14. rész

14.rész

Délután végül sétálni mentünk, és megnéztünk pár helyet a közelben. Ezt persze délelőttre terveztük, de mivel Sebastian csak délután 4-kor volt hajlandó felébredni, mindent csúsztattunk.
Finnország igen szép, főleg az a része, ahol Kimi háza áll. Bár gondolom ezt még említenem sem kéne. Egy kis tó is volt a közelben, és végül oda mentünk ki. Csónakház volt még mellette, de a tó most be volt fagyva. Lék horgászni lehetne még rajta, de a fiúknak nem volt hozzá kedvük. Miért is csinálnánk azt, amit én akarok…?!
Visszaértünk a házba, és már elég éhesek voltunk. Mivel kiderült, hogy hármunk közül senki ne tud főzni, gyrost, meg Mc Donald’s-os kaját rendeltünk. Már nagyon rég ettem, és igazán jól esett.
Késő délután előkerült a pia, így kicsit becsípve feküdtünk le aludni. Az éjszaka közepén még kimentem pisilni, és akkor láttam meg, hogy lent ég a villany. Leosontam és Kimi volt ott, valami nővel. Nagyon be voltak melegedve a dolgokba, így inkább gyorsan felszaladtam és visszabújtam Seb mellé.
Reggel 10 körül ébredtem, de Seb még mindig édesen szuszogott mellettem. Nem volt szívem felkelteni, így lementem az alsó szintre, hogy egyek valamit. Kimi már megint ott volt és a kávéját iszogatta
- Jó reggelt- mormogta kicsit érthetetlenül
- Hosszú volt az éjszaka?- kacagtam fel
- Miről beszélsz?- dörzsölte meg a szemeit
- Arról a kedves arcú, egy nyolcvan magas, feszes és kerek seggű macáról, aki az éjszaka nálad vizitelt- ültem le vele szembe egy bögrével a kezemben
- Ja. Az a felségem volt- rántotta meg a vállát
- Neked van feleséged??- köptem vissza a kávém- akkor mi volt az tegnap reggel?
- Teszt
- De nem a hűségről, rád nézve- álltam fel hirtelen, mire ő is és megint a pultnak szorított
- Élvezted
- A pia szagod nem- próbáltam eltolni magamtól, de semmi sikerrel nem jártam
Mikor meghallottuk, hogy Seb jön le a lépcsőn, hirtelen megint 2 méter távolságban volt tőlem
- Rossz hír- jött be letörten- ma el kell mennem Angliába
- Hogy mi?- néztem rá és teljesen kiakadtam
- Nyugodj meg- ölelt át- csak egy nap, aztán jövök is vissza
- Én nem megyek?- kérdeztem szinte dadogva
- Olyan jól megvagytok… gondoltam megkíméllek a pakolástól, utazástól, alvatlanságtól…
- De miért most?
- Teljesen kiment a fejemből, hogy ma ünnepeljük a csapatkarácsonyt. És azért jó, ha ott van a világbajnok- fényezte magát nevetve
- Akkor gondolom nem is jössz a mai buliba- szólalt meg Kimi- szóval holnapra is szervezek egyet- mosolygott
- Megbeszéltük
Seb még nyomott egy puszit a fejem búbjára, majd felment pakolni. Én is ott hagytam, és segítettem páromnak a csomagolásban, és még egy búcsú szex is belefért az időnkbe. A reptérre már csak Kimi vitte ki, így volt időm körbenézni a lakásban. Megtaláltam az úszómedencét, így már meg is volt a ma délutáni program…
- Kimi!- mentem le, mikor meghallottam, hogy becsukódott az ajtó- hol lehet állítani a medence fűtésén?
- Mindjárt megcsinálom- vette le a kabátját, ami tiszta hó volt, majd a bakancsát- Hű- torpant meg, mikor meglátott a fürdőruhámban. Természetesen végigmért
- Miért csinálod ezt mindig?- forgattam meg a szemeim
- Már reflex- rántotta meg a vállát- és tudom, hogy mindig élvezed- vigyorgott kajánul
Beállította a medencét kellemes 20 fokra, majd eltűnt egy kevés időre. Én bemásztam és élveztem a vizet. Nagyjából 20 perc múlva egy fürdőgatyában, meg egy behűtött pezsgővel tért vissza. Bejött ő is a vízbe, majd töltött pezsgőt 2 pohárba.
- Arra, hogy megismerhettelek- emelte meg a poharát
- Jó társaság is tudsz lenni- koccintottuk össze a poharainkat, majd kortyoltunk a hideg nedűből
Este kilenc körül kezdtek el érkezni a vendégek. Nem voltak puccba vágva, teljesen egyszerű bulizós, „részegedjünk le” este volt. Nagyjából másfél óra alatt az egész ház megtelt, és bömbölt a zene. Ha ezt Kimi holnap is képes lesz megcsinálni… már pedig a ma délután alapján, amennyi idő alatt ezt megszervezte, képes lesz.

Mindenki jól érezte magát, még én is. Nem szerettem soha ismeretlenek között bulizni, de most mégis sokkal könnyebb volt. Lehet, hogy a minőségi pia tette. Seb hiánya az este előrehaladtával egyre elenyészőbb lett.
Minden mozdulatom a zene ritmusára történt, és egyre többet ittam. Már nem számított, hogy mi után mit iszok, és mit mivel keverek.A fürdőkádból bőven válogathattam, nem beszélve azokról, amik a medencében kaptak helyet. Ellazulhattam és feloldhattam a gátlásaim. Ilyet utoljára Fernadoval csináltam. Senki nem nézett rám megvetően, nem ítéltek el, hogy szinte már állni sem tudok. Inkább még többet diktáltak belém.

Reggel iszonyatos fejfájásra és puszikra ébredtem. Az ágyban volt, a „saját” ágyamban és Seb ült mellettem. Egy aspirint és egy pohár vizet szorongatott.
- Az az enyém- pislogtam sűrűn és kivettem kezeiből a gyógyszert és egy húzásra megittam a vizet
- Gondolom jól kiütötted magad- akart megdorgálni, de aztán nevetett
- Honnan tudod?- dörzsöltem meg arcom- bár gondolom látszik
- Most se nagyon értem, hogy mit beszélsz- nevetett ismét, mert valóban alig bírtam mozgatni a szám- tegnap éjjel küldtél vagy 40 sms-t. És mindegyik nagyjából 20 karakterből állt. De értelmük nem volt. Csupa érthetetlen zagyvaság
- Sajnálom, ha zavartalak. Nem is tudom, mi történt
- Semmi baj, majd megkérdezem Kimitől
- Vele mi van?
- Nem tudom- rántotta meg a vállát- mikor jöttem fel hozzád, épp két csaj osont ki a szobájából- kacagott
- Ne irigyeld!- csíptem bele combjába
- Nem teszem- mosolygott rám, de meg sem csókolt
Mikor másodszor is megébredtem, Seb karjaiban voltam. Édesen aludt, és nem akartam felkelteni, szóval kiosontam a szobából. A fürdőbe mentem, lefürödtem, rendeztem a külsőmet, majd lementem a konyhába. Nem tudom, miért nem szokom már meg, de megint meglepett kicsit Kimi és a felesége…
- Jó reggelt- köszöntem illedelmesen.
Amíg én lefőztem magamnak a kávét, ők pont elbúcsúztak. A csaj valami fotózásra ment
- Jó volt a tegnapi buli- mondtam Kiminek már kicsit éberebben, a kávém felénél járva
- Szóval tetszett?- nevetett kicsit fájdalmasan. Gondolom nem csak én ébredtem fejfájásra
- Igen, és jó lenne, ha ma este is tartanál egyet
- Kicsit viszább, kérlek. Még teljesen másnapos vagyok
- Akkor majd szilveszterkor. Gondolom…
- Szerintem Seb nem akarja, hogy részeg legyél. Állandóan őt bombáztad sms-ekkel
- Igen, ma reggel mondta- nevettem
- Itt van?
- Igen. És azt is tudom, hogy nem voltál egyedül az éjjel. De nem is feleségeddel voltál… jó így a házasságod?
- Nem kell beleszólni. És nem vele voltam. És jó volt az éjszakám. Különben meg neki sem lennének fotózásai, ha nem a fotós meg a fél stáb dugná…
- Nem vagy hozzá kicsit szigorú?
- Nem akarok elválni, mert vinné a vagyonom. Ennyi- rántotta meg a vállát, majd felment az emeletre.
Megreggeliztem, aztán elpakoltam magam után. Elindultam az emeletre, mikor az egyik üres pohár alatt meghallottam a telefonom üzenetjelző hangját. Előkotortam, de aztán láttam, hogy csak a szolgáltató zaklat megint valami hülyeséggel. Aztán eszembe jutott, hogy írogattam Sebnek. Kíváncsi voltam az üzenetekre, ugyanis egyáltalán nem emlékeztem az egészre. Az elejétől kezdtem visszaolvasni az egészet, és egész jól elnevetgéltem saját magamon. De aztán mikor a végére értem, az utolsó üzenethez, még a lélegzetem is elállt. Teljesen értelmes mondat volt benne, semmi zagyvaság, semmi mellébeszélés. Konkrét rávilágítás egyetlen tényre. Le fogok feküdni Kimivel- állt az üzenetben, melyre nem érkezett válasz. Fogalmam sincs, hogy ezután mit fogok tenni. Egyetlen mentsváram a feltételes mód. Nem lehet olyan hülye, hogy megtegyem! Hisz szeretem Sebet.
***
Sziasztok!
Szörnyen sajnálom, hogy ilyen sok idő után jelentkezem megint, és csak ilyen kevéssel. Sajnos a suli most elég pörgős, megint nyár első hónapjában nyelviskolába fogok járni, szóval nem tudom, mennyire lesz időm írni. Ígérem, minél gyakrabban próbálok majd géphez jutni, és jó csavarokat kitalálni, amik izgalmasabbá teszik.:)
Holnapra mindenkinek jó szurkolást, remélem meg vagytok elégedve a résszel. Köszönöm a múltkori komikat, sokat segítettek a rész összerakásában.!
Puszi:* jó, éjt :)

