18. rész

Sziasztok! Hoztam az új részt, de az az igazság, hogy nagyon kevés komit kapok, és én arra következtetek, hogy már nem nagyon olvassátok a történetet, vagy nem is tetszik... Az ihlet mostanában nem nagyon jön, pedig mindig szeretnék frisset hozni, de ehhez éreznem kell, hogy ti is szeretnétek... örülnék, ha kapnék majd pár hozzászólást, vagy értékelést...:$

Jó olvasást!

Puszii.

18. rész

1 hét történései

            A délben való kelés nem igazán sikerült, mivel fél 2-kor kászálódtam ki az ágyból a csengőre. Totál álmos fejjel és pizsiben lecsoszogtam, majd mikor megláttam, hogy ki vár az ajtóban a kezében egy üveg pezsgővel, azonnal hatalmas vigyor lett a fejemen és Dávid nyakába ugrottam

-          Te meg mégis mit keresel itt?- kérdeztem rá már a nappaliban 5 perces szorítás után

-          Ha kapok levegőt- lihegte- gondoltam iszunk egyet rád és Sebastianra. Az előbb meg- mutatott maga mögé- majdnem megfojtottál

-          Bocsi, bocsii- kezdtem el mentegetőzni és miután adtam egy puszit az arcára felmentem és felöltöztem egy kényelmes szettbe, mert arra gondoltam, hogy majd kicsit később kicsalom sétálni.

Egy sima farmert húztam magamra és egy ujjatlan fölsőt vettem fel, és arra egy kék kis kardigánt. Gyorsan felvettem pár kiegészítőt, majd a táskámmal együtt a földszintre siettem.

Dávid már igazán kényelembe helyezte magát és a pezsgős poharak is előtte voltak.

-          Itt vagy- mondtam vigyorogva, mikor kicsit elcsodálkozott- mi az? Kócos vagyok még mindig?

-          Nem, csak… csak nagyon szép vagy- mondta bevallva és előre fordult. Jól esett ez a mondata.

Odaléptem mellé, kitöltötte a pezsgőt és koccintottunk rám és Sebire. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a volt barátommal fogok inni az új kapcsolatomra.

-          És emiatt utaztál kb. 10 órát? Hogy ihassunk az új kapcsolatomra?- kérdeztem tőle kicsit furcsa hangon, mert maga a helyzet is elég furcsa volt. Erre ő csak elmosolyodott.

-          Mindig átláttál a szitán. Csak látni akartalak, meg jó volt beszélni a múltkor. És mielőtt még belekezdesz, mert látom a szemeden, hogy mit szeretnél mondani, nem leszek Christian, tényleg barátként jöttem

-          Rendben- nyugodtam meg és egy kicsit megütöttem a vállát- de hívhattál volna…- dőltem el a kanapén és a fejem a két combja közé tettem.

-          Ma még nem ettél semmit, igaz?- nézett rám majdnem röhögve, de mikor meglátta a komoly tekintetem, csak megfogta a fejem- csináljak neked valamit enni?

-          Az jó lenne… kicsit szédülök.

-          Rendben- nevetett fel hangosan, de mikor a fenekére csaptam, meglepődötten megfordult

-          A hátadra akartam- húztam a fejemre a párnát, mert irtó ciki volt, de erre csak oda jött mellém és elkezdett csikizni. Utálom, mikor ezt csinálják és ő főleg tudja… Régen is mindig ezzel kínzott.

10 perc bohóckodás után csinált pár szendvicset és közösen megettük őket. Evés után még megittuk az üveg tartalmát, majd délután 6 körül elcibáltam sétálni. Belebújtam az egyik csizmámba, mivel a lában elég fázós és elindultunk. Abba az irányba mentünk, mint mikor Sebbel kirándultunk. Este talán még szebb is, mint reggel. Sokáig sétáltunk és egy idő után elkezdtem fázni és Dávid rám adta a kabátját. Egy fekete bőrdzseki volt rajta. Furcsa volt, hogy egy régi ruháját sem láttam rajta, de hát hogyan is… Kb. 10 mérettel kisebb, mint régen. Sokat sétáltunk, bohóckodtunk, nosztalgiáztunk és jó volt hallani pár magyar szót. Félúton hazafelé a kezem már nagyon fázott, és ezt Dávid is észrevette. Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy az ujjaink összefonódnak, és így megyünk az utcán. Jól esett és éreztem Dávidon, hogy nem akar semmit, legalábbis amíg nekem Seb van, addig semmiképpen sem. Örülök, hogy ő megértette, nem úgy mint Chris… Este fél 10 körül kacagva mentünk be a kapun és be a házba. Beérve jó meleg fogadott minket és levetettük magunkat a kanapéra. Már volt vagy 10 óra, mikor az éhségünkre és a nevetéstől kialakult hasfájásra eszméltünk föl. Kimentünk a konyhába és összedobtuk egy kisebb vacsit. Megtanult főzni, amit én örömmel láttam, de a kaja amit csináltunk, vagyis csinált, mert én inkább csak néztem őt és a borom iszogattam eszméletlen finom lett.

              Leültünk vacsorázni és közben elfogyott egy újabb üveg bor, majd a kanapén még egy és még egy.

-          Mennem kéne- szólalt meg éppen egy komoly pillanatunkban, de én visszahúztam

-          Ha nem muszáj még ma hazamenned, itt aludhatsz. Van még pár háló

-          Igazán nem kell. Van lefoglalt szállodai szobám és…- nem tudta folytatni, mert belefojtottam a szót

-          És nálam kényelmesebb és a személyzet is jobb, meg- álltam föl és megpördültem- csinosabb- vigyorogtam, de a sok forgástól teljesen elszédültem és a karjaiban eszméltem föl.

