19. rész

19. rész

Mivel állítólagos „barátnőm” és Zane együtt mentek el valahova, én a megbeszélt terv szerint Sebastianhoz mentem a pályára, aki épp pályabejáráson volt. Taxival egyenesen a pályára vitettem magam, majd fél órányi ácsorgás után Seb megjelent a pálya kapujában

-          Szia- köszönöm és magasra emelve megcsókol

-          Te is nekem- válaszolok már a földön, majd kézen fogva elindulunk a home felé

-          Sajnálom, hogy várnod kellett, de nem volt időm előre szólni a biztonságiaknak, hogy jössz

-          Semmi baj. Most itt vagyok, és ez a lényeg

-          Még nagyjából 3 óra és végzek és utána mehetünk is anyuékhoz. Már alig várják, hogy megismerjenek- álltunk meg és karjait derekam köré fonta

-          Seb… én… nem mehetek- habogom lehajtott fejjel

-          Ezt meg hogy érted?

-          Nem akarom, hogy veszélybe kerüljenek. Te már így is benne vagy ebbe az egészben, nem akarom, hogy a családodnak baja essen

-          Norma, tudsz valamit, amit nem mondasz el?

-          Most, hogy jöttem a repülőn… összefutottam Zannel. És ő meg Catalina egy terepjáróba szálltak be. És Sebastian, a fekete terepjáró nem csak a filmekben jelet rosszat…

-          És gondolod, hogy közük van ehhez? Nem lehet, hogy csak véletlen?

-          Seb… az én világomban nincsenek véletlenek. És Zane tudott a forma1-ről. Azt állította, hogy én mondtam neki, pedig soha nem mondanék olyat, ami veled kapcsolatos, mert az veszélyeztethet téged

-          Megoldjuk együtt, rendben?- ad egy puszit ajkaimra- hoztál fegyvert, nem? Majd veszünk bele golyót, és kész- vigyorog

-          Jó felfogás- mosolyodom el

-          Csak kérlek, mosolyogj. Lehet, hogy csak tévedsz- rántja meg vállát óvatosan- nem akarom, hogy tönkre menjen ez a szépnek indult hétvége

-          Már csak Mari hiányzik…

-          Olyan rossz, hogy beteg lett. Pedig körbe akartam mutogatni a boxutcában- nevet

-          Remélem, mire hazaérek, meggyógyul

-          Biztos vagyok benne. De most be kell érniük veled- sóhajt egyet és felkap a hátára

-          Tegyél le- sikítok, de mintha meg sem hallaná. Végre úgy éreztem, mintha egy igazi pár lennénk Sebbel és képes volt feledtetni velem  minden butaságot, vagy aggodalmat

-          Meg is jöttünk- rakott le 10 perc után

-          És hol is vagyunk?- kérdezem nevetve

-          Ez, kérlek szépen, a büfé. Ma még nem is ettem semmit- konyul le a szája

-          Akkor nehogy éhen maradj- bököm oldalba és leülünk az egyik asztalhoz. Pár percre elmegy, hogy hozzon egy kis kaját, majd 20 perc alatt mindent elpusztítunk- amúgy neked nem lenne munkád?- nézek rá gyanúsan

-          Munka?...- vakarja a fejét- nem akarok edzeni- húzza el a száját

-          Mi?? Sportoló vagy! Az edzés a munkád

-          Szeretem is csinálni, de ha itt vagy… egy másik formáját választanám- vigyorog kajánul

-          Nagyon vicces- nevetek- hol az edződ?

-          Szerintem 2 percen belül itt fog papolni, hogy miért ettem ilyen sokat

-          Nem fog papolni, ugyanis tudom, hogy miket ettél meg, és azokat szabad

-          Ezt honnan tudod?

-          Elvégeztem egy dietetikusi tanfolyamot, és azon megtanultam pár dolgot. Például, hogy mit ehet egy sportoló, ha felborítaná az étrendjét- öltöm ki rá nyelvem- szóval nem bűnöztél- kuncogok

-          Akkor most megspóroltál nekem plusz 3 kört- vigyorog- úgyhogy azt a három kört majd bepótoljuk máshol- kacsint- és itt is van- áll fel és egy szőke férfival lepacsizik- Kicsim, ő itt Heikki, az edzőm, Heikki, őt pedig itt Norma Lúcia, Dezideráta, a párom

-          Nagyon örülök- nyújt kezet

-          Szintúgy- állok fel és kezet rázunk

-          Akkor… melyik nevedet szólíthatlak?

-          A Lúcia a leggyakoribb- mosolygok

-          Pedig hozzád szerintem leginkább a Norma illik… de akkor Lúcia

-          Seb mindig Normának hív…

-          Akkor ezt a nevet meghagyom neki- nevet fel- de most el kell rabolnom edzeni

-          Persze, ez csak természetes

-          2 óra, és itt vagyok, rendben?- ad egy csókot Seb, majd bólintok és el is mennek

Én visszamentem Seb öltözőjébe és ott kuksoltam egy darabig, de aztán egy szőke nő lépett be az ajtón, a kezében tele papírokkal. Mikor meglátott, hirtelen az összes kiesett a kezéből és a földre hullottak

-          Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni- guggoltam le rögtön és én is elkezdtem szedni a papírokat

-          Mostanában ilyen ijedős vagyok- legyint- de akkor biztos te vagy Lúcia- mosolyog

-          Igen… én volnék- szedem fel az utolsó papírt és átadom neki

-          Köszönöm- pillant rám hálásan és az asztalra teszi- én Britta vagyok, Sebastian sajtósa- nyújt kezet- nagyon örülök

-          Én is. Mi ez a rengeteg papír?

