Novella

3.rész

A titok nyitja

Teljesen össze voltam zavarodva, mikor a házunk előtt kiszálltam az autóból. Millió gondolat futott át a fejemen, és kérdések ezrei. Mindegyikre választ akartam kapni, még abban az órában, így egyenesen anyuhoz indultam. Mire az ajtóhoz értem, elég sok harag gyülemlett fel bennem. Éppen fel akartam tépni az ajtót és elkezdeni ordítani, mikor Byron a mellkasomnál fogva visszahúzott
- Ne legyél hülye- mondta flegmán. Miért hittem, hogy megváltozott??!
- Maradj ki ebből! A tapló stílusod inkább verd le a barátaidon
- Ki van készülve- mutatott befelé és anyára utalt- ne akard még jobban összetörni. Ne legyél arrogáns, és türelmetlen
- 25 éves vagyok, és mint kiderült, egészen idáig hazugságban éltem. Te türelmes lennél??
- Nem vagyok te- rántotta meg a vállát, és kinyitotta az ajtót- de remélem komolyan veszed, amit mondtam, mert meglesz a következménye, ha nem úgy bánsz vele, ahogy kell
- Ne most kezd el játszani a jó gyereket! Ezt apa halála előtt kellett volna
- De én csak most kezdtem el!
- Akkor meg ne érdekeljen, hogy én mit teszek. Eddig is leszartál
- Hát te hülye vagy!- csattant fel- mindig is vigyáztam rád
- Hát hogyne. Kivéve, mikor részeg voltál, vagy másnapos, vagy épp tök elmebeteg. Vagy arra gondolsz, mikor megcsókoltál?? Nem is tudom, mikor vigyáztál rám a legjobban
- Szerintem ne háborgassuk a múltat- nyugodott meg egy kicsit
- Akkor állj el az utamból!
- Ne bántsd meg- szorította meg erősen a felkarom
- Ez fáj!- kezdtem el rángatni a kezem, de nem engedett- hallod?
- Ígérd meg!- szólított fel- hogy nem fogod bántani
- Megígérem- kiabáltam, mert a szorítása már nagyon fájt
- Köszönöm- engedett el és előre ment.
Kicsit még álldogáltam kint, és megvártam, hogy eltűnjön a karomról a vörös volt. Belépve a házba a nappaliba mentem, majd mivel ott nem találtam anyát a háló felé indultam. Kopogás nélkül mentem be, és akkor láttam meg az ágyban feküdni. Épp a kedvenc könyvét olvasta. Szótlanul lépdeltem oda mellé, és leültem az ágyra. Próbáltam eleget tenni Byron kérésének és vigyáztam a szavaim súlyára és a hangnememre
- Kinek a gyereke vagyok?- kérdeztem halkan
Anya kezéből lassan fordult ki a könyv. Egy darabig csak meredt maga elé, majd felém fordult. Tekintete ijedt volt. Mintha azt akarta volna, hogy ez soha ne derüljön ki. Bár gondolom ezt akarhatta, hisz eddig említést sem tett erről.
- Honnan tudod?- kérdezte remegő hangon
- Apa végrendeletben volt… de akkor igaz
- Igen- válaszolta és nem szólalt meg. Bennem hatalmas volt a feszültség, és legszívesebben sikítottam volna. Nem mondta, hogy sajnálom, vagy kezdte el magyarázni
- Nem magyarázod meg?- kérdeztem ismét, de még mindig higgadtan. A bennem lévő feszültségnek nyoma sem volt
- Védeni akartunk. És én most is védelek. És nem mondok semmit, mert te vagy nekem a legfontosabb
- Hanna Prater… ő kicsoda nekem?
- Te honnan tudsz arról a lányról?- képedt el
- Sebastian barátnője
- Akkor ismered?
- Anya… ő az ikertestvérem?- csuklott el a hangom, és aztán anya bólogatni kezdett. Szemeiből könnyek kezdtek el potyogni- mit kell tudnom még? Mitől akarsz megvédeni?
- Kicsim… az a család sötét titkokat rejt. Törvénytelen dolgokat művelnek, ne akarj velük kapcsolatba kerülni
- Annyit akarok tudni, hogy miért választottatok el minket, és hogy miért nem tudhattam volna meg ezt soha
- Hanna édesapja… apád legjobb barátja volt. De aztán bajba keveredett, és én választás elé állítottam az apádat. Ő engem választott, a barátságuk helyett. Aztán telt az idő, Timo ismét felkereste apádat. Az az igazság, hogy az igazi nevét sose tudtam. A Timo csak a beceneve… És kiderült, hogy ikrei születtek. A vállalkozás, amibe belekerült, pedig csak egy gyereket „engedélyezett”. És Timo nem akarta megöletni egyik lányát sem, így téged örökbe adott nekünk. Nehéz volt az az idő mindnyájunk számára, és megegyeztünk, hogy ezt te sose fogod megtudni
- De én mégis tudom…
- De ez hogy derült ki?
- Hogy apa az eredeti nevem tűntette fel a végrendeletben. De van még egy dolog, ami nem stimmel… honnan volt apunak 20 millió eurója?
- Hogy mi?- kelt fel anya hirtelen- erről nem tudok, Lilian
- Mindet rám hagyta, de nem értem, hogy miért. Azt akarja, hogy tegyek valamit?
- Mégis mit kéne tenned?
- Nem tudom- ráztam meg a fejem- felvenni a kapcsolatot a Praterekkel, vagy mit tudom én!
- Nem!- kiabált anya- azt sosem fogom megengedni- mondta már higgadtabban- te kimaradsz az ügyleteikből
- De meg kell tudnom, hogy mit akart apa
- Apádat ismerve biztos, hogy hagyott valami nyomot. Bár már elegem van a nyomozósdiból. Egész életemben, mikor vele voltam, mindig görcsben volt a gyomrom, mert nem tudtam, hogy épp hol lehetünk veszélyben
- Anya… kik Praterék?
- Ez egy hosszú történet- sóhajtott
- Azt hiszem, van időm- tettem keresztbe a kezem, jelezve, hogy a sztori minden apró részletét tudni akarom.

