24. rész

24.  rész

-          

A nyárnak hamar vége lett és beköszöntött az ősz. Tessa végleg beköltözött hozzám, Alex és Lucien pedig kiköltöztek Franciaországba. Náluk minden gyorsan történik: januárban elvileg már jönni fog az első baba. 

A levelek is sárgára és vörösre váltottak, majd lehullottak. Az eső gyakrabban esett, és a szél is elviselhetetlen volt az évnek ezen szakában. Diana is elég sokszor látogatott meg minket, aminek nagyon örültem. Amióta elvált Zanetől, sokkal felszabadultabb és vidámabb, na meg persze mindig megjegyzi, hogy milyen jó látni, hogy Tessával ilyen jól kijövünk. Gyarapodtak a közös shoppingolások, vacsorák és mozik és egészen jó barátnők lettünk. Pont, mire már mindenki kirepült. 

A tél sem hozott több jót. Talán, megjegyezhetem, hogy télen sokkal több válás van, mint az év bármelyik másik szakában. Nem értem, hogy az emberek miért nem kezdenek ráhangolódni a karácsonyra, az ünneplésre, az együttlétre és Szilveszter napján miért nem adnak maguknak egy új esélyt. 

Na és igen. Új esély. Sebastian ismét világbajnok lett. Örömmel töltött el, mikor meghallottam ezt a hírt, de mégis elszomorított, hiszen nem ő osztotta meg velem. A szülinapjainkat nem együtt ünnepeltük, ami persze az én hibám is, de valahol, mélyen reménykedtem benne, hogy majd elkezdi magát visszakönyörögni hozzám. Nem tette. Ehhez a dologhoz túl büszke. Ahogy én is ahhoz, hogy odaálljak elé és elmondjam, csak túlspiláztam a dolgokat. De akkor is, először neki kell bocsánatot kérnie, nem nekem. 

Már karácsony előtt jártunk három nappal, mikor Tessa bejött a szobámba. Épp a fotelomban ültem és a rideg fákat bámultam az ablakból, amelyeken néha megfordult egy-egy apró madárka

- Nem zavarok?- kérdezte halkan és leült az ágyra

- Nem, dehogy- felé fordultam- mi az?

- Karácsonykor… én…- lehajtotta a fejét és azt láttam, hogy szégyelli magát- megígértem apának, hogy vele töltöm az ünnepeket- mondta végül halkan

Eléggé szíven talált a dolog. Tudom, hogy nem beszéltük meg, hogy együtt ünneplünk-e, vagy sem, de már eléggé elegem volt az olyan karácsonyokból, amiket egyedül töltöttem. Pláne, hogy Alex sincs már itt nekem. Vagyis, itt van, de nem karácsonykor

- Jó, persze, semmi baj- mondtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra- ő az apád, ezt teljesen megértem- bólintottam

- Sajnálom, hogy nem szóltam korábban, csak… nem akartam elrontani semmit

- Mikor indulsz?- kérdeztem, kitérve a mondandójára való reagálás elől, mivel szemeim már így is égtek a ki nem törő könnyektől

- Most- suttogta- eljön értem a sofőrje

Ránéztem és azt láttam, hogy őt is a sírás kerülgeti. Felálltam, odamentem hozzá az ágyhoz, leültem és szorosan megöleltem. Adtam egy puszit az arcára, majd a szekrényhez mentem és kivettem egy dobozt. Odavittem neki

- Ez a tiéd- adtam át neki- de csak karácsony este nyithatod ki- figyelmeztettem

- Oké, megígérem- mosolyodott el és nagyon méregette a dobozt- köszönöm- nézett fel rám- én is adok valamit- mondta, majd pár perccel később ő is visszajött. Egy aprócska dobozt hozott- ez pedig a tiéd- nyújtotta át- boldog karácsonyt

- Köszönöm- mosolyogtam én is, majd átöleltem

Megszólalt a csengő

- Ez biztos a sofőr lesz- mondtam- menj csak, ne kelljen sokat várnia

- Köszönöm. És boldog karácsonyt- szorított magához még egyszer majd kiment a szobából

Visszaültem a fotelomba és még hallottam, ahogy a kulcsa zörög a zárban, majd a magas sarkúja kopogását elnyelte a hosszú folyosó. Gondolkozni kezdtem, hogy mi is tűnne ilyenkor a leglogikusabbnak. Elvetettem azt a gondolatot, hogy részeg legyek az összes napon, így arra gondoltam, én is a családommal töltöm az ünnepeket.

