4. rész

Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt a folytatás :) Remélem, veletek minden rendben! A suli már véget ért, a nyolcadikosok is elballagtak, kezdődhet a nyár!

Mindenkinek nagyon kellemes és élményekben gazdag szünetet kívánok! Ne felejtsetek el engem se, én itt leszek és mindig hozom Nektek a friss részeket, hogy véletlenül se unatkozzatok!
Köszönöm a komit és a pipát az előző részhez! Jó olvasást, és vigyázzatok magatokra!
Puszi
*Chrisee

4. rész

Komplikáció

~Anna

Szörnyű álmom volt az éjjel. Futottam, mint az őrült, de annyira féltem, hogy nem mertem hátranézni. Egyszerűen csak éreztem, hogy valami követ és nekem menekülnöm kellett. Egy szakadékhoz érve megtorpantam. Zilált voltam, mellkasom gyorsan járt fel és le, számon vettem a levegőt és meredtem a mélységbe. Nem tudtam, mit kéne tennem, így megfordultam. Sophia állt velem szemben és mosolygott. Ugyanaz a gonosz és lenéző mosoly terült el az arcán, mint bármikor máskor, amikor találkoztunk. Hirtelen felém nyúlt, meglökte a vállam én pedig háttal a szakadékba zuhantam. A saját sikoltásomra ébredtem.
Még mindig ziláltam. Éreztem, hogy a tarkómról folyik le a víz, és a rajtam lévő póló is tiszta víz. Éreztem, hogy valami szurkál a hasamnál. Felhúztam magam az ágyon, és felkapcsoltam a kis lámpát, ami az éjjeli szekrényen volt. Látszólag semmi nem történt, de nedvességet éreztem a combomnál. Lehúztam magamról a takarót, és akkor láttam meg, hogy egy vértócsában fekszem. Kimiért kezdtem kiabálni. Már hisztérikusra váltott a hangom, mikor Kimi rontott be a szobába, aggódva és zilálva. Nem tudtam visszafojtani a könnyeim, homályosan figyeltem, hogy rohan a telefonért és hívja a mentőket.

~ Sebastian

Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Kómásan kezdtem tapogatni a villanykapcsoló után. Felkapcsolva az égőket fénnyel telt meg a sötét szoba, az én szemem pedig mintha tűkkel szurkálták volna. Lassan megszoktam és kikeltem az ágyból, hogy kivegyem nadrágom zsebéből a még mindig csörgő készüléket. Amíg kutattam, arra gondoltam, hogy talán Christian hív, a reggeli utazással kapcsolatban. De aztán elvettettem, mert Kimi nevét láttam meg a kijelzőn.
- Igen?- szóltam bele álmosan és egy nagyot ásítottam
- Baj van Annával- mondta szinte reszketve, sosem hallottam még ilyennek a hangját- gyere a kórházba. Most azonnal!- mondta és letette a telefont
El sem tudtam képzelni, mi baja lehet Annának, ami olyan sürgős, hogy be kelljen mennem a kórházba, de Kimi hangja megijesztett. Felvettem egy farmert és egy fekete fölsőt, majd felhúztam a zoknit. Sophia mocorogni kezdett, majd felült az ágyba
- Hova mész?- kérdezte álmosan- és ki telefonált
- Most hívott Kimi. Azt mondta, baj van Annával. Bemegyek a kórházba
- Jó. Vigyázz magadra- mondta, majd visszadőlt az ágyba és becsukta a szemét
Még mielőtt elmentem volna, adtam a homlokára egy puszit. Jól esett volna, ha felajánlja, hogy elkísér és támogat, bármi legyen is Annával. És… a baba!- kaptam észbe és még gyorsabban vezettem. Akkor nem számított, hogy mekkora büntetést fognak kiszabni.
A recepción kapkodtam a levegőt és úgy érdeklődtem Anna hollétéről. Felirányítottak a negyedik emeletre. Felrohantam a lépcsőn és Kimit láttam meg, ahogy a folyosón lévő székek egyikében ül. Odaszaladtam hozzá és levetettem magam mellé.
- Hogy van?- kérdeztem zilálva- mi a baj?
- Még nem mondtak semmit- mondta halkan és lemondóan- de éjjel elkezdett vérezni…
- Ez… ez meg mit jelent?- kérdeztem felháborodottan, hogy nem képes konkrétan fogalmazni
Megjelent az orvos. Mikor elmondta, hogy mi történt, megállt bennem az ütő. Megfagyott körülöttem a levegő, csak a hangok visszhangzottak a fülemben. Azok a szörnyű hangok, azok a szörnyű szavak. Éreztem, ahogy nedves lett az arcom. Sírtam. De mi mást tehettem volna?! Meghalt a gyerekem…