Novella

3.rész

A titok nyitja

Teljesen össze voltam zavarodva, mikor a házunk előtt kiszálltam az autóból. Millió gondolat futott át a fejemen, és kérdések ezrei. Mindegyikre választ akartam kapni, még abban az órában, így egyenesen anyuhoz indultam. Mire az ajtóhoz értem, elég sok harag gyülemlett fel bennem. Éppen fel akartam tépni az ajtót és elkezdeni ordítani, mikor Byron a mellkasomnál fogva visszahúzott
- Ne legyél hülye- mondta flegmán. Miért hittem, hogy megváltozott??!
- Maradj ki ebből! A tapló stílusod inkább verd le a barátaidon
- Ki van készülve- mutatott befelé és anyára utalt- ne akard még jobban összetörni. Ne legyél arrogáns, és türelmetlen
- 25 éves vagyok, és mint kiderült, egészen idáig hazugságban éltem. Te türelmes lennél??
- Nem vagyok te- rántotta meg a vállát, és kinyitotta az ajtót- de remélem komolyan veszed, amit mondtam, mert meglesz a következménye, ha nem úgy bánsz vele, ahogy kell
- Ne most kezd el játszani a jó gyereket! Ezt apa halála előtt kellett volna
- De én csak most kezdtem el!
- Akkor meg ne érdekeljen, hogy én mit teszek. Eddig is leszartál
- Hát te hülye vagy!- csattant fel- mindig is vigyáztam rád
- Hát hogyne. Kivéve, mikor részeg voltál, vagy másnapos, vagy épp tök elmebeteg. Vagy arra gondolsz, mikor megcsókoltál?? Nem is tudom, mikor vigyáztál rám a legjobban
- Szerintem ne háborgassuk a múltat- nyugodott meg egy kicsit
- Akkor állj el az utamból!
- Ne bántsd meg- szorította meg erősen a felkarom
- Ez fáj!- kezdtem el rángatni a kezem, de nem engedett- hallod?
- Ígérd meg!- szólított fel- hogy nem fogod bántani
- Megígérem- kiabáltam, mert a szorítása már nagyon fájt
- Köszönöm- engedett el és előre ment.
Kicsit még álldogáltam kint, és megvártam, hogy eltűnjön a karomról a vörös volt. Belépve a házba a nappaliba mentem, majd mivel ott nem találtam anyát a háló felé indultam. Kopogás nélkül mentem be, és akkor láttam meg az ágyban feküdni. Épp a kedvenc könyvét olvasta. Szótlanul lépdeltem oda mellé, és leültem az ágyra. Próbáltam eleget tenni Byron kérésének és vigyáztam a szavaim súlyára és a hangnememre
- Kinek a gyereke vagyok?- kérdeztem halkan
Anya kezéből lassan fordult ki a könyv. Egy darabig csak meredt maga elé, majd felém fordult. Tekintete ijedt volt. Mintha azt akarta volna, hogy ez soha ne derüljön ki. Bár gondolom ezt akarhatta, hisz eddig említést sem tett erről.
- Honnan tudod?- kérdezte remegő hangon
- Apa végrendeletben volt… de akkor igaz
- Igen- válaszolta és nem szólalt meg. Bennem hatalmas volt a feszültség, és legszívesebben sikítottam volna. Nem mondta, hogy sajnálom, vagy kezdte el magyarázni
- Nem magyarázod meg?- kérdeztem ismét, de még mindig higgadtan. A bennem lévő feszültségnek nyoma sem volt
- Védeni akartunk. És én most is védelek. És nem mondok semmit, mert te vagy nekem a legfontosabb
- Hanna Prater… ő kicsoda nekem?
- Te honnan tudsz arról a lányról?- képedt el
- Sebastian barátnője
- Akkor ismered?
- Anya… ő az ikertestvérem?- csuklott el a hangom, és aztán anya bólogatni kezdett. Szemeiből könnyek kezdtek el potyogni- mit kell tudnom még? Mitől akarsz megvédeni?
- Kicsim… az a család sötét titkokat rejt. Törvénytelen dolgokat művelnek, ne akarj velük kapcsolatba kerülni
- Annyit akarok tudni, hogy miért választottatok el minket, és hogy miért nem tudhattam volna meg ezt soha
- Hanna édesapja… apád legjobb barátja volt. De aztán bajba keveredett, és én választás elé állítottam az apádat. Ő engem választott, a barátságuk helyett. Aztán telt az idő, Timo ismét felkereste apádat. Az az igazság, hogy az igazi nevét sose tudtam. A Timo csak a beceneve… És kiderült, hogy ikrei születtek. A vállalkozás, amibe belekerült, pedig csak egy gyereket „engedélyezett”. És Timo nem akarta megöletni egyik lányát sem, így téged örökbe adott nekünk. Nehéz volt az az idő mindnyájunk számára, és megegyeztünk, hogy ezt te sose fogod megtudni
- De én mégis tudom…
- De ez hogy derült ki?
- Hogy apa az eredeti nevem tűntette fel a végrendeletben. De van még egy dolog, ami nem stimmel… honnan volt apunak 20 millió eurója?
- Hogy mi?- kelt fel anya hirtelen- erről nem tudok, Lilian
- Mindet rám hagyta, de nem értem, hogy miért. Azt akarja, hogy tegyek valamit?
- Mégis mit kéne tenned?
- Nem tudom- ráztam meg a fejem- felvenni a kapcsolatot a Praterekkel, vagy mit tudom én!
- Nem!- kiabált anya- azt sosem fogom megengedni- mondta már higgadtabban- te kimaradsz az ügyleteikből
- De meg kell tudnom, hogy mit akart apa
- Apádat ismerve biztos, hogy hagyott valami nyomot. Bár már elegem van a nyomozósdiból. Egész életemben, mikor vele voltam, mindig görcsben volt a gyomrom, mert nem tudtam, hogy épp hol lehetünk veszélyben
- Anya… kik Praterék?
- Ez egy hosszú történet- sóhajtott
- Azt hiszem, van időm- tettem keresztbe a kezem, jelezve, hogy a sztori minden apró részletét tudni akarom.

