5. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy késtem egy kicsit, de hivatalosan jelentem, hogy leérettségiztem! A kellő dokumentumokat elküldtem, így már csakis a blogra szánom az időm, a történetekre és a szórakozásra! :)

Remélem örültök, hogy ismét hoztam egy részt. Köszönöm az előző részhez a pipákat és a kommentet. Örülök, hogy olvastok és tetszik, amit írok. Holnap nyaralni megyek, így majd csak egy hét múlva tudok részt hozni, de addig megpróbálok minél több részt írni, hogy aztán sűrűn hozzam a folytatást. 

Ezer csók Nektek, Drága Olvasóim! Szép, élményekben és pihenésben gazdag nyarat kívánok!

*Chrisee

5. rész

Titkok és kívánságok

~ Katy
Az Annával töltött hétvége csodálatos volt! Végre kikapcsolhattam, és őt is jó volt újra látni és időt tölteni vele. Adrian, a párom szokás szerint dolgozott, így otthon úgyis csak unatkozni tudtam volna.
Ahogy teltek a napok, Anna szerencsére egyre jobban megnyugodott, és már csak esténként pityeredett el. Az első napokban ugyanis naponta legalább tízszer elsírta magát…
Szombat délután volt már jócskán, mikor hallottam csörögni Anna telefonját. Nem találtam sehol a lányt, így gondoltam felveszem a készüléket mielőtt még leteszik, majd megkeresem. Mikor megláttam, ki keresi, eltántorodtam a gondolattól, de a két perc után is tartó csörgés miatt gondoltam fontos, így csak beleszóltam.
- Ez itt Anna telefonja, Katy vagyok- mondtam flegmán és unottan, majd elindultam az emeltről, hogy megkeressem barátnőm
- Szia…- mondta kicsit meglepetten Sebastian- Anna a közelben van? Szeretnék beszélni vele
- Gondoltam, hogy ezért hívod- jegyeztem meg cinikusan a telefonba- nem tudom, hol van, de megkeresem. Miért akarsz beszélni vele?
- Az az én dolgom- mondta kicsit ingerülten- megtaláltad már?
- Nem, de ha ilyen kedves vagy, inkább nem is akarom, hogy meglegyen. Most nagyon érzékeny, ne legyél hülye- hangsúlyoztam ki az utolsó szót
A nappaliban találtam rá a lányra, a tévét bámulta. Odaléptem mellé, lekapcsoltam a távirányítóval a hangos berendezést, majd felé nyújtottam a készüléket.
- Kimi?- kérdezte vigyorogva
Megingattam a fejem
- Sebastian- fintorodtam el
Nagy levegőt vett, majd elvette a készüléket
- Szia- köszönt neki- kösz, jól. Neked hogy megy?.... Nem…. nem is akarom… magasról teszek rá… erre még magasabbról…. te most csak baszakodsz velem, ugye?... Te nem vagy normális… mi vagyok én? Bébi csősz?...Rohadt sokkal jössz…ezt nem ígérem… tudod, hogy megteszem… na akkor most frissíthetsz a winchesteren…minimum a bonbon…a marcipános a kedvencem…tudom, hogy nem tudod, mert sosem tudtad…kengurut… persze, hogy plüssben!... Jó… igen, örökké. Elég sok idő az… jó, legyél óvatos!... sosem vagy az…na megyek, megnézem… jó, nem kell többet elmondani, tudom, hogy hálás vagy… igen… ha látod Kimit mond meg neki, hogy üdvözlöm. És este mindenképpen hívjon… a padockban tuti, hogy összefutsz vele… szia
Anna letette a telefont az asztalra, majd rám nézett. Furcsa érzések kavarogtak benne, láttam a szemében, hogy felzaklatta a Sebbel való telefonbeszélgetés.
- Na, mit akart?- kérdeztem, de nem sikerült annyira kedvesre, mint akartam
- Azt kérte, menjek át a lakására, mert Sophia nem veszi fel a telefont és azóta nem hallott felőle, amióta eljött hozzám a kórházba
- Annak már jó ideje
- Tudom. De menjünk, nézzük meg
- Komolyan el akarsz menni?- kerekedtek ki a szemeim
- Szépen megkért rá- vont vállat- amúgy sincs jobb dolgom. Elvileg itt van valahol a kulcs
- Jó, attól még nem kell mennünk- fontam össze a karjaim magam előtt
- Katy- nézett rám- ismerem a ház minden zugát. Tele van a pince jó borokkal. Hatalmas a medence és van teniszpálya. És beszerzett egy új jakuzzit. Szerinted ezeket kihagynám, mikor ingyen felajánlja?- kérdezte vigyorogva, majd fel is pattant- felveszek egy fürdőrucit meg pár göncöt és indulhatunk is- kacsintott
Nagyjából húsz perc alatt értünk el Sebastian házához, ugyanis Anna Kimi Maseratiját hozta ki.
- Te egyszer megölsz- szálltam ki remegve a fekete sportkocsiból
- Ferrari motor- vonta meg a vállát, majd az ajtóhoz lépett
Hamar beértünk a házba. Vagy fél órán keresztül szólítgattuk meg kerestük a lányt, de egy lelket sem találtunk.
- A garázst még nem néztem- ugrott fel Anna a kanapéról- ha ott nem találok semmit, akkor hozok bort, meg bekapcsolom a jakuzzit- vigyorgott és elindult a ház hátsó felébe.


