12. rész

Sziasztok!

Ismét jelentkezek, de ez megint nem egy hosszú rész :/ Remélem, kicsit előrébb tudtam lendíteni a történetet, és azért tetszik is nektek. Jó szórakozást erre a pár percre, és nagyon nagyon szépen köszönöm a komikat!!

Ezer csók nektek!

*Chrisee

12.          rész

Mást akar. Mást akar. Járattam az agyam, hogy mit is jelenthet ez, de semmi észszerű nem jutott eszembe. Más helyzetet, vagy más valakit, vagy más életet, vagy…. mi? Ez nem lehet. Annyira összeszoktunk, annyira kezdtem megkedvelni a gondolatot… hogy együtt legyünk? Nem. Ezt teljesen valószerűtlen. Nem is értem, miért gondolok többet a dolgok mögé. Vagy kéne? Lehetséges, hogy engem akar, csak én mindig eltaszítom? De hisz most mondta! -csattantam fel magamban. Mást akar…
Mire észbe kaptam, már ott állt előttem, és letörölt egy könnycseppet az arcomról. Sírtam? Igen. De nem is éreztem. Annyira reflexszerű, hogy utána sírok… és ez már sok! Annyi gondolat kavargott a fejemben, de egyszerűen nem tudtam összeszedni őket. Kavarogtam, fáradt voltam, sokat ittam. Nem ment az összpontosítás, olyan voltam, mint egy rongybaba. Egyáltalán… valóság az, amit hallottam?
- Mondd ki még egyszer!- követeltem suttogva, a padlót bámulva. Nem tudtam a szemébe nézni
- Mit mondjak?- kérdezte halkan, és nem engedte el az arcom
- Amit az előbb mondtál
- Mást akarok, Brook
- Mennyire mást? Szebbet? Okosabbat? Karcsúbbat? Magasabbat? Gazdagabbat? Mit akarsz mást?- a végét már kiabáltam és kényszerítettem magam, hogy mindezt a szemébe mondjam
- Először is, más időpontot. Be vagy csípve, így nem lehet veled beszélni
- Persze!- löktem el magamtól a kezét - Józanul jobban fogom viselni, hogy megint kezdődik előröl ugyan az, mint sok évvel ezelőtt
- Nem azt…
- Nem érdekel- fojtottam belé a szót- talán igazad van. Fürdés kell, és alvás- sóhajtottam- de nem akarlak ma éjjel az ágyamban látni. És ha holnap felkelek, örülnék, ha már nem lennél itt

