1. rész

Sziasztok!
Tudom, sokat kellett rá várni, de itt van!! A folytatás!:) Remélem, izgalmasabbá tudom tenni, mint volt, és nem fogok kéni a részekkel :) Gondoltam, ha már új év van, új történetet kaptok ;) Szóval, köszönöm a komikat az előző részhez, és mindenkinek jó szórakozást!!
B.U.É.K.
*Chrisee

Boxutcai találka
2. évad

1. rész

Új év, új történet

~Anna
Nagyjából 3 hónap telt el az Austinban történtek óta. Egyenesen összetörtem, Sebastian még csak nem is beszélt velem, egy szót sem. Napokig, sőt, hetekig voltam vele, és próbáltam visszahozni az emlékezetét, de hiába. Az a jelentéktelenség, amit Sebastian éreztetett velem azokban az időkben, teljesen összetört.
Próbáltam a főiskolára koncentrálni, de a legtöbb órára még így sem jártam be. A vizsgáim nagy részén átmentem, de volt, hogy pótolnom kellett. Dorina támogatása többet jelentett nekem mindennél. Szerencsére az elején el tudta viselni a minden napos hangulatváltozásaimat, illetve a lehetetlen beszédstílusom és
életvitelem. Mint kiderült, teljesen be akarja fejezni a sportolást, vagyis már nem akar versenyezni. Minden erejével azon volt, hogy engem visszarángasson az életbe, és egyre gyakrabban hívott el magával futni, jógázni, vagy az edzőterembe. A Sebastian utáni csalódás, és húgom kitartó munkája eredményeként bombaformába jöttem. Egészségesen étkeztem, sportoltam legalább fél órát, habár ez mindig 1, vagy másfél órát jelentett.
Az újév sok fogadalommal kezdődött, amelyben megfogalmaztam, hogyan is kéne élnem.

1. Minden nap sportolok

2. Nem eszek egészségtelenül, csak ha nagyon megkívánom

3. Nem gondolok Sebastianra

4. Nem nézek sporthíreket

5. Többet beszélek a szüleimmel

6. Nem bukom meg több vizsgán

6. Nem bukom meg egynél több vizsgán

7. Eljárok randizni

8. Megtanulok főzni

9. Keresek egy jól fizető, nekem való munkát

10. Leveszem a jegygyűrűm, és elpostázom Németországba

A tíz pont betartása aztán egyáltalán nem sikerült, sőt! Új pontokat kellett volna felvennem a listára, ugyanis az egészséges étrend, és a sport ellenére is rossz volt a közérzetem, és a kedélyingadozásaim már nagyon kiakasztottak. De nem csak engem, a környezetem is
- Nem gondolod, hogy ez ellen már tenni kéne?- háborgott Dorina, mikor 2 poharat törtem össze, mert olyan kedvem volt
- Csak meg fog jönni- morogtam
Az igazság az, hogy ez sosem történt meg… Február közepén jártunk, és Dorinával az SZTK-ba tartottunk, hogy megkapjam a vérvétel eredményét. 3 hónap sok idő, nem tudom, hogy nem vettem észre…
A buszon utazva Dorinára néztem, aki végig engem méregetett. Mikor meglátta elkeseredett és félő tekintetem megfogta a kezem és megszorította. Egyszerűen úgy éreztem, ha velem van, nem érhet semmi baj.
Leszálltunk, majd besétáltunk az épületbe. Kivártuk a sorunkat, és végre a kezemben voltak a papírok. Nem mertem megnézni. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy elolvassam a sorokat. Éreztem, hogy még ha elolvasom is, nem tudnám felfogni, ami oda le van írva. Dorina kikapta a kezemből a papírt. Reagálni sem tudtam, pláne nem visszaszerezni. Nagyon jó reflexei vannak.
- Ez azt írja, terhes vagy- mondta kedvesen, majd átölelt- talán kicsit fiatal vagyok nagynéninek, de biztos vagyok benne, hogy…- nem hagytam, hogy befejezze
- Elutazok Németországba, megbeszélem Sebastian szüleivel, mi legyen… azt hiszem, ez lesz a legjobb
- Miért nem magával, Sebastiannal beszélsz?
- Még csak nem is emlékszik rám!- horkantam fel
- Hát, sajnálom, hogy a listádra nem írtad fel, hogy visszahozni az emlékeit
- Nézd, ez nem rajtam múlik
- De, igen, rajtad is múlik!- csattant fel- ha rajtad látja az elkeseredettséget, biztos vagyok benne, hogy nem próbál meg visszaemlékezni az ég világon semmire. És nézz magadra. Bomba jó formában vagy, és még mindig szereted!
- Igen, csakhogy ő mást szeret- forgattam meg a szemeim
- Akkor bizonyítsd be, hogy téved


