4. rész

Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt a folytatás :) Remélem, veletek minden rendben! A suli már véget ért, a nyolcadikosok is elballagtak, kezdődhet a nyár!

Mindenkinek nagyon kellemes és élményekben gazdag szünetet kívánok! Ne felejtsetek el engem se, én itt leszek és mindig hozom Nektek a friss részeket, hogy véletlenül se unatkozzatok!
Köszönöm a komit és a pipát az előző részhez! Jó olvasást, és vigyázzatok magatokra!
Puszi
*Chrisee

4. rész

Komplikáció

~Anna

Szörnyű álmom volt az éjjel. Futottam, mint az őrült, de annyira féltem, hogy nem mertem hátranézni. Egyszerűen csak éreztem, hogy valami követ és nekem menekülnöm kellett. Egy szakadékhoz érve megtorpantam. Zilált voltam, mellkasom gyorsan járt fel és le, számon vettem a levegőt és meredtem a mélységbe. Nem tudtam, mit kéne tennem, így megfordultam. Sophia állt velem szemben és mosolygott. Ugyanaz a gonosz és lenéző mosoly terült el az arcán, mint bármikor máskor, amikor találkoztunk. Hirtelen felém nyúlt, meglökte a vállam én pedig háttal a szakadékba zuhantam. A saját sikoltásomra ébredtem.
Még mindig ziláltam. Éreztem, hogy a tarkómról folyik le a víz, és a rajtam lévő póló is tiszta víz. Éreztem, hogy valami szurkál a hasamnál. Felhúztam magam az ágyon, és felkapcsoltam a kis lámpát, ami az éjjeli szekrényen volt. Látszólag semmi nem történt, de nedvességet éreztem a combomnál. Lehúztam magamról a takarót, és akkor láttam meg, hogy egy vértócsában fekszem. Kimiért kezdtem kiabálni. Már hisztérikusra váltott a hangom, mikor Kimi rontott be a szobába, aggódva és zilálva. Nem tudtam visszafojtani a könnyeim, homályosan figyeltem, hogy rohan a telefonért és hívja a mentőket.

~ Sebastian

Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Kómásan kezdtem tapogatni a villanykapcsoló után. Felkapcsolva az égőket fénnyel telt meg a sötét szoba, az én szemem pedig mintha tűkkel szurkálták volna. Lassan megszoktam és kikeltem az ágyból, hogy kivegyem nadrágom zsebéből a még mindig csörgő készüléket. Amíg kutattam, arra gondoltam, hogy talán Christian hív, a reggeli utazással kapcsolatban. De aztán elvettettem, mert Kimi nevét láttam meg a kijelzőn.
- Igen?- szóltam bele álmosan és egy nagyot ásítottam
- Baj van Annával- mondta szinte reszketve, sosem hallottam még ilyennek a hangját- gyere a kórházba. Most azonnal!- mondta és letette a telefont
El sem tudtam képzelni, mi baja lehet Annának, ami olyan sürgős, hogy be kelljen mennem a kórházba, de Kimi hangja megijesztett. Felvettem egy farmert és egy fekete fölsőt, majd felhúztam a zoknit. Sophia mocorogni kezdett, majd felült az ágyba
- Hova mész?- kérdezte álmosan- és ki telefonált
- Most hívott Kimi. Azt mondta, baj van Annával. Bemegyek a kórházba
- Jó. Vigyázz magadra- mondta, majd visszadőlt az ágyba és becsukta a szemét
Még mielőtt elmentem volna, adtam a homlokára egy puszit. Jól esett volna, ha felajánlja, hogy elkísér és támogat, bármi legyen is Annával. És… a baba!- kaptam észbe és még gyorsabban vezettem. Akkor nem számított, hogy mekkora büntetést fognak kiszabni.
A recepción kapkodtam a levegőt és úgy érdeklődtem Anna hollétéről. Felirányítottak a negyedik emeletre. Felrohantam a lépcsőn és Kimit láttam meg, ahogy a folyosón lévő székek egyikében ül. Odaszaladtam hozzá és levetettem magam mellé.
- Hogy van?- kérdeztem zilálva- mi a baj?
- Még nem mondtak semmit- mondta halkan és lemondóan- de éjjel elkezdett vérezni…
- Ez… ez meg mit jelent?- kérdeztem felháborodottan, hogy nem képes konkrétan fogalmazni
Megjelent az orvos. Mikor elmondta, hogy mi történt, megállt bennem az ütő. Megfagyott körülöttem a levegő, csak a hangok visszhangzottak a fülemben. Azok a szörnyű hangok, azok a szörnyű szavak. Éreztem, ahogy nedves lett az arcom. Sírtam. De mi mást tehettem volna?! Meghalt a gyerekem…


~Travis
Nagyjából négy napja már, hogy Vettel házát figyelem az erdőből. A haverom új személyazonossággal látott el bennünket, ami nagyon is jól jött. De, mikor meghallottam, hogy valami lélekvesztő balesetében halottnak nyilvánítottak bennünket, úgy éreztem, hogy még a sors is velem van. Gabe már rég Mexikóban járt, mikor én még mindig azon a terven dolgoztam, hogy bosszuljam meg Sophia tettét.
Kedd este nem tudtam aludni, így továbbra is azon filóztam, mit kéne tennem. Arra gondoltam, hogy megvárom, amíg Vettel elutazik az egyik versenyhétvégére, és utána csapok le Sophiára. Bár várható, hogy akkor már számítani fog rám és könnyen csőbe húz. De akkor este, vagyis inkább hajnalban hirtelen felgyúltak a fények a hálóban és pár perccel később Vettel elhagyta a házat, meglehetősen sietve. Megvártam, amíg a villany ismét elalszik és idejét éreztem a behatolásnak.
Sophia éppen aludt, mikor odaértem mellé a hálóban. Gyorsan összekötöztem a kezeit és a lábait, majd betapasztottam a száját és a vállamra kaptam. Sietve hagytam el a házat és a garázsba mentem. Megkerestem az egyik kocsi kulcsát és beletettem a járgányba Sophiát, aki már kezdett ébredezni. Gázt adtam, és meg sem álltam a közeli temetőig. Mivel Sophia visszaaludt, nem éreztem annak veszélyét, hogy baj, ha egyedül hagyom, így kiszálltam és a szüleim sírjához mentem. A sír melletti fölbe ástam el még évekkel ezelőtt az egyik rablásból megszerzett szajré egy részét. Most nagyon jól jött.
Visszasiettem az autóhoz, majd egy motelhez hajtottam. Kivettem egy szobát három napra, bár akkor még nem voltam biztos abban, hogy mit is akarok valójába. Megpróbáltam észrevétlen lenni, és úgy bevinni a még mindig kába lányt a bérelt szobába. Akkor jöttem rá, hogy biztos már megint altatót szedett be. Régebben is sokat csinálta, főleg, mikor a lelkiismeretétől nem tudott aludni. Bár, mindig is úgy éreztem, hogy ez csak hazugság. Ennek a nőnek sosem volt lelke.

