18. rész

18. rész

Végül aztán hazafelé vettük az irányt, de nem volt kedvem sem gondolkozni, sem pedig dolgozni. Lefeküdtem aludni, a napok pedig csak teltek és teltek. Nem is értettem, hogy hogy szaladhatott annyira az idő, de Seb már a versenyein volt, Mari pedig már egészen felcseperedett.

Egy szokásos nap volt, az irodából jöttem hazafelé, mikor a ház előtt megláttam egy ismerős autót. Kiszálltam és azonnal a nappaliba siettem. Az apámmal, azaz Gabriellel a viszonyom nagyon jól alakult, így odaköltöztem hozzá, így a házát nevezhetem otthonomnak.

-          Te még élsz?- lépek be az ajtón és ledobom a táskám

-          Én is örülök, hogy látlak- erőltet egy mosolyt Ramón

-          Már több, mint egy éve nem kerestél, nem tettél keresztbe, nem láttalak. Mit akarsz most?

-          Amit eddig is. A drogot.

-          Akkor, mint eddig is húzhatod el a segged, mert nem kapsz semmit

-          Ne legyél ilyen goromba. És amúgy is az apádhoz jöttem

-          Nincs itthon. Ha pedig nincs még valami, amit szeretnél, lehet távozni

-          Voltaképpen lenne valami- áll fel és odajön velem szembe, egészen közel hozzám

-          Mi lenne, ha szövetkeznénk?- birizgálja a hajam- olyan jó párost alkotnánk

-          Nem izgatnak fel az olyan vének, mint te- lépek el mellőle- de ha meggondolom… 3 napot kibírok és milliomos lesz. De tudod mi a baj? Milliárdos vagyok- nevetek

-          Ezt még megbánod

-          Inkább siettesd a koporsód befejezését, mert nemsokára az lesz az új otthonod. Ja, és szólj a sírásóknak, hogy jó mélyre ássanak, mert nem akarok az 5 méteres körzetedben lenni

-          Most fenyegetsz?

-          Nem- rázom fejem- csak adok pár tippet- kacsintok és rácsapom az ajtót

Sikerült megint teljesen felidegesítenem magam. Sebnek versenyhétvégéje lesz, így megyünk ki hozzá Marival. Még jó, hogy apa elvitte őt sétálni a tengerpartra, nincsenek itthon, hogy hallják ezeket

-          Minden rendben?- köszön két puszival Bianka

-          Persze. Milyen napod volt?

-          Nem valami jó az állásom- húzza a száját

-          Hé!- bököm oldalba, mire mindketten felnevetünk. Biankát felvettük a céghez recepciósnak- És hogy van a lovagod?

-          Ne játszd apát- terül el az ágyon nevetve- ma vacsorázni megyünk

-          Ennek örülök- fordulok felé, mert meguntam a görnyedést a gép fölött

-          Mit csinálsz?- kíváncsiskodik

-          Csak pár számlát intézek, meg kiadások és jegyet foglalok. Tényleg. Te nem jössz?- villantok egy mosolyt

-          Ezt a hétvégét José-nak ígértem. De miért nem hívod el Catat?

-          Nem is tudom… olyan rég beszéltem vele és milyen dolog már 3 év után csak úgy beállítani, hogy van egy gyerekem, meg egy barátom Európában, és kimegyek egy futamra. Nem akarsz velem jönni?

-          Nem volt három év- néz rám összeszűkített szemekkel- és szerintem biztosan örülne

-          Ha te mondod- sóhajtok

-          Én mondom, úgyhogy biztos igazam van. Menj át, kérdezd meg

-          Oké…

-          De előtte foglalj neki is jegyet, hogy nehogy nemet tudjon mondai- kacsint, majd felpattan és kiviharzik

Jót mosolyogtam rajta, majd megfogadva tanácsát lefoglaltam 3 repülőjegyet és átöltöztem az otthoni ruhámból valami kis legébe. Bepattantam az autómba és már indultam is a lakása felé. Felhívni nem akartam, így próba szerencse módra a régi címére mentem, hátha még otthon van és ott is lakik

-          Nyitva- hallok meg egy kedves női hangot a kopogás után, majd óvatosan bedugom a fejem

-          Szia- mosolygok

-          Dez…szia- mosolyog egy kicsit erőltetetten

-          Tudom, hogy váratlan és nem számítottál rám, de… van két, azaz három jegyem Európába és gondoltam megkérdezem, hogy eljössz-e velem erre a hétvégére

-          Ez nagyon kedves- mosolyog és átölel- szívesen megyek, de csak egy feltétellel- emeli fel a mutató ujját- mindent elmesélsz! Nem is hallottam rólad már vagy 3 éve…

-          Igen, nagyon sok minden történt velem

-          Van időnk, most főtt le a kávé- megy a konyhába és én az ajtó becsukása után követem- hogy szereted?

