7. rész

Sziasztok!

Hoztam nektek ma egy kis részt, és arra gondoltam, ha összejön 3 komment, azonnal hozom a frisset!! 

Nem fűzök hozzá sokat, remélem majd Ti megteszitek. Jó hétvégét, és aki kimegy a Ringre, annak jó szórakozást, illetve aki marad otthon, annak jó szurkolást!!

Puszó, jó olvasást :*

7.rész
Viszontlátás

~Seb

Anna nagyon furcsán viselkedett, de meg is értem. Nem is bírtam ránézni, tudtam, hogy bűnös vagyok. Fáj neki, hogy el fogom venni Hannát. A napok egyre gyorsabban telnek, és lehet, már csak azt fogom észrevenni, hogy Anna eltűnik mellőlem, én pedig fél élettel halok majd meg. A szőkeségem mellett mindig önmagam és önfeledt lehetek. Nem kell keresnem a szavakat, habár ez Hannánál is így van. De még is… ha Anna közelében vagyok, máshogy ver a szívem.
- Nem veszi fel?- jött fel Heikki a szobába
- Nem- ráztam a fejem lemondóan- és még csak az üzeneteimre sem válaszol
- Hagynod kéne egy kicsit…
- Nem! Muszáj beszélnem vele, még az esküvő előtt!
- Seb, Hanna már gyanakszik. Most kéne az igen résznél tartani…
- Tudom, de…
- Nincs de! Most azonnal mars le, és vedd feleségül a szerelmed
- És mi van, ha hibázok? Mi van, ha Annával kéne ott állnom?
- Persze, megint úgy jársz, mint Sophiával
- Te őt nem is ismerted!- rivalltam rá, de persze megbántam. Teljesen igaza volt
- Az a nő lenyúlta a teljes vagyonod, te idióta!- lett ő is ideges, pedig Heikki… különösen nyugodt ember
- Tudom, sajnálom- álltam fel, majd megigazítottam az öltönyöm- indulhatunk
Lassan haladtunk lefelé a lépcsőn. A templomban voltunk már dél óta. Az esküvő eredeti időpontja fél 2 lett volna, de már 3 óra is elmúlt. Sokáig húztam, nem vagyok képes ezt a hatalmas döntést meghozni…
A padok elé értem, és mint főlegény előre haladtam az oltárhoz a sorok között. Hanna még nem állt ott, arra vártak, hogy végre én előkerüljek. Ahogy haladtam az oltár felé, megpillantottam Anna arcát. Egy esküvői ruhában ült a padban. Hatalmas volt a ruha abroncs, egy egész padot elfoglalt. Ott ült a padsor mértani közepén, és csak nézett engem. Ahogy a megfelelő helyemre értem, visszapillantottam rá. Ugyanaz a tökéletes arc, és édes ajkak néztek vissza rám. De mégis miért van esküvői ruhában?

A násznép már kezdett mocorogni, mikor felcsendült a jól ismert dallam. Mindenki felállt, ahogy Anna is. Gyönyörű derekát kiadta a ruha, amely pánt nélküli volt, és egy egyszerű lepelként futott végig testén. Megjelent Hanna. A padban ülők közül mindenki elmosolyodott, és susmorogni kezdett, de Anna és én még mindig egymást néztük. Egy pillanatra becsuktam a szemem, hogy végre elengedjem, és mikor a következő pillanatban kinyitottam a lány már nem volt ott. Már csak Hanna haladt felém, a szintén csodálatos ruhakölteményben. Arcát fátyol takarta, ruhájának hosszú uszályát 2 apró koszorúslány tartotta, akiket nem ismertem.

„Elveszem, igent mondok, nem vacillálok” mondogattam magamban végig. Ahogy elém ért, szívem még inkább dobogott. A pap is megjelent, így minden elkezdődött. Egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban. Mi van, ha rosszul döntök? Helyes ez? Ezek a hangok már mindennél hangosabban voltak. Kicsit megráztam a fejem, hogy az összes hangot kiűzzem belőle.
Mindenki leült, a pap kinyitotta a Bibliát, már csak én következtem. A fátyolhoz nyúltam, mely még mindig menyasszonyom arcát takarta. Óvatos mozdulattal felhajtottam arca elől, de hirtelen minden megváltozott
- Hol van Hanna?- kérdeztem kétségbe esetten
- Eladtad nekem- nevetett fel a lány- ahogy minden mást is
- Nem vehetlek el!
- Pedig itt vagyunk, Sebi. Mi, ketten, az oltár előtt. Ahogy mindig is akartuk- mosolyodott el, és végig simított az arcomon- Mond ki szépen, igen- beszélt lágy hangom
- Menj innen Sophia!- kiáltottam fel, mire minden megtört, és felriadtam.
Szívem az eddiginél is hevesebben dobogott, és egyszerűen nem akartam megnyugodni. Ez az álom jelent valamit? Mi történik valójában? Milyen nap van?- kiugrottam az ágyból, mert az álom ideje alatt elvesztettem az időérzékem. A telefonom után nyúltam. 10:00. 2012. Augusztus 3. Nagyot sóhajtottam. Van még pár napom… pontosabban egy hetem.
Lassan, de leginkább a hideg zuhany után megnyugodtam. Rendbe szedtem magam, felöltöztem, majd lementem a földszintre. A konyhában "rendes" reggeli fogadott, így tudtam, Heikki már itt van. Felpakoltam a reggelim egy tálcára, és kimentem a hátsó teraszra. Leültem a kedvenc kis székembe, és nekiláttam az ennivalónak.

