7. rész

7.rész

Sebastian nagyon kedves volt velem, és kicsit meglepődtem magamon, hogy felajánlottam, aludjon itt, de végül csak nem vonhatom vissza…
Összedobtunk egy könnyed kis salátát, meg sütöttem hozzá csirkemellet és vágtam fel pár szelet kenyeret. Ahhoz képest, hogy milyennek gondoltam, teljesen más. Az idő, mikor vele voltam rohant előre, de kínos pillanatokban viszont teljesen megállt… nem tudom, hogy ki ő számomra, de megpróbálom magam Fernandonal tartani. Már ha ez valaha is sikerülhet.
- Jól főzöl- törölgette a száját vacsora után
- Köszönöm. De elkészíteni ezt a 2 pácolt csirkemellet… nem szakácsművészet- nevettem fel
- Mit csináljunk?- állt fel és elkezdte összeszedni a tányérokat
- Mit csinálsz?
- Te csináltad a vacsit, én mosogatok
- Nem, te itt vendég vagy. Én mosogatok- löktem meg egy kicsit csípőjét csípőmmel, hogy arrébb menjen
- Ez nem ér- lökött vissza- ezt én csinálom meg és kész
- Erőszakos vagy- öltöttem rá a nyelvem
- Ez az én végzetem- mosta el végül gyorsan a pár tányért, míg én rendet raktam a pulton- Kristen- szólt, majd mikor hátra fordultam, telibe locsolt vízzel
- Te normális vagy?- akadtam ki
- Így jobban tetszik a pólód- vigyorgott kajánul
- Na, Vettel, ezt még visszakapod- mérgelődtem
- Öltözz át, és aztán gyere filmezni. Addig csinálok kukoricát, oké?- mosolygott rám
- Gondolod, hogy ennyivel megúszod? Gyere ide- tártam ki a karom és szorosan magamhoz szorítottam, hogy ő is jó vizes legyen- nem is vagy mérges?- engedem el egy ördögi vigyorral
- Nem- rázza a fejét, de majdnem megpukkad a nevetéstől
- Most mi van?
- Vizes a fölsőm, de nekem nincs váltó pólóm… szóval egy gatyában leszek, egész nap
- Úgyis abban aludtál volna, nem?- rántottam meg a vállam és kimentem a fürdőbe. Gyorsan felkaptam egy toppot, meg egy bugyit, mert még a szokottnál is melegebb volt. Vagy csak én éreztem így?...- itt vagyok- telepedtem le mellé
- Kevesebb ruhában- jegyezte meg elpirulva és nagyot nyelt
- Rajtad nincs póló, rajtam sincs nadrág
- De rajtam nincs melltartó, szóval… rajtad se lehet bugyi- vigyorgott már megint
- Nem perverz…- ismétlem nevetve
- Arra gondoltam, hogy nézzünk egy jó vígjátékot
- Oké, de nem német
- Jó, nem az- forgatta meg szemeit és berakott egy olyan filmet, amit még szintén nem láttam, de végül is jó volt
- Ez egy romantikus vígjáték volt- keltem ki a pokróc alól, melyet végül magunkra terített, mert lehűlt a levegő
- Nem mondtad, hogy nem lehet romantikus. És ezt az összes csaj szereti...
- Hát én nem vagyok az összes- mentem ki a konyhába egy pohár vízért- kérsz valamit?- kiabáltam utána, de majd a szívbajt hozta rám, mikor átkarolta derekam- basszus- fordultam meg hirtelen- halálra rémítettél

- Nem volt szándékos- mosolygott, de tekintete valahogy egészen más volt. Kék szemeiből sugárzott a vágy és a bizonytalanság. Habár egyszer már megízlelte ajkaim, neki az nem volt elég. Ahogy nekem sem… Hosszú csöndes másodperceket töltöttünk el egymásra meredve. Mikor ajkai közeledni kezdtek enyém felé, apró mosoly lett úrrá rajtam, mivel a múltkori csókjait is rendkívül élveztem. Mikor viszont egymáshoz értek volna ajkaink, kopogtak…
- Meg kell néznem, ki az- motyogtam
- De utána gyere vissza- támaszkodott neki a pultnak kicsit csalódottan
- Szia- habogtam spanyolul, mikor megláttam vendégem
- A te címed kideríteni aztán lehetetlen- ölelt át, mikor belépett és a párbeszédet spanyolul folytatta- meg sem csókolsz?- kérdezte furcsán, mire Seb is kijött a konyhából és tekintetét egyből rám meresztette, de ahogy nézett… csalódott bennem, és ez nekem szörnyen esett- ő mit keres itt?- kérdezte kicsit ingerülten Fernando
- Miután nem is jelentkeztél, nem tudtam, hányadán állunk. Gondoltam most is majd az lesz, hogy fel sem hívsz, és megint valami ostobasággal traktálsz, hogy miért nem hívtál
- De elmondtam, hogy miért nem kerestelek. Az az igazság volt. És meg sem adtad a számod, se a címed, így nem tudlak felkeresni
- Szerintem ezt beszéljétek meg- lépett mellém a cuccaival Seb
- Köszönöm, hogy itt voltál
- Nem érte meg- viharzott ki a szobából
- Szóval, mi volt ez? Mi van köztetek?
