2015. november 22., vasárnap

13. rész

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy a múlt héten nem tudtam jelentkezni, de kezdődik az egyetemen a vizsgaidőszak, itt vannak ismét a zh-k, és hát valljuk be, nem állok éppen túl fényesen a tanulás terén. Az ünnepek is lassan közelednek, már szinte mindenhol karácsonyi reklámot és plakátot látni. Addig viszont még van teljes hónap, szóval gőzerővel kell dolgozni, hogy Karácsonykor teljes legyen a kikapcsolódás! 
Igyekezni fogok Nektek új résszel, ezt megígérem, de azt még nem tudom, mikor tudom hozni. Remélem, a jövő hét végéig felkerül. Köszönöm a komit az előző részhez, és hát nincs is mit mondanom, legyen szép vasárnap estétek, jó olvasást és sok kitartást az előttetek álló héthez!
Ezer csók, Drága Olvasóim!
*Chrisee

13 . rész
Fénysugár



~William
A hétfői napokat valamiért mindig jobban szerettem, mint a hét többi napját. Akkor az emberek sokkal frissebbek, annak ellenére, hogy még tombol bennük a hétvége emléke. Hétfőn még mindenki egy kicsit reményvesztett: nem látják a hét végét, hiányolják azt a jót, amire olyan sokat vártak, mégis oly kevés idő alatt eltelt. Egy kiadós alvást, a reggeli kávé elfogyasztását anélkül, hogy dolgoznia kéne, reggelizni egy étteremben, az irodában munka felett bekapott pár falat helyett, az esti szórakozás a barátokkal a kimerültség érzése nélkül, és még sorolhatnám. 

Az én reggeljeim azonban mindig ugyanúgy indulnak.

Hétkor az óra csörgésére keltem. Kitapogattam az órát, majd lenyomtam a tetején lévő gombot, amelynek köszönhetően a szörnyű hang abbamaradt. A hasamról a hátamra fordultam, majd az arcom megdörzsölése után kinyitottam a szemem. A friss, fehér takaró a felsőtestem nem fedte, csak a csípőm és a lábaim. Felültem az ágyba és a jobbomra tekintettem. A takaró egyenletesen emelkedett fel és le. Odanyúltam és felemeltem a fehér anyagot, hogy belássak alá. Egy kis ideig figyeltem a meztelen, keskeny hátat és a szép kerek feneket, s mindez idő alatt ismét megdicsértem magam, hogy igen szép nőt sikerült az ágyamba csábítanom az este. Kikelve az ágyból az alsónadrágom után nyúltam, majd kimentem a fürdőbe. Megmostam a fogam, felhúztam a melegítőnadrágom és a pólóm, hozzá egy pulóvert. Az előszobában felvettem a futócipőm, majd visszamentem az ágyhoz az iPod-omért és egy kevés pénzért. Lelifteztem a földszintre, majd elindultam a szokásos hét kilométeres reggeli futásomra. A szálloda közelében lévő parkban tettem meg pár kört, elfutottam kétszer a tó mellett, háromszor megkerültem az egész parkot, végül pedig nyújtottam egy keveset egy padnál. Mikor az emberek már kezdtek sűrűsödni, kerestem egy kávés standot, vettem két hosszúkávét, és visszaindultam a szállodába. Felérve a szobába a poharakat a pultra raktam, majd telefonáltam a recepcióra, hogy hozzanak fel pár szem vajas croissant, egy kis teavajat, tojásrántottát és valami gyümölcsöt. A tegnapi partim még mindig aludt, de még nem akartam felkelteni, így inkább elmentem letusolni. Tíz perc alatt végeztem a fürdőben, felvettem az öltönyöm, majd ajtót nyitottam a szobapincérnek. Adtam neki egy kevés borravalót és kifizettem az újságot, majd tusfürdőtől illatozva, kemény izmokkal a futástól az ágy mellé léptem. Óvatosan lehajtottam a lány fejéről a takarót, aki erre mozgolódni kezdett. Lassan nyitotta fel a szemeit. Mikor meglátta, hogy ott állok vele szemben, felnézett rám. Ismételten csak magamat tudtam dicsérni. Zöld szemei világítottak, szeplős arcát egészen kevés smink fedte, amelyet az egész éjszakán át tartó szex és alvás sem tudott tönkre tenni. Pár vörös tincs is az arcába lógott, azokat azonban finom elsöpörte onnan, vékony kezeivel

- Jó reggelt- köszöntem neki és elmosolyodtam- meghozták a reggelit, ha éhes lennél
- Hello- köszönt álmosan, majd nagyot ásított

Oldaláról a hátára fordult és nagyot nyújtózkodott. A takaró szépen lassan kúszott le a nyakáról, majd a válláról, végül pedig a mellei alatt állt meg. Egyszerűen nem bírtam levenni a szemem a lányról. Még életemben nem láttam olyan szép nőt, mint ő. Mikor sikerült összeszednem magam, és tekintetem ismét az arcára vándorolt, akkor vettem észre, hogy csillogó szemeivel engem tanulmányoz. Volt valami bennük, abban a tekintetben, amit eddig még soha nem láttam. Mély levegőt vettem és készültem visszafordulni a reggeli újságomhoz, mikor kikelt az ágyból. Hosszú vörös haját a háta mögé vetette, így teljesen láthatóvá vált tökéletes alakja. Vékony volt, szinte már csont sovány, de be kell, hogy valljam, én az ilyen nőket szeretem, és ezt sosem fogom szégyellni. Tett felém pár lépést és huncut mosoly húzódott az arcára

- Találok valahol egy köntöst?- kérdezte és fülemben csengett az édes hangon, francia akcentussal feltett kérdés
- A fürdőben találsz
- Köszönöm

Elindult a fürdőbe, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne nézzek utána. Csípőjének ringása olyan volt, mintha valami transzba estem volna, csak akkor tudtam levenni róla a szemem, mikor becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót. 
Megráztam magam, majd próbálva nem törődni merevedő férfiasságommal az asztalhoz ültem. Félbevágtam, majd megkentem egy vajas croissant, magam elé vettem a kávét és kinyitottam az újságot a legérdekesebb hírnél. Nem kezdtem hozzá a falatozáshoz, meg akartam várni vele… basszus! Elfelejtettem a nevét. 
Összecsuktam az újságot, majd felálltam és a táskájának a keresésére indultam. Mikor megta-láltam gyorsan kivettem belőle a személyi igazolványát és megnéztem a nevét. Angélique Zeitoun. Mindent szépen visszatettem a helyére, majd visszaültem a korábbi helyemre. Nem sokkal később ő is megérkezett.

- Csatlakozol?- kérdeztem, félretéve az újságot
- Igen, szívesen- felelte és leült velem szemben 

Ahogy ettük a reggelit beszélgetésbe elegyedtünk. Elragadó volt. Nem is értem, hogy lehet, hogy tegnap eljött velem. Olyan kifinomultnak látszik és törékenynek. Nem olyannak, akit csak egy éjszakára szoktak felpróbálni. 

