28. rész
Nem
lehet minden a tiéd
Egy
kórházi ágyon tértem magamhoz és fogalmam sem volt, hogy hogyan és miként
kerültem oda. Gyorsan végigtapogattam magamon a vak sötétben, de szerencsére
semmi sem fájt. A lábamra hajolva fújtam egyet, majd mikor feküdtem volna
vissza, egy hajas buksiba akad meg a kezem. Megpróbáltam visszatartani sikolyom
és gyorsan a lámpa felé nyúltam. Mikor felgyúlt az égő, a halovány fénynél
megpillantottam az ágyam mellett édesen szuszogó Sebastiant. Nem hittem volna,
hogy kitart majd mellette, de amit tett, az most megbocsájthatatlan. És nem
tudom, hogy ez változni fog- e a jövőben…
Nem akartam felébreszteni, így
csöndben kimásztam és a kis asztalkához léptem, ahol egy ruhakupac volt. A
tetején volt egy üzenet:
„Add át
Grétinek, hogy mihamarabb gyógyuljon meg és öröm volt megismerni a húgát.
Remélem, hamar rendbe jön, és a kapcsolatotok is. A versenyen találkozunk.
Üdv:
Kimi
Ui.: Itt
van pár ruha, Claudia küldte. Bocsi, ha nem akartad elmondani neki…”
A levelet egy kissé megrökönyödve
olvastam, de jó volt látni, hogy Kimi törődik velem. Nem hittem volna, hogy
valaha még egyszer meg fog történi olyasmi, mint mikor először voltam vele Angliába,
de tessék… itt van rá a példa…
A szobából szinte kiosontam, de még
vetettem egy utolsó pillantást Sebastianra. Az ajtót csöndesen húztam be magam
mögött, majd a nővérpulthoz sétáltam.
-
Jó
estét kívánok. Szeretném megkérdezni, hogy ki ma benn az ügyeletes orvos
-
Dr.
Friedrich Gross. Miért kisasszony?
-
Megmondaná
nekem, hogy hol találom?
-
Végig
a folyosón és aztán az eső ajtó balra- mutatott a nővér a lift irányába, majd
illemtudó köszönés után az iroda felé vettem az irányt.
Lábam a szokottnál lassabban vitt, mintha rossz hírt kapnék,
vagy ilyesmi. A folyosó szinte végtelennek tűnt, de mikor odaértem azonnal
kopogtam és a válasz is hamar érkezett.
-
Szabad!-
léptem be a szóra és az orvos papírjai fölül rám meredt és elég érdekesen
nézett- azonnal feküdjön vissza! Még nincs kész minden vizsgálat!
-
Pont
ezért jöttem. Szeretném saját felelősségemre elhagyni az intézményt- mondtam
diplomatikusan és helyet foglaltam az asztallal szembeni székben.
-
Ugye
tudja, hogy maga beteg?- nézett rám furcsán
-
Tudom…
vesebaj és lassan erősödő leukémia.
-
Hát,
pontosítanék, ha nem gond… veseelégtelenség és az erősödő leukémia…mikor
diagnosztizálták?
-
Kb.
3-4 éve…
-
Akkor
valószínűleg lelassult. Még csak a kettes stádiumban van
-
1-2
hónapja lehettem kontrollon és azt mondták nekem, hogy a harmadikban vagyok…
-
Akkor
ezek szerint gyógyulásnak indult- mosolygott rám bíztatóan, de komor lett- szed
rá gyógyszert?
-
Nem-
ráztam meg a fejem teljesen magabiztosan
-
Érdekes-
hümmögött, de szerintem magában arra gondolt, hogy ki lehet ilyen hülye…- és a
tumorról tud?
-
Miről?-
kerekedtek ki a szemeim
-
Az
agyában van egy tumor, mely valószínűleg jóindulatú, de ezt csak a további
vizsgálatok eredményeként kaphatjuk meg
-
Nem
szeretném tudni
-
Ne
legyen makacs
-
De,
az vagyok. Ha jutnak még valamire, megadom a számom és értesítsen, de nem
szeretnék itt maradni… tanulnom kell
-
Rendben,
de kérem, ígérje meg, hogy 2 vagy 3 hét múlva visszajön megbeszélésre
-
Megígérem-
mondtam őszinte hangon, de cseppet sem gondoltam komolyan. Jött még egy
betegség, ami csak a sorsom nehezíti, de végül is… valamit, valamiért
A
papírok gyorsan készen lettek és még pár jó tanács mellett el is hagyhattam a
kórházat. Sebastianhoz már nem mentem vissza, nem is érdekelt, hogy mi van
vele. Lehet, hogy aggódni fog, de majd felhív, és akkor megmondom neki, hogy
semmi bajom.
