27. rész

27. rész

A vacsora

Sebastian még rám nézett, majd összekulcsolta a kezünket és a hajó felé vezetett. Lassan és óvatosan lépkedtem a hídon, majd fel a hajóra.

A zene lassú volt és andalító, de nem álmosító, hanem romantikus. Fülemet kényeztette az édes zeneszó, szívemet pedig Sebastian szeretete.

            A hajón csak a zenészek és pár felszolgáló volt rajtunk kívül. Az asztal az orrban volt megterítve, ahonnan be lehetett látni az egész folyót és a part menti, hangulatos házakat. Seb az asztalhoz kísért, majd kihúzta alattam a széket. Megvárta, míg leülök, majd ő is helyet foglalt velem szemben. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Egyben izgult és volt nyugodt, csillogtak a szemei, hogy látja, örömet szerez nekem.

-          Gyönyörű- mosolyogtam Sebre, aki megfogta a kezem

-          Örülök, ha tetszik- lett egy félmosoly az arcán

-          Mit hozhatok?- jött oda a pincér és mindkettőnknek töltött egy pohár pezsgőt

-          Én Mandulás jércemellfilét kérek, karamellizált gyümölcsökkel- ejtette szépen a szavakat Seb, de nekem egyre tágabb lett a szemem, míg az étel nevének végére nem ért

-          És ön, kisasszony?

-          Ugyanezt- habogtam, mert ha valaki megkéri, hogy mondjam még egyszer biztos, hogy 200 millió euróért sem menne…

Az ételünk nagyjából 20 percen belül megérkezett és jóízűen enni kezdünk. Igazán finom volt, bár még életemben nem ettem ilyet és kicsit féltem, hogy mi lesz, ha nem fog ízleni. Ez azonban nem jött be, a kaja isteni volt, de az adag egy kicsit nagy… Sebastiannal végig beszélgettünk és még sosem éreztem magamhoz ennyire közel. Ahogy ott ült, szinte belé láttam, tudtam minden gondolatát. Legalább is, ezt hittem…

-          Táncolunk?- állt fel és kezét elém tette

-          Szívesen- mosolyogtam és felálltam, majd lassan a hajó orrának közepére kísért és szorosan maghoz húzott a derekamnál fogva. Egyik kezem a vállára tettem, a másikkal pedig az ő kezét fogtam. Nem igazán tánc volt, igazából csak lépegettünk erre- arra, de az érzés, hogy mellettem van és ölelhetem, megfizethetetlen volt. 

-          Fáj a lábam a cipőben és desszertre vágyom- súgtam Seb fülébe, mire mind a ketten nevetésben törtünk ki. Az asztalhoz kísért, majd újra leült velem szemben- nekem ez túl komoly- jegyeztem meg, mert már kicsit kínos volt ennyi jó modor. Nem vagyok az a „mindenhol kellőképpen viselkedem” lány.

-          Engem is szorít a nyakkendő- mosolygott Sebastian

-          Mit ünneplünk?- kortyoltam bele a pezsgőmbe és tekintetem rá szegeztem

-          Van valami… amit tudnod kell- hajtotta le a fejét

-          Sebastian, megijesztesz. - néztem rá értetlenül

-          Azért hoztalak ide… mert… szakít…- de nem bírta befejezni a mondatot, csak végig a földet bámulta. Én viszont éreztem a vesztem

-          Legalább ha életem legszebb órái után akarsz dobni, legyen benned annyi, hogy a szemembe mondod- álltam fel és indulni akartam, de Seb megragadta a karom

-          Szeretlek

-          Mond ezt annak, aki el is hiszi- vetettem oda, de csak még jobban szorított - Ez fáj- próbáltam mozgatni kezem, de túl erős volt- akkor mond már- sikítottam szinte a végén és ettől Sebastian is megijedt

-          Én… Hanna…

-          Együttvagytok megint, igaz?- néztem lenézően

-          Terhes- vallotta be, szinte suttogva

-          De azt mondtad… nem volt köztetek semmi…

-          Mikor Olaszországban volt a futam, kint volt ő is… és akkor megtörtén… Én nagyon sajnálom

-          Szánlak téged, Sebastian Vettel és azt is, aki ismer- jöttek számra a szavak, de igazából nem is gondoltam végig, hogy mit mondok

-          Legalább… had vigyelek haza

-          Én nem teszem be még egyszer a lábam abba a házba és inkább erőszakoljanak meg ma éjjel, mint hogy egy ilyen hazug disznóval legyek 20 percnél többet egy légtérben- néztem mélyen a szemébe.

