16. rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem gyűlt össze az 5 komi, de minden esetre most itt van a következő rész. Remélem tetszik, és sokaknak sikerül benne meglepetést okoznom...:) 

Jó olvasást, jövő héten találkozunk! :))

Puszii.

16. rész

Számít a család?

  

Kiszállva az autóból rögtön a pénztárhoz mentem.

-          Egy jegyet kérek Frankfurtba

-          Melyik osztályra parancsolja?

-          másod…

-          Rendben, de siessen, mert 1 óra múlva indul, 2 perc múlva megkezdődik a beszállás

-          Köszönöm

Elmentem a pénztártól és gyorsan leadtam a csomagomat és felszálltam a gépre. Pár óra alatt Németországba értünk, de egész út alatt csak Sebre gondoltam. Miért csinálta ezt?... Leszállva a gépről összeszedtem a csomagjaim és a telefonomon gyorsan megnéztem, hogy hogyan jutok el Heppenheimbe. Kicsit bonyolult volt, de este 7-8 körülre már valószínűleg ott leszek és még a buszokat is megpróbálom megtalálni… Taxi sajna nem megy ki odáig…

              Már a 2. buszon utaztam, mikor megláttam Sebék házát. Még sosem voltam itt, csak képekről mutogatta és igen egyedi volt, szóval tudtam, hogy hova kell mennem. Gyorsan jeleztem, hogy le szeretnék szállni és meg is állt a busz, majd mikor leszálltam azonnal indult tovább. Nagy levegőt vettem és átmentem az utca túloldalára. Még álldogáltam egy kicsit az ajtó előtt, vagy 100-szor megnéztem a telefonomon az időt. A végén már 18:30 volt, mire bekopogtam. Büszke voltam magamra, mert egyszer sem tévedtem el és a várthoz képest korábban értem ide. Bár az ajtóban álldogálást nem kéne beleszámítani… A kopogás után nem sokkal hallatszott egy kiabáló férfi hangja:

-          Máris nyitom!- erre görcsbe rándult a gyomrom és mire összeszedtem volna a gondolataimat, egy őszes férfi nyitotta ki az ajtót- mit parancsol?

-          Jó estét- kezdtem lassan- én… én csak Sebastiannal szeretnék beszélni

-          Ki maga?- nézett rám kérdően, de én meglepődtem, hogy Seb nem is beszélt rólam

-          Senki- csóváltam meg a fejem és egy mosolyt erőltettem az arcomra- már megyek is- fordultam meg, de valaki megragadott. Hátrafordultam

-          Miért mennél el?- nézett rám nagy szemeivel Seb

-          Ugyan- csóváltam meg a fejem- ide jöttem, mert azt hittem, hogy azért sajnáltatod magam, mert hiányzom és mert nem vagyok veled eleget

-          De így is van- kezdte habogva

-          Nincs így- rántottam ki a kezem Seb szorításából és eleredtek a könnyeim

-          De, így van. Szeretlek

-          Mondod… és hogyan gondolod? Nem vagy képes megmaradni egy kapcsolatban, ha felmerül egy probléma, minden elől elmenekülsz, állandóan féltékeny vagy, mikor körülötted ugrál minden hétvégén több 100 szupermodell alkatú nő. És én? Én meg egyszer adtam egy apró kis indokot arra, hogy tényleg féltékeny légy, de ehelyett te állandóan, a nap minden percében féltékeny vagy arra, aki rám néz. Eldöntenéd, hogy hol állunk?

-          Végre- hallottam meg az ajtóból egy nevető lány hangját. Hirtelen hátra fordultam. Szerintem Seb egyik testvére volt, mert nagyon hasonló volt az arcformájuk és a szemük- nos, bátyus. Ezt most ne ronts el. Végre valaki megmondta, hogy mit rontasz el állandóan. Jó, hogy végre valami belevalós csajt szedtél fel- és ugyan akkora mosollyal hátat fordított és bement a házba. Ekkor már Norbert sem volt ott

-          Kellesz nekem- hallottam meg végül Seb hangját, ami nagyon mélye belém hasított. Jól esett az, mit mondott.

