12. rész

Sziasztok!

Itt lenne hát a folytatás! Nagyon szépen köszönöm a komit és pipát az előző részhez! Remélem, hogy ez is tetszeni fog Nektek, és azért nem kellett rá olyan sokat várni! Nem ígérek semmit, de jövő héten megpróbálok két résszel jelentkezni. Meglátjuk, hogy alakul!

Továbbá, a blog lassan eléri a 60 000 látogatót, ami egy hatalmas szám (!!!!), így annak alkalmából majd szeretnélek benneteket meglepni egy novellával. Na, de ugye azt a számot is el kell majd érni, de addig is jó olvasást kívánok és csodálatos vasárnap estét! Töltsetek le egy filmet és csináljatok egy popcornt, vagy csináljatok egy finom meleg teát és üljetek le egy jó könyv mellé! Legyetek jók, és vigyázzatok Magatokra!

Ezerszer csókollak Benneteket, Drága Olvasóim!

*Chrisee

12. rész

Foszlányok

~Sebastian
Jó érzés volt beparkolni a kocsi beállóra a házunk előtt. Leállítottam a motort, levettem a világítást, majd kiszállva egy hatalmasat nyújtózkodtam, mit sem törődve a hideg széllel, ami hirtelen csapott meg.
Ahogy körbenéztem, elöntöttek a szép emlékek. A szomszédok kedves gesztusai, mikor utoljára voltam itthon és gratuláltak az aktuális futamgyőzelemhez, a barátaim, akikkel később aztán elmentem a kocsmába, a balesetem után idelátogató rajongók, akik mielőbbi jobbulást kívántak. És persze elém került a ház, amiben felnőttem. A konyhába már égett a villany, az átlátszó függönyön keresztül anya szorgoskodó alakját véltem kivenni, aki szokás szerint azért dolgozott, hogy a családja elé finom ételt, meleg vacsorát tudjon tenni. A nappaliban is égett a villany, apa és Fabi ültek a kanapén. Ahogy néztem őket, nagyot sóhajtottam, és elmosolyodtam.
Mikor már érezni kezdtem a hideget a bőrömön, feleszméltem és a kocsi felé fordultam, hogy kivegyem a kabátom és kipakoljak a csomagtartóból. Ekkor pillantottam meg Annát, aki csillogó szemekkel meredt rám, és egyszerűen sugárzott arca a mosolyától.
- Minden rendben?- kérdeztem rá és felvettem a kabátom
- Persze- vágta rá- csak… ahogy ott álltál… - habogta- nem számít- rázta meg végül a fejét- menjünk be, mert kezdek fázni
Egyszerűen csak rábólintottam, majd a csomagtartóból kivettem a két bőröndöt és bementünk a jó meleg, finom illatokkal telt házba.
Nagyot kiabáltam, mire Anna összerezzent, de a családom össze tagja megjelent a folyosó végén. Anya persze nem bírta ki, azonnal odarohant hozzánk, megölelgetett, meg agyonpuszilgatott engem, majd Annát. A többieket a nappaliban üdvözöltük, ugyanis ott lehet csak tisztességesen elférni, torlódás nélkül.
Jó volt látni, hogy anyuék mennyire örültek, mikor meglátták, hogy Annával érkeztem. Mikor utoljára beszéltem velük telefonon úgy volt, hogy csak én megyek, így a lány igazi meglepetés volt.
Természetesen azonnal asztalhoz ültünk, és falatozni kezdtünk.
- A lányok merre vannak?- kérdeztem, utalva két drága nővéremre
- Mindketten a barátaikkal vannak ma este, majd csak holnap délután jönnek haza
- Már nem is érdeklem őket- tettettem szomorúságot, mire anya szúrósan nézett rám- tudod, hogy csak vicceltem- vigyorogtam
A vacsora után még beültünk a nappaliba és beszélgettünk egy keveset. Anyuék szerencsére hanyagolták a baba témát, továbbá arról sem kérdezgettek, hogy visszajöttek-e az emlékeim. Ennek viszont nagyon örültem, mivel az utóbbi időben csak ezzel voltak elfoglalva.
