16. rész

16. rész

-          Ezt meg hogy értetted, Norma?- tol el magától, hogy a szemembe tudjon nézni

-          Megbántad, ugye? Megbántad, hogy megölted?- kapkodom a levegőt

-          Nem… mert téged mentettelek meg

-          És ha nem én lettem volna az, akire ráfogja a fegyvert, hanem valaki más, akkor is megtetted volna?- nézek rá kétségbe esetten

-          Csak nem hagynám, hogy megöljék… de mégis miért kérdezel ilyen ostobaságot?- törli le az arcomon végigfutó könnycseppet hüvelyk ujjával

-          Mert… nem akarlak elveszíteni. Azt akarom, hogy az maradj, aki voltál

-          Nem leszek más- rázza a fejét egy apró mosoly kíséretében

-          Ha nem változtál volna meg miattam, most nem lennél képes mosolyogni. Ismerlek Sebastian az elejétől fogva, és ha nem vagyok melletted, akkor most összeomlottál volna egy halott ember láttán… nem, hogy még te ölöd meg

-          Szóval most az a baj, hogy nincs lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy megmentettem az életed?

-          Seb… tudom, hogy te előbb próbáltad volna megverni őt, mint lelőni. Most… meg egyből a fegyver után nyúlsz… sajnálom, hogy tönkre tettem az életed

-          Nekem már te vagy az életem

-          Nem!- kiabálok rá- nem én vagyok az életed! A tiéd a fényűzés és a kocsikázás. A központi szerepek. A kedves, szerény megszeppent fiú, aki semmit nem tud az életről és annak a kemény oldaláról!- kiabálok töretlenül, és könnyeim továbbra is patakokban folynak

-          Te meg miről beszélsz?

-          Tönkre tettelek- folytatom már halkan, szinte suttogva, amit lehet, hogy nem is hall, mert a kinti zene beszűrődik az irodába a csukott ajtón keresztül is

-          Nem teszel tönkre. Épp ellenkezőleg. Egyszerűen csak megtanítasz élni

-          De vagy te és vagyok én. Mi teljesen különbözünk. A tiéd a könnyű és gyönyörű élet, az enyém viszont az, hogy küzdök és menekülök és magányosan élek. Mert féltem azokat, akiket szeretek

-          Tévedsz, Norma. Hatalmasat- rázza a fejét- ha valóban téged szeretlek, és ebben teljesen biztos vagyok, akkor el kell fogadnom azt, aki vagy

-          És miért nem próbálsz meg engem megváltoztatni?

-          Mert tudom, hogy nem menne…

-          Nincs benned semmi küzdés, igaz? Könnyebb lesüllyedni az én szintemre, mint engem kihúzni ebből a szarból!- kiabálok és az ajtót rácsapva leviharzok az emeletről. Megkeresem Biankát és megmondom neki, hogy rosszul érzem magam. A céges autómhoz megyek, ami mindig a garázsban áll, de akkor már Sebastian vár ott

-          De, van bennem küzdés. És én küzdök érted- kezdi, amint meglát maga felé közeledni

-          Ez nem ilyen rohadt egyszerű- csapok az autó tetejére

-          Ki foglak húzni, ha ezt akarod- jön közelebb

-          Már túl késő

-          Soha nincs túl késő. Ameddig szeretlek, addig küzdök azért, hogy itt hagyhasd ezt az egészet

-          Soha nem fog menni- suttogom mellkasába, mert elém ért és szorosan elém állt

-          Biztos vagyok benne, hogy mi bármit el tudunk érni- ragadja meg ajkaim és hevesen csókol

 Vad volt, és zabolátlan, amilyen még sosem. Erőszakosabb volt, mint az előtt, és érezhetőbben zilált. Fenekembe markolt és felrakott az autó motorházának tetejére és ajkaimat egy pillanatra nem engedte el. Nem vacakolt a vetkőztetéssel, egyszerűen egy lehúzta a bugyimat és máris bennem volt. Mikor az autó hideg váza meztelen hátamhoz ért felszisszentem, de Seb aztán azonnal felhúzott. A végén a földön ért bennünket a gyönyör és én pihegve dőltem mellkasára

-          Ezt akarnád mindig kihagyni?- mosolyog és eltűr egy tincset arcomból

-          Szeretlek, Sebastian- adok óvatos puszit szájára és lassan feltápászkodunk. Beülünk az autóba és hazafelé vesszük az irányt. Amint megmondom Sebnek, hogy hova menjen aggódva néz rá, de az út alatt mindent elmondok neki

-          Tehát akkor… van családod?- segít ki az autóból és egy hatalmas mosoly terül ez arcán

-          Még nem vagyok benne olyan biztos…

-          Miért kételkedsz mindig?