~Sebastian
- Fabi, nagyra értékelem, hogy a szünetedben ide utaztál hozzám, és örülök neked, de ezredszer mondom, hogy Sophia nem az, akinek te hiszed, és nem ismerek semmilyen Annát- mondtam egyre hangosabban, a végén pedig már az öcskös fejét ordítottam le
Meg sem rebbent. Talán már hozzászokott…
- Sophia nem az, akinek te hiszed! Megbántott is kirabolt téged!
- Nem, ő sosem tenne ilyet!
- Kiesett egy része az életednek! Nem gondolod, hogy más is történhetett, mint az, hogy továbbra is halálosan szereted Sophiát??- kérdezte a szemét forgatva
- Csak annyit tudok, hogy most már elegem van, és elmegyek a rendőrségre, és visszavonom a feljelentést
- Már késő- rántotta meg a vállát
- Micsoda?
- Már a börtönben ül, ahol a helye van- vágta oda érzéketlenül
- De… - habogom- hisz ez lehetetlen! Mi történt?
- December közepén vissza akart jönni valamiért Németországba, de elkapták a reptéren. Azonnal bíróságra vitték az ügyet, és elítélték, a bűntársával együtt
- De ahhoz én is kellettem volna! Tudom, hogy kamuzol!
- Sosem hazudok neked, te dinka!- bökött oldalba- ez az igazság!
- Jó, akkor megyek, és kiszabadítom
- Te hülye vagy!- horkant fel Fabi
- Nem, csak teledumáljátok a fejemet hülyeségekkel, és ezért tartok itt
Felálltam, majd a szobámba sétáltam.
Teltek a napok, de Fabi nem engedett el a rendőrségre, végül pedig mennem kellett a csapattal, kezdődtek a téli tesztelések. Vagy 3 hétig voltam távol. Február közepén érkeztem, de semmi nem változott. A ház ugyanolyan kihalt volt, és magányos, valami hiányzott belőle… vagyis… valaki
Felkaptam a kabátom és bementem a rendőrségre. Megpróbáltam visszamondani a feljelentést, de nem tehettem meg. Egyetlen megoldásként bementem Sophiához a börtönbe. Mikor megláttam, teljesen megtört volt. Haja kócos volt, és nem fazonra nyírt, egy kék színű overált viselt, amely minden lehetséges ponton elállt a testétől, és nem hangsúlyozta ki kecses, és vékony alakját.
- Szia- öleltem át, és egy puszit nyomtam a homlokára
- Mit keresel itt?- kérdezte lemondóan, majd leült
- Azért jöttem, hogy kivigyelek innen… Talán nem örülsz nekem?
- Te tényleg nem emlékszel semmire?- kérdezte kíváncsi felháborodással, kicsit arrogánsan
- Csak arra emlékszem, hogy mennyire szeretlek… Az utolsó emlékem, hogy elmentél vásárolni… aztán egy kórházi ágyban feküdtem, és egy idegen, zaklatott lány állt mellettem… valami Anna. És ma hazaértem Angliából, és azt éreztem, üres a ház. És tudom, hogy te hiányzol belőle. Még csak nem is Hanna. Csakis te
- Sebastian- lábadtak könnybe a lány szemei- annyira szeretlek!
- Én is téged- fogtam meg a kezét, és simogatni kezdtem kézfejét hüvelykujjammal
- De ahhoz, hogy együtt lehessünk, ki kell juttatnod innen- suttogta
- Tudom- bólogattam- már elmentem a rendőrségre, és vissza akarom vonatni a feljelentést… vagyis… majd megoldom, te csak legyél nyugodt. De vissza akarlak kapni, szóval sietni fogok, ígérem
- Köszönöm, Sebi- suttogta
- Annyira hiányzol!
Felálltam, majd felsegítettem, és szorosan magamhoz öleltem. Annyira hiányzott már az érintése, hogy szinte belebolondultam. Hajának azonban nem volt friss kankalin illata, és szegycsontja sem illatozott a finom versace parfümtől…
Otthon felhívtam Brittát, de ő sem volt hajlandó tárgyalni az üggyel kapcsolatban, sőt, még jobban leordította a fejem, mint Fabi. Kimivel és Heikki-vel is beszéltem, de nekik ugyan ez volt a véleményük, és ők is Annáról papoltak.
Jobbnak látta, ha a saját kezembe veszem az ügyeket. Felhívtam egy jó ügyvédet, és megkérdeztem mi ilyenkor a teendő. Telefonon keresztül mindent megbeszéltünk, majd jövő hétre egy találkozót, amely tisztázza majd Sophia nevét.