Nagy nehezen sikerült találni egy járatot Heppenheimbe, de azt is csak úgy, hogy háromszor át kell szállnom. És, persze méreg drága, és még csak nem is első osztály. De, mivel több, mint fél óráig kerestem, nem akartam, hogy még ezt is elvigyék, mert telhetetlen vagyok. Gyorsan lefoglaltam és kezdtem is pakolni. Este 9-kor kellett indulnom a repülőtérre, 11-kor ment a gép.

Az utazás valami katasztrófa volt! Minden zsúfolásig tele volt, mindenki utazott a rokonokhoz meg a barátokhoz, meg még ki tudja, hova. Örültem, mikor kedd délután már egy bérelt autóban ülhettem, a régi házam felé.

Felkavaró érzés volt újra a régi tájon járni. Minden annyira ismerős volt, mégis idegen. A városba beérve azonnal megláttam a karácsonyi díszeket, majd a főtér mellett elhajtva az adventi vásárt és a fénybe öltöztetett karácsonyfát. Elhaladtam a főúton álló boltok, majd a régi iskolám mellett és végre megérkeztem. 

Nem mondhattam, hogy hazaértem, hiszen nem az volt az otthonom. Ahogy kiszálltam, mélyen a tüdőmbe szívtam a friss, jeges levegőt. A kocsiból kicibáltam a nagy bőröndömet, majd felaraszoltam vele a lépcsőn. Nagy nehezen beletaláltam a zárba, és végre kinyitottam az ajtót. A szag, ami megcsapott valami förtelmes volt. Dohos szag terjengett mindenfelé, és amint beléptem, legalább négyet tüsszentettem, annyi por volt. Otthagytam a bőröndöt az ajtóban, majd megkerestem a kertben a főkapcsolót. A telefonommal világítottam, hogy lássak is valamit. Mikor végre megtaláltam és feltoltam a kapcsolót, fénybe borult az egész ház.

- Norbert- suttogtam és könnybe lábadtak a szemeim

A ház úgy volt feldíszítve, mint mindig, gyerekkoromban. Az ablakok alatt és a háztetőn futottak végig az égősorok és én még csak észre sem vettem. Az ajtóra akasztott díszt mondjuk láttam, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Nagyon meghatódtam. Elnéztem az utca másik felébe, de akkor láttam, hogy a Vettel ház teljesen sötét. Biztosan még Heike szüleinél voltak.

Miután alább hagyott a meghatódottságom, beléptem a házba és felkapcsoltam a nagy villanyt. A nappaliban lévő összes bútort műanyag fólia takarta, melyeken ujjnyi vastagon állt a por. Megpróbáltam a lehető legóvatosabban leszedni az átlátszó takarót, majd belegyűrtem mindet a kinti szemeteskukába. A lenti egyik hálóban tettem még rendet, a többi bútort hagytam úgy, ahogy volt.

Amint mindezzel kész voltam, elmentem vásárolni a közeli bevásárlóközpontba. Szerencsére, 8-ig nyitva voltak. Telepakoltam a kocsit mindenféle kajával: kuglóf, mákos süti, diós süti, kókuszos süti, három féle bor, még öt féle szeszes ital, pár doboz kész kaja, chips, tojás, vaj, üdítő, cukor, vaníliás cukor, liszt, kakaó, kávé meg pár zöldség, plusz ajándékok, a Vettel családnak. Mikor már úgy voltam vele, hogy minden megvan, és a bolt kellően ki van fosztva, fizetni mentem. Hazafelé a rádióban végig karácsonyi dalok szóltak.

