2013. október 30., szerda

1. rész

Sziasztok!
Először is, köszönöm, hogy pipáltatok, és hogy még komit is kaptam! *.* Örülök, hogy sokatoknak keltettem fel az érdeklődését :) Nos, nem is akartam tovább húzni az időt, hadd olvassatok csak ;) Itt az első rész, jó szórakozást hozzá!! 
*Chrisee


1.        rész


/2004/

Brook
- Miss Brook, itt az ideje felkelni- hallottam meg egy kedves hangot, majd fény terjedt szét a szobámban
Lassan nyitottam fel pilláim, majd lehúztam fejemről a takarót. Felkúsztam az ágyon, nekidőltem a támlának, és ásítottam, meg nyújtóztam egy hatalmasat, majd néztem, mit csinál Nelly. Miután elhúzta a hatalmas függönyt, kinyitotta az erkélyajtót, amely jóvoltából már nem csak a fényét élvezhettem a Napnak, hanem a melegét is.
Nelly ezek után bement a fürdőmbe, majd teleengedte a kádat vízzel, és bekapcsolta a rádiót. Épp Michael Jackson ment… rég nem hallott, kedves dal volt ez számomra, így a felkelés is jobban ment. Kikeltem az ágyból, majd belebújtam kék mamuszkámba, és magamra terítettem egy lenge kis köntöst. Jobbnak láttam így tennem, hiszen azért reggel fél9-kor még kicsit hideg van egy könnyű kis hálóinghez.
- Miss Brook, kész is van minden- mosolygott Nelly
- Nelly… már kértem, hogy szólíts egyszerűen csak Sharanak

