1. rész

Sziasztok!

Először is, köszönöm, hogy pipáltatok, és hogy még komit is kaptam! *.* Örülök, hogy sokatoknak keltettem fel az érdeklődését :) Nos, nem is akartam tovább húzni az időt, hadd olvassatok csak ;) Itt az első rész, jó szórakozást hozzá!! 

*Chrisee

1.        rész

/2004/

Brook

- Miss Brook, itt az ideje felkelni- hallottam meg egy kedves hangot, majd fény terjedt szét a szobámban
Lassan nyitottam fel pilláim, majd lehúztam fejemről a takarót. Felkúsztam az ágyon, nekidőltem a támlának, és ásítottam, meg nyújtóztam egy hatalmasat, majd néztem, mit csinál Nelly. Miután elhúzta a hatalmas függönyt, kinyitotta az erkélyajtót, amely jóvoltából már nem csak a fényét élvezhettem a Napnak, hanem a melegét is.
Nelly ezek után bement a fürdőmbe, majd teleengedte a kádat vízzel, és bekapcsolta a rádiót. Épp Michael Jackson ment… rég nem hallott, kedves dal volt ez számomra, így a felkelés is jobban ment. Kikeltem az ágyból, majd belebújtam kék mamuszkámba, és magamra terítettem egy lenge kis köntöst. Jobbnak láttam így tennem, hiszen azért reggel fél9-kor még kicsit hideg van egy könnyű kis hálóinghez.
- Miss Brook, kész is van minden- mosolygott Nelly
- Nelly… már kértem, hogy szólíts egyszerűen csak Sharanak