Olyan kilenc körül Anna fáradtságra hivatkozva elhagyta köreink, és elment fürdeni. Negyed óra múlva én is követtem. Gyorsan letusoltam, belebújtam egy melegítőnadrágba és egy rövid ujjú pólóba és besétáltam a szobába. Anna állt a helyiség közepén, nekem háttal. Meg sem rezzent, mikor beléptem, így arra gondoltam, megint elgondolkozott valamin. És valamiért engem is furcsa érzésekkel töltött el az, ahogy akkor láttam. Minden esetre nem akartam ismét megzavarni, így halkan hátrálni kezdtem, hogy kiosonjak, de megszólalt:
- Anyukád azt akarja, hogy én is itt aludjak veled?
Sok kérdésre számítottam, de nem éppen erre. Kicsit ledöbbenve és értetlenül álltam a küszöb előtt egy lépéssel. Nem jött ki hang a torkomon, mire Anna megfordult és rám nézett
- Vagy neked valahova máshova ágyazott? Mert nekem konkrétan azt mondta, hogy Seb szobájában megágyaztam
Gondolkoztam a válaszon, de megint nem tudtam megszólalni. Az a pozíció, amiben rátaláltam egyszerűen teljesen megzavart
- Seb, jól vagy?- vitte el tenyerét szemeim előtt, és akkor vettem észre, hogy csak egy karnyújtásnyira van
- Mi? – kezdtem habogni, és volt pár másodperc, mire magamhoz tértem- nem tudom, anya mit gondolt. Megyek, megkérdezem
- Várj- fogta meg a kezem és visszahúzott magához- hallottam, ahogy elköszönt Fabitól és bement a szobájába. Ma nagyon sokat dolgozott, biztosan elfáradt
Csak hallgattam és bólogattam. Nem teljesen értettem, mit akar kihozni a dologból
- Szeretnéd, hogy a kanapén aludjak?- kérdeztem végül
- Dehogy is!- legyintett- a végén még én leszek a hibás, amiért elaludtad a nyakad, és hallgathatom a nyafogásod napokig- nevette el magát- szerintem egy éjszakát kibírunk egymás mellett
- Ahhoz képest, hogy pár órája még hozzám sem akartál szólni, illetve inkább bepisiltél, mint hozzám szóltál volna, most pedig felajánlod, hogy aludjak veled, elég jól tudhatok valamit- vigyorogtam, mire csak kaptam egy öklöt a gyomromba
Kicsit összegörnyedtem, ahogy Anna eltalálta a gyomorszájam
- Most még kedves voltam és gyenge- nevetett az ágy felé menet- na gyere, aludni akarok. Ja, és kapcsold le a villanyt- bújt be a takaró alá- meg az ajtót is csukd be, mert hideg van
Pont megcsináltam mindent, amit kért, készültem én is befeküdni az ágyba, mikor megszólalt a telefonom. El sem tudtam hinni, ki lehet az, aki majdnem tíz órakor még képes nekem telefonálni. A szám ismeretlen volt, mégis - kelletlenül bár- de felvettem.
Amit a nyomozó abban a pár percben mondott, amíg beszéltünk, teljesen lesokkolt. Miközben mondta a monológját elsétáltam a villanykapcsolóig, felkapcsoltam, és pont elértem a fotelemhez, mikor összerogytam. Alig bírtam felfogni a szavakat, vízhangzott minden, és zúgott a világ. Még emlékszem, ahogy köszönés után letettem a telefont, de az kicsúszott a kezemből. Rémesen nézhettem ki, ugyanis Anna aggódó arcát és szempárát láttam meg, de azt is csak homályosan. Éreztem, ahogy csúszok egyre lejjebb a fotelból, mikor egy éles fájdalom szaladt végig az arcomon.
Feleszméltem, és akkor láttam meg végre teljes egészében Annát, aki jobb tenyerét rázogatta, közben pedig engem szólítgatott. A hangfoszlányok kezdtek eljutni a tudatomig, majd már egész mondatokat is hallottam
- Sebastian, jól vagy?- hangzott el vagy már ezredszer Anna ijedt kérdése
- Igen, csak… a nyomozó hívott a rendőrségről. Sophiával kapcsolatban
- Mi történt vele, hogy így reagáltál?
- Azt mondta, hogy elrabolták. Pontos részleteket még nem tudnak, de elvileg van egy szemtanú, aki látta, hogy be volt kötve a szája, mikor az autómban elhagyta a garázst az anyós ülésen
- És ki vezetett?