1985. május 2.

- Ha Isten létezik, most segíteni fog- hajtogattam
- Ne aggódj, kedvesem- fogta meg a kezem Kevin- semmi baj nem lesz
- Mégis hogy mondhatsz ilyet?- háborodtam fel és szemeim ismét könnybe lábadtak
Kevin már nem szólalt meg, csak szótlanul a hasamra tette a kezét. Éreztem a szeretetét, de nem voltam biztos abban, hogy ezt is kibírom. Már sok mindenen mentünk át együtt, de ilyen még sose volt. 
Tavasz van, és ahelyett, hogy a boldog, friss házas életünket élnénk és egy utcapadkán ülünk, mivel kilakoltattak minket. Sosem voltam anyagias. Nem számított a pénz, egy egészen alapvető életkörülmény is elég lett volna. Hogy legyen hol laknunk, és legyen mit ennünk.
Nem akartam elmondani ezeket a gondolataimat Kevinnek, mivel láttam rajta, hogy bántja az, hogy nem adhat meg nekem mindent. Próbáltam visszafogni magam, és egyáltalán nem mutatni azt, hogy nekem ez így nem megfelelő. Pár hónapos terhes voltam, minden annyira új volt. Pár napja értünk vissza a nászútról,  minden élmény frissen izzik bennem. De szerelmünk ezt az akadályt is átvészelte. És a kezdeti mondatomra a válasz… igen is, létezik.