Nelly

- Persze, elnézést, Shara. Csak tudja, a szülei…
- Először is, amit nem tudnak, az nem fáj nekik. Másodszor, pedig nem is az igazi szüleim, így akármennyire hálás is vagyok nekik, hogy befogadtak, és a sajátjukként nevelnek, engem inkább tekints a barátodnak, mint a főnöködnek.
- Köszönöm, Shara. És az igazat megvallva… jobb is, hogy nem az ő gyerekük vagy- kuncogott elpirulva
- Máris jobb a hangzása, nem?- nevettem fel én is, majd átöleltem- és igen, szerencsésnek érzem magam, hogy nem tartozok ide- kuncogtam én is-na, de ez maradjon köztünk! És megyek is készülődni, mert el fogok késni
- Mit kérsz reggelire?
- Egy finom kis szendvicset, sok zöldséggel, és narancs dzúzt
- Rendben, amint leérsz, az asztalon lesz
- Nem csomagolnád be nekem? Jobban szeretem az iskolában megenni ezeket
- Hogyne!
- Köszönöm, még egyszer, Nelly!
Bólintott egyet, majd kiment a szobámból. Besétáltam a fürdőbe, majd ledobáltam magamról a köntöst és a hálóinget és elmerültem a finom habokban. Pont becsuktam a szemem, mikor nagyjából kétezer decibellel megszólalt Britney Spears egyik pörgős száma. Már meg kellene szoknom, de sajnos még nem igen megy… Tessa minden reggel így kel, és az a baj, hogy így is fekszik le… így akár fél 10-kor akarok lefeküdni, akár fél7-kor, mindig hozzá kell igazodnom. De nem baj, már csak 3 hónap!!
Mivel a hangulatos kis fürdőzésemnek már úgyis lőttek, kimásztam a kádból és megszárítkoztam. Beálltam a tükör elé, és gondolkozni kezdtem, hogy a loboncom ma milyen formába öntsem. Végül egy egyszerű kis lófarokba kötöttem, és kifésültem a végét. A ruhásszekrényem előtt nem álldogáltam sokat, ugyanis még tegnap eldöntöttem, mit vegyek fel. Egy ruhácskát kaptam magamra, és egy fekete topánkát. Pár könyvet bedobáltam a táskámba, és betettem mellé a laptopom. Lementem a lépcsőn, majd megettem egy müzli szeletet és eltettem a Nelly által készített reggelim. Csütörtök reggel révén korábban kell beérnem, mint Tessának, ezért ilyenkor külön kocsival megyünk. Bár minden nap találok ürügyet arra, hogy ez így történjen. Még mielőtt elmentem volna, elköszöntem Zane-től és Dianától, és vetettem egy utolsó pillantást Tessára, aki éppen a lépcsőn jött le. A béta-gamma-kappa diétája miatt nem lehet hozzászólni…
Beültem az infinitimbe, és kihajtva a mélygarázsból az iskola felé vettem az irányt. Ezt az autót a nevelőszüleimtől kaptam, a 16. születésnapomra. Mivel Európából költöztem ide, arra gondoltak, európai kocsit vesznek, hátha így enyhítik a honvágyam. Majdnem 6 év alatt ez nem igazán sikerült, de nem számít. Eljönnöm Németországból olyan volt, mintha egy darabot szakítottak volna ki a szívemből.
Július 3. A legkülönlegesebb nap az életemben. Habár még ma is be kell mennem a suliba, ez a nap mindig öröm nekem. A gimiben végzős vagyok, én szerkesztem az évkönyvet és a suli újságot. Lehet, hogy nem vagyok amerikai, de a többiek könnyen befogadtak, és egyik nap sem unalmas.
Mivel nyári szünet van, a parkoló kihalt. Végre jó helyem van, nem kell 10 percet gyalogolnom a főbejáratig. Minden kedden és csütörtökön ülésezik a diák-bizottság. Mivel diákelnök vagyok, kötelező megjelennem. Tessa pedig kiéli a vágyálmát, és ugrabugrálhat mások vállán és kiabálhatja, amit éppen gondol. Gondolom levettétek, hogy pompomlány… Vagyis, ahogy ő nevezi magukat, a hajrázók. Blő, a nevétől is hánynom kell.
Mosolyogva szálltam ki a kocsimból és mentem be a főbejáraton. A portásnak, mint mindig kedvesen intettem, de az szokás szerint semmibe vett. Az ember legyen kedves! Vallom én… hogy mások mit gondolnak, arról nem tudok, de magamból kihozom a legtöbbet.
Végigvágtattam a folyosón, egyenesen a gyűlési teremhez. Az iskola végében, a tornaterem mellett van egy apró kis termecske, amit magunknak rendeztem be. Egy bibi van vele: a tornaterem mellett van. És persze, amint ezt Tessa megtudta… közelebb rakta az edzést. Ezért van, hogy nekem fél órával korábban kell elindulnom… hogy legalább akkor tudjunk csinálni valamit!
Benyitva a terembe szerencsére már mindenki ott van. Az órámra pillantok: fél 11. Nem késtem el. Szeretem ezt a kis buzgó brigádot. Amy, nem szeret sokáig bent lenni, így bele is kezdett. Hosszú, szőke haját hátravetette, majd előre lépett a sorok között. Egy aranyos rövidnadrág és egy topp volt rajta. Enyhén, mondhatni a szokásosnál kevésbé volt sminkelve. Ez azt jelentette, ma nem maradhat sokáig, mert a szüleivel ebédel… katolikusok.
- Sziasztok!- köszöntem, mielőtt még a lány letámadhatott volna
- Szia- hangzott kórusban
- Amy, látom, neked fontos. Veled kezdjük, aztán te mehetsz is, oké?- kérdeztem mosolyogva
- Köszi- mosolyodott el, majd átadott egy mappát- ebben az idei tanévben rendezett sportesemények vannak. Még nem biztos mindegyik, de az is lehet, hogy több is van. Ez a legközelebbi, amit meg tudtam csinálni
- Rendben, köszönöm. Ez nagy előrelépés- lapozgattam és megakadt a szemem egy austini sporteseményen- várjunk… Austin? Az kicsit messze van, nem?
- De, de ott lesz a pompom bajnokság- vont vállat- a nővéred minden évben odáig viszi a csapatot
- Tudom- sóhajtottam- minden esetre össze kell szednem rá a pénzt, és ezt majd vele is megosztom… Amy, neked ennyi volt?
- Igen. Az eseményeket időrendbe raktam, és van, ami mellett kérdőjel van, meg ami mellett felkiáltójel. Az első gondolom érthető, az utóbbi, amin biztosan ott leszünk, vagy muszáj spórolni a kasszából.
- Rendben, sokat segítettél. Mehetsz is
- Köszi

