9. rész

Sziasztok! 

Nos, gondoltam nem hagylak titeket olvasnivaló nélkül ;) 

Ha legközelebb jelentkezem, azt hiszem, már a Boxutcai találkát fogom hozni. Nem tudom, mennyire várjátok, remélem azért lesz, aki olvassa :) Jó szórakozást a részhez, sok pusz.

*Chrisee

9.          rész

Alexander jelenléte a házban egyenesen letaglózott, és leginkább az, hogy Tessa szobájából jött elő…
- Austin jó volt…- habogtam, de közben teljesen más felé figyeltem- megnyertem a pert és kaptam egy másik ügyet- bámultam továbbra is Tessa ajtaját- és veled mi a helyzet?- kérdeztem, és végre rá tudtam koncentrálni
- Ja, hát semmi- vont vállat lazán- nemrég találkoztam Tessával, de most mennem kéne, mert egy építkezésen elszúrtak valamit és korrigálni kéne
- Ja, értem. De… ti mit csináltatok?- puhatolóztam
- Mi? Szexeltünk- mondta nemes egyszerűséggel- ne haragudj, de tényleg mennem kell. Majd felhívlak, vagy ilyenek- simította meg a vállam, majd egy puszit adott az arcomra- szia, Brook
- Szia- köszöntem el megrökönyödve
- Már értem, miért nem akartad elengedni- hallottam meg egy cinikus megjegyzést a folyosó másik végéből
Oda fordultam, és ki más lehetett volna az, mint Tessa. Hosszú szőke haja szög egyenesen omlott vállaira, testét pedig mindössze egy vékony lepedő takarta. Haja kócos volt, és látszott rajta, hogy kicsit zilált
- Tudod, nem érdekel, hogy milyen hangnemben jegyzel meg nekem dolgokat. Én dobtam Alexandert, ezek után nem érdekel, hogy kivel van. De ha legközelebb is a levetett ruhám kell, szólj nyugodtan- szúrtam oda, mire teljesen felháborodva vonult vissza a szobájába
Bezártam magam mögött az ajtót, nem akartam, hogy bárki is zaklasson. Adam ügyén is dolgoznom kéne, de előbb be akarom fejezni a költözködést. Már nem kell sok, a bútorok szinte már mind a helyükön vannak, és csak az én kis mütyürjeim hiányoznak a loftból.
A hét villámgyorsan eltelt, ilyen gyors talán még sosem volt. Az irodámtól 15 percre lévő lakásba végre beköltözhettem, ott hagyhattam az idegesítő Tessát, és szeretett nevelőszüleim. Ők szerencsére kibékültek, szóval nem állt a bál otthon…
A loft, vagyis a tetőtéri lakás a 32. emeleten volt. Volt egy hatalmas előszoba, ami egyben nappali, étkező és konyha is, habár a konyha rész egy válaszfallal el volt választva. 2 szoba volt, hozzá egy-egy fürdővel. A kilátás valami fenséges, a város szívében lakni igazi kiváltáságnak ígérkezett.
Már első nap tapasztaltam, mennyire jó, hogy végre elköltöztem: elég volt 8-kor kelnem, és negyedórányi gyaloglás után értem be a munkahelyemre, dudálás és anyázás nélkül…
Patricia előkészített nagyjából egy erdőnyi iratot, hogy mik történtek, és kik kerestek, amíg távol voltam. Nagy nehezen sikerült mindenkit visszahívogatni, de a legtöbbet nem vállaltam, mert tudtam, hogy úgysem nyerném meg, vagy a válással nem szakíthatna annyit, amennyire gondolt, illetve a legtöbb személy már talált más ügyvédet. A végén arra jutottam, hogy én csakis, de csakis Adam ügyével akarok foglalkozni. Tudtam, hogy abban a hónapban nem lesz semmi fizetésem, de a Sebastianos ügy után még inkább milliomosnak éreztem magam, mivel az a hülye kb. háromszor annyi pénzt utalt a számlámra, mint a megbeszélt.
Olyan 6 óra körül már kezdtem éhes lenni, mert a fél1-kor bekapott 3 falat szendvics nem volt valami tartalmas. Patricia íróasztalánál már nem égett a villany, így gondoltam már hazament. Még mielőtt elmentem volna, felhívtam Alexandert
- Szia- köszönt vidáman- sajnos most nem vagyok elérhető, de a sípszó után azt mondasz nekem, amit csak szeretnél- utálom, mikor a hangposta kapcsol be!!
Meghallottam a sípszót…
- Szia Alex, Brook vagyok. Csak azért hívlak, mert el akarok utazni a városból nagyjából 2 hétre, de nem akarom magára hagyni a lakásom. Ha esetleg beköltöznél arra az időre, amíg én távol vagyok, azt nagyon megköszönném, vagy az is elég lenne, ha 2 naponta ránéznél… Majd még megbeszéljük a részleteket, hívj, ha meghallgattad az üzenetet. Szia
Letettem a telefont, majd felvettem a kabátom és a táskám és hazafelé indultam. Bementem még egy gyorsétterembe, és kértem magamnak kaját elvitelre. Otthon finomat falatoztam belőle a tv előtt, aztán lefürödtem. Olyan fél 10 felé csörgött a telefonom
- Igen?- vettem fel tea iszogatás közben. Épp a kedvenc könyvem olvastam
- Szia, Alex vagyok. Meghallgattam az üzeneted és gondoltam hívlak
- Ó, ez remek- csuktam össze a könyvet- akkor el tudnál jönni néha?
- Persze, ez csak természetes. De mi ez a sok utazgatás mostanában?
- Austinban megismertem egy srácot, és megígértem neki, hogy segítek a gyermekelhelyezés ügyében. És oda akarok utazni, és most nincs semmi ügyem