-          Csak a munkám- sóhajt- tárgyalások és találkozók, meg interjúk időpontjai, reklámok szerződései, rajongói levelek… mindig ennyi van- forgatja meg szemeit

-          Sebet nagyon szeretik- mosolyodok el

-          Igen, de ez ad neki erőt. Hogy tudja, sokakért megy, nem csak önmagáért- mosolyog- és hol van a híres Maribell?- csillannak fel szemei

-          Sajnos beteg lett, és így nem mertem elhozni- sóhajtok

-          Ez esetben remélem meggyógyul, és legközelebb már megismerhetem

-          Ebben bízom én is

-          Seb nemsokára végez, és… én pedig már mennék, mert van egy kis dolgom. Meg tudnád neki mondani, hogy ezeket a leveleket- mutat a keze alatt tornyosuló papírhalomra- olvassa el, és a ma délutáni interjúra pedig nem kell elmennie, mert lemondták?

-          Persze, ez csak természetes

-          Nagyon köszönöm- ölel meg végül barátságosan és kiviharzik a szobácskából

Seb végül 10 perc után megérkezett és a levelekkel a hónunk alatt elindultunk hozzájuk. A szívem a torkomban dobogott, hisz még sosem voltam bemutatva szülőknek és tudtam, hogy nem is egy ember kinn Sebre, rám és a családjára vadászik.

            Kiszállva az autóból erősen megszorítottam Seb kezét, amin jót mosolygott, de adott egy puszit fejem búbjára és elindultunk az ajtó felé.

            Amint beléptünk, édes illatok lengtek körbe minket, a ház pedig teljesen családias volt. A falak tele voltak képekkel, és amolyan igazi német otthon jellege volt

-          Megjöttünk- ordítja el magát Seb, mire összerezzenek- nem akartalak megijeszteni- kacag fel- nálunk ez amolyan… szokás- nevet

-          Persze… majd megszokom- dadogom és elég megszeppentnek tűnők. Nem gondoltam volna, hogy egy családtátogatástól majd jobban fogok félni, mint a fegyverektől és az általuk okozott sebektől…

-          Szervusztok- szalad felénk egy fekete hajú, középkorú nő és megpuszilgatja Sebastiant, majd rám mosolyog- biztos te vagy Lúcia- ölelget meg- én Heikke vagyok- mosolygom

-          Nagyon… örülök- nyögöm ki

-          Anya… - néz párom anyjára

-          Igen, tudom mit mondtál- üt a homlokára- de a kisfiam barátnőjét, aki az unokám édesanyja… csak meg kell szeretgetnem- mosolyog még mindig

-          Apa merre van? És Fabi?

-          Kint vannak, de szerintem máris bejönnek. Biztosan hallották, hogy megérkeztetek

-          Szia, bátyó- hallom meg egy fiú hangját, aki nem sokkal később már lepacsizott Sebbel és még egy ölelést is kapott- nem is mondtad, hogy a barátnőd ilyen…- mér végig- dögös

-          Fabian!- vágja tarkón Seb, mire elnevetem magam

-          Nagyon köszönöm a bókot- mosolygok

-          Fabian Vettel- nyújtja a kezét

-          Norma Lúcia Dezideráta Fernandez

-          Váó… jó sok név… Lúcia- vigyorog

-          Te is a teljes neveden mutatkoztál be… és az én országomban ennyi nevet szokás adni

-          Csoda, hogy a bátyám meg tudta jegyezni. Nem egy észkombájn- nevet fel, mire kihúzza magát Seb taslija alól és felszalad az emeletre

-          Nos, a híres Lúcia- mosolyog rám egy őszes férfi- Norbert vagyok, Sebastian édesapja- nyújtja a kezét

-          Nagyon örvendek. Lúcia- viszonzom, és úgy érzem, mára elég ennyi kézfogás

-          A vacsora nemsokára kész van, addig tegyétek le a csomagjaitokat az emeltre. Remélem nem baj, ha egy szobába tettünk titeket- nevet Heikke

-          Anya- morog Seb, mire felnevetek és követem párom az emelet felé

Nagyon kedves családnak tűnik, igazán olyanok, mint Sebastian. Semmi megjátszás. vagy megtévesztés, valóban azok, akinek mutatják magukat.