-          Még mindig szeleburdi vagy- mosolygott rám az arcomtól 10 centire. Ez a komoly mosolya volt

-          Tudom. Ezen a téren nem változom- mosolyogtam én is, de egyikünk sem arra gondolt, amit éppen kiejtett a száján. Láttam, hogy mit akar és abban az állapotban én is akartam. A tegnapi üzenet Sebtől jó volt, de nagyon hiányzott már egy gyengéd érintés.

-          Nem akarom tönkretenni, ami nehezen épült föl- mondta komolyan és talpra állított

-          Mindig is diszkrét voltál- simítottam meg az arcát, mire megszorította a kezem

-          Ha vége lenne, szólj- suttogta és el akart menni, de visszahúztam

-          Maradj itt. Ez a kérésem nem változott

-          Rendben, de te fenn, én lenn

-          Jó- kezdtem el nevetni, hogy mint az oviban, lépéseket kell tartani egymástól.

Nem is kellett több, mind a ketten fáradtak voltunk és fürdés után az ágyba dőltünk. Hamar elaludtam és örülök, hogy nem hoztam rossz döntést és Sebet választottam. Néha nehéz még elhinnem, de a szó, hogy „szeretlek”, úgy hagyja el a szám Seb irányába, hogy komolyan gondolom, és tényleg ezt érzem.

              Délelőtt 11-kor Dávid kopogtatására ébredtem. Egy lenge kis felső volt rajtam és egy fekete bugyi. Oldalra fordultam és először csak az egyik lábam tettem ki a takaró fölött, majd 2 perc után a fejemről is lehúztam a takarót. Mikor megláttam Dávidot, úgy állt az ajtóban, mint egy szobor. Erre hangosan nevetni kezdtem. Egy furcsa nézéssel jutalmazta a jó hangulatom.

-          Úgy állsz ott, mint egy szobor- vigyorogtam- nem jössz be, vagy mozdulsz meg?- és felültem az ágyon- mint aki még nem látott női feneket

-          Ilyet még nem- mosolyodott bele a mondatba és elpirult. Én egy apró mosollyal köszöntem meg a bókot. – Csak azért jöttem, mert Seb már vagy 20-szor keresett… Én keltem fel rá- tette hozzá morogva

-          Morcos mormota- nevettem ki és az ágyból kipattanva kikaptam a kezéből a telefont és a földszintre futottam. Lent a konyhában tárcsáztam Sebi számát és mialatt megcsináltam a reggelit, beszélgettünk. Kivételesen nem azt mondta, hogy miért nem vettem fel a telefont, biztos valaki mással vagyok, hanem bocsánatot kért, hogy felkeltett. Megbocsájtok… habár a bocsánatnak felé is kéne mennie Dávid miatt… de ha most elmondom, hogy itt van, tuti, hogy kiakad… majd személyesen… ezt is.

Hamar csináltam egy finom reggelit és lehívtam Dávidot is. Együtt reggeliztünk, csak ő már felöltözve jött le. Hamar befejeztük az evést és ki tudtam belőle csikarni, hogy mialatt én átöltözöm, ő mosogasson el. Pár percnyi könyörgés után belement.

            Pont fenn öltöztem, mikor valaki csengetett. Na, ez meg ki lehet? Gyorsan belebújtam egy hosszú farmerbe és egy pólóba és leszaladtam, hogy ajtót nyissak, de Dávid gyorsabb volt. Mikor leértem boldogan ugrottam Katy nyakába. Ahogy láttam eléggé bejött neki Dávid… bár nem csodálom, tényleg jó pasi lett.

            Már túl voltak a bemutatkozáson, így már csak az „ismerjék meg egymást jobban” rész kellett. Ezzel sem volt gond, mivel a kanapén üldögélve ők jót beszélgettek, mialatt én pár teendőmet, pl. mosás, teregetés, vasalás elvégeztem. Délután már én is csatlakoztam hozzájuk

-          Úgy látom, nem is hiányzom- mentem oda hozzájuk mosolyogva

-          Dehogynem!- vágták rá mind a ketten egyszerre és hangosan nevetni kezdtek. Egy hullámhosszon voltak.

-          Ma csinálni kéne valamit… Mit szóltok egy esti bulira?- néztem először Dávidra majd Katy-re, de mind a ketten csak lehajtották a fejüket és nem szólaltak meg- Miről maradtam le?- kérdeztem kíváncsian, mire Katy lassan megszólalt

-          Dávid…az előbb… az előbb elhívott egy

-          Egy randira- tette hozzá a végét magabiztosan Dávid

-          Azt hittem miattam jöttél, Katy, de ha így alakult, hagyj csak el- vágtam be a durcát, de mind a ketten tudták, hogy nem gondolom komolyan.

-          Köszii- vigyorgott rám mind a kettő és összenéztem

-          De, vagy egy feltételem- álltam fel és úgy néztem rájuk, mint anya a gyereke párjára

-          Igen, anyuci- nézett rám kutyus szemekkel Katy

-          Az első randin nincs szex

-          Hogy mi??- döbbent meg Dávid, de Katy csak nevetett újdonsült partnere reakcióján

-          Nem lesz- kacsintott Dávidra, akinek egyből kaján vigyor ült ki az arcán

-          Jól van, bár igaz is… fiatalság, bolondság mondtam mindkettőjüknek komoly ábrázattal

-          Mi?- nevetett hangosan Dávid- pont te mondod? Hány éves is vagy? 70?

-          Mellettetek néha annyinak érzem magam- tört ki belőlem is a nevetés

-          De ha nem bánod, mi indulnánk is, mert holnap délben már megy a repülőm Barcelónába.