~Anna
Kábán ébredtem fel és tudtam, hogy nem a saját ágyamban vagyok. Fehér csempét láttam, és fehérre meszelt falat. A bal karom nem bírtam megmozdítani, így odafordultam. Kimi feje volt ott. Jobb kezem nagy nehezen felemeltem, és simogatni kezdtem a szőke buksit. Hirtelen felkapta a fejét és fátyolos tekintettel nézett vissza rám. Halványan elmosolyodtam.
- Anna! Hogy érzed magad?- kérdezte halkan, és a szokásos reggeli, rekedt hangján
- Erre inkább hadd ne válaszolja- ráztam a fejem- mit mondott tegnap az orvos? Mennyi az idő?
- Mindjárt dél lesz… az éjszaka be kellett hozzalak, de mivel nem tudtál megnyugodni, az orvosok jobbnak látták, ha nyugtatót adnak. És altatót, mert…- lehajtotta a fejét
- Mert?- kérdeztem rá türelmetlenül
- Tegnap éjjel komplikációk léptek fel és elvesztetted a babát. Még az a szerencse, hogy felébredtél, mert olyan sok vért vesztettél, hogy… hogy én is elveszíthettelek volna téged- mondta halkan és várt a reakciómra
Könnyek gyűltek a szemembe, majd szorosan összeszorítottam a szemhéjam. Az egyetlen kapocs Sebastian és köztem… elment. Ez egy jel, hogy itt lenne az ideje feladnom?
- És hol van Sebastian?- kérdeztem
- Ő is itt volt, ameddig tudott, de el kellett mennie, mert indult a gépe Ausztráliába
- Neked is menned kell… miért vagy még itt?
- Megmondtam a csapatnak, hogy fontosabb dolgom van, és csak holnap tudok utazni. Itt leszek melletted- simogatta meg az arcom
- Köszönöm- szipogtam és a legmélyebb hálát éreztem iránta
Délután bejött az orvos, hogy elhagyhatom a kórházat, ha úgy kívánom. Mivel tudtam, hogy Kimi csak akkor fog elutazni a versenyre, ha azt látja, hogy jobban vagyok, belementem, hogy hazamegyek. A folyosón ültünk és némán vártuk a zárójelentést. Nem tudtam megszólalni, mert félem, hogy akkor elsírom magam, Kimi pedig egyértelműen a gondolataiba volt temetkezve. Éreznem kellett a támogatását, így ujjaim az ő ujjai köré fontam. Szorosan tartotta a kezemet egészen addig, amíg a nővér nem hozta a papírokat. Aláírtam, majd elindultunk a ház felé.
Az út további része is néma maradt. Kimi vezetett, arca komoly volt, semmi jelét nem mutatta a csibész mosolynak, a csillogó szemeknek, vagy a kedves gesztusoknak. Egyszerűen olyan volt, mint egy érzelemmentes, darab fa. Viszont, mikor egy autós kikanyarodott elénk, rátenyerelt a dudára és vagy tíz másodpercig folyamatosan nyomta. Akkor jöttem rá. Dühős volt. Nem mertem rákérdezni, kivártam, amíg hazaértünk.
Bent a lakásban is csend fogadott. Leültem a kanapéra és megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy jelezzem a finnek, azt akarom, hogy mellém üljön. Vonakodva bár, de megtette
- Mikor megy a géped?- kérdeztem halkan
- Nem akarok menni- morogta, mire kérdő szemekkel néztem rá- három óra múlva- felelte kelletlenül
- Miért vagy ideges?
- Mert mennem kell – mondta, de tudtam, hogy hazudik
- És mi az igazi oka annak, hogy dühös vagy?- kérdeztem, és masszírozni kezdtem a vállát
Először csak még jobban megmerevedett, de aztán kezdett ellazulni. Szóra nyitotta a száját
- Sebastian…- mondta ki a nevet és éreztem, hogy a nyaka újra görcsbe áll- az ő gyereke, és nem képes ott maradni veled és nemet mondani a hülye főnökének
- Tudod, hogy mindig szabályok szerint élt- mondtam a legmegnyugtatóbb hangomon- és még csak nem is emlékszik rám. Nem erőltetheted rá azt, amit ő nem akar
- Ez nem erőltetés. Ez kötelesség!- mordult fel- a versenyhétvégéken mindent megtesz, kötelességből, de az élet iránt sosem kötelezte el magát- szorította ökölbe a kezét
- Az ő baja- fogtam meg görcsös kezét és kilazítottam- és így legalább tudom, ki az, akire számíthatok. És nekem ez többet jelent, bárminél
- Tudod, hogy ezt bármikor megtenném érted. Fontos vagy nekem…
- Te is nekem- suttogtam és egy apró mosoly kúszott az arcomra
Szemeibe néztem és elpirultam. Olyan nyers érzelmet láttam rajta, amit még sosem. Úgy éreztem, ott, abban a pillanatban tejesen megnyílt nekem. Ott volt előttem a Jégember, mint egy nyitott könyv. Olvasni tudtam a szemeiben, minden mozdulatáról és arcvonásáról tudtam, hogy az milyen érzelmet jelent. El sem tudom képzelni, mekkora szenvedést okozhattam neki a tegnap éjszakával.
A vállán nyugvó kezemet a halántékához vezettem, majd az ujjaimmal beletúrtam puha, szőke hajába. Görcsösen szorítottam hajában lévő ujjaim, majd óvatosan és félénken felé hajoltam. Először tanácstalanságot láttam a szemeiben, de aztán mintha megkönnyebbült volna. Arca közelíteni kezdett enyémhez és ajkaink összeértek. Olyan melegség árasztott el, amelyet már rég nem éreztem. Ahogy megnyílt ajka, hogy enyémet egy újabb csókra hívja fel, nem tudtam ellenállni, és közelebb húztam magam hozzá. Hirtelen megszólalt a csengő és a pillanat olyan gyorsan szállt el, ahogy megérkezett. Elpirultam, mikor ismét szemébe kellett néznem, de ő csak megsimította az arcomra és felállt ajtót nyitni. Amint elállt az ajtóból, akkor láttam meg, hogy ki a vendégünk.
- Katy- mosolyodtam el erőtlenül és könnyek szöktek a szemembe
- Szia- köszönt és azonnal odarohant hozzám.
Szorosan ölelt, és egy jó darabig el sem engedett. Jó volt végre megölelni, bár reméltem, hogy nem ilyen helyzetben találkozunk újra
- Hogyhogy itt vagy?- kérdeztem
- Tegnap este Kimi felhívott, hogy baj van, és jó lenne, ha azonnal idejönnék. Meg sem vártam, mit mond, azonnal jöttem
- Remélem, nem bánod- szólt közbe bűnbánó arccal a finn
- Nem. Sőt, nagyon köszönöm- néztem rá hálásan, és el sem tudtam képzelni, hogy valaha, bárki többet tehet értem, mint Ő ezekben a napokban
- Indulnom kell, mert lekésem a gépet- motyogta és felkapta a cuccát- sietek haza, addig is pihenj sokat- indult meg az ajtó felé- majd… hívlak- mondta zavartan és kinyitotta az ajtót
Nagy nehezen felálltam, és odasétáltam hozzá. Lábujjhegyre álltam, és karjaim nyaka köré fontam. Szorosan magamhoz vontam. Hallottam, ahogy ledobja a táskáját és két kezét derekam köré fonva óvatosan magához húzott és ölelt.
- Köszönöm- suttogtam és elhúztam a fejem a nyakától, hogy a szemébe tudjak nézni
- Ez a legkevesebb- mondta és kisimított egy tincset az arcomból
- Várlak vissza- mondtam és egy óvatos puszit leheltem a szájára
- Sietni fogok- kapaszkodott bele ismét a csomagjába és kiment az ajtón.
Visszafordultam Katy felé, aki kérdően pillantott rám
- Beszámoló- kiáltott vidáman és a konyhába rohant
Olyan rég nem tartottunk beszámolót, hogy már el is felejtettem, milyen az. Mikor vizsgaidőszak volt a főiskolán, akkor csináltunk ilyet, mert szinte alig láttuk egymást. Általában a vizsgák befejeztével ejtettük meg. Összehordtuk az összes hizlaló kaját, ami található volt a lakásban, az összes alkoholt, és elmeséltük egymásnak, hogy mi is történt abban a több hétben, amíg szinte nem is beszéltünk, vagy csak félmondatokat váltottunk.
Az egyik földszinti vendégszobába hordtuk az összes kaját és piát, majd törökülésbe leültünk
- Kezdheted- vigyorgott Katy és kibontotta az egyik ciphes zacskót
Jókedve rám is átragadt és vigyorogva kezdtem mesélni az elmúlt pár hónap Kimivel töltött napjait.

