11. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy ritkán jelentkezem, de ez most így alakul. Remélem, ha már jön a jó idő, új ihleteket kapok, és több időm lesz. Úgy látom, hogy a blog eléggé kihalt, és tudom, hogy miattam. Ezért bocsánat! Nemsokára valószínűleg jelentkezni fogok egy közleménnyel, vagy, ha nem azzal, egy friss résszel. Azt megígérem, hogy mindkét történetnek lesz befejezése! :) 

Ennyit akartam, jó olvasást, remélem tetszeni fog, és szép délutánt!

Puszi

*Chrisee

11.  rész

A hétvége szinte pillanatok alatt elsuhant. Észre sem vettem, hogy megy az idő. De hisz aki jól érzi magát, azzal repül az idő. És így voltam Sebastiannal. Nem jól, istenien éreztem magam mellette, és úgy éreztem, közel kerültem hozzá. Közelebb, mint valaha voltam, és közelebb, mint azt valaha gondoltam volna.
Vasárnap reggeli tevékenységeit jól kinevettem, de bejött neki. Világbajnok lett. A színtiszta öröm az arcán egyszerűen mindenkit lázba hozott, bulizni akartunk, egész éjszakán keresztül kiengedni a gőzt. Főleg a szerelők, és a háttéremberek, akik a legtöbbet dolgoztak. És ezt becsültem Sebastianban: mindig tudta, hogy kié a munka oroszlán része, és nem csak magának sajátította ki a dicsőséget.
Ahogy kiszállt az autóból, szemei csillogtak. Nem csak a boldogságtól, az örömkönnyektől is. De amikor megnéztem a képernyőn keresztül a tekintetét, többet láttam, mint akárki más. Az, hogy Sebastiannal közelebb kerültünk egymáshoz, számomra egyenlő volt azzal, hogy ismét fellángolt bennem a tűz, ismét beleszerettem. És mikor ránéztem az arcára, egy csöppnyi hiányt láttam. Pedig ahogy látszott, mindene megvolt. Az újabb trófea a vitrinbe, a rivaldafény, a rajongótábor… és valami hiányzott.
Egy lendületes kar felemelt a magasba, és ezzel megszakította a gondolatmenetemet. Mire észbe kaptam, lábaim Sebastian dereka köré voltak tekeredve, és úgy öleltem magamhoz, hogy szerencsétlen majdnem megfulladt. Öleltem, beszívtam az illatát, mélyen, oly annyira, hogy esélyem se legyen elfelejteni. Az illata a memóriámba égett. Sebastian már nem az a kiskölyök volt, akit sok évvel ezelőtt elhagytam. Az, akit most öleltem egy férfi volt, és még senkire nem vágytam nála jobban.
- Na, mit szólsz, milyen voltam?- kérdezte vigyorogva, mikor végre elengedtem
- Hát. Láttam már jobbat is- vontam vállat komolyan, de kipukkadt belőlem a nevetés
Szemei elkerekedtek, majd szája huncut mosolyra húzódott
- Tudod, Borsó…- közeledett hozzám, és tekintete szinte vad volt
Éreztem a benne tomboló adrenalint, amely valószínűleg az éjszaka megmaradó részében át fogja járni egész testét
- …már rég óta gondolkozom azon, hogy az ilyen kis szarkasztikus megjegyzéseidért megbüntesselek- közelebb lépett, a köztünk lévő távolságot milliméteresre csökkentette
- Ó, komolyan?- vontam fel a szemöldököm, de tovább vigyorogtam
Seb jellemét még sosem éreztem ennyire vadnak, és kívánatosnak. Legszívesebben a hajába markoltam volna, és minden erőmmel a számra tapasztottam volna a száját. De ehelyett tovább feszítettem a húrt
- Mit akarsz csinálni? Elfenekelsz?- kérdeztem kislányosan, majd alsó ajkamba haraptam