-          Persze, mennyetek csak- mosolyogtam és először Katy-től köszöntem el, majd jó erősen magamhoz szorítottam Dávidot és megígértettem vele, hogy minden második nap beszélünk telefonon, vagy legalább egy üzenetet küld nekem. Megint üzleti útra ment, nem haza… Jellemző, sosincs otthon.

Késő délután, olyan 7 körül mentek el, és miután kiléptek az ajtón, újra csöndes lett a ház. Nem tudtam már másra gondolni, csak arra, hogy mennyire hiányzik Sebi… Nem gondolkoztam, csak felhívtam és szerencsére ő már végzett mára a munkával és a szállodai szobájában volt. Beszéltünk vagy 3-4 órát, mire rájöttünk, hogy irtó sok lesz a számla és neki holnap dolgozni kell. Nevetve tettük le a telefont és egy fél órás fürdés után boldogan és szerelmesen hajtottam álomra a fejem.

Innentől csütörtökig gyorsan teltek a napok. Dávid mindig hívott, vagy írt, Katy, Laura és Steph gyakran átjöttek és mentünk vásárolni, ebédelni, beszélgetni, bulizni. Katy és David távkapcsolatot folytatnak, bár nem hinném, hogy két ilyen ember, mármint mind a kettő vonzó és egyik sem tud nemet mondani nagy eséllyel maradnak sokig együtt. De azért aranyos Katyt így látni, és Dávid hangja is kiegyensúlyozottabb a vonal másik végén. Laura még mindig szingli, a nyár alatt csak futó kapcsolatai voltak. Stephan pedig… Stee talált magának valami fekete srácot, de azt mondta, hogy sokat veszekednek és nem igazán illenek össze. Erre persze mondtam neki, hogy mi hogy jöttünk össze Sebbel és ezzel egy kis fényt talált az alagút végén.

              Holnap lesz a szabadedzés, és én nagyon aggódom Seb miatt. Eddig mindig úgy volt, hogy néztem, ahogy az autóban ülnek és biztonságosnak látszott. Már amennyire egy 300-al száguldó autó biztonságos lehet. De most, hogy a szerelmem ül az egyikben, félve nézek a képernyőre, de természetesen drukkolok neki, hogy nyerje vissza a régi formáját és ismét legyen világbajnok.

              Az aggodalmaimat barátaimmal is megosztottam, akik pedig csak nevettek és megígérték, hogy a verseny alatt mellettem lesznek és végig fogják majd a kezem.

              A suli pedig hétfőn már kezdődni fog és izgulok, hogy mennyire lesz nehéz ez az egész. Seb mellett jó volt gyakorolni még a német nyelvet, de nem tudom, hogy az egyetemen is menni fog-e… És az állampolgárság megszerzése is elég necces volt, szóval kíváncsi leszek… de legalább ott lesz Fanni. Ez az egyetlen vigaszom, és ha hiányzik a magyar nyelv, csak átugrok hozzá egy kávéra és máris olyan, mintha otthon lennék… Na jó, azért nem teljesen…

              Csütörtök este még beszéltem anyával, Sebbel, Dáviddal és még Fannit is felhívtam. Mindenkinek volt valami újságom, így a minimum beszélgetési idő 30 perc volt.

-          Nem lesz sok a számlád?- kérdezte Seb, akit a „híváslista” végére hagytam

-          Neked úgyis nagy a vagyonod, majd kifizeted- mondtam nevetve a telefonba- és ha most itt lennél, kinyújtanám rád a nyelvem- fűztem hozzá, mire nevetni kezdett

-          Azért annyi nincs, hogy 3 kontinensen élőkkel legyél napi kapcsolatba

-          Héj!- kértem ki magamnak- csak kettő- és megint elnevettem magam. Miután kicsit megnyugodtunk, komolyan szólaltam meg- Holnap és az egész hétvégén nagyon vigyázz magadra. Fontos vagy nekem… Nagyon fontos- és elsírtam magam

-          Nyugodj meg Édesem- próbált megnyugtatgatni, de valahogy nem tudtam abbahagyni a sírást. – Miden rendben lesz, nem lesz semmi bajom. Megnyerem a versenyt és hamar ott leszek melletted és mire észbe kapsz, már a mellkasomon alszol el

-          De édes vagy- mondtam mosolyogva, de közben könnyeztem

-          Szeretlek- suttogta Seb a vonal túlsó végéről

-          Én is szeretlek- erősítettem meg a kijelentését szipogva és pár perc búcsúzkodás után letettem a telefont.

Elmentem aludni és azzal a tudattal hajtottam álomra a fejem, hogy ezen a hétvégén Sebnek nem lesz semmi baja, és közelebb kerülhet Alonsohoz a pontversenyben. Már nagyon hiányzik, jó lesz végre újra látni őt, és ahogy ő mondta: ” hamar ott leszek melletted és mire észbe kapsz, már a mellkasomon alszol el”.

            Pénteken kicsit kisírt szemmel, de kipihenten ébredtem fel. Elvégeztem a reggeli teendőimet és örömmel láttam, hogy még csak 10 óra. Gyorsan megreggeliztem, majd kimentem a teraszra, hogy megnézzem, milyen az idő. Kicsit hűvös volt, de a Nap szerencsére sütött, és jó meleget adott. Vagyis: elég egy lenge öltözet, de kell pulcsi! Felmentem és beálltam a szekrény elé csípőre tett kézzel, de a választás nagyon hamar megtörtént. Csodálkoztam is magamon, de mikor felvettem a kiválasztott darabokat, örömmel nyugtáztam, hogy még össze is illenek.