Az utcánkba behajtva láttam, hogy a Vettel család már hazaért. Gondolkoztam azon, hogy kiszállok köszönni, és megköszönöm, hogy feldíszítették a házat, de végül elvetettem az ötletet. Átraktam másnap délelőttre, kora délutánra. Továbbá, fél 9-kor már nem akartam zavarni.

Becipeltem a házba a csomagokat és feltöltöttem a hűtőt, meg a szekrényeket. Beraktam az egyik bort a hűtőbe, majd befeküdtem a kádba. Vagy egy órán át áztattam magam, utána felvettem pár meleg göncöt és a borral, egy pohárral, meg a kedvenc könyvemmel letelepedtem a kanapé mellé. Áldottam az eszem, hogy elindítottam a fűtést, mielőtt elmentem vásárolni. Éppen megfelelő hőmérséklet volt a lakásban, mikor megérkeztem. 

Az utazás lefárasztott, plusz a bevásárlás és a bor is eléggé fejbe vágott, így hamar elnyomott a kanapén az álom. A telefonom csörgésére ébredtem. Csukott szemmel tapogattam a készülék után, és mikor megtaláltam, beleszóltam

- Boldog karácsonyt!- dalolta Alex- csak nem aludtál?

- De- morogtam

- Ilyenkor?- kérdeztem meglepetten és akkor jutott szembe, hol is vagyok

- Németországban vagyok- motyogtam, majd hatalmasat ásítottam- nemrég értem ide

- Kibékültél Sebastiannal?

- Nem, csak Tessa elment Zanehez karácsonyozni, én meg nem akartam egyedül maradni- hallottam, ahogy Alex nagyot sóhajt- neked is boldog karácsonyt- mondtam gyorsan, mielőtt még elkezd értem aggódni- Lucien hogy van? A baba?

- Jól vannak, mindketten. Már szépen kerekedik- jegyezte meg suttogva Alex, mert gondolom ott volt a közelben a felesége

- Hát igen- nevettem fel- a terhes nőket csak dicsérni lehet

- Akkor minden rendben, ugye?- kérdezte aggódva

- Igen, minden a legnagyobb rendben. Ne aggódj értem, én jól érzem magam, neked is azt kell tenned

- Oké. De most megyek, mert mi meg pont indulunk a szüleihez

- Ilyenkor?- kérdeztem és csak akkor néztem az órára. 9-et mutatott

- Igen, mivel nincs olyan korán – nevetett fel- te is kelj fel hamar és csinálj valami értelmeset! Majd még hívlak. Szia!

- Szia!- köszöntem el és csak akkor emeltem el a fülemtől a készüléket, mikor már bontotta a vonalat

Még lustálkodtam egy jó fél urát, de a hasam korgása felkelésre ösztönzött. A fürdőben még gyorsan megfésülködtem, és magamra húztam pár kényelmes ruhát. Elmajszolgattam a reggelimet, ami egy szelet kenyér volt vajjal és sonkával, továbbá egy hatalmas bögre kávé. 

Eltakarítottam a tegnap esti poharat is és a takarót is visszavittem a hálóba, a kanapéról. Már nem tudtam mit csinálni, így úgy döntöttem, hogy normális ruhát öltök és átmegyek Vettelékhez. 