~ Loren
Nagyon sok minden történt azóta, hogy Sebastian gyakorlatilag faképnél hagyott az austini nagydíjon. Persze, közbejött a balesete is, de azután sem igazán akart velem beszélni, mivel most Annácskát ejtve Sophia lett nála a középpontban.
Ahogy erre gondolok, mindig ideges leszek és ilyenkor a szemgolyóm forgatom.
Január az a hónap, amikor a sportág a leginkább unalmas. Minden pilóta otthon van, a családjával meg a barátaival, semmi bemutató, szinte semmi program, amit a sajtós egyedül ne tudna ellátni. Britta persze Svájcban van, vagyis általában, Sebastinnal, én meg hallgathatom, mennyire hiányzik neki a finn barátja.
Aaronnal a kapcsolatunk alakulgat, de nem igazán gondolok sokat a dolgokba. Rengeteg pénze van, szép és drága ruhákat vesz nekem, jó helyekre visz vacsorázni, és bemutat olyan körökben, amikről még csak álmodni sem mertem.
Régen ennyi elég lett volna. A családomban minden oké, a munkám révén nem szenvedünk semmiből hiányt. Van egy férfi az életemben, aki képes lenne eltartani és szeret. Nekem mégis Sebastian kell. Egyszerűen nem tudom elfelejteni a csibész mosolyát, a kedves arcát, a csillogó kék szemeket, és azt az apró mozdulatot, mikor a füléhez nyúl, ha nincs válasza egy kérdésre.
Újévi fogadalomként Sebastian megszerzését tűztem ki. Anyuval eltávolodtunk egymástól és mivel nekem jobban tetszett a gazdagok élete, Aaronnal töltöttem a legtöbb időt, illetve a barátaival. Sokan azt állították, hogy megváltoztam, és furcsa dolgaim voltak, de nem akartam hinni nekik.
Teltek a hónapok, és én egyre jobban untam magam, mikor végre bejött a hívás Brittától. Az Ausztrál nagydíjra engem jelöl ki Sebastian mellé sajtósnak, ugyanis neki családi gondjai akadtak. Meghalt szegény nagyi. De sajnálom – mondtam magamban gúnyosan és mosoly kúszott a számra. Sebastian egész hétvégén csakis az enyém…
Christian is elfogadta, hogy ezen a hétvégén én helyettesítem Brittát. Tény és való, hogy rengeteg dolgom volt, de próbáltam már mindent egy héttel korábban elintézni, hogy Sebastian érkezésére szabad legyek és neki szentelhessem minden időmet.
Kedden az irodámban dolgoztam, gőzerővel, mikor kopogtak. Gyorsan firkantottam még pár szót egy lapra, aztán jeleztem a kint álló illetőnek, hogy bejöhet. Egy szőke fej és egy hatalmas, fehér mosoly bukkant fel
- Sebastian- daloltam és azonnal mosolyogni kezdtem- jó látni
- Szia!- jött be és becsukta maga mögött az ajtót- a beosztásom már készen van?
- Lassan, de igen. Estére szerintem már oda tudom adni, még pár dolog nem tejesen biztos
- Oké. Köszi. És nagyjából mi várható?
- Sok interjú. Az évadnyitó mindig nagy meló- fújtam egyet és részvéttel néztem rá
- Ha kell segítség, csak szólj. Szívesen segítek, ha valami nem megy
- Hát, elkísérhetnél ebédelni- pattantam fel- már elég rég óta nem ettem semmit
Egy ebéddel kezdődött, aztán szinte egész héten együtt voltunk. Szerdán egy hajnali géppel utaztunk, és amint odaértünk, kezdetét vette a hajsza. Interjúk, találkozók, pályabejárás, autogramosztások, tesztek, megbeszélések, stb. De Sebastian mégsem tűnt az igazinak.
- Mi bánt?- kérdeztem, mikor bementem hozzá a pihenőjébe. Épp a pólóját vette le. Egyáltalán nem bántam a látványt, így még a kanapéra is leültem- talán túl zsúfolt a napirended?
- Nem, dehogy- sóhajtott egy nagyot, majd félmeztelenül ledobta magát mellém a kanapéra- Sophi nem veszi fel a telefont, mióta eljöttem otthonról. Sőt, még csak el sem köszöntem tőle, mert már akkor sem láttam, mikor eljöttem otthonról
- Miért? Nem mellette ébredtél?
- Bonyolult- nyúlt ismét a füléhez, a jól ismert mozdulattal
- Szerintem megértem- érintettem meg a kézfejét, majd az ölembe helyeztem
- Anna… ő egy lány volt az életemben, akiről mindenki azt mondja, hogy fontos volt… De én nem emlékszem rá. Aztán jött azzal, hogy visszaadott egy gyűrűt, amit elvileg én adtam neki. Az a nagymamám gyűrűje volt, mi nekem nagyon sokat jelent, és nem osztogatnám akárkinek. Azután kiderült, hogy terhes, és hogy az én gyerekemet várja, mert már a családalapítást terveztük. És hétfő éjjel Kimi hívott a kórházból, hogy Annával baleset történt, és elveszítette a babánkat. Engem ez… nagyon mélyen érint. Abban az egy gyerekben láttam még esélyt arra, hogy valahogy visszakapjam az emlékeim. Sophiát viszont bántotta a dolog. Vagyis nem mondta, de láttam rajta. És ezt el is akarom mondani, hogy ő mindennél fontosabb nekem, de ugye nem tudom elérni
- Tehát Anna Svájcban van…- gondolkoztam hangosan
- Igen, most Kiminél lakik
- Együtt vannak?- kérdeztem kíváncsian, mire meglepődötten nézett rám
- Nem hiszem- kezdte zavartan- vagyis, én azt látom Annán, hogy tényleg szerelmes belém. És engem szeret, nem Kimit. Ők csak barátok
- Mindig így kezdődik- sóhajtottam lemondóan és láttam, hogy Sebastian elbizonytalanodik. Nem akartam visszalökni Anna karjaiba, így jobb ötletem támadt- ha Anna úgyis Svájcban van, miért nem kéred meg, hogy nézze meg Sophiát? Lehet, hogy valami baja esett egyedül, abban a nagy házban és talán még a környéket sem ismeri…
- Nem hiszem, hogy ez Annának való feladat. Nem igazán kedvelik egymást. Amúgy is, nagy trauma érte, még pihennie kell
- Ugyan! Kell neki egy kevés mozgás! De te tudod- mondtam, és felálltam a kanapéról- Viszont semmiképp se aggódj!- fogtam meg a vállait, és közel hajoltam hozzá- biztos, minden rendben van- nyomtam egy puszit a homlokára, majd kimentem a szobából
Ha Anna és Sophia összevesznek, nekem az lesz a legjobb. Sophia majd eltünteti az útból az idegesítő magyar csajt, amiért ismét menekülnie kell majd. És így Sebastian csak hozzám rohanhat majd segítségért. Tökéletes terv! Legszívesebben hátba veregetném magam.
Ahogy kifelé tartottam a home-ból, rezegni kezdett a telefonom. Mikor megláttam, hogy Aaron az, megforgattam a szemeim és gyorsan elutasítottam a hívást. Mindeközben nem is figyeltem az utat, így egy mellkasba ütköztem. Ahogy felnéztem, elállt a lélegzetem
- William! Te mi a szart keresel itt?