Sebastian egy pillanatra fancsali képet vágott, majd vágy izzott fel szemébe, és jobb keze kíméletlenül lecsapott bal farpofámra. Az ütés váratlanul ért, és eléggé csípett a bőrnadrágon keresztül. Erejétől, és a meglepetéstől mellkasának feszültem. Édes érzés kerített hatalmába, de nem akartam ezt megmutatni Sebastiannak. Épp képen akartam törölni, mikor Ecleston úr lépett a szobába. Kezet rázott Sebbel, megölelt, és üdvözölt engem, majd a mögötte álló Christianhoz fordult
- Te kérted- suttogta a német, és bele csípett a fenekembe
- Ezt még visszakapod- artikuláltam hang nélkül, majd a „főnökök” felé fordultunk
Beszélgettünk még egy keveset a csapattal is. Sebastian, akinek tudta, megköszönte a kitartó munkáját, majd visszamentünk a szállodába. Tettünk-vettünk egy keveset, majd jobbnak láttam nem egy légtérben maradni vele, mert nagyon elemében volt…
- Na, szerinted akkor a kék legyen, vagy a világos szürke?- kiabálta a nappaliból a fürdőbe, ahol a sminkemet csináltam
- Mondtam már, hogy a sötét szürkét vedd fel- kiabáltam vissza, és rátettem a kupakot a szempillaspirálra.
Méregettem magam egy keveset a tükörben, és elismertem sminktudásom. Szépen vittem fel az alapozót, mindenféle folt, és egyéb nélkül, majd a szemhéjam belső felét világos barnára, a legkülső csücskét pedig sötétbarnára festettem, végül húztam el lehelet vékony tus vonalat az egészre, és szépen megcsináltam a szempilláim. Sosem szerettem volna műszempillát, de most szinte olyan hatása volt a szememnek, és igazán tetszett.
Mivel a sminkemen kívül még csak a hajam volt kiegyenesítve, sietnem kellett volna egy kicsit, ugyanis már a hallban kellett volna lennünk.
- Akkor jó, ha így megyek?
Sebastian szavaira 180 fokos fordulatot vettem, és végigmértem. Egy lezser farmer volt rajta, a csípője fölött egy kevéssel a nadrág dereka. Fehér tornacipője tisztán virított, szőke haja pedig rendezetten terült el a feje tetején
- Sebastian- forgattam meg a szemeim- elhiszem, hogy szeretsz nudizni, de szerintem ez a buli nem annak az ideje
- Ez nem nudi, csak félmeztelen vagyok- vágott vissza
- Teljes mértékben hiszek neked, de vedd fel a sötétszürke pólód!
- Hát, legyen- sóhajtott- te mit veszel fel?- kúszott egy vigyor a fejére
- Még nem tudom- ráztam meg a fejem- de segíthetsz kiválasztani- vontam vállat
- Jó
Kiment a nappaliba, magára kaptam (végre) a sötétszürke fölső részt, és visszajött a szobába, ahol én már nagyban túrtam a ruhásszekrényt
- Nincs egy göncöm se- jegyeztem meg a tízedik elhajított póló után
- Persze, hogy nincs, mert mindet a sarokba hajítod- fintorodott el Seb- de amúgy jobb lenne, ha igyekeznél, Houvinen szinte már megőrül, hogy hol vagyunk…
- Gondolom rám fogtad, és azt nem említetted meg, hogy mindenem összekented a csokis fagyival, és aztán még magadat is leetted…
- Persze, hogy azt mondtam, hogy te nem vagy kész- nevetett- na, válassz- jött oda- ez tetszik- nyúlt be a szekrénybe és elővett egy fehér csipkés fölsőt, ami eléggé átlátszó volt
- Ez nem jó- fintorogtam
- Miért nem?
- Mert ez túl alkalmi
- Jó, akkor ez- vett elő egy sima fehér toppot
- Ez túl sportos- tiltakoztam
- Legyen ez- most egy világos rózsaszín, flitteres, pánt nélküli fölsőt vett elő
- Ez meg kényelmetlen- ráztam a fejem
- Akkor mi a francnak vetted meg?