A korház szerencsére a belvárosban
volt és volt olyan taxis, aki még hajnali fél 3-kor is szolgálatban van.
Bevetettem magam a kocsiba és Seb házához vitettem magam. Az út hamar eltelt és
a következő lépések már a kórházban megfogalmazódtak bennem. Megkértem a
sofőrt, hogy várjon meg és inkább kifizetem az óradíjat, minthogy itthon
kelljen maradnom, vagy gyalog mennem.
A lakáskulcsom előkotortam a
táskámból, és az ajtóhoz léptem. Sebastian autója még nem volt sehol, így gondoltam,
még mindig az ágyam mellett szundikál… Belépve azonnal feloltottam a
nagyvillanyt és a táskám a kis komódra tettem, amely az ajtó mellett volt.
Levettem a cipőm és elindultam az emelet felé. Pont bekukkantottam a nappaliba,
mikor megláttam Claudiát és Kimit. Az állam lengő pozíciót vett fel és nem állt
szándékában magától becsukódni. Claudia Kimi mellkasán feküdt, aki pedig a
kanapén… nem értettem mire véljem a dolgot, szerintem itt mindenki megőrült!
Felszaladtam az emeletre és
összeszedtem a legfontosabb dolgaimat. Próbáltam minél halkabb lenni, hogy ne
keltsem fel az éppen akár mit csináló párocskát… vagy párok egyáltalán? Még
távozásom előtt hagytam egy levelet, hogy Katyhez megyek és a kabátom cipzárját
felhúzva kiléptem a csípős hidegbe.
Azonnal a taxihoz szaladtam és amint
becsuktam az ajtót, már indultunk is. Végig meredten figyeltem a tájat és a
párás, szinte már jeges ablaküvegen keresztül láttam, ahogy Sebastian a
hatalmas terepjáró-szerűségével elsuhan mellettünk. Úgy ment, mint az őrült.
Mikor megláttam, hirtelen összerezzentem, és lejjebb csúsztam, de újra
kiegyenesedtem, mikor már elég messze volt. Katy egy panelban lakott a város
szívében. Imádtam ezt a környéket és szerettem ott lenni, mert a lakás nagyon
hangulatos volt, amit pedig én annyira imádok.
Felszaladtam az 5. emeletre és kezem
a csengőre tapasztottam. Kb. 5 perc után nyílt is az ajtó
-
Te
hülye vagy!- „köszönt” a vörös hajú lány és beljebb ment- mi történt?- huppant
le egy hatalmasat ásítva a kanapéra
-
Szakítottam
Sebbel
-
Hogy
mi?- ébredt fel azonnal
-
Terhes
a volt barátnője…
-
És?
ez nem ok arra, hogy szakíts vele…
-
És
szerinted kitől terhes? A jó Istentől???
-
Ó…
értem- ütögettem meg a helyet maga mellett Kat és én rögtön le is csüccsentem-
és akkor most mihez akarsz kezdeni?
-
Még
nem tudsz mindent…- kezdtem el tördelni a kezem
-
Gréta…?
-
Még
kicsit előbbre nyúlik vissza… Halálos beteg vagyok… és ma este meg elmentem
Sebbel vacsorázni és azt hittem, hogy meg akarja kérni a kezem, ehelyett
szakított ugye Hanna miatt és én meg ezek után a kórházban ébredtem. És az
orvos azt mondta, hogy lehet, hogy kigyógyulok… de agydaganatom van- néztem a
végén félve Kat-re, aki nagyon küszködött a könnyeivel
-
Szeretlek-
borult sírva a nyakamba és én vigasztaltam őt, hogy azért még van vagy 15 évem,
ha minden igaz…
-
Nos,
ez van most, és ezt persze Seb is tudja… mármint a betegséget. Azt, hogy ma
este mit mondott az orvos, arról nem tud semmit.
-
És
neked akkor… mik az eredmények? Mi a kezelés?
-
Nem
akarom kezeltetni…
-
Te
meg akarsz halni?!- kérdezte felsikítva és megint elkezdtek folyni a könnyei
-
Nem,
de nem úgy akarok élni, hogy nincs hajam és nem tudok egyedül fürdeni…
-
Remélem,
hogy minden rendben lesz- ölelt át megint
-
Fáradt
vagyok…
-
Persze,
aludj csak, majd reggel keltelek.