~Travis
Nagyjából négy napja már, hogy Vettel házát figyelem az erdőből. A haverom új személyazonossággal látott el bennünket, ami nagyon is jól jött. De, mikor meghallottam, hogy valami lélekvesztő balesetében halottnak nyilvánítottak bennünket, úgy éreztem, hogy még a sors is velem van. Gabe már rég Mexikóban járt, mikor én még mindig azon a terven dolgoztam, hogy bosszuljam meg Sophia tettét.
Kedd este nem tudtam aludni, így továbbra is azon filóztam, mit kéne tennem. Arra gondoltam, hogy megvárom, amíg Vettel elutazik az egyik versenyhétvégére, és utána csapok le Sophiára. Bár várható, hogy akkor már számítani fog rám és könnyen csőbe húz. De akkor este, vagyis inkább hajnalban hirtelen felgyúltak a fények a hálóban és pár perccel később Vettel elhagyta a házat, meglehetősen sietve. Megvártam, amíg a villany ismét elalszik és idejét éreztem a behatolásnak.
Sophia éppen aludt, mikor odaértem mellé a hálóban. Gyorsan összekötöztem a kezeit és a lábait, majd betapasztottam a száját és a vállamra kaptam. Sietve hagytam el a házat és a garázsba mentem. Megkerestem az egyik kocsi kulcsát és beletettem a járgányba Sophiát, aki már kezdett ébredezni. Gázt adtam, és meg sem álltam a közeli temetőig. Mivel Sophia visszaaludt, nem éreztem annak veszélyét, hogy baj, ha egyedül hagyom, így kiszálltam és a szüleim sírjához mentem. A sír melletti fölbe ástam el még évekkel ezelőtt az egyik rablásból megszerzett szajré egy részét. Most nagyon jól jött.
Visszasiettem az autóhoz, majd egy motelhez hajtottam. Kivettem egy szobát három napra, bár akkor még nem voltam biztos abban, hogy mit is akarok valójába. Megpróbáltam észrevétlen lenni, és úgy bevinni a még mindig kába lányt a bérelt szobába. Akkor jöttem rá, hogy biztos már megint altatót szedett be. Régebben is sokat csinálta, főleg, mikor a lelkiismeretétől nem tudott aludni. Bár, mindig is úgy éreztem, hogy ez csak hazugság. Ennek a nőnek sosem volt lelke.

