9. rész

9.rész

Mire odaértem, a fáradtság eluralkodott rajtam, így aludni tértem, és még az órám sem állítottam be, így szerencsésen el is aludtam. Mikor felkeltem, már nem érdekelt, így egyáltalán nem kapkodtam. Teljesen nyugodtsággal készülődtem és egyeztettem a fényképésszel. Ő már kint volt a pályán… Megmondtam neki, hogy 2 órán belül a bejáratnál leszek, mire ő hörgött egyet, majd mikor én odaértem, már kint várt a kapuban a belépő kártyámmal, csak alá kellett írnom.
Kiadtam neki a feladatot, amit már azelőtt megcsinált, hogy én megkértem volna rá, szóval elengedtem. Örült is neki, mert vannak itt valami ismerősei, szóval nehogy már rajtam múljon, hogy nem szórakozhat. Az én szórakozásom viszont még csak akkor kezdődött, mivel a Sebastiannal szemben érzett haragom palástolhatatlannak volt mondható.
- Kristen, igaz?- szólított meg valaki  büfében, az ebédem közben
- Szia, Britta- mosolyogtam rá- leülsz?- húztam ki a mellettem lévő széket
- Sok dolgom van…
- 10 perc- vontam meg a vállam, mire nagy sóhaj közepette leült- sok a munka?- kérdeztem tőle, mire egy bólintást, és egy fáradt mosolyt kaptam
- Reméltem, hogy ma itt leszel- kezdte el- szeretném megköszönni, amit tettél. Nem tudom, mit mondtál Sebastiannak a múltkor, de azóta nem kell két gyerek helyett pakolnom. Mindig összeszedi a dolgait maga után
- Ó, semmiség. Csak beszéltem a fejével- mosolyogtam
- Minden esetre jövök egyel- kacsintott rám
- Talán tudnál segíteni- vágom rá- kéne Sebastiannal… 30 szabad perc. Interjú, csak nekem
- De ha téged meglát, biztos, hogy azonnal szabaddá tetei magát
- Tudom, de az kéne, hogy ne tudja, hogy én leszek az. Egy… kis meglepetést szánok neki
- Persze, el tudom intézni. Mikorra szeretnéd?
- A pihenőjében, 10 perc múlva
- Nem tudom, hogy meg tudom-e oldani, de… mindent megteszek
- Nagyon köszönöm. És tényleg ne tudja, hogy én leszek az
- Jó, de a fél óra nem lesz biztos, mert nemsokára folytatják, és akkor beszélnie kell a mérnökkel, meg Christiannal
- Szerintem 20 perc alatt kifaggatom- bólintottam mosolyogva és Britta már el is viharzott, hogy intézze nekem a dolgot.
Sajnálom, hogy ezt a dolgot a nyakába varrtam, de talán túl elhamarkodottan tettem. Még össze sem szedtem a gondolataim, hogy mit karok mondani Sebnek, hogy mi lesz ezután. De Fernandot is meg kéne keresnem és megbeszélnem vele a dolgokat. Beszélni, nem máshogy csinálni…
Nem sokkal Britta távozása után én is elhagytam a kis asztalt, aminél ültem és a Red Bull home-ba mentem. Már mindenki tudta, hogy megyek, így nyugodtan tudtam bent sétálgatni. Bár nem sétáltam, hanem egyenesen a pihenőbe mentem. Kinyitottam az ajtót és beléptem. A szokottnál kisebb volt a rend, ebből is látszott, hogy nem Britta pakolt össze utoljára… Nem akartam, hogy Seb felismerje a hangom így kicsit hangosabban csuktam be az ajtót
- Máris megyek- jött Seb hangja a fürdőszobából- elnézést, csak a fiúk játszottak és pólót kellett cserélnem- közeledett a hangja, majd megérkezett ő maga is- szia- mosolyodott el- miért nem mondhatta meg Britta, hogy te vagy az?
