20. rész

20.          rész

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon rég írtam, de már majdnem túl vagyok az érettségi időszakon, így kicsit több időm van a blogra, és egyebekre. Remélem, hogy örültök a résznek, még, akik így vagytok több hónapnyi kihagyások miatt, amelyeket szörnyen röstellek. Nem tudom, hogy mikor tudom hozni a következő részt, de június végén van az évzáró, azután remélem rendszeresen tudok jönni :) Ebből a történetből még 2-3 rész van hátra, aztán befejezem a Boxutcai találka második évadát, és majd kaptok egy kis meglepetést is! Következő jelentkezésemig mindenkinek jó egészséget és kellemes nyarat kívánok, pláne, hogy már alig van hátra a suliból! Kitartást, élvezzétek az életet, és várjátok a nyarat!! Aki netán érettségizne, annak kitartást, tudom, min mentek át! ;) 

Ezer csók, drága olvasóim!

*Chrisee

Beültem a meleg autóba, és a fejem a hideg ablaknak támasztottam. Majdnem megfagytam, az arcom mégis tüzelt. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben.
A sofőr azonnal indult, amint beszálltam. Viszont mikor egy helyen rossz felé kanyarodott le, megszólaltam:
- Rossz felé kanyarodott. Én nem erre lakom- mondtam viszonylag halkan, nehogy elsírjam magam
- Pedig most erre fog. Egy darabig- válaszolta az ismeretlen hang, és vezetett tovább az eddigi tempóban.
Ekkor néztem rá a férfira, akinek a hangja még csak nem is volt ismerős.
- Ki maga?- kérdeztem felé fordulva- nem maga volt az, aki elhozott a lakásomból
- Megnyugodhat. Nem is az leszek, aki visszaviszi
- Ezt hogy értsem?
- Nem kell sehogy. A Nevem mellesleg Patrik, kedves Brook
- Tudja a nevem… viszont nekem a magáé nem ismerős. Szóval? Honnan ismer?
- Ezt a témát jegelném, egyelőre
Itt csönd következett. Én nem tudtam mit kérdezni, az agyam és a reflexeim lassúak voltak a bortól, és a fáradtságtól. És, persze a zaklatottság, amit Harry okozott az információjával…
- Azt tudtam, hogy nem az az izgulós fajta… de hogy ennyire?- törte meg a csendet
Ujjaim az üvegre tettem, és azt játszottam, hogy az elhaladó lámpaoszlopok tetején futkosok velük.
- Amúgy is egy kínos és nemkívánatos beszélgetés várt volna rám- vontam vállat
- Megkérdezhetem, hogy miért?
- Meg, persze
Egy pár másodpercig ismét csendbe burkolóztunk, csak az autó motorját hallottuk, és az ablaktörlő szakaszos mozgását, ahogy az időközben eleredő esőcseppeket eltávolítsa a szélvédőről.
- Nagyon szellemes- jegyezte meg a férfi- ez azt jelenti, nem akar velem beszélgetni?
- Erről nem. Hova visz?
- Meglepetés
- Nincs nálam útlevél. Ha nagyobb utat tervezne
- Miért, hova repülne a legszívesebben?
- Németországba- sóhajtottam és egy pillanatra lehunytam a szemem
~ 1997
Az iskolából ballagtam haza Sebastiannal, és éppen az egyik gokartos versenyéről mesélt. Annyira beleélte magát, hogy nem figyelt a lába elé, és megbotlott a járdaszegélyben. Gyorsan mellé guggoltam, hogy megnézzem, van-e valami baja, aztán kezet nyújtottam, hogy felsegítsem. Persze, hatalmas vigyor volt a fejemen, hogy hogy lehet valaki ilyen béna.
- Hagyjál, nem kell a segítséged!- förmedt rám, majd magától felállt
- Most mi a baj?- kérdeztem kicsit sértetten
- Fel tudok állni magam is- jelentette ki- és nem kell röhögni azon, hogy elestem. Meg is halhattam volna!
- Azért ne túlozzunk- vigyorogtam még jobban, és próbáltam visszatartani a kirobbanni kívánó nevetést, hogy ne bántsam meg még jobban
Tovább indultunk, de néma csöndben haladtunk.