- Ja, vágom. Akkor elég, ha 2 naponta megyek? Szerintem nem költözök be, mert van itt is pár dolgom
- Persze, ez is tökéletes- mosolyogtam- de azt szeretném kérni, hogy Tessa akármennyire könyörög is, SOSE vidd fel a lakásomba
- Nyugi, Brook, nem beszélek Tessával
- Hogyan? De… aznap este…
- Persze, aznap este sok minden volt. Kiakadt egy srác miatt, én meg pont ott voltam, mert nem voltál elérhető és gondoltam köszöntelek. De aztán letámadott, és hát elég ittas volt. Én meg nem mondtam nemet, mert nem akartam a hisztit hallgatni
- Az áldozat- nevettem fel hangosan, mire a vonal túlsó végén ő is kuncogni kezdett
- De szóval nem kell aggódnod, csak egyszer történt meg
- Miután elmentél egy lepedőbe csavarta magát és aztán elmondta, hogy már érti, miért akartalak magam mellett tartani…
- Ezek szerint jó vagyok- fényezte magát, de én ismét hangosan felnevettem
- Majd ha visszajöttem, összefuthatnánk több időre. Át is jöhetnél
- Mit szólnál a ma estéhez? Ha nincs ügyed, be sem kell menned, igaz? És gondolom fel akarsz készülni az utazásra is, szóval segítek csomagolni
- Tudod, ez egy remek gondolat! Hozol egy kis piát? Meg esetleg valami rágcsát, hogyha végeztünk, bezuhanjunk a TV elé- kuncogtam
- Ó, ez csodás! Na, akkor fél óra, és ott vagyok
- Oké, várlak. Szia
- Szia- letette a telefont
Még végigolvastam a fejezetet, amibe belekezdtem és elmosogattam a vacsora után. Felvettem egy háromnegyedes cicanadrágot és egy lenge pólót, és Alexander már csöngetett is. Megnyomtam a gombocskát, amivel fel tudott jönni, és vártam, hogy elérjen az ajtóig. Az a szerencse, hogy a lift gyors!
Kb. 5 percet vártam, mikor megpillantottam, kilépve a liftből. Mindkét keze tele volt szatyrokkal és nagyon édesen festett
- Gyerek, segítek- vettem el az egyik csomagot, és megkönnyebbülést láttam az arcán
- Kösz- motyogta
- Minek hoztál ennyi mindent?- tettem le óvatosan az üvegekkel teli szatyrot a konyhapultra
- Őszintén, olyan rég ittunk együtt, hogy már el is felejtettem, mit szeretsz. Szóval hoztam mindenből- vigyorgott
- Akkor, nem egy light-os este elé nézünk- kacagtam fel, majd kinyitottam a Martinis üveget
Először a bőröndöket pakoltuk be. Nadrágok, pólók, fehérneműk… kicsit kínos volt, hogy Alexander a kezében fogdossa ezeket a dolgokat, de úgy láttam rajta, hogy egyáltalán nem zavarja. A kis tisztálkodó csomagom is bekészítettem, fogkefe, fogkrém, satöbbi.
Olyan 11 körül rávetettük magunkat a kanapéra. Az asztalon egy üres Martinis üveg hevert, egy félig üres Jack Daniel’s, illetve pár üres sörösüveg
- Nem hiszem, hogy holnap megúszom ezt fejfájás nélkül- vihogtam kellően becsípve
- Nem fogtad vissza magad- helyeselt, majd megragadta whisky-s üveg nyakát, és lehúzott pár kortyot
- Hol hagytad a poharat?- kérdeztem még mindig vigyorogva
- Nem tudom, talán a hálóban van… de nehéz visszaemlékezni
- Leitatsz a sárga földig- böktem meg mellkasát, majd átvettem az üveget, és én is nagyokat kortyoltam belőle
- Tudod… hiányzol- kezdte- régebben többet beszéltünk…
- Tudom, de akkor még én sem voltam ügyvéd, és te sem voltál nagymenő építkezési vállalkozó
- Nem vagyok nagymenő
- De, az vagy!
- Akkor… te is nagymenő ügyvédnő vagy
- Igen, és ezt ki is kérem magamnak!
- A szerénység mintaszobra
- Ne mutasd magad ártatlannak- emeltem fel a mutatóujjam
Bele akartam boxolni a vállába, de elhúzta magát kezem elől, és ezáltal az ölében feküdtem. Mellkasának támasztottam a fejem, és beszívtam édes illatát
- Nem cserélted le a tusfürdőd- jegyeztem meg halkan, már nem vihogtam
- Megkedveltetted velem a chanelt- kezdte el simogatni a hajam, és a hátam
- Olyan… olyan rég nem voltam senkivel- nyeltem egy nagyot, majd felnéztem szép, kék szemeibe
- Ezt a problémát könnyen orvosolhatjuk- mosolygott huncutul, majd felállt, és felkapott a derekára
Lábaim köré csavartam, és megvártam, hogy megcsókoljon. Először puha ajkát éreztem, majd amint belemerültünk a csókba, nyelve kezdett el ostromolni. Kedélyesen, és rég nem látott vendégként fogadtam puha nyelvét, és amilyen jól csak tudtam, viszonoztam a ritmikus mozgást. Vad táncba kezdtek, s én észre sem vettem, Alex máris elért velem az ágyig. Lassan szabadított meg ruháimtól, és magamat meglepve én is képes voltam értelmesen használni az ujjaim. Lefejtettem róla a pólót, aztán a nadrágja jött. Feljebb kúsztunk az ágyon, és egy melltartóban feküdtem alatta. Testem apró csókokkal borította, egyre lejjebb és lejjebb. Megérezve nyelvét érzékeny pontomon párnába markoltam. Mikor abbahagyta előző tevékenységét ismét megcsókolt, és görcsben álló kezeimet sajátjával fonta össze. Levette rólam a melltartót, és még eljátszogatott egy kicsit a melleimmel, majd lehúzta alsóját, és határozottan belém hatolt.