-          És mit akarsz tenni értem? Mit akarsz tenni értünk?

-          Bármit- mosolyodott el és felkapott az ölébe. – Csak maradj velem örökre- erre persze elmosolyodtam és megcsókolt. Már tudta, hogy mivel tud levenni a lábamról.

-          De azért kérdezhetek valamit?- szólaltam meg, miután letett és a csomagom után nyúlt

-          Parancsolj

-          Apukád miért nem tudta, hogy ki vagyok?

-          Ezért?- nevetett fel, de én csak kérdőn néztem rá- ezért haragudtál meg?

-          Igen- mondtam nagyon magabiztosan, mire kisebb lett a mosolya

-          Apa csak ma délelőtt ért haza, mert eddig dolgozott valahol. Pont elkezdtem neki mesélni rólad, mikor csöngettél.

-          Tényleg?- mosolyodtam el és a hajam a fülem mögé tűrtem

-          Hát persze- simított végig Seb az államon. Melanie, Stefanie és anya tudnak rólad. Sőt, még Fabian is. Ők mondták, hogy hívjalak fel és beszéljem meg veled a dolgot, csak mikor meghallottam a hangod… Nem is tudom. Úgy éreztem, hogy cserbenhagytalak és egyedül védtelen vagy. Mikor magamra vagyok mérges, azt általában másokon vezetem le… Rossz szokásom

-          Ismerlek- érintettem meg az orrát az ujjam hegyével és előre engedett.

A ház nagyon szép volt és otthonos. Mikor beléptem egy kisebb tér fogadott, majd mikor beljebb mentünk, egy hatalmas nappali, egyben a konyhával és az étkezővel. Kicsit hátrébb volt a teraszajtó, balra tőlem pedig a lépcső, ami az emeletre vezetett. Seb mondta, hogy előbb bemutat mindenkinek, aztán körbevezet. Rábólintottam.

              Stefanienak és Melnek nem voltam valami szimpatikus, az anyukájának, Heikkinek viszont annál inkább. Legalábbis én így éreztem. Kicsit rosszul esett a lányok viselkedése, de ezt persze Seb is észrevette. Aztán lejött Fabi is, aki nagyon aranyos volt és hihetetlenül hasonlított Sebre. Mintha láthattam volna az én szerelmem fiatalon. És persze Norbert, aki még semmit sem tudott rólam, mert nem tudott neki Seb mesélni. Nekem ő volt a legszimpatikusabb, így miután Seb fenn is körbevezetett és leraktuk a csomagom, kint a kertben végig vele beszélgettem. Először én meséltem, de aztán sikerült rávennem, hogy ő is meséljen egy kicsit. Ács a szakmája, és ami kézzel készült, az engem érdekel. A nagypapám habár lakatos volt, értett az ilyen dolgokhoz is, és nekem ezeket hosszú időn keresztül lehetett mondani, mert nagyon érdekelt. Norberttel kicsit félre vonultunk, hogy megmutassa a műveit és igen csak röpült az idő. Arra lettünk figyelmesek, hogy Seb nyit be a műhelybe és szól, hogy jöjjünk vacsorázni. Mi pont a hajó váza alatt voltunk, így jó sok ideig tartott, mire kikecmeregtünk onnan.

              Norbert elkezdett fából egy életnagyságú hajót. Azt mondta, hogy még maga sem tudja, hogy mit fog vele kezdeni, csak szabad perceiben szeret kijönni ide és szerelgetni. Nagyon becsülöm őt, hiszen már idős, de mégis belekezdett egy ekkor munkába. Nem makettet csinál, vagy amit az ilyen korú emberek szoktak, hanem egy igazi hajót.

