Ui.: Jövő hét szerdára tervezem hozni a következő részt, de ha holnap este 11-ig összegyűlik mondjuk 5 hozzászólás, akkor még aznap este hozom a következő részt! :)
1. rész
Az érkezés
Az embernek
a legnehezebb dolog az életében a választás. Ha van egy álmod, ha van két
szerelmed és választanod kell közöttük, csak a szenvedés van. Néha a legjobb
dolog ha hagyod mindet, és egy harmadik, teljesen újat és függetlent
választasz.
–
Jó reggelt kicsim- hallottam egy lágy, simogató
női hangot az ágyamhoz közeledve. Mellém ült.
–
Oké, anya. Fenn vagyok, már tényleg!- emelkedtem
föl az ágyról, de visszazuhantam.
–
Tudom, kicsi lányom.. ezt már harmadszorra
játszod el. Rajtam nem múlik, tudod, hogy én csak örülnék, ha itthon maradnál,
de az a svájci egyetem nem érti az anyai aggodalmaimat.
–
Mikor megy a gép? És mikor induljunk?
–
Hát. Jó lenne, ha apáddal el tudnátok indulni
egy olyan másfél órán belül. A gép nem vár, sajna nem mi vezetjük- mosolyodott
el anya, mert tudja, hogy amit nem ők vezetnek, azt lekésem.
–
Akkor felkeltem. Csak anyaaaa- néztem nagyon
szépen
–
Mit szeretnél?- mosolygott
–
Hozol nekem kakaóót?- vigyorogtam
–
Hát persze, de csak akkor iszod meg, ha már kész
vagy...
–
Jó zsarolás!- vágtam rá- Rendben, legyen
Kikászálódtam az ágyból, megmosakodtam, és felvettem egy
fehér pulcsit kis mintával, alá egy pólót, meg egy hosszú farmert egy magas
sarkú cipővel. Itt most meleg van, de Svájcban biztosan hidegebb lesz.
Mikor leértem anya már várt a kakaóval. Örvendezve jegyezte
meg, hogy végre nincs rajtam annyi smink. Nem tudom, hogy mi baja vele...
Apa persze
már őrjöngött, hogy mikor indulhatunk. Kedd délután van, nem akarja az egész
napját eltölteni, délután sörözni akar. Persze, hogy a 12:00-ás gépre tettek
föl... jellemző.
Elbúcsúztam
anyától, megnéztem, hogy még megvan-e minden iratom és apával elindultam a
reptérre. Apa nem volt az a szószátyár típus, de most sokat beszélt és
viccelődött is, mert látta, hogy kicsit ideges vagyok. Igaza volt.
A reptérre
kiérve keresett egy parkolóhelyet, majd utánam jött a csomagommal. Nem vittem
magammal sok mindent: egy nagyobb bőröndöt és egy kézi táskát. Gondoltam majd
veszek ott pár ruhát.
Leadtam a
csomagjaim és a beszállást vártam. Mikor meghallottam, hogy a Zürichbe tartó
járatra megkezdhetik a beszállást, görcsbe rándult a gyomrom. Nem akartam
elengedni aput, de muszáj volt. Nem akart elengedni ő sem, de tudta, hogyha nem
tetteti, hogy türelmetlen és már otthon akar lenni, sosem engedem el. Végül
aztán 15 perc állandó szorítás után elengedtem és felszálltam a gépre, amely a
jövőmbe repített. Nem tudtam mi vár rám, Svájcban eddig mindössze kétszer
voltam: egyszer, mikor megnéztem az egyetemet és eldöntöttem, hogy ide biztos
felvételizek, másodszor pedig mikor házat kerestünk, mert sikerült a felvételi.
Egy nagyon
aranyos házat találtam, Zürichtől nem messze. Busszal nagyjából 20 perc a
város, és még 5 a suli, de mégis, nagyon nyugodt és szép hely volt Baar. Első
látásra beleszerettem a környékbe és a házba is. A suliba szerencsére
ösztöndíjjal vettek fel, ami 2 évig fedezi a tanulmányaim. A többit meg
majdcsak összegyűjtöm valahogy.
