5. rész

Sziasztok!

Tudom, késő van, de gondoltam ha már kész lett, hozom. :)

Köszönöm szépen a komit és az értékeléseket. Jó érzés tudni, hogy olvastok és kíváncsiak vagytok a folytatásra. Minden reményem, hogy ismét egy számotokra izgalmas részt raktam össze, és már most elárulom, hogy a történet igazából most kezdődik el.

Jó szórakozást, és ma éjjel legyetek rosszak.!;)

*Chrisee

5.       rész

Mikor Norbert és Heike beléptek, nagy lassan becsuktam az ajtót. Megkértem Alexet, hogy menjen fel az emeletre, mert úgysem értene semmit a párbeszédből, és magyarázkodnom sem kell.
- Nagyon jó, hogy újra látunk téged- ölelt át szorosan Heike –Tudom, hogy már nem helyén való, de nagyot nőttél- húzódott még szélesebb mosoly arcára
- Nagyon örülök, hogy itt tetszenek lenni- magázódtam továbbra is, majd megpusziltam Norbertet
- Azt hiszem, már épp itt az ideje arra kérni, hogy tegezz minket. Kész nő vagy- mondta Heike
- Nagyon köszönöm- utaltam a tegezésre- Most lettem csak nagykorú. Örülök, hogy meglátszik- nevettem fel halkan, de már kicsit felszabadultabban  
- Fabi nem emlékszik rád, gondoltam jobb, ha most nem jön velünk…
- Még nagyon pici volt, mikor elmentem- bólintottam- jól van?
- Igen, nagyon is- sóhajtott egy nagyot Norbert és elmosolyodott- és mennyire hasonlít Sebastianra!
- Ő hogy van?- kérdeztem töretlen mosollyal, de egy kicsit meglátszott, hogy rosszul érint a téma
- Jól van, átadjuk neki, hogy üdvözlöd, de sajnos most nincs itthon. Éppen versenyen van
- És hogyhogy nem vagy ott, Norbert?- fordultam a férfi felé
- Azt mondta, majd elintézi egyedül… Nagy fiú már
- Mindig ezt mondja, de aztán kiderül, hogy ez nem igaz
- Igen… hidd el, semmit nem változott
- Gondolom érettségizik az idén…- sóhajtottam
- Igen. Sok dolga is van, főleg, a versenyzés mellett. De amint vége az iskolának a forma autók világába keveredhet.
- Nahát, ez nagyon szuper. Sok sikert kívánok neki, és remélem összejön, amit szeretne
A sütő hangot adott ki, ami azt jelentette, hogy kész a sütemény. Gyorsan kivettem a két tepsit, majd tányérra pakoltam a frissen kisült finomságokat, és kivittem az asztalra
- Annyira illetlen vagyok- csapok a homlokomra- kértek valamit inni? Van süti is, most lett kész
- Nagyon aranyos vagy Brook, de már sajnos mennünk is kell. Hivatalosak vagyunk ma estére, de véletlenül sem akartam elhalasztani az alkalmat, hogy láthassalak. Meddig maradsz… maradtok?
- Nem tudom, még gondolkozom ezen. De lehet, hogy visszaköltözöm, a jövő hónapban, de az is lehet, hogy csak a jövő évben. De nagy valószínűség szerint visszaköltözök ide. De talán még pár napot maradok, és azután indulunk vissza Amerikába
- Rendben, Kedveském- ölelt át Heike –ha bármire szükséged van, tudod, hol találsz minket. Ha minden igaz, Sebastian 2 nap múlva már itthon is lesz. Majd mondom neki, hogy látogasson meg
- Rendben- habogtam- mindenkit puszilok, és köszönöm, hogy itt voltatok- öleltem meg ismét a nőt, majd puszit adtam Norbertnak
- Mi is köszönjük. Szia- mondták mindezt egyszerre, majd kisétáltak az ajtón
Lassan becsuktam, majd visszamentem a nappaliba. Alex addigra már leért
- Nos, mit beszéltetek?- kérdezte mosolyogva
