4. rész

Sziasztok!

Nos, itt a folytatás. Sajnálom, hogy az előző részhez nem kaptam komikat, remélem ez nem azt jelenti, hogy már nem tetszik a történet, vagy az, amit írok! A pipákat mindenkinek nagyon köszönöm, és annak is, aki olvasott. Remélem, ez a rész is tetszeni fog, mert ebben van egy kis újdonság, és időben is van pár ugrás. 

Jó olvasást, sok puszi nektek!

*Chrisee

4.       rész

Nos, számomra is meglepetés, de Alexanderrel már két hónapja együtt vagyunk. Nem tudom, mennyire nevezhető ez „tini-járásnak”, de amíg jól érzem magam, biztosan tartani fog. A suli is elkezdődött, és amennyire azt hittem, hogy bonyolultabb lesz Tessa és Magen miatt a dolog, annyival könnyebb. Tessát lefoglalja a csapata, és a kínzásuk, Magen kórházba került, mert kiderült, hogy bulimiás, én pedig vígan élek és járogatok Alexszel.
A hétfők mindig keményen és fogcsikorgatva indulnak, de nekem tetszenek. Alex elém jön minden reggel, és így megyünk be az iskolába. Aztán délután elmegyünk erre-arra, csak ne kelljen másra gondolni
- Jó reggelt- köszöntem vidáman és belibbentem a konyhába. Egy farmernadrág volt rajtam, és egy világos topp
- Miss Brook, a reggelije- mutatott egy barna zacskóra Nelly
- Köszönöm- vigyorogtam és a táskámba gyömöszöltem
Kimentem az étkezőasztalhoz, ahol Diana és Zane reggeliztek, Tessa pedig… hát ő Tessa. Zöldséget nyamnyogott.
- Töröld le a vigyort a képedről- szólalt meg Tessa és fel is állt- idegesítő vagy- sóhajtott
- Azért csinálom- kacsintottam rá, majd Dianához léptem- szia- adtam az arcára puszit- szerintem ma is későn jövök
- Egyre többet maradsz kinn- szólt közbe Zane
- Végtére is… 46 nap, és 18 vagyok!
- Attól még nem ihatsz…
- Itt nem is- erre mindenki megfagyott.
Tudják, hogy el akarok költözni, mióta idejöttem, ez minden vágyam, és kívánságom. Habár most ezt mondtam, én mégsem vagyok biztos benne… Alexander teljesen megbabonáz, és ameddig tart a dolog, maradok. Vagyis… most még így vagyok vele. Eddig kicsit biztonságban éreztem magam, hogy nem tehetem azt, amit akarok. Egy hirtelen felindulás, és máris a világ másik felén vagyok, pedig tudom, nem lett volna szabad eljönnöm
- Nem… nem úgy gondoltam- habogtam- szerintem befejezem itt a gimit
- Komolyan?- pattantak fel mindketten- ez remek!- öleltek meg szorosan
- Az én véleményem senkit nem izgat?- csörtetett be flegmán Tessa, de persze csak öltő kérdésnek szánta; senki nem figyelt rá
Hamar felvettem egy lenge kis kabátot és egy cipőt és máris Alex kocsijánál voltam. A szőkeség kiszállt, majd egy csókkal köszöntött. Meg tudnám szokni minden reggel… haha. Minden reggel így indul.
- Hiányoztál- suttogta a fülembe, és puszit lehelt az arcomra

- Csak 10 órát voltunk külön- nevettem fel- jó látni- öleltem át
- Bocs, hogy megzavarom a pillanatot, de nem tudnátok elvinni?- jelent meg Tessa
- Mi? Miért? Miért nem mész a saját kocsiddal? Meg amúgy is… van itthon még 4 másik autó- ellenkeztem rögtön
- Az enyém szervizben van, a porshet nem vihetem el, anyu és apu ma külön kocsival mennek és csak a tiéd maradt

