2. rész

Sziasztok!

Még az időmérő előtt hoztam nektek egy kis részt, hogy ezt a borongós szombat délelőttöt kicsit feldobhassam.:) Jövő héten már suli, de remélem, akkor is megmaradnak az ötletek a fejemben, és friss részekkel tudok jönni. Nagyon szépen köszönöm Nikinek és Dorinának, hogy hozzászóltak a részhez, és azoknak is, akik csak pipáltak, vagy elolvasták. Remélem, ezzel a résszel sem okozok csalódást! Jó olvasást, puszi nektek!

*Chrisee

2.        rész

- Tényleg, nagyon sajnálom- tette le a tálcáját az asztalra, majd átnyújtott pár szalvétát
Szó nélkül törölgetni kezdtem a ruhám, majd csak gyűltek a koszos szalvéták, egy kupacba.
- Hozzak még szalvétát?- kérdezte félve
Csak megráztam a fejem
- Néma vagy, vagy csak azért nem beszélsz hozzám, mert egyébként ordítanál?
- Miért kiabálnék?- kérdeztem és mosoly kúszott az arcomra- ez csak egy ruha, és úgyis kocsival vagyok. Meg nem is megyek már sehova- rántottam meg a vállam
- Rám ijesztettél- vigyorodott el és villantotta a gyönyörű mosolyát- szabad ez a hely?- mutatott a kanapéra velem szemben
- Ő… igen- bólintottam. Nem lehetek örökké egy ember fogja!
- Ez nem volt meggyőző- hunyorgott és lassan behajlítva térdét, leült velem szembe
- Nem, ne haragudj, csak ez a nap… ezen a napon általában mindig egyedül vagyok
- Hagyományok… nem szeretem őket
- De tiszteletben kéne tartani- vágtam vissza
- Szeretnéd, hogy elmenjek? Mert nem muszáj… kedvesnek lenned- suttogta a végét
- Mi? Én… én nem játszom meg a kedvességem! És mégis… hogy jössz ehhez? Nem is ismersz, akkor meg miért mondasz ilyeneket?
- Még nem találkoztam olyannal, akit jobban érdekelt a saját igaza, mint a ruhája. Érdekes vagy- vigyorgott mindent tudóan, majd elvett egy sült krumplit a tálról
Én is utánoztam, amit csinál, mire sandán nézett
- Már megbocsáss, de ez az enyém… amiből éppen falatozol
- Szerintem ennyi pont, hogy jár nekem
- Rendeljek neked is egy adagot?- kérdezte nevetve
- Nem, csak egyet akartam enni
- Ez már a második… amit most a szádba veszel
- Nem baj. Akkor csak kettőt akartam…
- Alexander vagyok. Alexander Blom
- Brook Wintersee
- Szép neved van, Brook. Örülök, hogy megismerhettelek. És miért pont ezt a büfét választottad?
- Európából jöttem, és ez a nap arra emlékeztet
- Komolyan?- csillantak fel a szemei- én is onnan jövök
- Valóban?- próbáltam leplezni izgatottságom, de felkeltette az érdeklődésem.
Jóképű, kedves, humoros… még mindig nem értem, hogy akadhatott belém
- Svédországból származom, de 10 évet éltem Angliában és utána ide jöttünk
- Miért?- kérdeztem rögtön, mielőtt még rólam akarna többet tudni
- A szüleim… változtatják a munkahelyüket. Szerencsére 2 év múlva már nem leszek köteles velük menni
Ja, persze! Fiatalabb nálam… remek. Itt a rossz pont
- És veled mi a helyzet? Mi hozott ide?
- Németországból jöttem. Mikor… meghalt a családom- nyeltem egy nagyot- ide lettem száműzve, mert csak itt élnek rokonaim
- Ó, őszinte részvétem- halkult el- nem szereted azokat, akikhez kerültél?
- De, és nagyon aranyosak, mert befogadtak és mindent megadnak, a saját lányukként kezelnek. De mégsem engednek vissza Európába, és el kell viselnem az ő lányuk
- Mostohatesó… Nekem is van
- De… azt hittem, a szüleid együtt vannak
- Nem. Csak mindketten szeretnek költözködni. Választhattam… Vagy anyámmal megyek Kanadába, vagy apámmal, és a menyasszonyával, meg a lányával ide, Chicagoba. De már most tudom, hogy jól döntöttem- nézett rám, és elmosolyodott
Elolvadok! SOS. Tűzoltók…
Beszélgettük, nagyon is sokáig. Az első alkalom volt, hogy Sebastian nem férkőzött a tudatomba. Alexander érdekes, azt hiszem, felér Sebastianig, ezért tudok vele lenni. Nem is érzem, hogy fiatalabb lenne nálam.
Nagyjából fél 8-kor indultunk el a büféből. Addig beszélgettünk és nagyon sok krumpli, shake és fagyi fogyott. Nem az én számlámra ment, ami meglepő… Mégse ismerem.
- Kocsival vagy?- kérdeztem, mikor már kint voltunk
- Nem. Azt hiszem, busszal megyek
- Ilyenkor szinte lehetetlen olyat találni. Inkább elviszlek

