15. rész

Sziasztok! :D Már a hét közepe van és ezt is túléltük!!:D Ez már jelent valamit az évre nézve..:P Sajnos most valami szomorú jön.... A jövő héten végig Szlovákiában leszek és nem tudok majd részeket hozni...:$ De arra gondoltam, hogy szombaton, vagy vasárnap mindenképpen hozok egy részt, és ha ehhez összegyűlik az 5 komi, akkor holnap hozok még egyet :) Remélem ez elég ahhoz, hogy nélkülözzetek 1 hétre...:D

Ezt fontoljátok meg a rész alatt.:P Jó olvasást, remélem jó lett ^^ 

Puszii.

15. rész

Álom, vagy szerelemi álom?

-          Hogy mi?- sikítottam fel, mire Laura nagyon megijedt

-          Sebastian eltűnt. Nem találjuk sehol, nem ad magáról semmi hírt. Minden cuccát a gyárban hagyta.. ilyet még sosem csinált, de ha még eszébe is jutna, akkor is tudatná velem, hogy mit akar…

-          De… de én most beszéltem vele. Jól van. Azt mondta, most ért a szállodába, a gyárból… makogtam a telefonba és felálltam a kanapéról, de Chris felől nem jött válsz- most mit csináljunk?

-          Nem tudom… őszintén nem. Talán próbáld meg visszahívni, hátha neked felveszi, vagy kezd el keresni. Lehet, hogy ide kéne jönnöd

-          Nem tudom… megnézem először itt. Köszi, hogy szóltál

-          Semmiség. Szia

Chris letette a telefont én pedig csak forogtam körbe- körbe a szobában és végül sírva a földre rogytam. Laura rögtön odarohant hozzám és kifaggatott. Mindent elmondtam neki, hogy nem tudják hol van Seb, nem ad magáról  nekik életjelet és Chris azt kéri, hogy menjek oda.

-          Biztos, hogy nem mész el- jelentette ki Laura és felállt mellőlem

-          Hogy mi?- ereszkedtem fel én is- mi az, hogy nem mehetek?

-          Gréta. Emlékezz. Holnaptól szombatig eligazítások, szakfelvételek vannak az egyetemen

-          Nem érdekel- makacskodtam

-          Engem igen! Persze, most Sebastiannal nagyon jó, és most aggódsz érte, de az álmod miatt jöttél ide, nem azért, hogy feladd egy állandóan féltékeny pasi miatt. Lehet, hogy most is csak a fejébe vett valamit és holnap már elő is kerül

-          Ezzel most arra célzol, hogy hagyjam elveszve Sebet?

-          Nem. Csak azt mondom, hogy nem hagyom elveszni az álmod. A téma le van zárva. Nem mész sehova, csak az egyetemre.

-          Nem vagy az anyám!- ordítottam Laurára, de meg sem rezzent

-          Nem érdekel, hogy kiabálsz. Most pedig menj aludni és gondold végig, hogy mit is akarsz tenni. Holnap 2-re az egyetemen kell lenni. Együtt megyünk. Elkísérlek. Úgyis van pár dolgom

Csak megvontam a vállam és magamon kívüli állapotban felsétáltam a lépcsőn, lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba. Az álom azonnal elnyomott.

              Reggel 11 körül ébredhettem, mert lenn Laura már tévézett és kajaillatot éreztem. Nagyon remélte, hogy ami tegnap este történt, az csak álom, de sajna nem. Az bizony a komoly valóság. Részben jó, hogy Laura tegnap nem engedett sehova, de bűntudatom lesz, ha nem kezdem el keresni Sebet. De mivel a vezetés még holnap is tartani fog, semmi esélyem arra, hogy Milton Kaysbe menjek. Küldtem egy SMS-t Sannak, hátha ő tud a dolgokról. Hamar jött a válasz, hogy mindent tud és bármi van, rögtön tájékoztat. Gyorsan felöltöztem és lementem Lauhoz. Vidáman sürgölődött a konyhában. Nem is érdekli, hogy mi van velem meg Sebbel?