A gép
felszállt és én nem bírtam elaludni. Az út röpke 2 óra, de akkor is terveztem
egy rövidke kis alvást. Ez nem jött össze. A 2 óra irtó hamar eltelt, leszállás
előtt írtam egy SMS-t anyának, hogy megérkeztem és nincs semmi bajom. Rögtön
választ kaptam rá és kiderült hagy apa is hazaért, és már a 2. sörét issza. Na
szép...én itt bandukolok ahelyett, hogy otthon iszogatnék. De nem baj, majd
mikor hazaértem.
A
csomagjaimat gyorsan felvettem, majd fogtam egy taxit és a lakásomhoz mentem.
„Az én lakásom.” Sokáig ízlelgettem ezeket a szavakat, de biztos, hogy még
időbe tart, mire megszokom. Mikor megérkeztünk megkönnyebbülve szálltam ki a
kocsiból, kifizettem a sofőröm és még legalább 20 percet álltam a ház előtt, és
csak bámultam a tájat.
Hát igen...a szomszéd
háza. Nem tudom, hogy ki lehet, de biztos, hogy élni azt tud...
Befejeztem a
bámészkodást és a nyálcsorgatást a szomszéd ház láttán és beléptem a saját kis
birodalmamba.
Ez az én kis házam. Szerintem nagyon aranyos, és mindig is
imádtam a „sok virágos” házakat. Habár meglocsolni mindig elfelejtek...
Bevittem a
csomagjaim és azonnal ledobtam magam a kanapéra. Nem kellett több 5 percnél és
azonnal elaludtam.
Arra
ébredtem, hogy iszonyúan fáj a nyakam. Naná, nem voltam képes elvánszorogni az
ágyig. Az órára néztem és délután 6 órát mutatott. Nagyon éhes voltam, de mivel
most jöttem ide, semmi kaja nem volt, még csak nem is hoztam magammal.
Elindultam a
kisboltba, ami szerencsére közel volt hozzám és jól tudtam az utat, mert mikor
utoljára voltam, minden fontosabb dolgot megkerestem. Felvettem egy hosszú
sárga farmernadrágot és egy fölsőt, fölé egy pulcsit, mert úgy tűnt, hogy elég
hideg van kint, belebújtam a cipőmbe, némi pénzt, iratokat és a napszemüvegem
beledobtam a fekete táskámba és már indultam is.
Mikor a
bolthoz értem szerencsésen láttam, hogy kb. 15 perce bezárt. Gondolkodtam, hogy
mi legyen és arra gondoltam, ha már úgyis van időm, meg kényelmesen és melegen
vagyok öltözve, besétálok a városba és keresek egy nagyobb boltot, ami még
nyitva van. Szerencsémre 25 perc séta után találtam egy éjjel-nappalit. Már
tudom, hogy hova fogok járni...
Mikor
bementem meglepett, hogy mekkora. Kívülről kisebbnek tűnt. A kosárba tettem egy
doboz vajat, némi felvágottat, zöldséget és a kenyerekhez indultam. A polcon
már csak egyetlen kenyér volt (már persze amit szerettem is. A teljes kiőrlésű
cuccokat sosem lehetett lenyomni a torkomon.) Már pont nyúltam érte, mikor egy
másik kéz is ugyanazt a kenyeret fogta meg, mint én. Kicsit megrezzentem.
Felnéztem és egy mosolygó, szőke férfi állt előttem.
–
Na, most mi legyen?- kérdezte nevetve
–
Hát nem tudom, de te is éhesnek látszol és én is
az vagyok- válaszoltam kissé megszeppenve, csak nézett rám vigyorogva- Mi
lenne, ha elfeleznénk?- pattant ki a fejemből az ötlet és rákérdeztem
–
Nagyon szívesen, jó ötlet- válaszolta
–
Végül is- mosolyodtam el- lehet, hogy pasiból
vagy, de azért fél kiló kenyeret csak nem eszel meg- és még mindig idegesített,
hogy mennyire ismerős, de nem ismerem fel
–
Igazából nem vagyok egyedül- nevetett és az ajtó
felé bökött
Ott láttam meg egy szintén szőke férfit, aki már nagyon
türelmetlen volt. Kint már sötét volt, de az arcát láttam a fényekben
–
Ő Kimi Raikkönen?- kérdeztem rá félénken
–
Igen, ő az- nevetett fel a német- hihetetlenül
türelmetlen. De te ismered?