- Azt még nem lehet tudni. Csak annyit látott a szemtanú, hogy magas férfi volt, és szőke, vagy világosbarna hajú. És elvileg fekete bőrkabátot viselt
- Ez nem sok- sóhajtott Anna- de meg fogják találni, ebben biztos vagyok
- Szerintem nekem is oda kéne mennem… hogy segítsek a keresésben
Épp készültem felállni, mikor Anna megfogta a vállam és visszatolt a fotelbe
- Ma egész nap vezettél és fáradt vagy. Most érkeztünk csak meg, anyukádék nagyon örülnek neked. A rendőrség semmi hasznodat nem venné, sőt, lehet, hogy csak hátráltatnád őket, és a versenyre is koncentrálnod kell
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Szerintem vagy annyira eszes, hogy rá gyere. Értelmetlen lenne odamenned
- De annyira aggódom érte- mondtam és görcsbe rándult a gyomrom.
Nem tudtam elképzelni az életem Sophia nélkül. Ő az a nő, akit tudom, hogy majd életem végéig szeretni tudok, hiszen bármennyi hibája is van, én azzal együtt fogadtam el őt, és azokkal együtt szeretem
- Tudom- mondta Anna lágy hangon és lassan megölelt
Ahogy a puha karok körém záródtak szinte azonnal elfelejtettem, hogy milyen hírt kaptam. Olyan béke és bizalom öntött el, amit még egy ölelés alatt sem éreztem. Ahogy szívtam magamba Anna samponjának mézes illatát, kezem akaratlanul is vékony dereka köré kúszott és úgy húztam magamhoz. Apró kezei a hátamat simogatták. Akkor éreztem meg, mennyire fáradt is vagyok valójában
- Gyere, feküdjünk be az ágyba. Hosszú nap volt- mondta halkan, majd elengedett
A valóság ismét visszatért, újra emlékeztem arra, hogy mi történt Sophiával, azonban Anna szemeibe nézve ezek a dolgok olyan távolinak tűntek. Befeküdtem az ágyba, míg ő leoltotta a villanyt, majd már a sötétben éreztem, ahogy az ágy másik fele enyhén besüpped. Megcsapott egy finom illat, melyet habár még sosem éreztem, mégis jó emlékeket keltett bennem
- Mi ez a kókusz illat?- kérdeztem
- A testápolóm. Minden este ezzel kenem be magam. De most aludj, Seb. Jó éjt
- Neked is- morogtam már félálomba
Szinte pillanatok alatt elaludtam, azonban megint jött az a nyugtalanító álom. Képek kusza sorozata pergett le előttem. Először Christian villant be, majd Loren, aztán William és Hanna. Aztán hirtelen az angliai pálya közepén találtam magam és a markomban tartottam egy telefont, mely rezgett és Anna neve állt a kijelzőn. Ahogy felnéztem, egy középmagas lány állt nekem háttal, vékony alakkal, szőke hajjal és gyönyörű, fehér bőrrel. Ahogy megindultam volna felé, hogy megkérdezzem, ki ő, valaki hirtelen nekem rohant oldalról. Hatalmas volt az ütközés, a lány eltűnt előlem, én pedig felriadtam.
Hirtelen ültem fel az ágyban, magammal rántva a takarót Annáról is. Felhúztam a térdem, a tenyeremmel pedig párszor végigszántottam az arcomon. Az órára pillantottam és akkor láttam, hogy még csak hajnali fél három. Kinéztem az ablakon, de ott is csak a sötétség fogadott. A hold gyengén világította meg az eget, az idő ködös volt, csak tompán látszott az utcai lámpák fénye.
Már épp alábbhagyott a ziláltságom, mikor egy puha, apró kezet éreztem meg a hátam közepén. Először felfelé indult meg, majd lefelé, aztán jobbra és balra, végül már az egész hátam simogatta. Ismét sikerült megnyugtatnia
- Minden rendben, Seb?- kérdezte Anna álmos hangon
- Persze, csak rosszat álmodtam
- Szeretnéd elmesélni?- ásított egy nagyot
- Nem. Most inkább csak visszaaludnék
Anna már nem mondott semmit, elvette a kezét a hátamról és már hallottam is, ahogy édesen szuszog mellettem.


