5. és 6. rész

Halihó! :) Kellemes augusztus 20-át mindenkinek!:D Nem tudom, hogy ki megy a tűzijátékra, de aki nem, annak itt a következő rész! És mivel ma ünnepnap van és én igazán szeretek ünnepelni és ajándékokat adni, ezért ma 2 részt kaptok!:D Lehet örülni:P 
Nem húzom az időt, jó olvasást, a hozzászólásokat nagyon várom!!!! Legyen meg az 5. lééégysziiii :$$ 

5. rész

„Messze álljon tőlem ez az élet…”

Mikor a vaku villant Seb azonnal a kocsiba tett, majd maga is beszállt és hirtelen gázt adott. Nagyon gyorsan ment, nem értettem, hogy miért. Még jó, hogy ő nem ivott.

-          Kérlek nézd meg, jött e új SMS-em. A telefonom ott van a kesztyűtartóban

-          Okés- kezdtem kutatni a sötétben, majd rátaláltam- igen, jött egy üzenet. Pillanat.. Kimi küldte

-          Mit ír?- kérdezte idegesen Seb

-          A hiénák elárasztották az egész ház előtti részt és a környéket. Vigyázzatok velük, valami nagyon szaftos pletykát kaphattak. Haza semmiképpen ne gyertek vagy 2-3 napig. Elküldöm őket egy szállodához, de nem hiszem, hogy beveszik. Keressetek magatoknak valami nyugodt környéket, legyetek ott. Nekem sajnos haza kell mennem, de megpróbálok mindent elintézni. És haver: most ne szúrd el, tényleg szükséged van Grétára- olvastam fel Sebnek az üzenetet, de az utolsó sorok kicsit megleptek. Jól esett, hogy Kimi ezt írta és mikor olvastam Seb is zavarba jött, mert elég szorosan fogta meg a kormányt.

-          Köszi- nyögte be végül Seb

-          De várj! Mégis hogy érti azt, hogy nem mehetünk haza? Meg milyen pletyka?? Seb, nem akarsz elmondani nekem valamit?- néztem rá mérgesen

-          Oké. Szóval. Nem mehetünk haza a Te érdekedben, mert ha meglátnak velem, tuti, hogy pokollá teszik az életed. Most elmegyünk egy szállodába és kiveszünk egy szobát pár napra, amíg leülepszik ez az ügy. Valószínűleg Hanna mondhatott nekik valamit. A szakítás miatt. Nem bírja elviselni, hogy már nincs pénz a számláján.

-          Jó, de nekem ehhez akkor is, mi közöm?! nincs is köztünk semmi!

-          Hát, lehet, hogy Te ezt mondod, de a fotós mást fog írni, aki lekapott minket a parkolóban

-          De hát ott nem is történt semmi!- csattantam fel és elkezdetem könnyezni

-          Jaj, Gréti- simított végig Seb a combomon, de ellöktem a kezét- nem lesz semmi baj, nemsokára elfelejtik az egészet. 

Kb. 15 perc autókázás után megérkeztünk egy kihalt szállodához. Nem gondoltam volna, hogy Vettel ilyenekhez hozzá van szokva.. De mikor bementünk üres volt az egész

-          Ez meg mégis mi?- mutattam körbe felháborodottan, mert reméltem, hogy már aludni tudok végre

-          Nyugi- simogatta meg a hátam Seb és előre ment, majd kinyitott egy hátsó ajtót, ami mögött egy szép ház állt.

-          Ez meg mi?- kérdeztem csodálkozva és mentem utána

-          Ez valamikor egy szálloda volt, csak már eléggé lepusztult. Megvettem, és mivel a közepe úgymond „üres”, azaz régen parkként szolgált, felépítettem ide egy házat, és ha már nagyon idegesítenek, akkor kijövök ide, mert itt senki nem talál meg- mosolyodott el, majd kinyitotta az ajtót és előre engedett

-          De ha Hanna mondta a pletykát, akkor ezt is elárulja, nem?