~Sophia
- Trevis, te utolsó szemétláda- préseltem ki a szavakat fogaim között
A börtöntelefon nem valami tiszta, és biztos, hogy akármit is mondok, 4 őr, és még továbi 5 fegyenc hallja…
- Mi a baj, cicavirág?- kérdezte tetetett vidámsággal- csak nem hiányzom?
- Nem, te idióta- forgattam meg a szemim- csak gondoltam felhívlak, és az orrod alá dörgölöm, hogy kb. 1 hét, és szabad vagyok
- Lehetetlen!- hüledezett
- De, bizony! Az az ostoba Sebastian semmire sem emlékszik, még mindig azt hiszi, hogy halálosan szerelmes vagyok belé- nevettem fel gúnyosan- úgyhogy csak kárörvendeni akartam. Majd lehet, hogy beugrok hozzád az államiba- nevettem szarkasztikusan
- Azt én elhiszem, cicavirág, hogy látni szeretnél, de nagyobb eséllyel látogatlak meg én téged, mint te engem
- Ez mégis mit jelentsen?- háborodtam fel
- Majd egyszer elmondom, édes. De a lényeg, hogy 1 nap, max. kettő, és én már a börtön túloldalán leszek, ellentétben veled, aki még sínylődhet egy jó darabig
- Kamuzol- vágtam rá rögtön, de a hangomból ki lehetett hallani, hogy szinte rettegek
- A te undorító viselkedésed miatt kaptam 20 évet, és te meg csak 8-at!- kiabálta- úgyhogy félhetsz is, mert amint kijutottál, biztos, hogy megkereslek, és szépen eljátszadozunk, cicavirág- dorombolta és hangjából sütött a bosszú vágya
- Ahhoz előbb el kell kapnod- válaszoltam magabiztosan- ha a zsaruk elől el tudtam menekülni, te piskóta leszel
- Két dolog hibádzik, szivi. Az egyik, hogy éppen a börtönben ülsz, szóval a zsaruk igenis elkaptak. A másik, pedig… sokkal jobban ismerlek, mint ezek. Minden lépésedet előre tudom. Úgyhogy ne aggódj, megtalállak, és biztos lehetsz, hogy a hozzád illő módon foglak üdvözölni
- Rendben, játszunk. De én is benne vagyok a játékban. És ha én talállak meg előbb, megnyugtatlak, nem foglak megölni. Addig kínozlak majd, ameddig tehetem, és a 20 év mellé kapsz még vagy 40-et.
- Elfogadom, de szabályok nélkül.
- Nincsenek szabályok. Jó tervezgetést, Édes- köszöntem el, majd lecsaptam a kagylót
Még hallottam, ahogy pár centes visszagurul a gépezetből, mint visszajáró, de csak a bosszúra tudtam gondolni, amely oly édesnek ígérkezett.
Egy hét telt el, majd kettő. Sebastian még mindig nem jelentkezett, a börtön viszont egy pletykától volt hangos: az államiból megszökött 3 fegyenc…
- Trevis- morogtam vérbe forgó szemekkel a nevét