- Honnan származol, Angélique?- kérdeztem végül
- Nem itt van az otthonom- felelte- Párizs sok mindent adott nekem, de nem itt szü-lettem és nem is itt lakom
- Akkor hol?
- Az legyen az én titkom- mondta huncut mosollyal és beleharapott a croissantba
Ezzel engem csak még jobban felcsigázott. Valamiért azt éreztem, hogy meg kell ismernem. 
A reggeli aztán hamar elfogyott, nekem pedig indulnom kellett. 
- Most mennem kell. Szeretnéd, hogy elvigyelek, vagy maradnál még egy darabig?- kérdeztem 
- Még letusolok, mielőtt elmennék. Azt megvárod? Vagy… esetleg csatlakozol?
- Sajnos azt nem lehet- fújtam ki a levegőt a pajzán gondolatok súlyától, melyek egy ezredmásodperc alatt átszaladtak az agyamon, egyetlen szavára- most kell indul-nom. Viszont hívj taxit nyugodtan
- Nem szükséges, itt van dolgom, nem messze

Elbúcsúztunk egymástól, majd én beszálltam az autómba és a tárgyalásra hajtottam.
Egészen fél egyig elhúzódott az üzletkötés. A franciák mindig kitaláltak valami újat, valami többet, valami megvalósíthatatlant, de végül belementek a mi feltételeinkbe és megkaptuk a beruházást a legújabb párizsi szállodára. 
Megebédeltem egy kedves kis vendéglőben, nem messze az Eiffel toronytól, majd visszamen-tem a szobámba. Mikor beléptem, csak finom édes parfüm illatot éreztem, és egy cetlit talál-tam az ágyon. Azonnal az hasított végig a tudatomon, hogy ha nem ebédelek, hanem azonnal idejövök, talán még pont itt találom Angélique-t. 


„Láttam, hogy a tárcámban matattál. Remélem, a nevem mellett a címem is megjegyezted. Várom a meghívásod
A


Az üzenet egy kicsit meglepett, de meg is mosolyogtatott. Egy olyan lányra találtam, akiben van spiritusz, és ezt egy tökéletesen kreált külső mögé tudja bújtatni és csak akkor hívja elő, ha arra tényleg szükség van. 
Annak ellenére, hogy megnéztem az igazolványát, a címét nem kerestem ki, így tudtam, hogy kutatnom kell egy kicsit, de megéri majd. Felhívtam egy jó barátom, aki magánnyomozóként dolgozik, hogy derítse ki nekem a lány címét és telefonszámát. Szerencsére készségesen a rendelkezésemre állt. 
Éppen belemerültem a gondolataimba Angélique-vel kapcsolatban, mikor megcsörrent a tele-fonom. Nem túlzottan jó kedvvel nyúltam utána, és csak még mérgesebb lettem, mikor meg-láttam Loren nevét a kijelzőn. Ha ő keres, akkor már biztos baj van. De inkább felvettem, mert tudom, hogy mire képes, ha éppen nem az van, amit ő akar.
Amint elmondta nekem, hogy mi a problémája rögtön tudtam, hogy ismét szüksége lesz orvosi segítségre. Akár csak a múltkor, de ez persze már más történet. Telefonálgattam párat és kiderítettem a versenyzőlány teljes nevét. Ezek után meglehetősen sok adatot le tudtam róla kérni. A legtöbb esetben, ha tönkre akarok tenni valakit elég csak mélyen beleásni a múltjába és máris ugrott a karrierje, de ez a lány tökéletes volt. 
Szép kis család, gimnáziumi élet, aztán főiskola, emellett versenyzés. Jó eredmények, megta-lálta élete párját egy edző szerepében, bla bla bla. Minden happy. Csak éppen az utamban áll. 
Felhívtam pár embert otthon, hogy intézzenek a kisasszonynak egy-két drogügyletet, ha ezek esetleg nem jönnének össze, iktassanak be egy nőgyógyászati vizsgálatot, amelyből kiderül, hogy terhes, így legalább pár hónapra le van róla tudva a gond. Utána meg már mindegy, hogy mi történik Lorennel, addigra elintézem azt az ostoba Vettelt. 



~ Sebastian
Reggel végre, talán már hónapok óta először, kialudtan ébredtem. A napfény besütött az abla-kon, én pedig egyszerűen csak élveztem a benne való hempergést. Az ágyam puha volt és meleg, nem is akartam kikelni belőle. De ez a mámoros érzés csak addig tartott, amíg fel nem idéztem magamban az álmot, és aztán azt, hogy mit is közölt velem tegnap a nyomozó. Su-gárzó hangulatom nyomottá vált, a napfény és az ágy melege már nem is volt annyira finom érzés. Legszívesebben lerúgtam volna magamról mindent, és aggig ültem volna duzzogva az ágy sarkán, míg valaki elém nem hozza a szerelmem. De tudtam, hogy ez nem válhat valóra. Megtanultam, hogy ha akarok valamit, azért nekem kell tennem, de legalább segítenem. 

Kikeltem az ágyból, majd a fürdőben felfrissítettem magam egy kicsit. Felvettem egy farmert és egy pólót, majd elindultam a földszintről felszűrődő hangok irányába. A konyhában talál-tam rá Fabira és Annára. Éppen sütöttek valamit, de ezt csak kikövetkztettem, mivel a konyha lisztfelhőben állt. Ahogy közelebb mentem, először Fabi alakja rajzolódott ki teljes tisztaság-gal. Ruhája csupa fehér volt, és hajából is csüngött valami, amit nem találtam éppen odavaló-nak. Anna egy kötényben állt a pult előtt, és olvasta a receptet. Jobb lábán támaszkodott, a balt pedig a jobb mögé helyezte és a vádliján húzogatta lábfejét fel és le. Közelebb léptem, próbáltam csöndben lenni, hogy megijesszem őket, de az orrom hirtelen megtelt a lisztel és hatalmasat tüsszentettem

- Egészségedre- hangzott kórusban
- Kösz- mondtam- ti mit csináltok?
- Anyukád megkért, hogy süssünk valamit- felelte Anna és felnézett a könyvből
A köténye tiszta piszok volt, és az orra hegyén volt egy folt liszt. Amint megláttam, nevetés-ben tört ki. Először furcsán nézett, majd szúrós szemeket vetett Fabira
- Az öcséd egy ördög- morogta
- Te miért is nem vagy iskolában, öcskös?- kérdeztem
- Ma később kell bemennem. És anya azt mondta, hogy addig maradjak itthon, hogy Anna ne legyen egyedül. 
- Gondolom, mekkora segítség vagy- néztünk össze a lánnyal és mindketten vigyo-rogni kezdtünk
- Hé, ez nem volt szép!- emelte meg az ujját az öcsém- ezért el is megyek!- morogta
- Ne felejtsd el kimosni a tojást a hajadból!- kiabált utána vidáman a lány, majd visszafordult a receptkönyvhöz
- Felrobbant valami?- kérdeztem a sok piszokra utalva
- Nem, csak Fabi úgy gondolta, vicces a lisztet hajigálni
- És a tojást is ő kente a hajába?
- Nem, azt én. Gondoltam akkor megnyugszik
- És úgy lett?
- Éppen bosszút forralt, mikor megjelentél- nevetett fel

Csak álltam a konyha küszöbén, néztem a sürgölődő lányt, és jó érzés volt végre egy olyan házban lenni, ahol élet is van. 

- Nem tudom, hogy ott akarsz-e állni még egy darabig, de ha nincs más dolgod, el-kezdhetnél összetakarítani- hallottam meg Fabi hangját, ahogy dübörgött le az emeletről- és nem mellesleg, elkezdett esni, szóval, ha tényleg nem csinálsz semmit, elvihetsz a suliba
- Kösz, inkább kihagyom. Éhes vagyok
- Na, vigyél már el!- erőszakoskodott az öcsém- igazán megérdemlem
- Megérdemled? Mégis miért? 
- Alig vagy itthon. Azért- hangzott a durcás válasz és nekem lelkiismeret furdalásom lett
- Jó, persze, hogy elviszlek- mondtam és elmosolyodtam- öltözz fel és indulhatunk
- Köszi- ugrott a nyakamba, majd elengedett és az előszobába ment
- Akkor… nemsokára jövök
- Rendben- emelte magasba Anna a fakanalat, amiről további tésztadarabok fröcsög-tek szét az egész konyhába

Gyorsan felkaptam magamra pár meleg cuccot és már indultunk is Fabival. A sulija olyan tíz percre volt tőlünk kocsival. Ahogy haladtunk az úton szólt a zene, mégis kínos csendet érez-tem az öcsém és köztem. 