-          Ő ezt nem ismeri- oltotta fel Seb a villanyt és rám nézett- Kimin kívül eddig te vagy itt egyedül

-          És miért pont én? – kerekedtek ki a szemeim mind a válasz, mind a luxus láttán

-          Mert Te fontos vagy nekem és nem akarom, hogy bármi bajod essék miattam.. megint

-          Örülök neki…- próbáltam mondani valamit- de merre találom a fürdőt és a hálót? Egyetlen vágyam, hogy végre ledőlhessek.

-          Arra- mutatott Seb az egyik folyosó felé.

-          Egyedül alszom. – jelentettem ki, majd becsaptam az ajtót

Még nyugodtan megfürödtem és átöltöztem. Sokszor járhatott ide, mert volt tiszta törülköző és váltásruhája. Belebújtam az egyik boxerébe és a „munkapólójába”. Kimentem a hálóba és a hatalmas franciaágyon álomra hajtottam a fejem.

Mikor reggel felkeltem kisé fájt a fejem. A táskámért nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő. 8:34. Nem tudtam aludni, így visszaöltöztem a tegnapi ruhámba és szerencsémre tettem be váltó bugyit. Ez mindig van nálam. Lehet, kicsit fura dolog, de sosem tudni mikor jön jól.. Kimentem a szobából és egyből az étkezőbe sétáltam. Hatalmas volt a lakás. Próbáltam körbejárni, de párszor eltévedtem. Megtaláltam Seb szobáját is. Nyitva hagyta az ajtót. Aranyos.

Visszaérve a konyhába leültem és gondolkozni kezdtem. Már Stee is hívott 3-szor, meg Lau is, és SMS-t is írtak. Nem volt kedvem válaszolni nekik, így inkább hagytam az egészet. Csak gondolkodtam. Nem akarok ide bezárva lenni több napig. Most érkeztem Svájcba, és még nem is láttam semmit belőle, mert csak Sebbel voltam elfoglalva. Péntek reggel van, ez a 4. nap, hogy itt vagyok. Már kéne valami jó ruha, meg rendesen be kéne vásárolni otthonra. Tudom, hogy megbántom Sebet, de haza kell, hogy menjek. Elővettem egy papírt és egy ceruzát és írni kezdtem:

            „Kedves Sebastian.

Nagyon köszönöm azt, amit tegnap értem tettél, de nekem ez nem megy. Nem akarlak megbántani, de nekem most haza kell mennem. Kérlek, otthon ne keress addig, ameddig újságírók vannak a környéken. Valójában nem tudom, hogy mit érzek, de nehéz lesz kilépnem azon az ajtón és itt hagyni téged. Még csak most érkeztem és nem láttam eddig semmit. Örülök, hogy megismerhettelek, de még így, hogy minden nagyon friss, távol álljon tőlem ez az élet… a Te életed. Egyszer majd megpróbálok hozzászokni, ha szeretnéd, de egyelőre még korai. Sokszor gondolok arra, hogy mi lenne, ha egyszer úgy mutatnál be valakinek, mintha a barátnőd lennék. Még szokatlan. Kérlek, engedd meg, hogy szokjam a környezetem. Adj nekem pár napot. Tudom, hogy még nem vagyunk együtt, de már most hiányzol és mikor újra foglak látni, már boldogan ugrok a nyakadba. Bár már most is az vagyok, mert ismerhetlek, Sebastian Vettel. Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt a helyet, ígérem, hogy senkinek nem mondom el. Kérlek, ne legyél rám mérges. Ezt kettőnkért teszem.

 Csók: Gréé

Bementem Seb szobájába és a levelet az asztalára tettem. Nagyon fájt, hogy ott kell hagynom, de így lesz a legjobb. Mikor kimentem a szobából felvettem a táskám és kisétáltam. Nem néztem hátra. Nem mertem hátra nézni. Kimentem az útra, fogtam egy taxit és az első útba eső plázába vitettem magam.

Mikor kiszálltam azonnal kerestem egy ruhaüzletet és vettem magamnak pár kényelmes ruhát, amit még fel is tudok venni mostanra. Kifizettem a ruhákat és a WC-ben átöltöztem.

  Egy egyszerű, de meleg összeállítást választottam. Nagyon kényelmes volt az előző ruha után… Meg a táskám is fekete volt, így még ment is a szetthez.