Alexander

- Csak nem féltesz?- kacagott fel
- Ha szeretnél, mehetsz busszal, vonattal, amivel csak akarsz
- Oké
Beszállt a kocsiba, majd elmondta a címet. Ismerős voltam arra, de mégsem akartam rákérdezni…
- Én is a közelben lakom. Vagyis hozzátok közel
- Valóban? Mikor megláttam a kocsid, már tudtam, hogy gazdag vagy
- Nem én vagyok gazdag, hanem a nevelőszüleim
- Oké, értem
- De miért nem kocsival jöttél? Gondolom nektek is van… tudsz vezetni?
- Igen, tudok, de szeretek busszal járni a városban. Jobban megismerhetem
Autóztunk nagyjából fél órát, és Alex otthon is volt.
- Nagyon köszönöm, hogy elhoztál. De… legközelebb örülnék, ha ez fordítva történne
- Mire gondolsz?
- Gyere el velem valahova, holnap
- Programom van- vágtam rá
- Tudom, hogy nincs. Holnap a házatok előtt leszek este 6-ra. Elviszlek vacsorázni
- Randizni akarsz velem?
- Csak, ha nem bánod- kacsintott rám, majd kiszállt
Nagyjából 20-al mentem hazáig, mert lebegtem a boldogságtól. Egy aranyos srác, akit én is bírok randizni akar velem. Hasonló az ízlésünk, és pont ma találkoztam vele. A sors keze. Tudom!
Beparkoltam a garázsba, majd felmentem a nappaliba. Finom illatok terjengtek, így előbb a konyhába léptem. Nelly és a szakácsunk Walt sürgölődött odabent.
- Mi készül itt?- kérdeztem vidáman
- Ma estére vacsoravendégeket várunk
- Ó, értem. Akkor beszélek Zannel. Mi lesz a vacsi?- húzogattam a szemöldököm és a lábas fölé hajoltam, hogy szippanthassak a finom illatból
- Liba lesz, rizzsel, párolt káposzta, illetve Miss Tessának grillezett csirkemell, salátaágyon, mandulával
- Ó, akkor már a kappa részben jár- sóhajtottam
- Hála az égnek- súgta oda nekem Nelly, hogy Walt ne hallja, majd felnevettünk
Kisétáltam a nappaliba, de nem találtam a nevelő szüleim, így a dolgozóba mentem. Mivel ott sem voltak, a könyvtár volt az utolsó esélyem. Be is jött.
Zane a fotelben ült, újságot olvasott. Lábait keresztbe vetette egymáson, és épp csak fekete haja látszott ki a kinyitott újság fölött. Mikor meghallotta halk kopogásom, összecsukta a papírlapokat és levette a szemüvegét. Elmosolyodott
- Rég értél már haza ilyen későn
- Igen, jól elvoltam magamban a büfében… Diana merre van?
- Itt vagyok!- hallottam meg a csilingelő hangot
A fürdőszoba felől a középmagas, szőke hajú nevelőanyám táncikált elő. Jó kedve van, mint mindig, és ezt imádom benne. Egy elegáns koktélruha volt rajta, amely piros és zöld színekben pompázott. Lábán egy 10 cm-es tűsarkű, kezén, nyakán ékszer, fülében az egyik kedvenc fülbevalóm. Amint közeledett felém, hogy megöleljen, megütött drága parfümjének az illata. Óvatosan ölelt át, nehogy szétszedjem a látszólag is nehezen összerakott, és egyáltalán nem bombabiztos kontyát.
- Mi ez a folt a ruhádon?- kérdezte egyből
- Ja, történt egy kis baleset. Nem vészes- vontam vállat
- Miért nem vagy még átöltözve? Már azt hittem, haza sem jössz
- Tudod, hogy ilyet nem csinálnék. Mindig szólok neked
- Persze, hogy tudom- simított végig az arcomon- de megkértem Tessát, hogy szóljon, ma vendégeket várok
- Hát, nem szólt- vontam vállat- kik jönnek?