Másnap reggel arra ébredtem, hogy fény tódul az arcomba. Puha párna volt a fejem alatt, és puha takaró fölöttem. Biztonságos melegbe voltam burkolva, és nem is emlékeztem, hogy mi volt tegnap. Aztán felültem, és minden derengeni kezdett. Nagyot sóhajtottam, majd kikeltem az ágyból. Kinéztem az ablakból, le a hatalmas városra, amely alattam terült el. Játszadoztam ujjammal egy keveset az ablakon táncoló fényekkel, majd a tükörhöz léptem. Hajamat két oldalra simítottam, olyan hosszú volt, hogy a melltartóm aljáig leért, eltakarta a kosár tetején végighúzódó csipkét. Végigsimítottam hasamon, és meg kellett állapítanom, hogy ahhoz képest, milyen sokat ittam, nem is fájt sem a gyomrom, sem a fejem. A fekete csipke bugyit, ami a melltartóhoz tartozott megigazítottam, majd felkaptam magamra egy világosszürke sortot. Az órára pillantottam, mielőtt kiléptem volna a szobából. Fél 12. Nem is rossz.
Az ajtón kilépve zaj ütötte meg a fülemet. A konyha felől jött, evőeszköz siklott végig egy tányéron, majd ütődött a porcelánnak, amint azt lerakták. Lassan a hang felé sétáltam, majd megálltam az ajtóban. Sebastian ült az asztalnál egy hosszúszárú, sötétkék pamutnadrágban. Palacsintát evett, előtte egy hatalmas pohár narancslével, közben újságot olvasott. Karba tett kézzel nekidőltem a fakeretnek, ami megnyikordult. Hirtelen felém kapta a tekintetét. Először végigpásztázott rajtam, majd megállapodott arcomon.
- Nem csatlakozol?- kérdezte, miután lenyelte a falatot, és megköszörülte a torkát
- Azt hiszem, kértem valamit tegnap este- közelebb mentem hozzá, és leültem vele szembe. Elvettem a narancslevet, és kortyolgatni kezdtem
- Én is sok mindent kértem már tőled az életben-  sóhajtott, majd letette a villát, ami a kezében volt. Lazán hátradőlt a széken, és bal lábát átvetette a jobbon. Úgy ült ott, mint valami modell
- Mondj párat. De persze olyat, amit nem teljesítettem. Mert ugye a nagy Sebastian Vettel óhajának ki merne ellent mondani?!- fintorodtam el a mondat végére
- Például nem tetted meg, hogy a kezedbe vetted a telefont, és bepötyögted a számom- válaszolta lazán, de tudom, hogy észrevette az arckifejezésem
- Boldog párkapcsolatban éltem, és ha jól tudom, te is. Nem láttam értelmét. Bár, ha most belegondolok, jobb lett volna akkor túlesni a kis színjátékaidon
- Nekem nincsenek „kis színjátékaim”- mutatott macskakörmöt- mindössze egyszer- felemelte a mutatóujját, hogy nyomatékosítson- egyetlen egyszer akarnálak megérteni, de lehetetlen
- Na most, hogy a levegőben van az ujjad… Megmentettem a perverz segged az újságírók elől, mindent megtettem érted a bíróságon, hogy ne legyél közbotrány tárgya. Szóval azt az ujjacskádat nyugodtan dugd fel a seggedbe, ha szerinted nem teszek meg mindent, amit kérsz tőlem
- Igazán felvágták a nyelved- kezdett el vigyorogni, majd kitört belőle a nevetés- talán igazad van… - mondta végül, mikor befejezte a nevetést
- Jó, ha igazam van, mit keresel még itt?
- Csak, hogy tudd, én fizetem a lakosztályt, és nem akartam, hogy azzal ébresszenek, hogy már rég nem kéne itt lenned
- Egy, lehetnél olyan úriember- mondtam gúnyosan- hogy még egy teljes napra kifizeted nekem, vagyis kettő, kifizetteted, ugyanis a csapat vette ki a szobát, és három, nem mennék tönkre anyagilag, ha ki kéne fizetnem itt még egy napot
- Hála a szép kis prémiumnak, amit kaptál- vigyorgott öntelten, meg sem hallva az előzőeket
- Csak nem mondod, hogy neked köszönhetem?- csaptam össze a tenyerem- hát kiszámítható vagy, ez már biztos
- Remek, ha ennek a megtárgyalásán túljutottál, akkor itt lenne az ideje, hogy arról beszéljünk, mi történt tegnap
- Te azt mondtad, hogy mást akarsz, én meg azt mondtam, hogy menj el reggelre. Te nem tetted… ebből nem az következik, hogy nem muszáj meghallgatnom?
- Tudod mit?- dobta el maga elől a szalvétát, és az asztalra könyököl- szerintem majd’ meghalsz azért, hogy tudd, mit akartam elmondani tegnap éjjel. Tipikus csaj vagy. De ennél több, hogy tudom, büszkeségből nem hagyod, hogy végigmondjam, amit akarok. És szerencsédre, én is nagyon sokszor basztam el a dolgokat a büszkeségem miatt, szóval ezt most elengedem a fülem mellett, és a tárgyra térek. Figyelsz?
- Nem vagyok tipikus csaj- ittam ki az utolsó csepp narancslevet- és igen, most igazad van. Több büszkeség van benned, mint egy rohad ferrari tulajdonosban!
- Ugyan édes! Ne keverd össze a sznobizmust a büszkeséggel! És végre, befogtad a szád, vagy nekem kell betapasztanom?
- Jó, mondd! De ha végeztél, úgyis képen foglak törölni- néztem rá összeszűkült szemekkel, mire elvigyorodott