- A boltban jól nézett ki- vontam vállat- már tudom!- kiáltottam fel
A másik szekrényhez szaladtam, és elővettem egy virágos mini ruhát, amit még a minap vásároltam az egyik butikban. Megmutattam Sebnek is
- Jó, ez remek lesz! Kapd magadra, és menjünk
Kiment, amíg én felöltöztem, majd átfésültem a hajam, és felhúztam az extra magas, kávészínű magas sarkú cipőm. Így talán pár centivel még magasabb is voltam Sebastiannál. Mikor meglátott, kicsit lefagyott.
- Ezeket a lábakat be kéne tiltani- nyelt egyet, majd rám mosolygott
- Milyen kedves bók- nevettem
Felkaptam a piros laptáskám, beledobtam a mobilom, pénzt és pár iratot, befújtam magam kedvenc Chanel parfümömmel, és már indultunk is.
A liftben a telefonommal matattam, mert volt pár nem fogadott hívásom. A liftben kivételesen csak mi ketten voltunk, és habár én végig a képernyőt bámultam, magamon éreztem a német tekintetét.
A hallban egy kisebb dühös csoporttal találkoztunk
- Hol voltatok ilyen sokáig?- förmedt ránk Britta
- Kicsit tovább tartott a készülődést, mint gondoltam- vontam vállat, és hanglejtésem őszinte volt, nem tükrözte, hogy Sebastian miatt volt lehetetlenség elindulni
- Nem kell védened- legyintett Britta, majd felnevetett- tetszik a rucid- mutatott végig rajtam
- Igen, osztjuk a véleményed- szólt közben vigyorogva Kimi- na de indulhatunk végre?
A szórakozóhely, ahova megérkeztünk, hatalmas volt. Összesen 4 emelet, és mind a 4 emeleten más-más zenei stílus. Meg kell mondjam, rendkívül tetszett ez a megoldás. És nem az Amerikában ismert zenei csoportosítás alapján voltak a szintek. A legfelsőn volt techno, alatta a „party szint”, a 2-on a latin-amerikai stílus, a Dirty Dancing féle, az elsőn jazz szólt, a fölszinten pedig egy egyszerű iszogatós terem volt, biliárddal.
Vagy 15-en érkeztünk meg, de végül csak 6-an mentünk fel a 3-ra. Kimi, Heikki, Britta, Seb, Louie, azt egyik szerelő, és én. Amint felértünk a lépcsőn, szétszóródtunk. A két finn a pultnál kereste az alkoholt és a csajokat, talán Britta is velük tartott. Louie egyből egy lány után indult, Seb meg én pedig leültünk egy üres asztalhoz.
Az asztal bőrfotelekkel volt körbevéve, félkörívben. Az asztalról hosszú, fluoreszkáló terítő lógott le, ami igazán mókás volt. Nagyon is tetszett. Én bemásztam legbelülre, és végül Sebastian is követett. Közvetlenül mellettem ült.
- Innék valamit- szólaltam meg végül
- Ha Kimi és Heikki meg tudják állni, hogy ne az első lányt döntsék meg, akkor, ha minden igaz nemsokára jön a pezsgő
- Ó. Ez remek- mosolyogtam- gratulálok még egyszer
- Köszi Borsó- viszonozta mosolyom, de szemeiben volt valami kimondatlan dolog, amit mindenáron meg akartam tudni
Sebastiannak végül igaza lett, pár perccel később érkezett a két finn, két üveg pezsgővel, és öt pohárral. Britta is hozzánk csapódott, és koccintottunk a csapat sikerére. Jó volt látni, hogy Kimi is velünk örült.
Ittam két pohár pezsgőt, majd egy sex on the beach koktélt. A buborékok a fejembe szálltak, és kezdtem egyre könnyedebben érezni magam. Már nem zavart, hogy egyáltalán nem tudok táncolni, és hogy még ritmusérzékem sincs. Azon kaptam magam, hogy Sebet a táncparkettre cibáltam, majd a ritmus ütemére táncolunk. Amíg kiment a mosdóba, addig Kimit szórakoztattam
- Gyere, mutatok valamit
A finn megragadta a karom, és áttörtünk a tömegen. Kilökte a vészkijárat ajtaját, és felfelé indultunk. Izzadtam, a hajam a szemembe lógott, és már több pia volt bennem, mint mikor először a táncparkettre merészkedtem. Egyszer- kétszer elbotlottam, de Kimi erősen tartott, így esélyem sem volt elesni.
Kinyitotta az előttünk tornyosuló ajtót, majd megláttam a Holdat. Az ég telve volt csillagokkal. Tökéletes volt. A háztető pereméhez sétáltunk, majd lenéztem. A látvány csodás volt, elém tárult az egész város. Kimi a párkányra tett egy üveg vodkát, majd a zsebéből előhúzott egy doboz cigarettát. Fürge ujjaival kivett egy szálat, majd meggyújtotta. Miközben kifújta a füstöt, engem kémlelt
- Mit keresünk itt?- kérdeztem, mikor már túl csöndes volt minden. Csak a város zaja szűrődött fel, az is csak részben
- Jól nézel ma ki- jegyezte meg
- Te meg bunkó vagy