Nelly
- Persze, elnézést, Shara. Csak tudja, a szülei…
- Először is, amit nem tudnak, az nem fáj nekik. Másodszor, pedig nem is az igazi szüleim, így akármennyire hálás is vagyok nekik, hogy befogadtak, és a sajátjukként nevelnek, engem inkább tekints a barátodnak, mint a főnöködnek.
- Köszönöm, Shara. És az igazat megvallva… jobb is, hogy nem az ő gyerekük vagy- kuncogott elpirulva
- Máris jobb a hangzása, nem?- nevettem fel én is, majd átöleltem- és igen, szerencsésnek érzem magam, hogy nem tartozok ide- kuncogtam én is-na, de ez maradjon köztünk! És megyek is készülődni, mert el fogok késni
- Mit kérsz reggelire?
- Egy finom kis szendvicset, sok zöldséggel, és narancs dzúzt
- Rendben, amint leérsz, az asztalon lesz
- Nem csomagolnád be nekem? Jobban szeretem az iskolában megenni ezeket
- Hogyne!
- Köszönöm, még egyszer, Nelly!
Bólintott egyet, majd kiment a szobámból. Besétáltam a fürdőbe, majd ledobáltam magamról a köntöst és a hálóinget és elmerültem a finom habokban. Pont becsuktam a szemem, mikor nagyjából kétezer decibellel megszólalt Britney Spears egyik pörgős száma. Már meg kellene szoknom, de sajnos még nem igen megy… Tessa minden reggel így kel, és az a baj, hogy így is fekszik le… így akár fél 10-kor akarok lefeküdni, akár fél7-kor, mindig hozzá kell igazodnom. De nem baj, már csak 3 hónap!!
Mivel a hangulatos kis fürdőzésemnek már úgyis lőttek, kimásztam a kádból és megszárítkoztam. Beálltam a tükör elé, és gondolkozni kezdtem, hogy a loboncom ma milyen formába öntsem. Végül egy egyszerű kis lófarokba kötöttem, és kifésültem a végét. A ruhásszekrényem előtt nem álldogáltam sokat, ugyanis még tegnap eldöntöttem, mit vegyek fel. Egy ruhácskát kaptam magamra, és egy fekete topánkát. Pár könyvet bedobáltam a táskámba, és betettem mellé a laptopom. Lementem a lépcsőn, majd megettem egy müzli szeletet és eltettem a Nelly által készített reggelim. Csütörtök reggel révén korábban kell beérnem, mint Tessának, ezért ilyenkor külön kocsival megyünk. Bár minden nap találok ürügyet arra, hogy ez így történjen. Még mielőtt elmentem volna, elköszöntem Zane-től és Dianától, és vetettem egy utolsó pillantást Tessára, aki éppen a lépcsőn jött le. A béta-gamma-kappa diétája miatt nem lehet hozzászólni…
Beültem az infinitimbe, és kihajtva a mélygarázsból az iskola felé vettem az irányt. Ezt az autót a nevelőszüleimtől kaptam, a 16. születésnapomra. Mivel Európából költöztem ide, arra gondoltak, európai kocsit vesznek, hátha így enyhítik a honvágyam. Majdnem 6 év alatt ez nem igazán sikerült, de nem számít. Eljönnöm Németországból olyan volt, mintha egy darabot szakítottak volna ki a szívemből.
Július 3. A legkülönlegesebb nap az életemben. Habár még ma is be kell mennem a suliba, ez a nap mindig öröm nekem. A gimiben végzős vagyok, én szerkesztem az évkönyvet és a suli újságot. Lehet, hogy nem vagyok amerikai, de a többiek könnyen befogadtak, és egyik nap sem unalmas.
Mivel nyári szünet van, a parkoló kihalt. Végre jó helyem van, nem kell 10 percet gyalogolnom a főbejáratig. Minden kedden és csütörtökön ülésezik a diák-bizottság. Mivel diákelnök vagyok, kötelező megjelennem. Tessa pedig kiéli a vágyálmát, és ugrabugrálhat mások vállán és kiabálhatja, amit éppen gondol. Gondolom levettétek, hogy pompomlány… Vagyis, ahogy ő nevezi magukat, a hajrázók. Blő, a nevétől is hánynom kell.
Mosolyogva szálltam ki a kocsimból és mentem be a főbejáraton. A portásnak, mint mindig kedvesen intettem, de az szokás szerint semmibe vett. Az ember legyen kedves! Vallom én… hogy mások mit gondolnak, arról nem tudok, de magamból kihozom a legtöbbet.
Végigvágtattam a folyosón, egyenesen a gyűlési teremhez. Az iskola végében, a tornaterem mellett van egy apró kis termecske, amit magunknak rendeztem be. Egy bibi van vele: a tornaterem mellett van. És persze, amint ezt Tessa megtudta… közelebb rakta az edzést. Ezért van, hogy nekem fél órával korábban kell elindulnom… hogy legalább akkor tudjunk csinálni valamit!
Benyitva a terembe szerencsére már mindenki ott van. Az órámra pillantok: fél 11. Nem késtem el. Szeretem ezt a kis buzgó brigádot. Amy, nem szeret sokáig bent lenni, így bele is kezdett. Hosszú, szőke haját hátravetette, majd előre lépett a sorok között. Egy aranyos rövidnadrág és egy topp volt rajta. Enyhén, mondhatni a szokásosnál kevésbé volt sminkelve. Ez azt jelentette, ma nem maradhat sokáig, mert a szüleivel ebédel… katolikusok.
- Sziasztok!- köszöntem, mielőtt még a lány letámadhatott volna
- Szia- hangzott kórusban
- Amy, látom, neked fontos. Veled kezdjük, aztán te mehetsz is, oké?- kérdeztem mosolyogva