~Hanna

Azóta, hogy Austinban találkozott a „nagy csapat”, rengeteg minden történt. Az, hogy Travis becsapott rettenetesen érintett, de nem hagytak alább az érzéseim iránta. Mikor otthagytam érte Sebastiant, a biztos hátteret és jövőt az esküvőmön, tudtam, hogy az a szerelem, amit iránta érzek, sosem fog megtörni.
Az esküvő után jó pár hétre elmentünk Németországból, Franciaországban, Skóciában és Angliában töltöttük a legtöbb időt. Utaztunk, kirándultunk, nevettünk, de mindenekelőtt végre beteljesedhetett a szerelmünk.
Mellette olyan érzések kerítettek hatalmukba, melyet Seb oldalán sohasem éreztem. Egyszerre szerettem és gyűlöltem, egyszerre voltam boldog és szomorú. Igazából azt éreztem, hogy élek és beteljesedik a sorsom.
Mikor Austinban találkoztunk a többiekkel, majd Travist letartóztatták, szinte teljesen összetörtem. Sok idő volt, mire sikerült talpra állnom, és megbékéltem a dolgokkal. Már Travishez is bejártam látogatásra, mikor meghallottam a hírt, hogy pár társával együtt megszökött a börtönből.
Már kiismertem, hisz amíg rács mögött volt, rengeteget leveleztünk és elmondta, hogy hova rejtette a naplóját, amibe mindent leírt. Arra kért, hogy olvassam el, és ha azok után a dolgok után is el tudom fogadni, ő vár vissza.
A napló elolvasása után csak még biztosabb lettem abban, hogy ő a legerősebb és legcsodálatosabb férfi a világon. Sok hibát követett el, de az, hogy Sophiában ő is megbízott, nem róható fel neki. Az a nő mindenkit képes befolyásolni, aki az útjába kerül.
Tehát az élete teljes megismerése után már a viselkedését is sikerült kiismernem, így nem ért meglepetésként a szökés hallatta. Az azutáni hetekben csak azért imádkoztam, hogy ne szerepeljen a hírekben azért, hogy elkapták. Hozzám is eljöttek a rendőrök, figyeltették a házamat, hogy vajon hozzám visszatér-e. Azonban, mikor a tv bemondta a halálát, megijedtem. A rendőrök eltűntek a ház elől, én azonban a végsőkig reménykedtem abban, hogy az csak egy átverés volt.
Pár napra rá kaptam is egy levelet, ami Travistől jött. Volt egy terve, amelyet velem is megosztott és én persze szívesen asszisztáltam hozzá. Nem volt más dolgom, mint eljátszani az összetört szerelmest. Egész jól ment, hiszen lassan a munkámból is kirúgtak és már a családom sem nagyon ismert rám.
Na, igen, a rokonság. Azok után, hogy Sebastiant, a tökéletes férfit és számukra gyakorlatilag már „imázs-t” faképnél hagytam az oltárnál, majdhogynem kitagadtak a családból. Már pont kezdtek megbékélni a dologgal, meg azzal, hogy Travissel vagyok, aki nem egy világhírű, gazdag személy, mikor bumm, jött a börtönös botrány, meg Sebastian balesete. Azt kántálták mindnyájan, hogy én biztosan tudtam erről az egész összeesküvésről, és hogy én tehetek Sebastian kómájáról. Igen, valóban azt kívántam akkoriban, hogy legyen valaki, akivel Sebastian megcsal. Tök logikus. Tehát megszakadt mondhatni teljesen a kapcsolat, és azóta sem állt helyre. Elkönyveltek egy csaló barátnőjének, és tudtam, hogy ebből a státuszból sosem fogok kimászni. Szóval, mikor azzal találták szembe magukat, hogy gyakorlatilag az idegösszeroppanást is sikerült már eljátszanom, adtak pénzt, hogy utazzak el egy kevés időre, szelőztessem ki a fejem.