~Anna
Kábán ébredtem fel és tudtam, hogy nem a saját ágyamban vagyok. Fehér csempét láttam, és fehérre meszelt falat. A bal karom nem bírtam megmozdítani, így odafordultam. Kimi feje volt ott. Jobb kezem nagy nehezen felemeltem, és simogatni kezdtem a szőke buksit. Hirtelen felkapta a fejét és fátyolos tekintettel nézett vissza rám. Halványan elmosolyodtam.
- Anna! Hogy érzed magad?- kérdezte halkan, és a szokásos reggeli, rekedt hangján
- Erre inkább hadd ne válaszolja- ráztam a fejem- mit mondott tegnap az orvos? Mennyi az idő?
- Mindjárt dél lesz… az éjszaka be kellett hozzalak, de mivel nem tudtál megnyugodni, az orvosok jobbnak látták, ha nyugtatót adnak. És altatót, mert…- lehajtotta a fejét
- Mert?- kérdeztem rá türelmetlenül
- Tegnap éjjel komplikációk léptek fel és elvesztetted a babát. Még az a szerencse, hogy felébredtél, mert olyan sok vért vesztettél, hogy… hogy én is elveszíthettelek volna téged- mondta halkan és várt a reakciómra
Könnyek gyűltek a szemembe, majd szorosan összeszorítottam a szemhéjam. Az egyetlen kapocs Sebastian és köztem… elment. Ez egy jel, hogy itt lenne az ideje feladnom?
- És hol van Sebastian?- kérdeztem
- Ő is itt volt, ameddig tudott, de el kellett mennie, mert indult a gépe Ausztráliába
- Neked is menned kell… miért vagy még itt?
- Megmondtam a csapatnak, hogy fontosabb dolgom van, és csak holnap tudok utazni. Itt leszek melletted- simogatta meg az arcom
- Köszönöm- szipogtam és a legmélyebb hálát éreztem iránta
Délután bejött az orvos, hogy elhagyhatom a kórházat, ha úgy kívánom. Mivel tudtam, hogy Kimi csak akkor fog elutazni a versenyre, ha azt látja, hogy jobban vagyok, belementem, hogy hazamegyek. A folyosón ültünk és némán vártuk a zárójelentést. Nem tudtam megszólalni, mert félem, hogy akkor elsírom magam, Kimi pedig egyértelműen a gondolataiba volt temetkezve. Éreznem kellett a támogatását, így ujjaim az ő ujjai köré fontam. Szorosan tartotta a kezemet egészen addig, amíg a nővér nem hozta a papírokat. Aláírtam, majd elindultunk a ház felé.
Az út további része is néma maradt. Kimi vezetett, arca komoly volt, semmi jelét nem mutatta a csibész mosolynak, a csillogó szemeknek, vagy a kedves gesztusoknak. Egyszerűen olyan volt, mint egy érzelemmentes, darab fa. Viszont, mikor egy autós kikanyarodott elénk, rátenyerelt a dudára és vagy tíz másodpercig folyamatosan nyomta. Akkor jöttem rá. Dühős volt. Nem mertem rákérdezni, kivártam, amíg hazaértünk.
Bent a lakásban is csend fogadott. Leültem a kanapéra és megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy jelezzem a finnek, azt akarom, hogy mellém üljön. Vonakodva bár, de megtette
- Mikor megy a géped?- kérdeztem halkan
- Nem akarok menni- morogta, mire kérdő szemekkel néztem rá- három óra múlva- felelte kelletlenül
- Miért vagy ideges?
- Mert mennem kell – mondta, de tudtam, hogy hazudik
- És mi az igazi oka annak, hogy dühös vagy?- kérdeztem, és masszírozni kezdtem a vállát
Először csak még jobban megmerevedett, de aztán kezdett ellazulni. Szóra nyitotta a száját
- Sebastian…- mondta ki a nevet és éreztem, hogy a nyaka újra görcsbe áll- az ő gyereke, és nem képes ott maradni veled és nemet mondani a hülye főnökének
- Tudod, hogy mindig szabályok szerint élt- mondtam a legmegnyugtatóbb hangomon- és még csak nem is emlékszik rám. Nem erőltetheted rá azt, amit ő nem akar
- Ez nem erőltetés. Ez kötelesség!- mordult fel- a versenyhétvégéken mindent megtesz, kötelességből, de az élet iránt sosem kötelezte el magát- szorította ökölbe a kezét