- Köszi- mosolyodott el, majd átadott egy mappát- ebben az idei tanévben rendezett sportesemények vannak. Még nem biztos mindegyik, de az is lehet, hogy több is van. Ez a legközelebbi, amit meg tudtam csinálni
- Rendben, köszönöm. Ez nagy előrelépés- lapozgattam és megakadt a szemem egy austini sporteseményen- várjunk… Austin? Az kicsit messze van, nem?
- De, de ott lesz a pompom bajnokság- vont vállat- a nővéred minden évben odáig viszi a csapatot
- Tudom- sóhajtottam- minden esetre össze kell szednem rá a pénzt, és ezt majd vele is megosztom… Amy, neked ennyi volt?
- Igen. Az eseményeket időrendbe raktam, és van, ami mellett kérdőjel van, meg ami mellett felkiáltójel. Az első gondolom érthető, az utóbbi, amin biztosan ott leszünk, vagy muszáj spórolni a kasszából.
- Rendben, sokat segítettél. Mehetsz is
- Köszi
Tessa
Hátra ment, felkapta a kistáskáját és már ott sem volt. Még a távolból hallottam egy „sziasztok”-ot, de arra már senki nem figyelt. Nagyjából még 2 óra kellett, hogy lezavarjuk az egész anyaggyűjtést. Szerencsére Tessa ma nem akart szívatni, így kivitte az ebeit. Nem szeretem a pompomosokat… túlzottan beképzeltek hozzám.
1-re végre mindenki hazament, és én is összerendeztem a cuccaim. A laptopomba mindent bevittem még a suliban, szóval otthon nem kell majd ezzel foglalkoznom. Kisétáltam a lelátóhoz, ahol még mindig zajlott a próba. Szegények, már teljesen kivoltak… Tessa rendesen meghajtja őket, és őszintén szólva nem értem… Nagyon keveset eszik a diétái miatt, mégis mindig jó formában van…
- Min gondolkoztál el?
- Hogy?- riadtam fel a hangra, majd becsaptam a könyvem
- Valami nagyon fontos lehet, mert az Üvöltő szelektől nem lehet megszabadítani. Még csak egy randi közepén sem…
- Szia, Josh- mosolyodtam el, majd felálltam és megöleltem- rég láttalak
- Most lesz fociedzésem- vont vállat- ha nem sietsz, utána elmehetünk valahova- játszott a labdával, ami a kezében volt
- Ömm.. hát, tudod ma nem jó, mert sok dolgom van. Talán máskor
- Ez a „talán máskor” egy soha?- vonta fel a szemöldökét, de látszott rajta a csalódottság
- Nem! Ez… nem miattad van. Tudod, hogy a múltkor is igent mondtam, és nagyon is tetszett. De ez a nap… ez még a régi életemhez köt, és amióta itt vagyok, egyszer sem halasztottam el
- Egyedül eltölteni?
- Például igen… De most mennem kell. Jó edzést, majd látlak kedden- megérintettem a vállát, majd kisétáltam a kocsimhoz
Július 3… el sem tudtam hinni, hogy valaha, bármi dátum ilyen közel kerül majd hozzám. „Az európai életem” takarószöveg… jó, mert mindenki beveszi, de ez igazából egy nevet jelent. Egyetlen nevet takar, akit mindennél jobban szeretek, és még most sem hiszem el, hogy 6 év alatt nem tudtam kiverni a fejemből. Mikor eljöttem Németországból, tőle volt a legnehezebb elszakadni. Napokon át csak sírtam. Ehhez persze hozzájött a családom halála, de elveszítenem őt… ma talán már híres. Minden nap gondolok arra, hogy felmegyek az internetre, hogy rákeresek a nevére és kidob valamit a keresés. Minden nap rágódom ezen, de egyik nap sem teszem meg.
Ma van a szülinapja… vajon mit ünnepel, és kivel? Biztos… biztosan Hannával van, és a családjával, és engem már rég elfelejtett. Nem tudom, hogy miért nem tudom elfelejteni, hogy miért nem tudom senkinek odaadni a szívem. Mindig ő kavarog a fejemben, ha mással vagyok, és a legrosszabb, hogy nem bírom, még csak egy percre sem elfelejteni… Túl sok a nem tudom!! Ez a nap a legboldogabb kéne, hogy legyen, de minden nap egy őrlődés.
Nem csak Tessa miatt, és a nevelőszüleim, meg az „új” környezetem miatt. Ilyenkor már mindig érzem a szelet… a változás szelét. 3 hónap múlva 18 leszek, és akkor elmehetek innen. Visszamegyek Európába, egyenesen hozzá, és megkeresem. Még csak elköszönni sem tudtam tőle, minden olyan gyorsan történt… megbántottam, és nem hiszem, hogy valaha is meg fog nekem bocsájtani. Megváltozott ő is, és én is. Amerika teljesen mássá tett, de nem tudom, hogy a jó értelemben e.
Befejeztem a gondolkozást és a kedvenc büfémbe mentem. „Európai faloda”… persze, hogy ezt választom ezen a napon!
Francia baguettet, és német kolbászt ettem, és ittam egy kis kólát. Minden gondolatom evés közben egy ember körül forgott… elegem van!! Mi a francért nem tudom elfelejteni egy pillanatra sem?
- Ne haragudj!- hallottam meg egy hangos kiáltást, majd éreztem, hogy a hasam nedves lett.
Lenéztem, majd láttam, hogy egy hatalmas folt van a ruhámon. Felnéztem a hang irányába és egy aggódó kék szempár meredt rám. A srác középmagas volt, kék szemű és szőke hajú. Kicsit vastag szája vörösen izzott és arca is kicsit piros volt, valószínűleg azért, mert kellemetlenséget okozott. Akcentussal beszélt, és fogai fehéren csillogtak. De tudtam. Ő nem Sebastian.  De akkor ki? És ki küldte ide? Miért pont most? Ó… azok a szemek!