Miután kijöttem a WC-ből elmentem egy élelmiszerboltba és jól bevásároltam. A plázától pár percre volt a buszmegálló, így kisétáltam oda és szerencsémre jött is a busz 10 percen belül. Meglepődve láttam, hogy ez nem késett 10 perceket úgy, mint Magyarországon.

                        Baarban leszálltam a buszról és elkezdtem sétálni a házam felé. Kiminek igaza volt. Tele volt az egész utca fotósokkal és mikor megláttak, páran odarohantak hozzám és kérdezősködtek. Én persze tettem a hülyét, hogy nem is tudtam, hogy ő a szomszédom, meg csak most költöztem ide. Hál’ Istennek bevették a mesémet. Mikor bementem a házba letettem a cuccokat, betettem őket a helyükre, majd leültem a kanapéra. Elővettem a telefonom azzal a szándékkal, hogy válaszolok Stee-nek, és Launak, de Seb üzenete várt rám a kijelzőn:

„Megértem, hogy idő kell neked. Annyit kapsz, amennyit szeretnél, csak kérlek, ne felejts el és vigyázz magadra, meg a fotósokkal. Ha neked ez kell ahhoz, hogy valamikor még együtt lehessünk, akkor természetesen kivárom. Nem a levélre akartam volna ébredni, de köszönöm, hogy nem mentél el egy szó nélkül. Én is csókollak.”

Ez az üzenet nagyon jól esett. Válaszoltam pár szóban a barátaimnak is és bekapcsoltam a TV-t. Nem volt valami érdekes a műsor, így el is aludtam rajta. A csengő hozott vissza a valóságba és az ajtóban egy ismerős, barnahajú férfi állt, aki nagyon idegesnek és kimerültnek tűnt.

6. rész

Eleget gondolkoztam… jöhet a csók!

            Mikor a szemébe néztem, egyszerűen nem bírtam levenni róla a tekintetemet. Csak álltam ott és néztem, ahogy ő is. A „farkasszemet” ő szakította meg.

-          Bemehetek?

-          Persze- álltam arrébb, majd belépett a házba és becsapta maga mögött az ajtót- elnézést kérek, hogy csak így berontottam. Christian Horner- nyújtotta a kezét és kezdett megnyugodni.

-          Gréta Bánfy- nyújtottam viszont kisé félénken

-          Ó, remek- sóhajtott- jó helyen vagyok. A pilótámról érdeklődnék- mosolyodott el

-          Melyikről?- tettem a hülyét, de nem vette be

-          Kérem, Gréta, segítse a munkámat. Muszáj megtalálnom, mert vinnem kell a gyárba, szimulátorba kell ülnie… már holnap

-          Nézze. Először is kérem, tegeződjünk. másodszor pedig Sebbel kb. 2 napot töltöttem együtt és tudom, hogyha most odaküldöm magát, ahol ő van, követik és megtalálják. Biztonságban van, nem találnak rá a fotósok, de pár napig még biztos, hogy nem jön haza- lehajtottam a fejem, mert kisé elszomorított, hogy még egy jó darabig nem fogom látni.

-          Miért lettél ilyen szomorú?- nézett rám kérdően és együtt érzően- hallottam, hogy valaki miatt szakított Hannával. Már igazán itt volt az ideje- bólogatott- de.. de nem hittem volna, hogy egy ilyen.. ilyen szép lányt talál magának- fordult el, mert elpirult

-          Köszönöm szépen- léptem elé, hogy a szemébe tudja nézni. - de nem vagyunk együtt- mondtam kisé hezitálva

-          Nem?- lepődött meg- de nekem Kimi azt mondta, hogy azért mentek szét, mert veled szeretne lenni

-          A RedBull csapatfőnök szokott beszélni más pilótákkal?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel és elmosolyodtam

-          Ez most vészhelyzet- hezitált és próbált csinálni valamit a kezével- Ja, egyébként- egy újságot dobott a konyhapultra- ez gondolom te vagy…- mikor megláttam magunkat a címlapon, majdnem összerogytam. A fotós belerakta azt a képet, amit parkolóban készített. Szerencsére az én arcomat nem lehetett látni és eléggé háttal álltam neki. – miért mondtad, hogy nincs köztetek semmi?- bökött a képre

-          Akkor nem történt semmi. – próbáltam menteni magam

-          De majd fog

-          Lehet- gondolkoztam el és az újságot a kukába dobtam

-          Azt nem is akarod tudni, hogy mit írtak?