- Ha gyanúsítgatni jöttél, az ajtó nyitva áll- bontakoztam ki öleléséből
- Ne haragudj, de tudod, hogy fontos vagy nekem
- Sebastian a barátom. Nagyon sokat tett értem
- Mióta ismered? 3 hete?
- Az ajtó nyitva áll- ismételtem megint
- Jó, nem kell felkapnod a vizet. Csak azért jöttem, hogy megbeszéljük a kettőnk dolgát. Szeretném, ha hivatalosan is a barátnőm lennél
- Nem tudom- sóhajtottam- Jaime után ez túl gyors, meg tudod, milyenek az újságírók. És nem fogok kertelni, mert végre egy őszinte kapcsolatban akarok élni. Sebastian is nagyban befolyásol, ugyanis érzek iránta valamit. Szerintem mindkettőnknek jót tenne a változás. Lépjünk tovább. Ez akkor sem működött, és most sem fog
- Én nem tudlak elengedni ilyen egyszerűen- csókolt meg, de aztán eltoltam magamtól
- Elmennél?
- Most elmegyek, de harcolni fogok érted
- Fernando, ne csinálj semmi ostobaságot- kiabáltam utána, de ezt szinte már nem is hallotta
Egy remekül indult estét egyetlen mozzanat tönkre tud tenni. Most Sebbel kéne lennem, és filmet néznem, vagy éppen csókolóznom. Sebet elveszítettem, Fernadot pedig nem tudom.
Szomorúan feküdtem be az ágyba, de fél óra múlva eget rengető dörömbölésre ugrottam fel
- Azt hiszem túl fontos vagy nekem, hogy ezt megbeszélés nélkül annyiba hagyjuk- idegeskedett egy szőke német az ajtóban
- Köszönöm- ugrottam hirtelen a nyakába, és valami természetfeletti erőtől vezérelve lábaim dereka köré fontam
- Szívéjes fogadtatás… fél pont előny- mondta mosolyogva, miután betámolygott velem az ajtón és letett a földre- de most, mindent tudni szeretnék rólad. Nem érdekel, ha fél óra, vagy 4 és fél… hoztam red bullt- vett elő táskájából egy kartont nevetve
- Bolond vagy- bokszoltam felkarjába, majd a kanapéra húztam
- Biztos, hogy tudni akarod?
- A születésedtől kezdve
- Azért annyira pontosan nem fogom…
- Oké, benne vagyok- sóhajtott és kortyolt egyet a tutti frutti ízű, szénsavas italból
- Szóval, egyetlen rokonaim a szüleim voltak, akik Milton Kaynesben éltek. Mikor befejeztem az általánost, gimnáziumba kellett mennem, de én olyan helyekre adtam be a jelentkezésem, amik távol voltak a várostól… sőt, az országtól is. Ennek azonban nagyon egyszerű oka van… Mikor megszülettem, az anyám 19 éves volt, pont nem tudta elkezdeni az egyetemet, miattam. Ezt persze mindig a szememre vetették… Elég vallásosak voltak, így a közösségtől is megkapták a szemrehányást a terhesség miatt, így annak is viseltem a keresztjét. Aztán, mikor már kicsit felnőttek a feladathoz, gyereket akartak vállalni, de anyám a 4. vetélése után elveszítette a reményt, és az italban kereste azt. Az apám egy idő után belefáradt az anyám gondozásába, így ő is a könnyebb utat választotta, inni kezdett. Mikor ezek történtek velem, 12 voltam, így nehezen tudtam feldolgozni, szóval évet is kellett ismételnem. Mikor eljött a továbbtanulás, a szüleim csak vállat rántottak és azt mondták őket nem érdekli. Mikor eléjük tettem a papírt, hogy egy holland iskolát választottam, el sem olvasták, csak aláírták. Azon a nyáron nagyon keményen dolgoztam, hogy mindent össze tudjak szedni az utazáshoz. Mikor indulni kellett, szintén ittas állapotban voltak, de talán felfogták a szavaim súlyát, mikor minden akkori sérelmeim a fejükhöz vágtam. Akkor hallgattak meg először, és utoljára. A tartalék pénzüket zsebre vágtam, és így indultam neki az életnek. A repülőn sokáig gondolkoztam azon, hogy lehet, rosszul döntöttem, de mikor eszembe jutott az üveges tekintetük és a bárgyú vigyoruk, csak ökölbe szorítottam a kezem és bíztattam magam. Megérkezve az iskolába mentem és megkaptam a kollégiumi szobát. 