2013. október 29., kedd

Prológus


Prológus


Nagyjából este fél 9 lehetett, mikor már kezdtem aggódni. A leckém már rég készen volt, bepakoltam, és kikészítettem a holnapi ruhám, hogy anyuéktól ismét dicséretet kaphassak. 3 hónapja járok hatodikba, még a szülinapom is csak nemrég volt. Betöltöttem a 12-t! Csodás érzés volt. De ami még igazibb volt: a kis meglepetés buli, amit Seb szervezett nekem. Ott voltak a barátaim, a barátaink. Csak mi, fiatalok. Milyen érdekesen hangzik… még csak 12 vagyok, de már ilyen társaság vesz körül!
Az egyedüllét sokszor felidézi bennem azt az estét. Délután 4-re mentem oda, semmit sem sejtve. 3 utcát sétáltam, a különösen hideg 1999. október 2-án. Feltrappoltam a lépcsőn, majd becsöngettem. Sebi nővére, Melanie nyitott nekem ajtót, hatalmas vigyorral. Felköszöntött, majd vette a kabátját, és a barátjához szaladt. Levettem a kabátom, majd óvatosan és félve beljebb merészkedtem. A nappaliban megálltam, ahol Seb kupagyűjteménye egy újabb darabbal gyarapodott. Azt még nem is mutatta! Közelebb léptem, hogy megvizsgálhassam, mikor hirtelen vagy 10 ember ugrott elő. Mindenki kedvesen felköszöntött, majd megettük a tortát és ami ki volt rakva az asztalra. Sebastian másik testvére volt otthon, hogy „vigyázzon ránk”, de ő csak a telefonon lógott. Olyan fél 7 körül már mindenki hazament, mert későre járt. Én is indulni akartam.
- Hova mész? Nem érzed jól magad?- kérdezte aggódva Sebastian
- Nem, de mindenki ment… jobb, ha én is megyek- vontam vállat
- De még meg sem kaptad az ajándékom
- Nem ez volt?- kérdeztem elpirulva, mire vigyorogva csóválta a fejét- akkor mi? Ki vele!
- Az, hogy ma itt alszol, nálunk. Vagyis… velem- pirult el
- Wáó!- kiáltottam fel- ilyen még sosem volt
- De most van a szülinapod! Ilyenkor bármi megtörténhet- közelebb lépett és megölelt
Sebastian olyan különleges. Úgy ölel, mint egy barát, de én mégis többet érzek. Félek ettől. Mi van, ha ő nem kedvel? Még sosem beszélgettünk ilyesmiről és olyan furcsa. És anya azt mondta, a fiúk későn érnek. De én tudom, hogy érzek valamit iránta, ami sosem fog elmúlni, és sokkal de sokkal több, mint barátság. És még a szeretetnél is több. Úgy érzem, ha elveszítem, képes lennék meghalni.
Az ölelésünk hosszara sikeredet, és azt a Vettel ház csengőjének hangja szakította meg. Seb rám mosolygott, majd az ajtóhoz lépett. Kitárta, és egy szőke lány állt ott. Sebastian csak nézte. Láttam az arcát, mert nekem oldalt állt. A lány felkeltette az érdeklődését. Tejföl szőke haja, csillogó kék szemei és piros ajkai megbabonázták az ÉN Sebastianom
- Szia!- kezdte kedvesen a lány- ne haragudj a zavarásért, csak most költöztünk ide, és holnap iskola… szeretnék ismerni is valakit, mikor odamegyek, és be is mutatkoznék. Hanna Präter vagyok- nyújtotta magabiztosan a kezét
- Sebastian Vettel- fogadta el- be akarsz jönni?- nyitotta nagyobbra az ajtót
- Igen, köszönöm. De nem akarok sokáig zavarni
- Nem zavarsz, gyere be!- bejött a lány, majd becsukta utána az ajtót. Felém jöttek- Hanna, ő itt Brook, de nekünk csak Borsó
- Borsó?- kérdezett vissza nevetve- én is szerettem volna becenevet. Hanna- mondta a nevét
- Brook Wintersee. Vagyis borsó- nyújtottam volna a kezem, mire magához húzott és megölelt
- Anya azt mondta, ne zavarjak sokáig, és hívjalak meg titeket vacsorára, holnap este 6-ra- fordult Sebastian felé- ha gondolod, te is jöhetsz- mosolygott rám
- Köszönjük, majd szólok anyának- nevetett Seb
- Egyébként miért van ennyi lufi?
- Ma van Borsó szülinapja!- válaszolt lelkesen Seb
- Ó, boldog szülinapot!- ölelt át ismét Hanna- hány éves lettél?
- 12- mondtam félénken
- Akkor ti 6-ba jártok
- Igen, miért?- húzta össze Seb a szemeit
- Én 7-be! Na, de tényleg megyek, hagylak titeket szórakozni. Köszönöm, hogy vendégül láttál.  Sziasztok!
Az ajtóhoz kísérte Seb a lányt, majd a szőkeség kiviharzott. Olyan volt, mint egy energiabomba, és féltem. Féltettem Sebet, és magamat is. Éreztem, hogy az a lány még sokat árthat nekem. Nem közömbös Sebastiannak, és el fogom őt veszíteni. De nekem kell a szőke németem!
- Gyere- fogta meg Seb a kezem és a szobájába vezetett
- Nahát- néztem körbe- átrendezted- nevettem
- Nézd, ott vannak a közös képeink- mutatott az egyik sarokba lelkesen
- Leszedted az egyik autós posztert miattam?- csodálkoztam
- Érted bármit megtennék- suttogta halkan
Filmet néztünk, majd elmentünk fürdeni. Lassan a szülei is megérkeztek, és ők is megköszöntöttek. Hozták sebi öccsét is, aki nagyon aranyos, de még pici.
A szobában Sebbel lefeküdni készültünk.
- Belül alszol, vagy kívül?- kérdezte
- Belül szeretnék
- Oké- vigyorgott és leült az ágy szélére. Mellé ültem- nem szeretném, hogy elmenj
- Seb, én nem megyek sehova- fogtam meg a kezét
- de én úgy érzem, valami rossz fog történni velem… velünk
- Nem, minden rendben lesz- öleltem át szorosan
- Tudod, szeretnék valamit… kipróbálni- pirult el
- Igen? Mit?- kérdeztem kíváncsian
- Ezt egy filmben láttam- vakarta meg a fejét
Lassan közeledni kezdett hozzám, és tudtam, mire készül. Vártam rá, és el sem hittem, hogy ez valóban megtörténik. A szája lassan enyémhez ért, majd ismét visszaült a helyére
- Hú… ez jobb, mint gondoltam
- Szerintem is- hajtottam le a vörös fejem
- Szeretném, ha ezt a fagyöngy alatt is megismételnénk, majd karácsonykor… és majd a tűzijáték alatt is… az ezredfordulón
- Úgy lesz, Seb. Megígérem.
Bebújtunk az ágyba, majd aludni tértünk. Olyan szép este volt, de nem hagyott nyugodni Hanna!
Az elmélkedésből a telefon zökkentett ki. Gyorsan felpattantam a kanapéról, majd a telefonhoz siettem. Egy bácsi beszélt benne és én megijedtem attól, amit mondott. Azt kérte, hívjak egy idős családtagot a telefonhoz. Nem volt ilyen. Kérdezte, hol élnek a rokonaim. Amerikában él minden rokonom, akiről tudok. Megadtam Sebastianék lakásának a telefonszámát, majd 10 perccel később Norbert rontott be hozzám, mögötte Heike. A nő magához szorított és el sem engedett. Lassan felfogtam, mi történt. A szüleim és a húgom autóbalesetet szenvedtek, és meghaltak. Mindhárman.
Aznap este már nem mentem ki a lakásból, és másnap, mikor felébredtem, a ruháim már bőröndökben voltak. Egy jólöltözött, kedves arcú nő volt még a házban. Mikor meglátta, hogy felébredtem felém szaladt. Az ő szemei is könnyesek voltak. Átölelt, majd megkért, hogy öltözzek fel, és mosakodjak meg. Így tettem. A csomagjaim kivitte a taxiba, ami a ház előtt állt. Adott némi reggelit, majd elköszönt Heike-től. Megragadta a kezem és a taxi felé húzott.
- Még… még el akarok köszönni!- próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem tudtam
- Sajnos már nem tudsz, mennünk kell
- De én nem mehetek el így!- kezdtek el patakokban folyni a könnyeim
- Ne nehezítsd a dolgom! Szállj be, és indulunk!
- Mégis ki vagy te?- ültem be a taxiba és csak tovább sírtam- és hova megyünk?
- Anyukád nővére vagyok, Diana, és Amerikába megyünk
Ezzel lezárta a témát, és nem tudtam elköszönni Sebastiantól. Könnyein fátyolában annyit láttam, hogy Hannával beszélget a járdán és nagyon jól szórakoznak. Még csak rám sem nézett… Úgy kellett otthagynom, hogy nem köszönhettem el tőle, nem nézhettem utoljára a szemébe, nem tarthattam be az ígéretem.