Egy átható hümmögés szakadt ki belőlem, mely arra sarkalta, tovább csinálja. Ütemesen mozgott, és teljesen elvette az eszem csókjaival, és finom, fűszeres illatával. Éreztem, hogy lassan a csúcsra érek, és medencém még inkább nekinyomtam. Könyörtelenül mozgott ugyanabban a tempóban, és végül sikerült eljuttatni a csúcsra. Testem megfeszült, ágyékom összehúzódott. Amint tudta, hogy elértem a célt, amelybe ő hajszolt bele a végsőkig, kielégülten rogyott rám.
Teste forró volt és izzadt, de mindez csak még izgatóbbá tette. Mikor szabályozta légzését legördült rólam. Elég fáradt voltam, nem igazán tudtam nyitva tartani a szemem, pláne, hogy milyen testedzésben volt részem… Mikor utoljára ránéztem, édesen mosolygott. Én is visszamosolyogtam rá. Még éreztem, ahogy egy puszit ad a homlokomra, majd meztelen testemre ráhúzta a hűvös takarót
- Meg ne fázz, Édes- suttogta, majd elnyomott az álom
Reggel lassan nyitottam fel fejem, a szobába beáramló fény bántotta a szemem. Mocorogni akartam, de nem tudtam. Valami lenyomott. Nagy nehezen megfordultam, és Alex édesen szuszogott mellettem, átvetve rajtam jobb kezét. Háta izmosabb volt, mint amire emlékeztem, csak derékig volt betakarva. Arra vágytam, hogy forduljon felém, hogy arcát is fixírozhassam, de nem hallgatott a tudatalattimra. Csalódottan sóhajtottam egy nagyot, majd lehámoztam magamról, hogy ne keljen fel.
Kibotorkáltam a konyhába és bevettem két fájdalomcsillapítót. Ittam két nagy pohár vizet és csendesen összeraktam az üvegeket. A Jac Daniel’s teljesen elfogyott… még jó, hogy emlékszem a tegnap éjszakára!
Reggelit kezdtem el csinálni, és közben az estén járt az eszem. Nem éreztem semmilyen megbánást, vagy undort. Jó volt végre kiereszteni egy kicsit a gőzt, és az Alexanderrel való csodás szex csak a ráadás volt. De azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy ez csak egyszeri alkalom volt.
A felvert tojást öntöttem a gombára és a pirított hagymára, mikor átkarolt egy erős kéz hátulról. Elmosolyodtam, és mikor Alexander a vállgödrömbe hajtotta a fejét, megpusziltam a buksiját. Olyan sokáig voltam a nyakamba, és olyan édesen szuszogott, hogy a végén már azt hittem, elaludt
- Jó reggelt, szépségem- szólalt meg végül rekedtesen és belecsókolt a nyakamba
- Neked is- mosolyogtam- a fájdalom csillapító az asztalon van- mutattam az étkező felé
- Ó, ez remek! Megterítsek?- kukucskált a főztömre
- Az jó lenne- bólintottam
Átsütöttem a tojást, majd tepsivel együtt az asztalhoz vittem. Kikotortam  két tányérba az ételt, majd a serpenyőt betettem a mosogatóba és helyet foglaltam Alex mellett
- Jól néz ki- motyogta mosolyogva
- Remélem finom is
csöndben elfogyasztottuk a reggelit, azt hiszem, még mindkettőnken igencsak sajgott a feje az értelmes beszédhez. Elmosogattam, amíg Alex elpakolt az asztalról
- Köszi a segítséget- ültem fel a pultra
- Nincs mit. Én köszönöm a reggelit- mosolygott
- Ennél még valamit?
- Lenne egy dolog…
Elém lépett, majd szétfeszítette térdeim. Szorosan elém állt, és pont a derekát értem. Fenekemre tette mindkét kezét és magára húzott. Lábaim ismét automatikusan fontam köré.
- Mostanában nem vagy szégyenlős- jegyezte meg és a két mellem közötti részre adott egy puszit
- Te pedig erősebb vagy…- utaltam az állandó hurcibálásra
- Mihez lenne kedved- kérdezte érzékien, majd fülembe csókolt
- Azt hiszem…- nyeltem egy nagyot, már nem bírtam sokáig- le kéne zuhanyoznom…
- Kérésed- adott egy puszit a számra- számomra- ismét egy puszi- parancs
A tusolóban elszórakoztunk vagy egy órát, de aztán mennie kellett, mert tárgyalásra hívták. Én összekaptam magam és lefoglaltam egy repülőjegyet másnap délután 2 órára.
Egész nap otthon voltam, ki sem mozdultam. Fél 5-kor csörgött először a telefonom… még sosem volt ilyen csendes napom, az a szar állandóan csörögni szokott…
- Haló, tessék- vettem fel vidáman
- Szia, Seb vagyok- nevetett a vonal túlsó felén – hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Minden oké. Nemsokára elutazom… Veled?
- Utazol? Hová? Én is megvagyok, gondoltam felhívlak. Olyan más a hangod…
- Austinba megyek, mert Adam, az egyik ügyfelem ott lakik és megígértem neki, hogy segítek. Nem tudom, mi furcsaságot találsz a hangomban
- Csak boldogabb vagy… de ki az az Adam?
- Ralph öccse.
- Ki az a Ralph?
- Akit bepereltél- forgattam meg a szemeim
- Ja, persze! Szóval neki segítesz?
- Igen. Vagyis az öccsének.
- Ja, hát sok sikert.
- Te merre vagy?
- Most Angliában.
- Mikor lesz futamod?
- Jövő héten, az évadzáró.
- Világbajnok leszel?- kérdeztem egy nagy vigyorral
- Nagyon remélem- sóhajtott- amúgy nem beszélté Kimivel?
- Kimivel?- tettem fel hangosan a kérdést- nem. De honnan tudná a számom?
- Nem tudom, csak nem hallottam felőle. Mikor eltűnik, általában nőkkel van
- Ó. Hát most az a nő nem én vagyok
- Nekem sajna mennem kell, de majd még beszélünk, és vigyázz magadra
- Oké, vigyázni fogok, neked pedig sok sikert
- Nem akarsz kijönni Brazíliába?
- Nem tudom, hogy fog haladni az ügyem… most hétvégén lesz a futamod, én holnap indulok. Majd még meglátom, mit tehet, Sebastian
- Jó, remélem, tudsz rám időt szakítani. Szia
- Szia- mosolyogtam, majd bontottam a vonalat
Hm. Sebastian különösen viselkedett. Nem tudom, minek hívott fel, de jobb lenne abba a konok fejembe vésni, hogy csak egy barát. Barát. Barát… BARÁT.