-
Minek?
-
Holnap
szerda… sulid van
-
Seb
megy el…
-
Ez
engem nem érdekel, reggel 10-kor kelés- mutatott fenyegetve Katy- van 6 órád
aludni- nevette el magát
-
Kösz…
de Lauráéknak egy szót sem, oké?
-
Csak
hogy nálam vagy
-
Max-
mosolyogtam én is és elmentem fürdeni, majd végre egy kényelmes ágyba dőlhettem.
Az álom nem nagyon jött a szememre, így másfél órányi forgolódás után arra
gondoltam, hogy kimegyek és sétálok egyet. Biztos hideg van, de legalább már
kezd egy kicsit világosodni.
A táskába beledobáltam egy csomag zsepit meg pár iratot és
már indultam is. Pont kinyitottam az ajtót, mikor az éppen felfelé szaladó
Sebastianba rohantam. Ahogy az ütés ért, azonnal a földre estem és szép, cifra
káromkodás fogalmazódott meg bennem. Mielőtt még kimondhattam volna, éreztem,
hogy felkaromba erősen belemarkol és felránt. Nem néztem a szemébe, de őt ez
egyáltalán nem érdekelte, csak rögtön magához vont. Nem akartam abban a
pillanatban olyanokra gondolni, hogy egy nő most jelen pillanatban tőle terhes,
de egyszerűen nem tudtam nem erre gondolni.
-
Én…
a világ legnagyobb marhája vagyok- súgta a fülembe még mindig magához szorítva
-
Ne
akard…- mondtam én is ugyanolyan halkan, de elcsukló hangon
-
Csak
téged akarlak- tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni
-
Hát…
akkor nem lehet minden a tiéd- válaszoltam a szemébe nézve és egy könnycsepp
gördült ki mindkettőnk szeméből.
***
Sziasztok!
Nagyon köszönöm az értékeléseket, de a komik megint nem jöttek össze...:/ Nem szeretnék komiharát bevezetni, szóval légyszi, írjatok valamit. (Akik mindig írnak, azoknak nagyon köszönöm!!) <3
Itt az új rész, tegnapra terveztem, de el vagyok csúszva mindennel, szóval bocsi. :$
Köszönöm, hogy olvastok, és remélem, hogy tetszik a történet :)
Nemsokára hétvége és Forma1!! :D
Kitartás holnap és a hét maradék napján ;)
Puszii.
***
Sziasztok!
Nagyon köszönöm az értékeléseket, de a komik megint nem jöttek össze...:/ Nem szeretnék komiharát bevezetni, szóval légyszi, írjatok valamit. (Akik mindig írnak, azoknak nagyon köszönöm!!) <3
Itt az új rész, tegnapra terveztem, de el vagyok csúszva mindennel, szóval bocsi. :$
Köszönöm, hogy olvastok, és remélem, hogy tetszik a történet :)
Nemsokára hétvége és Forma1!! :D
Kitartás holnap és a hét maradék napján ;)
Puszii.
Szia! :)
VálaszTörlésEz a rész is jól sikerült, bár most tényleg nem tudom mi van Seb és Gréta között. :D
Megint sikerült a legjobb résznél abbahagynod! :(
Hamar hozz folytatást! :)
szia :)
VálaszTörlésnagyon jó rész lett ;)
haragszom Grétára nagyon is!! Nem értem miért nem törődik a betegségével? én nem törődnék csak úgy bele abba, hogy mág van vagy 15 évem hátra. Igazából fogalmam sincs, mi lesz ezután kettejükkel. Gréta nem igazán akaródzik megbocsátani, ami érthető is. Claudián és Kimin viszont meglepődtem. Együtt lennének??
Siess a folytatással.
puszi
Reny
Sziasztok!
VálaszTörlésPróbálom majd összetartani őket, de még nem nagyon van ötletem, hogy hogyan. Néha van, h matekóra közepén jut eszembe valami és akkor gyorsan leírom...XD (furán szoktak nézni rám ilyenkor...:D)
A folytatást nagyon remélem, hogy holnapra tudom hozni, de hát szombaton is suli és ráadásul idén mi csináljuk a gólyanapot... szóval szívatáson kell gondolkodnom :DD
Holnap remélem hozok nektek valamit :))
Köszi, hogy írtatok^^
Puszii.