Tessa ruhája

- Abba be nem ülsz! Miért nem mész busszal
- Brook, hagyd- simított végig a vállamon Alex- gyere, elviszünk
- Édes vagy- csókoltam meg
Erre csak kacsintott, majd kinyitotta nekem az ajtót. Megvártuk, amíg Tessa is bekászálódik a hátsó ülésre, majd nagyjából 10 perccel fél 9 előtt már a suliban voltunk. Nekem kezdődött a biológia, Tessa és Alex történelemre mentek.
A hétfő sajnos nem valami jó, mivel 2 közös órám van Alexszel… az is a matek és az angol. De nem számít, mert legalább akkor vele lehetek.
Ebédkor kiültem az udvarra, mivel szép volt a napsütés, meleg és energiát adó. Írtam egy sms-t pár embernek, hogy hol is vagyok, majd azonnal jöttek is. Alex, Sandra, Valery és Greg. A 25 perces ebédszünet 5 percnek tűnt. Beszélgettünk, nevettünk, beszámoltunk a hétvégéről. A szünet utáni első órám lyukas volt, így kint maradtam az udvaron. A csengőszó után 10 perccel Alex jelent meg az asztalnál
- Mit csinálsz?- huppant le mellém, majd puszit adott az arcomra
- Nincs órád?- csodálkoztam- csak az újság- vontam vállat
- Elmarad ez az óra, nincs Mr. Drewan
- Júj- fintorodtam el- jártam az óráira, és rémes!
- Igen, tudom. De, szerintem jobban fogom élvezni a te órád, mint az enyém- mosolygott az édes vigyorával, aminek nem tudtam ellenállni
A nap aztán hamar elment, és ez volt elmondható a hétről, sőt, a hónapról is. Különös, de Alexanderrel még mindig, minden rendben volt…
November másodika… a születésnapom. Szeretem ezt a napot, és az évszakot is, mert még nincs olyan hideg, és gyilkos hangulat. Szerencsére szombatra esett, így nem kellett a suliban végigszenvednem eme csodás napot. Reggel 10-kor keltem ki az ágyból, majd lementem az emeletről. Egy hangos „boldog szülinapot” ének fogadott, majd egy aranyos torta. Diana és Zane megköszöntöttek, sőt, még Nelly is!
- Ó, nagyon köszönöm!- nyitottam ki Nelly ajándékát. Egy gyönyörű lánc volt benne, rajta egy végtelen jellel
- Felcsatolhatom a csuklójára, kisasszony?- kérdezte, majd amit bólintottam, boldogan helyezte a csuklóm köré a láncot
- Nagyon szépen köszönöm Nelly, ez csodálatos!- ölelgettem meg szorosan
- Reméltem, hogy tetszeni fog. És… én ezzel szeretnék mindenhez végtelen kitartást, szerelmet és életet kívánni. És bárhol jár, hozzácsatolhat több féle medált is
- Nagyon szép, köszönöm
- Most jön a mi ajándékunk- topogott Diana az izgatottságtól- boldog szülinapot!- nyújtott át egy borítékot
Nagy szemekkel meredtem rájuk, majd nagy noszogatásra bár, de kinyitottam a borítékot. Két repülőjegy volt benne, Európába, Németországba, és egy hitelkártya.
- Én… ezt… köszönöm- lábadtak könnybe a szemeim és a nyakukba ugrottam- de miért két jegy?
- Nem akartuk, hogy egyedül menj- vette át a szót Zane- szóval nem névre szólóan, kaptál két jegyet, első osztályra. A gép 2 hét múlva indul
- Ez… fantasztikus!
- De meg kell ígérned, hogy nem lesz annyira jó az út, hogy ne tudjunk visszacsábítani legalább még egy évre!- nevetett Diana
- Biztos, hogy visszajövök. Megígérem. De… mennyi ideig maradhatok?
- Mi két hétre gondoltunk. Az igazgató is belement
- Komolyan?- visítottam örömömben. Köszönöm!
A délelőtt hamar elment, főleg, hogy fodrásznál jártam, és befestettem a hajam szőkére! Hazaérve mindenki megdicsérte, hogy milyen jól áll, 3 körül Alex állított be. Vagyis meg volt beszélve, hogy jön, szóval nem ért meglepetésként. Egy szép tengerparti részhez mentünk, és egy-egy hot doggal a kezünkben leültünk a homokos partra. Őszi, hűvös szél fújt, de farmerkabát és hosszúnadrág volt rajtam, így nem fáztam
- 18 éves lettél- szólalt meg Alex- és szőke- nevetett fel
- Igen. Olyan… gyorsan megy az idő- mosolyodtam el
