6. rész

6. rész

Reggel még mindig Seb szavai motoszkáltak a fejemben és a hülye kapkodásom. Vele beszélve már tényleg gondolkozni fogok…

-          Jó reggelt- köszönt Gemella

-          Neked is- veszem ki a narancslevet a hűtőből és töltök magamnak

-          Kér valami reggelit?

-          Egy pirítós jól esne

-          Máris készítem

-          Köszönöm- mosolygok hálásan és leülök az asztalhoz. Végig a pohárra meredek és forgatom körbe- körbe

-          Jó reggelt- szakítják meg a gondolatmenetem

-          Fiedel- mosolygok- jövő hét keddre van munkád

-          Állok szolgálatára- ül le velem szembe

-          Nem itt akarom megbeszélni- fordítom fejem a konyhaajtó felé, ahol házvezetőnőm hallgatózik- gyere a szobámba- állok fel- Gemella- megyek be a konyhába- ha kész van a reggelim kérem hozza fel

-          Rendben, kisasszony- bólint csalódottan, hogy nem tudhat meg rólam semmit

-          Miről lenne szó?- kérdezi Fiedel már a szobámban

-          Elmegyek az egyik ismerősömhöz Svájcba és szeretném, ha elkísérnél

-          Ez csak természetes- bólint

-          De az a személy nem tudja, hogy én benne vagyok a drogügyletekben, szóval nem testőr kell mellém

-          Nem értem pontosan, kisasszony

-          Gemella nem hall…- ismétlem megint- úgy kísérj el, mint a párom

-          Parancsol?- akad meg a levegője

-          Jól hallottad. Tegyünk úgy… mintha… mitha egy párt alkotnánk

-          Kérdezhetek valamit?- kezdi félve

-          Persze- bólintok aprót

-          Féltékennyé akarod tenni azt a valakit?

-          Ilyen meg hogy jut az eszedbe? Tudod, hogy nem vagyok ilyen és…- akarom folytatni, de ránézek ábrázatára és magam is rájövök, hogy csak kifogásokat keresek- igen

-          Rendben, segítek. De…- lép közel hozzám és szorosan átkarol- akkor hitelesnek kell lennünk

-          Azok leszünk- suttogom és vadul falni kezdem ajkait

*** Kedd

            A repülőjegyeket végül én vettem meg és Sebastian nem bánja, hogy viszek magammal vendéget. Végül is nem mondtam, hogy pont a testőröm, de csak nem fogja bánni.

            Hosszasabb repülés után délután 2 órakor érkeztünk meg Zürichbe, ahol Seb már várt. Mivel én szálltam le először és Fiedel elment a csomagokért velem találkozott először

-          Szia- mosolyog és ad az arcomra egy puszit- azt hittem, hogy hozol valakit

-          Igen- nézek hátra- mindjárt itt lesz, csak elment a csomagokért… ott is van- mutatok Fiedelre, majd Seb arcát látva belül elmosolyodok. Én nyertem- Sebastian, ő itt Fiedel, a párom. Édesem, ő itt Seb, az egyik versenyző

-          Örvendek- nyújt kezet Fiedel mosolyogva

-          Szint úgy- erőlteti Seb, majd beszállva autójába Ellighausenbe megyünk

-          Nagyon szép helyen laksz- jegyzem meg Sebastiannak, mikor kiszállunk az autóból

-          Köszönöm, de igazából… a barátnőm érdeme- veszi ki a csomagokat

-          Hogy… hogy a barátnődé?- köpni nyelni nem tudtam a meglepettségtől

-          Igen, az övé. Holnap érkezik haza. Örülnék, ha megvárnátok. Biztosan kedvelni fogod- néz rám

-          Ja. Tuti- mosolygok művien, de legszívesebben leütném

A ház hatalmas volt, a birtokról nem beszélve. Erdő, halastó, minden, mit a természet meg tud adni, és persze úszómedence, meg több ház. Nagyon tetszett, hogy egy kicsit régimódi stílusa volt, amolyan paraszti.