3. rész

Sziasztok!

Itt van a folytatás, remélem örültök. :) Holnap szintén vizsgázok, és már az alap szóbelik is közelednek, így lehet, hogy egy héten csak egyszer tudok majd részt hozni, de mindenképpen sietek :)
Remélem, hogy sokatoknak tetszett a Bűvkör befejező része, habár túl sok visszajelzést nem kaptam, de a komit és a pipát nagyon köszönöm! :)
Jó olvasást, és jó szurkolást ma este! Sajnos elég hátulról indul Seb, de már egyszer láttuk, mire volt képes a boxutcából... ;) Jó pálya, jó előzések, hajrá Seb! 
Puszi Nektek, Drága Olvasóim
*Chrisee


3. rész
Kapcsolatok

~Anna

Mindig azt mondják, hogy az új kezdet nehéz. Így volt ez velem is. A „Mondjuk el Sebastiannak, hogy terhes vagyok és majd akkor visszafogad” tervem több helyen is hibádzott. Az egyik az volt, hogy a terhességem hallatára nem kapta vissza varázsütésre az emlékeit, de a legfőbb, hogy visszahívta magához azt a… azt… Sophiát.
A tavaszról is mondják, hogy az ismét mindennek a kezdete. Véget ért a zord tél, én pedig végre láthattam virágot. Vagyis, láthattam volna, ha nem maradok Svájcban Kimivel és halasztok fél évet a suliból. Nehéz döntés volt, de meghoztam. Próbáltam mérlegelni, hogy az e a fontosabb, hogy a gyerekem úgy nőjön fel, hogy az anyja főiskolát végzett, vagy úgy, hogy van egy apja. Vagyis, az anyja mindent megtett azért, hogy legyen egy apja. Értelem szerűen az utolsó mellett döntöttem. Viszont így minden otthoni dolognak lőttek. Nem lehettem Dorinával, bár tény és való, hogy Kimivel sem volt olyan rossz. Sőt! Nagyon is jól kijöttünk. Már persze, mikor otthon volt. És mikor nem nekem kellett elküldeni azokat a csajokat, akik nem akarták békén hagyni.
Eddig egyszer voltam orvosnál, aki szerint a baba nagyon szépen növekszik. Az a nap mondjuk elég kettős érzéseket váltott ki belőlem, ugyanis Sebastian nem akart eljönni velem, így Kimi kísért el. Akinek a közelsége meglepően jól esett. És, még a négy sütit és két fagyit is állta, amit a vizsgálat utáni cukrászdában faltam fel. Sőt, még a fodrászhoz is elvitt, hogy legyen végre egy kis változás a külsőmön. Viszonylag sok időbe tellett neki, hogy megszokja a szőke hajam...
Március elején már nagyban készült a csapat a versenyekre, Kimi viszont egyre többet morgott, hogy távol kell lennie.
- Miért vagy ilyen morcos?- kérdeztem a koffeinmentes teával a kezemben, a konyhapulton ülve egyik reggel
- Mert már megint el kell mennem. Utálok utazni! Már elegem van az egészből- itta a kávéját, amelyet legszívesebben kivettem volna a kezéből, és elszaladtam volna vele
- Eddig semmi bajod nem volt az utazással
- Igen, de eddig nem is volt egy terhes lakótársam, akire vigyáznom kell, és akiért állandóan aggódok- morogta és egyre jobban lehajtotta a fejét
- Csak nem féltesz!- kérdeztem szarkasztikusan, majd leugrottam a pultról és odaléptem hozzá
Szorosan megöleltem, és addig el sem engedtem, amíg nem viszonozta az ölelést. Délután elmentünk sétálni a közeli erődben. Jó volt kimozdulni, vele pedig kiváltképpen szerettem sétálgatni, mert sosem unatkoztam. Jó társaságnak bizonyultunk egymás számára. Az egymásba vetetett bizalom és törődés kölcsönös volt, és jó volt végre hasonlót érezni, mint valamikor Sebastiannal.
- És, hogy áll a Sophia terv?- kérdezte, mikor már egy film előtt üldögéltünk a kanapén
- Nem lesz semmilyen Sophia terv- ráztam meg a fejem- túlzottan idegesít az a lány, valahányszor rá gondolok, és nem akarok stressznek kitenni a babát
- Lemondasz Sebastianról?- kérdezte félve azt, amit nem mertem magamnak elismerni
- Próbálok erős maradni, de most nem megy. Arra akarok fókuszálni, hogy a babának semmi baja ne legyen. Azt mondta az orvos, hogy még nem léptem át azon a korszakon, amikor bekövetkezhet a spontán vetélés. Ezt csak stressz mentes és egészséges életvitellel tudom megakadályozni
- És a szüleid? Nem akarod valamikor meglátogatni őket?
- Nem is tudom- sóhajtottam- azután, hogy anyu felelőtlennek nevezett a gyerekvállalás terén, én már nem tudom, mit kéne gondolnom…
- Három nap múlva utazok. Addig van időd eldönteni, hogy mi legyen, csak nem szeretném, ha egyedül lennél itthon és bajod esne
- Őszintén, én a repkedéstől jobban tartok- fancsalodott el a képem
- Jó, te döntesz- sóhajtott nagyot a Jégember és megölet
A délután aztán egészen szépen alakult, este még vacsorázni is elmentünk.