- Megismertem egy nagyon rendes csajszit az edzőteremben. Nemrég költöztek ide, és neki is van két gyereke. Arra gondoltam, áthívom őket, és hát igent mondott
- Ez remek! Akkor, megyek átöltözni
- Köszi, hogy ilyen jól fogadod- nézett rám szeretettel
- Miért, hogy fogadjam?- nevettem fel
- Úgy, mint Zane. Hallani sem akar róla
- Jaj, te is tudod! Mindig ő mondja, hogy ne már, aztán a végén ő érzi magát a legjobban- kacsintottam Dianára, mire Zane is felhorkantott
Nem adtunk helyet a tiltakozásnak, mert már mentem is készülődni.
Kicsit furcsának tartottam, hogy egy nap ennyi minden történt velem. Megismertem egy srácot, aki randizni akar velem, és még ma este is megismerhetek új embereket.
A hajam egyszerűen csak kivasaltam, így nagyjából a mellemig ért. A fülembe lógattam a kedvenc fülbevalóm, majd felvettem egy szexi, de nem túl kihívó ruhát. Hátha az egyik gyerek fiú… vagy mindkettő.
A ruha fekete volt, hátán egy nagy kivágással. A vörös tűsarkúm vettem fel, és a szám is vörösre rúzsoztam.
Éppen kész voltam az utolsó simításokkal, mikor csöngettek. Kiléptem a szobámból és akkor találkoztam össze Tessával
- Szia!- köszönt- látom, kitetted, amid van- jegyezte meg gúnyosan
- Bagoly mondja verébnek…
- Tartozol egy köszönömmel- sóhajtott egy nagyot, majd nagy komótosan elindult lefelé
- Miért is?- mentem utána, nehogy lekéssem a vendégek fogadását
- Mert ma nem a tornateremben próbáltunk
- Ja, és ezt meg kéne köszönnöm? Akkor… köszönöm, hogy szóltál, hogy vendégek lesznek.
Amint leértünk a lépcsőről, a vendégekkel találtuk szembe magunkat. Az utolsó mondatom biztos, hogy mindenki hallotta… Én Tessát bámultam, hogy ő mit bámul… szóval ilyen végtelen körforgás, de aztán meglett a ludas… Egy csöppet tátva maradt szájú Alexander állt velem szemben, rám meredve. Tessa szájából már a nyál is kifolyt, bár értettem, miért. Aranyos volt megdermedve látni, még sosem volt ennyire csöndben
- Köszöntelek titeket!- jelent meg Diana és átölelt mindenkit, meg puszikat dobált- ők itt a lányaim, Tessa és Brook, ő pedig a férjem, Zane
Az idősebb nő, akivel Alexander érkezett szőke hajú volt és hatalmas adottságokkal rendelkezett… nem értem, hogy nem szakad le a háta. Műszempillája volt, ami akármennyire jól és drágán is volt megcsinálva, látszott. A szemöldökét vastagra megrajzolta, szája élénk rózsaszínben pompázott. Ruhája éppen volt csak hosszabb az enyémnél, mindössze a lábaink között volt különbség. Szerintem az ő combjai feszesebbek az enyémnél…  A fiatalabb lány, nagyjából pont úgy nézett ki, mint Tessa. Nagy, barna szemei voltak, és a haja is barna. Alexander apja nagyon kedvesnek tűnt. Jó kiállású, magas. Világos barna, inkább már szőkés haja szépen elrendezve hevert feje tetején és fekete szmoking volt rajta, egy vörös nyakkendővel.
- Örülök, hogy megismerhettelek benneteket! Karol vagyok- adott nekünk puszit Alexander nevelőanyja- ő itt a lányom, Megan, a nevelt fiam, Alexander, és a vőlegényem, Kamaron
- Örülök, hogy újra látlak- lépett elém Alex és megölelt. Mindenki ledöbbent… hát még én! Ilyenhez nem vagyok hozzászokva, és még csak a „család” sem tud róla…
- Ti… ismeritek egymást?- kérdezte habogva Tessa