***
A repülőn ültem, és Austin felé tartottam. Nem tudtam, mit fog hozni nekem ez az utazás, de bíztam abban ,hogy segíteni tudok Adaman, és visszakaphatja a fiát. Vártam már a találkozást, majd el is jött. A repülőtéren várt, egy csokor virággal.... ez mi?!

Novella

Sziasztok! 

Nem tudom, mennyire vagytok kíváncsiak a folytatásra, de azért írok nektek egy kis bevezetést :) Először is, mindenkinek nagyon boldog, és békés Karácsony kívánok.! 1 nappal később érkezett a rész, mint terveztem, de remélem nem bánjátok :p Ez a történt már be volt ígérve, és ha minden igaz, nemsokára a Bűvkör folytatásával is jelentkezem, illetve jön a Boxutcai találka 2. évada. Nem tudom, hogy ki melyiket, mennyire várja, de remélem, hogy értékelni fogjátok majd, és ha esetleg csúszás lesz benne, azt elnézitek nekem. Még egy kis időhúzásnak annyit szeretnék kérdezni, hogy legyen-e egyszerre két történet a blogon, vagy inkább fejezzem be először az egyiket, és aztán hozzam a 2. évadot? A válaszaitokat kommentbe írhatjátok, és az email címemre is küldhetitek, ha van kedvetek ( krisztinabartos.96@gmail.com ) illetve twitteren is megtaláltok ;) Ha nincs válasz, akkor az azt jelenti, hogy Ti nem fogtok belekavarodni abba, hogy egyszerre olvastok két történetet.!

Na, jó sokat rizsáztam, de mostanra végeztem. Mindenkinek kívánok még egyszer boldog ünnepeket, illetve köszönöm az előző részhez a hozzászólásokat!! Remélem, ajándékba kapok pár komit én is, nekem 5 komi lenne a legtökéletesebb karácsonyi ajándék! Remélem, meghallgatott a Jézuska, és hoz nekem 5 komit:$$ Legyetek rosszak újévkor, sok puszi!