- Csak a szokásos… mikor akarsz visszamenni?
- Nem tudom. Ahogy neked jó. Azt mondtad, másfél hétig itt vagyunk, nem?
- Holnap után szeretnék visszamenni a fővárosba
- Miért?- kerekedtek ki a szemei és még a falatot is alig tudta lenyelni
- Mert így döntöttem. Megyek, lefürdök, és lefekszek aludni
Így is tettem. Este 8 órakor hajtottam álomra a fejem, és csak reggel 10 után kezdtem el felnyitogatni a pilláim.
Mikor megfordultam, Alex már nem volt mellettem. Előző nap este habár fürödtem, most is egy zuhannyal indítottam. Felfrissített, energiát, és még egy kis hangulatot is adott a naphoz. Amikor lementem, nem találtam senkit a konyhában. Szinte mindent felkutattam Alexander után, de sehol nem találtam. A telefonom is megnéztem, hátha hagyott üzenetet, de semmi… biztos nem mehetett olyan messzire, ha nem szólt, szóval nekiálltam reggelit csinálni. Elővettem egy kenyeret, amit még tegnap, séta közben vettünk, megvajaztam, raktam rá felvágottat, paradicsomot és salátát, rátettem még egy tükörtojást, majd ismét egy szelet kenyeret. Ínycsiklandozón nézett is, és az is volt!
Egy pohár kóla és eme finom reggeli mellett telepedtem le a tévé elé, és bekapcsoltam a készüléket. Az egyik régi kedvenc német mesém ment, így azon a csatornán hagytam, és elfogyasztottam, amit előbb az asztalra tettem. Már végeztem, mikor csöngettek. Nem értettem, hogyha Alex elment, miért nem vitt magával kulcsot…
Felugrottam, majd még egy pulcsit magamra véve kinyitottam az ajtót. Nem bírtam megszólalni, vagy megmoccanni
- Szia- köszönt a szőkeség- bemehetek?
- Persze… gyere be- léptem arrébb, bár mozdulataim nem voltak biztosak
- Mi járatban erre?- kérdezte mosolyogva, majd beljebb lépett
Rutinosan járkált a nappaliban. Mindent megnézett, még a konyhába is bekukucskált. Annyira különleges érzés volt újra látnom, de mégsem töltött el azzal a beteljesüléssel, amit ettől a pillanattól vártam. Annyira siettettem, és most itt van, mégsem érzek semmi különöset, nem tudok semmit mondani, mindössze válaszolni a kérdésére
- Gondoltam jó lenne hazalátogatni
- Igen. Ezt jól gondolod. 8 év után- beszélt lassan és hangjából haragot szűrtem ki
- Nem rajtam múlt- sóhajtottam egy nagyot, és úgy éreztem, elég keservesre sikeredett- Seb, már a 2. nap vissza akartam jönni ide, de nem engedtek. A nevelőszüleim… nagyon sok dolguk van, és nem tudtak volna eljönni velem egy hétre, vagy akár csak pár napra. Én győzködtem őket, de nem sikerült. Csak úgy engedtek el, hogy már nagykorú vagyok
- Nem írtál, nem hívtál, nem kerestél, pedig biztos, hogy tudod a számunk, a címünk. Annyira… mikor elmentél, olyan volt, mintha egy darabot szakítottak volna ki belőlem
- A mai napig ezt érzem. Nem tudtam elköszönni tőled, pedig annyi mindent akartam volna mondani. De… aztán megláttalak téged Hannával sétálni, és rájöttem, semmi értelme nem lenne annak, hogy elmondjam, mit érzek, mert ha én Amerikában leszek, te pedig itt, vele, a közelében, biztos, hogy nem fogsz rám várni 8 évet. És ezt teljesen megértem
- Miből gondolod, hogy nem vártalak volna meg?
- Ugyan, Seb. Legyünk reálisak. Lett volna egy olyan ember is, aki nem azt mondta volna, hogy még fiatal vagy, és fölösleges rám várnod?
