7. rész

Sziasztok!

Ezer bocsánat, hogy ilyen sokat késtem a résszel és még rövid is lett! Ígérem, hogy a legközelebbit már hamarabb hozom és hosszabb lesz ;)

Köszönöm a komit és a pipákat az előző részhez! Hétvégén magyar nagydíj, remélem, már várjátok! Aki megy ki, annak jó szórakozást és szurkolást, aki otthonról nézi annak pedig szintúgy! 

Élvezzétek ezt a jó meleget, a nyarat és a szabadságot! Most mindent szabad ;)

Ezer csók, Drága Olvasóim

*Chrisee

7. rész

Vonzalom 

~ Anna
Jó volt Kimi karjaiban lenni, ilyen hosszú idő után. Habár, még nem történt köztünk semmi testiség - a csókokon kívül – mindketten éreztük, hogy valami van a levegőben, de egyikünk sem merte kimondani. Szerintem ő félt, hogy engem a Sebastian elleni érzéseim vezetnek, én pedig féltem attól, hogy a jelenlegi állapot csak egy pillanatnyi fellángolás, és amint Sebastian visszanyeri az emlékeit, visszarohanok a karjaiba. Nem akartam, hogy ilyesmi megtörténjen. Talán magamban már
elfogadtam, hogy lehet, soha nem kapom vissza az én németem, de még mindig reménykedtem. És igaz az a mondás, hogy a remény hal meg utoljára. Azt hiszem, ameddig élek, addig abban reménykedek, hogy Sebastian visszanyeri az emlékeit. Ez a remény azonban gátat is szab az életemnek. Ő az első szerelmem, és mindig az első a legigazibb. Amire mindig emlékszünk, és amit sose lehet elfelejteni. Ha viszont új életet kezdek akár Kimivel, akár bárki mással, ezeket a dolgokat el kell temetnem annyira mélyre, hogy sose törhessenek elő. Hiszen, ha egyszer mindez az eszmefuttatás bekövetkezik, akkor tönkretehetem a családom életét.
- Min gondolkoztál el? – szakított ki Kimi hangja a gondolataimból
A mellkasán feküdtem és átkaroltam. Egyszerűen birtokoltam. Éreztem, hogy olyan sokáig volt messze tőlem, hogy már soha nem akarom elengedni. Felnéztem rá és mosolyogtam. Olyan tökéletes látványt nyújtott fürkésző tekintete, amint belém mélyedt.
- Miből gondolod ezt?- kérdeztem vissza
- Vakargatod az oldalam- rántotta meg finoman és lezserül a vállát, amolyan „Kimisen” és csibész mosoly csúszott az ajkára
- És ez azt jelenti?- vontam fel szemöldököm
- Mindig vakargatsz valamit, ha gondolkozol. Vagy a körömágyad, vagy a karod, a combod… Sorolhatnám
- Micsoda megfigyelő, Mr. Räikkönen!- kezdtem el körözni bal mutatóujjammal a mellkasán, majd haladtam lefelé a hasán- én is tudok valamit rólad- mondtam kissé elfojtott hangon, és szemeimmel a kezemet követtem, amint az már meztelen hasán játszott
- Igen? És mit?- kérdezte kissé elfojtott hangon, mikor a csípőjén lévő nadrághoz értem a kezemmel
- Hogy a feszült testtartásod és az elfojtott hangon szólt kérdésed mit is jelent…- vándoroltam tovább és kezem a farmerja alá csúsztattam
Mellkasa hirtelen megemelkedett és jobb keze már el is kapta csuklómat és elhúzta azt az előbbi helyéről. Nem mertem megszólalni, sőt, még levegőt sem mertem venni. Egyszerűen csak tartotta vékony csuklóm az erős ujjai között, és megállt a levegőben. Hezitált. Visszategye az előbbi helyére, vagy jobb lesz menni reggelizni? Nagyjából egy percen keresztül nem történt semmi, majd visszatette kezem a mellkasára és elengedte a csuklóm.
- Ez most nem megy- mondta kissé keserűen
- Én nem úgy látom- utaltam a domború nadrágra és meztelen mellkasán lévő kezem a nyakához csúsztattam, majd beletúrtam a szőke hajába és ránéztem. A tekintete meglepett- valami baj van?- kérdeztem rögtön
- Még… nem lehet- mondta és simogatni kezdte a hátam- az orvos szerint legalább két hétig nem lehet szexuális aktusban részt venned
- Igazad van- néztem rá mosolyogva- köszönöm, hogy így törődsz velem- simítottam meg az arcát
- Én…- mondani akart valamit, de láttam a szemein, hogy meggondolta magát- megígértem, hogy vigyázni fogok rád
- Köszönöm- suttogtam és csókot leheltem ajkaira- reggeli?
- Jöhet- tért vissza az életkedve, majd felült az ágyon, ezzel kiszállva alólam- megcsináljam én?
- Gondoltam együtt- adtam egy puszit az állára, majd én is felkeltem és belebújva a köntösömbe reggelizni indultunk.