1985. május 2.

- Ha Isten létezik, most segíteni fog- hajtogattam
- Ne aggódj, kedvesem- fogta meg a kezem Kevin- semmi baj nem lesz
- Mégis hogy mondhatsz ilyet?- háborodtam fel és szemeim ismét könnybe lábadtak
Kevin már nem szólalt meg, csak szótlanul a hasamra tette a kezét. Éreztem a szeretetét, de nem voltam biztos abban, hogy ezt is kibírom. Már sok mindenen mentünk át együtt, de ilyen még sose volt. 
Tavasz van, és ahelyett, hogy a boldog, friss házas életünket élnénk és egy utcapadkán ülünk, mivel kilakoltattak minket. Sosem voltam anyagias. Nem számított a pénz, egy egészen alapvető életkörülmény is elég lett volna. Hogy legyen hol laknunk, és legyen mit ennünk.
Nem akartam elmondani ezeket a gondolataimat Kevinnek, mivel láttam rajta, hogy bántja az, hogy nem adhat meg nekem mindent. Próbáltam visszafogni magam, és egyáltalán nem mutatni azt, hogy nekem ez így nem megfelelő. Pár hónapos terhes voltam, minden annyira új volt. Pár napja értünk vissza a nászútról,  minden élmény frissen izzik bennem. De szerelmünk ezt az akadályt is átvészelte. És a kezdeti mondatomra a válasz… igen is, létezik.

Nagyjából két órája ücsöröghettünk az egyre hűvösebb levegőben, mikor megállt előttünk egy idős hölgy. Egyből felém fordult, és végigmért, majd elmosolyodott
- Állapotos, kedvesem?- kérdezte
- Igen- habogtam, de nem is értettem, hogy vehette észre. Még semmi jele nem volt annak, hogy gyermeket várok
- Akkor jöjjenek- intett a hölgy- a közelben lakom. A rengeteg holmi- nézett körbe- csak nem elveszítették az otthonukat?
- De igen- válaszoltam halkan
- Ez igazán rémes. De én szívesen segítek. Elfogadják?
- Nagyon… hálás vagyok- mondtam reszketve és lassan felálltam. Nem is tudom, mit kell ilyenkor tenni…- nagyon köszönöm- öleltem át szorosan a hölgyet és ismét könnyezni kezdtem
- Igazán rendesnek tűnnek. És tudom, hogy a világban mindenkinek megvan a maga gondja. Én is egyedül lakom, a gyerekem csak ritkán látogat meg. A férjem sajnos már elment, így egy hatalmas ház tulaja vagyok, teljesen egymagam. Még a segítség is elkélne
- Bármiben szívesen segítünk- bólintottam, majd megvártam, míg Kevin is felkel a földről
- Gréta Groß vagyok, a férjem pedig Kevin Groß- mutatkoztam be
- Frida Prater- mosolygott, majd elindultunk a háza felé
Mire odaértünk kint már teljesen sötét volt. Frida megmutatta nekünk a házat, majd berendezte az egyik szobát és vacsorát készített. Kevinnel fáradtak voltunk, így a pakolás után, melyet átvállaltunk magunkra, nyugovóra értünk. 
Reggel egészen korán ébredtem. Nem tudtam visszaaludni, de Kevint sem akartam felkelteni, így felöltöztem, és lementem a földszintre. Megittam egy pohár tejet, és mikor menni akartam, megláttam Fridát a kertben. Kimentem hozzá.
- Jó reggelt- köszöntöttem és odaléptem mellé
- Szervusz, kedvesen- mosolygott töretlenül- segíthetek valamiben?
- Már így is rengeteget segített, amit nem is tudom, hogy fogunk meghálálni
- Ugyan már, ezt kellett tennem- legyintett
- Én segíthetek valamiben?
- Lenne egy dolog… én szeretném még a nagy meleg előtt befejezni a kertészkedést, de délben jönnek a fiamék. Elmennél a boltba bevásárolni? A lista és a pénz ott van az étkezőasztalon
- Nagyon szívesen- mosolyogtam- mi… esetleg elmenjünk, amíg itt vannak?
- Dehogy is!- nevetett fel- szívesen bemutatlak a fiamnak. Főleg azért, mert lehet, hogy a férjednek tudna munkát adni
- Valóban? Ez csodás lenne!
- Majd meglátjuk- fordult vissza és folytatta, amit az előbb miattam hagyott abba
Visszamentem a házba, majd felöltöztem, és elvettem a cetlit és a pénzt. A közeli kisboltba mentem, és mindent beszereztem, ami kellett. Nagyjából másfél, egy órát lehettem oda. 
Mikor visszaértem, örömmel láttam, hogy Kevin már felkelt, és a zuhany alatt áll. Visszamentem Fridához, aki már végzett, és így együtt láttunk neki az ebéd elkészítéséhez. Nagyjából fél 1 körül már csöngettek is
- Szervusz kisfiam- hallottam meg Frida örömteli hangját ajtónyitás után
- Szia, anya- köszönt egy mélyebb hang, majd ismét egy nő
- Szeretnék bemutatni nektek valakiket- jött vissza a konyhába Frida, majd felém vezette a vendégeket- ő itt Gréta Groß- mutatott felé, majd kezet ráztam az úriemberrel
- Dietrich Prater- mondta a férfi- de a barátaimnak csak Timo
- Nagyon örülök
- Linda Winderbaum- mutatkozott be a lány is
- Ő itt a férjem, Kevin Groß- mutattam Kevin felé, mikor belépett. Ő is bemutatkozott
- Akkor már házasok?- kérdezte Linda
- Igen, ma két hónapja- mosolyogtam 
- És mit csinálnak itt?- kérdezte már Timo
- Ugyan már ezt megbeszélitek később. Most együnk!- ültetett le mindenkit az asztalhoz Frida
Az ebéd jó hangulatban telt, és megismertük egymást. Lindáék is megtudták, hogy miért vagyunk itt. Az ebéd utáni kávé ideje alatt pedig jött az üzlet…
- Mondd csak, Kevin. Tudsz vezetni?- kérdezte Timo
- Igen, és szeretek is
- Jól vezetsz?
- Azt mondják, igen- válaszolta ismét Kevin
- Lenne egy munka a számodra. Állandó, és jól fizet
- Mit kéne tennem
- Szállítani…
- Mit?- kérdezte Kevin és nekem már itt kezdett gyanússá válni a dolog
- Tudod… van egy üzletem, és annak a pénzét
- De ahhoz miért kell jó sofőr?
- Forognak a kerekek- bólintott egyet Timo mosolyogva- nem legális a pénz. Pénzmosás és drogok… ebből folyik be a pénz. És már sokan keresnek, de eddig még nem tudtak elkapni. Ezért kell a jó sofőr
- Elfogadom- mondta Kevin
- Meg se beszéled a feleségeddel?
- Egyelőre ez az egyetlen munka… és ha lesz jobb, váltok 
- Ha elkapnak, nem köphetsz, remélem, tudod. Mert ha megteszed, a családod élete… bánja- találta meg a jó szót
- Nem fognak elkapni 
- Akkor… felvéve

A történet végére kicsit furcsán éreztem magam. Az életem… igazából minden hazugság. A szüleim, a testvéreim… egyedül a barátaim igaziak. Vagy még talán azok sem…

- De hogy lehet, hogy apa már nem volt sofőr? Vagy az volt?

- Nem. Nagyon jóban lettek, és apád is beszállt az üzletbe. Akkor már jobban éltünk, Byron is megszületett. De nekem már túl rizikós volt apádat egy ilyen üzletben társként látnom, így megkértem, hogy válasszon. Kilépett az üzletből és jobb munkát keresett

- Soha nem volt köztünk nézeteltérés?