Nekem sem kellett több, a terv szerint haladt minden. Felpakoltam a kocsim pár fontos holmival és Svájcba autóztam. Tudtam, hogy Travis nem fogja megkockáztatni, hogy áthozza Sophiát a határon, és talán még az ő ügyük sem évült el teljesen.
Így alakult, hogy kocsikázás közben egy minél eldugottabb helyet kerestem, és akkor akadtam rá erre a kis faházra. Messze van a nagy városoktól, és még a legközelebbi falu is tíz perc, de kocsival. Az erdő sűrű, és gyakorlatilag csak egyetlen út vezet ki belőle. Innen Sophia biztos, hogy nem fog tudni megszökni.
Nyugalommal töltött el, mikor reggel Travis mellett ébredhettem. Végre tudtam, hogy nincsen semmi baja, hogy nem éhes, nem fázik, nem szenved hiányt semmiben
- Jó reggelt- morogta álmosan- miért nézel?
- Mert olyan jó, hogy itt vagy- mosolyogtam
- Azt hiszem, hogy ezt már tegnap bebizonyítottad- mosolygott, mire én elpirultam és elkaptam a fejem
Olyan dolgokat tudott kihozni belőlem, mint más még soha. Sebastian mellett csak egy kis szende szűz voltam, Travis mellett azonban teljesen ki tudtam élni magam, és néha rá sem ismertem önmagamra
- Hé!- fogta meg állam és visszafordította a fejem maga felé- imádom nézni, mikor elpirulsz- mondta és feljebb kúszott az ágyon
Először mellkasomról tolta le a takarót, aminek következtében melleim szeme elé tárultak, majd bal kezével folyamatosan haladt a takaró alatt a hasamon át a combomig, majd onnan visszafelé, mígnem elért a csiklómig. Hatalmas sóhajokat váltott ki belőle ujja körkörös mozdulataival, én pedig fejemet hátravetve, a lepedőt markolászva álltam a kínzó gyönyört. Mikor már majdnem elért a csúcsra abbahagyta az ingerlést, lehúzott az ágyra, majd fölém gördült. Hosszú csókot nyomott a számra, majd nyelveink először lassú, később vad táncba kezdtek, és a gyengéd szeretkezés vad és érzéki aktussá vált.
Vigyorogva és feltehetően kócosan léptem ki a szobából egy szál köntösben. A pulthoz mentem, ahol kávét főztem, majd csináltam pár pirítóst. Megvajaztam kettőt és tettem rá lekvárt, a kávét egy bögrébe öntöttem, tettem bele cukrot és tejet, majd rápakoltam őket egy tálcára, egy pohár víz kíséretében. Félretoltam a pulton, és csináltam még négy másik lekváros kenyeret. Pont kész lettem, mikor Travis lépett ki és hosszú csókot nyomott a számra
- Gyönyörű vagy, mint mindig- ölelt át szorosan hátulról
- Neked pedig finom az illatod- doromboltam- azt vidd be neki- mutattam a tálca felé- én látni sem bírom
- Jól van
Travis felvette a tálcát, majd bevitte Sophia szobájába. Nem hallottam beszélgetést, vagy bármi megjegyzést, amiből azt vettem ki, hogy a lány még alszik. Amint párom visszajött, mi is megettük a reggelit, de nem tudtam két falatot úgy lenyelni, hogy közben ne néztem volna az ajtóra
- Minden rendben lesz- fogta meg a kezem Tarvis
- Azt akarom, hogy minél hamarabb eltűnjön- morogtam
- El fog, ígérem- mosolygott- majd teszünk róla, hogy soha többé ne árthasson nekünk, rendben?
- Rendben- bólintottam mosolyogva, de a görcsös érzés a gyomromból nem akart megszűnni