- Akarnám mondani, hogy úgysem sikerülne… de nem akarom megint másra terelni a témát. Azt mondtam, hogy mást akarok, amit te teljesen túlreagáltál. Nem más valakit akarok, és ha engem kérdezel, szerintem tökéletes vagy úgy, ahogy vagy, és nincs szükségem sem vékonyabbra, sem magasabbra, sem gazdagabbra, főleg, mert akkor nem érezném magam jól mellette. A lényeg, hogy az életemben akarok mást. És mivel tudom, hogy makacs vagy, mint egy öszvér, sosem költöznél hozzám. De nem is akarom. Még. Azt akarom, hogy olyanok legyünk, mint egy normális pár. Hannának minden pillanatáról tudtam, gyerekkora óta. Együtt nőttem fel vele, és a végére… már nem volt semmi vonzalom. Csak a megszokott szeretet. De te otthagytál, és nem voltál része az életemnek, mégis ismerlek. Be akarom pótolni az elvesztett időt, meg akarom tudni, hogy hogyan éltél Amerikában, hogy milyen közösségbe kerültél, hogy milyen kapcsolatban állsz az emberekkel, hogy mennyire nehéz volt oda beilleszkedned. Előröl akarom kezdeni, kötöttségek nélkül.
- Kibaszottul nehéz volt beilleszkednem- kezdtem el szipogva- és te sem könnyítetted meg a dolgom, ezt elhiheted. Ráuntál Hannára? Honnan tudod, hogy velem nem ugyanez fog történni?
- Mert te más vagy. Gyűlölöm, mikor sírsz, és habár minden szokásod ismerem, az életed mégsem
- Én nem egy hülye kihívás vagyok, Sebastian!- csattantam fel- ha 10 évvel ezelőtt jössz ezzel, belementem volna. De ma nem játszadozni akarok, hanem a jövőm tervezni, előre nézni. Már családom kéne, hogy legyen, vagy legalább egy normális férjem
- És szerinted én ez nem lehetnék?
- Téged körülvesz egy világ, ami engem irritál. Én nem tudok rivaldafényben élni, engem zavarnak a rajongók, a tömeg, ami állandóan felismer. A fotósok, akik utánad koslatnak és érted kiabálnak. Idegesít, hogy van, aki lehet, hogy ugyanazokat a dolgokat tudja rólad, mint most én.
- Gondolod?- halkan kérdezte, majd kitolta maga alatt a széket, és felállt. Odasétált hozzám, majd felállított és csak pár centivel volt távolabb tőlem- mondj egy embert is, aki tudja, hogy kivel csókolóztam először, és hogy az milyen érzés volt. Hogy mit szeretek, ha elrontom a gyomrom, és mit imádtam inni karácsonykor a kandalló előtt. Hogy melyik könyvet olvastam rongyosra, és melyik pólóm volt rajtam mindig, mikor matekdogát írtunk. Hogy mit mondtam először, mikor megnyertem egy gokartversenyt, és ki volt az első ember, akit a saját gokartomba beleültettem
- Ezeket Hanna is mind tudja- remegte a hangom. Nem tudtam, hogy az emlékek zuhatagától gyengültem el, vagy attól, hogy nem tudom, mi lesz a következő lépés
- Nem- ingatta lassan a fejét- ezekről nem tud Hanna. Őt nem ültettem a gokartomba, nem iszom azóta sem karácsony napján madártejes kakaót, és a matek dolgozatokhoz sem hordtam a kék- fehér- barna csíkos pólóm
- Sosem értettem, hogy hogyan tudtad meginni azt a trutyit- nevettem el magam, és letöröltem a könnyeket az arcomról- és az a póló is ocsmány volt
- Tudom. És mikor egyik matekdolgozatnál nem abban mentem be, a tanár megjegyezte, hogy „csak nem elhagyta azt a szép pólóját?”
- Mit mondtál neki?- nevettem fel
- Hogy lehet, hogy már nem veszem fel többet, de a matekot ugyanannyira utálom, mint amennyire az a póló csúnya
- Mikor veled álmodtam, mindig az a póló volt rajtad- vallottam be, majd elpirultam.
Ezt vajon miért mondtam?
- Annyi időt töltöttünk külön. Be kell pótolnunk ezeket
- Tudom, és akarom… de sosem tudnám megszokni a fotósokat
- Akkor nem újítom meg a szerződésem a red bullal- rántotta meg a vállát
- Hogy mi?- kerekedtek ki a szemeim- Seb… ezt nem… nem teheted… neked…- össze vissza habogtam, alig bírtam összeszedni a gondolataim, és összefüggően beszélni- neked… ez az álmod
- Nem – ingatta meg a fejét, majd tenyerét derekamra tette, és felcsúsztatta hátam közepére- ma már te vagy az álmom, és ahogy eddig a forma1-ért, érted is bármit megtennék
- Te bolond vagy- ráztam a fejem
- Nem. Csak ha van egy álmom, azt valóra is váltom. És ha ez az, hogy le kelljen mondanom azokról az autókról, akkor megteszem. Mert te ezerszer többet érsz nekem, mint az a bádogdarab
- Ne sértsd meg az autód- kuncogtam könnyezve
- Amit nem hall, az nem fáj neki- vont vállat, és édes mosoly jelent meg az arcán- már érted, mennyire kellesz nekem?- kérdezte, és kék szemeit enyéimbe mélyesztette
Nem jött ki hang a torkomon, ezért csak bólintottam. Szorosan magához húzott, fejem pedig bal vállán állapodott meg. Ahogy jobb kezével hátam simogatta, olyan volt, mintha szikrákat csiholt volna. Szinte hallottam a sercenő hangokat, éreztem azt a különleges szagot. De nem így volt. A szag, amit éreztem a vágy és a szerelem édes keveréke volt, és ott abban a pillanatban annyira jól éreztem magam, hogy sosem akartam elszakadni tőle. Megpusziltam izmos nyakát, és élveztem a pillanatot. Nem akartam megszakítani, akkor akartam, hogy vége legyen, mikor ő akarja. Hogy mi fog történni? Nem tudom. De rájöttem, hogy miért szerettem bele még anno a tejföl szőke hajú, tengerkék szemű kissrácba, aki lenyűgözött a precizitásával, a kitartásával, és az autók iránti imádatával. Ő az én Sebastianom, aki bármit megtenne értem, és akiért én is bármit megtennék. Már csak egy kérés van… ki az, aki hamarabb enged?