***
Sziasztok!
Ahogy látjátok, változott a fejléc, és ez lenne a bevezetés. Szerintem egész sok minden kiderül belőle, de a következő részben persze nagyobb időugrás lesz. Remélem tetszett és várjátok, köszönöm a pipákat a közleményhez :) Remélem, nagyon nagyon remélem, most kapok tőletek komit! Ezzel megerősítenétek, hogy tetszik a történet, hogy jó úton haladok. 
Az első rész pár napon belül érkezni fog, addig is, kellemes időtöltést! 
*Chrisee

2013. október 27., vasárnap

Közlemény

Sziasztok!
Tudom, hogy már rég nem írtam, de örömmel jelentem, már minden rendben!!
Új ötletem támadt, mégpedig az, hogy a történetem most itt befejeződik, és majd az évadzáró futam után jön a 2. évad! Remélem, Ti is várjátok, mert sok izgalom lesz benne. A novellával is érkezni fogok, de lehet, csak karácsony környékén, és egy új történetet is publikálni fogok, de ez még meglepetés lesz :)
Szeretném, ha ismét fel tudnálak rázni Titeket, és megint sok olvasója lenne a blognak. Tudom, hogy elsősorban az én hibám, hogy ennyire kihaltunk (!!!!!!!!) de ha szeretnétek folytatást, kérlek írjatok komit, vagy küldjetek nekem emailt, vagy csak tegyetek egy pipát a bejegyzés alá, és tudni fogom, hogy valóban, értetek is írom! :)) Mindent nagyon nagy szeretettel várok és olvasok, és bármi ötletetek, vagy véleményetek van, írjátok meg nekem!!