~Sebastian
Boldog voltam, mikor csütörtök reggel végre beeshettem a házamba. Fáradt voltam a munkától, az utazástól és az aggódástól. Rossz volt egy üres házban lenni, ahol korábban a szerelmemmel laktam, de még ez sem volt képes legyűrni a fáradtságom. Hamar lezuhanyoztam és álomba zuhantam.
Délután fél 6-kor keltem fel. Szörnyen éhes voltam, így valami ennivaló után néztem. Ezután döbbentem rá igazán, milyen üres is a ház. Sophia akárhol lehet, és csak reménykedni tudok benne, hogy valaha visszajön hozzám. Ha nem teszi… én teljesen összetörök.
Fejembe vettem, hogy átmegyek Annához egy üveg itallal, és egy doboz bonbonnal. A garázsban eszméltem rá, hogy igaza volt: eltűnt az A5-ösöm. Az volt az egyik kedvenc kocsim, és Sophia is előszeretettel járt azzal. Ahogy kifelé hajtottam, egyre szomorúbb lettem. Kezdtem biztos lenni abban, hogy itt hagyott engem, és egy teljesen új életet kezdett valahol máshol, valaki mással. De mivel a számlámat még csak meg sem piszkálta, számon fogom kérni a kedves „barátaimat”, hogy miért hazudtak nekem össze-vissza.
Kimi háza elég elhagyatottnak tűnt, de azért elmentem egészen az ajtóig. Mikor bekopogtam, egy jó darabig nem jött válasz, majd egy huszonöt év körüli hölgy nyitotta ki az ajtót. Amint meglátott, elkerekedtek és kidülledtek a szemei, és még a szája is tátva maradt. Egy darabig nem szólalt, így én törtem meg a számomra kellemetlen csendet. Utálom, ha bámulnak.
- Üdv!- kezdtem kicsit zavarni – Kimi itthon van?
A lány megrázta a fejét és tovább bámult
- Akkor itt van egy szőke hajú lány?
Ismét a fejrázás
- Tudja esetleg, hogy hova mentek?
A lány végre becsukta a száját, és a szemgolyóját visszahelyezte az üregébe. Még nyelt párat, mielőtt eldadogta, amit hallanom kellett
- Finn…országba. Oda utaztak
Ó, Jézus! Ez a lány úgy töri a németet, mint én az arabot
- Nem tudja, mikor jönnek vissza?
Ismét fejrázás. Igen, jobb is, ha nem szólal meg…
- Azért, köszönöm a segítéségét- mondtam végül, majd a kezemben lévő dolgokra pillantottam
- Azokat- kezdte a lány, majd gondolkodott egy kicsit – én odaadni lány?
- Nem, nem kell- ráztam a fejem- maga kéri esetleg?- nyújtottam felé, majd ismét a tágra nyílt szempárral találkoztam
Habozott, hogy mit tegyen
- Kérem, vegye csak el- nyújtottam felé a dolgokat még egyszer, majd remegő kezekkel elvette- nekem már nem kellenek
- Ez nagyon… kedves- mondta kis gondolkozás után- köszönöm
- Nagyon szívesen. Legyen szép napja! Viszlát
- Viszlát
Gyorsan megfordultam és visszamentem a kocsimhoz. A városban bevásároltam, majd visszatérve beültem a tévé elé, és egyszerűen magam elé bámultam. Sajnáltam, hogy nem tudtam beszélni Annával. Elmondani neki, hogy mennyire hálás vagyok, amiért ilyen sokat megtesz értem és mennyire sajnálom, hogy elvesztette a kisbabánkat. És határozottan semmi ésszerű nem jutott eszembe azzal kapcsolatban, hogy mit kéne kezdenem Loren csókjával.