A pulcsi + pólóból végül egy meleg hosszú ujjú lett, de nem bántam meg a döntésem és azt sem, hogy a hosszú koptatott farmerhoz égy magas szárú fekete csizmát választottam. Készítettem még magamnak egy sima barna sminket, kicsit csillogósan, a hajamat felkötöttem egy copfba és indulásra készen álltam. A táskámba még bedobáltam pár dolgot és irány a szupermarket! Muszáj volt nagybevásárlást tartanom, mivel a vendégeim felélték a készleteimet. Sajnos nem vehettem meg mindent, amit akartam, mert nem volt elég pénzem, mivel a havi összeg, amit anyuéktól meg az ösztöndíj miatt kapok, csak hónap közepe, 10-e felé érkezik meg…remek. Kéne valami munkát keresnem, csak hát húzós lesz, hogy tanulnom kell majd, munkába járni és még Sebbel is lenni.

            Hazafelé a buszon pont ezen gondolkoztam és arra jutottam, hogy átmegyek hozzá egy kicsit, hogy megpróbáljam enyhíteni a hiányát… nem mintha sikerülne. A buszról leszállva egyenesen Seb lakására indultam, és mivel nálam voltak a kulcsai, meg a riasztónak a kódja, hamar bejutottam. Beérve megcsapott az illat, és emlékek tömkelege jött velem szembe. Felmentem a hálóba és elővettem Seb egyik pólóját majd, bekapcsoltam a TV-t. A ruhaneműt magamhoz ölelte, és az ágyra dőltem. Nem kellett sok, és azonnal álomra tudtam hajtani a fejem. Tudtam, hogy Seb éppen az autójában ül és rója a köröket. Azért kapcsoltam be a TV-t is, hogy hátha látom majd valahol. A telefonom csörgésére ébredtem föl és először nagyon megijedtem, mert nem tudtam, hogy hol vagyok. Mikor összeszedtem magam a kijelzőre néztem és az Seb nevét mutatta. Azonnal felvettem.

-          Szia- köszöntem neki mosolyogva

-          Szia Kedvesem. Milyen álmos a hangod- mosolyodott el

-          Hát igen… szóval… az van, hogy nagyon hiányoztál és átjöttem hozzád és az egyik pólódat szorongatva az ágyra dőltem és elaludtam- pirultam el és a TV-re pillantottam. Meglepett, amit láttam, mert éppen Sebet mutatták, ahogy velem telefonál

-          Ez aranyos- mondta mosolyogva

-          Tudom, hogy nevetsz. Látlak- suttogtam a végét és nevetni kezdtem

-          Ezt hogy érted?- lepődött meg

-          Pont téged mutat a kamera

-          Tényleg?- nevetett fel

-          Igen, még mindig… balról vesz… küldesz nekem egy puszit?

-          Persze- mosolyodott el és a kamera felé fordulva megpuszilta az ujjainak a hegyét és elfújta. Nem gondoltam volna, hogy megteszi…- megfelel?

-          Tökéletes- mondtam halál szerelmes hangon- megjött- ugrottam fel visítva, mint az őrült

-          Mi? Mi jött meg? Gréta? Miért nem szóltál? Azt hitted, hogy terhes vagy??- értetlenkedett Seb, de a fejét sajnos már csak a lelki szemeim előtt láthattam, mert a kamerák már Alonsót mutatták

-          Micsoda, Seb?- kezdtem el nevetni elég hangosa- nagyon édes vagy, de én a puszira gondoltam. Az jött meg- mosolyogtam, de egyszer csak lefagyott az arcomról a mosoly- igazad van- kezdtem reszkető hangon

-          Miben? Gréta, legyél már világos- lett egy kicsit ideges a német

-          Késik. Tuti… Már vagy 3 napja. Még jó, hogy szóltál. Az állandó elfoglaltság alatt fel sem merült bennem, hogy baj lehet… Mindig 30-a körül szokott megjönni. Seb, a francba. Mi van, ha…- kezdtem reszkető hangon

-          Megtartjuk- vágta rá Seb, amin nagyon meghatódtam

-          Szeretnél tőlem kisbabát?- kérdeztem rá sírva

-          Ha már összejött- válaszolta és hallottam a hangján, hogy elérzékenyedett és mosolyog.

-          Holnap veszek tesztet, meglátjuk, hogy mi van

-          Nem várnál meg vele? Kedden már otthon leszek, sőt, már hétfő délután is, ha akarod

-          Nem, ha nyersz, ünnepeljetek nyugodtan. És ha nagyon szeretnéd, igen megvárlak- mosolyodtam. Már nem sírtam, értettem, hogy miért választottam mégis őt. Bár mondjuk most örülök annak leginkább, hogy nem feküdtem le sem Chrissel, sem Dáviddal. Most aggódhatnék azon, hogy ki az apjuk. Soha! Ez nem fordulhat elő

-          Gréta??- hallottam Seb hangját a vonal másik végéről

-          Igen?- szóltam bele visszatérve a valóságba

-          Mind gondolkoztál el?

-          Csak azon, hogy még jó, hogy nem volt köztem semmi Chris, vagy Dávid között- mosolyodtam el- most aggódhatnék azon, hogy ki az apa

-          Dávid?- lepődött meg Seb- nem mondasz el valamit?

-          Csak annyi, hogy tegnap előtt átjött hozzám Dávid és ittunk egy üveg pezsgőt abból az alkalomból, hogy egy párt alkotunk. Aztán vacsiztunk és csak fogytak a borok literszámra. Én megbotlottam, de Dávid elkapott, és elmondta nekem, hogy nem akar Christian lenni, szóval nem fog történni semmi, amíg együtt vagyunk… és amúgy meg Katyvel jött össze – mosolyodtam bele a mondatom végébe

-          Ühümm- hallottam Seb morcos reakcióját, de nem igazán tetszett

-          Nem tettem semmit, akadj le a témáról, ha van gyerek, a tiéd. Pont

-          Ezt most miért mondod így?  Gyerek? Akarod te őt egyáltalán?