- Na, és mi van a csajokkal?- kérdeztem, hogy én legyek a jó fej, menő báty
- Nincs senkim- felelte egyhangúan Fabi és leejtette a vállát

Nála ez azt jelentette, hogy valamiért szomorú. Megérkezve az iskola elé leállítottam a motort, kicsatoltam az övem, majd felé fordultam

- Elmondod, hogy mi a baj?
- Ha elmondom, megígéred, hogy nem leszel dühös?
- Persze- vágtam rá
- Még mindig nem jöttek vissza az emlékeid?- kérdezte félve

Nagy levegőt vettem, visszafordultam a kormány felé, becsuktam a szemem és lehajtottam a fejem. 
Tudtam, hogy ez a pillanat is el fog jönni, hogy valaki ezt megkérdezi majd a családból. De arra nem voltam felkészülve, hogy mit válaszolok rá. Tudtam, hogy Anna feltűnése furcsa számukra és biztos voltam benne, hogy nem értenék meg, hogy miért van velem. De az is igaz, hogy én sem éretem ezt a dolgot teljesen. 
Visszafordultam az öcsém felé, aki picit könnyes szemekkel nézett rám. Félt is talán egy kicsit, de még inkább reménykedett. Láttam rajta, és láttam az összes barátomon, és szeretteimen, hogy mind azt remélik, hogy visszanyerem majd az emlékeim. Én eddig nem akartam annyira, azonban most, hogy látom, hogy a kisöcsém szenved emiatt, mindennél jobban akartam. 

- Még… nem- válaszoltam egyszerűen a fél oldalnyi monológot lerövidítve- de re-mélem, hogy egyszer visszatér. És tudom, hogy vissza fog
- Én úgy szeretem Annát. És ő is szeret engem
- És ezért vagy szomorú? Mert nem láthatod gyakrabban?
- Azért, mert… tudom, hogy nem vele vagy. Mert ő boldoggá tud tenni. De Sophia nem szeret. Se engem, se téged. Ő csak magát szereti- jelentette ki, amivel igazán felbosszantott
- Fabi!- kiabáltam rá, de látva rémült arcát rögtön megbántam- ne…
- Hagyd! Egy idióta vagy!- vágta oda, majd gyorsan kiszállt, becsapta maga mögött az ajtót és beszaladt az iskolába
- Ezt elcseszted, Sebastian- mondtam magamnak hangosan és a fejem csóváltam

Lassan visszaindultam a házunkhoz, de nem tudtam magam túltenni a történteken. Csúnyán viselkedtem Fabival, de neki sem volt semmi joga ahhoz, hogy ilyesmit állítson Sophiáról. 
Belépve a házba finom sütemény illat, és tisztaság fogadott. Elindultam a konyhába, ahol épp Anna leskelődött a sütőbe. Mintha megérezte volna, hogy ott állok, felém fordult és bíztatóan rám mosolygott. 

- Mi a baj?- kérdezte
- Honnan tudod, hogy baj van?
- Látom rajtad. Szóval?
- Összevesztem Faibal
- Azt nem nehéz- vonta meg a vállát- tinédzser 
- De nem volt szép, amit mondott
- Mert gondolom te sem mondtál szépet
- Azt mondta, hogy Sophia csak magát szereti
- Erre te?
- Kiabáltam vele
- Nem kellett volna. Így próbálja meg feldolgozni, hogy valami megváltozott. Min-denki máshol keresi az igazságot, ő éppen így találta meg arra a választ, hogy miért vagy vele olyan keveset
- De nem Sophia miatt, hanem…- nem tudtam befejezni a mondatot
- Be kell látnod, hogy ez igaz- csóválta meg a fejét- akármennyire is szereted, elvá-laszt téged és a családod
- Most nem nagyon tud, ugyanis eltűnt!- csattantam fel
- Tudom, tegnap hallottam
- Nem is érdekel?- háborodtam fel a közömbösségén
- Érdekel az igazság?
- Persze!
- Nem érdekel- felelte, mire csak néma tátogásra futotta tőlem- a hűtőben van sza-lámi, anyukád üzeni, hogy egyél szendvicset. És vett kakaót is- indult meg az eme-let felé- fent leszek, ha lehiggadtál, és beszélni akarsz- mondta és ezzel eltűnt a lépcsőfeljárón 


~ Travis 
A hét eleje csigalassúsággal telt el. Sophiából nem lehetett semmit kiszedni, ezért Hanna is, és én is egyre feszültebbek lettünk. Lassan már egymáson kezdtük el levezetni a lány közömbös-sége és stílusa miatti idegességünk, ami rányomta a bélyeget a kapcsolatunkra. Naponta több órát veszekedtünk. És ez Sophia hatása, mindössze három nap alatt. Nem is értem, ki bírja vele hosszú távon. 

- Nem tudom már, hogy mit kéne tenni- fogta fejét Hanna és a kanapéra rogyott- megőrjít
- Feladom magunkat a rendőrségen- mondtam halkan
- Hogy mi?- kiáltott fel Hanna és egyből felpattant- azt nem teheted!
- Máshogy nem lehet leállítani. Látod, hogy csak minket tesz tönkre
- Előbb ölöm meg a saját kezeimmel, mint hogy te megint börtönbe menj- sziszegte- keményebb módszerek kellenek
- Állj!- szóltam rá Hannára és felálltam, majd szorosan magamhoz öleltem- sok mindent bírtunk már ki, ezt is megoldjuk valahogy. Megígérem

Hangom és szavaim hallatán éreztem, hogy megnyugodott, ugyanis teste egyre nehezebbé vált a karjaim között. Felkaptam a mellkasom elé, majd bevittem a szobába és az ágyra fektettem

- Aludj egyet, szépségem- suttogtam neki és puszit nyomtam a homlokára
- Ne csinálj hülyeséget- motyogta, majd lecsukta a szemét és azonnal elaludt

Mivel Sophiának már volt egy szökési kísérlete, ezért Hanna és én felválta őrködünk nappal és éjjel. Ilyenkor rendszeresen keresztrejtvényt fejtek, vagy nézem a meccset a miniatűr méretű tévén, ami ebben a koszfészekben fellelhető volt. Könyveket is találtam, de azoknak az olvasásával már az ötödik oldalnál felhagytam, ugyanis mindegyik romantikus vacak. 
Délután fél három tájékán ismételten benéztem Sophiához. Az ágyon ült, mint mindig és a falon dobolt az ujjaival.

- Ugye nem az a terved, hogy itt tartasz napokig?- kérdezte gúnyosan- gondoltam, legalább megkínzol, vagy valami
- Miért teszel tönkre mindenkit?- kérdeztem, és leültem egy székre- miért leled ilyesmiben örömöd?
- Tudod te azt jól- válaszolta otrombán
- Ugyan már! Az több mint húsz éve volt! Nem lehet, hogy ennyire bosszúszomjas vagy
- De, az vagyok!- sziszegte- és nem állok le, amíg meg nem találom azt a szemetet
- Akkor keresd meg őt! De miért minket teszel tönkre? Miért egy másik ember életét kell megkeserítened? Sőt! Nem is egyét, hanem vagy tízét. Kétlem, hogy ebben még örömödet leled

Nem válaszolt, csak hallgatott, s elkapta tekintetét az enyém előtt és a vele szemben lévő falat kezdte el bámulni. Nála ez azt jelentette, hogy megfogtam. Nem jut szóhoz, talált a mondan-dóm tartalmában valami igazat, vagy megpróbálja a saját javára fordítani azt, ami elhangzott. Már azóta így gondolkozik, mióta megismertem, és ki tudja, hogy mióta kell ilyen gondolat-menettel élnie. Mindenben csak azt látja, hogy lehet másnak kárt okozni, és azt a kárt a saját előnyére fordítani. 

