20. rész

20. rész

Titkokba zárva

-          Édesem, kelj fel- hallottam Seb hangját, majd éreztem meg kezét a hátamon

-          Még korán van- morogtam és a fejemre húztam a takarót

-          De nekem 3 óra múlva megy a gépem. Nem akarok sietni, ezért akartam korán kelni, de ha aludni akarsz, nyugodtan – adott egy puszit a vállamra és felállt az ágyról

-          Jó, kelek- morogtam még mindig és csukott szemmel kimentem a fürdőbe. Nem akartam „búcsúajándék” nélkül elengedni és amúgy is kell neki valami, ami motiválja, hogy minél hamarabb hazajöjjön. Gyorsan megmostam a fogam, megmostam az arcom és felvettem egy lenge kis hálóinget. Vettem egy mély levegőt és kiléptem az ajtón

-          Jó, hogy végeztél, már én is menni akarok. Megkeresnéd a kék cipőmet?- kérdezte nekem háttal, mert a bőröndje fölött guggolt. Nem válaszoltam, csak közeledtem felé- hallottad?- kérdezte vissza, de nem fordult meg. Én odaléptem a hátához, majd először megfogtam a vállát, és a mellkasán, majd a hasán keresztül elértem férfiasságához. Nagyot sóhajtott, mire megpróbált leállítani, de semmi kedvem nem volt megállni- el fogok késni, ha fojtatod- mosolyodott el, mikor leültem a bőröndre

-          Szerintem a legjobb pilótát megvárja a csapat gépe- mosolyogtam vissza és lassan levettem róla a pólót. Nem is mozdult meg, hagyta, hogy én „dolgozzam”.- Most azt akarod, hogy bepótoljam azt, ami tegnap délután abbamaradt?- kérdeztem rá, de erre ő csak szenvedélyesen megcsókolt. Tudtam, hogy ez egy „igen” volt és a lábaim a dereka köré fontam. Letett az ágyra, majd a hátára feküdt és magára húzott. Megint a homlokától haladtam lefelé, majd a legvégén lehúztam róla a nadrágot és „kínoztam” még egy kicsit. Már nagyon nem bírt magával, de mikor megérezte puha nyelvem férfiasságán, azonnal egy hangos nyögés hagyta el száját. Nem kellet sok és máris a csúcson volt, én pedig mellé feküdtem. Megcsókoltam, majd mellkasára hajtottam fejem. Erre ő csak kimászott alólam és szinte egy szempillantás alatt alá kerültem, és éreztem meg puha ajkait majd nyelvét legérzékenyebb pontomon. Sokáig húzta az agyam, de mikor már látta rajtam, hogy nagyon nem bírom, és ujjaim már a lepedőt szorítják, egy határozott mozdulattal a csúcsra juttatott és csókokkal halmozott el.

-          Igazad volt… ezt kár lett volna kihagyni- mosolygott rám és megcsókolt

-          Legközelebb…kicsit…gyorsabban- mondtam szaggatottan, mert még mindig „nem tértem magamhoz”

-          Jó volt?- kérdezte büszke fejjel

-          Ezt gyakrabban fogjuk csinálni- jelentettem ki mosolyogva és megcsókoltam

-          Pakolnom kell Édesem

-          Jó, segítek- tápászkodtam fel és elindultam a köntösömért

-          Muszáj felvenned?- nézett rám kölyökkutya szemekkel, mire én nem tudtam neki nemet mondani és maradtam ruha nélkül. Gyorsan összepakoltunk, majd mikor már kezdtem fázni, tényleg felöltöztem.

-          Mikor megy a gép?- kérdeztem Sebet szétnézve a nappaliban, hogy mindene megvan-e

-          1 óra múlva… szóval kb. 45 perc, és indulni kell a reptérre

-          Kiviszlek- mosolyogtam rá, de nemet akart mondani- nincs apelláta- jelentettem ki. – Mindened megvan?

-          Csak te hiányzol- ölelt át és szenvedélyesen megcsókolt.