              Mikor beértünk a lakásba már mindenki az asztalnál ült és minket várt. Kicsit kínos volt, de Fabi megkért, hogy üljek mellé. Én persze elfogadtam, mert így kerülhettem a legmesszebb Meltől, aki már szinte meg akart ölni a pillantásaival.

A vacsora nagyon finom volt, Heikki igazán jól tud főzni. Már értem Sebet, hogy miért szeretni annyira a házias ételeket. De remélem, engem nem akar arra rávenni, hogy így főzzek. Bár nem is tudnék…

              Az evés után felajánlottam a segítségem a pakolásban, de azt mondták mind a hárman, hogy nem kell. Mi Sebbel leültünk a kanapéra, Norbert pedig elment ellenőrizni Fabi leckéjét. Szegény kissrác…

-          Szerintem nem kedvelnek- súgtam Seb fülébe

-          Dehogyisnem! Csak tudod ők nagyon kedvelték Hannat

-          És engem nem fognak annyira, mint őt. Látom rajtuk, Sebastian

-          Nem lesz semmi baj, én mindig szeretni foglak és apa meg Fabi is nagyon megkedveltek. Anyáék meg… ha majd megismernek, rájönnek, mennyire kedves és édes vagy

-          Biztos?

-          Hát persze. – mosolyodott el Sebi és megcsókolt. Egy köhögésre váltunk szét és én rögtön a zajforrást kerestem, de az csak Sebet bámulta. Sebastian Mel tekintetét egy nagyon goromba nézéssel jutalmazta, de a lány ugyan azzal az arckifejezéssel fordult felém

-          Hol szeretnél aludni?

-          Hát ha lehet, Sebbel- mondtam neki kicsit félénken

-          Tőlem aztán, csak gyerek ne legyen- mondta és hátat fordított, majd elindult az emelet felé- már csak az kéne, pont tőled- morogta halkan, de mind a ketten meghallottuk. Seb fel akart állni és utána menni, de én visszahúztam

-          Ne veszekedjetek miattam. Nem számít. És egyébként is már csak arra vágyom, hogy az ölelésedben aludhassak el- mosolyodtam el, de legszívesebben elsírtam volna magam

-          Nem kell hazudni- mondta egy kicsi mosollyal Seb, de itt már bőgni lett volna kedvem

Még ültünk ott vagy 5-10 percet, mikor visszamentünk a szobánkba. Utánam Sebi is lefürdött és ágyba bújtunk. Nagyon fáradt voltam, de egyszerűen nem bírtam elaludni. Megvártam, míg Sebi mélyen elalszik és lefelé vettem az irányt egy bögre meleg tejért. Ez nekem mindig segít, ha nem tudok aludni.

              Kiérve furcsa volt, hogy égett a villany a konyhában. Ki az, aki hajnali 3-kor még fenn van? Lementem a lépcső aljáig és akkor hallottam meg a 3 lány hangját. Nem szokásom hallgatózni és nem is szeretek, de tudnom kell, hogy mit gondolnak rólam.

-          Remélem holnap megy el innen, és mikor Seb legközelebb jön, már Hannát hozza- mondta gúnyosan Mel

-          Nyugi van, kicsim- mondta Heikki- nem kell Sebet siettetni, de ezt a lányt úgy is el fogja hagyni. Nem a mi fajtánk…

-          Ugyan már!- csattant fel Stef, ami nagyon meglepett- csak azért mert nem német, még nem kell utálni. És amúgy is, szerintem csak meg kell ismerni és biztos nagyon aranyos

-          Jaj, te sem látsz át a falon, Stef- mondta gúnyos nevetéssel Mel- csak a pénz kell neki, semmi másért nincs itt. Csak nézz rá. Még hogy rovosi?- itt kezdett betelni a pohár- Nem elég az, hogy kitartása nem lesz hozzá, pénze sincs arra, hogy kifizesse. Csak rá kell nézni és látszik

-          Olyan vagy kicsi, mint az apád- modta Heikki- ő is rögtön megkedvelte, de a végén úgy is Hanna fog vonulni Seb mellett a templomban, nem ez a magyar kis kicsoda. Kitartás nélkül persze..