És persze végül, de cseppet sem utolsó sorban, HATALMAS GRATULÁCIÓ SEBASTIANNAK, A 4-SZERES VILÁGBAJNOKNAK!!!

***
Sok sok puszi nektek, és élvezzétek ezeket a gyönyörű napokat!!
*Chrisee

2013. október 13., vasárnap

19. rész

19.rész
Austin
Második rész


~Katy
Mivel Adrian ugyebár nem csak a lábát lógatni van itt, egyedül néztem a futamot, a TV-k előtt. Pont beosztották kerékcserékhez, szóval még aggódhattam is érte, nehogy valami baja essen! Szerencsére mindig ügyesen, és gyorsan tették a dolgukat. Mellettem részvényesek és meghívott, híres vendégek álldogáltak, és ők is meredten bámultak. De nem is az autókat nézték, még csak nem is a versenyt… csak bambán bámultak ki a fejükből. Az ilyen mindek jön ide?! Ja, persze! „Népszerűsíteni az istállót” forgattam meg a szemeim, amint eszembe jutottak Adrian szavai. Gyorsan és lehetőleg észrevétlenül megráztam a fejem, hogy kimenjen belőle ez a sok butaság, majd a versenyre koncentráltam.
A verseny sokáig tartott, de a Ferrari összes dolgozója elégedett volt, valamelyest. Habár nem nyert sem Fernando, sem pedig Felipe, Vettel sem lehetett az első, hiszem Hamiltoné lett a győzelem. Így még esély nyílhat a következő futamon egy Alonso vb címre… bár nem látok rá sok esélyt. És amúgy is, Anna kis barátja, a kis Vettel, megérdemelné… vagyis én így gondolom. Bírom a srácot, ameddig nem bántja a legjobb barátnőm.
Amint beparkolt az egyik vörös autó a 3-as jelzés mögé, Adrian is odaért hozzám. Szerencsére most nem akart kirángatni a pódium alá, úgyis a győztes csapat van ott. Hála az égnek! Bentről néztük végig a díjak átadását, és a pezsgőzést. Amíg a versenyzők elmentek interjúzni, a csapat máris pakolni kezdett. Elköszöntem Adriantől és átvágtattam Annához. Dorinával együtt lófrálni kezdtünk a padockban, majd amint visszaért Seb, olyan délután fél 7 körül, szétváltunk.
Párom kezét fogtam sétálás közben. A boxutca szinte már kihalt, este 7 óra volt. Épp a ferrari boxok felé tartottunk vissza, hogy mára magunk mögött hagyjuk a pályát, mikor egy érdekes arcot pillantottam meg. A férfi vagy 2 méter magas volt, vállai természetből adódóan szélesek. Kicsit rakoncátlan barna fürtjei pár helyen az arcába lógtak. Ábrázata nagy részét szemüveg takarta, de ahogy egyre közelebb értünk egymáshoz, biztos voltam kilétében. Kitéptem a kezem Adrian markából és az imént említett férfi felé rohantam. Nagyjából 15 métert sprinteltem, majd úgy vetettem magam rég nem látott szerettem nyakába, hogy még barátnője szorításából is sikerült kitépnem. Amint elengedtem a fiút, hátralépett kettőt. Meglepődött párom pont akkor ért mellém, de az ő arckifejezése fogható sem volt a másik kettőjéhez. A velünk szemben állók ismét megfogták egymás kezét, de csak bambán néztek. Végül én törtem meg a csendet
- Nem ismersz meg?- kacagtam a viszont látás öröme miatt, de a fiú csak megrázta a fejét- Katy vagyok!- nevettem tovább, majd Peter feje búbjára tette a napszemüvegét és úgy méregetett
- Ez lehetetlen!- kiáltott fel és a karjaiba zárt- hogy megváltoztál- fogta még mindig szorosan a kezem
- Gondolom te is néztél már tükörbe- vigyorogtam töretlenül
- Már nem is tudom, hány éve…- engedett el, és visszalépett barátnőjéhez
- Vagy 10… talán több- gondolkoztam el
- Hogy ismertél fel?
- 4 éven keresztül a te fejedre keltem és feküdtem minden nyáron- nevettem harsányan
- Kedvesem, bemutatnál minket?- szólalt meg félénken Peter barátnője
- Ja, persze- kapott észbe. Kelly, ő itt Katy, az unokatestvérem. Katy, a párom, Kelly
- Nagyon örülök- öleltem át szorosan, majd kicsit félénken, de ő is viszonozta a gesztusom – ő pedig Adrian- mutattam magam mellé
Megtörtént a bemutatkozás, majd beszélgetésbe elegyedtünk. Egyszer csak egy dühödt Anna száguldott felénk, majd megállt mellettünk. Mögötte vérben forgó szemekkel Sebastian jött, de amint meglátta Kellyt, megtorpant, de aztán közelebb jött hozzánk.