-          Ha van, megtartom, mert kijelentetted… ha nincs, örülök neki

-          Hogy mi? Te nem akarsz tőlem… gyereket?

-          De, dehogynem- mondtam rögtön, és kicsit meg is bántam amit az előbb mondtam- csak tudod 18 éves fejjel, meg az egyetem első éve előtt 3 nappal, nem nagyon szeretnék azon gondolkozni, hogy van-e itthon pelus…

-          Értem- mosolyodott el egy kicsit Seb. - De szeretnél, nem? Majd… majd később?- bizonytalan volt a hangja

-          Nyugodt lehetsz, szeretnék… Legalább egy tucatot- törtem ki nevetésbe, mire ő is nevetni kezdett- és amúgy mi volt ma a szabadedzésen? Tőled kell hallanom, mert pont abban az időben beszélünk, mikor megy az összefoglaló… bár egy pilótától érdekesebb hallani, nemdebár?- tettem oldalra a nyelvem, de sajnos ezt nem láthatta

-          Ha elég neked 10 perc, hogy elhadarja, máris nekikezdek, csak nincs több időm, mert mennem kell sajtótájékoztatóra.

-          Akkor ne hadarj- mosolyogtam- hívj fel, ha már ráérsz. Addigra én is otthon leszek

-          Rendben, Kicsim. Szeretlek, és várj meg, kérlek

-          Megvárlak, örökké várlak. - ebbe belemosolyodtam. - Én is szeretlek. Jó interjúzást

-          Köszi, de mikor jó az?- tette fel az utolsó kérdést és mosolyogva tette le a telefont. Én is boldog voltam. Felálltam az ágyról és megfogtam a hasam. Terhes?... kicsi Vettel- és mosolygás közben eleredtek a könnyeim.

Visszamentem a saját házamba Sebi pólójával, amit egészen idáig szorongattam, majd gondolkozni kezdtem azon, hogy kinek kéne elmondani, azt, hogy lehet, hogy terhes vagyok…amíg nem biztos ez dolog, inkább nem szólok senkinek… vagy Katynek elmondjam? Tuti nem, mert akkor ő meg átadja Dávidnak és így tovább… Nem tettem semmit, csak leültem az étkezőasztalhoz a vacsorámmal és pont megettem, mire Sebi hívott. Rögtön a telefonomhoz kaptam.

-          Mondhatod- vettem fel mosolyogva

-          Végeztem mára- fújta ki a levegőt boldogan- szóval a mai nap… az eleje nem volt valami fényes… szinte egész végig esett az eső, és mikor megörültünk, hogy elállt, újra rákezdett. Voltam kinn a pályán, de mért kört csak a végén futottam. A 9. helyen zártam az első szabadedzést, Michael a 10. lett, Kimi viszont csak a 21. Kobayashi nyerte ezt az edzést. A második szabadedzésre várva reménykedtünk abban, hogy eláll az eső, és viszonylag Napos lesz az idő, de inkább abban, hogy száraz pályán tudunk majd menni. De persze ez nem jött össze. A második szabadedzés első fele még rosszabb volt, mint az első, mert nem csak az eső esett, hanem még a szél is fújt. Az idő nagyon hideg volt, szinte már vacogni lehetett… A vége sem lett jobb az edzésnek, a 15. helyen zártam, bár nem voltam a pályán igazán. Az első Pic lett a Marussiával. Kimi a 20. lett

-          Szegénykéim- szomorodtam el egy kicsit, mert hallottam a hangján, hogy nem boldog- de ha holnap jó idő lesz, akkor talán van esély

-          Igen, talán… de a fejlesztéseket, amiket ide hoztunk, nem tudtuk kipróbálni és ha holnap meg a versenyen száraz idő lesz, tulajdonképpen fölösleges volt a pénteki nap… Bár már csak a holnapi edzésben reménykedünk…

-          Nem baj, majd legközelebb jobb lesz- mondtam neki bíztatásként, de nem jött össze- már várom, hogy itthon legyél- tereltem a témát, hogy ne legyen ennyire letört

-          Én is- mosolyodott el- már nagyon hiányzol… főleg, hogy nem is kellett vezetnem, csak ülnöm a boxban…

-          De nem tudom, hogy mi lesz… félek egy kicsit

-          Tudom, de nem kell… ugye tudod, hogyha… esetleg…babát vársz, akkor én leszek a világ legboldogabb embere?

-          Tudom- mosolyodtam el és végiggördült egy könnycsepp az arcomon- Most jó lenne, ha itt lennél. De még hétfőn is csak este találkozhatunk, mert nekem suli van…

-          Ha végeztél, jöhetnél egyből hozzám. Most lehetnénk nálam. Olyan magányos az a lakás- erre nevetni kezdtem- bár ma délután volt neki társasága szerény személyedben

-          Látod- látod? Ennyire hiányzol nekem

-          Ti…- itt megakadt- te is nekem

-          Nagyon szeretnéd, igaz?

-          Igen- vallotta be- tudom, hogy még fiatal vagyok, csak 25, de azért egy kisbaba… 100 bajnoki címnél is többet érne nekem

-          Nekem is, de megmondtam, hogy nem egy lesz, hanem egy tucat- nevettem fel, mire ő is nevetni kezdett

-          Jó, azért szerintem egy focicsapatnyi is elég lenne

-          Jó, annyi lesz, amennyit akarunk… és egyébként mi jót csináltál tegnap?