~Sophia
Reggelente gyűlöltem arra ébredni, hogy Sebastian fekszik mellettem, de nem tehettem mást. Egyrészt el kellett vele hitetnem, hogy amire emlékszik az igaz, és továbbra is tömnöm a fejét azzal, hogy minden barátja és családtagja hazudik neki, mert nem szeretnek.
A május azt jelentette, hogy az idő kezd majd jobbra fordulni Európa legtöbb országában. Ki kellett eszelnem egy tervet, amivel idővel megléphetek Sebastian mellől. New York egészen jól bejött, nem is értem, miért voltam olyan naiv, hogy azt hittem, nem bukom le, ha elmegyek Austinba. De már nem is ez számít. 2020-ig börtönben kellett volna csücsülnöm, de így 2013-ra már jó kiszabadulni. És egyébként is, megviselt bent eléggé az a pár hónap. De az biztos, hogy ha egyszer találkozok azzal, aki elütötte ezt a szerencsétlent, annak kezet csókolok.
- Szia- morogta álmos hangján Seb és rám mosolygott
- Szia- viszonoztam mosolyát, de legszívesebben elfutottam volna előle- miért vagy fent ilyen korán? Aludj még
- Jó, de akkor te is- húzott volna vissza, de inkább kikeltem az ágyból- sok dolgom van, és… el kell intéznem ezt-azt. Még, mielőtt felkelsz
- Jó, de akkor csinálj reggelit
- Mindenképp- mosolyogtam tündérien, majd miután becsuktam magam után a fürdőszobaajtót megforgattam a szemeim
A tükör előtt megcsináltam a hajam, megmostam az arcom és a fogam és konstatáltam, milyen remekül is nézek ki. Forogtam még párat, majd köntösben visszamentem a szobába és elvettem pár göncöt. Sebastian már aludt, de nem is bántam. Kezdtem kifogyni a kifogásokból, miért nem akartam lefeküdni vele, mikor meg mellette feküdni is hányingerkeltő volt.
Lementem a földszintre, majd ettem pár szendvicset és ittam egy kis tejet. Evés közben a tv-t néztem, pont a hírek ment. Bemondták, hogy már hónapok óta nem találják a szökött rabokat, de ez csak azért lehet, mert az egyik kisebb hajó, amivel feltehetőleg Mexikóba próbáltak szökni, elsüllyedt. A rendőrség feladta a keresést, az elkövetőket halottá nyilvánítatták.
- A nagy szart- morogtam hangosan és a tányéromba dobtam a megmaradt kenyeret
Elment az étvágyam, akármikor Travisre gondoltam. Minden nap rettegésben vagyok, hogy rám talál, én hülye meg még el is újságoltam neki, hogy Sebastian kihoz. Eddig nem gondoltam volna, hogy nagy veszélyben lehetek, hiszen először meg kell bújnia, majd új személyazonosságot szerezni is komoly meló. De hallva a híradót, hogy gyakorlatilag úgy tekintenek rá, hogy meghalt, elég nagy az esélye, hogy itt fog keresni először.
Persze, ha ő még nem lenne elég, itt van Sebastian anyja, aki már három napja nem volt hajlandó hazamenni. Teljes kikészít az öreglány, mert Sebbel nem hagy minket kettesben. Nem mintha bánnám, csak már idegesít. Mindenbe beleszól és úgy néz rám, mint aki kívülálló. Persze, ebben teljesen igaza van. Még egy gond, amit meg kell oldanom.
És akkor még nem is beszéltünk Sebastian születendő gyerekéről. Ez az idióta egész nap arról a kölyökről papol nekem, és be nem áll a szája. Már totálisan elegem van. Az öccsét is alig bírom elviselni, nem még egy csecsemőt, amelyik egész nap bőg. Ha bárkikor is ide meri hozni az az Anna a gyerekét…
De, mindegy is! Próbáltam magam nyugtatgatni. Fél év sok idő, addigra remélhetőleg már messze járok innen. Valami meleg, trópusi helyen, ahol senki nem ismer, senki nem zaklat és ahol új életet kezdhetek, új emberekkel. Persze, addig megint a procedúra, hogy le kell nyúlnom Sebastian pénzét. Már kezdem sajnálni szerencsétlent, hogy állandóan átverem, de ha ilyen hülye, hogy visszafogad, hát az már nem az én bajom.
- Látom, nem tudsz aludni- hallottam meg Heike hangját- csak nem a lelkiismereted?- kérdezte gúnyosan, mikor elsétált mögöttem
- Nagyon vicces- vágtam fancsali képet, amit nem láthatott- te hogy aludtál?- kérdeztem kedves mosollyal és felé sétáltam, hogy bevigyem a tányérom a konyhába
- Nem kell a műmosoly kedves. Átlátok rajtad
Próbáltam ennek ellenére sem feladni az álcám, mikor megláttam az ajtóban a bőröndjét
- Csak nem elutazol?- kérdeztem a tőlem telhető leg elkeseredettebb hangon
- De, hazamegyek. Remélem beszélsz Sebastiannal, hogy vigyen ki a repülőtérre
- Tudod, ő most elég fáradt… az este miatt- mondta és szégyenlőséget tettettem- inkább hívok Neked egy taxit. Nehogy lekésd a géped! Ki tudja, hogy az én kis Drágám mennyi szunyókál még. Nem lehet fáradt a versenyre, ezt te is tudod. Holnap után már utazik is
- Akkor is azt akarom, hogy a fiam vigyen ki- dobbantott egyet a lábával, majd elindult az emelet felé
- Szerintem az nem jó ötlet… tudod, kitakarózva szeret aludni. És teljesen meztelen
Heike lassabbra váltott, lépett még egyet a lépcsőn, de aztán megállt és hátrafordult. Nem akarta magára haragítani a fiát, aki már így sem szívlelete túlzottan. Persze, köszönhetően nekem. Kevés hiányzott, hogy a nő arcába nevessek.
- Akkor hívhatom a taxit?- kérdeztem bájosan és felemeltem a csomagját
- Megoldom- morogta és kikapta a kezemből a táskát, majd kiment az ajtón
Nem igazán érdekelt, mit is csinál, örültem, hogy legalább a házból elment. Úgy húsz perc után hallottam végiggurulni egy autót a bejárónkon, majd tovább is hajtott, két ajtócsapódás után.
Az anyós elintézve- gondoltam magamban és nagy vigyor terült el az arcomon. Felmentem az emeletre, hogy átvegyem a ruhát, amiben edzeni szoktam, majd a pincében futottam pár kilométert a futópadon és erősítettem egy keveset.

