kérte, még
mikor élt. A gyerek Fiedelé volt
-
És ezt miért
mondod el nekem? ÉS mióta tudod?
-
Csak, hogy
szenvedj egy kicsit- nevet fel- és nagyjából… mióta meghalt Pablo
-
És mi volt az az
európai színjáték?
-
Ja, Karlra
célzol?
-
Igen
-
Segített egy
kicsit, szóval ő is megérdemelt valami jutalmat
-
Én… én voltam a
jutalom?
-
Részben… de jó
volt látni, hogy szenvedsz
-
Te is fogsz,
mikor a cápák falnak fel- szívom fogaim között a levegőt
-
Te meg miről
beszélsz?- nevet fel, mikor megérzem, hogy a konténer megemelkedik
-
Csak nem Északra
megyünk? Norvégia, talán?- kérdezem egy apró mosollyal
-
Véletlen csupán,
hogy tudod
-
Lehet, de… jusson
eszedbe, hogy én figyelmeztettelek. Ha a cápák majd letépik a karod, a lábad
lesz a következő. Bár remélem, hogy én kínozhatlak halálra
-
Utálom, mikor
fenyegetőzöl.. olyan hátborzongató vagy és félek is tőled, egy kicsit-sóhajt-
de ha minden igaz, az út végére enyém lesz a drogvilág
-
Miből is
gondolod?
-
Nem akarlak
mindenbe beavatni- nevet fel, majd egy hangos puffanás jelzi, hogy a hajó
fedélzetén vagyunk. Ramón kisétál, majd embereket sem küld maga helyett, hogy
legyen velem valaki
***
Sziasztok!
Meg is hoztam nektek az új részt, és szerintem hétvégén jön is a folytatás. Kitartást a hétre, már nincs sok hátra, és nagyon szép délutánt!! :)
Puszii<3