- Most én kérdezek- löktem rá a kanapéra és kezdett rájönni, hogy nekem nincs olyan jó kedvem, mint neki, a viszontlátás miatt
- Mi a baj?- nézett fel rá, és mikor fel akart állni, visszalöktem

- Nem akartál volna elmondani nekem valamit indulás előtt?- kezdtem el járkálni
- Mondtam, hogy hiányozni fogsz…
- És még valamit? Hogy ki fog még hiányozni? Ja, persze!- fordultam felé hirtelen- azt elfelejtetted mondani, hogy nem csak egy lyukat tömködsz! kiabáltam
- Ne ilyen hangosan- állt fel hirtelen, és a számra tapasztotta a kezét. Próbáltam ellökni, de nem engedett, ezért megharaptam a kezét- te normális vagy?- rázogatta a kézfejét- ez nagyon fájt- nézett rám fájdalmas tekintettel
- Lesz még, ami jobban fog fájni- mentem közelebb hozzá, de erre ő is hátrálni kezdett
- Beszéljük meg felnőtt módjára, kiabálás és harapás nélkül…
- Mikor akartad elmondani, hogy nem váltál el Hannatól és együtt vagytok?- kérdeztem higgadtan, és úgy viselkedtem, ahogy kérte- Miért hazudtál arról, hogy nem találkozol vele? Miért nem mondtad el? Miért jó, hogy percről percre több szenvedést okozol nekem? Miért akartál engem, ha tudtad, hogy nem fogsz elválni?- záporoztak a kérdéseim és voltak, amelyek most merültek fel bennem először
- Nézd, először is, nagyon sajnálom. Nem kellett volna hazudnom arról, hogy találkozom vele. Egyik este otthon voltam, pont a randinkra készültem. A kezembe akadt egy régi zokni, amit még Hannatól kaptam. Tudom, röhejesen hangzik, hogy egy zokni a „közös tárgyunk”, de így van. Mikor az első évfordulónk volt, kaptam tőle egy fekete zoknit, és abba hímezte bele, hogy „közelebb a forma1-hez”. És minden évben hímzett bele újabb és újabb dolgokat, mígnem el nem értem a forma1-et. Mikor az első versenyem megnyertem, azt a zoknit viseltem és meg kell értened, hogy ez nagyon sokat jelent nekem. Tehát megtaláltam a zoknit és eszembe jutott. Még mindig szeretem, és bárhogy hazudhatok, bárkinek, magamnak nem tudok. Felhívtam, és megkértem, hogy találkozzunk, és beszéljünk. Arra gondoltam, hogy azért nem tudom lezárni, mert nem volt megbeszélve az elválás. Vagyis olyan hirtelen volt, és talán én rosszul ítélem meg a helyzetet. És akkor másnap délután találkoztunk. Ezer, meg ezer féle érzés kavargott bennem, de mindegyiket el tudtam feledni azzal, ha rád gondoltam. Csak egyet nem…
- A Hanna iránti szerelmed- suttogtam és felálltam a kanapéról, ahova a történet közben lerogytam
- Nagyon sajnálom, nem gondoltam, hogy ez lesz- sóhajtott
- Nagyon rosszul jársz vele- gyűltek könnyek a szemembe, de nem csordultak ki. Csupán elhomályosították a látásom- elfogadom, hogy szereted, mi mást is tehetnék, csak legyél vele óvatos
- Miért mondod nekem ezeket?
- Mert tudom, és kész- néztem rá már teljesen nyugodtan. Nem sírtam, nem pityeregtem, nem voltam ideges
- Tudsz valamit, amit nem mondasz el nekem
- Igen, tudok. De erre neked kell rájönnöd. Ennél jobban már nem nyalhatom ki a segged- csaptam be magam mögött az ajtót, mire mindenki felém fordult. Britta egyből odarohant- köszönöm a lehetőséget- kezdtem én, mikor odaért elém
- Történt valami?- kérdezte, utalva a bentről hallatszódó csörömpölésre
- Csak megtudta, hogy nem minden van úgy, ahogy ő akarja- rántottam meg a vállam- de mennem kell, még van pár dolgom
- Persze, de ha kell segítség, hívj nyugodtan- szólt utánam
- Ez kölcsönös- firkantottam fel a számom és átnyújtottam neki. Mosolyogva fogadta, én pedig köszönés után távoztam is a home-ból.
A Ferrari… majdnem egymás mellett volt a két home és nagyon nagy késztetést érezzek, hogy bemenjek. Akaraterő… hiányában be is mentem és megkerestem Fernando sajtósát. Szeretem, hogy megtanultam lopakodni… szó szerint
- Fernando- pillantottam meg a pilótát, ahogy épp kávét öntött magának
- Igen?- fordult hátra és kiesett a cukor a kezéből- szia- vigyorgott
- Beszélnünk kéne, de tudom, hogy mindjárt kezdődik a második szabadedzés, szóval a sajtó tájékozató után szabd leszel?
- Mennyi idő kell? 30 perc? 40?
- Egy éjszaka- adtam egy puszit az arcára és gyorsan el is rohantam.