-          Hamar gyere- bújtam az ölelésébe. Elmentünk a kanapéig és egymás karjai között feküdtünk fél órát.

-          Indulnunk kéne- kelt föl, mire én felébredtem- ne haragudj, nem akartalak felkelteni

-          De, igen, kelts föl. Veled akarok lenni, mikor elmész és megígértem, hogy én viszlek ki, nem?

-          Jó, legyen- hajtotta le a fejét- Kérsz egy Red Bull-t?

-          Igen- mosolyogtam rá és én is kimentem a konyhába. Megiszogattuk, majd kivitte a csomagokat az autójába, amíg én bezártam.

-          Nem akarom odaadni- húzta a száját

-          Ugyan, Sebastian! Nem fogok 300-al száguldani közúton

-          Hát még mindig nem vagyok meggyőzve…

-          Akkor odafelé is vezetek én, hogy lásd, mennyire van biztonságban az autód

-          Hát…

-          Legyen- mosolyogtam rá, mert miközben ő gondolkozott én óvatosan elvettem tőle a kulcsokat „női bájaimmal”.

-          Ez nem ér. Tudod, hogyha OTT kezdesz el kérlelni, bármire igent mondok…- szállt be sértődötten az anyósülésre.

-          Tudom- vigyorogtam és gázt adtam

-          Egész jó- vallotta be félúton

-          De jó, már megijedtem, hogy ennyire rémes. Akkor egy kicsit gyorsabban megyek. Nem akarok 70-nel cammogni. – Erre érdekesen nézett, de én csak a gázpedálra helyeztem a lábam és csak mentek a fokozatok feljebb és feljebb, a mutató pedig már a 170-et is elhagyta, mikor Seb szólt

-          Lassíthatsz- tette kezét a combomra

-          Bocsi, csak kicsit elmerültem- vallottam be

-          Jól vezetsz- ismerte el- hol tanultál?

-          Még apa tanított… - mosolyodtam el- és mikor már nagyon kivoltam bármi miatt, csak beültem és vezettem. Mindegy volt, hogy hova, csak vezethessek és gyorsan tegyem azt… Nem egy büntetést zsebeltem be emiatt, de a rossz döntésektől mindenképpen megkímélt

-          Például?- kérdezte félénken Seb, mert látta, hogy érzékenyen érint a téma

-          Hogy Dávid után menjek Ausztráliba, hogy együtt maradjak vele, hogy a felesége legyek…- mosolyodtam el, mire végiggördült egy könnycsepp az arcomon.

-          Nem tudtam… hogy… ennyire komoly volt

-          Semmi gond. Ezt senki nem tudta. El akartunk szökni, mert a szüleim ellenezték. Én nem csak a barátnője voltam, vagy a szerelme. A menyasszonya voltam és…- kezdtem volna el, de megtorpantam és nem jött ki hang a számon

-          És?- kérdezte kíváncsian Seb, de mikor látta, hogy bánt, csak megsimította az arcom- nem fontos tudnom

-          De, tudnod kell- vettem nagy levegőt és megint kicsit gyorsítottam- én… teherbe estem, mikor vele voltam. Elhatároztuk, hogy megtartjuk, de igazából minden nagyon gyors volt. Talán 1 éve lehettünk együtt, vagy még annyi sem. Akkor jegyzett el. Kiderült, hogy ikreink lesznek. Annyit tudtunk, hogy az egyik kisfiú lesz… azaz lenne. Mikor a 6. hónapban voltam, spontán vetélésem volt és elveszítettem a babáim. Ebből az osztálytáraim mindössze annyit vettek észre, hogy 10. év vége felé már nem nagyon vettem részt a testnevelés órákon és 11. év elején depressziós voltam. Idővel enyhült ez az egész, és persze ez nem csak rám, vagy Dávidra volt hatással, hanem a kapcsoltunkra is. A szüleimmel a kapcsolat újra megerősödött, de Dáviddal teljesen eltávolodtunk. Nem akart tenni az egészségéért, és nem akartam, hogy valakit megint az „élet vegyen el tőlem”, szóval otthagytam és megint a suli került előtérbe. Sokat tanultam és sikerült az érettségim, a nyelvvizsgáim, a felvételim. Nagyon boldog voltam, mikor felvettek ide és otthagyhattam az addigi életem. Itt egy teljesen új élet várt rám, de Dávid megjelent. És mi összejöttünk. És gyorsan történt minden. És mikor leesett, hogy lehet, hogy terhes vagyok, minden felmerengett bennem, hogy lehet, hogy megtörténik ugyanaz, mint pár évvel ezelőtt. És rájöttem, hogy a régi életem nem hagyhatom teljes mértékben a hátam mögött. Csak ezért voltam ilyen a baba témában- lassítottam és lefordultam az autópályáról a reptér felé