-          Hát… pályabejáráson voltam Tommival, meg Michaellel nagyon jóban vagyok, bár szerintem ezt te is tudod, és most van a 300. versenye. Készítettem neki egy rajzot

-          Nem küldöd át a telefonomra? Szívesen megnézném… persze csak ha lefényképezted

-          Igen… várj, máris küldöm- és abban a pillanatban jött is az üzenet. Megnyitottam és nagyon hangosan felnevettem- min kacagsz ennyire?

-          Ezt te rajzoltad?- kérdeztem meg 2 perc alatt, mert még mindig nem tudtam abbahagyni a nevetést.

-          Igen… miért, nem tetszik?- kérdezte és hallottam a hangján, hogy kicsit elszomorodik

-          De tetszik, csak remélem a gyerekünk nem akar majd rajzművész lenni, mert ennél én sem rajzolok jobban- kacagtam

-          Jó, nem tereljük abba az irányba- nevetett már ő is

-          Na de most menj aludni, nem akarom, hogy azért szúrjon le Tommi, meg Chris, hogy miattam mentél kialvatlanul a 3. edzésre

-          Jó, megyek, azonnal. Csak még kérdezhetek valamit?

-          Persze- de nem sejtettem jót, mert fura volt a hangja

-          Te szoktál beszélni Chrissel?

-          ő…ez milyen kérdés Seb?... Ugye nem vagy megint féltékeny, vagy gondolod azt, hogy megcsallak?

-          Hát egy kicsit fura nekem, hogy azt mondod az egyik pillanatban, hogy nem szeretnéd a babát, a másik pillanatban meg arról beszélsz, hogy nem fog jól rajzolni

-          Ugyan már, Sebastin! Nem akarok veled összeveszni, de ezzel most egy kicsit kiakasztottál. Nincs köztem és Chris között semmi, barátok vagyunk, akik egyébként NEM beszélnek egymással, mert egy bizonyos szőke férfi állandóan féltékeny… és én amúgy sem beszélhetek férfiakkal a jelenléted nélkül

-          Oké bocsi, ez tényleg hülye kérdés volt. Sajnálom. Csak Chris olyan fura…

-          Az előbb még én voltam a fura. Seb, egyikünkből sem fogsz kiszedni semmit, mivel nincs is mit. Örülnék, ha elfogadnád, hogy szeretlek és sosem csalnálak meg.

-          Én is szeretlek édesem.

-          De most ígérd meg, hogy befejezed egy életre az állandó féltékenykedést.

-          Jó, megígérem- fújt egyet

-          Ez nem volt őszinte… és egyébként is én is elkezdhetem mondani, hogy az egyik szőke cicababa éppen végigmért a háttérben. Ez nekem sem esik jól, de nem kötöm az orrodra. És miért? Azért, mert én bízom benned Vettel!- és megint könny szökött a szemembe

-          Én is bízom benned, csak Hanna után nehéz…

-          Én nem vagyok ő. Felfognád végre?- emeltem meg a hangom

-          Igen, megértem, csak kérlek ne sírj és nyugodj meg. Szeretlek, Kedvesem.

-          Én is téged- szipogtam, és sikerült megnyugodnom.

-          Na, de tényleg megyek, mert már 11 óra… holnap reggel 7-kor kelek

-          Majd itthon alszol tovább. Bár… nem hiszem, hogy az első pár napban fogsz tudni tőlem…- mosolyodtam el, mert reméltem, hogy veszi a célzást

-          Ha ez egy célzás volt, benne vagyok- hallottam, ahogy eldől az ágyon- Jó éjt Kedvesem, aludj jól

-          Rendben, és te is és nagyon vigyázz magadra

-          Fogok- mosolygott és egy puszi küldés után letette a telefont.

Én sem hezitáltam sokáig, lefürödtem és még egy utolsó pillantást vetettem a képre, amit festett. Nagyon aranyos volt, de vicces is, így mosolyogva aludtam el.

Szombat reggel 11-kor keltem és már tudtam, hogy Sebék körözgetnek. Nem nagyom volt hangulatom semmihez, féltettem őt. De a végén mégis csak arra az elhatározásra jutottam, hogy ki kell takarítani a lakást… szóval, álljunk neki. Felvettem egy sima melegítő nadrágot, meg egy fölsőt. Felkötöttem a hajam, és mentem is a porszívóért.

              Először az alsó szintet csináltam meg, majd pedig a fölsőt. Letörölgettem, felmostam, locsoltam, lemostam az ablakokat. Délután 5 óra felé arra lettem figyelmes, hogy a reggel megevett pirítós már teljes mértékben távozott a gyomromból és eszméletlen éhes vagyok. Rendeltem egy gyrost, amit kb. 15 percen belül kihoztak és a kanapén megeszegettem, tévézés közben. Egyáltalán nem volt kedvem főzni, a telefonszámot meg még Sebi hűtőjéről csórtam… Mikor néztem a Tv-t, pont az aznapi összefoglaló volt. A szabadedzésen jól szerepelt, de végül még a Q3-ba sem jutott be. Ezen csodálkoztam. Most szívesen megnézném, hogy mit ír az internet, de mivel az otthoni gépem nem cipeltem idáig, teljes nethiány… Végül aztán arra jutottam, hogy majd este felhívom és megkérdezem, hogy mi van vele, és miért nem sikerült ez az időmérő… Bár ahogy az interjúkat adta nem volt csalódott, csak ő maga sem értette a dolgot. Nem tudom, de szerintem azért elrejti az igazi érzelmeit…

              Kidobtam a dobozt, amiből megettem a vacsorám és megvártam, hogy 8 óra legyen. Addig olvasgattam a tankönyveimet, amit már holnap után használatban is fogok venni… remek. De mikor a suli első napjára gondolok, mindig Seb jut eszembe, meg a kisbaba… még mindig késik. Bár sokszor van, hogy zavaros… Az utóbbi kb. fél évben 2 hetente jött meg… Remélem most az állt helyre ezzel… Mert én a múltkorihoz képest kb. 2 hetet számoltam… igazából nagyon reménykedem abban, hogy csak 1 csík fog elszíneződni.