–
Nem, csak felismertem- kezdtem el mosolyogni-
szeretem a forma1-et
–
És engem ne is ismersz fel?- kérte ki magának,
de közben nevetett
–
Te is ismerős vagy, de valahogy nem ugrik be...-
mondtam kissé elszégyellve, amit ő is észre vett, mert elpirultam
–
Hát akkor- nyújtotta a kezét- Sebastian Vettel
–
Gréta Bánfy- nyújtottam viszont a kezem és a
mélykék szemébe néztem. Megborzongtam..- nos, hát ha kettőtöknek kell a kenyér,
akkor én beérem valami bio vacakkal is- és visszanyúltam egy másik kenyérért a
polcra és meg is voltam a vásárlással
–
Micsoda feláldozás- nevetett fel, de egy kicsit
lefagyott a mosoly az arcáról, mikor szúrósan néztem rá
–
Ha legközelebb itt összefutunk, akkor veszel
nekem 2 zacskó kenyeret- mondtam kicsit durcisan, de mosolyogva
–
Szóval megint találkozni akarsz?- ült ki a
vigyor az arcára és felhúzta a szemöldökét
–
Mond csak- kérdeztem rá- nem akartál inkább
újságírónak menni? Jól ki tudod forgatni az ember szavait- indultam meg a
kassza felé, ő pedig szorosan a nyomomban volt
–
Kedves vagy, de remélem elismered a teljesítményem-
fényezte magát, miközben én kipakoltam a szalagra
–
Mr. ego bika nagyon tehetséges- vágtam rá
vigyorogva- csak meglegyen az a bajnoki cím
–
Egybe, vagy külön fizetik?- kérdezett rá félve
az eladó, mert felismerte a pilótát
–
Külön- vágtam rá, mire Sebastian rákontrázott,
hogy egybe. Az ő válasza hangosabbra sikeredett, mivel a nő elkezdte
hozzászámolni az ő cuccait is.
–
Ezt nem értem, hogy minek...de legalább a felét
hadd fizessem ki
–
Micsoda önállóság- nézett rám Vettel, majd
átnyújtotta a pénzt
–
Ha már ilyen nagy lelkű vagy, kihasználom-
mondtam vigyorogva
–
Mit parancsolsz?
–
Egy sötétkék DunHill, íz váltós cigarettát
kérnék- mondtam az eladó felé
–
Dohányzol?- kerekedtek ki a szőkeség gyönyörű
szemei
–
Talán baj?- kérdeztem rá
–
Hát igen...elég nagy
–
Akkor hagynod kell kifizetnem, mert a végén még
a te pénzed miatt halok meg tüdőrákban és átnyújtottam neki 15 eurót, ami
nagyjából az összeg fele volt. Meglepve láttam, hogy elfogadta és én elégedett
voltam.
A pénztáros számlázott és elképedve nézett minket, mikor
Sebastian az előbb odaadott 15 eurót a tangám és a csípőm közé csúsztatta
–
Héj! Te meg mit csinálsz- kiáltottam fel, ami
nem volt elég hatásos, mivel pontosan a helyén maradta a 2 papírpénz
–
Mondtam, hogy kifizetem, nem?- vigyorgott rám
kajánul és a barátjához lépett
–
Gondoltam, hogy csajozol- mondta Kimi már
angolul, de Seb nem tudott válaszolni, mert közbeszóltam szintén angolul
–
Hát, mutathatnál neki pár trükköt a csajozással
kapcsolatban- böktem a szőke németre- mert ez a dolog nem igazán megy neki.