~Sophia
Arra ébredtem, hogy fáj a fejem és kényelmetlen helyzetben fekszem. Képek villantak be egy autóútról és egy autó belsejéről, de nem tudtam összerakni a képet. Zavart voltam, és ki is volt száradva a szám. Körbenéztem  a szűk szobában és akkor láttam meg Travist.
- Mit akarsz?- kérdeztem rekedt és gyenge hangon, a cserepes számat nyalogatva
- Ha kicsit jobban leszel, akkor majd számolunk- mosolygott gonoszan Travis- addig is. Kérsz valamit? Enni, vagy inni?
- Vizet- nyögtem
Lassan felállt, és hozott nekem egy üveg ásványvizet. Eloldozott, hogy rendesen meg tudjam inni. Szinte pillanatok alatt megittam az egész üveggel
- Nem hiszem, hogy erre még szükség lesz- utaltam a kötélre, amit ismét elkezdett visszatekerni a csuklóm köré
- Dehogynem- folytatta munkásságát- túl sokszor vertél már át. Most nem hagyom .
Ahogy ott feküdtem az ágyon, összekötött kezekkel és lábakkal, Sebastian jutott eszembe.
- Milyen nap van?- kérdeztem hirtelen
- Csütörtök. Miért?
- Azóta nem ettem és ittam?- képedtem el
- Persze, hogy ittál meg ettél!- csattant fel Travis- csak nem emlékszel. Megjegyzem, elég sokat tudsz enni… napi négyszer
- Hogy lehet, hogy nem emlékszem ilyesmire?
- Elég erős gyógyszert kaptál
- Miért nem adsz többet?
- Most józanul van rád szükségem. El kell számolnunk az utolsó üzlettel, meg az utazgatásaim költéségével…
- Nincs pénzem- nyögtem, még mindig erőtlenül- de Sebastian keresni fog, ha sokáig tartasz itt
- Biztos lehetsz abban, hogy sokáig leszel itt- kúszott gonosz vigyor arcára- és nem hiszem, hogy Sebastian veled tudna foglalkozni. Most épp versenyhétvégén van, ha hazaér, akkor pedig Annát fogja pátyolgatni, aki elvesztette a babáját
- Te erről honnan tudsz?
- Vannak kapcsolataim- vont vállat- de most aludj még egyet. Akkor gyorsabban kimegy a szer
Odajött hozzám, betapasztotta a szám egy vastag szigetelőszalaggal, majd diadalittasan kisétált a szobából. Meglehetősen nagy szarban vagyok…