9. rész

            Sziasztok! Itt az új rész, remélem örültök!:D Köszönöm a véleményeket, jól estek. :) 

Jó olvasást!:)

9. rész

Bekavar, de kell ez nekem!...?

-          Szia, Gréta- jött oda Chris mosolyogva, hogy oldja egy kicsit a feszültséget. Seb még mindig mereven állt.

-          Szia- löktem meg egy picit Sebastiant, hogy elérjem Christiant, és szorosan megöleltem.

-          Hogy vagytok?- kérdezte a csapatfőnök. Megveregette Seb hátát, amitől a pilóta egy kicsit magához tért, és leültek közénk.

-          Nagyon jól- vigyorogtam. Nem értettem ezt a hirtelen vidámságot, de egyszerűen muszáj volt mosolyognom. Christiant látva egyszerűen felvidultam.

-          Képzeld, Tommi eljegyzett- válaszolt először San és megmutogatta a gyűrűjét.

-          Gratulálok- mondta Christian- mikor készülhetünk az esküvőre és a babára?- erre a kérdésre Tommi kicsit lefagyott, de San kitörő örömmel válaszolta, hogy erről még nem volt szó, de jó, hogy mondta

-          Ők meg együtt vannak- mutatott ránk a szőke finn és vigyorogni kezdett, mert egy kicsit zavarban volt az előző baba téma miatt

-          Tudom- vágta rá Chris és egy mosolyt erőltetett magára- igazán aranyosak együtt.

-          Ugye?- helyeselt San, majd elrángatta valahova Tom-ot.

Hárman maradtunk. Seb állandóan az én arcomat fürkészte, Chris pedig az asztalt bámulta. Csend volt végig, de én ezt egyszerűen már nem bírom.

-          Beszéljétek meg!- csattantam fel, majd a székről felállva leviharzottam az aulába és gondolkozni kezdtem, hogy merre menjek.

Csak álltam ott, és forogtam körbe- körbe. Mindenhol képek és tervrajzok voltak. A falakon aláírások, kisebb autó makettek.

-          Gondolkozni akarsz?- kérdezte egy férfihang és én erre megfordultam. Mark volt az. Furcsa. Eddig még csak pár szót beszéltünk, most pedig segíteni akar?

-          Nem ártana- mosolyodtam el és felnéztem rá. Nagyon magas, így a magas sarkú cipőm rendkívül előnyös volt.

-          Én, általában ha verseny előtt itt vagyok, akkor kimegyek a gyár mögötti parkba és sétálgatok. Sok emlék van arra. Régi világbajnokok autói, szobrai, ilyesmik. Bár gondolom ez nem jelent neked akkora eszmei értéket, mint nekem, de nézd meg nyugodtan. Megnyugtató hely.

-          Köszönöm-  mondtam illendően, de egyszerűen nem vitt a lábam. – Elkísérnél egy darabig?- fordultam vissza hozzá hirtelen, de ez egyáltalán nem lepte meg.

-          Igen, csak siessünk, nehogy rám találjon Isabell- nevetett

-          Ő…ő..

-          A sajtósom- mondta Márk mosolyogva és elindultunk a parkba.

-          Félsz a sajtósodtól?- kérdeztem vigyorogva Marktól, mert elég röhejesen hangzott, hogy egy nőtől fél ennyire

-          Bevallom, igen- csóválta a fejét őszintén- de akkor gondolom még nem láttad Sebet Britta mellett- nevetett

-          Ki az a Britta?- kerekedtek ki a szemeim és felnéztem az ausztrálra

-          Hát a sajtósa- mondta tök természetesen- de várj- torpant meg egy kicsit- Seb Brittának mindent elmond, és Ő már vagy 2 órája itt van. Még nem mutatott be neki?

-          Nem- csóváltam meg a fejem és próbáltam visszatartani egy könnycseppet.

Mikor először beléptünk az első forma 1-es RedBull autó szobra fogadott. Nagyon jól nézett ki az egész és tényleg el tudott merengeni az ember anélkül, hogy bárki megzavarná. Márkkal leültünk egy padra, és csak néztük a kis halastavat, amiben rengeteg hal volt.

Mikor feleszméltem, Márk már nem volt mellettem és az idő még hidegebb lett. Kezdtem fázni. Mikor megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő, majdnem leestem a padról. Már több, mint 3 órája itt ülök? Vissza kell mennem.