A péntek mindig nagyon rosszat, vagy nagyon jót jelentett. Heikki vagy jó kedvében van, mert látta Britátt, vagy rosszban, mert nem volt rá idejük… mindig az előbbiben reménykedek.
Mivel a reggelim ki volt készítve az asztalra, azt hittem, Heikki 20 percen belül megérkezik, de nem így lett. Vagy 2 óra eltelt, de még akkor sem jött meg. Se Hanna, se Heikki, se Britta… mi van itt?
Visszamentem a telefonomért, és tárcsáztam edzőm számát. Három kicsöngés után felvette
- Hol vagy?- kérdeztem
- Nem baj, ha ma nem tartunk közös edzést?- kérdezte úgy, mint egy tini, aki még a buliban akar aludni
- Nem, de akkor mond, mit kell csinálnom
- Csak olyat, amit szeretsz- nevetett fel.
Képzelem, milyen perverz mosoly terülhet el az arcán…
- Jó, akkor holnap. Szia- letettem a telefont
Lementem az edzőterembe, és 2 órán át erősítettem a karom és a nyakam, majd futottam pár kilométert. Végezve lezuhanyoztam és felhívtam Hannát
- Merre vagy?- kérdeztem, mikor már minden köszönési formaságon túlestünk
- Ma nem megyek haza. Az egyik barátnőmnél pasi-krízis áll fenn, szóval muszáj segítenem
- Oké… Holnap mikor jössz?
- Nem tudom, majd hívlak. Na szia- ezzel letette a telefont
Furcsa arckifejezések közepette tettem vissza a telefonom az asztalra. Nem volt mit csinálnom, minden áron beszélgetni akartam. Mivel nem volt jobb ötletem, autóba ültem, és Kimihez hajtottam.
Egy csöngetés után nyílt az ajtó, és egy alsógatyás finn termett előttem.
- Mit szeretnél?- kérdezte álmosan
- Beszélgetni
- Nincs traccsparti. Gyere vissza holnap- ezzel bevágta előttem az ajtót
Senki nem akart velem beszélni, nekem viszont szükségem volt emberekre. Nem maradhattam egyedül az esküvő és Anna gondolatával, így gyors döntést hoztam. Kimentem a reptérre, majd kértem egy jegyet.


~Katy

London olyan csodás! Egyre több időt töltök itt, mivel szakítottam Gary-vel, és egy red bull-os sráccal, Adriennel jöttem össze. Ő is Londonban él, ami nekem különösen jó, hiszen így sokat láthatom apát is. A kapcsolatunk nagyon jól alakul, mind a szüleimmel, mind a párommal.
- Nekem nem tetszett annyira- karolt át Adrian, mikor kijöttünk a filmről
- Szerintem jók voltak a jelenteket- adtam a szájára egy puszit, majd a vállamon átlendített bal kezébe kapaszkodtam- neked hogy tetszett, Anna?- kérdeztem barátnőm
- Mi?- rázta meg a fejét, majd rám nézett, de tekintete olyan volt, mint egy agymosott zombinak
- Hívd fel, vedd fel, írj neki, menj utána, csinálj valamit, csak ne szenvedj!
- Semmi közöm hozzá- rázta a fejét lemondóan.
Mióta itt vagyunk, azóta azt hallgatom. Már vagy egy hete, hogy a Magyar Nagydíjnak vége, de ez a két dinka még mindig nem beszélt egymással. Totál oda vannak egymásért, de Sebastian nem meri bevallani a menyasszonyának, hogy mást szeret, Anna meg nem akarja elmondani Sebnek, hogy azt akarja, hogy őt vegye el. Egyedül ők ketten nem tudják ezeket az infókat, mivel akik körülöttük vannak, azok látják, hogy minden az ő kezükre játszik, egymásnak teremtette őket még az Ég is, és mind a ketten csak mártírkodnak.