- Van egy alkum- szólalt meg végül és rám emelte gonoszságtól égő tekintetét

~Sophia
Kilenc éves voltam, mikor kezdetét vette az a bizonyos nap. A szüleim befolyásos emberek révén rendszeresen jártak különböző rendezvényekre, és sok helyről szedtek össze támogató-kat, de egyben ellenségeket is. Apám politikus volt, édesanyám pedig divattervező karrierjét adta fel a férje támogatásáért. Mindig is becsültem a szerelmük, egészen addig a napig. 
Június hetedikén egy igen különleges partira készültek Londonban. A szüleim szép kis üzletet kötöttek meg, mely fellendíthette volna apám pártjának az értékét, és ez a választások előtt elég nagy segítség lehetett volna. 
Azon a délutánon anyám szépen felöltöztetett, rám adta a szép nyári ruhát és a kis cipőt, majd rábízott a babysitterre, hogy a parti alatt ő vigyázzon rám. Ezt persze nem vettem zokon, hi-szen egészen kicsi korom óta ez volt nálunk a bevett szokás. 
Elkezdődött az ünneplés, tömegestül jöttek az emberek, a befolyásosabbnál befolyásosabb üzletemberek, politikusok, vállalkozók. Folyt a pezsgő, mindenki beszélgetett, én pedig sétál-gattam körbe-körbe a teremben, és aki megismert, annak szépen köszöntem. 
Aztán figyelmes lettem egy fiúra. Nagyjából hét éves lehetett és a terítőt gyűrögette azon az asztalon, ahol a sütemények voltak kihelyezve. Odamentem hozzá, mert láttam, hogy nagyon egyedül van
- Szia- köszöntem neki vidáman- Sophia vagyok
- Én… William
- Szeretnél enni egy sütit?- kérdeztem és az asztalra mutattam
Csak félénken bólintott
- Csokis jó lesz?- kérdeztem ismét, és ő megint csak bólintott
Levettem neki egy nagyobb szelettel, ráraktam egy tálra, majd egy szalvétát is adtam neki hozzá, hogy ha esetleg összekenné magát, akkor le tudja rögtön törölni. A medence felé tartot-tunk, mikor a házból kiabálás hallatszott. A tömeg, és vele együtt mi is a hang forrása felé fordultunk és figyeltük a történéseket. Apámat láttam és anyámat, egy másik férfi oldalán. Veszekedtek, nagy volt a kiabálás. A zenészek azonnal leálltak, a vendégek abbahagyták a beszélgetést. Én csak annyit láttam, hogy apám próbálja kitépni a férfi karjából anyámat, aki viszont nem enged. Hossza próbálkozás után apám végül feladta és mondott valamit az öltö-nyösnek, aki még szorosabban magához fogta az anyám, majd kiáltott egyet, s William azonnal szaladni kezdett hozzá. A trió eltávozott és megszűnt a probléma forrása.
A tömeg aztán lassan sustorogni kezdett, ismét elindult a zene és apám felrohant a lépcsőn. 
Nem tudtam, hogy mit kéne tennem, kerestem Lindát, a babysitterem, de nem találtam sehol. Elindultam a házba, felmentem az emeletre és apám nevét kezdtem el ismételgetni. Benyitot-tam a dolgozóba és ott találtam rá, egy whiskys üveggel a kezében. Sosem ivott sokat, akkorra azonban már annyira részeg volt, hogy beszélni sem bírt. És onnantól kezdetét vette a rém-álom.
Kiderült, hogy anyám csalta apámat azzal a férfival, akivel a beruházást kötötték. Tönkrement a házasság, és egyben apám karrierje is. Én vele maradtam, ő azonban egyre többet ivott, majd végül már nem bírta a nyomást, és öngyilkos lett. Ekkor vittek el anyámhoz és az új sze-retőjéhez. Nagyjából három napot voltam velük, az anyámmal, a szeretőjével, és annak fiával, Williammal, mikor nem tértek haza a síelésből. Anyám és a szeretője meghaltak autóbaleset-ben. Minden vagyonuk Williamra szállt. Ez nem csak a szerető vagyonát jelentette, hanem az én vagyonom is, ugyanis apám halála után az anyám örökölt mindent, aki pedig a röpke egy hónap alatt már hozzá is ment a férfihoz. Ezek után árvaházról árvaházra kerültem, ugyanis a nagyszüleim nem voltak hajlandók elvállalni. Sosem szerettek engem. Így alakult az életem, így alakult, hogy a rangom, a nevem és a vagyonom, ami még akkor mit sem számított egy hónap leforgása alatt vesztettem el. Mikor húsz éves lettem, elhagytam az árvaházat és magam próbáltam megélni, de rá kellett jönnöm, hogy csalás nélkül sehogy nem tudok megélni. Akkoriban kezdtem el lopni, és napról napra minden egyre jobban ment. Később aztán elég pénzem lett, hogy utazgassak, és a hazugságot és önmagam becsapását tökélyre fejlesszem.

- Van egy alkum- szólaltam meg és könnyeimet elrejtve Travisre néztem

A férfi, érdeklődést mutatva felém fordult, szemeit egy kicsit tágabbra nyitottam és mocorgott egy kicsit a széken

- Hallgatlak- mondta
- Ha segítesz nekem megtalálni Williamat és kicsinálni őt, elmondom, hogy hol a pénz
- Előbb elmondod, hogy hol van, és utána talán meggondolom, hogy segítek-e
- Szükségem lesz egy részére, de. Ha elvehetem a negyvenöt százalékát, akkor nem fogom elmondani senkinek, hogy elraboltatok. Nem keveredik bele ebbe az egész szarságba a barátnőd, és végre lezárjuk a dolgot kettőnk között
- Harmincat kapsz és megegyeztünk
- Harmincöt- kontráztam
- Rendben- nyújtotta felém a kezét, és pedig viszonoztam azt
- De adagold be a csajodnak is a mesét, mert ha ő nincs benne, én sem
- Nem bízol benne? 
- Remélem nem bánod, ha nem

Travis csak bólintott egyet, majd kilépett az ajtón és behúzta maga mögött azt. A zár kattant az ajtón és én végre, életemben először azt éreztem, hogy talán szabad lehetek. 


2015. november 8., vasárnap

12. rész

Sziasztok!
Itt lenne hát a folytatás! Nagyon szépen köszönöm a komit és pipát az előző részhez! Remélem, hogy ez is tetszeni fog Nektek, és azért nem kellett rá olyan sokat várni! Nem ígérek semmit, de jövő héten megpróbálok két résszel jelentkezni. Meglátjuk, hogy alakul!
Továbbá, a blog lassan eléri a 60 000 látogatót, ami egy hatalmas szám (!!!!), így annak alkalmából majd szeretnélek benneteket meglepni egy novellával. Na, de ugye azt a számot is el kell majd érni, de addig is jó olvasást kívánok és csodálatos vasárnap estét! Töltsetek le egy filmet és csináljatok egy popcornt, vagy csináljatok egy finom meleg teát és üljetek le egy jó könyv mellé! Legyetek jók, és vigyázzatok Magatokra!
Ezerszer csókollak Benneteket, Drága Olvasóim!
*Chrisee