- Nem… nem hiszem. De miért?

- Még mindig nem értem, hogy hogy lehetett 20 milliója… és egyáltalán miért ti lettetek a szüleim

- Nem tudom, hogy Timo miért minket választott, de apád „hibájából” tanulva örökbe adott téged, hogy ne kelljen majd osztoznotok a vezetésen 

- Te ismered Hannát?

- Párszor már találkoztam vele. Talán négyszer, vagy ötször

- Szerintem apu összeveszett Timoval és ellopta a pénzét

- Apád sose tett volna olyat- rázta meg a fejét anya- és akkor már nagy valószínűséggel egyikünk sem élne

- És ki lett apa helyett a sofőr? Vagy az mindegy volt?

- Apád volt az egyetlen állandó sofőre Timónak 

- És most ki dolgozik neki?

- Azt hiszem… Hanna már tanulja az üzletet. Most ő választja a sofőröket. De egy ideje egy állandó van

- Sebastian?- tettem fel ijedten a kérdést

- Mikor utoljára találkozott velük apád, azt hiszem úgy hívták… 

- Tehát találkozgatott velük?

- Szerettek tudni rólad. Hogy mi van veled

- Azt hiszem, nekem mára ennyi elég volt. Visszamegyek Svájcba, rendben?

- Kicsim, szeretném, ha tudnád, hogy mindent miattad tettünk az apáddal

- Most nem veletek van a probléma…

- Mi van köztetek Sebastiannal?

- Semmi… már semmi

Gyorsan álltam fel az ágyról és egyből a szobámba mentem. Összedobáltam a cuccaim és gyors köszönés után a reptérre mentem. Az első járatra felszálltam, és visszamentem Svájcba. Mikor odaértem, Seb már otthon volt

- Szia- köszöntem neki, mikor beléptem a konyhába. Épp a hűtőt bújtam

- Most lebuktam- mondta teli szájjal és letette a maradék sütit, ami még a kezében volt

- Le…- doboltam ujjaimmal a pulton

Mikor lenyelte a sütit, elindult felém, és meg akart csókolni, de én elhúztam a fejem

- Most ezért nem kapok puszit?

- Nem, több okból nem kapsz

- Például?

- Például Hanna!

- Ő eddig sem zavart- rántotta meg a vállát

- És milyen volt Anglia?- vontam fel a szemöldököm

- Jó- válaszolta kurtán

- Ültél a szimulátorban?

- Igen

- Összetörted? 

- Nem, de mi ez? Kivallatás?

- Az, mivel tudom, hogy ezen a hétvégén a közelében sem voltál Angliának, és Mark ült az autóban! Sebastian, ne hazudj nekem!- kiabáltam

- Tudom, hogy most szomorú vagy, de nem értem, miért engem állítasz a középpontba. Magaddal kéne foglalkoznod, nem velem

- Már megszoktam, hogy te vagy a középpontba

- Ez most fájt…

- És mennyit?- kérdeztem bele a közepébe

- Mi mennyit?

- Mennyit szállítottál le?

- Te meg miről beszélsz??

- Sebastian, tudom, hogy illegális pénzeket szállítasz- mondtam ki lehangoltan, mire még a lélegzete is elállt

- Ezt… honnan tudod?

- Nem elég, hogy tudom?

- Mit tudsz még?

- Hanna… ő vezeti a szállítást, igaz?

- Igen… de ez volt az utolsó alkalom, hogy vezettem neki

- És hányadszorra volt ez az utolsó?

- Most tényleg ez volt az utolsó

- Amíg meg nem halsz, nem lesz utolsó

- Ezt meg hogy érted?

- Az apám is ki akart szállni. De nem tudott

- Nekem a karrierembe kerülhet, ha ez kitudódik. Szerinted én nem parázok?

- Elintézem, ha akarod

- Ezt mégis hogy érted?

- Hanna vajon tudja?

- Mit? Beszélj már érthetően!!

- Hogy én vagyok a trónfosztó- vigyorogtam alattomosan 

- Te meg mégis már megint, miről beszélsz? Oda csak „származási”- mutat macskakörmöt- alapon lehet bejutni

- Tudom- bólogattam, és az ördögi vigyor még mindig az arcomon ült- én vagyok az ikertestvér

- Várj… azt mondod, hogy te és Hanna ikertesók vagytok?

- Igen- bólogatok

- Ez azt jelenti…- jelenik meg egy kaján vigyor az arcán és közelebb lép hozzám, majd hozzám simul- hogy mindkét testvér az enyém?

- Én nem vagyok a tiéd- közelítek alsó ajkához, és nyelvemmel benedvesítem 

- De mindjárt az leszel- kapott fel és az kanapéhoz vitt

Leült, majd magával szembe fordított, és vetkőztetni kezdett. Élveztem édes csókjait, és érintésére már azóta vágytam, hogy elhagytam. Lehúzta rólam bugyimat, majd belső combom kezdete el puszilgatni. Egyre feljebb haladt, amíg el nem érte legérzékenyebb pontom. Csiklómnál még időzött egy kicsit, majd magára rántott és belém hatolt. Mámorító volt aztán az egész hátramaradt éjszaka is….

***

Sziasztok!

Nos, ma ez a rész született meg a fejemben. Az igazság az, hogy rövidebbre terveztem a novellát, de egy rész még mindenképpen jönni fog hozzá. 

Nem is tudok mást hozzá fűzni, szép vasárnap estét kívánok, és holnaptól számítva már csak egy hónap a nyári szünet!! Fél lábon, kéz nélkül is kibírjuk, igaz?:D 

Jó éjt! 

Sok ezer puszi:****

13. rész

13.rész

Új ismeretség, újabb kísértés 

Az idő egy igen különleges dolog. Nem tudunk vele játszani, nem rendelkezhetünk vele. Nem lassíthatjuk, vagy épp gyorsíthatjuk, kedvünk szerint. A maga tempójában halad. Ha épp jó valami, gyorsan megy, ha nehézkesen vagyunk meg, kicsit lassabbnak érezzük. Pedig ez mind csak az emberi agy szüleménye. Az idő mindig ugyanazt a tempót jártja, ahogy az óra mutatója is. Tik- tak. Tik- tak.
Csak erre a hangra tudtam figyelni Sebastian családjánál is. Sok idő telt el azóta, hogy elhatároztuk, együtt leszünk. Szinte minden rendben volt, és kevés veszekedéssel telt el ez a pár hónap. Karácsonykor, mivel Sebastiannak van családja, nem volt nehéz kitalálnunk, hol is töltsük az ünnepet. Mégis kínos volt, hisz a család most lát először, a gyerekkori szerelem, Hanna után. Nem hiszem, hogy meg tudtam győzni őket…
Az asztalnál síri csend uralkodott. A konyhából kiszólt a karácsonyi zene, amelyet a rádió játszott, és a kések csikorogtak a tányéron. Mindenki evett és a tányérjába meredt. Sebastian édesanyja, az apukája, a két nővére, és az öccse. Még ő se nézett rám. Nem tudom, hogy náluk mindig ilyen- e egy karácsonyi vacsora, de én kínosan éreztem magam. A család nagyobbik fele nem mutatott irántam érdeklődést. Vagyis… valójában senki.
A vacsora még mindig a megszokott menetben zajlott, mikor Norbert felnézett a tányérjából és tekintetét rám szegezte
- Tehát gyerekkönyveket írsz?- kérdezte
- Nem- nyeltem le a falatot- egy újságban vezetek egy rovatot. Ezek nem mindig feltétlenül gyermektörténetek. Sokszor el kell vonatkoztatni, hogy megértsék őket
- És ezzel mennyit keresel?
- A saját életem fenntartására pont elég- válaszoltam egy apró mosollyal, mert reméltem, hogy nem akar belemenni az anyagi részletekbe
- Mindig is érdekelt, hogy az írók honnan kapják az ihletet- nézett rám kérdően most a fiatalabb Vettel nővér
- Nem tudom- nevettem- igazából bármilyen behatás ér, azt megpróbálom megfogalmazni. Ha Sebbel vagyok, akkor romantikusabb történeteket írok, de ha nincs velem, gyakran a magány a témám. És évente háromszor a halál is megjelenik nálam