~ Dorina
A házibuli óta sok minden történt. Anna kint maradt a babával és Kimivel Svájcban, én pedig maradtam a lakásban.
- Jó reggelt- duruzsolta egy mély férfi hang fülembe, majd puha ajkakat éreztem meg a halántékomon
- Hmm- nyüszögtem, mert rekedt voltam a tegnap elszívott fél doboz cigitől
- Akarsz enni valamit?- kérdezte, majd éreztem, ahogy kikelt az ágyból
A hümmögés igenlő fajtáját választottam
- Aszpirint is kérsz?
Ismét egy igenlő hümmögés
- Fél óra és kész. Kijössz majd?
Ismét igenlő hümmögés. Még kaptam egy csókot meztelen hátamra, majd hallottam, ahogy becsukódik a szoba ajtaja.
Lassan feltornáztam magam az ágyon, és megdörzsölgettem a szemeim. A fürdőbe mentem, de a tükörben szinte megijedtem a saját látványomtól. Lemostam a lefolyt és a fejemre száradt sminket, majd vettem egy langyos zuhanyt, hogy felébredjek. Megtörölköztem és magamra húztam el köntöst.
Kimentem a konyhába, ahol már finom illatok terjengtek
- Mi lesz ez?- kérdeztem egy álmos mosollyal és a főzőcskéző férfi mellé álltam
- Gombás tojás- adott puszit a homlokomra- ülj le, már kész is van
Leültem a megterített asztalhoz, majd végigmértem
- Talán nem tetszik valami?- kérdezte vidáman
- Túl sok rajtad a ruha- sóhajtottam
- Fél óra és indulnom kell a tárgyalásra
- Ne már- mondtam, és el is szomorodtam- azt hittem, hogy ma itt leszel velem egész nap
- Délután fél 4 felé végzek, ha szeretnéd, feljövök- mosolygott
- Az jó lenne- mosolyogtam én is, bár kicsit erőtlenül, mert még mindig hasogatott a fejem
- Itt a gyógyszer- nyomott a kezembe egy fehér tablettát
- Kösz- gyorsan bevettem és leöblítettem két deci vízzel- de nem megyünk sehova- jelentettem ki
- Most is csak te lőttél túl a célon- kacagott fel- de azért moziba mentem volna…
- Inkább letöltök egy filmet. Az nem jó?
- De, legyen, amit akarsz
- Legközelebb azt csináljuk, amit te akarsz, oké?
- Lesz legközelebb?- vigyorgott kajánul
- A reggeli után is volt legközelebb, nem?- kérdeztem, és vigyor kúszott az arcomra
- Azt is kierőszakoltad- jegyezte meg
- És nézd, mi lett belőle
- Abból is szex lett- vigyorgott Máté
- Hát, te vettél fel a kocsiddal és mentél bele- vontam vállat
- Ott áltál abban a kis fekete ruhában meg egy szál kabátban… megsajnáltalak
- És jutalom szex lett a vége!- mondtam, mire csak mosolyogva bólintott- pasi logika- csóváltam meg a fejem vigyorogva és elkezdtem falatozni az isteni tojásrántottát

24. rész

24.  rész

-          

A nyárnak hamar vége lett és beköszöntött az ősz. Tessa végleg beköltözött hozzám, Alex és Lucien pedig kiköltöztek Franciaországba. Náluk minden gyorsan történik: januárban elvileg már jönni fog az első baba. 

A levelek is sárgára és vörösre váltottak, majd lehullottak. Az eső gyakrabban esett, és a szél is elviselhetetlen volt az évnek ezen szakában. Diana is elég sokszor látogatott meg minket, aminek nagyon örültem. Amióta elvált Zanetől, sokkal felszabadultabb és vidámabb, na meg persze mindig megjegyzi, hogy milyen jó látni, hogy Tessával ilyen jól kijövünk. Gyarapodtak a közös shoppingolások, vacsorák és mozik és egészen jó barátnők lettünk. Pont, mire már mindenki kirepült. 

A tél sem hozott több jót. Talán, megjegyezhetem, hogy télen sokkal több válás van, mint az év bármelyik másik szakában. Nem értem, hogy az emberek miért nem kezdenek ráhangolódni a karácsonyra, az ünneplésre, az együttlétre és Szilveszter napján miért nem adnak maguknak egy új esélyt. 

Na és igen. Új esély. Sebastian ismét világbajnok lett. Örömmel töltött el, mikor meghallottam ezt a hírt, de mégis elszomorított, hiszen nem ő osztotta meg velem. A szülinapjainkat nem együtt ünnepeltük, ami persze az én hibám is, de valahol, mélyen reménykedtem benne, hogy majd elkezdi magát visszakönyörögni hozzám. Nem tette. Ehhez a dologhoz túl büszke. Ahogy én is ahhoz, hogy odaálljak elé és elmondjam, csak túlspiláztam a dolgokat. De akkor is, először neki kell bocsánatot kérnie, nem nekem. 

Már karácsony előtt jártunk három nappal, mikor Tessa bejött a szobámba. Épp a fotelomban ültem és a rideg fákat bámultam az ablakból, amelyeken néha megfordult egy-egy apró madárka

- Nem zavarok?- kérdezte halkan és leült az ágyra

- Nem, dehogy- felé fordultam- mi az?