12. rész
Foszlányok


~Sebastian
Jó érzés volt beparkolni a kocsi beállóra a házunk előtt. Leállítottam a motort, levettem a világítást, majd kiszállva egy hatalmasat nyújtózkodtam, mit sem törődve a hideg széllel, ami hirtelen csapott meg.
Ahogy körbenéztem, elöntöttek a szép emlékek. A szomszédok kedves gesztusai, mikor utoljára voltam itthon és gratuláltak az aktuális futamgyőzelemhez, a barátaim, akikkel később aztán elmentem a kocsmába, a balesetem után idelátogató rajongók, akik mielőbbi jobbulást kívántak. És persze elém került a ház, amiben felnőttem. A konyhába már égett a villany, az átlátszó függönyön keresztül anya szorgoskodó alakját véltem kivenni, aki szokás szerint azért dolgozott, hogy a családja elé finom ételt, meleg vacsorát tudjon tenni. A nappaliban is égett a villany, apa és Fabi ültek a kanapén. Ahogy néztem őket, nagyot sóhajtottam, és elmosolyodtam.
Mikor már érezni kezdtem a hideget a bőrömön, feleszméltem és a kocsi felé fordultam, hogy kivegyem a kabátom és kipakoljak a csomagtartóból. Ekkor pillantottam meg Annát, aki csillogó szemekkel meredt rám, és egyszerűen sugárzott arca a mosolyától.
- Minden rendben?- kérdeztem rá és felvettem a kabátom
- Persze- vágta rá- csak… ahogy ott álltál… - habogta- nem számít- rázta meg végül a fejét- menjünk be, mert kezdek fázni
Egyszerűen csak rábólintottam, majd a csomagtartóból kivettem a két bőröndöt és bementünk a jó meleg, finom illatokkal telt házba.
Nagyot kiabáltam, mire Anna összerezzent, de a családom össze tagja megjelent a folyosó végén. Anya persze nem bírta ki, azonnal odarohant hozzánk, megölelgetett, meg agyonpuszilgatott engem, majd Annát. A többieket a nappaliban üdvözöltük, ugyanis ott lehet csak tisztességesen elférni, torlódás nélkül.
Jó volt látni, hogy anyuék mennyire örültek, mikor meglátták, hogy Annával érkeztem. Mikor utoljára beszéltem velük telefonon úgy volt, hogy csak én megyek, így a lány igazi meglepetés volt.
Természetesen azonnal asztalhoz ültünk, és falatozni kezdtünk.
- A lányok merre vannak?- kérdeztem, utalva két drága nővéremre
- Mindketten a barátaikkal vannak ma este, majd csak holnap délután jönnek haza
- Már nem is érdeklem őket- tettettem szomorúságot, mire anya szúrósan nézett rám- tudod, hogy csak vicceltem- vigyorogtam
A vacsora után még beültünk a nappaliba és beszélgettünk egy keveset. Anyuék szerencsére hanyagolták a baba témát, továbbá arról sem kérdezgettek, hogy visszajöttek-e az emlékeim. Ennek viszont nagyon örültem, mivel az utóbbi időben csak ezzel voltak elfoglalva.
Olyan kilenc körül Anna fáradtságra hivatkozva elhagyta köreink, és elment fürdeni. Negyed óra múlva én is követtem. Gyorsan letusoltam, belebújtam egy melegítőnadrágba és egy rövid ujjú pólóba és besétáltam a szobába. Anna állt a helyiség közepén, nekem háttal. Meg sem rezzent, mikor beléptem, így arra gondoltam, megint elgondolkozott valamin. És valamiért engem is furcsa érzésekkel töltött el az, ahogy akkor láttam. Minden esetre nem akartam ismét megzavarni, így halkan hátrálni kezdtem, hogy kiosonjak, de megszólalt:
- Anyukád azt akarja, hogy én is itt aludjak veled?
Sok kérdésre számítottam, de nem éppen erre. Kicsit ledöbbenve és értetlenül álltam a küszöb előtt egy lépéssel. Nem jött ki hang a torkomon, mire Anna megfordult és rám nézett
- Vagy neked valahova máshova ágyazott? Mert nekem konkrétan azt mondta, hogy Seb szobájában megágyaztam
Gondolkoztam a válaszon, de megint nem tudtam megszólalni. Az a pozíció, amiben rátaláltam egyszerűen teljesen megzavart
- Seb, jól vagy?- vitte el tenyerét szemeim előtt, és akkor vettem észre, hogy csak egy karnyújtásnyira van
- Mi? – kezdtem habogni, és volt pár másodperc, mire magamhoz tértem- nem tudom, anya mit gondolt. Megyek, megkérdezem
- Várj- fogta meg a kezem és visszahúzott magához- hallottam, ahogy elköszönt Fabitól és bement a szobájába. Ma nagyon sokat dolgozott, biztosan elfáradt
Csak hallgattam és bólogattam. Nem teljesen értettem, mit akar kihozni a dologból
- Szeretnéd, hogy a kanapén aludjak?- kérdeztem végül
- Dehogy is!- legyintett- a végén még én leszek a hibás, amiért elaludtad a nyakad, és hallgathatom a nyafogásod napokig- nevette el magát- szerintem egy éjszakát kibírunk egymás mellett
- Ahhoz képest, hogy pár órája még hozzám sem akartál szólni, illetve inkább bepisiltél, mint hozzám szóltál volna, most pedig felajánlod, hogy aludjak veled, elég jól tudhatok valamit- vigyorogtam, mire csak kaptam egy öklöt a gyomromba
Kicsit összegörnyedtem, ahogy Anna eltalálta a gyomorszájam
- Most még kedves voltam és gyenge- nevetett az ágy felé menet- na gyere, aludni akarok. Ja, és kapcsold le a villanyt- bújt be a takaró alá- meg az ajtót is csukd be, mert hideg van
Pont megcsináltam mindent, amit kért, készültem én is befeküdni az ágyba, mikor megszólalt a telefonom. El sem tudtam hinni, ki lehet az, aki majdnem tíz órakor még képes nekem telefonálni. A szám ismeretlen volt, mégis - kelletlenül bár- de felvettem.
Amit a nyomozó abban a pár percben mondott, amíg beszéltünk, teljesen lesokkolt. Miközben mondta a monológját elsétáltam a villanykapcsolóig, felkapcsoltam, és pont elértem a fotelemhez, mikor összerogytam. Alig bírtam felfogni a szavakat, vízhangzott minden, és zúgott a világ. Még emlékszem, ahogy köszönés után letettem a telefont, de az kicsúszott a kezemből. Rémesen nézhettem ki, ugyanis Anna aggódó arcát és szempárát láttam meg, de azt is csak homályosan. Éreztem, ahogy csúszok egyre lejjebb a fotelból, mikor egy éles fájdalom szaladt végig az arcomon.
Feleszméltem, és akkor láttam meg végre teljes egészében Annát, aki jobb tenyerét rázogatta, közben pedig engem szólítgatott. A hangfoszlányok kezdtek eljutni a tudatomig, majd már egész mondatokat is hallottam
- Sebastian, jól vagy?- hangzott el vagy már ezredszer Anna ijedt kérdése
- Igen, csak… a nyomozó hívott a rendőrségről. Sophiával kapcsolatban
- Mi történt vele, hogy így reagáltál?
- Azt mondta, hogy elrabolták. Pontos részleteket még nem tudnak, de elvileg van egy szemtanú, aki látta, hogy be volt kötve a szája, mikor az autómban elhagyta a garázst az anyós ülésen
- És ki vezetett?
- Azt még nem lehet tudni. Csak annyit látott a szemtanú, hogy magas férfi volt, és szőke, vagy világosbarna hajú. És elvileg fekete bőrkabátot viselt
- Ez nem sok- sóhajtott Anna- de meg fogják találni, ebben biztos vagyok
- Szerintem nekem is oda kéne mennem… hogy segítsek a keresésben
Épp készültem felállni, mikor Anna megfogta a vállam és visszatolt a fotelbe
- Ma egész nap vezettél és fáradt vagy. Most érkeztünk csak meg, anyukádék nagyon örülnek neked. A rendőrség semmi hasznodat nem venné, sőt, lehet, hogy csak hátráltatnád őket, és a versenyre is koncentrálnod kell
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Szerintem vagy annyira eszes, hogy rá gyere. Értelmetlen lenne odamenned
- De annyira aggódom érte- mondtam és görcsbe rándult a gyomrom.
Nem tudtam elképzelni az életem Sophia nélkül. Ő az a nő, akit tudom, hogy majd életem végéig szeretni tudok, hiszen bármennyi hibája is van, én azzal együtt fogadtam el őt, és azokkal együtt szeretem
- Tudom- mondta Anna lágy hangon és lassan megölelt
Ahogy a puha karok körém záródtak szinte azonnal elfelejtettem, hogy milyen hírt kaptam. Olyan béke és bizalom öntött el, amit még egy ölelés alatt sem éreztem. Ahogy szívtam magamba Anna samponjának mézes illatát, kezem akaratlanul is vékony dereka köré kúszott és úgy húztam magamhoz. Apró kezei a hátamat simogatták. Akkor éreztem meg, mennyire fáradt is vagyok valójában
- Gyere, feküdjünk be az ágyba. Hosszú nap volt- mondta halkan, majd elengedett
A valóság ismét visszatért, újra emlékeztem arra, hogy mi történt Sophiával, azonban Anna szemeibe nézve ezek a dolgok olyan távolinak tűntek. Befeküdtem az ágyba, míg ő leoltotta a villanyt, majd már a sötétben éreztem, ahogy az ágy másik fele enyhén besüpped. Megcsapott egy finom illat, melyet habár még sosem éreztem, mégis jó emlékeket keltett bennem
- Mi ez a kókusz illat?- kérdeztem
- A testápolóm. Minden este ezzel kenem be magam. De most aludj, Seb. Jó éjt
- Neked is- morogtam már félálomba
Szinte pillanatok alatt elaludtam, azonban megint jött az a nyugtalanító álom. Képek kusza sorozata pergett le előttem. Először Christian villant be, majd Loren, aztán William és Hanna. Aztán hirtelen az angliai pálya közepén találtam magam és a markomban tartottam egy telefont, mely rezgett és Anna neve állt a kijelzőn. Ahogy felnéztem, egy középmagas lány állt nekem háttal, vékony alakkal, szőke hajjal és gyönyörű, fehér bőrrel. Ahogy megindultam volna felé, hogy megkérdezzem, ki ő, valaki hirtelen nekem rohant oldalról. Hatalmas volt az ütközés, a lány eltűnt előlem, én pedig felriadtam.
Hirtelen ültem fel az ágyban, magammal rántva a takarót Annáról is. Felhúztam a térdem, a tenyeremmel pedig párszor végigszántottam az arcomon. Az órára pillantottam és akkor láttam, hogy még csak hajnali fél három. Kinéztem az ablakon, de ott is csak a sötétség fogadott. A hold gyengén világította meg az eget, az idő ködös volt, csak tompán látszott az utcai lámpák fénye.
Már épp alábbhagyott a ziláltságom, mikor egy puha, apró kezet éreztem meg a hátam közepén. Először felfelé indult meg, majd lefelé, aztán jobbra és balra, végül már az egész hátam simogatta. Ismét sikerült megnyugtatnia
- Minden rendben, Seb?- kérdezte Anna álmos hangon
- Persze, csak rosszat álmodtam
- Szeretnéd elmesélni?- ásított egy nagyot
- Nem. Most inkább csak visszaaludnék
Anna már nem mondott semmit, elvette a kezét a hátamról és már hallottam is, ahogy édesen szuszog mellettem.