-          Ezt miért nem mondtad korábban?

-          Féltem… féltem, hogy nem fogadsz majd el, hogy elítélsz, hogy megbélyegzel…

-          Soha nem tennék ilyet. Veled főleg nem

-          Sajnálom, de ezt akkor nem tudtam- állítottam le a motort és kiszálltam, majd odasétáltam hozzá és szorosan megöleltem

-          Nem lesz semmi baj. Nemsokára hazajövök és akkor mindent megbeszélünk. Rendben?

-          Igen- töröltem le a könnyeim- szeretem a magánparkolókat- nevettem el magam, hogy rajtunk kívül senki más nem volt 100 méteres körzetben

-          Nevetsz- mosolyodott el Seb- ezt már szeretem.

Kézen fogva mentünk el a kapuig, majd ő ment a magángéphez én pedig megvártam, amíg elrepül. Amint felszállt a gép elmorzsoltam egy könnycseppet és elindultam az autó felé. Még sosem éreztem magam ennyire közel Sebhez. Jó volt vele ez a pár nap és remélem, hogy a legközelebbi hét is ilyen lesz, vagy kevesebb veszekedéssel teli.

        Az autóban ülve csak rá tudtam gondolni és egészen hazáig mosolyogva vezettem. Még megálltam az egyik boltnál venni pár dolgot vacsira meg amúgy is, hogy ne legyen üres a hűtő. Mikor a boltban elhaladtam a pelenkák mellett, görcsbe rándult a gyomrom és furcsa érzés fogott el. Átfutott pár dolog az agyamon, mint például, hogy miért nem jött még meg. Bár lehet, hogy a sok stressz meg változás sem tesz jót, szóval minden rendben. A cumisüvegek mellett elmosolyodtam, de aztán csak mentem tovább. Beültem az autóba és hazáig vezettem. A kocsival beparkoltam Sebhez, majd bezártam nála és hazamentem. Otthon kipakoltam, ettem, lefürödtem és átnéztem az egyik napi anyagot. Jó volt ez az egy nap pihi és biztos vagyok benne, hogy holnap frissen és fitten lépek majd be a suli ajtaján. Megkaptam az üzenetet Sebtől és Chris érdeklődő SMS-ét, hogy terhes vagyok-e. Chrisnek vidáman írtam, hogy szerencsére nem és Sebbel fantasztikus volt ez a pár nap. Minden rendbe jött köztünk. Tudom, hogy ezzel megbántom, de valahogy értésére kell adnom, hogy én foglalt vagyok és nekem is el kell fogadnom, hogy Seb a párom, és nem lehetek együtt mással. Sebet végül felhívtam és 30 perc beszélgetés után lefeküdtem aludni. A nap nagyon gyorsan elment és vártam már a jövő hetet, mert Sebivel is többet lehetek majd és lehet, hogy elmegyünk a szüleihez is, és mindent megbeszélhetünk.