Viszonylag szépen, de a lehető legkényelmesebben felöltöztem, majd magamhoz ragadtam egy üveg bort, meg a tányérra kipakolt bolti sütit és elindultam hozzájuk. Az első lépéseket igen magabiztosan tettem meg, de ahogy közelítettem a házhoz, egyre kevésbé voltam biztos a dolgomban. Láttam a saját leheletem, hallottam, ahogy minden lépésnél ropog a hó a talpam alatt, mégis, teljesen máshol voltam. Már a bejárati ajtajuk előtt topogtam és csöngettem. Egyszer kinyitották aztán rám csapták, egyszer szeretettel fogadtak, egyszer meg sem ismertek… Vagy ezer féle variáció lejátszódott a fejemben, mire azt vettem észre, hogy tényleg a havas koszorút bámulom, amely az ajtót díszítettem. Nagyot sóhajtottam és bekopogtam. Nagyjából fél másodperc alatt nyílt ki az ajtó és egy hatalmas vigyorú Heike volt velem szemben

- Szia, Brook- mondta és megölelt, de olyan szorosan, azt hittem, megfojt

Kezdetben kapálóztam, de inkább én is megöleltem, hátha hamarabb enged a szorításból

- Reggel óta figyelem, mikor jössz- mondta és végül eltolt magától

Jól estek a szavai és az is jól esett, hogy ilyen kedvesen fogadott. Bár, nem is ő lenne az, ha nem így tenne

- Még gyönyörűbb vagy, mint voltál- simított végig az arcomon- gyere be, olyan hideg van itt az ajtóban!

Gyakorlatilag megszólalni nem bírtam, mivel állandóan mondott valamit arról, hogy milyen jó a viszontlátás. Hallgattam a monológját, amíg levettem a kabátom és a cipőm, majd követtem a konyhába. Felmarkolt egy tálca sütit és a nappaliba vezetett. Ott volt a család. Ott volt Melanie, Stephanie, Fabi, Norbert… csak Sebastiant nem láttam sehol. 

Szomorúan konstatáltam, hogy nincs ott, de végül mindenki nekem ugrott, így esélyem sem volt azon gondolkozni, merre is járhat, és… kivel is lehet. Stephanie végül elvette a bort, majd a sütit is

- Bolti, igaz?- kérdezte egy fintorral, mikor a sütit vizslatta

- Gondoltam, karácsony előtt nem mérgezek meg senkit- vigyorogtam, és a süti miatti ellenszenvet félretéve ő is szorosan átölelt

Fabi kicsit visszahúzódóbb volt, de nem is csodálom, hiszen olyan rég találkoztunk már. Derengett neki valami rólam, de szerintem azok csak hallott történetek és fényképek voltak.

Az asztalon mindenkinek ott volt Heike házi forró csokija, és muffinjai. Leültem a család körébe és beszélgetni kezdtünk. Szégyelltem magam, hogy egyáltalán nem írtam nekik, pedig ők számítottak volna rá. Sok minden történt az évek alatt, amit kihagytunk egymás életéből, bár kiderült, hogy Sebastian sokat mesélt rólam nekik. Bár, Heike mellett, mert volna máshogy tenni!

A téma végül nem terelődött Sebre, még csak meg sem kérdezték, hogy akkor hányadán állunk mi ketten, vagy ilyesmi. De valószínű, hogy engem kkímélni, hisz nincs olyan dolog, amit Heike ne tudna kiszedni Sebastianból, ha akarna.

- Norbert, köszönöm, hogy feldíszítetted a házat- mosolyogtam és beleittam a forró csokiba- honnan tudtad, hogy jövök?

Az ősz férfi csak kedvesen elmosolyodott

- Sebastian volt, nem én. Ő találta ki. Azért jött haza egy nappal hamarabb, hogy ezt elintézze

- Ó

Ennyi volt a reakcióm arra, hogy Sebastian hamarabb hazajött, csak azért, hogy az én házamra egy nyakatekert produkcióval feldobja azt a pár égősort. Azt leszámítva, hogy meg sem beszéltük, hogy jövök. Sőt! Azt leszámítva, hogy már fél éve egyáltalán nem is beszéltünk. Ha nem több…

- Anya, én megyek, mert találkozóm van Daviddal- mondta Fabi és felpattant

- Hisz karácsony napja van!- hüledezett Heike

- Nyugi, csak két óra- nyomott puszit a szőke fiú anyja arcára, aki ettől megenyhült- sietek haza- vigyorgott és pont olyan volt, mint Sebastian