*Chrisee

7 év kívánsága

2. évad

Több, mint fél év telt el azóta, hogy minden kiderült. Hogy Seb és én ismét egymásra találtunk, hogy a pilóta megkérte a kezem, illetve hogy Denis ismét egy évvel idősebb lett. Szeptember 19-e van, az én kis csöppségem születésnapja. 2012-őt írunk, vagyis Dennis 8 éves. Idén ment harmadikba. Vagyis egyáltalán nem nevezhető csöppségnek.
Még előző nap kikönyörögte, hogy hadd ne kelljen már bemennie a születésnapján. Sebbel karöltve kutyus szemekkel néztek, így rábólintottam a kérlelő tekintetekre.
Már mindent előkészítettem. Szerencsére kisfiam nem az a bulizós típus, és mivel hétköznap van, semmiféle party-t nem adunk, és nem is akar. Megkönnyebbülés számomra, hogy ilyen téren rám ütött! Sebbel heteken keresztül gondolkoztunk azon, hogy mit kéne kapnia, mire végre egyességre jutottunk. Nem igazán örültem az ötletnek, de Denis biztosan oda lesz majd érte.
Szerda reggel olyan fél 9 körül kelünk ki az ágyból. Sebastian kapott egy nap haladékot a főnökétől, hogy kiérjen a pályára. Ilyenkor imádom Christiant!
Ketten előkészítjük a terepet kisfiam számára, vagyis megcsináljuk a kedvenc reggeliét, illetve becsomagoljuk az ajándékokat és mikor mindennel kész vagyunk, leülünk tévézni egy kicsit.
- Sziasztok- ül be közénk a kanapéra Denis, kicsit álmosan
- Boldog szülinapot- kiabálunk együtt Sebbel, mire befogja a füleit
- Még korán van!!- kéri ki magának, aztán felnevet- köszönöm- ad puszikat, majd befészkeli magát Seb ölébe
Nagyjából fél óra múlva bejelenti, hogy ő bizony éhes. Előveszem a frissen sült bagettet, zöldséges vajjal a belsejében, illetve sok zöldséget és pulykamellsonkát. Fél órán keresztül reggelizünk, és bohóckodunk. Ma mindent előrébb hozunk, hiszen Sebastian gépe délután indul, és addigra mindent oda szeretnénk adni a kis szülinaposnak.
Fél kettőkor kicsaljuk a fiúcskát a szobájából, és megköszöntjük. Kap egy távirányítós autót, három köteg autós kártyát, egy autós könyvet, egy tudományos könyvet, egy kütyüt, amivel tetris-ezni tud, illetve a legnagyobb ajándékot… vagyis kettőt.
- És van még valami!- kezdi Seb
- Ezek után?- csodálkozik- de már olyan sok mindent kaptam!
- Ha nem szeretnéd…- húzza az agyát Seb
- De igen!- kiált fel
- Arra gondoltam, hogy a legközelebbi versenyhétvégére velem jöttök anyával. És képzeld el, az Japánban lesz
- Elmehetünk veled?- csillannak fel a szemei- nagyon kösziii- veti magát Sebastianra
- Köszi Mami, hogy megengedted- ölel át engem is- de… mi lenne a második?
- Hát…az kombinált- válaszolom
- Ez mit jelent?
- Hogy bonyolult
- Én megértem! Már nagy vagyok!- vigyorog
- Tudod, Sebbel már fél éve együtt vagyunk, és már komolyra fordultak a dolgok. Tavasszal, vagy nyár elején el fogunk költözni egy szép, nagy családi házba
- Wáo- reagál rögtön- és kaphatok majd egy igazi gokartot, mint apának volt kicsi korában?
- Persze!- vágja rá Sebastian és látom, meghatódik.
Elfogyasztjuk az ünnepi ebédet, iszunk gyerekpezsgőt, illetve felvágjuk a tortát is. Olyan torta van, amilyet kifejezetten ő kért. Ha már 8 éves, kapja meg, amit szeretne. Nem szokott sokat kérni, és nem hiszem, hogy egy szülinapi torta elkényeztetésnek számítana…
Amíg Seb és Denis az ajándékokat nézegetik, és elmosogatok és rendet rakok. Amint készen vagyok, csatlakozok hozzájuk. Még fél órát játszunk együtt, majd Sebért megérkezik a taxi. Mindig mondom neki, hogy kikísérjük, de sosem engedi meg…
- Kész a házid?- kérdezem a vacsoránál
- Nem is volt igazi szülinap- sóhajtott szomorúan
- Nem érezted jól magad?- kérdezem teljesen lehervadtan. Én mindent megtettem!
- Jó volt, csak hiányz…- akar mondani valamit, de a csengő megszólal
Nem akarom félbe szakítani, de aztán csak nem fejezi be. Az ajtóhoz megyek, majd kinyitom. Hans áll ott. Mikor Denis meglátja, azonnal odarohan hozzá
- Már azt hittem, sosem jössz el- ugrik a nyakába nevetve
- Sose felejtenélek el- mosolyog, majd beljebb jönnek és én becsukom az ajtót
Bent Denis kinyitja az ajándékát és jól elszórakozik Hanssal. A vacsoráját nem fejezte be, így megint sok pakolni valóm van. Nagyjából 20 percig pakolgatok, majd csatlakozok a brigádhoz. Nagyon jól elvannak, meg sem merem zavarni őket. 2 méterre ülök tőlük, és kisfiamnak vagy fél óra múlva tűnik fel, hogy én is ott vagyok.
- Mami, nem jössz ide?- kérdezi
- Kell segítség?- kérdezek rá nevetve
- Tudod, hogy nem csak azért szoktalak hívni!- kéri ki magának
- Jó, itt vagyok. Mit csinálunk?- guggolok le közéjük
- Összeraknád ezt nekem?- néz boci szemekkel és felém tart két alkatrészt, amik egy repülőhöz kellenek
- Na megállj!- kezdem el csikizni, majd végül összeillesztem a két darabot és tartom, amíg meg nem köt a ragasztó.
Fél 9-kor elküldöm Denist fürdeni, majd fogat mosni. Nem kér már enni, így jobbnak látom, ha lefekszik aludni. Holnap iskola… 9-re sikerül az ágyba parancsolnom. Betakarom, adok a fejére egy puszit, majd megvárom, amíg Hans is elköszön tőle. Óvatosan és halkan csukja be maga után az ajtót, majd kijön hozzám a konyhába.
- Maradsz vacsorára?- kérdezem- nincs itt Seb- kókad le a szám