-          2 cukor, sok tej

-          Parancsolj- teszi le elém- akkor, hallgatlak- kortyol egyet

-          Hát… nem is tudom hol kezdjem- nevetek- megismerkedtem egy forma 1-es pilótával, és az ő versenyére megyünk ki most hétvégén, és van tőle egy kislányom is, aki most másfél éves

-          Hogy… van egy gyereked?- kerekednek ki a szemei és szinte visszaköpi a kávét

-          Igen- hajtom le mosolyogva a fejem

-          És ilyen jó alakod van- nevetünk fel- és mit dolgozol?

-          Egy cég vezérigazgatója vagyok, és… kiderült a nagy családi „titok”- mutatok macskakörmöt- szóval elköltöztem

-          Miféle titok?

-          Kiderült, hogy az, akit az apámnak hittem, az igazi apám testvére, és van egy nővérem is

-          Ez remek- tapsikol

-          De most te mesélj. Még nem hallottam rólad semmit

-          Hát… én élek, ahogy élek. Nem nagyon kerestem munkát, inkább csak bulizgatok, meg eljárok pár fotózásra és az pont elég

-          De legalább izgalmas. Nem kell egész nap egy irodában görnyedned- nevetek fel

-          Ne haragudj, de most ezt fel kell vennem- mutat a telefonjára- mikor indulunk?

-          Csütörtök reggel 8-kor

-          Remek, a repülőtéren találkozunk- ad két puszit, majd bemegy az egyik szobába

Kicsit meglepett a viselkedése, mert régen sokkal pörgősebb és vidámabb volt. Most szinte éppen hogy csak elmosolyodott, meg néha nagyon erőltetetten vigyorgott. Nem értem, hogy mi történhetett vele, de biztos, hogy van, amit nem mond el és ezt ki kéne derítenem… csak már elegem van a nyomozósdiból…

            Még mielőtt haza mentem volna, kilátogattam az egyik közeli ültetvényre. Hagyján, hogy a szállításvezetőm a legjobb a világon, de a testőröm megszerezte a legjobb felügyelőt is. Nem volt semmi rendetlenség, minden tökéletesen nyilván volt tartva. Csak ámultam, hogy mennyire rendbe van minden, mikor nem is vagyok jelen. És megint kezdtek nem klappolni a dolgok…

            A csütörtök aztán hamar eljött és azon kaptam magam, hogy Cataval a gépen ülünk. Mari sajnos beteg lett, így nem mertem elhozni, de Sebastian már nagyon hiányzott. Barátnőm egész úton szinte hozzám sem szólt, nem is beszélgettünk, csak aludt. Nem akartam feltűnően kimutatni, hogy furcsállom a viselkedését, de komolyan elkezdem kideríteni, hogy mi lehet a baja…

-          Lúcia?- szólít meg egy férfi mosolyogva

-          Igen?- nézek fel, és elmosolyodok- Zane…

-          Merre tartasz?

-          Németországba… forma 1-es futamra megyek. És te?

-          Én is- nevet fel- mikor beszélgettünk a hajón, akkor említetted és felkeltetted az érdeklődésemet

-          Valóban? Ennek rendkívül örülök- mosolygok

 A bárhoz mentünk, és leültünk iszogatni, de végig gyanakvóan méregettem. Feltűnt a színen Ramón, nagyon sok idő után, Catalina, aki valamikor a legjobb barátnőm volt nem beszél velem, és gyanúsan néz rám, és az a fiú, akivel eddig életemben egyszer beszéltem, tudja, hogy a barátom forma 1-es pilóta, pedig… én ezt sosem mondtam neki. Ismerem magamat, bármit kiejtek a számon, azt úgy teszem, hogy meggondolom és megjegyzem. És eddig soha nem beszéltem senkinek Európáról, a forma 1-ről pedig végképp nem. Érdekes kis hétvége elég nézünk…

            Zane visszakísért a helyemre, mert már a leszálláshoz készülődtünk. Catalina a helyem várt, és amint leültem, közölte velem, hogy az egyik ismerőse jön érte a repülőtérre, és hozzá megy, nem pedig szállodába. Még egészen hihetőnek vettem a dolgot, de leszálláskor kicsit lemaradtam, és amint láttam, hogy Catalina és Zane ugyanabba a fekete terepjáróba szállnak be tudtam, hogy Sebastian veszélyben van… a családjával együtt. 

***

Sziasztok!

Beteg lettem, szóval itt az új rész! :D

Remélem elég izgalmas lett és hétvégén, vagy lehet, hogy már holnap jön is a folytatás! :D

Remek csütörtök délutánt mindenkinek, és holnap péntek! ^^