Úgy viselkedtem, mint egy tinédzser, de nem érdekelt. Mivel az a szakasza az életemnek szinte teljesen kimaradt, úgy éreztem, itt az ideje bepótolnom. Erősebb vagyok már, mint 8 évvel ezelőtt, és kevésbé élek függőségben. Már szabadok a döntéseim és fejlett a gondolkodásom. Remélem…
Amíg tartott az edzés, megírtam cikket és kiválogattam a képeket. Egész jól nézett ki a nyomatási példány, így e-mailben elküldtem a mai napi anyagot a főnökömnek. Visszajelzett, hogy megkapta, majd nem sokkal később tetszését is kifejezte.
Visszamentem a szállodába és összeszedtem magam. Megfésülködtem, és felvettem egy aranyos kis virágos ruhát. Sminkeltem egy kicsit, és kimentem főzni egy teát a konyhába. A filterre öntöttem a vizet, mikor megcsörrent a mobilom
- Haló?- vettem fel, mert egy ismeretlen számot jelzett ki
- Nem tudnánk ma beszélni?- hallottam meg egy bizonytalan hangot, melyet ezer közül is fel tudnék ismerni
- Sajnálom Seb, de ma este programom van- csengettek- talán majd holnap- mentem az ajtóhoz és kezem a kilincsre tettem
- Fernado az, igaz?- lett ideges egy kicsit
- Beszélj Hannával- tettem le a telefont és az ajtót máris nyitottam
- Nagyon szép vagy- ölelt ár Fer
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz- mértem végi rajta. Egy rövidszárú farmer és egy szürke póló volt rajta. Végre nem csapategyenruha…
- Arra gondoltam, elviszlek valahova ma este

- Csak a tiéd vagyok- bújtam bele a cipőmbe és felkaptam a táskám. Bezártam a szobám ajtaját és a kulcsokat a táskám mélyére süllyesztettem
Fernandoval nem kocsikázni mentünk, hanem sétálni indultunk. Úgy mentünk egymás mellett, mint a barátok. Nem fogta a kezem, nem karolt át. Beszélgettünk és nevetgéltünk.
Egy parkba értünk, ahol szerencsére kevesesen jártak. Pár rajongó így is megállított minket, de Fernando mindenkihez kedves volt. Ezen csodálkoztam is
- Mostanában egyre ritkábban jössz ki a sodrodból- jegyeztem meg
- Mikor mellettem vagy, senki nem érdekel- rántotta meg a vállát
- Sajnálom, hogy akkor, Svájcban olyan bunkó voltam- huppantam le az egyik padra
- Semmi baj. Tudhattam volna, hogy van saját életed, és én sem voltam az etikett mintapéldája
- Sebastiannal… nem tudom, mi volt az- sóhajtottam- csak az a pár hét volt, semmi több.
- Tehát vége van a vele való kapcsolatodnak?- ült le mellém szorosan
- Azt nem mondanám, hogy teljesen vége, mert nagyon kedvelem őt. Barátok vagyunk
- És Jaime?
- Nem tudom…vele is beszélnem kéne, mert őt is nagyon megkedveltem
- És velem mi a helyzet?- kérdezett rá végül. Tudom, hogy egész végig erre várt
- Nem akarok olyan hibákat elkövetni, mint a múltban…
- Tehát én hiba voltam?
- Nem, ezt egy szóval sem mondtam! Csak… ha visszatérek a múltamhoz, akkor félek, hogy minden felötlik benne. Vagy esetleg újra elkezdődik
- De ha veled lennék, már sokkal könnyebb lenne- tűrt el egy tincset az arcomból
- Szeretnék hinni neked- mosolyodtam el
- Most ígérem, hogy nem foglak megbántani- suttogta és egyre közelebb hajolt.
Mikor ajkaink összeértek, olyan volt, mint az első csókunk. Olyan volt, mintha ismeretlen lenne, pedig nem. Ezt az oldalát még nem ismertem. De lehet, hogy jobb lett volna meg sem ismerni…
***
Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokára jelentkeztem, de sajnos nagyon zsúfolt hetem volt:/ Kárpótlásul megpróbálok hozni majd még egy részt holnap, de a hosszúságát nem tudom garantálni.
Az időmérő izgalmasan alakult, a versenyen még bármi megtörténhet. Sajnálom, hogy az egész a gumitaktikákról szól, lehetne a lényeg inkább a versenyzés, amibe kisebb részt szólnak bele a gumik... 
Nagyon szép szombat délutánt mindenkinek, és jó szurkolást holnapra!
Köszönöm, hogy olvastok, és köszönöm a múltkori kommenteket is :)
Sok puszi:*