-          Haló?- vettem fel a telefont, mert nem írt ki nevet a kijelző, csak a számot

-          Szia, Gréta- szólalt meg benne egy férfihang és elmosolyodott- Christian vagyok

-          Szia- mondtam először egy kicsit nyögvenyelősen, de aztán feloldódott a feszültség- mi van veled?

-          Semmi… gondolom Seb már beszámolt a rémes eredményünkről a mai időmérőn… szóval… kicsit ideges vagyok. Csak szerettem volna hallani a hangod. Nekem az annyira… megnyugtató…

-          Ő.. hát köszi- mosolyodtam el és elpirultam- de egyébként csak a TV-ben láttam az eredményt, Sebbel még nem beszéltem

-          Nem?- csodálkozott Chris- pedig kb. 1 vagy másfél órával ezelőtt azzal a kifogással lépett meg, hogy téged hív fel. Csak ezért volt szívem elengedni… És csak ezért most hívlak

-          És nem tudod, hogy hova ment?- ilyenkor meg tudnám fojtani. Ha nem tudnám, hogy mennyire szeretné a bábát, még az is megfordul a fejemben, hogy… hogy… még rá gondolni is rossz. Nem csalna meg! Bár egyszer már megtörtént…

-          Nem, sajnálom… Ha tudok róla valamit, szólok. De szerintem képes arra, hogy felmegy és a számod pötyögve bealszik. Ma nagyon nem volt a toppon. Mindenkitől, aki szembe jött vele, azt kérdezte, hogy: „szerinted, ha van, akkor maradjon?... de ha nincs, összetörök”. Még engem is megkérdezett. Ezzel főleg meglepett…Te tudsz erről valamit?

-          Igen… hát Chris az a helyzet, hogy lehet, hogy terhes vagyok

-          Jó…- mondta kicsit hezitálva és kicsit szomorúbb lett a hangja

-          Bár igazság szerint én nem szeretném… de ezt Sebnek nem merem mondani, hogy egyáltalán nem szeretném, mert akkor teljesen letörik majd és már nagyon beleélte magát a dologba…

-          Szerintem inkább mond meg neki. De nekem miért mondod el?- kérdezte csodálkozva

-          Mert úgy érzem… úgy érzem, te megértesz- pirultam bele a mondatba

-          Kedves vagy

-          De neked olyan más a hangod… valahogy kiegyensúlyozott és… boldog- tettem az utolsó szóra egy kicsit kérdésre felhívó hangsúlyt

-          Igen. Jól hallod- nevetett fel- együtt vagyok a régi barátnőmmel… azaz a régi menyasszonyommal, aki most a barátnőm…

-          De ő megcsalt, nem? Neked ez nem számít?- kérdeztem rá félve

-          De! Hát hogyne zavarna!- emeltem meg a hangját annyira, hogy elkezdtem sírni- Ne haragudj, Gréta, nem akartam, de Téged egyszerűen 1000 nő sem tudna velem elfelejtetni. Semmi pénz, semmi nő, semmi szeretet. Te olyan vagy nekem, mint a tiltott gyümölcs, meg akarlak szerezni, de tudom, hogy nem lehet. De mégis nagyon nagyon vágyom rád. A te arcképeddel előttem alszom el, veled kelek, még a reggeli kávém habjában is a te arcod látom. Nem tudok így élni… Már nem tudok mit tenni. Ilyen idős fejjel… be kell, hogy valljam, szerelmes vagyok. Szerelmes lettem egy olyan lányba, aki sokkal fiatalabb nálam, kedves, aranyos, okos, és persze foglalt. Tudom, hogy sosem lennél velem, de egyszerűen… nem tudlak elfelejteni. – Ezt én végig csöndben hallgattam. Nem szóltam semmit még akkor sem, mikor befejezte. Megint ő szólalt meg. – Tudom, hogy ez most egy hatalmas zúduló fájdalom volt, de mondj valamit. Nekem egy nem is elég…

-          Igen- nyögtem bele a telefonba, de igazából nem is tudtam, hogy mit beszélek

-          Mi az, hogy igen?

-          Csak… Seb és te annyira mások vagytok, mégis mindkettőtöket megszerettem. Seb egy eszméletlen srác és tényleg szeretem. Téged nem ismerhettelek meg, főleg Seb miatt… de valahogy annyira vonzódom hozzád és érzem, hogy sok közös van bennünk, de valahogy… egy éjszakánál nem több… még?- tettem föl a végén a kérdést hezitálva, de szerintem ezt már nem hallotta, mert letette a telefont.

Mikor felfogtam, hogy letette, remegő kezekkel kikapcsoltam a telefonom és álomba sírtam magam, mert lehet, hogy elveszítettem az egyetlen olyan embert, aki talán tényleg igaz szerelemmel szeret. És itt megvan az igazság… Seb irányából nem érzem a szerelmet… Vagy ennek köze van a Milton Kaysben történtekhez?... Mikor megcsalt?...