- Ez tudatos?
- Igen…- habogtam. Vajon bele akarnak folyni a részletekbe?
- A mi családunk sosem volt jó az érzelmekről való tanácskozásokban, szóval nem kell elmondanod, ha nem akarod- mosolygott rám kedvesen Seb anyukája és folytatta vacsoráját
- Köszönöm, ez most sokat segít. Főleg ma…
- Ma velünk vagy- fogta meg a kezem mosolyogva Seb
- És boldogabb nem is lehetnék- adtam a szájára egy puszit és folytattuk mind a vacsorát. A végéig a beszélgetés már egész jól ment
A desszert után megpróbáltam segíteni, de elzavartak a konyhából. Felmentem Sebhez, aki már az ágyában hevert és épp letette a telefont
- Tommi volt- sóhajtott és láttam rajta, hogy nem kapott jó hírt
- Baj van vele?
- Nem, csak… kapott egy új munkát. És már nem dolgozik velem.
- Sajnálom- nyögtem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott- de biztos találsz mást, és bármikor találkozhattok
- Ja… szerencséje van. Egy csapat lányt edz. A finn hokisokat
Hangosan felnevettem. Még Seb nézésére sem tudtam abbahagyni a nevetést
- Ha szeretnéd- kacagtam még mindig- én elvihetlek az egyik válogatottba. Feltéve, ha szívesen vagy izmos, agresszív, erőszakos, és hiányos fogsorú lányok között
- Nagyon vicces- durcizott be
- Igen, vicces- kacagtam és közelebb mentem hozzá. Mire odaértem, már az ő szája is mosolyra görbült
- Most nevetsz először, mióta itt vagyunk- cirógatta meg az arcom, miután berántott maga mellé
- Nem tudom- sóhajtottam- valahogy… nem kedvelnek- fintorogtam
- Téged? Ki ne kedvelne?
- A családod…- fúrtam bele arcom szürke pólójába
- Biztos vagyok benne, hogy kedvelnek- puszilta meg a fejem búbját
- Ugye tudod, hogy hiszek neked?- néztem fel rá, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Aztán minden folytatódott a zuhany alatt, majd este az ágyban…
Mint már említettem az idő nagy úr. Alig voltunk Seb szüleinél, máris Finnországban vagyunk a repülőtéren, Kimi-re várva. Az igazság az, hogy kicsit izgulok, mivel még sose láttam. Seb szerint kedves srác, remélem így is lesz. Úgy tervezzük, itt töltjük a szilvesztert.
- Mindjárt itt lesz- bosszankodik a szőkeség
- Semmi baj- fogtam meg karját- nem értem, miért vagy ideges
- Mert megint késik!- robban ki- biztos megint másnapos- forgatta meg a szemeit, aztán nevetni kezdett
- Ha megteheti, jó neki, és egészségére. Legyél már egy kicsit lazább!- böktem oldalba- 10 perc állás neked sem árt meg. Mr. sportember
- Nagyon humoros vagy ma reggel- adott egy puszit
- Hajnal van- jelentettem ki és az éppen felkelő Napra mutattam
- Akkor már értem, miért nincs itt
- Bocs a késésért!- hallottam meg egy kicsit álmos, lihegő és érthetetlen angol mondatot
- Na végre!- fordult meg Seb, és mivel karjába kapaszkodtam, vele fordultam én is
- Aszta!- torpant meg a finn és végignézett rajtam
- Az enyém- jelentette ki Seb
- Nem vagyok a tiéd
- Mi?
- Amíg el nem veszel, ilyet ki se ejts a szádon. És utána se, ha kérhetem.
- Miért is?- jött bele a veszekedésbe
- Nem a rabszolgád vagyok, vagy az autód, vagy a fizetésed. A barátnőd vagyok!
- Eddig nem lehetett volna ezt megbeszélni?- szólt közbe egy fáradt hang- fáj a fejem
- Nem kellett volna annyit inni- nézett el Seb
- Szerintem ne szólj bele- szóltam rá páromra, mire nagy szemeket meresztett rám
- Kedvellek- nevetett a finn
- Az első benyomás a legfontosabb- kacsintottam- Kristen vagyok- nyújtottam a kezem
- Én meg egy tahó- nevetett fel- Kimi Raikkönen
- Jó, hogy végre bevallod- nevetett Seb
- Nem kötekedsz, különben a rénszarvassal alszol
- Azt soha! Kell ő mellém- néztem fel Sebre és adtam szájára egy puszit
Miután minden köszönés, és bemutatkozás és egyéb megtörtént, Seb vezetésével és Kimi navigálásával megérkeztünk a Finn lakhelyéhez. Nem a szülei házához mentünk, hanem a sajátjához. Nagy volt, és csodaszép… máshogy ezt le sem lehet írni
Benn jó meleg fogadott és jó volt ledobni a fáradt tagjaim a bőrkanapéra. Amíg én a fenekem meresztettem, a fiúk csináltak egy finom koktélt. Koccintottunk, majd mind aludni tértünk. Kimi a másnaposság miatt, mi pedig a sok repülés miatt.
Nagyjából fél 2-kor ébredtem meg először, de Seb még mindig aludt. Bementem a fürdőbe, s vettem egy hosszas zuhanyt, majd belebújtam egy apró köntösbe. A hajamat még megszárítottam, majd ezek után mentem le a konyhába, mert már kopogott a szemem. Reménykedtem abban, hogy Kimi már fent van, és nem kell bunkó módon kiszolgálni saját magam egy idegen helyen… nem akarom megenni mások kajáját..
- Szia- köszöntem vidáman, mikor a lépcső aljából megláttam Kimit. Épp a konyhában volt
- Helló- köszönt, majd mikor meglátott az ó végét kicsit elnyújtotta
- Ennyire nem jó- nevettem fel- éhes vagyok- mondtam félénken
- Mit szeretnél? Salátát? Vagy valami zabos dolgot? A feleségem azt eszi…
- De mivel én nem vagyok a feleséged, és ezek alapján vagy hülye, vagy a munkája követeli, hogy ilyen szarságokat egyen, én jobban örülnék valami olyannak, amiben van cukor, meg tápanyag
- Akkor szolgáld ki magad- mutatott körbe megilletődötten
- Ne haragudj! Csak… kicsit még álmos vagyok… nincs kávé, vagy energiaital?
- De, persze. Red bull a hűtőben, kávé a polcon
A kávé felé próbáltam nyújtózni, de sajnos nem értem el, és arra is kellett figyelnem, hogy ne nyújtózzak túl magasra, mivel a köntös igen rövid volt, és egy sima kis tanga volt rajtam
- Segítek- állt be mögém és hátulról nekem tapadva levette a dobozt. Amíg ezt a folyamatot végrehajtotta a bal kezével, jobb keze végigsimult testem oldalsó vonalán. Megborzongtam
- Mi volt ez?- toltam el
- Semmi- rántotta meg a vállát és kiment tévézni a nappaliba
Érdekes pár nap előtt állunk…

***
Sziasztok!
Sajnálom a sok kését! Sok minden jött közbe, főleg az osztálykirándulás, ahol még net sem volt... De nagyon nagyon nagyon köszönöm a komikat!!!! Végre tudom, mi legyen a történet bonyodalma! :D Komolyan, nagyon köszönöm Nektek!
Nem beszélek többet, de remélem, hogy még ezen a hétvégén tudok részt hozni legalább az egyik történethez. A novella is alakulóban van, és biztos vagyok benne, hogy Ti is élvezni fogjátok! Remélem most is kapok pár véleményt :$ :))
Nagyon szép péntek éjjelt, és hétvégét!
Ha hétköznap lenne, azt mondanám, legyetek jók, de mivel péntek van, itt az ideje rosszalkodni ;)
Csók :*