- Nem emlékszel, mit mondtam neked?- vetette oda a lánynak haragosan
- Ő az?- kérdezte óvatosan Anna
Seb csak bólintott
Anna a szokásos hümmögésével konstatálta a kapott választ. Hajaj! Ha Anna ilyet csinál, az semmi jót nem jelent!!
- Mi a baj, gyerekek?- kérdeztem, hátha feloldom a feszültséget, de talán még nagyobbat csináltam…
- Szóval, mit csinálsz itt?- kérdezte ismét Sebastian
- Csak… egy újságot írok, és emiatt vagyok itt…- habogott Kelly
Sebastian szóra nyitotta a száját, mire egy harsány közbeszólás érkezett
- Szóval több vasat is tartasz a tűzben!- trappolt mellénk egy szőke lány. Ismerős volt…
- Téged meg ki a fészkes fene engedett be?- horkantott fel Sebastian
- Ha tudni, akarod- kérte ki magának a lány- a párommal jöttem!
- Ó, most az orrom alá dörgölöd, hogy több dugásért több pénzt kapsz?- lett egyre idegesebb Sebastian
Travis
- Ne beszélj így a menyasszonyommal- hallottam meg egy újabb férfihangot. Ez volt a legmélyebb, mind közül. A hangjában egy kis idegességet, de meglepetést véltem felfedezni- te mit keresel itt?- nézett Peter párja felé
- Én…- kezdett el megint habogni
- Ne játszd itt a megszeppent csitrit!- rivallt rá, nagy hangerővel- pár évvel ezelőtt volt vér a pucádban átverni mindenkit
- Ezt ne itt beszéljük meg- jött meg a hangja
- De, igen is, itt beszéljük meg!- kiabált az újonnan érkezett férfi
- Sophia, te honnan ismered ezt az embert?- kérdezte Sebastian Peter párjára meredve
Ááá. Túl sok név…
- Mégis mit hiszel, ki az én barátnőm?- nézett unokatestvérem a szőke németre- ő Kelly!
- Ha nem Sophia- nevetett fel gúnyosan Sebastian
- Ti ismeritek egymást? Igaz ez, kicsim?- záporoztak a kérdések a rokonomból
- Én…
- Igen, Sophia? Te?- kérdezte Seb is- de ami még jobban érdekel, honnan ismered Hanna „barátját”?- mutatott macskakörmöt
- Nem mindegy ez neked?- vágott közbe Anna
- Nem!- kiáltott rá Seb, mire szegénykém borsónyira zsugorodott és könnyek gyűltek a szemébe.
 Gyorsan mellé léptem, majd szorosan magamhoz öleltem. Szúrósan a németre néztem, de az még mindig csak a saját válaszára várt. Azt hiszem, eddig tartott a szimpátia…
- Ez engem is érdekelne- kezdte el azt hiszem Hanna…- honnan ismered Travist?
- Minden embernek kell egy bűntárs- vont vállat Kelly, majd gonoszság csillant fel a szemeiben. Megijedtem- Ti mind ugyan olyanok vagytok! Be lehet titeket hálózni, még csak nem is kérdeztek, már is elhisztek mindent. Nem értem, miért nem tanultok a hibáitokból. És Sebastian…- nézett a szőkére, majd gúnyosan felnevetett- pont olyan vagy, mint Hanna. Nézd meg. Ő is otthagyott téged, se szó, se beszéd. Nem gondolod, hogy veled van a baj? Sok pénzed van, de el sem költöd, az Isten szerelmére! Én csak segítettem
- Hogy mi?- kérdezte Peter, de mintha egy világ omlott volna össze benne
- Elindítottam egy újságot New York-ban. Messze mentem tőletek, új életet kezdtem, más ember lettem. Miért kellett nektek megtalálnotok?!
- Rám szállt a rendőrség, és rossz hírem van, cica…- lépett közelebb Travis-… már te is körözés alatt állsz, egész Európában. Pár nap, max egy hét, és már Amerikában is körözött bűnöző leszel
- Te kitálaltál rólam?- csuklott el a hangja Kellynek
- Ki. Mivel tudom, hogy nekem a lopott pénz negyedét adtad. Nem vagyok hülye, engem ne próbálj meg átverni!
- De sikerült- nevetett fel- és ha most megbocsájtotok, indul a gépem- fordult sarkon, majd minden köszönés nélkül futásnak eredt.
Kiért a kapukhoz, átugrott rajtuk, majd bevágódott az első taxiba, és elhúzott.
Mindenki dermedten állt. Egy ember csinálta ezt? Hogy jöhetett össze ennyi ember? Senki nem szólt, nem néztünk egymás szemébe. Lassan elengedtem Annát, majd elsétált a helyszínről. Őt Hanna és a másik férfi, követte. Bepattantak a bejáratnál egy szürke audiba és elhajtottak. Sebastian is megfordult és visszament a Red Bull boxba. Már csak Peter volt ott, Adrian és én.