- Tehát… ezzel azt akarod mondani, hogy neked senki nem mondta ezt?
- De… egy valaki
- És ki?
- Én mondogattam magamnak, és meg is tartottam. És látom rajtad, hogy te nem- sóhajtottam, majd elmosolyodtam- remélem, boldog vagy Hannával
Néma csöndben álltunk, és mikor Seb szóra nyitotta száját, kinyílt az ajtó. Egy kócos és izzadt Alex lépett be az ajtón, majd becsukta maga mögött. Mikor meglátott, ránk meredt, majd kivette füléből a dugaszt. Közelebb jött, és egy puszit adott az arcomra
- Szia, Alexander vagyok- nyújtott kezet Sebnek
- Sebastian- ráztak kezet
- Elmegyek, letusolok- mondta Alex, majd el is tűnt a lépcső fordulójában
- Látom, türelmes vagy- jegyezte meg cinikusan Seb
- Pár hónapja ismerem. Még… nem történt köztünk semmi
- Még?
- Ha most azt mondod, hogy elhagyod értem Hannát, és elutazol velem Amerikába, azt mondom, hogy soha nem fog megtörténni. De tudom, hogy nem fogsz itt hagyni semmit, szóval… ne álltassuk egymást
- Hannával 3 éve vagyunk egy pár…
- Gratulálok.
A szavak valahogy megakadtak. Nem volt több kérdés, nem érkezett több válasz. Gondolkoztam azon, hogy nekem kéne-e kérdeznem, de nem jutott eszembe semmi. Nem akartam tudni semmit az életéről, mindössze egy valamit akartam…
Közel léptem hozzá, majd karjaimat nyaka köré fontam, és elkezdtem magamhoz szorítani. Eleinte nem tett semmit, de aztán felemelte kezeit, és derekam köré fonta azokat. Arcom nyakhajlatába fújtam, és mikor kifújtam a levegőt, mocorgásából tudtam, hogy csikis területre tévedtem.
- Annyira sajnálom, hogy ezt akkor nem tehettem meg- suttogtam a fülébe, még mindig magamhoz szorítva
Ő sem engedett el
- Olyan hülye vagyok, hogy nem mentem utánad
- Szeretlek, Sebastian- engedtem el, hogy a szemébe tudjak nézni
- Én is szeretlek, Borsó- mosolygott édesen, majd lágy puszit adott arcomra
Visszatértem. Visszajöttem oda, ahol minden elkezdődött, de nem folytathatom. Pedig akarom! Minden ide húz, nem akarom itt hagyni ezt az egészet, de muszáj. Megígértem, hogy nem maradok itt, visszamegyek Zane-hez és Dianához, és befejezem a gimit, leérettségizek.
 Sebastian megváltozott, teljes mértékben. Habár már nem viseli a fogszabályzót, és magasabb, mint volt, ezek mind csak külsőségek. Akkor látom rajta a változást, mikor beszélek vele, és a szemeibe nézek. Sokkal komolyabb lett, eltökéltebb. És ez nagyon tetszett
- Meddig maradsz?- kérdezte végül ismét ő
- Nem tudom- sóhajtottam, és megráztam a fejem- szerintem még egy hétig
- És ki volt az a srác, aki bejött az előbb?
- Ő… a barátom, Alexander. De a nevét már tudod.
- Mikor ismerted meg?
- Júliusban. Azóta vagyunk nagyjából együtt
- Hogy nagyjából?
- Van egy idegesítő mostohatestvérem, aki le akarja csapni a kezemről…
- Milyen az élet Amerikában?- ült le a kanapéra, mintha tegnap lett volna itt utoljára
- Kérsz valamit inni, vagy enni?- kérdeztem, de csak megrázta a fejét, így én is lehuppantam mellé- más. Teljesen különbözik a két világ. Annyival szabadabb vagyok ott, kötetlenebb az életritmus. Már 16 évesen volt jogosítványom
- Még jó, hogy nem jártam arra. Már biztos, nem élnék- nevetett fel, mire én is nevetni kezdtem
- Nem is ütöttem még el senkit! Jól vezetek, nagyon is