- Karácsonykor… én…- lehajtotta a fejét és azt láttam, hogy szégyelli magát- megígértem apának, hogy vele töltöm az ünnepeket- mondta végül halkan

Eléggé szíven talált a dolog. Tudom, hogy nem beszéltük meg, hogy együtt ünneplünk-e, vagy sem, de már eléggé elegem volt az olyan karácsonyokból, amiket egyedül töltöttem. Pláne, hogy Alex sincs már itt nekem. Vagyis, itt van, de nem karácsonykor

- Jó, persze, semmi baj- mondtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra- ő az apád, ezt teljesen megértem- bólintottam

- Sajnálom, hogy nem szóltam korábban, csak… nem akartam elrontani semmit

- Mikor indulsz?- kérdeztem, kitérve a mondandójára való reagálás elől, mivel szemeim már így is égtek a ki nem törő könnyektől

- Most- suttogta- eljön értem a sofőrje

Ránéztem és azt láttam, hogy őt is a sírás kerülgeti. Felálltam, odamentem hozzá az ágyhoz, leültem és szorosan megöleltem. Adtam egy puszit az arcára, majd a szekrényhez mentem és kivettem egy dobozt. Odavittem neki

- Ez a tiéd- adtam át neki- de csak karácsony este nyithatod ki- figyelmeztettem

- Oké, megígérem- mosolyodott el és nagyon méregette a dobozt- köszönöm- nézett fel rám- én is adok valamit- mondta, majd pár perccel később ő is visszajött. Egy aprócska dobozt hozott- ez pedig a tiéd- nyújtotta át- boldog karácsonyt

- Köszönöm- mosolyogtam én is, majd átöleltem

Megszólalt a csengő

- Ez biztos a sofőr lesz- mondtam- menj csak, ne kelljen sokat várnia

- Köszönöm. És boldog karácsonyt- szorított magához még egyszer majd kiment a szobából

Visszaültem a fotelomba és még hallottam, ahogy a kulcsa zörög a zárban, majd a magas sarkúja kopogását elnyelte a hosszú folyosó. Gondolkozni kezdtem, hogy mi is tűnne ilyenkor a leglogikusabbnak. Elvetettem azt a gondolatot, hogy részeg legyek az összes napon, így arra gondoltam, én is a családommal töltöm az ünnepeket.

Nagy nehezen sikerült találni egy járatot Heppenheimbe, de azt is csak úgy, hogy háromszor át kell szállnom. És, persze méreg drága, és még csak nem is első osztály. De, mivel több, mint fél óráig kerestem, nem akartam, hogy még ezt is elvigyék, mert telhetetlen vagyok. Gyorsan lefoglaltam és kezdtem is pakolni. Este 9-kor kellett indulnom a repülőtérre, 11-kor ment a gép.

Az utazás valami katasztrófa volt! Minden zsúfolásig tele volt, mindenki utazott a rokonokhoz meg a barátokhoz, meg még ki tudja, hova. Örültem, mikor kedd délután már egy bérelt autóban ülhettem, a régi házam felé.

Felkavaró érzés volt újra a régi tájon járni. Minden annyira ismerős volt, mégis idegen. A városba beérve azonnal megláttam a karácsonyi díszeket, majd a főtér mellett elhajtva az adventi vásárt és a fénybe öltöztetett karácsonyfát. Elhaladtam a főúton álló boltok, majd a régi iskolám mellett és végre megérkeztem. 

Nem mondhattam, hogy hazaértem, hiszen nem az volt az otthonom. Ahogy kiszálltam, mélyen a tüdőmbe szívtam a friss, jeges levegőt. A kocsiból kicibáltam a nagy bőröndömet, majd felaraszoltam vele a lépcsőn. Nagy nehezen beletaláltam a zárba, és végre kinyitottam az ajtót. A szag, ami megcsapott valami förtelmes volt. Dohos szag terjengett mindenfelé, és amint beléptem, legalább négyet tüsszentettem, annyi por volt. Otthagytam a bőröndöt az ajtóban, majd megkerestem a kertben a főkapcsolót. A telefonommal világítottam, hogy lássak is valamit. Mikor végre megtaláltam és feltoltam a kapcsolót, fénybe borult az egész ház.

- Norbert- suttogtam és könnybe lábadtak a szemeim

A ház úgy volt feldíszítve, mint mindig, gyerekkoromban. Az ablakok alatt és a háztetőn futottak végig az égősorok és én még csak észre sem vettem. Az ajtóra akasztott díszt mondjuk láttam, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Nagyon meghatódtam. Elnéztem az utca másik felébe, de akkor láttam, hogy a Vettel ház teljesen sötét. Biztosan még Heike szüleinél voltak.

Miután alább hagyott a meghatódottságom, beléptem a házba és felkapcsoltam a nagy villanyt. A nappaliban lévő összes bútort műanyag fólia takarta, melyeken ujjnyi vastagon állt a por. Megpróbáltam a lehető legóvatosabban leszedni az átlátszó takarót, majd belegyűrtem mindet a kinti szemeteskukába. A lenti egyik hálóban tettem még rendet, a többi bútort hagytam úgy, ahogy volt.

Amint mindezzel kész voltam, elmentem vásárolni a közeli bevásárlóközpontba. Szerencsére, 8-ig nyitva voltak. Telepakoltam a kocsit mindenféle kajával: kuglóf, mákos süti, diós süti, kókuszos süti, három féle bor, még öt féle szeszes ital, pár doboz kész kaja, chips, tojás, vaj, üdítő, cukor, vaníliás cukor, liszt, kakaó, kávé meg pár zöldség, plusz ajándékok, a Vettel családnak. Mikor már úgy voltam vele, hogy minden megvan, és a bolt kellően ki van fosztva, fizetni mentem. Hazafelé a rádióban végig karácsonyi dalok szóltak.

Az utcánkba behajtva láttam, hogy a Vettel család már hazaért. Gondolkoztam azon, hogy kiszállok köszönni, és megköszönöm, hogy feldíszítették a házat, de végül elvetettem az ötletet. Átraktam másnap délelőttre, kora délutánra. Továbbá, fél 9-kor már nem akartam zavarni.

Becipeltem a házba a csomagokat és feltöltöttem a hűtőt, meg a szekrényeket. Beraktam az egyik bort a hűtőbe, majd befeküdtem a kádba. Vagy egy órán át áztattam magam, utána felvettem pár meleg göncöt és a borral, egy pohárral, meg a kedvenc könyvemmel letelepedtem a kanapé mellé. Áldottam az eszem, hogy elindítottam a fűtést, mielőtt elmentem vásárolni. Éppen megfelelő hőmérséklet volt a lakásban, mikor megérkeztem. 

Az utazás lefárasztott, plusz a bevásárlás és a bor is eléggé fejbe vágott, így hamar elnyomott a kanapén az álom. A telefonom csörgésére ébredtem. Csukott szemmel tapogattam a készülék után, és mikor megtaláltam, beleszóltam

- Boldog karácsonyt!- dalolta Alex- csak nem aludtál?

- De- morogtam

- Ilyenkor?- kérdeztem meglepetten és akkor jutott szembe, hol is vagyok

- Németországban vagyok- motyogtam, majd hatalmasat ásítottam- nemrég értem ide

- Kibékültél Sebastiannal?

- Nem, csak Tessa elment Zanehez karácsonyozni, én meg nem akartam egyedül maradni- hallottam, ahogy Alex nagyot sóhajt- neked is boldog karácsonyt- mondtam gyorsan, mielőtt még elkezd értem aggódni- Lucien hogy van? A baba?