~Hanna
Azóta, hogy Austinban találkozott a „nagy csapat”, rengeteg minden történt. Az, hogy Travis becsapott rettenetesen érintett, de nem hagytak alább az érzéseim iránta. Mikor otthagytam érte Sebastiant, a biztos hátteret és jövőt az esküvőmön, tudtam, hogy az a szerelem, amit iránta érzek, sosem fog megtörni.
Az esküvő után jó pár hétre elmentünk Németországból, Franciaországban, Skóciában és Angliában töltöttük a legtöbb időt. Utaztunk, kirándultunk, nevettünk, de mindenekelőtt végre beteljesedhetett a szerelmünk.
Mellette olyan érzések kerítettek hatalmukba, melyet Seb oldalán sohasem éreztem. Egyszerre szerettem és gyűlöltem, egyszerre voltam boldog és szomorú. Igazából azt éreztem, hogy élek és beteljesedik a sorsom.
Mikor Austinban találkoztunk a többiekkel, majd Travist letartóztatták, szinte teljesen összetörtem. Sok idő volt, mire sikerült talpra állnom, és megbékéltem a dolgokkal. Már Travishez is bejártam látogatásra, mikor meghallottam a hírt, hogy pár társával együtt megszökött a börtönből.
Már kiismertem, hisz amíg rács mögött volt, rengeteget leveleztünk és elmondta, hogy hova rejtette a naplóját, amibe mindent leírt. Arra kért, hogy olvassam el, és ha azok után a dolgok után is el tudom fogadni, ő vár vissza.
A napló elolvasása után csak még biztosabb lettem abban, hogy ő a legerősebb és legcsodálatosabb férfi a világon. Sok hibát követett el, de az, hogy Sophiában ő is megbízott, nem róható fel neki. Az a nő mindenkit képes befolyásolni, aki az útjába kerül.
Tehát az élete teljes megismerése után már a viselkedését is sikerült kiismernem, így nem ért meglepetésként a szökés hallatta. Az azutáni hetekben csak azért imádkoztam, hogy ne szerepeljen a hírekben azért, hogy elkapták. Hozzám is eljöttek a rendőrök, figyeltették a házamat, hogy vajon hozzám visszatér-e. Azonban, mikor a tv bemondta a halálát, megijedtem. A rendőrök eltűntek a ház elől, én azonban a végsőkig reménykedtem abban, hogy az csak egy átverés volt.
Pár napra rá kaptam is egy levelet, ami Travistől jött. Volt egy terve, amelyet velem is megosztott és én persze szívesen asszisztáltam hozzá. Nem volt más dolgom, mint eljátszani az összetört szerelmest. Egész jól ment, hiszen lassan a munkámból is kirúgtak és már a családom sem nagyon ismert rám.
Na, igen, a rokonság. Azok után, hogy Sebastiant, a tökéletes férfit és számukra gyakorlatilag már „imázs-t” faképnél hagytam az oltárnál, majdhogynem kitagadtak a családból. Már pont kezdtek megbékélni a dologgal, meg azzal, hogy Travissel vagyok, aki nem egy világhírű, gazdag személy, mikor bumm, jött a börtönös botrány, meg Sebastian balesete. Azt kántálták mindnyájan, hogy én biztosan tudtam erről az egész összeesküvésről, és hogy én tehetek Sebastian kómájáról. Igen, valóban azt kívántam akkoriban, hogy legyen valaki, akivel Sebastian megcsal. Tök logikus. Tehát megszakadt mondhatni teljesen a kapcsolat, és azóta sem állt helyre. Elkönyveltek egy csaló barátnőjének, és tudtam, hogy ebből a státuszból sosem fogok kimászni. Szóval, mikor azzal találták szembe magukat, hogy gyakorlatilag az idegösszeroppanást is sikerült már eljátszanom, adtak pénzt, hogy utazzak el egy kevés időre, szelőztessem ki a fejem.
Nekem sem kellett több, a terv szerint haladt minden. Felpakoltam a kocsim pár fontos holmival és Svájcba autóztam. Tudtam, hogy Travis nem fogja megkockáztatni, hogy áthozza Sophiát a határon, és talán még az ő ügyük sem évült el teljesen.
Így alakult, hogy kocsikázás közben egy minél eldugottabb helyet kerestem, és akkor akadtam rá erre a kis faházra. Messze van a nagy városoktól, és még a legközelebbi falu is tíz perc, de kocsival. Az erdő sűrű, és gyakorlatilag csak egyetlen út vezet ki belőle. Innen Sophia biztos, hogy nem fog tudni megszökni.
Nyugalommal töltött el, mikor reggel Travis mellett ébredhettem. Végre tudtam, hogy nincsen semmi baja, hogy nem éhes, nem fázik, nem szenved hiányt semmiben
- Jó reggelt- morogta álmosan- miért nézel?
- Mert olyan jó, hogy itt vagy- mosolyogtam
- Azt hiszem, hogy ezt már tegnap bebizonyítottad- mosolygott, mire én elpirultam és elkaptam a fejem
Olyan dolgokat tudott kihozni belőlem, mint más még soha. Sebastian mellett csak egy kis szende szűz voltam, Travis mellett azonban teljesen ki tudtam élni magam, és néha rá sem ismertem önmagamra
- Hé!- fogta meg állam és visszafordította a fejem maga felé- imádom nézni, mikor elpirulsz- mondta és feljebb kúszott az ágyon
Először mellkasomról tolta le a takarót, aminek következtében melleim szeme elé tárultak, majd bal kezével folyamatosan haladt a takaró alatt a hasamon át a combomig, majd onnan visszafelé, mígnem elért a csiklómig. Hatalmas sóhajokat váltott ki belőle ujja körkörös mozdulataival, én pedig fejemet hátravetve, a lepedőt markolászva álltam a kínzó gyönyört. Mikor már majdnem elért a csúcsra abbahagyta az ingerlést, lehúzott az ágyra, majd fölém gördült. Hosszú csókot nyomott a számra, majd nyelveink először lassú, később vad táncba kezdtek, és a gyengéd szeretkezés vad és érzéki aktussá vált.
Vigyorogva és feltehetően kócosan léptem ki a szobából egy szál köntösben. A pulthoz mentem, ahol kávét főztem, majd csináltam pár pirítóst. Megvajaztam kettőt és tettem rá lekvárt, a kávét egy bögrébe öntöttem, tettem bele cukrot és tejet, majd rápakoltam őket egy tálcára, egy pohár víz kíséretében. Félretoltam a pulton, és csináltam még négy másik lekváros kenyeret. Pont kész lettem, mikor Travis lépett ki és hosszú csókot nyomott a számra
- Gyönyörű vagy, mint mindig- ölelt át szorosan hátulról
- Neked pedig finom az illatod- doromboltam- azt vidd be neki- mutattam a tálca felé- én látni sem bírom
- Jól van
Travis felvette a tálcát, majd bevitte Sophia szobájába. Nem hallottam beszélgetést, vagy bármi megjegyzést, amiből azt vettem ki, hogy a lány még alszik. Amint párom visszajött, mi is megettük a reggelit, de nem tudtam két falatot úgy lenyelni, hogy közben ne néztem volna az ajtóra
- Minden rendben lesz- fogta meg a kezem Tarvis
- Azt akarom, hogy minél hamarabb eltűnjön- morogtam
- El fog, ígérem- mosolygott- majd teszünk róla, hogy soha többé ne árthasson nekünk, rendben?
- Rendben- bólintottam mosolyogva, de a görcsös érzés a gyomromból nem akart megszűnni