- Csak ezért?- húzza fel szemöldökét
- Lehet, hogy nem csak ezért- teszek ki elé két tányért és egy pohár vizet
Leülünk és megesszük a wok-ot, amit csináltam. Tudom jól, hogy imád egészségesen élni. Végül is, a sport az élete…! Kitöltöm a vizet is, majd megisszuk azt is.
- Kérsz még?- kérdezem
- Egy kis innivaló jól esne
A vizes palack után nyúlok, de felnevet
- Én valami komolyabbra gondoltam…
- Igen, és mire?
- Bor?
- Tudod jól, nagyon is jól, hogy azt nem bírom
- Pont azért- kacsint, és a táskájához lép, majd előhúz két palack vörös nedűt
- Te…- puffogok, de végül csak előveszek két poharat
- Jó veled beszélni- önti ki a pohárba az üveg tartalmát- arra…- emeli fel a poharát, majd én is az enyémet-, hogy a fiunk születésnapját ünnepelhetjük
- Egészség- érintjük össze a poharakat, majd kortyolunk mindketten – tudod, sosem hittem volna, hogy még valaha látlak, vagy kapcsolatom lesz veled
- Én viszont reménykedtem benne. Őszintén…
- Miért jöttél el a másik suliból?
- Meg akartalak találni, és a tanár, aki egyébként gyanakodott ránk, rájött, hogy a menyasszonyom csak kamu. És jelenteni akarta a rendőrségen…
- Ez durva. De ha ez kiderül, nagyon csúnya büntetést kaptál volna. Nem?
- Igen, de rosszabb lett volna, hogy a tanári karrierem derékba törik
- De így is általános iskolában tanítasz
- Igen, de ez gimi is. Mindkét helyen tanítok
Az este aztán sokáig beszélgetünk, fél 2 tájékán járunk, mikor Hans távozni készül. Az ajtóban állunk, a pulcsiját aggasztja magára.
- Nagyon jól éreztem magam
- Én is. Köszi, hogy átjöttél
- Semmiség. Nehogy unalmas legyen az estéd- mosolyog
- Megismételhetnénk… persze csak, ha gondolod. Seb sokat van távol
- És én mindig a közelben vagyok
A bor hatását már érzem, ki is jön rajtam. Hans lassan hajol felém, majd ajkaink összeérnek. Nem tudom hirtelen elkapni a fejem, hisz reflexeim teljesen lelassultak. Amint felfedezem, hogy el kéne húznom a fejem, nyelve még mindig ostromol, és hamar be is tör számba. Magamhoz húzom, amivel bíztatom őt, de nem akarom ezt tenni, csak így jött ki a lépés. Amikor befejezi, lassan nyitom fel szemhéjaim és eltolom magamtól
- Ő…- mondani akarok valamit, hogy ne legyen kínos a helyzet, de semmi nem jut eszembe
- Szia- ad egy puszit arcomra, majd elmegy
Még egy percet meredek magam elé, majd bezárom az ajtót és a konyha felé indulok. Akkor látom meg Denist. Szemei könnyesek
- Utállak!- kiabálja, majd bevágja az ajtót
Be akarok menni hozzá, de ajtajának támasztja hátát, ezzel jelezve leginkább, hogy alkalmatlan személy vagyok a birodalmában. Lezuhanyozok, majd ismét megpróbálom kisfiam megpuhítását. Mikor benyitok hozzá, már az ágyában fekszik
- Azt akarom, hogy menj ki!- szól hozzám mérgesen, de én nem hallgatok rá. Leülök ágya szélére
- Amit az előbb láttál… az egy hatalmas hiba volt- sóhajtok és lehúzom fejéről a takarót, hogy valóban lássa a megbánást az arcomon- sosem tennék ilyet… de most…- kezd elcsuklani a hangom. Nem most először, a fiam előtt kigördül pár könnycsepp, de még mindig ugyanolyan mérges
- Apa ennek nem fog örülni
- Ne mond el neki…- kérlelem, de rá kell döbbenem, szánalmas vagyok. A saját fiamat kérem arra, hogy titkoljon valamit
- Nem tudom- rázza a fejét
- Igazad van. Tegyél úgy, ahogy jónak látod
- De ne legyél olyan, mint Matt- néz rám boci szemekkel
- Még sosem hívtad így… de ő milyen?
- Mikor ott voltam, mindig más néni fogadott, és köszönt el tőlem. És egyik sem volt kedves velem- fintorog
- Sosem leszek olyan, ennyit megígérhetek- puszilom meg homlokát. Szerencsére engedi
- De olyat is csináltatok, mint apával? Vagyis amit Seb mesélt nekem a kikötőben?
- Nem, dehogy!- vágom rá és elmosolyodok- azt… azt sosem tenném mással, csak Sebivel
- Jó, akkor azt hiszem, megnyugodtam
- Miért?
- Mert mikor erről beszéltem apával, azt mondta, ha vele valaki olyat tenne, hogy mással csinálná AZT- nyomja meg ezt a szót- annak sosem bocsájtana meg
- De én Sebnek sosem okoznék fájdalmat, mert szeretem. És ő is szeret engem. És nem kell félned, mert el fogom neki mondani
- Te olyan őszinte vagy, Mami- mosolyog
- Köszönöm. És te is az leszel
- Ez biztos- kacag fel
- Na de alvás, mert már csak pár órát aludhatsz
- Nem maradhatok itthon ma is?
- Ha majd kimegyünk a futamra, akkor már szerdán utazni fogunk. Szóval akkorra tartogatom a napokat
- De jóóó!- kiált fel
- De erről nem szabad tudnia senkinek, igaz?
- Cipzár a számon
- Aludj jól, prücsök- adok egy puszit a homlokára
- Te is Mami. Szeretlek!
- Én is téged
Lekapcsolom a villanyt, majd behúzom magam mögött az ajtót. Kínos!!
Reggel késve ébredek, ezáltal Denis is elkésik az első óráról. De mivel az testnevelés, nincs semmi gond! Váltunk egy gyors pillantást Hanssal, majd megvárom, míg fiam besomfordál a tornasorába. Rá se néz az apjára, biztos haragszik rá… Ő is őszinte, nincs apelláta!
1 óra alatt a rendelőmbe érek.  Sebtől végül azt kaptam karácsonyra, hogy kifizette nekem a kauciót, így máris enyém lehet a gyönyörű kis rendelő a pláza legfelső emeletén.