- Parancsolsz?
- Meg sem kínálsz?
- Esetleg kérnél?
- Igen.
Átnyújtotta a dobozt. Kivettem én is egy szálat, majd rágyújtottam. Elég erősnek bizonyult, de próbáltam köhögés nélkül szívni. Hamar megszoktam a torkomban a kaparó érzést. Hogy egy kicsit enyhítsem a torkomban érződő fájdalmat, az üveg után nyúltam. Meghúztam párszor. Az alkohol rossz ízű volt, sosem szerettem úgy istenigazából a vodkát, de ha ezt akar inni, hát legyen. Ha iszom is, inkább valamivel keverve.
- Még mindig nem tudom, mit keresünk itt…
- Tudod, hogy mennyire gyönyörű vagy?
- Igen, az előbb már kifejtetted
- Sebastiannak teljesen elment az esze, mióta először találkoztatok.  Kezdek aggódni a kölyökért
- És ezt miért mondod nekem? Én nem tehetek semmit- vontam vállat
- Hidd el, többet tehetsz, mint azt gondolod
- Tudod, így éjjel fél 1 tájékán, eléggé ittas állapotban nincs kedvem a találós kérdéseidhez. Bökd ki, hogy mit akarsz, vagy menjünk vissza, mert kezdek fázni- elnyomtam a cigit, jelezve, én végeztem
- Sebastian már nincs együtt Hannával. Tudtad?
- Nem- válaszoltam közömbösen
- Most, hogy vége van a szezonnak, egy hatalmas svájci háza lesz, és senki nem lesz benne, rajta kívül
- Majd szerez társaságot
- Sosem kérte még, hogy költözz vele oda?
- Nem. És azért nem, mert tudja, hogy úgyis nemet mondanék
- Miért mondanál neki nemet, Brook?
- Mert az én életem Amerikában van. Sokáig tartott, mire elfogadtam, de így van. Nem Németország az otthonom többé, nem Svájc. Chicago
- Ez esetben sajnálom- sóhajtott egyet- menjünk be, meg ne fázz
- Ez mi a faszra volt most jó?- kérdeztem ordítva, mikor hátat fordított nekem, és elindult az ajtóhoz
- Nem tudom- vont vállat és az irritálóan nyugodt stílusával beszélt hozzám- Talán gondoltam valamire. De ha úgy gondolkozol, ahogy mondtad, akkor nem érdekes
- Mi a franc bajod van?
- Azért kerültél, mert az hitted, veled akarok lenni, igaz?
- Elég nyilvánvalóan kelletted magam nekem- válaszoltam, mire felnevetett
- Sosem bántanám meg az egyetlen normális embert a mezőnyből. Meg akartalak ismerni, hogy tudjam, tényleg olyan különleges vagy-e, mint ahogy azt Sebastian mondta
- És?
- Nem ismertelek meg, ugyanis nem hagytad. De azt jó tudni, hogy Sebastiant senkire sem cseréled le
- Semmi közöd ehhez. Seb és én már évekkel ezelőtt végeztünk egymással. Ő Hannával van, én pedig Adammel
- Most mondtam, hogy már nincsenek együtt- emlékeztetett
- Akkor majd újra együtt lesznek- sóhajtottam és beléptem az ajtón, ami visszavitt a klubba.
A gyéren kivilágított lépcsőn lassan haladtam lefelé, nem akartam elesni. Habár Kimi lihegését végig a nyakamban éreztem, hogy siessünk már. Hülye bunkó! Amint leértünk, kivágtam az ajtót, és visszamentem az asztalhoz. Seb már ott ült, és a tömeget kémlelte