- Nekem is mennem kell- mondták szinte egyszerre a lányok- fel kell díszítenünk a fát- néztek rám, majd a sarokban álló hatalmas fenyőre sandítottak

- Igaz is!- mondta Heike- Brook, nem akarnál itt maradni és segíteni nekünk? Idén sok új díszt vettem ám!- mondta vidáman

- Szívesen, de még ki szeretnék menni anyuékhoz…- mondtam halkan

- De már sötétedik- kezdett aggódni Heike

- Már nem hiszek a szellemekben- mosolyodtam el, mert eszembe jutott, Seb kicsiként mennyire félt a sötétben a szellemektől- Köszönöm, hogy itt lehettem- álltam fel és Heikihez mentek- nagyon köszönök mindent

- Ugye nem azt forgatod a fejedben, hogy ma este egyedül leszel?!- kérdezte rögtön Heike mérgesen- szó sem lehet róla- vágta rá

Mindig is tudta, hogy mit gondolok, bár sosem értettem, hogy csinálja

- Intézd csak el szépen a dolgodat, és várunk este 7-re. Itt fogsz ünnepelni velünk

- Ó, Heike- könnyek szöktek a szemembe- nagyon köszönöm- suttogtam és a nyakába borultam

Elhagyva a Vettel házat hazamentem, majd a vett ajándékokat fél óra alatt becsomagoltam és végül még kotyvasztottam is egy keveset a konyhában. Az óra már fél 5-öt mutatott, így jobbnak láttam elindulni, hogy nehogy elkéssek majd az este. 

Magamhoz vettem a két mécsest és a művirágot, amit még tegnap vettem. Az a gaz valami bűn ronda volt, de az volt az egyetlen az egész áruházban, és legalább el sem tud rohadni, vagy fagyni.

Tíz percet vezettem a temetőig, majd öt perc barangolás után megtaláltam a szüleim és a húgom sírját. Összeszorult a szívem, amint megláttam a sírt. A hó annyira magas volt, hogy csak a földből kiemelkedő márványtábla látszott, rajta a felirattal, „Éltek és szerettek” Nem bírtam tovább türtőztetni magam, keserves zokogás lett úrrá rajtam. Lerogytam a földre, és összegörnyedve próbáltam megnyugodni. Egyszer csak valaki a hátamra tette a kezét és mellém guggolt. Melegséget árasztott.

Nem is kellett ránéznem, vagy egyáltalán csak felnéznem ahhoz, hogy tudjam, Sebastian volt ott mellettem. Szuszogása és parfümjének az illata tökéletes nyugtató volt abban a pillanatban. Kicsit kiegyenesedtem, de csak annyira, hogy rá tudjam hajtani a fejem a combjára. Jobb kezét a hátamra helyezte és simogatni kezdett, míg bal kezével a homlokomba lógó hajat söpörte el. 

Legalább tíz percig voltunk ott, ilyen pózban. Én sírtam, Sebastian pedig egyszerűen csak simogatott. Megnyugtató volt a jelenléte, és ezt nem akkor tapasztaltam először. Sosem értettem, hogy hogy lehet rám ekkora hatással. Elég volt a jelenléte és a közelsége ahhoz, hogy megnyugodjak. 

Egyszer csak halkulni kezdett a sírásom. Elfogytak a könnyeim.

- Minden rendben- suttogta Sebastian, majd óvatosan és lassan felállított

Velem szembe fordult és két kezével közrefogta az arcomat. A látásom homályos volt a könnyektől. Elővett nekem egy zsebkendőt, amelyet megköszöntem, majd elfordulva tőle kifújtam az orrom és megtörölgettem a szemeim. Visszafordultam felé, de nem jött ki hang a torkomon. Mondani akartam neki valamit. Sőt. El akartam mondani neki mindent. Hogy hülye vagyok, amiért haragudtam rá, hogy soha nem akarok mást a közelemben tudni, csak őt, hogy mennyire jó, mikor velem van, hogy mennyire boldoggá tesz, mikor hallom a hangját, hogy mennyire megnyugtató a jelenléte, és, hogy mennyire szeretem. De ezek közül semmit nem bírtam mondani. Csak álltam ott előtte, kisírt szemekkel, bámultam az arcát, amelyről nem tudtam leolvasni az érzelmeket, mert a sötétség miatt arca vonásai láthatatlanok voltak. A temetőben álló lámpaoszlopok olyan gyér világítást biztosítottak, hogy Sebastiannak csak a körvonalait láthattam.