2015. november 1., vasárnap

11. rész

Sziasztok!
Nos, megjöttem a következő résszel, remélem örültök neki :) Nagyon köszönöm az előző részhez a komit és a pipákat! 
Remélem, hogy jól telt a hétvégétek és a nap levezetéseként már csak a futam megnézése van hátra! :) Kitartást mindenkinek a most következő héthez, sietni fogok a folytatással! Jó olvasást és legyetek sokat a szabadban, ha tehetitek, élvezzétek ezt a csodálatos időt!
Ezer csók Nektek, Drága Olvasóim!
*Chrisee

11. rész
Rég nem látott ismerős


~ Loren 
Ahogy ott ültem, a világ mintha elkezdett volna forogni velem. Nem tudtam felfogni Christian szavait, és a gondolataim ezer felé szaladtak. Alig tudtam összeszedni egy épkézláb mondatot. Nem akartam elveszíteni Sebastiant, de persze azt sem akartam, hogy Chris kirúgjon, mert nem dolgozom. Bár, valójában ez volt a felállás, ugyanis szinte mindent Britta csinált.
- Ez nagyon kedves ajánlat, Christian- kezdtem- de úgy érzem, hogy még nem vagyok kész arra, hogy valakinek a teljes állású sajtósa legyek
- Dehogynem!- vágta rá- ne szerénykedj! Mikor Britta kiesett, neked kellett őt pótolnod, és igazán jól helytálltál! Akkor már figyeltek, hogy a későbbiekben rád bízhatom-e Alyt, és lásd, itt vagyunk. A fizetésed természetesen emelkedne, de ezt majd négyszemközt megbeszéljük. A szerződés nemsokára elkészül, délután gyere vissza és mindent megbeszélünk
Egy erőtlen mosollyal tudtam csak összegezni azokat a dolgokat, amik Christian szájából hangzottak el. Ezek szerint, nem ajánlat, hogy akarom-e vagy sem ezt a lányt, hanem kötelező. A pénz úgyis mindegy lenne, hisz Aaron mindent megad nekem, de az, hogy ezzel elveszíthetem Sebastiant… teljesen. Nem fogok versenyhétvégékre kijárni, maximum itt a gyárban futhatnánk össze, havonta egyszer… 
Az irodába beérve magamra zártam az ajtót, mert Britta már nem volt ott. Egy ideig csak meredtem magam elé, majd megindultam az asztal felé és a rajta lévő összes holmit a földre söpörtem, egyetlen mozdulattal. Az üvegváza tompán koppant az asztal alatt elterülő szőnyegre, így szerencsére nem törött el, de a papírok ezerfelé szálltak. A növény alól a virágföld a szőnyegre ömlött, én pedig egyszerűen csak álltam, ujjaimmal a hajtöveimbe kapaszkodtam és húztam, ahogy csak tudtam. A csalódottság és a kudarc érzése nem enyhült bennem, tudtam, ha nem teszek valamit, elveszítem a pilótámat.
Hirtelen eszembe jutott Will, aki nem rég egy érdekes ajánlattal állt elő. Előkaptam a mobilom és már hívtam is. Pár kicsöngés után felvette
- Igen?
- Szia, Loren vagyok- mondtam kétségbeesett és remegő hangon
Mikor ezt meghallotta, nagy levegőt vett, majd kifújta. Éreztem rajta, hogy ideges lett
- Mi történt?
- Christian… el akar rakni Sebastian mellől… valami új pilóta mellé akar rendelni, aki még csak az alsóbb kategóriákban lenne… így nem lehetnék mellette- mondtam ziláltan, hatalmas levegőkkel
- Mond meg, hogy ki az és elintézem. És nyugodj meg. Olyan hangod, mint valami elmebetegé 
- Annyit tudok, hogy Aly-nek hívják
- Lány?
- Igen
- Akkor könnyű dolgom lesz. Menj vissza dolgozni, és viselkedj természetesen. Majd hívlak, ha elértem valamit
Ezzel bontotta a vonalat. Cseppet sem sikerült megnyugodnom, de az idő szerencsére segített. Mikor már értelem birtokában voltam szépen rendet raktam, majd Chris irodájába mentem, mikor hívatott. 