-          Jó reggelt- köszönt ki a konyhából vidáman, de én csak ledobtam magam a kanapéra- csinálhatnám ezt én is, ahelyett, hogy téged támogatlak és próbálom, hogy legalább én sugározzam neked a vidámságot. Nem gondolod, hogy ezért járna valami?

-          Hiányzik és aggódom érte- kezdtem el lassan és sírni kezdtem

-          Én is aggódom érte- ült le mellém és megfogta a kezem- de érted is, és a régi éned is hiányzik. Most azt fogjuk csinálni- kezdett el fészkelődni és még nagyobb lett a mosolya- hogy bemegyünk az egyetemre, 5 körül végzünk, összehívjuk a többieket, pl. Stee-t és Katy-t és átjövünk. Beszélünk, csokizunk, te, pedig ha akarsz nevetsz, ha akarsz, sírsz. Oké?

-          Ühüm- bólogattam és letöröltem a könnycseppet az arcomról.

Ezek után Lauval megreggeliztünk és elmentünk felöltözni. Kinn nem is volt olyan rossz idő, de kedves barátnőm azt mondta, hogy sokat fogunk menni, ezért ne vegyek fel magas sarkút. Én viszont az öltözködésben tudom kifejezni magam, és nem igazán hallgattam rá…

              Felvettem egy hosszú farmert és egy kis fekete toppot. Egy fekete magas sarkút kerestem hozzá és egy aranyos kis kék táskába pakoltam pár cuccot. Ezt a cipőt még akkor vettem, mikor Sebbel vásároltam. Ezt vettem saját magamnak. Valahol mindenhol és mindenben benne van, de nem szabad ezzel foglakozni… nem szabad! ...nem! De valahogy mégis kell… A hajamat kivasaltam és beleraktam egy aranyos kis kék virágot.

Mikor leértem, Laura természetesen megjegyezte, hogy mindig ellenkezem vele.

2 óra előtt 30 perccel indultunk. Mikor utoljára ilyen korán indultam valahova, körülbelül 15 éves lehettem. Vagy még fiatalabb. A buszt bőven elértük és az egyetemre is kényelmesen beértünk.

              Jó volt, hogy a fekete pánt nélküli pólóm vettem, mert elég meleg volt és a farmer pont megadta a kellő melegséget. Megismertem pár leendő csoporttársam és 10 perc múlva elindultunk a vezetése.

              Először a termeken vittek végig minket, majd megmutatták az udvart is. Az iskola hatalmas, tényleg jó lett volna Laurára hallgatni. Lejegyzeteltem pár dolgot, és közben Fannival beszéltem. Igen, még egy magyar lány volt ott és ennek nagyon örültem, mert kezdett megőrjíteni a német nyelv. Jól elbeszélgettünk, ha jól emlékszem azt mondta, Borsod megyei… Bár 2-3 évvel idősebb nálam, jól megtaláltuk a közös hangot. Imádtam a gyönyörű barna haját. Bár ő már itt él vagy 3 éve és férjnél van, azt mondta, hogy semmivel nem tud többet a városról, mint én.

              Délután 6-kor ért véget a vezetés. Mikor kiértünk Fanniért már jött a férje, engem pedig várt a kis csapatom. Bár Katy a szüleinél volt, nem jött helyette más, így csak Lau és Stee álltak a szobor alatt. Rögtön odarohantam hozzájuk és először Stee-t, majd pedig Laut öleltem meg. Stee persze már mindent tudott a történtekről Lau jóvoltából.

              Átmentünk hozzám és egész végig szórakoztunk és hülyültünk. Sírni volt kedvem, de mégsem tettem. Hiányzott Seb és rossz volt tudni, hogy nincs ott, de elgondolkozva Laura szavain én tényleg azért jöttem ide, hogy orvos legyek és nem azért, hogy szerelmes. De ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem Sebet, csak most az első a tanulás. Legalább is jól gondolom, nem?...