Apa egy szálloda tulajdonosa, így megkaphattunk két szobát egy időre, mivel a mi házunk nagyon messze esik Londontól. Apa is mondhatni, csak nyaralni jár ki oda. Minden ide köti, de öreg korára majd jó lesz neki, mondja ezt mindig ő.
Visszaértünk a szállodába, majd felmentünk a 16. emeletre. Anna balra ment, míg mi jobbra. Nem kaptunk egymás melletti szobát, mivel egy arab házaspár 4 szobát vett ki egymás mellett… érdekes. És a többi meg mind foglalt volt, de végül is, csak külön alszunk, egyébként meg teljesen együtt vagyunk, szóval nem fontos a közös háló. Meg így én is kettesben tudok lenni Adriannal.
Délután fél 4 körül értünk vissza a hotelbe, és külön váltak útjaink. Adriannal nagyon jól elmulattuk az időt, mert már csak azt vettük észre, hogy sötétedik. Felkaptunk magunkra pár lenge ruhácskát, majd amíg ő filmet keresett, írtam egy sms-t Annának, hogy ma már nem hiszem, hogy megyünk valahova és rendeltem kaját.
Nagyjából 5 perccel a telefonálás után valaki irdatlan dörömbölésbe kezdett az ajtón. Odarohantam, hogy annál hamarabb legyen vége, és gyorsan kinyitottam. Biztos, nem a vacsi… Egy kétségbe esett, izzadt és zilált Anna volt
- Mi történt, Anna?- öleltem magamhoz szorosan a lányt, majd becsuktam magam mögött az ajtót
- Itt van…- rebegte nagyon halkan
- Kicsoda?- próbáltam megnyugtatni és még az ajtónál lerogyott a földre
- Seb- suttogta
Feje búbját kezdtem el simogatni, és puszilgattam, hátha ettől megnyugszik. Alig sikerült neki, volt, vagy fél óra, mire megnyugodott szegénykém. Mielőtt még elmondta volna, hogy mi történt, felállt, és kiment a szobából, be a sajátjába, majd bezárkózott. Utána szaladtam, de már nem értem el. Még hallottam, ahogy hangosan sír, de jobbnak láttam magára hagyni. A Sebbel való, mondhatni „múltjuk” igen felkavarja őt. Tisztára bele van zúgva abba a németbe, de őszintén… Ha az a srác ilyeneket csinál vele, meg sem érdemli Annát!

~Anna
Zokogok… mostanában csak ezt csinálom, de nem lesz jobb. Nem jobb, ha eszem, ha iszom, ha alszom, ha bambulok. Mindig ugyanúgy fáj az, hogy Seb mást fog elvenni. Nem bírom magam túltenni rajta, de nem is értem, hogy miért. Nem is volt még köztünk semmi testiség, csak beszélgettünk, és mégis olyan, mintha már tíz éve ismerném, és lehetetlen elengedni. Ha abban a tudatban hagyhatnám el, hogy tudom, hogy nem szeret… szörnyű lenne, de mégis könnyebb, mint most. Mint most, mikor fogalmam sincs, hogy hol állunk.
Az ágyba fetrengtem, mikor kopogtak. Odamentem az ajtóhoz, majd leguggoltam elé.
- Katy, sajnálom, de most nem tudok beszélni- szipogtam- majd holnap beszélünk, addig legalább alszok rá egyet
Nem jött semmi válasz. Vártam egy kicsit, de újra kopogtak. Felpattantam és óvatosan kinyitottam az ajtót. Mikor megláttam, hogy ki van velem szemben, elbőgtem magam. Könnyeim hatalmas cseppekben folytak végig arcomon, majd csöppentek a padlóra
- Miért kínzol?- zokogtam fel, és éreztem, megint nem fogom tudni abbahagyni
- Eszem ágában sincs!- lépett közelebb, de én is hátráltam
- Mond meg, őszintén! Elveszed azt a lányt?- szegeztem neki a kérdést
- Nem tudom- rázta meg a fejét, és elszontyolodott- mindent elmondok, ha bemehetek. Szabad?
- Még nem győztél meg- álltam el az utat
- És ha azt mondom, nagyon fontos, hogy beszéljünk?
- Akkor is azt mondom, hogy még nem biztos, hogy beengedlek
- És ha én azt mondom, hogy csak miattad vagyok itt?
- Akkor én azt mondom, hogy ez hazugság, mert miattam még a kisujjad sem mozdítanád
- Ezt te sem gondolhatod komolyan- képedt el
- De, nagyon is komolyan gondolom. Mondj meg nekem valamit, és akkor lezárhatjuk ezt az egészet. Csak egy játék vagyok, vagy tényleg érzel irántam valamit
- Szeretlek- mondta egyenesen a szemeimbe, de nekem a szívem görcsbe rándult
- Menj el. Nem szerethetsz
- Pedig megtörtént, és történik is. Minden percben, egyre jobban szeretlek, és minden perc, amit külön kell töltenünk, átok
- Aha. Szóval direkt szenvedtél 5 napig. Seb, mond el az igazat!
- Ez az igazság- lökte be az ajtót, majd az ellenkezésemmel nem is törődve, megcsókolt
Édes ajaki ízesítették a szám, és olyan volt ez a csók, amelyre megérte hónapokat várni. Amint megcsókolt, elfelejtettem minden eddigi okomat arra, hogy miért ne legyek vele együtt. Nem jutott eszembe a gátlásosságom, Hanna, vagy bármi más sérelem, ami eddig ért. Seb még nem tud Williamről, hiszen azóta nem is igazán beszéltem a szőkeséggel.