12. rész

Sziasztok! Bocsi a késésért, tudom, hogy korábbra ígértem, de 6 és fél oldal geometria- fogalom egy nap alatt kicsit húzós... Na de vége az első hétnek, remélem mindenki túlélte! :D
Nem húzom az időtöket :)

Jó olvasást! Puszii.

12. rész

Három pasi, két esélyes, egy befutó

-          Látom, nem ismersz meg, ez esetben ne haragudj a köszöntésem miatt- kezdte mosolyogva a pasi. Középmagas volt, nagyon helyes és egészen fehér volt a bőre. Valahonnan ismerős, de nem csak az arca, az ölelése is

-          Ne haragudj, de nem rémlik- kezdtem el mentegetőzni, és kicsit meglöktem San karját, mert tátott szájjal bámult

-          Dávid vagyok- szólalt meg magyarul

-          Hogyan?- kerekedtek ki a szemeim és a nyakába ugrottam- mennyire megváltoztál- mondtam már én is nevetve- teljesen.. más vagy. Olyan izmos és…

-          És vékony- fejezte be a mondatomat nevetve

-          Igen- pirultam el és bemutattam őt Tommiéknak.

 Ezen gyorsan túlestünk, mivel nem nagyon akartak beszélni vele, ugyanis azt gondolták, hogy elvesz Seb elől. Nem igazán érdekelt a véleményük, így elinvitáltam Dávidot egy sétára. Nagyon rég nem láttam és fantasztikus volt az új külseje. Mikor szakítottam vele, volt vagy 100 kiló. Igazság szerint nekem mindegy volt, hogy kövér, vagy sovány, csak tönkrement a kapcsolatunk, mert elege lett abból, hogy mindig győzködöm, hogy mozogjon. Féltettem az egészségét, de ezek szerint hallgatott rám.

Nagyon sokat mesélt, és eszembe jutottak a vele töltött napok. Ő volt az első szerelmem és az első komoly kapcsolatom. 2 évig voltunk együtt, de már több, mint 1 éve szakítottunk. Fiatal voltam, nem is értettem, hogy miért próbáltam meg mellette kitartani.

Elmondta, hogy Brazíliában van egy gyógyszeripari vállalat, amit ő alapított. Mellesleg 26 éves. És ez pár éve nekem még nagyon sokat számított, de akkor nem érdekelt, és ezért a szüleimmel is sok vitám volt.

 Idejött, mert szponzorálni akarja a Red Bullt. Már csak rám várt a magyarázat, hogy mit keresek itt, és ha Sebastiannal jöttem, akkor miért nem vagyok vele. Úgy gondoltam, nem titkolózom, elmondtam neki mindent és meglepett a reakciója. Tényleg teljesen más lett.

-          Szerintem maradj Sebbel. Ahogy mesélted szeret téged és nem is kérdés, hogy te is őt- mosolygott

-          Gondolod? Nem szeretem, ha fellángolásnak neveznek

-          Ugyan, Gréta. Ebből ilyen hozzáállás mellett semmi nem lesz. Mikor kimondod a nevét, úgy csillog szemed, mint mikor régen…- és itt megakadt.

-          Mint mikor?- néztem rá kérdően, de csak elmosolyodott

-          Mint mikor régen rám is néztél. Ezt az egyet sosem felejtem majd el. Ezt a szempárt. Mikor szakítottunk, sokszor álmodtam veled.

-          Én is- vallottam be elpirulva, de felállt és felém nyújtotta a kezét. Megfogtam és felhúzott a padról és elindultunk vissza a gyárba, mert mennie kellett. Az üzletet már nyélbe ütötték, szóval biztos találkozok majd még vele. – Tényleg teljesen megváltoztál- néztem rá, mikor félreléptem és kitört a csizmám sarka- Basszus!- szisszentem fel

-          Nincs semmi baj?- nézett rám nevetve- de te semmit nem változtál. Régen is ilyen kis szerencsétlen voltál.

-          Köszi szépen- morogtam- de most segíthetnél valahogy

-          Gyere- jött oda és felkapott a hátára. Ilyet régen sosem tudott volna csinálni. Jól esett.

Még vagy 20 percet kellett sétálni a gyárig, de végig a hátán voltam. Sokat nevettünk megint és gyár elé érve számot cseréltünk, majd kinyitotta nekem az ajtót és beléptünk. A törött sarkú csizmámat csak ledobtam, a másikat gyorsan lekaptam magamról és odarohantam Sebhez, akit még a bejáratnál pillantottam meg. Nem volt egyedül, Tommival jött le a lépcsőn, aki gondolom éppen Dávid akcióját ecsetelte, mert Seb mérges pillantást vetett rá. Én rohantam Sebhez, akit pont a lépcső aljánál sikerült elcsípnem. Nagyon meglepett volt, de nem érdekelt, hogy mit fog reagálni, csak megcsókoltam. Örültem, hogy újra érezhetem az ajkait, hogy az ölelésében lehetek. Sokáig lehettünk összefonódva, mivel mikor szétváltunk Tommi és Dávid már sehol sem voltak, csak egy kicsit meglepődött Chris volt a szemem előtt. Seb irtó mérgesen nézett a főnökére, de leállítottam. Már megint kezdi, de most megpróbáltam türtőztetni magamat. Otthagytam egy kicsit Sebastiant és Chris elé léptem. Megöleltem. Nem várt erre a reakciómra, de több nem is volt.