- Eltűntél- szólalt meg, mikor leültem mellé
Sok ezer gondolat kavargott róla a fejemben. Nem tudtam mit mondani, így az első dolog jött ki a számon, ami eszembe jutott
- Nem mondtad, hogy szakítottál a barátnőddel
Hatalmas kék szemeit rám meresztette és értetlenség csillogott bennük. Nem ivott sokat, és jó érzés volt olyan mellett ülni, akiről tudtam, hogy biztonságban kijuttat, ha én a sárga földig iszom magam. És őszintén, ott tartottam. Megint beleszerettem Sebastianba, és megint el kell veszítenem. Ismét gyötrelmes évek állnak előttem, amelyeket azzal kell töltenem, hogy őt elfelejtsem. Pedig itt az alkalom. Szakított az általam legjobban gyűlölt nővel, aztán együtt töltöttünk jó pár hétvégét. De egyszer már elveszítettem, és tudom, hogy ez legközelebb is meg fog történni. Már nem vagyunk Németországba, nem vagyunk gyerekek, tudjuk, hogy mi vár ránk a nagyvilágban. És ez engem megrémiszt. De az még inkább, hogy most lehetőségem nyílt arra, hogy Sebastiannal küzdjek, de ezt mégis el kell engednem.
- Nem tudom, miért nem mondtam- válaszolt végül- biztos elfelejtettem
- Azt, hogy már nincs senki az életedben majd’ 10 év után?- hangom a kellőnél csípősebb lett
- Sajnálom- hajtotta le a fejét
- De nem értem, hogy mit!- csattantam fel- kell egy kis friss levegő- szólaltam meg végül, és felpattantam a helyemről.
Ismét a lépcsőt választottam, és amennyire cipőm sarkai engedték, lerohantam a legalsó szintre. Kivágódtam az utcára, és akkor hévvel érkeztem, hogy a járdán elsodortam az éppen ott álló járókelőket. Kétségbeesetten kapkodtam a fejem, majd leintettem egy taxit, és a szállodába vitettem magam.
Kifizettem a sofőrt, habár az út kb. 10 perc volt. Keresztülmentem a szálloda hatalmas, és díszes előcsarnokán, majd a beszálltam egy éppen leérkező liftben. A falnak tapadtam, és vártam, hogy az utánam érkező férfi megnyomjon egy gombot
- Hányadik?- kérdezte
- Tizenkettő.
A lift először a hatodikon állt meg, ahol a pasas szállt ki, majd az általam kiválasztott szinten. Kibotorkáltam a fémkalitkából, és benyitottam a szobámba. Feloltottam a villanyt, és akkor vettem észre a németet.
- Hogy kerültél ide ilyen gyorsan?- kérdeztem csodálkozva és ledobtam a cipőt a lábamról
- Nem mondtam, hogy már egyedül vagyok, mert féltem. Féltem attól, hogy mit gondolsz, és hogyan reagálsz.
- Miért, szerinted mit gondolok most?- kérdeztem kissé hisztérikusan
- Hogy most, hogy egyedül vagyok, hozzám kéne költöznöd, mert szabad az út kettőnknek
- Miért, nem így van?- tettem felé a kérdést teljesen őszintén
- Nem. Én mást akarok.

10. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy rég jelentkeztem utoljára, de hát itt vagyok. :) 

Nincs több mondanivalóm, szóval...jó olvasást!

   Puszi, 

*Chrisee

10.          rész

Leszállva a gépről megpróbáltam minden gondolatom egy kamu mosoly mögé rejtenem. Ahogy Adam felé haladtam a hangok még mindig ezernyi kérdést vetettek fel bennem, és kavargott bensőm. Abban a pillanatban nem voltam biztos abban, hogy komolyan oda kell mennem, hogy tényleg jó helyen szálltam le, hogy valóban jó emberhez megyek.
- Szia- köszönt mosolyogva, de a virágot nem nyújtotta át
- Szia!- üdvözöltem én is, majd a csomagom felé böktem
- Ó, már megyek is!- vette a lapot, és pár másodperc múlva már előttem is volt a gurulós bőröndömmel- nos, indulhatunk?
- Persze…- mire fel a virág?!
Az autójánál kinyitotta nekem az ajtót, majd betette a csomagot a csomagtartóba, és beült a vezető ülésbe. Beindította a motort, majd gázt adott
- El is felejtettem- szólalt meg, mielőtt még gázt adott volna- a csokor az édesanyámnak lesz, ma van a születésnapja. A virágos fél órával korábbra ígérte, de nem készült el velem, és már így is bezárt volna, ha nem viszem el. Remélem, nem hoztalak kellemetlen helyzetbe- mosolygott rám kedvesen, és habár megkönnyebbültem, kicsit csalódott is voltam
- Nem, persze, hogy nem baj! És akkor most oda megyünk hozzá?
- Igen, de persze csak ha nem baj. De ha akarod, előbb elvihetlek a szállodába is…
- Nem, szeretném megismerni
- Ő… sajnos már nem él, szóval a temetőbe fogunk menni…- hangja sokkal halkabb volt, mint az előbb, és marka egyre erősebben szorította a kormányt
Látva a reakcióját megérintettem a vállát, majd láttam, ahogy a szorítás egyre enged és fehér kézfeje pirosra vált a visszaáramló vértől.
- Ne haragudj, nem tudtam- suttogtam
- Semmi baj, csak tudod… ez az első év, hogy a temetőbe kell vinnem a virágot
- Megértem, hogy ez nehéz, és éppen ezért megyek veled- jelentettem ki, majd bekötöttem az övet
Kicsit szomorkásan bár, de megeresztett egy mosolyt, majd elindultunk.
A temető nagyjából egy órányira volt a repülőtértől. Fél óra alatt megjártuk, majd elvitt egy szállodához. Beállt a parkolóba, de én nem mozdultam
- Kinyitom neked az a….- mozdult meg, de egy hirtelen karcsapással megállítottam
- Szerinted itt van üres szoba?- kérdeztem rá felvont szemöldökkel
- Miért? Nem foglaltál szobát?
- Nem… látva a hatalmas házad, azt hittem, ott lehetek nálad erre a pár napra… és amúgy is. Miért gondolod, hogy ilyen puccos helyre szívesen jövök?
- Mikor utoljára itt voltál, itt szálltál meg…

- Igen, de azt nem én fizettem, hanem a munkaadóm
- Ja, akkor ne haragudj. De természetesen, aludhatsz nálam
- Biztos nem baj? Úgy értem… én nem tolakodni akarok, vagy ilyesmi…
- Nem, persze, hogy nem! Amúgy is, hétvégére átjön Harlen. Örülnék, ha megismernéd
- Részemről lenne a szerencse!