Itt már betelt a pohár és felsietve az emeletre összepakoltam a ruháim a bőröndbe. Nagyjából 50 perc volt, mire elkészültem, mert nagyon csöndben akartam lenni, nehogy felkeljen Seb. Még felöltöztem jó melegen, majd levittem a csomagomat a földszintre és örömmel láttam, hogy már nincs lenn senki. Elmentek aludni. A bőröndöm leraktam az ajtó elé és visszamentem írni egy üzenetet Sebastiannak.

„ Kedves Seb! Nagyon sajnálom, hogy így mentem el, de nem bírtam tovább maradni. Most bonyolult lenne leírni, hogy miért, de majd otthon mindent elmesélek. Sose felejtsd el, hogy nagyon szeretlek és várlak haza. Sajna én nem tudok kimenni a versenyre, de te menj oda rögtön, dolgozz jól, nyerd meg és utána gyere haza. Amint haza érek, írok egy üzenetet, hogy tudd, jól vagyok. Sajnálom, hiányzol, szeretlek.” Gréé.

              Az üzenetet letettem mellé, de mikor megláttam, hogy mennyire ártatlan és mennyire édesen alszik, eltört a mécses. Őt sajnáltam a legjobban. Potyogó könnyekkel mentem ki a folyosóra és indultam lefelé, de mikor leértem Fabi várt rám.

-          Hova mész?- kérdezte kicsit álmosan

-          Sajnos el kell mennem- töröltem le a könnyeim- de te miért nem alszol?

-          Csak szomjas voltam és lejöttem inni- válaszolta és én leguggoltam hozzá

-          Vigyázz magadra és kérlek bármit is mond a bátyád, mond meg neki, hogy nagyon szeretem

-          Engem is?- kérdezte kutyus szemekkel, mire elmosolyodtam

-          Hát persze, hogy téged is!- És adtam egy puszit az arcára.

Kiléptem az ajtón, felhúztam a kabátom cipzárját és elindultam a buszmegálló felé. Még hallottam, ahogy kattan a zár, mert megkértem Fabit, hogy zárja be utánam az ajtót. Nem tudtam, hogy hogy jutok ki a reptérre, de nagyon reménykedtem abban, hogy elérem a 7- kor induló gépet. Hatalmas mázlim volt, mivel 5:35-kor jött egy járat, ami egyenesen a reptérre vitt. 20 percet vártam összesen

              Amíg a megállóban fagyoskodtam eszembe jutott az, amin régen gondolkoztam. Seb hibái. Tudom, hogy meg kell őket szeretni, meg megszokni, de Seb családját úgy érzem, lehetetlen megszeretni, bár tisztelet a kivételnek. De végül is nem Seb választotta a családját, így nem tehet róla, hogy ilyenek. De végül, idővel remélem, képes leszek majd arra, hogy megszeressem őket.

              A repülőtéren megvettem a jegyemet, leadtam a csomagom és beszálltam. Mivel a buszút 45 perces volt, nem kellett kapkodnom, de azért nem ártott sietnem, le ne késsem. Kialvatlanul szálltam fel a gépre, de nem aludtam el. Nem is terveztem. Pár órányi repülés után örömmel szálltam le és vettem hazafelé az irányt. Otthon még írtam Sebnek, hogy jól vagyok és mennyire sajnálom, hogy eljöttem és Stee-t is értesítettem a dolgokról. Megkértem, hogy jöjjön át délután. Egy gyors zuhany után halál fáradtan estem be az ágyamba, és este olyan 7 óra körül a csengőre ébredtem.