              Reggel kisírt szemekkel, de kialudtan ébredtem. A falon kattogó órára pillantottam, amely már 12-t mutatott. Gyorsan bekapcsoltam a telefonom, mert még csak nem is beszéltem tegnap Sebivel, nem tudom, hogy mit érezhet most. De Chris annyira bennem volt még, hogy minden percben uralkodni kellett magamon, nehogy könnyek szökjenek a szemembe.

              A kijelzőn rögtön egy üzenet várt Sebtől

„Tegnap nem tudtalak utolérni, vagy foglalt voltál, vagy ki voltál kapcsolva. Remélem nem történt semmi komoly. Kb. 12:30-ig hívj, ha felébredtél, mert utána már az autóban ülök. Remélem, még tudunk beszélni a futam előtt. Szeretlek.

              Ezt elolvasva azonnal tárcsáztam Sebet

-          Igen?- szólt bele németül mire én csak elmosolyodtam- haló?- ismételt, mert először meg sem tudtam szólalni. Jó volt hallani a hangját…

-          Szia, Gréta vagyok- mondtam egész halkan

-          Szia Kicsim- lett vidámabb a hangja- tegnap ugye nem volt semmi baj?

-          Nem, csak korán lefeküdtem és nem akartam, hogy felkeltsenek…- hazudtam

-          Rendben, de gondolom tudod, hogy a 10. helyről indulok…

-          Igen, de nyugi, ügyes vagy te, menni fog- nevettem- majd előzöl párat és az élen vagy

-          Végül is, jó felfogás- mosolygott és nagyot sóhajtott

-          Ha zavarlak, letehetjük. Nézni foglak, ne aggódj és akkor holnap majd hozzád megyek este. És megvan az órarendem nagyjából… Délelőtt 11-re kell mennem, de délután 6-ig benn vagyok, szóval szerintem fél 7-re érek majd oda…

-          Az későn van, de legyen. Úgy is egész héten az enyém leszel… mármint a 2 napon, míg otthon leszek- nevetett, de elszomorodott a hangja

-          2 nap?- kérdeztem rá meglepetten

-          Igen, mert hétfőn megyek haza, szerda éjjel utazok Milton Kaysbe és utána jön Monza… Most csak 1 hét van a futam között, nem kettő… sajnos. De legközelebb együtt megyünk Olaszországba, csak akkor nyaralunk- nevetett fel

-          Szavadon foglak- dugtam ki a nyelvem a szám sarkán

-          Sajnálom, Kicsim, de mennem kell, autóba kell ülnöm, meg még pár dolgot megbeszélni a többiekkel. Taktikát átvenni, ilyenek.

-          Oké, sok sikert. Add át üdvözletem a csapatnak. Sok sikert kívánok. És… jó volt hallani a hangod

-          A tiéd is- mosolygott- akkor még 1 nap és újra láthatlak

-          Alig várom- vigyorogtam

-          Nekem mondod?- és elképzeltem a kaján vigyort az arcán

-          Vigyázz magadra, szeretlek

-          Én is téged. Vigyázok, ne aggódj és…- itt megakadt, de nem akarta folytatni

-          És?

-          Neked kéne terhességi tetsztet venni, mert kínos lenne, ha felismernének…

-          Oké, elintézem- mondtam mosolyogva, de nem értettem mindek teszem, ugyan is az egész csak mű volt, mert a baba teljesen kiment a fejemből…

-          Na, szia Szívem

-          Szia- és letettem a telefont

Csináltam magamnak egy kis kaját, leültem a TV elé és még utoljára küldtem egy SMS-t Chrisnek, hogy legyenek ügyesek. 2 szóban válaszolt és kezdődött is a futam.

              Megindult a felvezető kör, majd mikor visszaértek a rajtrácsra Kobayashy füstölő fékei miatt nyújtották egy kicsit a rajtot. Erre persze senki nem számított, így Maldonado sem, aki kitört Button mögül. Elindultak a szabálytalansággal, de aztán egy nagyon durva rajtbaleset következett. Nekem egyből megállt a szívem egy pillanatra és tekintetem Alonsóra szegeztem, aki először nem szállt ki a kocsijából. Mikor láttam, hogy a saját lábán megy el az elsősegélyt nyújtó autóig megnyugodtam és örültem, hogy Sebi kicsit beragadt Massa mögé, ezért esélye sem volt részt venni a balesetben. Mivel Grosjean nekiment Hamiltonnak a Mclaren megpördült és Alonso fejétől pár centire ment el az egyik versenyautó. Emiatt még jó páran kiestek, vége elé a szabálytalankodó Maldonado is, de Sebastianék tényleg eszméletlen jó taktikát választottak és az autót is jól összerakták, így az amúgy is az élről rajtoló Button után Sebi lett a második. A harmadik Spa királya, Raikkönen lett és kifejezetten jó érzés volt együtt látni őt és Sebit a dobogón. Örömömben felugrottam, és szerencsémre az egyik tál is az  ölemben volt, ami persze ripityára tört. Azt gyorsan feltakarítottam, elintéztem még pár dolgot, SMS-t írtam Chrisnek és Sebnek, mert tudtam, hogy mind a ketten a sajtóval beszélnek és Katyvel is beszéltem egy kicsit. Este 11-kor kaptam meg Chris válaszát, rá 3 percre pedig Sebiét. Mosolyogva aludtam el, mivel reméltem, hogy Christian már nem haragszik rám a tegnap este történtek miatt.

              A nagyobb para már csak holnap lesz, hogy Seb hogy fogad majd a terhességi teszttel a kezemben és mikor megcsináljuk, hány csík lesz majd… Ha egy, nyugodtan élem tovább az életem Sebbel, de ha kettő, akkor a tanulmányaimnak és az eddigi életemnek egyaránt lőttek.