Novella

2. rész

A végrendelet

Reggel próbáltam korán kelni, hogy még a többiek felkelte előtt tudjak váltani pár szót anyuval. Magamra kaptam még egy rövidnadrágot a póló mellé, és lesétáltam a konyhába. Anya már ott volt, és épp kávét öntött magának. Egy fekete kosztümben volt, és magassarkú cipőben, mint mindig
- Biztos, hogy ez jó ötlet?- kérdeztem a konyhába érve
- Szia, Kicsim- puszilta meg homlokom
- Anya…- szólítottam fel
- Muszáj bemennem…- remegte hangja. A sírás határán volt, és ezt meg is értem. Nem lesz könnyű feldolgoznia
- Ma nem mész be- jelentettem ki- biztos megérti majd a főnököd, hogy milyen helyzetben vagy
- Nem, ő nem az a megértő típus- akart kikerülni, de mindig az útjába álltam
- Beszélni szeretnék veled- fogtam meg a vállát és az étkezőasztalhoz vezettem, majd leültettem az egyik székre- mindent el fogok intézni. Neked nem lesz semmi dolgod. Elintézem a temetést, az ügyvédet, mindent, ami ezzel jár, csak arra kérlek, hogy figyelj Co-ra. Most mindnyájunknak nehéz, de nem omolhatsz össze. Nem fordulhat elő az, mint a nagyapa halálakor
- Neked nem is fáj?- néz rám könnyes szemekkel, és zöld szeméből értetlenség és megvetettség sugárzik
- De, nagyon is fáj!- kérem ki magamnak- de én veled ellentétben képes vagyok józan ésszel és felnőttként kezelni a dolgokat
- Ezért is hagytál itt minket. Nem is értem, hogy most miért vagy itt
- Mert az apám volt!- csattanok fel- és szerettem, akár csak te. És nem akarok veszekedni. Azt akarom, hogy menj vissza, és öltözz át. És kapd össze magad, mire lejönnek a többiek
- A többiek?- kérdezi félve
- Byron „beköszönt” tegnap- mutattam macskakörmöt és megforgattam a szemem
- Hogy van?
- Szerintem nem emlékszik arra, amit tegnap este mondtam, így megint beszélni fogok vele…
- Co miért nincs még itt?- néz körül, majd az órájára- már el kellett volna indulnia
- Megmondtam neki, hogy igazolok egy napot. Nem akarom, hogy így menjen be. Még kicsi ehhez
- Akkor… elintézed?- szorítja meg anya alkarom és szemei ismét könnybe lábadnak
- Persze- bólintok- reggelizek, és indulok is
- Veled megyek- jött be Byron- szia, anya- hajolt oda az említetthez és egy puszit adott az arcára
- Minek jönnél?- kérdeztem
- Mert én is ott akarok lenni. És kész- kezdett el kenyeret pirítani. Anyával egyből összenéztünk
- Akkor menj, öltözz át- hagytam, hogy felálljon és már el is indult a gardróbszoba felé- mégis mi ez az egész?- tagoltam szavaim Byron felé
- Szerinted? Reggelit készítek
- Ha ez egy újabb trükk, vagy csapda, esküszöm neked, hogy életed végéig egy elvonóintézetben fogsz rohadni
- Most sem vagy kedvesebb- gúnyolódott- de most komolyan gondolom- vajazta a már kész pirítóst
- És mi változott tegnap óta?
- Hogy nincs apám- mennydörögte és felsétált az emeletre
Nem kicsit érintettek meg a szavai, de nem értettem, mi ez a nagy fordulat az életében. Bár tudtam, hisz volt már pár ilyen… 2 hétig, ha jól bírja így viselkedik, aztán meg megint visszaesik, és kezdődik az egész harc előröl.
Én még főztem magamnak egy teát, majd két szendvics bedolgozása után visszamentem az emeletre. Bementem Co-hoz, aki még édesen aludt, így nem keltettem fel. A szobámban felöltöztem, majd megcsináltam a hajam, és egy kevés sminket tettem fel. Már nem kellett sok, hogy kész legyek, de kopogást hallottam
- Gyere- mondtam hangosan, mire egy tetőtől talpig elegáns Byron lépett be a szobámba
- Kész vagy? Mikor indulunk? Segítsek?- kérdezte egyszerre a hármat
- Még nem, 10 perc, és kérlek- fordítottam neki hátat, és segített becipzárazni a ruhám
- Csinos vagy- suttogta és egy puszit nyomott a tarkómra. Teljesen megborzongtam
- Köszönöm- suttogtam- de te kösd újra a nyakkendőt- mértem végig
- Így miért nem jó?- állt meg a tükör előtt és húzogatni kezdte
- Várj, segítek- léptem elé mosolyogva és megigazítottam a ruhadarabot.
Furcsa volt az egész helyzet. Ott álltam előtte, kötöttem a nyakkendőjét, és meleg leheletét éreztem arcomon. Ahogy csillogó szemei arcom vonalait pásztázták elpirultam és a gyomrom görcsbe rándult. Arca frissen volt borotválva, és azt a tusfürdőt használta, amit még tőlem kapott pár hónappal ezelőtt.  A kedvenc illatom…
A közelségnek nem is kellett volna megérintetnie, hisz már volt köztünk pár „baki”, amit megpróbáltunk elfelejteni. Vagyis neki nem kellett megpróbálni, ugyanis nem igazán emlékszik rájuk. Ilyen volt például, mint mikor egyszer részegen állított haza, és azt hitte rám, hogy az egyik lány vagyok a bárból, és megcsókolt…
- Szerintem már jó lesz- tolta el kezem mosolyogva- min gondolkoztál el?

- Semmin- ráztam meg fejem zavartan, de visszarántott
- Szóval?- vonta fel szemöldökeit
- Csak, hogy melyik cipőm vegyem fel- rögtönöztem
- Szerintem feketét- suttogta szellemesen és elkezdett nevetni. Olyan rég láttam már így, hogy az én ajkaim is mosolyra görbültek.
Az ügyvédhez kocsival mentünk. Én vezettem, nem akartam mindent Byronra bízni… ki tudja, mikor borul el nála valami.
Igazán figyelmes volt, mivel mindig kinyitotta nekem az ajtót és előre engedett. Nem hittem volna, hogy ilyen dolgok is ragadnak rá…
- Jó napot kívánok- köszöntött minket Dr. Benjamin Baum. Kezet ráztunk, majd helyet foglaltunk vele szemben- miben segíthetek?
- Szeretném, ha felolvasná nekünk az apám végrendeletét
- A család többi tagja nem kíván tudni ezekről?
- Most nincsenek éppen abban az állapotban- ráztam a fejem
- Nos, akkor kezdhetjük…- sóhajtott és felvette a szemüvegét, majd olvasni kezdett
Ott ültem, és ahogy hallgattam, egyre inkább egy tőr állt a szívembe és kezdett el forogni bennem. A végrendelet végére azon kaptam magam, hogy Byron kezét szorítom.
- Ennyi volt tehát a végrendelet- tette le a szemüvegét az ügyvéd- mit kívánnak tenni?
- A pénzt…- habogtam, de még midig nem voltam magamnál- át szeretném utalni
- Mennyit?
- Az egészet
- Biztos ebben?
- Teljesen- bólintottam és elengedve Byron kezét egy papírra firkantottam a számlaszámom. Nem értem, miért nem próbált megállítani. Gondolom őt is meglepte ez az egész
- Parancsolnak még valamit? Mivel a végrendeletben csak önök szerepeltek, illetve a közvetlen rokonság, gondolom nem kell több példányban postáznom a végrendeletet. Elég, ha odaadom Maguknak, igaz?
- Igen- felelt most Byron, mert én vagy 20 másodperc után sem szólaltam meg. Talán most ért el a tudatomig, amit hallottam
- Akkor, végeztünk is. Legyen jó napjuk, és fogadják őszinte részvétem
- Köszönjük- álltam fel és egy „viszlát” motyogása után kiviharzottam az autómhoz- te ezt tudtad?- néztem kétségbe esetten és dühösen Byronra, de ő csak megrázta a fejét- miért nem mondták?- kezdtem el könnyezni
- Nem tudom… talán csak védeni akartak
- Azzal, hogy egy ilyen dolgot eltusolnak? És mégis honnan maradt ennyi pénze?? Semmi nem áll össze…
- Minek kéne összeállnia?
- Itt valami nagyon nincs rendben- ráztam a fejem töretlenül
- Biztos vagyok benne, hogy csak képzelődsz. Tudom, hogy megérintett, de lépj túl ezen
- Lépjek túl?- kérdeztem elképedve- te mit tennél a helyemben??
- Nem tudom. Ugyanis nem vagyok ott- felelte Byron, de többet nem is vártam tőle. Itt volt megint a szokásos énje- kérem a kulcsokat. Így nem vezetsz- nyúlt a zsebembe és kivette az említette tárgyat- ülj be- nyitotta ki nekem az ajtót, de én olyan voltam, mint egy fadarab… saját mozdulatokat nem is tettem, csak amiket Byron akart.
Egyetlen egy dolog járt a fejemben, egész úton. A végrendelet teljesen tiszta volt, és világos. Nem is tudom, ha nem megyek el, talán ez sosem derül ki. Az a mondat… „Minden vagyonom fogadott lányomra, Lilian Großra, eredeti nevén Emili Praterre hagyom.” Vajon… Hanna lenne a féltestvérem? Sebastian Hannaja? Sok Prater van ebben az országban… de ha valami mégis köt hozzá? Pont hozzá? Hogy őt ismerjem? Túl sok a véletlen… és nem is hiszem, hogy túlzottan el fogja fogadni a húgát, ugyanis tudja, hogy lefeküdtem Sebbel. De… húga? Vagy nővére?? Hannaval egy napon születtünk...
***