        Csütörtök reggel. Alapjába véve szeretem a csütörtököt, mivel csak 11-kor kezdődnek az órák és Sebastian is csak pályabejáráson van… Eszembe jutottak a tegnapi dolgot, hogy elmondtam Sebnek a régi életem egy darabkáját. Kicsit meglepett, hogy nem kérdezte a vetélés pontos okát, de jobb is így, úgysem mondom el neki. Vagy el kéne? Nem szeretek titkok között élni, de tudom, hogyha megtudná, minden erejével azon lenne, hogy az én döntésemmel szembe menjen…

        Jó, hogy feljött ez a téma, mivel már vagy fél éve nem voltam kontrollon emiatt. A hétvégén azt hiszem, hazautazom és a hétfői tanítást kihagyom. Nagyon jó lenne tudni, hogy mennyit javult, vagy romlott az állapotom…

-          Szia anya, Gréta vagyok- hívtam fel reggel 9 körül

-          Szia Kicsim- szólt bele lágy hangom- sosem tudlak arra rászoktatni, hogy legalább minden másnap helyzetjelentést adj?

-          Ö…hát…tudod, hogy milyen vagyok- nevettem fel- kicsit szétszórt… te neveltél

-          Tudom- sóhajtott egyet nevetve- minden rendben?

-          Hát… nem is tudom, hogy hol kezdjem

-          Sebastiannal együtt vagytok, ugye?

-          Igen, együtt. És ezzel kapcsolatban akartam mondani valamit…

-          Örülnék, ha megismerhetném, apád meg főleg. Nem szeretni az ilyen „látatlan férfiakat”- nevetett

-          Igen, tudom milyen- mosolyogtam én is- szóval az volt, hogy lehet, hogy terhes vagyok- kezdtem félve

-          És? Kicsim, ugye nem?

-          Hát csináltunk tesztet, de a szerint nem vagyok állapotos. Viszont aggódom, mert még mindig késik…

-          Már több, mint fél éve voltál kontrollon. Tudom, hogy nehéz együtt élned ezzel, de nekem még nehezebb elfogadnom a döntésed. De megtettem. Ezért kérlek, hogy nagyon vigyázz magadra és tégy meg mindent, hogy jobb legyen

-          Anya- kezdtem síró hangon- ez már nem lesz jobb, ezt te is tudod. Sajnálom, hogy így döntöttem, de ez az én életem és csak nekem van jogom rendelkezni vele…

-          Igen, tudom. És hogy fogadta Sebastian?

-          Hát… jobban, mint gondoltam. Először nagyon örült neki, de mikor megtudta, hogy mégse, nem is mutatta, hogy mennyire fáj neki, hogy nekem ne legyen rossz… és elmondtam neki, hogy nem ez az első terhességem…

-          És elmondtad, hogy miért veszítetted el a babát? Gréta, tudja egyáltalán, hogy beteg vagy?

-          Nem- törtek utat a könnyeim és perceken keresztül megállás nélkül folytak

-          El kell neki mondanod, ez nem maradhat titokban. Ugye tisztában vagy ezzel?

-          Tudom, de akkor biztos, hogy segíteni akar majd és félek, hogy csak azért maradna velem, mert megsajnál…

-          Te tudod, én nem ismerem, te igen…

-          Most hétvégén akarok hazautazni kontrollra- mondtam már szipogva

-          Rendben, várlak. Nem hozod Őt is?

-          Nem, ezen a héten versenye van. Jobb is így… Majd ha már rosszabb lesz… elég akkor tudnia- mondtam nagyon halkan

-          Tudod, hogy ez egy buta dolog, ugye? El kéne neki mondani

-          Meg fogja tudni, ha itt lesz az ideje… ígérem. Most mennem kell anya, mert kezdődik a suli. Szeretlek, hétvégén utazok haza

-          Szia, Kicsim, én is szeretlek, nagyon vigyázz magadra!

-          Fogok - mosolyodtam el- puszilom apát és… - itt megakadtam- mi van Claudiával?