- Jól vannak, mindketten. Már szépen kerekedik- jegyezte meg suttogva Alex, mert gondolom ott volt a közelben a felesége

- Hát igen- nevettem fel- a terhes nőket csak dicsérni lehet

- Akkor minden rendben, ugye?- kérdezte aggódva

- Igen, minden a legnagyobb rendben. Ne aggódj értem, én jól érzem magam, neked is azt kell tenned

- Oké. De most megyek, mert mi meg pont indulunk a szüleihez

- Ilyenkor?- kérdeztem és csak akkor néztem az órára. 9-et mutatott

- Igen, mivel nincs olyan korán – nevetett fel- te is kelj fel hamar és csinálj valami értelmeset! Majd még hívlak. Szia!

- Szia!- köszöntem el és csak akkor emeltem el a fülemtől a készüléket, mikor már bontotta a vonalat

Még lustálkodtam egy jó fél urát, de a hasam korgása felkelésre ösztönzött. A fürdőben még gyorsan megfésülködtem, és magamra húztam pár kényelmes ruhát. Elmajszolgattam a reggelimet, ami egy szelet kenyér volt vajjal és sonkával, továbbá egy hatalmas bögre kávé. 

Eltakarítottam a tegnap esti poharat is és a takarót is visszavittem a hálóba, a kanapéról. Már nem tudtam mit csinálni, így úgy döntöttem, hogy normális ruhát öltök és átmegyek Vettelékhez. 

Viszonylag szépen, de a lehető legkényelmesebben felöltöztem, majd magamhoz ragadtam egy üveg bort, meg a tányérra kipakolt bolti sütit és elindultam hozzájuk. Az első lépéseket igen magabiztosan tettem meg, de ahogy közelítettem a házhoz, egyre kevésbé voltam biztos a dolgomban. Láttam a saját leheletem, hallottam, ahogy minden lépésnél ropog a hó a talpam alatt, mégis, teljesen máshol voltam. Már a bejárati ajtajuk előtt topogtam és csöngettem. Egyszer kinyitották aztán rám csapták, egyszer szeretettel fogadtak, egyszer meg sem ismertek… Vagy ezer féle variáció lejátszódott a fejemben, mire azt vettem észre, hogy tényleg a havas koszorút bámulom, amely az ajtót díszítettem. Nagyot sóhajtottam és bekopogtam. Nagyjából fél másodperc alatt nyílt ki az ajtó és egy hatalmas vigyorú Heike volt velem szemben

- Szia, Brook- mondta és megölelt, de olyan szorosan, azt hittem, megfojt

Kezdetben kapálóztam, de inkább én is megöleltem, hátha hamarabb enged a szorításból

- Reggel óta figyelem, mikor jössz- mondta és végül eltolt magától

Jól estek a szavai és az is jól esett, hogy ilyen kedvesen fogadott. Bár, nem is ő lenne az, ha nem így tenne

- Még gyönyörűbb vagy, mint voltál- simított végig az arcomon- gyere be, olyan hideg van itt az ajtóban!

Gyakorlatilag megszólalni nem bírtam, mivel állandóan mondott valamit arról, hogy milyen jó a viszontlátás. Hallgattam a monológját, amíg levettem a kabátom és a cipőm, majd követtem a konyhába. Felmarkolt egy tálca sütit és a nappaliba vezetett. Ott volt a család. Ott volt Melanie, Stephanie, Fabi, Norbert… csak Sebastiant nem láttam sehol. 

Szomorúan konstatáltam, hogy nincs ott, de végül mindenki nekem ugrott, így esélyem sem volt azon gondolkozni, merre is járhat, és… kivel is lehet. Stephanie végül elvette a bort, majd a sütit is

- Bolti, igaz?- kérdezte egy fintorral, mikor a sütit vizslatta

- Gondoltam, karácsony előtt nem mérgezek meg senkit- vigyorogtam, és a süti miatti ellenszenvet félretéve ő is szorosan átölelt

Fabi kicsit visszahúzódóbb volt, de nem is csodálom, hiszen olyan rég találkoztunk már. Derengett neki valami rólam, de szerintem azok csak hallott történetek és fényképek voltak.

Az asztalon mindenkinek ott volt Heike házi forró csokija, és muffinjai. Leültem a család körébe és beszélgetni kezdtünk. Szégyelltem magam, hogy egyáltalán nem írtam nekik, pedig ők számítottak volna rá. Sok minden történt az évek alatt, amit kihagytunk egymás életéből, bár kiderült, hogy Sebastian sokat mesélt rólam nekik. Bár, Heike mellett, mert volna máshogy tenni!

A téma végül nem terelődött Sebre, még csak meg sem kérdezték, hogy akkor hányadán állunk mi ketten, vagy ilyesmi. De valószínű, hogy engem kkímélni, hisz nincs olyan dolog, amit Heike ne tudna kiszedni Sebastianból, ha akarna.

- Norbert, köszönöm, hogy feldíszítetted a házat- mosolyogtam és beleittam a forró csokiba- honnan tudtad, hogy jövök?

Az ősz férfi csak kedvesen elmosolyodott

- Sebastian volt, nem én. Ő találta ki. Azért jött haza egy nappal hamarabb, hogy ezt elintézze

- Ó

Ennyi volt a reakcióm arra, hogy Sebastian hamarabb hazajött, csak azért, hogy az én házamra egy nyakatekert produkcióval feldobja azt a pár égősort. Azt leszámítva, hogy meg sem beszéltük, hogy jövök. Sőt! Azt leszámítva, hogy már fél éve egyáltalán nem is beszéltünk. Ha nem több…

- Anya, én megyek, mert találkozóm van Daviddal- mondta Fabi és felpattant

- Hisz karácsony napja van!- hüledezett Heike

- Nyugi, csak két óra- nyomott puszit a szőke fiú anyja arcára, aki ettől megenyhült- sietek haza- vigyorgott és pont olyan volt, mint Sebastian

- Nekem is mennem kell- mondták szinte egyszerre a lányok- fel kell díszítenünk a fát- néztek rám, majd a sarokban álló hatalmas fenyőre sandítottak

- Igaz is!- mondta Heike- Brook, nem akarnál itt maradni és segíteni nekünk? Idén sok új díszt vettem ám!- mondta vidáman

- Szívesen, de még ki szeretnék menni anyuékhoz…- mondtam halkan

- De már sötétedik- kezdett aggódni Heike

- Már nem hiszek a szellemekben- mosolyodtam el, mert eszembe jutott, Seb kicsiként mennyire félt a sötétben a szellemektől- Köszönöm, hogy itt lehettem- álltam fel és Heikihez mentek- nagyon köszönök mindent

- Ugye nem azt forgatod a fejedben, hogy ma este egyedül leszel?!- kérdezte rögtön Heike mérgesen- szó sem lehet róla- vágta rá

Mindig is tudta, hogy mit gondolok, bár sosem értettem, hogy csinálja

- Intézd csak el szépen a dolgodat, és várunk este 7-re. Itt fogsz ünnepelni velünk

- Ó, Heike- könnyek szöktek a szemembe- nagyon köszönöm- suttogtam és a nyakába borultam

Elhagyva a Vettel házat hazamentem, majd a vett ajándékokat fél óra alatt becsomagoltam és végül még kotyvasztottam is egy keveset a konyhában. Az óra már fél 5-öt mutatott, így jobbnak láttam elindulni, hogy nehogy elkéssek majd az este. 