            Minket Seb nem a vendégházba szállásolt el, hanem az egyik üresen álló szobában. Legbelül örültem, hogy a közelemben tudhatom, de mégis bántott az a tény, hogy barátnője van. Bár… lehet, hogy csak kitalálta, mint én??

-          És itt a fürdőszoba- fejezi be Seb a körbevezetést

-          Nagyon szép- bólintok elismerően

-          Ez is Hanna érdeme- mosolyodik el és itt már tudtam… szereti a lányt, és valóban létezik- a vacsorát ma én csinálom, de ha gondolod átadom a konyhát, vagy beszállhatsz…

-          Nem tudok főzni- pirulok el

-          Akkor mit eszel otthon?

-          Van házvezetőnőm- vigyorgok

-          Kis luxus

-          Nem kicsi. Nagy- nevetek fel, majd mind a hárman a nappaliba megyünk.

Egész jól elbeszélgettünk és mialatt Seb összedobott valami vacsorát, bementünk hozzá a konyhába. El kell ismerem, hogy finomam főz, még akkor is, ha csak egy tojásrántottáról van is szó…

            Este bevonultunk a szobánkba és magára hagytuk Sebastiant. Míg Fiedel lefürdött én kipakoltam pár ruhámat. Amint végzett én is bementem és mire visszaértem édes „párom” már húzta a lóbőrt.

            Még 2-kor sem tudtam elaludni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy lent kéne keresni valami elfoglaltságot. Amint haladtam lefelé a lépcsőn, pislákoló fényeket láttam és nem sokkal később a hangot is hozzá

-          Hát te?- kérdezem Sebet, mire hirtelen hátra fordul

-          Megijesztettél- mosolyodik el és elpirul. Igen, nincs rajtam sok ruha…

-          Bocs- ülök le mellé- mit nézünk?

-          Nem hiszem, hogy értenéd… német

-          Beszélek németül- nyújtom ki rá a nyelvem és kivéve kezéből a távirányítót kapcsolgatni kezdek

-          Héj! Az az egyik kedvenc filmem volt

-          Elég bugyuta

-          Add vissza- nyúl a szerkezet felé, de én elemelem előle- ne csináld már- nyafog- te akartad- vesz nagy levegőt és teljes testével rám fekszik

-          Mit csinálsz?- kapálózok össze- vissza, és csak akkor száll le rólam, mikor már magáénak tudhatja a távirányítót- rohadt nehéz vagy- rendezem soraim

-          Te meg kényelmes- vigyorog kajánul és visszakapcsol az előbbi műsorra

-          Akkor is hülyeség- vágom be a durcát

-          Nézhetünk mást

-          Nem kell

-          Most felajánlom, akkor nem kell

-          Nem

-          Miért veszekszel megint?

-          Én nem veszekszem!- kérem ki magamnak

-          Nem, csak kötekedsz

-          Te kezdted!

-          Hogy én?? Idejöttél és levetted a szórakozásom

-          Hát… én vagyok a vendég

-          De az enyém a TV

-          Lenne még mit tanulnod

-          Neked is

-          Fejezd be

-          Te fejezd be

-          Elmegyek

-          Úgyse fogsz- sóhajt egyet és ismét belátom, hogy igaza van- és hol a barátod?- kérdezi pár perc csönd után

-          Alszik

-          Ilyen unalmas vagy?

-          Nem, csak a harmadik menet után kidőlt

-          Ilyen kis puhány?

-          Nem hinném, hogy te bírnád

-          Nem kell arcoskodni

-          Az egyetlen, aki nem úgy viselkedik, mint ahogy kéne, az te vagy

-          Bocs, hogy lélegzem

-          Talán elnézem

-          Ugyan már- fordul felém és hideg kezével elvisz egy tincset az arcomból- nem kell megjátszanod és nekem sem megy. Érzem… amint hozzád érek hevesebben ver a szíved és szinte izzik a tested. Gyorsabban lélegzel és egész testedben remegsz

-          Nem tudom kinél érzel ilyet, de ez nem én vagyok- mondom, de egyre jobban gyengülök

-          Miért ellenkezel?