- Ez azt jelenti, hogy most… fel is jelenthetlek, ha nem tetszel. Kiskorú molesztálásáért…- mondta komolyan, de a végére elnevette magát
- Olyan szemét vagy!- vágtam oldalba- van egy meglepetésem
- Igen? Hadd halljam!
- Zanetől és Dianától 2 jegyet kaptam Németországba. A gép 2 hét múlva indul, és kb. 2 hetet maradnánk. Nem akarsz eljönni velem?
- Megtisztelő lenne- mosolyodott el, majd óvatosan megcsókolt.
A két hét persze (megint!!!) nagyon hamar eltelt, és azon kaptam magam, hogy a repülőn ülök, szülőhazám felé, Alex kezét fogva.
- És, már tudod, mit fogunk csinálni?- kérdezte a Csendes-óceán felett
- Igen- bólintottam elmosolyodva
- És, mi lesz az?
- Meglátogatunk pár személyt
A repülő délután 2-kor szállt le, de én teljesen kómás voltam. Elmentünk egy szép szállodába, bejelentkeztünk, letusoltunk, majd lefeküdtünk aludni. Az volt az első alkalom, hogy Alexanderrel aludtam, és nagyon jó volt. De még jobb volt arra felkelni, hogy átszőve rajtam a karjait édesen szuszog a hatalmas franciaágyban.
Lassan kihámoztam magam a karjai körül, majd az órára pillantottam. Hajnali 3 múlt pár perccel. Egész sokat aludtam. Bár, a repülőn egy szemhunyásnyit sem. Elővettem a laptopom, majd kerestem egy térképet. A repülő Frankfurtban tett le minket, és a szálloda is ott van, de biztos, hogy át fogunk költözni valahova máshova… közelebb Heppenheimhez.
Alexander csak 6-kor ébredt meg, addigra én már igénybe vettem a szálloda uszodáját
- Milyen friss vagy- motyogta
- Nemrég értem vissza a medencétől. Nagyon jó! A reggeli is mindjárt itt lesz
Leültem az ágyra, majd adtam a szájára egy puszit. Egy mosollyal viszonozta, majd visszadőlt az ágyba, és a fejére húzta a takarót.
- Hé!- kiáltottam fel és lehúztam róla a takarót- sok dolgunk van!- próbáltam remegés nélküli hangon mondani, mivel egész, kidolgozott felsőteste a szemem elé tárult, teljes, Photoshop nélküli valóságban
Igen, ebből is látszik, hogy még nem feküdtem le vele. De minek siettetni? Vagyis… nem tudom, hogy ő mennyire akarja, de az ilyen pillanatokban kezdek rájönni, hogy kár volt kihagyni az eddig kínálkozó lehetőségeket.
Reggel 10-kor úgy döntöttem, hogy elindulunk. Kijelentkeztünk a hotelből, béreltünk egy autót, és máris Heppenheim felé vettük az irányt. Alexnek fogalma sem volt arról, hogy hova megyünk, ugyanis én vezettem. Nagyjából 45 perccel később egy ház előtt álltam meg és szó nélkül kiszálltam.
A ház, mely úgy hiányzott. Kétszintes, fehér meszelésű, barna kerítésű családi ház. Hatalmas, fa ablakok és egy tölgyfaajtó. A fű gyönyörű zöld, még így, ősszel is. A fák levelei már sárgák, sőt, olyan is van, amelyiknek már levele sincs. Egyetlen örökzöld áll a kert végében, mely minden karácsonykor ezer színben és díszben pompázott. A felhajtón nem áll a jól ismert szürke nissan, a nappaliban nem ég a villany, a konyhából nem szűrődik ki a frissen sült sütemény illata, nem hallani a gyerekek kacaját ezen borús, őszi délelőttön.
Elég hideg volt, így a fehér ingre vett farmerkabátom jobban összehúztam magam előtt, és tettem pár lépést a ház felé. A kapu nyitva volt, így könnyedén bejutottam az udvarba. Végigsétáltam a kirakott köveken, majd lépcsőztem négyet, és máris a verandán álltam. A festék illata csapta meg orrom, mellyel a támasztóoszlopokat kenhették le. Érdekes… beköltözött valaki? Az ajtó után nyúltam, melyen a barázdák semmit nem változtak. A kilincset lenyomta, és kinyílt az ajtó. Beljebb léptem, de ott is ugyanolyan hideg volt, mint kint. Mégsem lakik itt senki. Akkor miért van felújítva?