Szerda reggel 10-kor ébredtem meg, és Adam már nem volt a házban. Ez a 4. nap, hogy itt vagyok, és a munka már nagyban folyik. Még nem adtuk be a kérelmet a gyermekelhelyezés ügyében, és ez leginkább miattam van. Őszintén, egyáltalán nem akarok azt az édes kisfiút elszakítani az édesanyjától, de Adamet nem akarom hoppon hagyni, szóval a megérzéseimre törekszem, és remélem, ki tudok ötölni valami jó tervet, amíg az idő keretein belül vagyok.
Olyan fél 3 körül fejeztem be az ebédet, mikor csörgött a telefonom. Gyorsan felkaptam.
- Brook Wintersee
- Még tényleg nem mentetted el a számom?- kérdezte kicsit felháborodottan
- Szia, Sebastian. Még nem, de amint letesszük, az lesz az első dolgom
- Helyes- válaszolta és biztos vagyok benne, hogy elkezdett vigyorogni- szia, egyébként. Csak azért hívlak, tudtál-e már dönteni, hogy jössz-e Brazíliába
- Nem is tudom, Seb- sóhajtottam egy nagyot- elég sok munkám van
- Bizonyára elengednek egy, vagy két napra
- Én nem vagyok olyan biztos
- Jó, mindegy. Azért hívlak, hogy megkérdezzem, kell-e jegy, és hogy kimenjek-e érted a repülőtérre, meg hogy milyen szobát szeretnél.
- Seb, mondtam, hogy nem biztos, hogy megyek
- Ez érdekes, mert épp most néztem az interneten a járatokat Austinból egyenesen ide, és képzeld, nincs rajta több hely. Vagyis azon, ami péntek este 11-kor indult. Felhívtam a társaságot, és egy kedves hölgy vette fel, aki amint megtudta, hogy Sebastian Vettel vagyok, elmondta, hogy az egyik utast az első osztályon Dr. Brook Wintersee-nek hívják. Aztán tudakozódtam a szállodában, amiben én szállok meg, és képzeld, itt is van egy ilyen névre egy lakosztályfoglalás! Ugye, milyen meglepő?
Mikor végzett, majdnem elröhögtem magam, de belementem a játékba
- Köszönd meg a nevemben Brittának, hogy lefoglalt egy jegyet a gépre, meg egy szobát a hotelben, és Christiannak is, hogy mindent fizet
- Hé, ez nem ér!!
- Ugyan, ismerlek, mint a rossz pénzt. Sőt, még annál is jobban!- kacagtam fel
- Ez azt jelenti, hogy jössz?
- Igen, megyek. Akkor péntek este 11-kor indul a gép?
- Pontban. És várni foglak, mikor leszállsz.
- Azt kétlem, ugyanis te akkor aludni fogsz
- Nem, mert ott leszek érted
- De fáradt leszel a versenyen. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen, amiért nem aludtad ki magad
- Oké, Brook. Fél 1-re ott vagyok érted, legyen jó utad, minden jót, jó munkát. Szia
Minden elhadart, és mielőtt ellenkezhettem volna, letette a telefont. Nevetve csóváltam fejet
- Elmész?
Riadtan fordultam hátra. Adam…
- De csak ha nem gond. Egy barátomnak most lesz az évadzáró futama, és most fog kiderülni, hogy világbajnok lesz-e
- Az a barátok, akit képviseltél?
- Igen, ő az- bólintottam
- Menj nyugodtan, én addig elleszek. Mikor adjuk be a kérvényt?
- Ha visszajöttem. Szerintem hétfőn, vagy kedden már itt leszek. Ígérem
- Jó, legyen.
Letette a táskáját az asztalra, majd leült velem szembe a székre
- Baj van?- kérdeztem
- Tudod… nem vagyok biztos abban, hogy Harlennek jót tenne, ha elszakítanám az anyjától…
- Mindenre találunk megoldást- mosolyogtam rá biztatóan- inkább egyél valamit

Este leültünk a tv elé, és egy DVD-t kezdtünk el nézni. Ez volt a napi program. Egy tál popcorn, és egy pohár bor a vacsi után, egy jó film mellett. De ez az alkalom valahogy más volt. Most közelebb voltam Adamhez, mint máskor, bár ez lehet, hogy betudható annak, hogy egy részben horrorfilmet választott, mert ma ő volt a soros. Minden esetre elég közel voltam ahhoz, hogy érezzem az illatát, majd hűvös leheletét a hajamban. A fejbőröm bizseregni kezdett a gondolatoktól, amelyek a fejemben cikáztak, majd megéreztem puha kezét derekamon. Édesen simogatott, már majdnem csikis volt, de mégis érzéki. Óvatosan pillantottam fel rá, mert tudtam mi fog következni, de nem tudtam eldönteni, hogy az most éppen jó, vagy rossz. Egy csillogó szempárral találtam szemben magam, és egy mosolygó ajakkal.
- Meg fog fázni a derekad- suttogta, majd levette kezét izzó bőrömről és ráterítette a puha és meleg plédet
Még mindig nem vettem le róla tekintetemet, megbénítottak szavai és mozdulatai
- Ha továbbra is így nézel, lesz jogom feltételezni, hogy akarsz tőlem valamit
- Mit akarhatnék, bíró úr?
- Azt hiszem, most kacérkodik velem
- Úgy lenne?- kérdeztem huncut mosollyal
- Úgy van- mosolyodott el, majd felhúzott az ölébe
Pár rakoncátlan tincsem a fülem mögé tuszkolta hűvös ujjaival, majd száját enyémre tapasztotta. Lassan ízlelgette ajkaim, majd elvált tőlem
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Semmiben sem vagyok biztos, de… azt hiszem, ez a kanapé kényelmes lehet- huncut mosoly lett úrrá rajtam, és most én kezdtem el ostromolni ajkait