-          Nem, valahogy nem érdekel. Gondolom sok ostobaságot.

-          Igaz- mosolygott. – Gyorsan felismerted, hogy mivel kell foglalkozni és mivel nem. Okos lány vagy- és leült a kanapéra

-          Köszönöm- mentem utána- de valójában ezt a fajta világot nem hinném, hogy meg tudnám szokni…

-          Miért?

-          Nekem túl pörgős és nem szeretem, ha valaki tudja, hogy.. hogy mit reggelizem

-          Igaz- nevetett fel- mit csinálsz itt egyébként?

-          Ma 4 napja, hogy ideköltöztem- ráztam meg a fejem- itt kezdem el az egyetemet

-          Egyetem? gratulálok- nézett elismerően- Melyiket?

-          A zürichi egyetemet..

-          Milyen szakot? Úgy hallottam, hogy ott több is van

-          Igen.. az orvosi karra megyek- mosolyogtam

-          Orvosi?- kerekedtek ki a szemei- gratulálok.

-          Köszönöm- pirultam el- ne haragudj, olyan figyelmetlen vagyok. Kérsz valamit inni, vagy enni?

-          Egy pohár víz jól esne, köszönöm.

-          Rendben, máris hozom- és mikor felálltam egy kicsit megszédültem, de ő elkapott

-          Vigyázz magadra- suttogta, miközben a karjaiban feküdtem. Nagyon közel volt, de vele olyasmit éreztem, mint Seb közelében… nem akartam erre gondolni

-          Rendben- mosolyogtam, mikor már jobban voltam és kimásztam a karjaiból

-          Gréta- szólt utánam kisé félénken- ugye nem…ugye nem vagy terhes?

-          Mi? Nem! Dehogy is! Sebbel nem volt köztünk semmi, mint már mondtam. Biztos, hogy nem vagyok az. Csak hirtelen álltam föl

-          Oké, oké, csak kérdeztem. Kicsit még fiatal apukának…

-          És én is az vagyok anyukának- kivettem a poharakat a szekrényből és elővettem a vizet. - Végül is.. nem akarok 18 évesen anya lenni- vittem felé a vizet nevetve

-          18 éves vagy?- nagyon meglepődött

-          Igen.. miért olyan meglepő ez?

-          Hát.. csak tudod orvosi egyetemre idősebbek szoktak jelentkezni… meg már most egyedül élni…

-          Nem tudom, hogy nálatok mi a szokás, de nálunk, Magyarországon minél hamarabb befejezzük a sulit, annál gyorsabban lehet szép karrierünk és életünk…

-          Magyar, persze- mosolyodott el- Kimi nem mondta…

-          És most mit akarsz csinálni egyébként, hogy nem tudod megkeresni Sebet?

-          Nem tudom..

-          De várj! Miért nem hívod fel?

-          Gondolod, hogy nem próbáltam? nem veszi fel..

-          Nem veszi fel? Pedig nekem reggel még SMS-t is írt

-          Hát.. szerencsés vagy- mosolygott

-          A fotósok látták, hogy bejöttél ide?

-          Ö.. szerintem igen.. de próbáltam vigyázni

-          Remek!- csaptam le a poharat az asztalra és kinéztem az ablakon

-          Mi a baj?- jött utánam és megállt közvetlenül mögöttem.

Nem tudtam, hogy mit tegyek. Valahogy, amikor vele beszéltem nem jutott eszembe Seb. Csak ő volt, meg én. Az elején még gyakran eszembe jutott a szőke német SMS-e, de már egyre ritkábban. Mikor Christianra néztem, még azt is elfelejtettem, hogy mit írt. Ott az ablakban álltam, és éreztem Chris leheletét a nyakamban. Jó érzés volt. Egyre gyorsabban vert a szívem és nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Ezt persze ő is észrevette

-          Minden rendben?- kérdezte, miközben a kezét a derekamra tette

-          Persze - hazudtam, de ő észrevette, hogy nem gondolom komolyan és maga felé fordított

-          Min gondolkozol ennyire? Nem akarok Seb után menni, ha ez a baj. Nem veszélyeztetem az egyetlen olyan helyét, amiről nem tudnak.