- Az előzésről meséltél, a hármas kanyarban- szólaltam meg az utcánk elején, hogy végre ne a durca fejét kelljen néznem, és hallgatnom, ahogy sértődötten fújtat
- Megelőztem és kész. Megnyertem a futamot- vette rövidre, mikor az előző 5 előzést utcákon át fejtette ki
- És, nagy kupát kaptál?- kérdeztem mosolyogva
- Szerinted?- vágott vissza- a győztesek kupája mindig nagy
- Jól van, csak kérdeztem…
- Ne kérdezz hülyeségeket!- förmedt rám, és befordult a kapujukhoz minden köszönés, vagy szó nélkül
Néztem utána, de nem nézett vissza. Csak becsapta maga mögött a kaput, majd felcaplatva a lépcsőn a bejárathoz benyitott, és azt is becsapta.
Nagyon szomorú voltam azon a délután. Sebastian megbántott, pedig ilyet még sosem tett. És én sem éreztem még ilyet. Belém mart a fájdalom és a keserűség. Egy- két csepp könnyem kicsordult, de azt gyorsan letöröltem az arcomról, és hazamentem. Mikor beléptem, ledobtam a táskám és leültem a konyhába az asztalhoz. Anya épp kivett valamit a sütőből.
- A legjobbkor- mosolygott rám, és adott az arcomra egy puszit, majd visszatért a serpenyőkhöz a tűzhelyen- milyen napod volt?
Nem válaszoltam, csak keresztbe tettem a kezeim, és kalimpálni kezdtem a lábaimmal. Anya biztos érezte, hogy baj van, mert megtörölte a kezét a konyharongyba és odaguggolt mellém. Szétszedte az erős csomót mellkasom előtt, és megfogta az egyik kézfejem.
- Elmondod, mi történt?- kérdezte lágy, kedves hangján- szerintem tudok segíteni
- Seb az…- kezdtem morcosan
- Megbántott?
- Igen- szipogtam
- Mi történt?
- Hazafelé jöttünk, és ő elesett. Én kinevettem, mert vicces volt, de aztán segíteni akartam. Ő meg ellökött, és hazafelé nem is szólt hozzám. És azt mondta, hülyeségeket beszélek- folytak a könnyeim
Anya felállt, és szorosan hasához szorította a fejemet. Simogatott, amíg meg nem nyugodtam, aztán megint leguggolt hozzám.
- Tudod, csak azt tudjuk megbántani, akit igazán szeretünk
- Ez mit jelent?- kérdeztem a könnyem törölgetve
- Azt, hogy te nagyon szereted Sebastiant. És ő is téged, mert nem sértődött volna meg a nevetésen, ha nem így lenne
- Nem tudom, hogy megbocsát-e nekem
- Ugyan, kicsikém! Akik szeretik egymást, mindig megbocsájtanak egymásnak. Történjék bármi. Szerintem, Sebastian bármit is tesz, vagy te bármit is teszel, titeket sosem lehet egymástól elválasztani
- Ezt honnan tudod?
- Anya megérzés- mosolygott, és egy puszit adott az arcomra- na, éhes vagy?
 ~
Kinyitottam a szemem, és anya kedves arca helyett csak a sötét éjszakát láttam magam előtt, és az esőcseppeket a szélvédőn
- Megjöttünk- mondta mély hangján Patrik- most itt fogsz lakni egy darabig
- Jaj, csak nem elraboltál?- kérdeztem cinikusan, majd kiszálltam az autóból
Követtem Patriket, ahogy azt korábban kérte, és egy motelszobába vezetett. Két ágy volt a helyiségben, krémszínű ágyneművel és ugyanolyan színű függönyökkel. Két kanapé, egy kis tévé, meg egy váza virág a két ágy közötti éjjeliszekrényen.
- Ez most komoly? Egy ilyen lepukkant helyre hoztál?
- Kerülni akarom a feltűnést
- Én meg a csótányokat… - sóhajtottam, majd leültem az ágyra- és, most mit akarsz? Váltságdíjat? Megerőszakolni?- kérdeztem, és eltűnődtem azon, mikor váltottunk tegező viszonyba
- Valóban szép nő vagy, de jelenleg nem ez a tervem- leült az ágyra és levette a cipőjét- és pénzem is van elég, nincs szükségem ilyesmire
- Ahhoz képest elég lepukkant helyen laksz… Szóval, mi a terved?