Sziasztok!
Bocsi, hogy késtem egy kicsit :$
Minden estere ez volt a folytatás, de még mindig azt látom, hogy nem keltem fel az érdeklődéseteket... Biztos, hogy nem fogok kommenthatárt, meg ilyeneket bevezetni, mert annak semmi értelme, hogy maga a rész kész van, de nem hozom, mert nincs komi... De tény hogy mikor megkapom a visszajelzéseiteket, mindig új erőre kapok, és ihletem is lesz. És most azért nem a történet folytatását hoztam, mert még nem tudom, hogy mit írjak...
Az előző részhez köszönöm a komit Niki-nek! :)
Szóval nem tudom a történet mikor fog jönni, de remélem, hogy a hétvége alatt sikerül kitalálnom valamit.:)
Szép délután mindenkinek, és aki bulizni megy, annak jó szórakozást!
Puszo:*

Novella

Lilian

1. rész

Visszatérni a legnehezebb 

Sosem gondoltam arra, hogy valaha az életben, egyetlen álmom is valóra fog válni. Szerettem volna színésznő lenni, majd divattervező. Aztán énekesnő és autóversenyző. Meg persze megfordult a fejemben, hogy milyen szép is lenne orvosnak, vagy éppen balett-táncosnak lenni. Milyen lenne egy épület tetejéből, vagy egy repülőből kiugrani, búvárkodni, körbeutazni a világot. Sok embert megismerni, híressé válni. Vagy éppen maradni a magam kis világában, ha én úgy akarom. Milyen lenne irányítani az egész világot. Megszűntetni a háborúskodásokat, az éhezéseket, jobb világot teremteni. Milyen lenne egy hercegnő bőrébe bújni, királynőnek lenni, bálokba járni. Amolyan igazi, abroncsos ruhájú bálokba, csoportos körtáncokkal, borral, szerelmekkel. Milyen szép lenne, ha hercegek várnának a válaszomra, éjszakánként az ablakom alatt dalolnának és hajnalban lovagolni szöknénk. Csak vágtatni a paripákon, a még deres fűben, egymás szemébe meredni, hosszú percekig. Egy aprócska hintán a szél óvatos érintéseit érezni arcomon, s nevetéssel betölteni az eget. A tökéletes menyasszonyi ruhában a tökéletes férfi elé lépni, akihez az édesapám kísér oda, és áldását adja ránk. Az egész rokonság előtt örökké tartó hűséget esküdni egy „igen”-nel, nagy pocakkal rugdalni az óceán hűvös habjait. Felnevelni pár csemetét, akiket a szeretet tesz a legboldogabbá, melyet szüleitől kap meg. Úgy meghalni, hogy közben fogom a párom kezét, és mikor örökre lecsukódik a szemem, azt mondhatom: „Igen, az életem tökéletes, se több, se kevesebb”.
- Hát itt vagy- hallottam meg egy kedves hangot hátam mögül
- Igen, csak elmerengtem- süllyesztettem az eddig olvasott papírt a ládikám mélyére, és zavartan álltam föl, ezzel több vért engedve lábaimba
- Anya hazajött- suttogta fájdalmasan
- Akkor gondolom… ennyi volt- sóhajtottam és lehajtottam a fejem
- Sajnálom, hogy ezért kellett hazajönnöd, és nem voltam itt, mikor megérkeztél. De rohantam, ahogy csak bírtam- mosolyodott el húgom egy pillanatra

Lilian

- Semmi baj. Suliban voltál- léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem, ahogy egy igazi nővér
Lassú és óvatos léptekkel mentünk le az emeletről és mindketten tudtuk, hogy a baj, amit mindvégig próbáltunk palástolni, megtörtént. A nappaliba érve felkapcsoltam a villanyt. Anya a kanapén ült, és egy fotóra meredt. Nem is vett észre minket, vagy lehet, nem is akart. Teljesen beburkolódzott a gondolataiba. Eléje sétáltam, de még így sem nézett fel rám. Arcán már több ránc volt, mint mikor utoljára láttam. Megviselt volt, fáradt és szomorú
- Hazajöttem- suttogtam és lekuporodtam mellé a virágos kanapéra.
Ahogy leültem, fenekem alatt besüppedt egy kicsit az ülés, és egy pillanatra még az egyensúlyom is elvesztettem. Mindig elfelejtem, hogy ezen az oldalon már nincs rugó. Mikor Co még kicsi volt, imádott ezen ugrálni, de mindig csak a jobb oldalt.
- Kérsz valamit?- fogtam meg kezeit, melyeket ijedten kapota el
- Kicsim- húzódott egy mosoly az arcára- észre sem vettelek- csukta le egy pillanatra fáradtan szemhéjait
- Anya, menj lefeküdni, én mindent elintézek. Holnap pedig megbeszéljük, mi legyen. Rendben?
- Persze- bólintott, és a képpel a kezében a szobája felé indult.
Cornéliánál még megállt egy pillanatra, adott neki egy puszit, majd bement a helységbe és becsukta maga mögött a vaskos tölgyfaajtót. Amint ez a jelent lejátszódott, Co odajött hozzám. Én visszaültem a kanapéra, és megpaskoltam a helyet magam mellett. Egyből leült
- Ugye tudod, hogy most nehéz lesz?
- Tudom…
- De mi az, ami segíteni fog?
- A mosoly- mondta visszafogottan és elmosolyodott
- Anyának nehéz lesz, de segítened kell neki, ugye tudod?- tűrtem egy szőke tincset füle mögé, mely eddig az arcába lógott
- Tudom, de nekem is nehéz… rossz, hogy nem vagy itthon- pityeredett el