-          Barátok- néztem rá és elmosolyodtam- és ez már biztos

-          Rendben- morogta Chris és hátat fordított, majd elment.

Nem akartam volna, hogy haraggal váljunk el, de már nem akartam több veszekedést, vagy hazugságot. Csak Sebastiant. Visszamentem hozzá és összebújva mentünk az autóhoz és onnan a hotelba, ahol Sebbel megszálltunk.

                        A szállodában rögtön hozzá mentünk és az ágyba dőltünk, majd elaludtunk, mivel Seb ma nagyon korán kelt. Nem is tudom, hogy hogyan bírja ezt a hajtást.

                        A mai nappal kapcsolatban pedig csak annyit, hogy erre az egy dologra nem számítottam. Dáviddal pont Milton Kaysben találkozni egy Isteni jel. Nem tudom, mit jelenthet, de sokat segített, hisz együtt vagyunk Sebbel. Nem tudom, hogy melyik szóval lehet jól kifejezni azt, hogy újra együttvagyunk Sebivel: végre, megint, szerencsére, sajna.

                        Másnak reggel Seb csókjára keltem. Mióta külön voltunk, azóta vártam erre és tessék, most itt van.  Nem is lehetne szebb, de a kis pilóta tudta tetézni a „mámorom” és még reggelit is csinált. Evés után leültünk a TV elé. Ő a kanapén, én az ölében.

-          Ma még bemegyünk a gyárba, de ha gondolod, már este hazamehetünk- nézett rám mosolyogva Seb- 2 hét szünet

-          Remek- mondtam én is nagy mosollyal a számon és adtam egy csókot

-          Ki volt az, akiről Tommi mesélt? Hogy összefutottál vele a büfében?

-          Szerintem te úgy ismered, mint az új szponzort, de nekem a gimis szerelmem- mosolyodtam el, mire Seb nagy szemekkel nézett rám. Mindent komolyan vesz- már vége van- nyugtattam meg egy hosszabb csókkal

-          Tudom, ki. Chris mondta. Valami Dávid Hobolai?

-          Igen, ő az- néztem rá még mindig- de várj! Te beszélsz Chrissel?- nevettem fel

-          Ez nem vicces- állt föl alólam és kicsit dühös volt- alig lehet vele dolgozni

-          Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy minden az én hibám?- komolyan nézett rám- ez komoly, Sebastian? Mindent másra hárítasz. Nem vagy képes dolgozni? Az én hibám. Elrontottad a kapcsolatunkat? Hanna hibája. Nézz már magadba!

-          Tudom, hogy miattam van- hajtotta le a fejét és óvatosan ölelt meg, mert gondolta, hogy majd megint ellököm magamtól. Nem tettem. Hiányzott az ölelése, és nem azért adtam újabb esélyt, hogy megint összevesszünk.

-          Nézd, Sebastian. Dávidnak alapból esélye sincs, mivel egyszer már nem működött. Jó volt vele kicsit nosztalgiázni, de ennyi. Christianra vágyom, de csak testileg. Nem lenne köztünk semmi érzelem. Maximum szex. De még az sem volt. Így maradtál te, aki szinte mindent tud rólam, akit szeretek, akivel együtt voltam már nem egyszer. De te így reagálsz. Mégis mit kéne tennem?- csordult ki a könnyem

-          Csak kérlek, viselj el és szeress- jött oda és megcsókolt.

Imádom a csókjait. Annyira őszinték és érzelemmel telik. Érzem rajta, hogy nem akar elveszíteni, de a féltékenységi rohamaival már az őrületbe kerget. De nem azért fogok vele maradni, mert megkért arra, hogy viseljem el, hanem azért mert tényleg nagyon szeretem. És ha ez valóban az, az igazi, ha ő a „nagy ő”, akkor bármit ki kell bírnom. De ez nem is kibírás, vagy elviselés, hanem megszokás. Az embernek a hibáit kell megszokni és megszeretni a kapcsolatban. Hiszen egy ember valójában ezért és ezek miatt különleges. És legbelül mindenki tudja, hogy van hibája, és azokba a hibákba szeret bele. Nem a külsőbe, nem a viselkedésbe, hanem a különlegességébe, azaz a hibákba. Ezért van, hogy minden embernek más a különleges.

Jó lett volna úgy hazamenni, mintha ez meg sem történt volna, de nem lehetett. Délután még minden elintéztünk a gyárban, elköszöntünk és hazamentünk Svájcba. Most Seb jött át hozzám és nálam voltunk, szinte végig. Nem is tudom, hogy milyen nap van ma, mert Seb mindig lefoglal. Lassan kezdődik a suli és én nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha olyan sok időt kell külön töltenünk. Ezt még nem tudom, de azt igen, hogy nehéz lesz és nekem még nehezebb a sok tanulás miatt. De az álmomat sosem adom fel, még ha a szerelmemről is van szó. Vagy tévedek?

U.i.: Remélem mindeninek tetszett a rész, holnap és holnapután szurkoljunk együtt Sebiért! :) 3. világbajnoki cím ^^ <3