Na jó, nem kis, hanem hatalmas! Az egész 3 részből áll: van egy szoba, külön a mosdónak, illetve fallal el van választva az íróasztal és a fotelek, ahol maga a terápia zajlik. A falat egyre több színes képpel aggatom tele, mert a falak alapból fehérek. Van egy aranyos kis kandallóm, amit néha csak a hangulat kedvéért kapcsolok be. Amióta elköltöztem a plázába, kétszer annyi páciensem van! Ez persze azzal jár, hogy kevesebb időm van, de anyagilag egyre jobban ki tudok jönni, és Denis sem érzékel semmit a változásból, hisz ő is egyre többet van az iskolában, illetve Sebastian is sokat segít, persze, ha itthon van.
A csütörtök általában egészen könnyű, 2 párt kell fogadnom. Nem is maradok 2 óránál tovább. 1 óra séta, és délután 3-kor már az iskola előtt toporgok és Danist várom. Kicsit aggódni kezdek, mikor még negyed 4-kor sincs sehol, de aztán Hassal tűnik fel az iskola ajtajánál. Felém tartanak… ahogy látom, sikerült meggyőzni Denist, hogy ne haragudjon, de Hansnak nincs jó kedve
- Sziasztok- köszönök nekik előre, majd nagy puszit nyomok Denis arcára, végül pedig egy kicsit Hanséra
- Szia, Mami!- köszön örömtelien Denis
- Szia- utánozza Hans, de teljesen lehangolt és egykedvű
- Van… valami baj?- kezdek puhatolózni és megfogom Denis kezét
- Igen, van. Szeretnék majd beszélni veled- mondja Hans
- Nem Denissel van baj, ugye?- kérdezem rögtön, mire csak megrázza a fejét- jó, akkor felhívlak…
- Nem, az nem jó. Személyesen kell ezt megbeszélnünk
- Jó… akkor… nem tudom, eléggé be vagyok táblázva- gondolkozom el, agyamban szabad időpont után kutatok- mennyi időről lenne szó?
- Fél óra, kb. De délelőtt nem jó, mindig van órám
- Ha gondolod, ma este átjöhetsz, nem tudok jobbat… Denis, neked is megfelel?- nézek le a kópéra
- Ha nem csináljátok AZT- nyomja meg a szót, és már tudom, hogy mire gondol- akkor persze
- Mi az az az?- kérdezi Hans, mire csak rázom a fejem
- Majd elmondom. De jó, akkor gyere át valamikor, ma délután, vagy este. 7 óra megfelel?
- Igen, tökéletes. Nos, akkor majd találkozunk. Sziasztok- magára erőltet egy mosolyt, majd tovább áll
Kisfiamra nézek, aki nem sokkal később fel néz rám
- Te tudod, hogy mi ez?- nézek rá kérdőn
- Nem, Mami- rázza szőke fürtjeit
- Jó, hát akkor ez van- fújok egyet- mit szólnál egy bevásárláshoz?- vigyorgok
- Jaj, Mami, csak azt ne!!- húzza a száját.
Nincsenek jó emlékei, a múltkor Sebbel mentünk vásárolni, és vagy 3 órán keresztül mászkáltunk, meg több helyre is bementünk, és a Drágám lejárta a lábát.
- Nyugi, csak a közértbe megyünk- mosolygok rá bíztatóan
- Ja, akkor persze!
Nagy nehezen hazacipeljük a cuccokat, mert végül nem bírom megállni, hogy mindent megvegyek, ami megtetszik. A vacsorához bevásárolok, és eszembe jutnak olyan dolgok is, amik esetleg kifogyóban vannak. Denisnek veszek 2 pólót, meg sok üdítőt, és valami rágcsát is, hogy legyen otthon.
- Mama, én többet nem megyek veled vásárolni!- dobja le magát durcásan a kanapéra
- Jaj, nem kell túljátszani- nevetek fel- menj, moss kezet és öltözz át, én addig kipakolok, aztán megcsináljuk együtt a házid, rendben?
- Jó!- ugrik fel- ha segítesz, mindig könnyebb
Nagyjából 3 óra alatt befejezzük a matekot, és a másnapra kellő tantárgyakat, illetve az aznap feladottakból is megtanulunk egyet. Így leszünk készen 6-ra. Míg kisfiam végre tv-zhet, meg játszhat, amit akar, én csinálok finom milánói makarónit. Ezt Denis is szereti, és Hansnak sem lesz kifogása, hogy egészségtelen.
7 óra előtt pár perccel érkezik Hans. Arca továbbra is komor, és idegesít, hogy nem tudom, mit akar. Szépen megterítek, amíg ő Denissel játszik. Asztalhoz ülünk, és jóízűen elfogyasztjuk az ételt. Észreveszem, hogy kisfiamnak már a tányérba lóg a feje, de nem kéredzkedik el az asztaltól
- Baj van, Denis?- fordulok felé
- Nem Mama, minden oké- nyúlik egy hatalmasat a szája
- Persze, látom. Menj fürdeni, moss fogat, és irány az ágy! Látom, hogy fáradt vagy
- Nem, minden oké- ásít megint egy hatalmasat
- Miért nem akarsz aludni?
- Nem hagylak itt titeket- néz ránk szúrósan
Komolyan mondom, eltanulta ezt a nézést Sebastiantól!
- Nyugodj meg, kicsim, már nagyok vagyunk, nem fog történni semmit. Tegnap a Mama egy kicsit sokat ivott…- vakarom meg a fejem
- Ja, oké. Beszélhetek még Sebbel?
- Majd holnap, mert ma nagyon sűrű napja van, és nem tud velünk beszélni
- Jó, rendben- görbül le a szája- akkor mehetek fürdeni?
- Persze, de ne felejts el fogat mosni
- Jó jó- ugrik le a székről és már a fürdőben is van
Én elpakolok, Hans pedig ad egy jó éjt puszit Denisnek, majd kijön hozzám. Végzek a pakolással és leülök mellé a kanapéra
- Mitől vagy ma ennyire punnyadt?- kérdezem kerek perec, mert kicsit idegesít a hozzáállása
- Nem mondtad, hogy el fogtok költözni- mondja sértődötten
- Jó, akkor mondom… el fogunk költözni. De Denis nem fog másik iskolába járni
- De mi értelme annak, hogy elköltöztök?- kérdezi értetlenül
- Sebbel szeretnénk összeházasodni, és szeretnénk közös gyerekeket is… már épp itt lenne az ideje. És ha minden igaz, lehet, hogy máris babát várok- mosolygok
- Ez komoly? És te ezeknek a tudatában csókoltál meg tegnap este?- képed el
- Várj!- állítom meg- TE csókoltál meg engem, és jól tudod, ha bort adsz, nem bírok magammal
- Jó ez valahol az én hibám is…- ismeri be nagy nehezen- de nem akarom, hogy elköltözzetek. Olyan jó, hogy Denis a közelemben van… meg te is
- Minden nap suliba fogom vinni, szóval nem kell aggódnod
- De… akkor is, rossz érzés
- Igen, nem melletted leszek, hanem Seb mellett, és tőle lesznek gyerekeim, de beérhetnéd Denissel…
- Te nem tudod, hogy mit érzek!- rivall rám
- De nagyon is tudom!- vágok vissza- mikor 18 évesen, halálosan szerelmes voltam beléd, és megláttalak azzal a cafkával egy világ omlott össze bennem. Akkor volt az az időszak, hogy sikerült elfeledtetned velem Sebastiant. De te mindent elrontottál
- Nem akartam…- néz ártatlanul