Magamhoz vettem a két mécsest és a művirágot, amit még tegnap vettem. Az a gaz valami bűn ronda volt, de az volt az egyetlen az egész áruházban, és legalább el sem tud rohadni, vagy fagyni.

Tíz percet vezettem a temetőig, majd öt perc barangolás után megtaláltam a szüleim és a húgom sírját. Összeszorult a szívem, amint megláttam a sírt. A hó annyira magas volt, hogy csak a földből kiemelkedő márványtábla látszott, rajta a felirattal, „Éltek és szerettek” Nem bírtam tovább türtőztetni magam, keserves zokogás lett úrrá rajtam. Lerogytam a földre, és összegörnyedve próbáltam megnyugodni. Egyszer csak valaki a hátamra tette a kezét és mellém guggolt. Melegséget árasztott.

Nem is kellett ránéznem, vagy egyáltalán csak felnéznem ahhoz, hogy tudjam, Sebastian volt ott mellettem. Szuszogása és parfümjének az illata tökéletes nyugtató volt abban a pillanatban. Kicsit kiegyenesedtem, de csak annyira, hogy rá tudjam hajtani a fejem a combjára. Jobb kezét a hátamra helyezte és simogatni kezdett, míg bal kezével a homlokomba lógó hajat söpörte el. 

Legalább tíz percig voltunk ott, ilyen pózban. Én sírtam, Sebastian pedig egyszerűen csak simogatott. Megnyugtató volt a jelenléte, és ezt nem akkor tapasztaltam először. Sosem értettem, hogy hogy lehet rám ekkora hatással. Elég volt a jelenléte és a közelsége ahhoz, hogy megnyugodjak. 

Egyszer csak halkulni kezdett a sírásom. Elfogytak a könnyeim.

- Minden rendben- suttogta Sebastian, majd óvatosan és lassan felállított

Velem szembe fordult és két kezével közrefogta az arcomat. A látásom homályos volt a könnyektől. Elővett nekem egy zsebkendőt, amelyet megköszöntem, majd elfordulva tőle kifújtam az orrom és megtörölgettem a szemeim. Visszafordultam felé, de nem jött ki hang a torkomon. Mondani akartam neki valamit. Sőt. El akartam mondani neki mindent. Hogy hülye vagyok, amiért haragudtam rá, hogy soha nem akarok mást a közelemben tudni, csak őt, hogy mennyire jó, mikor velem van, hogy mennyire boldoggá tesz, mikor hallom a hangját, hogy mennyire megnyugtató a jelenléte, és, hogy mennyire szeretem. De ezek közül semmit nem bírtam mondani. Csak álltam ott előtte, kisírt szemekkel, bámultam az arcát, amelyről nem tudtam leolvasni az érzelmeket, mert a sötétség miatt arca vonásai láthatatlanok voltak. A temetőben álló lámpaoszlopok olyan gyér világítást biztosítottak, hogy Sebastiannak csak a körvonalait láthattam.

- Sajnálom- mondta végül és megfogta a bal kezem, majd a jobbal a derekam és magához húzott- szeretlek- suttogta és szorítása derekam körül még erősebb lett

- Csókolj meg- nyögtem ki végül erőtlenül

Először hezitált, de aztán teljesítette a kérésem. Arca enyémhez közeledett, végül ajkaink is összeértek. Jó volt végre ennyi idő után újra megízlelni őt, azt, akit szerettem, és aki annyira hiányzott. 

Óvatos és puha csókokat lehelt a számra, úgy bánt velem, mint egy porcelánbabával. Sírástól forró arcom szinte megégette hideg orrát, mikor hozzám hajolt. De akkor, abban a pillanatban erre volt szükségem. Mikor csókjaink abbamaradtak én is megtaláltam a hangom

- Én is sajnálom- suttogtam halkan- túlreagáltam a dolgot

- Ez már elmúlt- mondta és végigsimított az arcomon

- Miért díszítetted fel a házam?- kérdeztem kíváncsian

- Tudtam, hogy haza fogsz jönni- mondta végül, hosszas hallgatás után

- De… hisz én sem tudtam, hogy jönni fogok. Csak két napja döntöttem el- habogtam

- Én akkor is tudtam. Ezt nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak éreztem, és tudtam- vallotta be

- Szeretlek, Sebastian- suttogtam és ajkaim szorosan övéire tapasztottam

Ott álltunk, a gyéren megvilágított éjszakában, összetapadva, tudván, hogy ennél sosem leszünk boldogabbak. Azt hiszem, mindketten éreztük: megtaláltuk egymást.

Miután szétváltak ajkaink felnéztem az égre és egy szem hópehely hullott az orromra, mely azonnal el is olvadt. Ránéztem a Holdra és édesanyám arcát láttam benne. És tudtam, igaza volt. Minket, kettőnket senki és semmi nem tud elválasztani. Ott, akkor hálás voltam édesanyám tanácsaiért és bátorító szavaiért. És én is azt kívántam, abban a hóesésben, hogy had lehessen Sebastiannal egy boldog családunk és hadd lehessek én is olyan bölcs, mint az én édesanyám.

THE END

*******

Sziasztok!

Nos, ez lenne a történet befejező része!

Köszönöm, hogy velem voltatok ezen történet alatt is! Nagyon örülök, hogy többeteket is boldoggá tudom tenni az írásaimmal, vagy, legalább ki tudom ragadni az unalmas, vagy zűrös hétköznapokból!

Köszönöm a visszajelzéseket az előző részhez! Sokat jelent nekem!! :)

Ne féljetek, nem ez az utolsó történetem! 

Hamarosan hozom a Boxutcai találka folytatását, aki még nem ismerné, az gyorsan olvassa el! ;) 

Legyen nagyon jó hetetek és, ha esetleg péntek reggel 9-kor gondoltok rám, és elmormoljátok, hogy: "csak húzzon olyan tételt, amit tud!" örökké hálás leszek Nektek! 

Vigyázzatok magatokra, élvezzétek ezt a fantasztikusan jó időt, és ígérem, sietek a folytatással. 

Remélem, hogy most is kapok Tőletek komit, örülnék, ha megírnátok nekem, hogy mi tetszett a történetben és mi nem, vagy esetleg ami nagyon tetszett, vagy, ami a szívetekre jön! 

Puszillak Titeket, jók legyetek!

*Chrisee