Nagyjából két órája ücsöröghettünk az egyre hűvösebb levegőben, mikor megállt előttünk egy idős hölgy. Egyből felém fordult, és végigmért, majd elmosolyodott
- Állapotos, kedvesem?- kérdezte
- Igen- habogtam, de nem is értettem, hogy vehette észre. Még semmi jele nem volt annak, hogy gyermeket várok
- Akkor jöjjenek- intett a hölgy- a közelben lakom. A rengeteg holmi- nézett körbe- csak nem elveszítették az otthonukat?
- De igen- válaszoltam halkan
- Ez igazán rémes. De én szívesen segítek. Elfogadják?
- Nagyon… hálás vagyok- mondtam reszketve és lassan felálltam. Nem is tudom, mit kell ilyenkor tenni…- nagyon köszönöm- öleltem át szorosan a hölgyet és ismét könnyezni kezdtem
- Igazán rendesnek tűnnek. És tudom, hogy a világban mindenkinek megvan a maga gondja. Én is egyedül lakom, a gyerekem csak ritkán látogat meg. A férjem sajnos már elment, így egy hatalmas ház tulaja vagyok, teljesen egymagam. Még a segítség is elkélne
- Bármiben szívesen segítünk- bólintottam, majd megvártam, míg Kevin is felkel a földről
- Gréta Groß vagyok, a férjem pedig Kevin Groß- mutatkoztam be
- Frida Prater- mosolygott, majd elindultunk a háza felé
Mire odaértünk kint már teljesen sötét volt. Frida megmutatta nekünk a házat, majd berendezte az egyik szobát és vacsorát készített. Kevinnel fáradtak voltunk, így a pakolás után, melyet átvállaltunk magunkra, nyugovóra értünk. 
Reggel egészen korán ébredtem. Nem tudtam visszaaludni, de Kevint sem akartam felkelteni, így felöltöztem, és lementem a földszintre. Megittam egy pohár tejet, és mikor menni akartam, megláttam Fridát a kertben. Kimentem hozzá.
- Jó reggelt- köszöntöttem és odaléptem mellé
- Szervusz, kedvesen- mosolygott töretlenül- segíthetek valamiben?
- Már így is rengeteget segített, amit nem is tudom, hogy fogunk meghálálni
- Ugyan már, ezt kellett tennem- legyintett
- Én segíthetek valamiben?
- Lenne egy dolog… én szeretném még a nagy meleg előtt befejezni a kertészkedést, de délben jönnek a fiamék. Elmennél a boltba bevásárolni? A lista és a pénz ott van az étkezőasztalon
- Nagyon szívesen- mosolyogtam- mi… esetleg elmenjünk, amíg itt vannak?
- Dehogy is!- nevetett fel- szívesen bemutatlak a fiamnak. Főleg azért, mert lehet, hogy a férjednek tudna munkát adni
- Valóban? Ez csodás lenne!
- Majd meglátjuk- fordult vissza és folytatta, amit az előbb miattam hagyott abba
Visszamentem a házba, majd felöltöztem, és elvettem a cetlit és a pénzt. A közeli kisboltba mentem, és mindent beszereztem, ami kellett. Nagyjából másfél, egy órát lehettem oda. 
Mikor visszaértem, örömmel láttam, hogy Kevin már felkelt, és a zuhany alatt áll. Visszamentem Fridához, aki már végzett, és így együtt láttunk neki az ebéd elkészítéséhez. Nagyjából fél 1 körül már csöngettek is
- Szervusz kisfiam- hallottam meg Frida örömteli hangját ajtónyitás után
- Szia, anya- köszönt egy mélyebb hang, majd ismét egy nő
- Szeretnék bemutatni nektek valakiket- jött vissza a konyhába Frida, majd felém vezette a vendégeket- ő itt Gréta Groß- mutatott felé, majd kezet ráztam az úriemberrel
- Dietrich Prater- mondta a férfi- de a barátaimnak csak Timo
- Nagyon örülök
- Linda Winderbaum- mutatkozott be a lány is
- Ő itt a férjem, Kevin Groß- mutattam Kevin felé, mikor belépett. Ő is bemutatkozott
- Akkor már házasok?- kérdezte Linda
- Igen, ma két hónapja- mosolyogtam 
- És mit csinálnak itt?- kérdezte már Timo
- Ugyan már ezt megbeszélitek később. Most együnk!- ültetett le mindenkit az asztalhoz Frida
Az ebéd jó hangulatban telt, és megismertük egymást. Lindáék is megtudták, hogy miért vagyunk itt. Az ebéd utáni kávé ideje alatt pedig jött az üzlet…
- Mondd csak, Kevin. Tudsz vezetni?- kérdezte Timo
- Igen, és szeretek is
- Jól vezetsz?
- Azt mondják, igen- válaszolta ismét Kevin
- Lenne egy munka a számodra. Állandó, és jól fizet
- Mit kéne tennem
- Szállítani…
- Mit?- kérdezte Kevin és nekem már itt kezdett gyanússá válni a dolog
- Tudod… van egy üzletem, és annak a pénzét
- De ahhoz miért kell jó sofőr?
- Forognak a kerekek- bólintott egyet Timo mosolyogva- nem legális a pénz. Pénzmosás és drogok… ebből folyik be a pénz. És már sokan keresnek, de eddig még nem tudtak elkapni. Ezért kell a jó sofőr
- Elfogadom- mondta Kevin
- Meg se beszéled a feleségeddel?
- Egyelőre ez az egyetlen munka… és ha lesz jobb, váltok 
- Ha elkapnak, nem köphetsz, remélem, tudod. Mert ha megteszed, a családod élete… bánja- találta meg a jó szót
- Nem fognak elkapni 
- Akkor… felvéve