              Egész hamar ágyba kerültem, mert a holnapi vezetés 9-kor kezdődik és ismét Lauval megyek, szóval nem csodálnám, ha 7-kor keltene. Hamar elaludtam, de hajnali 5-kor zihálva ébredtem. Rosszat álmodtam. Álmomban Sebbel voltam a múltkori vulkánnál és mikor befelé mentünk a járatban, ráomlott a sok kő és én megpróbáltam segíteni, de mikor leszedtem róla a köveket, nem volt ott.

              Nem tudtam visszaaludni, ezért régi hobbymnak adóztam. Elmentem futni. Kiválasztottam azt az útvonalat, amin Sanékkal sétálgattunk, betettem valami jó kis zenét és lengén öltöztem. Nem akartam megfázni, de jó volt egy kicsit érezni a hideget a testemen. És ez meg is volt, mivel kinn 18 foknál nem nagyon volt több…

Felkaptam magamra egy kis rövidnadrágot meg egy fölsőt, meg egy napszemüveget, mert ilyenkor már nagy erősen tűzött a Nap. Fél 6-kor elindultam egy 1 órás kis kocogásra, aminek a vége egy agyongondolkozott rohanás lett. Mikor az első hegy tetején megálltam, örömmel töltött el, hogy végre elfáradtam egy kicsit és tudtam magam lenni a gondolataimmal. Az egész futás alatt csak Sebre gondoltam, meg hogy hogy hol lehet. Eszembe jutott a kapcsolatunk, hogy mennyire nem biztos, hogy egyszer megcsalt. Ez most először jutott eszembe, de most valahogy sokkal felkavaróbb volt. Nem is értettem, de mindegy. A másik dolog ugyan ezzel kapcsolatos. A lány, akivel megcsalt. A legdurvább, hogy ismerős, de nem tudom, hogy honnan. Ismerem, de nem ugrik be… Kicsit kifújtam magam és visszaindultam. A visszafelé út már tényleg csak egy light-os kis kocogás volt, így 2-szer annyi idő volt, mire visszaértem.

              7:30-kor értem be a házba és egy vitatkozó Laura és Stee fogadott. Nagyon megleptek, mert nem láttam még őket így és gondolom azt vitatták, hogy biztos „elszöktem” Sebhez

-          Nyugi apu, anyu- néztem feléjük tök komolyan- csak futni voltam- de a végére már nem bírtam és elnevettem magam az arckifejezésükön

-          Ne csinálj többet ilyet, oké?- kérdezte kicsit indulatosan Lau, de Stee leállította

-          Ne hallgass rá. Ha ma végeztél, menj el a gyárba és kezd el keresni Sebet- mondta Steph és megölelt. Ezen vitatkoztak?...

-          Nem mehet el- jelentette ki Lau, de Steph megint leállította

-          Nem tudom, hogy elmenjek-e - mondtam leülve a pulthoz és kinyitottam egy üveg vizet

-          Ezt meg hogy érted?- nézett rám kérdően zöld szemeivel Stee

-          Küldök neki egy SMS-t, vagy felhívom, de nem akarok elmenni. Bele kell rázódnom a diákéletbe

-          Na, ez az- szólalt meg Lau, de mindketten egy „na Te csak hallgass el” nézéssel díjaztuk

-          Tudom, nem jó dolog tőle, hogy még csak meg sem próbálom megkeresni, de nekem muszáj tanulni. Persze, hogy gondolok rá, meg aggódom érte, de én, pont én, mit tudnék tenni a megkerülése érdekében?

-          Megpróbálod elérni- morogta Stee

-          Jó… ha vége a vezetésnek, felhívom- mondtam nyugtázva a beszélgetést és felmentem lezuhanyozni, majd átöltöztem.

Egy kék szoknyát vettem föl fekete harisnyával, és egy szintén pánt nélküli pólóval, csak most vettem hozzá egy bőrkabátot és egy sálat is. Nagyon rossz, hogy itt az időjárás 1-2 nap alatt nagyon nagyot tud változni. Egy fekete táskába átpakoltam és felvettem a szintén fekete cipőm. Az indulás előtti utolsó percekben felkaptam az órám és elindultam a buszhoz.