Magen

- Igen, ma délután ismerkedtünk meg. Jobb is, hogy hazahoztál, különben nem értem volna ide- válaszolta Alexander
- Semmiség- legyintettem elpirulva
Amíg az én fejem a zavartól volt piros, Tessáé az idegességtől. El sem akarom képzelni, miket gondolhat, de látom, hogy majd’ felrobban. Kíváncsi leszek az este kimenetelére…
A vacsoraasztalnál mindenki a kacsát dolgozta magába, míg Tessa a csirkemellen, meg a salátán nyamnyogott. Jól beszélgettünk, legalább is nekem úgy tűnt. Alexander feloldódik társaságban, és ez igen meglepett. Nekem ez sosem ment. Magen kicsit visszahúzódóbb, legalább is, én így vettem ki. Csodálkoztam, hogy mindent megevett, ami a tányérján volt… nagyon vékony, azt hittem, Tessára hasonlít.
A vacsora befejeztével nekem semmi kedvem nem volt ott maradni, így felajánlottam, hogy mi, „fiatalok” átmegyünk a könyvtárba, a többiek hadd beszélgessenek. Mindenki rábólintott
- Ha azt hiszed, bejössz neki, tévedsz- vicsorogta a fülembe Tessa, mikor a könyvtár felé tartottunk
- Nyugi, nem kell aggódnod. Biztosan odáig van érted- mosolyogtam rá
- Remélem is- húzta ki magát, majd bement a könyvtárba
- Megtudhatnám, hogy hol a mosdó? Ki kéne mennem- mondta rögtön Magen, amint a könyvek között voltunk
- Felmész az emeletre, balra, végig a folyosón, majd jobbra- válaszoltam kedvesen
- Tessa, elkísérnél? Félek, hogy máshova nyitok be
- Persze!- kedélyesen válaszolt, de meg tudta volna ölni a csajt.
Így elhalaszt egy lehetőséget, hogy Alexandert vizslathassa, és kellethesse magát neki. Amint hallótávolságon kívül voltak, Alexander felé fordultam
- Egész normálisak- vontam vállat mosolyogva
- A nevelőanyám még nem ivott túl sokat, szóval nem tudod meg milyen. Várni kell egy kicsit. Az apám alapból ilyen, Magen pedig most hányja ki a vacsoráját
- Mi?- kerekedtek ki a szemeim
- Bulimiás… De én tudok jobbat!- pattant fel a fotelból- gyere- nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam, majd felsegített
Kimentünk a hátsó ajtón, be a kertbe. 3 éve lett megcsinálva az egész, az én javaslatomra. Mindenhol gyönyörű virágok nyílnak, és bokrok övezik a kis kővel kirakott utat a szökőkútig, ami tulajdonképpen a kert közepe. Egy ágaskodó ló szobra van ott, és a patájából folyik ki a víz. Ló… hát persze! Sebastian egyik kedvence ferraris volt.
- Annyira gyönyörű vagy ma- szólalt meg végre Alex, mikor leültünk egy padra az egyik ösvény közelében
- Köszönöm- pirultam el
- Remélem nem baj, hogy elrángattalak, de Tessa viselkedése már az agyamra ment…
- Igen, mindig ezt csinálja- kicsit megborzongtam
- Fázol?- kérdezte aggódva
- Egy kicsit- vontam vállat nem észrevehetően
- Tessék- felállt, majd levette a zakóját és rám terítette
- Köszi- mosolyogtam hálásan
Visszaült mellém, majd átkarolt. Hallgattuk a tücskök ciripelését, és én egyre közelebb kerültem mellkasához. Mire észbe kaptam, a szívverése ritmusára doboltam az ujjammal
- Ne haragudj- kaptam el a fejem
- Mi a baj?- kérdezte riadtan
- Én… én csak… nekem ez annyira nem normális
- Nem szoktál randizni?
- Nem igazán… volt… vagyis van egy ember, aki miatt nem tudok
- Tessa?
- Mi? Nem, dehogy!- mosolyodtam el- sosem érdekelt, hogy Tessa mit gondol
- Akkor, mi a baj?
- Veled semmi- válaszoltam a leg lényegre törőbben
- Akkor, gondolom ezt sem bánod…

Kezét államhoz csúsztatta és végigsimított rajta, majd a hátamra tette. Szája édesen csókolta enyémet, és nem akartam betelni vele. Fantasztikus volt. Csak az a mozzanat járt a fejemben, amelyet újra és újra megismételtünk.
- Vissza kellene mennünk- szakítottam meg a varázslatot
- Miért? Nem jó velem?
- De, nagyon is! És remélem, áll még az a holnapi randi. De ha sokáig eltűnök, Dianáék keresni kezdenek, meg gondolom ti sem fél 3-ig maradtok…
- Oké, menjünk- ismét ő állt fel először és felsegített
Összekulcsolta ujjainkat és így mentünk végig a kivilágított ösvényen. Amint látótávolságon belülre értünk, szétválasztottam kezeinket
- Tessa- suttogtam, mire csak bólintott egyet
Beérve Tessa épp kérdőre akart vonni minket, mikor belépett Diana és azt kérte, menjünk elköszönni. Sosem örültem még neki ennyire! Alexanderrel, amennyire lehetett érzéki ölelésben fonódtunk össze, de persze próbáltuk kerülni a feltűnést. Átölelve a hátamat simította és a ruhámba dugott egy cetlit.
Gyorsan távoztak, és én már rohantam is a szobámba, hogy megnézzem, mi az üzenet. Ledobtam a cipőm, előhalásztam a cetlit, majd az ágyra vetettem magam. A telefonhoz nyúltam, és tárcsázni akartam, de bevillant Seb. Mit szólna ehhez? A születésnapján… Ó, mit követtem el?? Egyáltalán nem vagyok túl rajta! Sőt… talán még jobban beleszerettem.