-          Nem ez a baj- hajtottam le a fejem

-          Hát akkor?- fogta meg az állam és felemelte az arcom

-          Nem tudom, hogy hogy állunk Sebbel. Nem tudom, hogy van- e mi…

Egy kicsit meglepődött a válaszon, de nem tett semmit, csak közelebb húzott magához. Éreztem a szívverését, éreztem, hogy ő is ugyanolyan bizonytalan, mint én.

-          Szerintem legyen- nyögte ki 10 perc néma csönd után. De akkor már késő volt. Elég volt a gondolkozásból. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam.

Kicsit meglepte a reakcióm, de aztán visszacsókolt. Nem tudom, hogy miért tettem, de olyan volt, mintha már egy jó ideje ismertem volna. Elindultunk az emelet felé. Nem gondolkoztam, csak tettem a dolgom és ő sem ellenkezett. A hálóba érve már nem volt egyikünkön sem póló. Mikor az ágyra dobta magát fölé hajoltam, de eszembe jutott a tegnapelőtti este Sebbel, mikor kihúzott a kádból, hogy megmentsen. Ez volt az az egy dolog, ami igazán összekötött minket Sebbel. Ezen elgondolkozva megtorpantam és ezt Chris is látta.

-          Mi a baj?- simított végig az arcomon és egy csókot adott a mellemre.

-          Nem tudom megtenni. Sajnálom Chris. Szeretem Sebet.

-          Értem- mosolygott és felállt az ágyról

-          Nem is vagy mérges?- kérdeztem meglepetten

-          Nem. Mikor ott voltunk lenn, tudtam, hogy meg fogsz csókolni. Láttam a szemeidben a hiányát és engem olyannak láttál, mint Sebet. - próbált nem rám nézni, miközben az utolsó gondolatokat fejezte be

-          Ne hazudj nekem!- kértem ki magamnak és szorosan mellé álltam- te is érezted azt a szikrát, ami az ajtóba volt

-          Igen!- csattant fel. Most már mérges volt- De nem tehetem ezt veletek. Tudom, hogy szeretitek egymást. Majd egyszer máskor.. hátha összejön- és megölelt

-          Remélem- mosolyodtam el, majd mikor megláttam, hogy menni készül, gyorsan elé álltam- nem maradsz itt, amíg Seb nem jön vissza? Majd írok neki SMS-t, hátha arra majd válaszol

-          Maradhatnék?- lepődött meg- az előző után?

-          Ha te nem mondod el, én sem, és végül is rájöttünk, hogy van szikra, csak még nem alakult ki

-          Hatalmas segítség lenne! Nem kéne a szállodai szobákban szenvednem

-          Na, ez a beszéd- csaptam a hasára, majd befeszítette- éhes vagyok- jelentettem ki, és elindultam, a konyha felé

-          Mint a farkas- tette hozzá Chris és csatlakozott hozzám.

Finom vacsorát készítettünk, majd még beszélgettünk egy kicsit. Megegyeztünk abban, hogy odaadom neki az egyik szobát, de ha nagyon fél átjöhet hozzám. Még néztük egy kicsit a TV-t, majd elsőször Chris, aztán én mentem zuhanyozni és lefeküdni. Nagyon jól aludtam és Sebre gondoltam. Hajnali fél 4-kor irtózatos dörömbölésre ébredtem. Gyorsan belebújtam a köntösömbe és elmentem megkeresni a zaj forrását. A bejárati ajtót akarta valaki éppen betörni.

Mikor leértem gyorsan az ajtóhoz rohantam és kinyitottam. A bejárat előtt egy felbőszült és ideges szőke pilótát pillantottam meg, aki először ellökött az ajtóból, majd a lakásban Christian nevét kezdte el ordítani.