- Az egyik ismerősödnél van az, ami az enyém
- Nagyon sejtelmes. Elárulnád, mi az?
- Egy nyakék, ami még Diana hercegnőé volt
- Na, basszus!- csattantam fel- engem a testvérpárok üldöznek…- sóhajtottam
- Szóval tudod, hogy ki vagyok?
- Így már igen. Vagyis most vettem észre a hasonlóságot. De nekem a bátyád azt mondta, hogy megint valami drogügyletbe keveredtél
- Az csak azért volt, hogy utaljon pénzt a számlámra
- Szóval mégis kéne az a váltságdíj- jegyeztem meg
- Azt akarom, hogy szerezze meg a kis barátocskád a nyakéket Teesától, mert Ginának ez eléggé nehezére esik
- Sebastianra gondolsz?
- Igen
- Nem tudom, mennyire fog az most menni
- Miért?
- Kicsit összekaptunk
- Min?
- Mint már mondtam, semmi közöd hozzá. És, ha most megbocsájtasz, most lefeküdnék aludni
- Akkor is meg fogod nekem szerezni azt a hülye nyakláncot!
- Jó, jó. Csak nyugi
Levettem a kabátom és bebújtam a takaró alá, majd ott levettem a ruhám.
- Min kaptatok össze Ginával? Ahogy hallottam, mikor még a bátyád felesége volt, nagyon jól megvoltatok
- Elvitte a nyakláncot, elrejtette, de nem volt képes visszaszerezni
- Miért, nem neki loptad?
- Először de. Csak aztán megtudtam, hogy mennyit adnának érte, ő meg ezért elrejtette. De aztán pénz szűkébe került, szóval…
- Szóval megint összehozott benneteket a kapzsiság
Erre nem mondott semmit.
- Ó, az az átkozott pénz… - csóváltam a fejem- Nem pénzsóvár kurvákra kéne menned, és akkor nem történne ilyesmi
- Az én problémám, én oldom meg, és tanács sem kell- csattant fel
- Jó, én csak mondtam- tettem fel védekezőképp a kezem
A párbeszédünk abbamaradt, úgyhogy a fal felé fordultam, és álomra hajtottam a fejem.
Fáradtan ébredtem meg, még a sötétben. Ahogy kinyitottam a szemem, homályosan láttam, ahogy két sötét alak verekszik. Gyorsan kidörzsöltem az álmot és a könnyeket a szememből, hogy végre tisztán láthassak. Patrik volt az és Harry.
- Te jó ég, ne verd már annyira- ripakodtam Harryre, aki a testvérét püfölte
- Jól vagy?- kelt fel hirtelen és azonnal felém fordult
- Nem, elég fáradt vagyok. Mellesleg, hogy találtál rám?
- Mikor láttam, hogy a sofőröm a garázsban fekszik, eszméletlenül, tudtam, hogy baj van. Lekértem a telefonod GPS adatait a szolgáltatódtól, és idáig követtelek
- Hát, ez nagyon kedves- mosolyogtam rá- de most hazaviszel? Lezuhanyoznék, és végre kényelmesen aludnék. Irtózatos ez az ágy- ásítottam
- Látom, nem vagy képben- mosolygott rám, és hirtelen elkapott, mikor felállva az ágyból elvesztettem az egyensúlyom
- Leitattál. A te hibád- fészkeltem be magam puha zakójába, és elaludtam
Reggel szörnyű fejfájásra ébredtem, és két villogó szempár is meredt rám
- Mégis mi a franc?- kérdezte idegesen Sebastian
- Tssssssh! Iszonyatosan fáj a fejem- dörzsölgettem a fejem- inkább hozz aszpirint, Mr. Lepedőakrobata
- Miről beszélsz?
- Hozod már az aszpirint?
Sebastian kiment, majd fél perc múlva visszajött egy pohár vízzel, meg két bogyóval. Gyorsan bevettem mindkét pirulát, és megittam rá a két deci vizet.