-          Barátom van, és egyáltalán nem kedvellek

-          Tényleg?- hajol közelebb és orrunk összeér. Ajkainkat csak pár centi választja el egymástól és érzem finom leheletét számon- most is így gondolod

-          Igen- nyelek egyet

-          Nem akarod?

-          Nem- suttogok

-          És ha én igen?- suttog ő is ugyanígy

-          Nem érdekel, hogy mit akarsz- válaszolom, de ajakaink ekkor összeérnek és ismét hatalmába kerít ez a rémesen édes érzés.

Egyre hevesebb csata alakul ki közöttünk, majd hirtelen feláll és engem dereka köré kap. Ajkaimat egy pillanatra sem engedi el és ahol tud, kényeztet. Halad velem felfelé a lépcsőn, de én csak tenyerének lenyomatát érzem testemen. Nem tudom, hogy hol vagyok, vagy hogy merre, csak az érdekel, hogy soha ne engedjen el.

            Mikor megáll már ágyán találom magam és falatka hálóingem fejti le róla. Én is megfosztom fölsőjétől, majd boxerétől és feljebb kúszok az ágyon. Forró testével rám nehezedik, de vigyáz, hogy nehogy fájjon nekem. Óvatosan halad lefelé, csókolgatja nyakamat, majd egy pillanatra megáll és felkészít a pillanatra. Egy aprót pislantok, hogy tudja, csak rá vártam egész eddigi életembe, majd véve a jelent, pár pillanat múlva megérzem magamban.

              Csodálatos éjszakát töltöttünk együtt és reggel hatalmas mosollyal keltem. Nyújtóztam egy nagyot és amint oldalamra fordultam, ott szuszogott mellettem Seb. Még órákon keresztül tudtam volna nézni, de belém hasított a felismerés. Mégis mi a francot csinálok itt?? Ez úgysem igazi, és végképp nem örökké tartó. Csak egy ostoba fellángolás, egy izgalmas egyéjszakás kaland, de semmi több. De ha mégis… ha mégis több van mögötte?... akkor sem, mert nem tudhatja meg, hogy milyen a valódi énem, és hogy mivel foglalkozom. Nem tehetem ki akkora veszélynek, mint amiben én élek és soha de soha többé nem láthatom, hisz érintkeztem vele és akármennyire ellenkezek, a gyenge pontommá vált, ahol bárki, bármikor megtámadhatja.

            Gyorsan kipattantam az ágyból, majd felkeltettem Fiedelt. Amíg ő összepakolta a csomagokat én írtam egy levelet Sebastiannak. Azzal  tudattal kellett megírnom, hogy soha többé nem láthatom, és azzal a tudattal kell élnem, hogy soha többé nem gondolhatok rá.

            Hazaérve még elintéztem pár dolgot, majd visszajöttem a rendes kerékvágásba. Minden ment tovább, úgy, mint ahogy az előtt volt. Carlos helyett kerestem egy új szállításvezetőt, aki nagyon jónak bizonyult és továbbra is járkáltam az ültetvényekre. Pablo szerencsére nem bukkant fel és nem mutatta magát, de valahogy érzem, hogy lesz vele még vele valami galiba. Európába is sokat járok, hogy üzleteket kössek, és egész jól alakulnak. A forma 1-et nyomon követem és már igazán beleélem magam. Nem megyek ki a versenyekre és a főhadiszállásukat sem látogatom.

***pár héttel később

-          Kisasszony- nyit be az orvos

-          Nem érdekel a rizsa. Mondja már- tördelem ujjaim

-          Pozitív...


***
Sziasztok!
Köszönöm, hogy összegyűlt a 3 komi, és mint ígértem, itt is van a folytatás!
Kérték, hogy délelőtt kerüljön fel a folytatás, de mivel általában délután kelek, inkább felrakom nektek így hajnali fél 1 körül ;)
Kellemes vasárnapot mindenkinek, és boldog szülinapot Lindának, a blog egyik első olvasójának! :D
Puszii.