            A vacsora aztán készen lett és lementünk enni. Nagyon jó hangulat alakult ki, majd átmentünk a nappaliba beszélgetni, de egy fél óra után Sebastian azt mondta, hogy fáradt, így felmentünk a szobánkba. Természetesen semmi baja nem volt, csak be akarta pótolni az elmaradt 3 kört. Így mindketten lezuhanyoztunk, majd Sebastian nekem is esett. Végül még egy közös zuhany fért bele és 11-kor már aludtunk, hisz Sebastiannak kelnie kellett.

            A hétvége innentől gyorsan pörögött és nem valóban nem is történt semmi. Seb lefutotta a versenyt, interjúkat adott, és már mehettünk is haza. Úgy volt megbeszélve, hogy jön velem Carracasba, így a repülő jegyet elintézte neki Britta.

            Otthon kislányom fogadott, akit Seb agyon szeretgetett, hisz már igen rég nem látta. Mari már lépeget és kezd beszélni is. Egészen tökéletesnek tűnik az életem. Catalina is egészen visszarázódott a régi életébe, vagyis próbálta nekem megjátszani. Élvezte a hétvégét, és Zane is, de úgy tettek, mintha nem is ismernék egymást… nem értem mire a színjáték, tudhatnák, hogy én mindig, mindent időben, vagyis inkább idő előtt megtudok

-          Látod? Nem is kellett aggódnod- ad egy puszit homlokomra Seb az ágyban

-          Lehet, hogy tényleg igazad volt…- bújok hozzá

-          Nem szeretném, ha állandóan aggódnál. Nem tesz jót neked

-          A családod… nagyon kedves

-          Ezt most mondod vagy századszor- nevet fel

-          Ugye tudod, hogy sosem bocsájtanám meg magamnak, ha valami bajuk esne

-          Soha nem fogják bántani őket. A hétvégén sem tették, ez után sem fogják. Csak bebeszéled magadnak az egészet

-          Gondolod?

-          Biztos- sóhajt egyet, majd megcsókol, és én szorosan magamhoz húzom. Kezdenénk belemelegedni a dolgokba, mikor Seb telefonja megszólal- csak… csak… egy pillanat- mondja szaggatottan, mert nem akarom, hogy elmenjen- Haló?- veszi fel- anya… nyugodj meg… mi történt… nem értelek…. nyugodj meg, és beszélj érthetően… hogy hogyan?- dermed meg Seb- igen... mindenképpen… most azonnal… szia- teszi le a készüléket

-          Mi történt?- kérdezem aggódva, mert szinte nincs is magánál

-          Fabi… nem ment haza az este és senki nem látta őt. És egy cetlit találtak az asztalán azzal a felirattal, hogy az újdonsült családtag tudja miért

-          Megölöm- pattanok ki az ágyból és azonnal öltözködni kezdek. Nem is érdekel, hogy Sebastian mit csinál, vagy beszél nekem. Felhívom egyik ismerősöm, hogy adja kölcsön a magángépét, így még gyorsabban Németországba keveredhetünk. A ferrarival szinte max sebességgel hajtottam ki a repülőtérre, ahol már csak minket várt a gép. Beszálltunk és pár óra alatt már landolhattunk is a repülőtéren. Én elvakultan törtem előre, és Seb meg sem próbált megállítani. Amint a Vettel házhoz értünk azonnal az emeltre rohantam és további nyomokat kerestem. Biztos voltam benne, hogy nekem is hagytak ott valamit, amit a család nem venne észre és igazam is volt… egy nyaklánc, amelyet még Catalinának adtam ott hevert a tolltartó mellett. Egy fegyver volt rajta és azért adtam azt barátnőmnek, mert egyszer elvittem sportlövészetre

-          Mire jutottál?- nyitott be Sebastian

-          Ha megtalálom, ki volt az, aki elvitte, nem csak hogy megölöm, meg is kínzom. A hálát fogja kívánni, de én nem fogom megadni neki- szűröm fogaim között a levegőt, majd a nyakláncot zsebre vágva leszaladok a földszintre és előveszem a laptopom. Felveszem a kapcsolatot az otthoni beépített embereimmel a rendőrségen és leadom nekik az anyagot.

-          Mit fogunk most tenni?- kérdezi szipogva Heikke

-          Ígérem, hogy visszahozom Fabiant- nézek rá- de azt nem ígérhetem, hogy az elrablói a rendőrség kezére jutnak

-          Miért nem? Meg kell bűnhődniük!- szól közbe Norbert

-          Én rosszabb büntetést fogok adni nekik, 3 fegyházban töltött életfogytiglannál is

-          Honnan tudod te az ilyeneket?

-          Mondhatni… ez a munkám

-          Hogy embereket keresel?

-          Nem… hogy megölöm őket

***

Sziasztok!

Ahogy ígértem, elkészült az új rész! Próbálok minél több izgalmat és bonyodalmat beleszőni, remélem sikerül...:$

A novellával kapcsolatban csak annyit, hogy remélem, tetszik és köszönöm, hogy kaptam hozzá a komit! :)

Nem tudom, hogy mikor lesz alkalmam majd megint hozni novellát, de remélem nemsokára meglephetlek vele titeket, ha ti is szeretnétek :) Az új rész szerintem pár napon belül érkezni fog, és mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok!!!

Millió puszi *.* <3