~Katy
Mióta Amerikában megtörtént az a bizonyos incidens, Peterrel vagyok. Vagyis… Adriannal, de mivel neki rengeteget kell dolgoznia, és én sem akartam egyedül lenni, megkértem Petert, hogy költözzön vissza Angliába, legalább egy kis időre.
Neki is jót tett az idő, kezdte elfelejteni azt a bizonyos nőszemélyt. Újra randizgatni kezdett és próbálta úgy élni az életét, ahogy mindig is akarta.
Apa vett nekünk egy nagy házat, így kényelmesen élhettünk, együtt. Habár Adrian és én sokat vacilláltunk, hogy tényleg összeköltözzünk-e, végül igen lett a válasz. Lassan egy éve, hogy együtt vagyunk, és meg kell mondanom, ezt az egy évet igazán csodássá varázsolta. És remélem, így marad ez a hátralévő időben is.
A főiskoláról tartottam haza, a csípős hidegben, mikor egy, már rég hallott szám csendült fel. A telefonom szólt, és az Annának beállított csengőhang. Gyorsan előkotortam a táskából a készüléket, és felvettem
- Szia, Anna! Milyen rég nem hallottam a hangod!
- Szia!- köszönt ő is, kicsit vidámabb volt, mint szokott lenni…- vizsgáim voltak, és közbe jött pár dolog… vagyis egy- nagyot sóhajtott és ez mindig is bajt jelentett…
- Mi történt?- kérdeztem rögtön, és kicsit keserű hangon szólalt meg, mégis vidám volt
- Terhes vagyok
- Anna, hisz ez… csodás! Ezek szerint… sikerült továbblépned?
- Nem. Csak most derült ki, hogy várandós vagyok, és bizony Sebastiantól
- Azt akarod mondani, hogy már a 14. hétben jársz? Vagyis... 3 hónapos terhes vagy?- sikítottam egy aprót
- Igen, pontosabban 16 hét… kéne a tanácsod- sóhajtott- nem tudom, hogy Sebhez menjek, vagy a szüleihez… vagyis… nagyon fontos lenne, hogy döntsek valahogy
- Mióta tudod?
- Tegnap óta…
- Ó, az nem sok idő- ráztam meg a fejem- menj Sebastianhoz, és aztán menj a szüleihez. Vagyis… ő úgyis fel fogja majd hívni őket, szóval szerintem Sebi legyen az első
- Jó, akkor foglalok jegyet Svájcba…
- És amúgy, mi a helyzet?- kérdeztem, hogy kicsit eltereljem a gondolatait
- A vizsgák egész jól mentek- sóhajtott megkönnyebbülten- és Dorinával is minden rendben. Arra gondoltam, valamikor összefuthatnánk, vagy ilyesmi. Elutazhatsz ide, vagy akár Németországba… még azt is megkockáztatom, hogy én megyek el hozzád, de nem tudom, hogy a baba miatt mennyire szabad majd repülőre ülnöm.
- Ez egy remek ötlet! Az incidens óta Peter velem lakik, viszont Adrian rengeteget dolgozik- fintorra húztam a szám- szóval rengeteg szabadidőm van. Jó lenne, ha mehetnék, de még jobb lenne, ha te jöhetnél. Hozhatod Dorinát is, és legalább csinálunk jó sok csajos dolgot
- Oké, ezt még mindenképpen megbeszéljük. De megyek, mert ha méregdrágán is, de sikerült jegyet szereznem egy járatra, ami délután indul, szóval ha megbocsájtasz…
- Persze, és biztos vagyok benne, hogy sikerrel jársz- bíztattam
- Ó, Katy- elkeseredett lett a hangja- el sem tudod képzelni, mennyire várom már a pillanatot, és hányszor képzeltem már el, ahogy eszébe jut, hogy ki vagyok és a karjaiba zár, nem csak eltaszít, és hazugnak nevez…
- Biztos vagyok benne, hogy ez is meg fog történni, de nagy ütés érte a fejét… Legyél türelmes, és kitartó
- Meglesz. Szóval megyek pakolni. Köszi a segítséget, majd még beszélünk. Szia!
- Szia, és jó utat, és vigyázz… magatokra- kuncogtam, majd letettem a telefont.

~ Anna
A repülőn ültem, és Svájc felé repültem. Annyira reméltem, hogy Sebastian végre mindenre emlékezni fog, de valahol belül éreztem, hogy szinte semmi esélyem. „Ne légy elkeseredett!”- csengett a fülembe barátnőm hangja, de annyira nehéz volt egyedül erősnek maradnom.
Ahogy leszálltam a repülőről ismét elbizonytalanodtam. Elegem volt a bizonytalanságból, de mégis a mindennapjaim részét képezték. Nem voltam biztos még abban sem, hogy képes vagyok a lábaim egymás után tenni, vagy, hogy a levegőt hogy kell beszívni és kifújni.
A taxiba beülve hezitáltam, de mondtam egy címet, aztán csak reménykedtem. Végül Kimi háza előtt szálltam ki. Hol is van az a jó barát?