Szerencsére az utat megjegyeztem, így könnyen visszataláltam a gyárba. Seb állítólag már nagyon izgult értem, az szimulátoros autót vagy 3-szor a falnak csapta.

A hírek, miszerint visszaértem a gyárba, nagyon gyorsan terjedtek, de először mégis Christian fülébe jutottak el.

-          Annyira örülök, hogy megvagy – jött felém- már nagyon aggódtunk érted- és ekkor megölelt, majd egy cetlit csúsztatott a farzsebembe. Kérdően néztem rá, de mikor hallotta, hogy jön Seb ugyanolyan arckifejezéssel tovább ment.

-          Gréta- csókolt meg Seb- soha többé ne csinálj ilyet, megértetted?!

-          Mit értsek meg?- keltem ki magamból és megemeltem a hangom- nem elég, hogy előttem féltékenykedtek egymásra, de még azt is meg akarod mondani nekem, hogy mikor merre legyek és hogyan lazítsak?!- ez a reakció nem csak őt, hanem még engem is meglepett. Kicsit ingerült lettem, mert kíváncsi voltam, hogy mit akar mondani Chris, amit nem mer élőben tudtomra adni.

Seb még mindig ott állt előttem. Utálom, mikor ezt csinálja! Bármi kínos helyzet van, ő rögtön lefagy, és nem lehet rá számítani. Gondolom mikor nem talált, rögtön azt hittem, hogy Chrissel vagyok.

Még egy bocsánatkérő pillantást vetettem rá, aztán kimentem a gyár elé. Pont Chris volt kint, aki az utolsó slukkot szívta a cigijéből. Dohányzik? Nem is tudtam…Mikor meglátott azonnal elnyomta a cigit és visszament dolgozni. Én félve bár, de az ajtó előtt elővettem a Christől kapott levelem és olvasni kezdtem.

„Ma este, mikor Seb végez, hivatkozz valami dolgodra és maradj itt velem még egy kicsit a gyárban. Beszélnünk kell. Rég éreztem már igazán az illatod, a bőröd. Várlak. Remélem, nem hagysz cserben.”  C.H.

Most mit tegyek? Gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, mikor kijött Seb. A levelet gyorsan eldugtam.

-          Hogyha végeztem szívesen mutatok neked pár szép helyet- nézett rám, de nem bírtam a szemébe nézni. Csak Chris mondatai jártak a fejemben és gyorsan kellett reagálnom.

-          Ma nem jó. Bocsi. Más dolgom van

-          Mégis mi más, Gréta?- kérdezte meglepődötten és megszorította a felkarom

-          Ahhoz semmi közöd!- próbáltam kiszabadulni, de túl erős volt

-          Igenis van közöm hozzá, mivel a barátnőm vagy

-          Ezt ne vedd olyan biztosra- vágtam oda neki és a szemébe néztem.

Nagyon elkeseredett. A szorításból rögtön engedett és csak bámult rám. Most láttam az értelmet a szemeiben, hogy itt van, de nem tudja feldolgozni azt, ami az előbb történt. Sajnáltam, de nem éreztem úgy, hogy csak én tévedtem és neki is bocsánatot kell majd kérnie. A reakció, amit akkor nyújtott, meglepett. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy az eddigi kiskamasz, akit ismertem, mennyire felnőtt is valójában.

-          Menj el vele- mondta lehajtott fejjel- megengedem. Csak kérlek, ne tegyetek olyat, amit Te nem akarnál. Bízom benned- suttogta a végét és elfordult

Kérdések milliói röpködtek a fejemben, de 1 nagyon fontos volt.

-          Most akkor mi még együtt vagyunk?- kérdeztem rá

-          Nem tudom- válaszolta őszintén- Lehet, hogy valóban túl gyors a tempó. Ha minden igaz, lehet, hogy Te is csak egy fellángolás vagy.. hagyj nekem időt, én is hagytam neked. És most is hagyok. – Majd belépett a gyárba és az esőcseppek lassan kezdték el a táncukat a földön, de engem nem érdekelt. Csak az előbb elhaladó kék pár cipőre tudtam gondolni. Fellángolás vagyok? Merengtem magamban ezen a kérdésen, mikor egy erős kéz megfogta a vállam és az épületbe rántott az eső elől. 

Bocsánat, de ez a rész elég rövid lett:$ De szeretnélek titeket kiengesztelni.... Ha összejön a történethez 5 hozzászólás, azonnal jön a következő rész! :D Sok sikert 

U.i.:nincs határidő... amint összejön az 5 komi, hozom az új részt!:D