-          Jó kérdés… már nem is tudom, hogy mikor volt itt utoljára és azt sem, hogy most merre lehet... Gréta… hiányzol a húgodnak, még ha ezt nem is mondja, vagy mutatja ki

-          Rossz példa voltam- sírtam el magam megint

-          Lehet… de a legrosszabb, hogy suliba kéne járnia és tanulnia… de nem tudom, hogy mi van vele. Már meguntam, hogy én legyek a rossz anya… hiányzol itthonról, siess haza. Próbáld meg elérni, hátha akkora hazajön- sírta el magát anya is

-          Nyugi anya, nem lesz semmi baj, előkerül. De mikor volt otthon utoljára?

-          Miután elmentél, azután 3 nappal. Rémes állapotban volt… és…

-          És mi, anya?- emeltem meg a hangom

-          Terhes volt…

-          Anya, nem érdekel, most azonnal indulok!- jelentettem ki, de nyugalomra intett

-          Nem kell, tanulj csak, majd hétvégén jössz. Várunk rád, addig nem lesz semmi gond… remélem

-          Péntek délután már otthon leszek, ígérem

-          Várunk, édesem, szia

-          Szia, anya

Mikor letettem a telefont megint könnyek gyűltek a szemembe, de vissza kellett szorítanom őket, mert már 10 óra volt és nekem indulnom kellett. Gyorsan felöltöztem, összeszedtem a cuccaim, megfésülködtem és elindultam a suliba.

  Egész nap olyan voltam, mint egy élőhalott és ezt persze mások is észrevették. Fanni megértette, hogy nem szeretném neki elmondani a dolgokat, de Lauráékkal nehezebb dolgom volt. Katy is kérdezgetett, de úgy éreztem, hogy ez a dolog csak rám és a családomra tartozik… Otthon letusoltam és azonnal az ágyba zuhantam. Nem beszéltem Sebastiannal, Christiannal, vagy Dáviddal, de jó is volt. Még délután is azon gondolkoztam, hogy jó lenne, hogyha Dávid is tudna a dolgokról, mert végül is ő tud a betegségemről és végig élte már velem egy baba elvesztését…

  Másnap reggel 9-re kellett mennem és szerencsére csak 2 órám volt. 12-kor rohantam haza, ettem pár falatot, összepakoltam a bőröndöm és taxival elmentem a repülőtérre. A 3 órás járatra szálltam föl, és délután 5-kor már magyar nap sütött rám. Nem szóltam anyuéknak, hogy mikor megyek, így hazajutni csak tömegközlekedéssel tudtam.

  Délután 7 órakor szálltam le a buszról és amint megpillantottam a házunkat, görcsbe rándult a gyomrom. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar visszatérek ide, azt pedig végképp nem, hogy ilyen indokok miatt. Nagy levegőt vettem és kopogtam az ajtón.

  Mikor kinyílt és egy boldog anya és kissé gondterhelt apa állt velem szemben. Amint beléptem azonnal a nyakukba ugrottam és nem akartam őket elengedni

-          Szia, Gréta- hallottam meg egy kedves lány hangját az étkezőből.

 Azonnal elengedtem anyuékat és a hang felé fordultam, mert tudtam, a húgom van az asztalnál. Mikor megláttam, elmosolyodtam és könnyezni kezdtem. Nagy pocakja volt és arcáról sugárzott a boldogság és az anyai szeretet. Nagyon jó nézett ki, már vagy 2 éve nem láttam ilyennek, és tudtam, hogy ez részben az én hibám, hisz tőlem is ezt látta, én is 16 évesen voltam terhes… de ő már legalább a 8. hónapban járt, és mint később megtudtam, egészséges ikrek fogantak meg. 

Claudia, Gréta húga

Claudia és a barátja

Claudia és Viki, az iskolai védőnő

***

Sziasztok!

Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt de a tartalom remélem kárpótol titeket :$

Köszönöm az előző részekhez a komikat, nagyon jól estek és remélem, ehhez is kapok párat.:$

Többet nem tudok mondani, szóval kitartást a hétre!;)

Puszii.