Cornelia

- Tudom, de nem tehetek mást. A munkám nagyon kötött. Így se értem, Sebastian hogy engedhetett el 4 napra… Bár gondolom megint a maga javaira gondol- mosolyodtam el, mikor arra gondoltam, hogy biztos a kedvenc sütijét tömi magába, bűntudat nélkül
- Nem lehetne, hogy gyakrabban találkozzunk?
- Ha szeretnéd, tudok beszélni Sebbel. Megkérem, hogy néha eljöhess velünk, rendben?
- Ez nagyon jó lenne- ölelt át szorosan- mikor itt vagy… minden annyival egyszerűbb
- Semmi sem egyszerű- sóhajtottam nevetve- de ha te így látod, akkor tényleg gyakrabban jövök majd
- És akkor… mi lesz apával?
- Szerintem anyának most sok pihenésre van szüksége. Segíts neki mindenben. Már majdnem végzős vagy. Ne add fel a tanulást, küzdj egy kicsit erősebben. A temetést majd én elintézem.
- Az biztos sokat segítene. De onnan akarod intézni? Svájcból?
- Nem akarok nagy felhajtást. Apa egyébként is, ha jól tudom, írt végrendeletet. Holnap elmegyek az ügyvédhez, megkérem, hogy olvassa fel nekem, akár jogos az ilyen, akár nem. Aztán majd az alapján intézkedem.
- Jó, ez jó lesz. De megyek aludni, mert fáradt vagyok- indult meg- de Lilian!- fordult vissza- holnap muszáj bemennem? Nem hiszem, hogy kibírnám…
- Nem kell- mosolyodtam el- igazolok neked- kacsintottam
- Köszi- kezdett el vigyorogni. Imádom a mosolyát. Egyszerűen engem tesz vele boldogabbá- pont, mint régen
- Ne használj ki- fenyegettem meg mutató ujjammal, végül pedig együtt mentünk fel az emeltre.
Amíg vártam, hogy Co végezzen a fürdőben, összeraktam a régi dolgaim. A dobozzal kezdtem, mely fölött nemrég még elég sokat merengtem. Még 15 éves koromban írtam egy „vágylistát”. Ezen minden rajta volt… minden álmom, minden butaságom. Szeretem az ilyeneket visszaolvasni, hisz felidézem, milyen is voltam gyerekként, és mennyit változtam. Néha jó azt tapasztalni, hogy nem sokat, de még jobb, ha egyáltalán semmit. Nem nagy változásokról beszélek. Habár a gyermeteg álmodozásokkal már felhagytam, az írott és a „gépi” b betű között még mindig nem tudok különbséget tenni. Hol így írom, hol úgy, és valamiért Sebastiant ez nagyon idegesíti… A sima lapon még mindig nem tudok egyenesen írni, és a ceruzákat még ma is csak akkor használom, ha teljesen hegyesek.
Pár régi fotó is a kezembe akadt. Az emlékkönyvem, az osztályfényképek. Mind általánosból, mind pedig gimiből. Szerettem azokat az éveket, de talán a mostanit jobban. Nem lehet megfogalmazni, hogy miért. Már nem lakom itthon, nem vár a család, mikor délután hazaérek, de mégis a sajátomnak mondhatom azt a kis életet.
Megnéztem a régi szerelmeim képeit, az akkori tanáraimat, mindent, ami a dobozban volt. De a kedvenc dolgom az idézetes könyv volt. Minden nap, éppen, amilyen hangulatom volt, annak megfelelően kerestem egy idézetet, és beleírtam. Ezt csináltam vagy 4 hónapon keresztül. Nem is értem, hogy honnan fakadtak ilyen ötleteim, de jókat tudok rajtuk nevetni, és lehet, hogy még tanulsággá is válhatnak
- Mehetsz- jött be a szobámba Co
- Köszönöm- néztem fel rá mosolyogva az íróasztalom fölül
- Amúgy a főnököd- jött vissza hirtelen a szobámba- már vagy háromszor keresett
- És ezt miért nem mondtad?
- Mert zuhanyoztam- forgatta meg a szemeit- te meg a mosdó mellett hagytad az „életed”- mutatott macskakörmöt és csendben felnevetett, figyelve arra, hogy anya már alszik
- Nagyon vicces vagy, de most nyomás aludni- indultam meg felé, majd lefogtam és egy hatalmas puszit adtam a feje búbjára
- Jó éjt- köszönt, miután elengedtem
- Neked is- mentem be a fürdőbe és egyből a telefonom után kaptam, mely ismét zenélni kezdett- Szia, Seb- vettem fel halkan
- Szia. Hogy vagy?
- Köszönöm, megvagyok
- Apukád?
- Holnap intézem a temetését. Ígérem, minél hamarabb próbálok majd visszamenni
- Nem kell sietned, nyugodtan maradj a családoddal. És részvétem, az egész csapat nevében
- Köszönöm, de te hol is vagy?
- Angliában.
- Nem úgy volt, hogy Hannaval leszel? És végre nem kínozlak?
- Nem is kínzol- kacagott fel halkan- de Chris behívott
- És neki nem lehet nemet mondani- sóhajtottam nevetve s csóválni kezdtem a fejem
- Neki nem- nevetett ő is- de megyek is, mert fáradt vagyok. Csak tudni akartam, hogy vagy
- Köszönöm Seb, aranyos vagy. Egészen jól.
- Akkor, jó éjt Lilian
- Neked is. És!- szóltam, mielőtt még letenné a telefont- tedd le a sütit, ami a kezedben van!
- Boszorkány- nevetett fel- ma ez a második
- Szorozd meg tízzel és oszd el kettővel
- Tudod, hogy nem vagyok matekos- nevetett fel- de értem a célzást. Nem tömöm tele magam, mert ismerlek. Ha meglátsz, még ha egy fél dekát híztam is, észreveszed.
- Hamar tanulsz- kacagtam- akkor nemsokára találkozunk
- Igen. És ha bármi segítség kell, hívj
- Rendben, nagyon köszönöm. Szia, Seb
- Szia
Mosolyogva tettem le a telefont és álltam be a zuhany alá. Sebastian egyszerűen mindig meg tud nevettetni, és felvidít. Ilyen az élete, mellette mindenki boldog. Sose értettem, hogy a rossz helyzetekből hogy tud mindig viccet csinálni. Örülök, hogy őt kaptam meg, még fél évvel ezelőtt
- Ki volt az a bájgúnár, akivel beszéltél?- hallottam meg egy férfi hangját. Már régen hallottam, és akkor még sokkal fiatalabbnak hangzott
- Semmi közöd hozzá- tusoltam tovább
- Köszönöm, aranyos vagy. Egészen jól- ismételte vékony hangon, amit én az előbb még Sebastiannak mondtam
- Hagysz végre fürdeni?
- Velem meg kéne osztanod a pasis élményeid. Különben is… nem ez lenne a dolgom? Hogy vigyázzak rád?- nevet gúnyosa

Byron

- A főnököm volt, ha mindenképpen tudni akarod- zártam el a vizet, mert elegem volt a fürdőzésből. Kinyúltam a törölközőmért, majd még a kabinban magam köré fontam. Csak ezután léptem ki.
- Egyre jobban nézel ki- mért végig
- Te meg egyre rémesebben. Mikor voltál itthon utoljára?
- Nem tudom- rántotta meg a vállát- talán 2 hónapja. Miért?
- Nem is beszéltél senkivel?
- Nem. Kellett volna?- kezelt még mindig flegmán
- Apa meghalt- közöltem a szörnyű hírt egyszerűen és szinte láttam, ahogy Byron belülről összetörik.
Otthagytam, magába roskadva a fürdőszobában, mert nem kicsi esélyt láttam arra, hogy ezt reggel újra el kell ismételnem, mert nem fog emlékezni a történtekre. Ahogy nem emlékszik a szülinapokra, melyeket a húgaival töltött, illetve az utóbbi pár évre, mely alatt mindenféle drogok hatása alatt állt.

***

Sziasztok!

Kicsit későn jelentkezem, tudom, de ez pattant ki a fejemből... nagyon örülnék pár kominak, amiben véleményeztek!! Ha szeretnétek, és tetszik a történet, hozok folytatást :))

Mindenkinek kellemes éjszakát ;D

Puszii:*