~ Anna
Sebastiannal az a bizonyos autóút maga volt a pokol. Egész végig valami förtelmes szám szólt a rádióban, és az utat lehetetlen volt élvezni, ugyanis végig énekelt. 
A könyököm az ablaknak támasztottam, a fejem pedig a tenyeremben nyugtattam. A cipőm levettem és felraktam a lábam a műszerfalra, ami egy idő után meglehetősen kényelmetlennek bizonyult. 
Megfogadtam még az út elején, hogy nem fogok a pilótához szólni, de már nagyon kellett pisilnem. Már több órája jöttünk, nem hiszel el, hogy az a rohadt benzin még mindig nem fogyott ki az autóból. 
Épp megjelent az autópályán egy benzinkút táblája, mikor Sebastian kitette az irányjelzőt. Végre!- gondoltam magamban. Gyorsan felkaptam a cipőmet, felvettem a kabátom és magamhoz vettem a táskát. Mikor megállt, azonnal lőttem ki a mosdóba, mint valami rakéta. Hatalmas megkönnyebbülés volt. Még mielőtt visszamentem volna Sebhez vettem magamnak pár nassolni valót az útra. Chips, cukorka, csoki, meg üdítő és egy újság.
Ahogy visszaértem, Seb már vigyorogva várt rám
- Csak nem wc-re kellett menned?
Nem mondtam semmit, csak megforgattam a szemem és visszaültem az autóba. Levettem a kabátom és a cipőm és visszatettem a lábam a korábbi helyére. A táskámból elővettem egy csomag M&M’s-t, és majszolni kezdtem. Valahol, tudat alatt azért vettem a mogyorósat, mert tudtam, hogy az Sebastian kedvence, pedig én személy szerint a sima csokisért voltam oda. De olyan sokáig voltunk együtt, hogy már erre szoktatott rá. 
Ahogy eszembe jutottak az együtt töltött hónapok elérzékenyültem. Rossz volt tudni, hogy ő nem emlékszik semmire, és valaki mást szeret, annak ellenére, hogy én a teljes szívem és lelkem neki adtam. 
Próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, de újból és újból feljöttek. Imádtam mellette ülni, mikor vezetett, mert biztonságérzetet adott. Tudtam, hogy mindig figyel, mellette nem érhet semmi baj. Ahogy az izmos kézfeje a kormányra feszült, a másikkal pedig az én combom fogta meg és simogatta. Hiányoznak ezek az érzések.
Arra lettem figyelmes, hogy Seb húzódik egyre kijjebb, mígnem megáll a leállósávban. Levette a gyújtást és teljes testtel felém fordult. Érdekelt, hogy miért tette ezt, így én is felé fordultam
- Mi a baj? Miért sírsz?- kérdezte aggódó tekintettel
Meglepett a kérdése. Az arcomhoz nyúltam és éreztem, hogy nedves. Gyorsan letöröltem és érthető magyarázat után kutattam az agyamba
- Ha ennyire nem akarsz velem jönni… szívesen visszaviszlek
Erre csak megráztam a fejem. 
- Semmi baj. Mehetünk tovább- mondtam halkan 
- Mondd el, hogy miért sírtál
A „mindent tudni akarok” hangsúllyal kérdezte, így tudtam, ha nem adok neki választ, itt leszünk egy jó darabig
- Csak eszembe jutott, hogy milyen volt, mikor együtt utaztunk valahova
Egy darabig csak nézett, majd megszólalt
- Olyan szörnyű volt, hogy emiatt elsírtad magad?- mosolyodott el
- Nem, dehogy!- ráztam a fejem és nekem is mosolyt csalt az arcomra- csak veled mindig biztonságban érzem magam
- Ennek örülök. Akkor mehetünk?
- Persze
Még jó pár órát autóztunk, de továbbra sem beszélgettünk. Mondjuk, arra a szintre már eljutottunk, hogy nem ment borzalmas zene, nem énekelt, én szóltam, ha ki kell mennem, és megette szinte az össze kajámat. 
Egészen hamar átértünk Németországba, onnan pedig Seb még gyorsabban ment a pályán, hisz kicsit késve indult. Este él 7-re már a Vettel család háza előtt szálltunk ki az autóból.


~Travis
Nagyon sokat kellett utaznunk, mire az eredeti terv szerint felállított helyre érkeztünk. Sophia kiidegelt az állandó szájjártatásával és még az sem rémítette meg, mikor azt mondtam neki, hogy megint teletömöm gyógyszerekkel. 
Már sötét volt, mikor lekanyarodtam az erdő belsejébe vezető útra. Felkapcsoltam a reflektorokat, hogy minél többet láthassak, de az út így is nagyon rossz minőségű volt. Vagy fél órán keresztül zötykölődtünk, mikor végre megláttam a faházat és a belőle kiszűrődő fényeket. Ahogy közelebb értem, az ezüstszínű Volkswagen is a látóterembe került. Már vártam, hogy bemenjek a melegbe, adjak egy csókot a szerelmemnek, majd lefürödjek, egyek és az ágyba zuhanjak. 
- Megjöttünk- mondtam Sophiának, aki kinyitotta a szemét, és mikor meglátta, hol vagyunk kicsit összerezzent
- Azért hoztál ide, hogy senki ne hallja a sikolyom?- kérdezte lenéző tekintettel, majd a kabátjáért nyúlt. Felöltözött és mikor megálltam, azonnal kiszállt
Leállítottam a motort, levettem a világítást, majd Sophia után mentem és belekaroltam. 
- Ugyan már!- forgatta meg a szemeit- éhes vagyok és fáradt. Hideg van és sötét. Annyira én sem vagyok hülye, hogy most szökjek meg… 
A faház felé vezettem, majd nyílt is az ajtó. Szerelmem toporgott a küszöbön, így kicsit gyorsítottam a lépéseimen. Mikor felértem a lépcső tetejére egyszerűen belöktem Sophiát a lakásba, a páromnak pedig egy hatalmas csókot nyomtam a szájára
- Olyan jó, hogy végre itt vagy- motyogta és szorosan magához húzott
Kicsit elemeltem a padlótól, majd beljebb sétáltam vele és becsuktam az ajtót. Szorosan magamhoz öleltem. Jó volt érezni az illatát és már hiányzott, hogy fejét a nyakamba fúrja és ott szuszogjon. 
- Nagyon édes párocska vagytok, ezt meg kell hagyni. Az esküvőkor is igen szépek voltatok- mondta Sophia a maga lenéző hangnemében- de éhes vagyok. Adhatnátok valami kaját
- Honnan a fenéből tud ez a némber az esküvőmről?- kérdezte felháborodottan szerelmem, s erősen kellett magamhoz szorítanom, nehogy Sophiához menjen
- Egyszer már elvettem tőled azt, aki neked kellett, másodszor más vette el azt, aki neked kellett. Nem értelek, miért erőltetted annyira azt a Sebastian dolgot…
- Megölöm- sziszegte Hanna
Jobbnak láttam a beszélgetésnek mihamarabb végét venni, így Sophiát bekísértem a neki „kialakított” szobába, majd rázártam az ajtót.
- Nyugodj meg!- sétáltam vissza a lányhoz és szorosan magamhoz öleltem, ismét- tudod, hogy milyen. De ne hagyd, hogy kihozzon a sodrodból!
- Travis, én nem tudom mi lesz, ha elmész és itt hagysz vele…- rázta a fejét szomorúan- komolyan mondom, hogy képes lennék megölni!
- Annak is eljön majd az ideje- mosolyogtam és csókot nyomtam a szájára- kiderítjük, hogy hol a pénz, aztán pedig eltesszük láb alól
- Sebastian biztosan keresteti már... - sóhajtott nagyot- nem tudom, meddig vagyunk biztonságban
- Ameddig én itt vagyok, nem eshet bajod- adtam a feje tetejére egy puszit- nem kell aggódnod
- Tudom, de én nem magam miatt aggódom, hanem miattad!
- Nem kell, és ezt zárjuk is le. Viszont szörnyen éhes vagyok! 
Megvacsoráztunk, majd lefürödtem és be is zuhantam az ágyba. Hajnalban megébredtem arra, hogy Hanna mocorog mellettem, de mikor láttam, hogy békésen alszik, nekem is sikerült visszaaludnom. Most már mind a helyünkön vagyunk, már csak Sophiát kell megnyernünk. Két tervem is van hozzá, remélem valamelyik működni fog. Aztán ha felmarkoltuk a pénzt, irány egy trópusi ország. Csak a meleg, a tenger, a napfény, Hanna meg én.