–
Mit csinált?- temette Kimi a fejét a kezébe és
nevetni kezdett
–
Megszerezte előlem a kenyeret- nyújtottam ki
Sebastianra a nyelvem, aki még mindig ott állt ledermedve. Szerintem meglepte,
hogy beszélek angolul, vagy hogy kijövök Kimivel...nem tudom.
–
Okés, menjünk- szólt közbe sértődötten és
bevágódott a kocsi hátsó felébe
–
Mindig ilyen?- kérdeztem a még mindig nevető
Kimit és az én arcomon is meghúzódott egy kisebb mosoly.
–
Általában...- hagyta el a száját a válasz és
meglepetten látta, hogy barátja a hátsó ülésen foglalt helyet.
–
Nos, fiúk, köszönöm az ingyencirkuszt, de én
indulnék is haza. A csomagjaim Sebastian, ha megkaphatnám
–
Ahhoz muszáj lesz beszállnod- bökött maga mellé-
amúgy sem hagynám, hogy sötétben mászkálj...mond meg, hogy hol laksz, és
hazaviszünk- eresztett meg egy mosolyt
–
Jaj, erre igazán semmi szükség- válaszoltam- 20
perc és otthon vagyok
–
Akkor kocsival csak 5 perc lesz- nevetett Kimi
és ő is helyeselt, hogy szálljak be Seb mellé
–
Miért mondasz mindig, mindenre rögtön nemet?-
szegezte nekem a kérdést Sebastian. Köpni nyelni nem tudtam, így csak
beszálltam- szóval, hol laksz?
Mondtam az utcacímet és mindketten elképedtek
–
Valami rosszat mondtam? El tudom mondai az utat,
ha kell
–
Dehogy kell!- horkant fel Kimi és a markában
röhögve gázt adott
–
Ennek meg mi baja?- néztem Sebastinara, aki
szintúgy vigyorgott
–
Most költöztél ide, igaz?
–
Igen...ma délután érkeztem...de miért fontos ez
pont most?
–
Hello szomszéd- vigyorgott Sebastian
És én csak összerogytam, mikor rájöttem, hogy a lakhelyem
mellett álló csodapalota ezé az örülté itt mellettem és most már biztos, hogy
nem lesz nyugtom tőlük az életben. Remélem csak Kimi hatására ilyen...vagy
mindig??
anyááás*-*
VálaszTörlésSzia Csajszi! :)
VálaszTörlésHűűű...háát :D Na :-)
Kell egy kis idő mire összeszedem a gondolataim.Ez eszméletlen jó lett!Ügyes vagy,tényleg nagyon jó lett.Összeszedett rész lett és váá,a szomszédja Sebastian :D És ez a kenyeres dolog,jól kitaláltad.
Csak dicsérni tudlak!
Remélem összejön az 5 komi holnapig,ennek érdekében tenni is fogok :D Mert egy hetet tuti nem fogok kivárni!
Puszi :)
Köszönöm :D azért pár elem visszaköszön Tőled, Tina ;) Köszi, Lindus :) <3 <3
VálaszTörlésEz..valami király!
VálaszTörlésA helyében én se reagáltam volna jobban:D
Azt hiszem egy perce se lesz unatkozni:))
Folytasd minél hamarabb!Puszi
Halii. :D
VálaszTörlésNagyon jò fejezet lett, jòl ìrsz.! :)
Seb, Kimi és Gréta karakterét is jòl megformàltad. Seb "akciòja" rettentően tetszett! ;)
Szegèny csajszi Herr Vettel lett a szomszédja, de ez van.! :P
Remélem minnél hamarabb hozol frisset. Puszii.
Szia :D
VálaszTörlésez hűű...még mindig sokk alatt állok :D nagyon jó lett ez a rész,megérte szentelni pár percet arra,hogy elolvassam ;)
méghogy Seb őrült és nem lesz nyugta tőle :D persze,egy kis idő múlva már nem ezt fogja mondani :D legalábbis gondolom :P
bár biztos be fog kavarni még egy személy,az első bekezdést olvasva.
nagyon várom a folytatást,amikor van elég időm,mindig szívesen jövök majd olvasni és komizni :D
puszi