Az előszoba. Az első helység, melyet mindig megláttam, mikor hazaértem. Most kivételesen a cipőm levétele nélkül mentem beljebb. A nappaliban ott áll a kanapé és a dohányzóasztal. A sok, zöld növény viszont mind eltűnt… Nem jártak ide elég sokáig. A padló ki van fényezve, egy-két helyen frissen van rakva. Eltűnt az a törés is, amit én okoztam még 6 évesen. Egy súlyzót ejtettem a földre, s az okozta a sérülést. Bepillantottam a konyhába, majd az emeletre mentem. Egyenesen jobbra fordultam, és aztán balra. Benyitottam a szobába, aminek az ajtaján már nincs rajta a jól megszokott „üdvözöllek” felirat latinul. Csak pár lépést tettem, és máris a szoba közepében találtam magam. Világos volt, ahogy emlékeztem. A festményeim a falón lógnak, az ágyam be van vetve, az plüssállataim egy része még most is a polcon fekszik. Egyszer csak felkapcsolódott a villany. Hirtelen az ajtó irányába fordultam, majd megláttam Alexandert. Könnybe lábadtak a szemeim
- Hol vagyunk, Brook?- kérdezte halkan
- Otthon vagyok- sírtam el magam, majd a karjaiba vetettem magam
Nem tudtam, hogy ennyire megrázó érzés lesz ismét hazajönni, de túl kellett esnem rajta. 6 éve nem voltam itt, és bizony hiányzott. Minden. A levegő, a környék, a ház minden szeglete. De abban biztos vagyok, hogy nem tudnák többet itt élni. Soha. A falak összeszűkülnek, és pedig megfulladnék. Nem akarom ez érezni, nem akarom ezt a házat.
- Nagyon szép a házad- suttogta Alex és egy óvatos puszit adott a fejem búbjára
- Köszönöm, de nem az enyém. Már nem- szipogtam a pólójába
- Hidd el, amint megnyugszol, akarod majd ezt a házat. Jobban, mint gondolnád
- Nem tudom- sóhajtottam, majd felegyenesedtem és megtöröltem az arcom- annyira… fájó itt lenne
- Nem tudom, milyen érzés lehet, de… segítek, ha tudok
- Nagyon aranyos vagy- simogattam meg az arcát- felhívom Dianát, egy perc és itt vagyok
Elmentem telefonálni, mikor már megnyugodtam. Miközben Dianával beszéltem, és megtudtam, hogy ők újíttatták fel a házat, csináltam egy kancsó teát. Jó ízűen megittuk, majd az - előszobaszekrényben-, ahogy Diana mondta- megtaláltam a kulcsokat és bezártam az ajtót. Visszaültünk az autóba, majd a temetőbe mentünk. Vettem sok virágot, majd a sírokra tettem. Szívfacsaró érzés volt ott állni, a saját szüleim és a húgom sírja felett. Ők a földben vannak, míg, én Amerikában élem az életem… szörnyű!
Délután fél 4 felé járhatott, mire Alexnek sikerült rávennie, hogy sétáljunk egyet. Úgy döntöttem, hogy a hátralévő időt, amíg itt vagyunk, itt töltjük és kirándulni megyünk erre-arra.
Nos, elindultunk az őszi sétánkra. Az utcák jöttek az utcák után, és elkerülhetetlen volt, hogy ne menjünk el a Vettel ház előtt. Mivel kint szürkeség uralkodott, a házból jól látható fény szűrődött ki. Beazonosítottam a szobákat… A nappaliban, a konyhában, Fabiánnál, és… Sebastiannál is égett a villany.
- Brook, minden rendben?- rázott meg egy kicsit Alex
- Persze, csak elgondolkoztam
Menetirányba fordultam, és még egy utolsó pillantást vetettem Sebastian ablakára. Akkor mozdult a függöny és egy szőke buksit pillantottam meg. De aztán elfordítottam a fejem, és csak mentem tovább. Hannáék háza is ott állt még, teljesen rendbe szedetten. Minden pont olyan volt, mint mikor elmentem, kivéve a családom tagjainak és az évek számát.
Visszaérve a házba már nagyon is hideg volt. Főztem ismét egy kis teát, majd bekevertem pár szem süteménynek a tésztáját. Pont a tepsibe adagoltam őket, mikor csengettek. Alexander nyitott ajtót.
- Brook, gyere, kérlek- hallottam meg kiáltását, majd gyorsan a sütőbe pakoltam a tepsiket és az ajtóhoz rohantam. Megfagytam- csókolom, tessék csak bejönni- mondtam remegő hangon és tágra nyitottam az ajtót