Péntek reggel az ágyamban ébredtem, de Adam mellett. Úgy gondoltuk, hogy az előző estéket meg kell ismételni, így egyikünk- másikunk ágya bevetetlen maradt.
Megbeszéltük, hogy a kapcsolatunk nem jár semmi kötöttséggel, és továbbra is a fia holléte miatt vagyok itt. Mégis, mikor eljött a délután, és én pakolni kezdtem, rossz érzéssel töltött el, hogy el kell mennem. Lehet, hogy csak a Pazar szex időleges megvonása miatt gondolkoztam így, de már látni akartam Sebastian.
Adam aznap olyan fél 8 körül ért haza, különösen sokáig dolgozott. Mivel nekem nem volt dolgom, vacsorát főztem. Mikor hazaért, együtt ültünk az asztalhoz, és ettük meg a sült csirkét meg a zöldséget.
- Miért jöttél ilyen későn?
- Van egy elég durva ügy, amin dolgozunk, és nem tudtam hamarabb elszabadulni- sóhajtott
- Ó, értem. Ha fáradt vagy, feküdj le aludni
- Nem, kiviszlek a reptérre, ha már megígértem
- Nekem nem gond, hogy hívjak egy taxit- vontam vállat
- Brook- nézett rám atyáskodóan
- Oké, köszönöm, hogy kiviszel- vigyorogtam
- Mikor kell indulni?
- Olyan fél kilenc felé nem ártana elindulni
- Jó, addig még van időnk
- Mit tervezel?
- Szerintem tudod te…
Egyből kaján vigyor terült el a fején, és már azon kaptam magam, hogy póló nélkül tartunk a hálóba…
Minden percet kihasználtunk, hogy együtt lehessünk, és egészen másképp álltam a világhoz. Nem volt ideges, nem voltam ingerült, sem frusztrált. Bár tény, hogy a fáradság egész gyakran eluralkodott rajtam, és az izomláz is igencsak gyötört…
A gépen szinte alig tudtam nyitva tartani a szemem, így amint ki lehetett kapcsolni az öveket, én el is aludtam. A légi kísérő keltett, hogy csatoljam be az övem, mert mindjárt leszállunk. Gyorsan cselekedtem, és már csak azt vettem észre, hogy húz a gép, aztán a földön is van.
Kómásan kerestem a viszonylag nagy tömegben Sebastiant, de szerencsére hamar megtaláltam. Felvettük a csomagom, és máris a szállodába mentünk. Beszálltunk a liftbe, és meg sem lepett, hogy Seb szobájába került
- Megint nem kellett volna nekem szoba- jegyeztem meg, majd elnyomtam egy ásítást
- Veled akarok tölteni minél több időt, Borsó- suttogta a fülembe hátulról és felkuncogott
- Milyen rég hívtál már így- sóhajtottam egy nagyot
- Tudom… de ezután többször fogod majd hallani
Magával szembe fordított, és levakarhatatlan vigyora miatt nekem is mosolyognom kellett.
- Látom, hogy milyen fáradt vagy, szóval menj fürdeni, és feküdj az ágyba
- Oké.
Ellenkezés nélkül csináltam, amit mondott, és amint befeküdtem mellé, és megéreztem puha bőrét és mentolos illatát azonnal elnyomott az álom. Álmomban egy réten szaladgáltam, és virágokat tépkedtem. Egy lenge fehér ruhában szeltem át a mezőt, majd a közeli házba sétáltam. Amint beléptem az ajtón a ruhám fekete lett, a kezemben lévő virágok eltűntek. Egy koporsóhoz sétáltam, melyet sokan álltak körbe. Mindenkit ismertem. A barátaim voltak ott, és… a szüleim. Az igazi szüleim. A koporsó felé hajoltam és én feküdtem benne.
Hirtelen felriadtam. Azt sem tudtam hol vagyok, de aztán minden rendeződött. Izzadtságcseppek csurogtak le tarkómon és hátamon. Seb felé fordultam, aki édesen aludt. Őt látva megnyugodtam, és visszahajtottam a párnára a fejem. Néztem őt egy darabig, majd megpróbáltam elfelejteni a rémes álmom. Becsuktam a szemem, és elaludtam.