A történet végére kicsit furcsán éreztem magam. Az életem… igazából minden hazugság. A szüleim, a testvéreim… egyedül a barátaim igaziak. Vagy még talán azok sem…

- De hogy lehet, hogy apa már nem volt sofőr? Vagy az volt?

- Nem. Nagyon jóban lettek, és apád is beszállt az üzletbe. Akkor már jobban éltünk, Byron is megszületett. De nekem már túl rizikós volt apádat egy ilyen üzletben társként látnom, így megkértem, hogy válasszon. Kilépett az üzletből és jobb munkát keresett

- Soha nem volt köztünk nézeteltérés?

- Nem… nem hiszem. De miért?

- Még mindig nem értem, hogy hogy lehetett 20 milliója… és egyáltalán miért ti lettetek a szüleim

- Nem tudom, hogy Timo miért minket választott, de apád „hibájából” tanulva örökbe adott téged, hogy ne kelljen majd osztoznotok a vezetésen 

- Te ismered Hannát?

- Párszor már találkoztam vele. Talán négyszer, vagy ötször

- Szerintem apu összeveszett Timoval és ellopta a pénzét

- Apád sose tett volna olyat- rázta meg a fejét anya- és akkor már nagy valószínűséggel egyikünk sem élne

- És ki lett apa helyett a sofőr? Vagy az mindegy volt?

- Apád volt az egyetlen állandó sofőre Timónak 

- És most ki dolgozik neki?

- Azt hiszem… Hanna már tanulja az üzletet. Most ő választja a sofőröket. De egy ideje egy állandó van

- Sebastian?- tettem fel ijedten a kérdést

- Mikor utoljára találkozott velük apád, azt hiszem úgy hívták… 

- Tehát találkozgatott velük?

- Szerettek tudni rólad. Hogy mi van veled

- Azt hiszem, nekem mára ennyi elég volt. Visszamegyek Svájcba, rendben?

- Kicsim, szeretném, ha tudnád, hogy mindent miattad tettünk az apáddal

- Most nem veletek van a probléma…

- Mi van köztetek Sebastiannal?