- Ezt remek hallani
- De ahogy hallom, te is jól vezetsz
- Igen, nagyon jól értesült vagy. Ha minden igaz, jövőre a fomra3-ban fogok versenyezni- vigyorgott
- Akkor onnan már egyenes út vezet a forma1-hez, ami, Amerikában is van! Meg is látogathatsz- mosolyogtam
- Az jó lenne
Alex végül megérkezett az emeletről, és beszélgetésbe elegyedtünk. Mind a két fiú féltékenynek tűnt, de nem mutatták igazán. Cseverésztünk, mindent elmondtunk egymásnak Sebbel. Megoldottnak tűnt az elmúlt 8 év, de tudtam, hogy pár órányi beszélgetéssel nem lehet lezárni, semmissé tenni pedig végképp nem lehet egy ilyen hosszú fejezetet.
Annyira jó volt újra látni, érezni illatát és jelenlétét, a szemébe nézni, és nem csak egy képen keresztül. A pár óra végül jól elhúzódott és délután 6-kor hagyta el a házat a szőke pilóta.
A másfél hét, melyet régi otthonomban töltöttem nagyon hamar eltelt. Találkoztam még párszor Sebastiannal, Heike-vel és Norberttel is, sőt, még Fabit is megismertem. Alexszel komolyabbra szinte emeltük a kapcsolatunkat... lefeküdtem vele. Mikor egyszer elmentem Sebastian elé a suliba, szembe találkoztam Hannával. Látva a boldogságukat, már kevésbé élt bennem a remény, hogy valaha is ismét Sebastiannal leszek. Nem tudom, hogy őt mennyire érintette meg a találkozásunk, de nekem egyenesen jót tett.
Egy szerda délután repültünk vissza Amerikába, majd ismét folytatódott a szokványos életem, de sajnos megint Sebastian nélkül. Ismét nem vitt rá a lélek, hogy hívjam, és ő sem hívott, vagy keresett engem. Ismét megszakadni látszott a kapcsolat. Vagyis nem épült ki igazán, de neki ott a versenyzés, ami hatalmas összpontosítást igényel, nekem pedig itt a gimnázium…
2005-ben megcsináltam az érettségit, és mint megtudtam, Sebastian bekerült a forma 3-ba. Nagyon örültem neki!
2007-ben még mindig Amerikában voltam, és egyetemre jártam. Zanet követve a jogi pályát választottam, de szabadidőmben a hobbimnak, a rajzolásnak hódoltam.
Olyan gyorsan pörögtek az évek, hogy szinte időm sem volt változtatni. Az Alexanderral való kapcsolatom véget ért, még 2008-ban, de 2 évvel később a sors ismét összehozott minket, és remek barátok lettünk. Azok után, amiken együtt átmentünk, jó is egy ilyen barát.
Nem tudom, hogy Diana és Zane hogy tudták elérni, de mind Tessa, mind pedig én még otthon élünk. 22 évesen már munkába járok, és pénzt keresek- nem is keveset-, és mégis velük élek. Tessa csak élősködik rajtuk, és kiéli fiatalkori álmait. Sajnos nem jött össze neki a szurkolás, de állítólag jelentkezett egy főiskolára, vagy valami továbbképzésre, ahol koreográfus lehet. Ugyanannyira nem jövünk ki, mint régen, de még mindig nem vagyok tisztában a haragja forrásával. De egyre gyakrabban tudom kizárni az életemből.
2012 azonban nagyon sok változást hozott, mindnyájunk életbe. Én lassacskán már elköltöztem otthonról, és olyan körbe kerültem, ami nem, hogy beszippantott, teljesen magával ragadott és egyedivé tett. És ezt persze megkoronázta a szerelem, ami kivételes könnyedséggel hullott az ölembe. Habár ezt csak most tudom így igazán elismerni. Tény, hogy ismét mindent a forma1 forgatott fel, de most először… köszönöm, Száguldó cirkusz!