-          Mert az élet megtanított rá

-          Lúcia- ugrik nyakamba Bianka, mikor beérünk a házba- nem az volt, hogy hazajössz?- néz rám kétségbe esetten- apával már halálra kerestünk- ölel meg még egyszer

-          De, csak… összefutottam ezzel a szőke bombázóval- bökök Seb felé- és nem bírtam neki ellen állni

-          Lányom- rohan le az emeletről Gabriel

-          Szia- mosolygok rá és hagyom, hogy megöleljen

-          Rám ijesztettél- fújja ki a levegőt

-          Szeretném neked bemutatni Sebastiant, Maribell édesapját- vezet a német felé

-          Sebastian, ő itt Gabriel, az …- akarom mondani, hogy kicsoda, de egyszerűen nem tudom, hogy mit is kéne tennem… higgyek neki?- ő… az apám- bólintok mosolyogva, mire Gabriel szemei könnybe lábadnak

-          24 éve várok erre az egy szóra- törli meg szemeit, majd kezet nyújt Sebnek.

Miután túlestünk a bemutatkozáson Sebbel felmentem Marihoz és ott maradtunk vagy fél órát. Fogtuk egymás kezét és néztük a mi édesen alvó kislányunkat. Mikor már éreztük, hogy mindketten kezdünk fáradni a földszintre mentünk. Gabriel és Bianka ott beszélgettek az asztalnál, így gondoltam csatlakozunk hozzájuk

-          Nos, miről megy a téma?- ülünk le közéjük Sebbel

-          Tudod… gondolkozunk azon, hogy ki lehet a főnök

-          Dani apja?- kérdezem

-          Az a Dani, akitől megvetted a céget?- kérdezi Gabriel

-          Igen- bólintok

-          Nem, ő csak egy kis hal… mondhatni a legapróbb abban a tengerben

-          De akkor ki lehet? Semmit nem lehet tudni?- kérdezi Seb

-          Semmit…- sóhajtok- de azt igen, hogyha ráakadunk és megpróbáljuk elkapni, vagy megölni, akkor csúnya háború fog elkezdődni, és nem akarom, hogy nektek bajotok essen- csókolom meg

-          Nem lesz semmi bajom, sem nekem, se pedig azoknak, akiket szeretsz- puszilja meg homlokom és szorosan magához von

Még beszélgettünk vagy fél órát, de egészen más dolgokról. Fél 3 körül Sebbel úgy határoztunk, hogy ideje lefeküdnünk. Kislányom még megetettem, majd amikor a szobába mentem volna láttam, hogy nyitva van az ajtó és Seb az egyik sarokban telefonál, de elég gyanúsan, mintha nem akarná, hogy bárki is tudjon róla… de mivel a barátnője vagyok, vagy valami olyasmi és a gyereke anyja, jogom van tudni, hogy kivel pusmog hajnali 3-kor…

-          Erről nem volt szó- szűri mérgesen fogai között a levegőt- nem, nem azt mondtam… de akkor sem jó ez így…. igen, nem sejt semmit… miért gondolja?... én nem emiatt mentem bele… neki nem eshet semmi baja!... így is nagy… az üzlet részemről teljesítve, már csak maga jön… nem teszek meg még valamit… igen, megállítottam… mert szeretem… hogy mit akar?- csuklik el a hangja- nem fog a gyerekem anya nélkül felnőni!- csapja le a telefont és amint észrevenne, visszasietek Maribell szobájába és kislányom ágya mellé kuporodok

-          Mibe keveredtél?- kérdezem hangosan és ismét folyni kezdenek könnyeim.

***

Sziasztok!

Nos, sikerült összehoznom még egy részt, ezzel kívánok kitartást a hétre és kérek elnézést, amiért a múlthéten csak egy részt hoztam...

Köszönöm az előző részhez a komit, remélem ehhez is kapok :)

Puszi nektek <3