3 hónappal később a tanulmányi eredményeim miatt megkaptam az ösztöndíjat, így a szállásom már nem kellett fizetnem. Elvégeztem az első évet Hollandiában, de eléggé megkeserítette pár srác az életem, így jobbnak láttam onnan is eljönni. Aztán Magyarországra költöztem, ahol sikerült befejeznem a gimnáziumot. Az egyik osztálytársam apja kinn dolgozott a ringen, így egyszer engem is magukkal vittek. Akkor ismertem meg Fernandot. Együtt voltam vele azon a nyáron, és nagyon sok mindenre megtanított. A viszonyunk, nagyjából 4 hónapig tartott. Aztán, mivel Fernandoval már lefeküdtem, rájöttem, mennyi minden rejlik a női testben… Felvételt nyertem az egyetemre, ugyan is megtetszett az újságírás, de ott nem kaptam kollégiumi szobát, így tulajdonképpen ágydíjasként lettem elszállásolva. Aztán találkoztam egy rendes fickóval, akitől végül Lilla megszületett. 2 évig éltünk együtt, de aztán otthagyott minket, és én rájöttem, semmi esélyem abban az országban. Az egyetemi tanulmányaim a 3. évben voltak, de azt még befejeztem. Visszautaztam a szüleimhez Milton Kaynesbe, akik teljesen megváltoztak, és valamivel az előnyükre. Örültek nekem, és persze Lillának is, de aztán jöttek a szemrehányások, és az újabb kioktatások, és nem éreztem úgy, hogy eleget éltem. Hatalmas és fájdalmas döntés volt otthagyni a lányom, de akkor valamiért helyesnek és igazságosnak tűnt. Anyáméknak úgysem lehetett gyerekük, és ha nekem megadatott, hát ott hagytam nekik. Aztán Németországban folytattam az egyetemet és rendbe jött az életem, de rájöttem, hogy hiányzik valami, és az a valami a lányom. Visszautaztam a szüleimhez, akik nem akarták visszaengedni hozzám Lillát. Sok időbe, pontosan egy hónapba telt, mire a gyámügy meg a rendőrség intézkedése révén magam mellett tudhattam Lillát. A szüleim utolsó kívánsága az volt, hogy hadd hozhassák el nekem, és én engedtem a kérésüknek, de a repülő meghibásodott, és lezuhant. Attól a pillanattól kezdve nem volt családom.
- Nagyon… - kezdett bele Seb, de nem tudta befejezni
- Nagyon sajnálod?- kérdeztem cinikusan- mindenki ezt mondja, de sose azoknak a hibája, akik bocsánatot kérnek. Nagyon rossz? Igen, az, de már feldolgoztam, és képes vagyok máshogy nézni a világot. Nagyon erős vagyok? Kétlem, hisz hagytam meghalni a lányom- kezdtek el potyogni a könnyeim
- Nem ez butaság- szorított magához erősen- nem a te hibád, nem tehetsz róla. Ennek valamiért így kellett lennie
- Ugye tudod, hogy szeretném, hogyha ez soha, senki fülébe nem jutna el?
- Persze, és ezt biztosan meg is ígérem. Tőlem senki nem fogja megtudni- ölelt át szorosan, és én erre nagyon régen vártam
- Olyan… erőtlennek érzem magam- suttogtam, mert a fájó emlékek felidézése valóban felemésztette az összes energiám
- Gyere- nyúlt be kezével két térdem alá, míg másikkal a hátamat támasztotta, és így vitt be az ágyhoz.
Rá fektetett, majd a másik takaróval betakart, és nem is kellett, csak egy jó éjt puszi, és szemhéjaim lecsukódtak, mintha mázsás súlyok nehezedtek volna rájuk.
Reggel nagyot szippantottam a levegőből, mikor felébredtem. Édes illat ütötte meg orrom, és azonnal kipattantam az ágyból. Felvettem a fürdőszobai köntösöm, majd a konyhába mentem. Az ajtófélfának támaszkodtam, és figyeltem, ahogy Seb egy alsógatyában meg egy kötényben reggelit csinál
- Mi ez a finomság?- lépek mellé és belenézek a fazékba
- Ez meglepetés lett volna- biggyesztette le szája sarkát, amely számomra olyan ellenállhatatlan volt, hogy megcsókoltam
- Remélem minden reggelem ilyen lesz- mosolyogtam elpirulva
- Ha szeretnéd- vigyorgott és levette a lábast a tűzről
- Már vagy 10 éve nem ittam karamellás tejet- nevettem fel- anya mindig csak a szülinapomkor csinált ilyet- sóhajtottam
- Hát, mostantól bármikor lehet, mert ez az egyik olyan specialitásom, amit soha nem rontok el
- Remélem finom is- nyomtam még egy puszit szájára és leültünk reggelizni
***
Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyenkor, de azt hiszem megjött az a rész, amit már vártatok:D Remélem a hétvégén tudok még részt hozni, és köszönöm a komikat! 
Nagyon szép estét és holnapot, nemsokára hétvége!;)
Puszi<3