/Sebastian szemszög/

A szemem kezdett könnyes lenni és már csak homályosan láttam Gréta arcát, amint eltűnik róla a sugárzó mosoly és az érzékiség. Az irányomba mutatott szerelmét felváltotta a gyűlölet és nekem ez rosszabbul esett milliónyi késszúrásnál. Az, hogy életem szerelmét hagyom elmenni az összeomlás szélére sodort. Nem tudtam, hogy mit kell tennem, de a könnycsepp, amely az előbb még csak várakozott, végigszaladt arcomon. Megfogadtam, hogy legközelebb csak akkor fogok sírni, ha harmadszorra is világbajnok leszek, de Gréta valahogy mindig sírásra kényszerített. Előtte nem tudtam erős maradni.

Még hallottam cipőinek gyors kopogását, ahogy elhagyja a hajót és a parkoló felé veszi az irányt. Nem mertem egyedül hagyni, így utána szaladtam

-          Várj, beszéljük meg- kiabáltam utána és mikor utolértem, megfogtam bal csuklóját. Ezt azonban kár volt, ugyanis felém fordult és jobb tenyerével egy hatalmasat csapott az arcomra. A fájdalom, amit akkor éreztem elhanyagolható volt, de hogy ezt Grétától kaptam, és hogy a szemében milyen harag villogott, mikor megütött egyszerűen feldolgozhatatlan volt számomra- sajnálom… és ezt most megérdemeltem…

-          Mégis mit akarsz? Nem fogom egy másik nő gyerekét nevelni. Erről ne is álmodj Sebastian!

-          Nem azt akarom, hogy neveld, csak hogy bocsáss meg…

-          Ezek után? Ha ez lenne az első, sem tudnám megtenni, de te hazudozol és félrekefélsz… mond, te normális vagy? Ép a gondolkodásod, mikor ilyeneket kérsz tőlem?

-          Tudo…- kezdtem volna el mondani a sajnálkozó szövegem, de közbeszólt

-          Gondolod, hogy az utolsó napjaimban egy olyan gyereket akarok majd nézni, aki a hűtlenségedre emlékeztet? Menj csak vissza Hannahoz, ő való hozzád, amúgy is „félreértés” volt

-          Szeretlek- suttogtam

-          Nekem ne mondj ilyeneket Vettel. Ha szeretnél, nem csalsz meg, és nem akarnál más nőkkel ágyba bújni.

-          Már mondtam, hogy sajnálom!- emeltem meg a hangom

-          Én meg már mondtam, hogy nem érdekel!- válaszolt ő is ugyanilyen hangon, de a végére láttam rajta, hogy egy kicsit megszédül és pont el tudtam kapni, nehogy ájultan essen a földre.

Nem volt több szó, azonnal betettem az autóba és a kórházhoz hajtottam. Claudiát nem akartam felzaklatni, így nem szóltam neki, hogy baj van Grétával. Már csak az kéne, hogy a piciknek bajuk lenne…

  Ott ülve volt időm elgondolkozni a saját hülyeségeimen. Nem volt merszem bevallani Grétának ezelőtt a Hanna dolgot. Bár jobb így, hogy most, tőlem tudtam meg, mintha az SMS-ben olvasta volna… Britta és Tommi is teljesen hülyének tart emiatt és persze a fejmosást is megkaptam tőlük. Anya meg most biztos röhög a markában, hogy van valami, ami Hannahoz lányhoz köt.

  A kórházi széken ülve egyszerre volt benne a jelen és a múlt és a Grétával töltött szinte összes pillanat lejátszódott csukott szemhéjaimon. Nem csak a rosszak, nem csak a jók az összes. Az édes csókainak íze édesítette ajkaim és minden porcikámon éreztem puha bőrének simogatását. Régen midig gondolkoztam a jövőnkön, de most valahogy nem láttam bele. Nem láttam magamat Grétával, nem beszéltünk, egyszerűen nem volt ott. Olyan volt, mintha…Gréta… már nem lenne… Csöppent le egy könnycseppem a kórház kövére. 
Sziasztok!
Nos, ez lenne az új rész, remélem tetszett!:)
A hosszú hétvégéből már csak pár nap van, de élvezzétek ki! ;)
Üdvözlöm az új rendszeres olvasóm! Megkérhetlek arra, hogy írj nekem egy hozzászólást? Érdekelne a véleményed! :) :$
Ha összegyűlik 10 értékelés és 3 hozzászólás, azonnal hozom az új részt!
Remélem kíváncsiak vagytok :PP
Puszii.