- Az ő baja- fogtam meg görcsös kezét és kilazítottam- és így legalább tudom, ki az, akire számíthatok. És nekem ez többet jelent, bárminél
- Tudod, hogy ezt bármikor megtenném érted. Fontos vagy nekem…
- Te is nekem- suttogtam és egy apró mosoly kúszott az arcomra
Szemeibe néztem és elpirultam. Olyan nyers érzelmet láttam rajta, amit még sosem. Úgy éreztem, ott, abban a pillanatban tejesen megnyílt nekem. Ott volt előttem a Jégember, mint egy nyitott könyv. Olvasni tudtam a szemeiben, minden mozdulatáról és arcvonásáról tudtam, hogy az milyen érzelmet jelent. El sem tudom képzelni, mekkora szenvedést okozhattam neki a tegnap éjszakával.
A vállán nyugvó kezemet a halántékához vezettem, majd az ujjaimmal beletúrtam puha, szőke hajába. Görcsösen szorítottam hajában lévő ujjaim, majd óvatosan és félénken felé hajoltam. Először tanácstalanságot láttam a szemeiben, de aztán mintha megkönnyebbült volna. Arca közelíteni kezdett enyémhez és ajkaink összeértek. Olyan melegség árasztott el, amelyet már rég nem éreztem. Ahogy megnyílt ajka, hogy enyémet egy újabb csókra hívja fel, nem tudtam ellenállni, és közelebb húztam magam hozzá. Hirtelen megszólalt a csengő és a pillanat olyan gyorsan szállt el, ahogy megérkezett. Elpirultam, mikor ismét szemébe kellett néznem, de ő csak megsimította az arcomra és felállt ajtót nyitni. Amint elállt az ajtóból, akkor láttam meg, hogy ki a vendégünk.
- Katy- mosolyodtam el erőtlenül és könnyek szöktek a szemembe
- Szia- köszönt és azonnal odarohant hozzám.
Szorosan ölelt, és egy jó darabig el sem engedett. Jó volt végre megölelni, bár reméltem, hogy nem ilyen helyzetben találkozunk újra
- Hogyhogy itt vagy?- kérdeztem
- Tegnap este Kimi felhívott, hogy baj van, és jó lenne, ha azonnal idejönnék. Meg sem vártam, mit mond, azonnal jöttem
- Remélem, nem bánod- szólt közbe bűnbánó arccal a finn
- Nem. Sőt, nagyon köszönöm- néztem rá hálásan, és el sem tudtam képzelni, hogy valaha, bárki többet tehet értem, mint Ő ezekben a napokban
- Indulnom kell, mert lekésem a gépet- motyogta és felkapta a cuccát- sietek haza, addig is pihenj sokat- indult meg az ajtó felé- majd… hívlak- mondta zavartan és kinyitotta az ajtót
Nagy nehezen felálltam, és odasétáltam hozzá. Lábujjhegyre álltam, és karjaim nyaka köré fontam. Szorosan magamhoz vontam. Hallottam, ahogy ledobja a táskáját és két kezét derekam köré fonva óvatosan magához húzott és ölelt.
- Köszönöm- suttogtam és elhúztam a fejem a nyakától, hogy a szemébe tudjak nézni
- Ez a legkevesebb- mondta és kisimított egy tincset az arcomból
- Várlak vissza- mondtam és egy óvatos puszit leheltem a szájára
- Sietni fogok- kapaszkodott bele ismét a csomagjába és kiment az ajtón.
Visszafordultam Katy felé, aki kérdően pillantott rám
- Beszámoló- kiáltott vidáman és a konyhába rohant
Olyan rég nem tartottunk beszámolót, hogy már el is felejtettem, milyen az. Mikor vizsgaidőszak volt a főiskolán, akkor csináltunk ilyet, mert szinte alig láttuk egymást. Általában a vizsgák befejeztével ejtettük meg. Összehordtuk az összes hizlaló kaját, ami található volt a lakásban, az összes alkoholt, és elmeséltük egymásnak, hogy mi is történt abban a több hétben, amíg szinte nem is beszéltünk, vagy csak félmondatokat váltottunk.
Az egyik földszinti vendégszobába hordtuk az összes kaját és piát, majd törökülésbe leültünk
- Kezdheted- vigyorgott Katy és kibontotta az egyik ciphes zacskót
Jókedve rám is átragadt és vigyorogva kezdtem mesélni az elmúlt pár hónap Kimivel töltött napjait.