- Sajnálom- mondta végül és megfogta a bal kezem, majd a jobbal a derekam és magához húzott- szeretlek- suttogta és szorítása derekam körül még erősebb lett

- Csókolj meg- nyögtem ki végül erőtlenül

Először hezitált, de aztán teljesítette a kérésem. Arca enyémhez közeledett, végül ajkaink is összeértek. Jó volt végre ennyi idő után újra megízlelni őt, azt, akit szerettem, és aki annyira hiányzott. 

Óvatos és puha csókokat lehelt a számra, úgy bánt velem, mint egy porcelánbabával. Sírástól forró arcom szinte megégette hideg orrát, mikor hozzám hajolt. De akkor, abban a pillanatban erre volt szükségem. Mikor csókjaink abbamaradtak én is megtaláltam a hangom

- Én is sajnálom- suttogtam halkan- túlreagáltam a dolgot

- Ez már elmúlt- mondta és végigsimított az arcomon

- Miért díszítetted fel a házam?- kérdeztem kíváncsian

- Tudtam, hogy haza fogsz jönni- mondta végül, hosszas hallgatás után

- De… hisz én sem tudtam, hogy jönni fogok. Csak két napja döntöttem el- habogtam

- Én akkor is tudtam. Ezt nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak éreztem, és tudtam- vallotta be

- Szeretlek, Sebastian- suttogtam és ajkaim szorosan övéire tapasztottam

Ott álltunk, a gyéren megvilágított éjszakában, összetapadva, tudván, hogy ennél sosem leszünk boldogabbak. Azt hiszem, mindketten éreztük: megtaláltuk egymást.

Miután szétváltak ajkaink felnéztem az égre és egy szem hópehely hullott az orromra, mely azonnal el is olvadt. Ránéztem a Holdra és édesanyám arcát láttam benne. És tudtam, igaza volt. Minket, kettőnket senki és semmi nem tud elválasztani. Ott, akkor hálás voltam édesanyám tanácsaiért és bátorító szavaiért. És én is azt kívántam, abban a hóesésben, hogy had lehessen Sebastiannal egy boldog családunk és hadd lehessek én is olyan bölcs, mint az én édesanyám.

THE END

*******

Sziasztok!

Nos, ez lenne a történet befejező része!

Köszönöm, hogy velem voltatok ezen történet alatt is! Nagyon örülök, hogy többeteket is boldoggá tudom tenni az írásaimmal, vagy, legalább ki tudom ragadni az unalmas, vagy zűrös hétköznapokból!

Köszönöm a visszajelzéseket az előző részhez! Sokat jelent nekem!! :)

Ne féljetek, nem ez az utolsó történetem! 

Hamarosan hozom a Boxutcai találka folytatását, aki még nem ismerné, az gyorsan olvassa el! ;) 

Legyen nagyon jó hetetek és, ha esetleg péntek reggel 9-kor gondoltok rám, és elmormoljátok, hogy: "csak húzzon olyan tételt, amit tud!" örökké hálás leszek Nektek! 

Vigyázzatok magatokra, élvezzétek ezt a fantasztikusan jó időt, és ígérem, sietek a folytatással. 

Remélem, hogy most is kapok Tőletek komit, örülnék, ha megírnátok nekem, hogy mi tetszett a történetben és mi nem, vagy esetleg ami nagyon tetszett, vagy, ami a szívetekre jön! 

Puszillak Titeket, jók legyetek!

*Chrisee