- Semmi… már semmi

Gyorsan álltam fel az ágyról és egyből a szobámba mentem. Összedobáltam a cuccaim és gyors köszönés után a reptérre mentem. Az első járatra felszálltam, és visszamentem Svájcba. Mikor odaértem, Seb már otthon volt

- Szia- köszöntem neki, mikor beléptem a konyhába. Épp a hűtőt bújtam

- Most lebuktam- mondta teli szájjal és letette a maradék sütit, ami még a kezében volt

- Le…- doboltam ujjaimmal a pulton

Mikor lenyelte a sütit, elindult felém, és meg akart csókolni, de én elhúztam a fejem

- Most ezért nem kapok puszit?

- Nem, több okból nem kapsz

- Például?

- Például Hanna!

- Ő eddig sem zavart- rántotta meg a vállát

- És milyen volt Anglia?- vontam fel a szemöldököm

- Jó- válaszolta kurtán

- Ültél a szimulátorban?

- Igen

- Összetörted? 

- Nem, de mi ez? Kivallatás?

- Az, mivel tudom, hogy ezen a hétvégén a közelében sem voltál Angliának, és Mark ült az autóban! Sebastian, ne hazudj nekem!- kiabáltam

- Tudom, hogy most szomorú vagy, de nem értem, miért engem állítasz a középpontba. Magaddal kéne foglalkoznod, nem velem

- Már megszoktam, hogy te vagy a középpontba

- Ez most fájt…

- És mennyit?- kérdeztem bele a közepébe

- Mi mennyit?

- Mennyit szállítottál le?

- Te meg miről beszélsz??

- Sebastian, tudom, hogy illegális pénzeket szállítasz- mondtam ki lehangoltan, mire még a lélegzete is elállt

- Ezt… honnan tudod?

- Nem elég, hogy tudom?

- Mit tudsz még?

- Hanna… ő vezeti a szállítást, igaz?

- Igen… de ez volt az utolsó alkalom, hogy vezettem neki

- És hányadszorra volt ez az utolsó?

- Most tényleg ez volt az utolsó

- Amíg meg nem halsz, nem lesz utolsó

- Ezt meg hogy érted?

- Az apám is ki akart szállni. De nem tudott

- Nekem a karrierembe kerülhet, ha ez kitudódik. Szerinted én nem parázok?

- Elintézem, ha akarod

- Ezt mégis hogy érted?

- Hanna vajon tudja?

- Mit? Beszélj már érthetően!!

- Hogy én vagyok a trónfosztó- vigyorogtam alattomosan 

- Te meg mégis már megint, miről beszélsz? Oda csak „származási”- mutat macskakörmöt- alapon lehet bejutni

- Tudom- bólogattam, és az ördögi vigyor még mindig az arcomon ült- én vagyok az ikertestvér

- Várj… azt mondod, hogy te és Hanna ikertesók vagytok?

- Igen- bólogatok

- Ez azt jelenti…- jelenik meg egy kaján vigyor az arcán és közelebb lép hozzám, majd hozzám simul- hogy mindkét testvér az enyém?

- Én nem vagyok a tiéd- közelítek alsó ajkához, és nyelvemmel benedvesítem 

- De mindjárt az leszel- kapott fel és az kanapéhoz vitt

Leült, majd magával szembe fordított, és vetkőztetni kezdett. Élveztem édes csókjait, és érintésére már azóta vágytam, hogy elhagytam. Lehúzta rólam bugyimat, majd belső combom kezdete el puszilgatni. Egyre feljebb haladt, amíg el nem érte legérzékenyebb pontom. Csiklómnál még időzött egy kicsit, majd magára rántott és belém hatolt. Mámorító volt aztán az egész hátramaradt éjszaka is….

***

Sziasztok!

Nos, ma ez a rész született meg a fejemben. Az igazság az, hogy rövidebbre terveztem a novellát, de egy rész még mindenképpen jönni fog hozzá. 

Nem is tudok mást hozzá fűzni, szép vasárnap estét kívánok, és holnaptól számítva már csak egy hónap a nyári szünet!! Fél lábon, kéz nélkül is kibírjuk, igaz?:D 

Jó éjt! 

Sok ezer puszi:****