Tessa

Hátra ment, felkapta a kistáskáját és már ott sem volt. Még a távolból hallottam egy „sziasztok”-ot, de arra már senki nem figyelt. Nagyjából még 2 óra kellett, hogy lezavarjuk az egész anyaggyűjtést. Szerencsére Tessa ma nem akart szívatni, így kivitte az ebeit. Nem szeretem a pompomosokat… túlzottan beképzeltek hozzám.
1-re végre mindenki hazament, és én is összerendeztem a cuccaim. A laptopomba mindent bevittem még a suliban, szóval otthon nem kell majd ezzel foglalkoznom. Kisétáltam a lelátóhoz, ahol még mindig zajlott a próba. Szegények, már teljesen kivoltak… Tessa rendesen meghajtja őket, és őszintén szólva nem értem… Nagyon keveset eszik a diétái miatt, mégis mindig jó formában van…
- Min gondolkoztál el?
- Hogy?- riadtam fel a hangra, majd becsaptam a könyvem
- Valami nagyon fontos lehet, mert az Üvöltő szelektől nem lehet megszabadítani. Még csak egy randi közepén sem…
- Szia, Josh- mosolyodtam el, majd felálltam és megöleltem- rég láttalak
- Most lesz fociedzésem- vont vállat- ha nem sietsz, utána elmehetünk valahova- játszott a labdával, ami a kezében volt
- Ömm.. hát, tudod ma nem jó, mert sok dolgom van. Talán máskor
- Ez a „talán máskor” egy soha?- vonta fel a szemöldökét, de látszott rajta a csalódottság
- Nem! Ez… nem miattad van. Tudod, hogy a múltkor is igent mondtam, és nagyon is tetszett. De ez a nap… ez még a régi életemhez köt, és amióta itt vagyok, egyszer sem halasztottam el
- Egyedül eltölteni?
- Például igen… De most mennem kell. Jó edzést, majd látlak kedden- megérintettem a vállát, majd kisétáltam a kocsimhoz
Július 3… el sem tudtam hinni, hogy valaha, bármi dátum ilyen közel kerül majd hozzám. „Az európai életem” takarószöveg… jó, mert mindenki beveszi, de ez igazából egy nevet jelent. Egyetlen nevet takar, akit mindennél jobban szeretek, és még most sem hiszem el, hogy 6 év alatt nem tudtam kiverni a fejemből. Mikor eljöttem Németországból, tőle volt a legnehezebb elszakadni. Napokon át csak sírtam. Ehhez persze hozzájött a családom halála, de elveszítenem őt… ma talán már híres. Minden nap gondolok arra, hogy felmegyek az internetre, hogy rákeresek a nevére és kidob valamit a keresés. Minden nap rágódom ezen, de egyik nap sem teszem meg.
Ma van a szülinapja… vajon mit ünnepel, és kivel? Biztos… biztosan Hannával van, és a családjával, és engem már rég elfelejtett. Nem tudom, hogy miért nem tudom elfelejteni, hogy miért nem tudom senkinek odaadni a szívem. Mindig ő kavarog a fejemben, ha mással vagyok, és a legrosszabb, hogy nem bírom, még csak egy percre sem elfelejteni… Túl sok a nem tudom!! Ez a nap a legboldogabb kéne, hogy legyen, de minden nap egy őrlődés.
Nem csak Tessa miatt, és a nevelőszüleim, meg az „új” környezetem miatt. Ilyenkor már mindig érzem a szelet… a változás szelét. 3 hónap múlva 18 leszek, és akkor elmehetek innen. Visszamegyek Európába, egyenesen hozzá, és megkeresem. Még csak elköszönni sem tudtam tőle, minden olyan gyorsan történt… megbántottam, és nem hiszem, hogy valaha is meg fog nekem bocsájtani. Megváltozott ő is, és én is. Amerika teljesen mássá tett, de nem tudom, hogy a jó értelemben e.
Befejeztem a gondolkozást és a kedvenc büfémbe mentem. „Európai faloda”… persze, hogy ezt választom ezen a napon!
Francia baguettet, és német kolbászt ettem, és ittam egy kis kólát. Minden gondolatom evés közben egy ember körül forgott… elegem van!! Mi a francért nem tudom elfelejteni egy pillanatra sem?
- Ne haragudj!- hallottam meg egy hangos kiáltást, majd éreztem, hogy a hasam nedves lett.
Lenéztem, majd láttam, hogy egy hatalmas folt van a ruhámon. Felnéztem a hang irányába és egy aggódó kék szempár meredt rám. A srác középmagas volt, kék szemű és szőke hajú. Kicsit vastag szája vörösen izzott és arca is kicsit piros volt, valószínűleg azért, mert kellemetlenséget okozott. Akcentussal beszélt, és fogai fehéren csillogtak. De tudtam. Ő nem Sebastian.  De akkor ki? És ki küldte ide? Miért pont most? Ó… azok a szemek!