- Peter, ha kell segítség…- kezdtem volna bele, de leállított
- Jó volt látni- suttogta, majd a kijárat felé indult. Fogott egy taxit és már ott sem volt
- Szép kis társaság- szólalt meg Adrian
- Nem is tudom, mi történt- ráztam meg a fejem zavartan
- Én sem, de a legjobb az lesz, ha visszamegyünk a szállódba, és lefekszünk aludni. Sok volt ennyi minden mára
- Oké, induljunk- sóhajtottam, majd kézen fogtam és a parkolóban lévő autóhoz indultunk
A szállodába beérve egyenesen a szobánkba mentünk. Én rendeltem kaját, amíg Adrian ledobta magát a TV elé. Pont letettem a telefont, mikor meghallottam, hogy párom a nevem kiabálja. Odasiettem hozzá és amint a képernyőre néztem, már értettem az aggodalmat a hangjában. Sebastiant mutatták, ahogy a pályától nem messze egy autó előtt hever. Azonnal felsikítottam és Adrian karjaiba rogytam.
Lassan sikerült megnyugodnom, és amint képes voltam összefüggően beszélni, a telefon után nyúltam, és tárcsáztam Annát. Fél 9-kor már mindannyian a kórházban voltunk. Én Annát nyugtattam, Adrian pedig kiment levegőzni Dorinával, mert a lány nem bírja a kórházakat. Később csörgött is a telefonom, hogy inkább hazaviszi, így vagy 10-ig kettesben voltam barátnőmmel
- Mi lesz, ha… ha…- kezdte szipogni, de nem is hagytam, hogy befejezze
- Nem lesz semmi baj- próbáltam csitítani
- Babát akarunk… már elkezdtünk próbálkozni. És már az esküvőt is tervezzük. Miért pont most történik ez?- potyogtak a könnyei megállás nélkül és nekem is gombóc lett a torkomban
- Gondolj ezekre a szép dolgokra, és hidd el, Sebastian jövő héten már versenyezhet is!
- Olyan súlyosnak tűnt…
- Lehet, hogy csak kimerült, és elég indulatos is volt. Még csak műteni sem kellett! Most csak vizsgálatokat végeznek, és hidd el, mindjárt jön az orvos, és azt fogja mondani, minden rendben.
- Remélem, így lesz…
Nagyjából 10 percet ültünk és jött is az orvos
- Kisasszony- kezdett bele- nagy szerencséje volt az úrnak. Pár kisebb zúzódás a mellkasán, egy csuklóficam, mert a kezére érkezett. Viszont a fejét nagyon beütötte… Amíg nem ébred fel, nem tudjuk meg, mennyire súlyos a helyzet. Fenn áll emlékezetkiesés esélye, de ennek nagyon kicsi az esélye. Valószínűleg csak fejfájásra fog panaszkodni. De erre természetesen fájdalomcsillapítót fog kapni. Bent van a kórteremben, ha akar, bemehet hozzá. Kapott egy kisebb adag altatót, de nemsokára felébred- mosolyodott el- további szép estét
- Nagyon köszönöm, doktor úr!- pattant fel Anna, majd kezet rázott az orvossal és azonnal Seb kórtermébe rohant.
Nem akartam zavarni, így gondoltam kint maradok, és megvárom, amíg kijön, vagy szól, hogy mehetek, mert minden rendben. Nagyjából negyed óra telt el, mikor sírva rohant ki a szobából
- Menjünk, azonnal!- könnyezett, és nem tűrt ellentmondást
Taxiba pattantunk, majd a szállodánál fizettem és fölkísértem a szobájához. Segítettem neki bemenni, majd az ágyára fektettem.
- Mi a baj?- kérdeztem rendületlenül
- Azt… azt mondta, Sophia- zokogott
- És? Miért baj, ha ezt mondta?
- Nem ismert meg… és… elküldött. Azt mondta, akkor jöjjek vissza, ha a szerelmével jövök. Sophiával
- Hogy mi?
- Emlékezet kiesés…- szipogta
- De ez biztos, hogy csak kevés ideig tart
- Te nem láttad őt, Katy! Úgy nézett rám… úgy, mint egy idegenre. És a szerelmét akarja, aki nem én vagyok
- Fel fog épülni, minden rendben lesz- győzködtem
- Érzem, Katy… elvesztettem- suttogta

***
Sziasztok!
Tudom, hogy sokat késtem, és még a rész is rövidke lett, de azért remélem, szereztem nektek egy kis örömöt ezen az őszi hétvégén. Gratulálok Seb mai teljesítményéhez, igazán szép munkát végzett és a csapat is! 
Minden kedves olvasómnak további szép délután kívánok, és kitartást a közeli őszi szünethez! 
Sok ezer puszi nektek! :*