Mikor odaértem már szinte mindenki ott volt és szerencsére sikerült meggyőznöm Laut, hogy ne kísérjen el. Megint Fannival voltam, de most szerencsére nem kellett sokat sétálni, mert csak egy előadóterembe mentünk és ott beszéltek nekünk. Bemutatták a tanárokat, elmondták az órarendet, az érkezést, stb… A vezetés kb. közepén tartottunk, mikor SMS-t kaptam. Mikor megrezzent a telefon összeszorult a szívem és görcsbe rándult a gyomrom, mert nagyon reméltem, hogy Seb válaszolt az egyik SMS-emre, vagy San írt. (Mikor a hegyen voltam, írtam egy üzit Sebnek… ezt nem akartam elmondani Stee-nek, mert ott volt Laura…) Az üzenetet azonnal megnyitottam és olvasni kezdtem:

        „Sebnek semmi baja. Mark nem jött be a gyárba tegnap és Seb neki mondta el, hogy hazautazik a szüleihez, mert nem érezte jól magát itt, vagy mi… ezt még nem értem, de mind1. Az a lényeg, hogy jól van, és holnap jön vissza a gyárba. A telefonját kikapcsolta, mert nem akarta, hogy zavarják. Remélem megnyugodtál, mi is csak pár perce tudtuk meg ezeket. Nyugodj meg. Puszi. Saa.”

        Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor elolvastam ezt az üzenetet. Fanni is látta rajtam, hogy sokkal nyugodtam vagyok, de szerintem nem mert rá kérdezni. Az előadás másik részét hatalmas vigyorral a fejemen ültem végig és az egyetemről is úgy jöttem ki. Mikor kiértem, megcsörrent a telefonom. „Seb” állt a kijelzőn

-          Seb- vettem fel szinte sikítva a telefont, de az ő reakciója más volt- mi a baj, édesem?

-          Hol vagy most?

-          Hát… Svájcban- mondtam kisé félénken, mert nem értettem, hogy miért kérdez ilyet

-          Tehát meg sem próbáltál megkeresni?

-          Mi van, Seb? Ezt.. ezt most komolyan gondolod? Az a bajod, hogy nem utaztam utánad rögtön Milton Kays-be?

-          Nem aggódsz értem?... Minek vagyunk együtt?

-          Seb… Jesszus! Én nem fogok alkalmazkodni a te érzelem kitöréseidhez. Én nem tudom, hogy neked mikor támad kedved éppen a szüleidhez utazni, mert olyan ihletet kaptál, vagy tudom is én.

-          Ezt most hogy érted?

-          Semmi. Nem akarok veszekedni. Örülök, hogy megvagy és gyere haza minél hamarabb

-          Minek. Chris gondolom boldogított, amíg el voltam veszve

-          Már tudom, hogy Hanna miért csalt meg annyiszor. Kibírhatatlan vagy. Ne kérd, hogy válasszak közted és az álmom között. Nekem most az egyetem az első. Eddig az egyetem utánad volt az első, de már nem tudom- meg sem várta a mondandóm végét és letette a telefont.

Hazaérve nem találtam otthon senkit. Még szerencse. Ha most megpróbálnak megállítani, tuti, hogy rosszul járnak. Felrohantam a szobámba, bedobáltam pár dolgot a bőröndbe és írtam egy rövid kis levelet, hogy hova is megyek.

              Gyorsan hívtam egy taxit, ami a reptérre vitt. Végig egy mondat járt a fejemben: „Chris biztos boldogít, amíg nem vagyok”. Komolyan, Seb? Tényleg így gondolod? Hát akkor majd meglátjuk. Kiszállva az autóból rögtön a pénztárhoz mentem.

-          Egy jegyet kérek…

U.i.: Remélem nem okoztam csalódást és a hossza is megfelelő volt. Remélem holnap is tudok nektek részt hozni...:) már várom <3