- Na, ha felkeltem, majd beszélünk- süppedtem vissza a meleg párnámra, és azonnal elaludtam.
Mikor ismét kinyitottam a szemem, már csak tompa fények szűrődtek be az ablakon. Remek, megint van már vagy fél3… Felkeltem, a tükör előtt megdörzsöltem a szemem, de amint láttam, hogy hogy nézek ki, a fürdőbe mentem. Fél órán keresztül fürödtem, aztán felfrissülve belebújtam pár kényelmes göncbe, és kimentem a szobából. Sebastian a téve előtt ült, de az még csak be sem volt kapcsolva. Csak bámult maga elé.
- Csináltál valamit reggelire?
- Te ezt tényleg ennyivel intézed el?- fordult felém idegesen
- Mit? Hogy éhes vagyok? Jó lenne ennyivel elintézni, de, ahogy látom, nem csináltál semmit, szóval nekem kell
- Hajnali fél2-kor egy férfi hoz haza a karjaiban úgy, hogy kába vagy, plusz meztelen a kabátod alatt. Szerinted ezt ennyivel el lehet intézni?
- Harryre gondolsz? Semmi nem történt
- Akkor hogy lehet, hogy szinte meztelen voltál?
- Bőven volt rajtam bugyi és melltartó. Mellesleg, az öccse vitt rossz helyre
- Az öccse?!- csattant fel hangosan
- Igen, az öccse. Akit mellesleg Te is jól ismersz
- Én nem ismerem sem ezt a Harryt, sem az öccsét, akárki legyen is az- fújta
- Akkor most jól figyelj- vágtam le a pultra hangosan a tejesüveget úgy, hogy kiömlött a tartalma- te vetted igénybe a kurvái szolgáltatását, szóval neked kell ismerned. Mikor tegnap Harry mondta, hogy több mint tizenöt alkalommal vetted őket igénybe, nem akartam hinni a fülemnek, de abból, hogy már Patrik is jól ismer, csak arra tudok gondolni, hogy nagyon is neki volt igaza, és Te hazudsz nekem. Mint mindig. És, még mindig
Nem szólalt meg, csak ült a kanapén. Ült ott és bámult rám. Annyiszor pörgettem ezt az agyamban. Hogy hogyan kell ezt kezelnem. Volt az elképzeléseimben ennél jobb is, de rosszabb is. Egy dolog volt, amit nem tudtam sehogy elgondolni: a reakciója. Bármit mondok is.
- Összesen 17 lány volt- szólalt meg végül
Mikor kimondta a számot… becsuktam a szemem. Arra a Sebastianra gondoltam, aki tíz évesen előttem feküdt a földön, elterülve, háta közepén a szürke hátizsákkal. Akkor is megbotlott. Mind a tizenhét lánynál. Mindig csak megbotlott. Akkor is magától állt fel. Most is fel fog?
Anya szavaira gondoltam. Arra, hogy mit is mondott. Hogy elválaszthatatlanok vagyunk Sebbel. Vajon most is ezt mondaná? Vajon most is azt mondaná, hogy érdemes megbocsátanom? Hogy állandóan hazudik, de mikor leleplezem, akkor elmondja az igazat? Ezt is meg kéne bocsájtanom? Anya! Miért nem vagy itt nekem?
Szemeim könnybe lábadtak, nem tudtam, mit kéne tennem. Tartsam őket csukva, hogy ne lássa Seb, mennyire megforgatja bennem azt a bizonyos tőrt minden szavával? Vagy nyissam ki, hogy ő is tisztában legyen ezzel?
Amíg ezeken gondolkoztam csukott szemekkel, ő odajött hozzá, és átölelt. Szorosan ölelt. A teljes szeretetével. És akkor tudtam valamit: hogy jó. Jó ott vele, jó ott a karjaiban, és nem tudom, hogy valaha, mással érezhetem-e ugyanezt. Itt vagyok Sebbel. Az érzés jó. De hogy mit érzek általában? Megrekedtem egy kapcsolatban, amiből már több tíz éve nem tudok kitörni? Nem tudom elengedni, mert a múltamhoz és a szüleimhez köt? Nem tudom. Csak azt, hogy ez így jó. Most jó.