- Hans, ebből semmi jó nem fog kisülni. Németországból idáig követtél, most meg utánam vágyakozol, tudván, hogy Sebastiannal vagyok, és őt szeretem… nem értelek. Csak egy kaland voltam
- Kár- sóhajt egyet lemondóan, majd feláll- de akkor én megyek is, csak ennyit akartam. Sok boldogságot Sebbel, és a gyerekekkel- ad futólag egy puszit arcomra, majd felkapva lenge kabátját kirohan a lakásból.
Pislogok párat, hogy felfogjam a történteket, majd gyorsan lefürdök és az ágyba vetem magam. Készen vagyok a körmöm festésével, mikor jelez a telefonom. Utána nyúlok, látom, hogy merül. Feldugom a töltőre, vigyázva, nehogy elkenjem a körömlakkom, majd észreveszem, hogy vagy 4 nem fogadott hívásom van. Mind Sebastiantól, kitől mástól…
Kinyitom a laptopom, és felmegyek skype-ra. Már ott is több ezer üzenet fogad. Még látom a neve mellett a zöld ikont, szóval gyorsan hívom is, és a kamerát is aktiválom.
- Szia, Sebi- köszönök vidáman
- Sz…i…a….Ki……cs……i..m- köszön, de teljesen akad a hang
- Seb, rosszul hallak- kezdem a mizériát, amely minden skype-os beszélgetés elején lezajlik
- Most hallasz?- kérdezi vidáman
- Tökéletes- vigyorgok- miért kerestél több ezerszer?
- Csak tudni akartam mi van veletek, és kezdtem aggódni, hogy nem vetted fel…
- Nyugi, rossz pénz nem vész el- nyugtatom- csak vendégem volt, meg még fürödtem
- Páciens?
- Nem, Hans volt az
- Mi? Mit akart?- lesz egyből féltékeny a hangja
- Csak biztos hallotta Denistől, hogy el fogunk költözni, és megosztotta velem, hogy ez nem tetszik neki. Vagyis hogy messze költözünk, mert így távol lesz Denistől
- És tőled- jegyzi meg keserűen
- Igen…- helyeslek
- A fia szülinapjára nem képes eljönni, de ilyenkor bezzeg feltűnik- hitetlenkedik
- Ez nem igaz! Tegnap délután átjött, miután te már elmentél- cáfolom előző gondolatát, és eszembe jut, hogy el kéne neki mondani valamit…
- Ó, valóban?- lepődik meg és visszavesz egy kicsit- mit hozott Deninsnek?
- Egy modell repülőt, amit fel lehet akasztani a plafonra. Együtt rakták össze- mosolyodok el- nagyon pofás lett
- És, mikor ment el?- kérdezi összefüggés nélkül
- Te hallottad, amit az előbb mondtam?
- És te azt, amint én kérdeztem?
- Nem tudom, mikor ment el, olyan 2 körül… boroztunk egy kicsit, véletlenül megcsókoltam, Denis meglátta, nem csináltuk „azt”- mutatok macskakörmöt- és nem tudom, mi ütött belém- hadarom
- Te… hogy… mégis… - habog- nem tudok mit mondani
- Én sem- rázom a fejem- tudom, hogy hülye vagyok, de remélem megbocsájtasz
- És ma mi volt? Ma már a bugyidat is lehúzta?- kérdezi haragosan, de még több féltékenységgel
- Ne mondj ilyeneket! És egyébként, meg pszichológus vagyok, hallom a hangod, és eléggé bánt, hogy inkább vagy féltékeny, mint mérges. És NEM, nem dugtunk- forgatom meg szemeim
- Nem vagy pszichológus, csak tanácsadó- vágja oda, mire görcsbe rándul a szívem és megtelnek a könnycsatornáim
- Te ezt komolyan mondtad?- kérdezem elképedve
- Igen- állítja magabiztosan
- Ha már ilyen őszinték vagyunk egymással, te meg inkább vagy egy médiabohóc, mint forma1-es pilóta
- Ezt vond vissza!- kiállt fel
- Nem vonom, mert az a tanácsadói véleményem- gúnyolom ki munkám saját szavaival, majd az egérrel a piros telefonra kattintok.
Abban a minutumban lecsapom a gépem fedelét. Szipogva kapcsolom le a villanyt, és gubódzok össze. Lassan elalszom, de még félálomból hallom, ahogy telefonom megállás nélkül rezeg a padlószőnyegen…
Pénteken semmi kedvem nincs felkelni, de muszáj dolgoznom, mert vagy 5 pár jön hozzám. Bár tény, hogy az én kapcsolatom is meglehetősen nagy renoválásra szorul.
Felkeltem Denist, elvégezzük a reggeli rutint, majd dolgozni megyek. Egymás után letudom a párokat, hol 1, hol 2 órás foglalkozás keretében. A Denis iskolája felé tartó buszra várok, mikor megcsörren a mobilom. Már azóta várom a kijelzőn ezt a számot, mióta elmentem a vizsgálatra…
- Haló, tessék- veszem fel izgatottan, de mégis félve
- Jó napot kívánok, Frau Reiter!- köszön egy kedves női hang- azért hívom, hogy közöljem, megérkeztek a vizsgálat eredményei. Szeretné, ha most elmondaná, vagy befárad értük a rendelőbe?
- Ha nem bánja, bemennék érte. Jó, ha nagyjából 45 perc múlva odaérek?
- Tökéletes! A recepción fogom várni, az eredményekkel, ha kérdése lesz, a doktorúrral nyugodtan konzultálhat
- Rendben, nagyon szépen köszönöm, hogy hívott! Viszont hallásra!
- Viszont hallásra- köszönöm a csilingelő hang, majd kinyomom a készüléket
Gyorsan átrohanok az egyik kocsi állásról a másikra. Mindig a buszpályaudvarról megyek, mert akkor nagyobb eséllyel kapok helyet, mintha egy megállóval később szállnék fel.
Még elérem a külváros felé tartó járatot, és közben tárcsázom kisfiam osztályfőnökét. Elmondom neki, hogy ma csak 1 órával később tudok érte menni, és szeretném, ha kicsit tovább maradna a napköziben. Teljesen megérti, így nyugodt szívvel utazom tovább.
Fél 4 után pár perccel szállok le a buszról, majd a rendelőbe sétálok. Kicsit émelygek, de csakis az izgalomtól. A recepcióhoz sétálok, majd kedvesen mosolygok és mondom a nevem. Felismerem a hölgy hangját, akivel a telefonban beszéltem, és ő is megismer engem. Azonnal hozza a papírokat, és aztán át is nyújtja.
Felcsapom a kék lapú dossziét, és az áll benne: várandós. Nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek, de bármelyiket tenném, az örömtől lenne. Lehet, hogy összekaptunk Sebbel, de békülő ajándéknak mindenképpen jó lesz. Tovább olvasom: a 6. hétben van. Igen, ez teljesen ideális, karácsonykor már gömbölyödő pocakkal állhatok a fához, remélhetőleg az új házunkban, feleségként.
Megjelenik a doktor, akivel váltok még pár szót, majd egyeztetünk arról, mikor kell jönnöm ultrahangra. Már alig várom! Az ultrahang nyújtotta izgalmak és csoda mindig teljesen boldoggá tesz.
Negyed 5 körül érek Denis elé, és bemegyek érte a terembe. Bekopogok, majd a gyerekzsivajból kihallom egy férfi „szabad” válaszát. Benyitok, és Hans ül az asztalnál. Vigyorgó fejem neki is feltűnik, egyből oda is jön
- Mi ez a boldogság?- kérdezi vidáman
Olyan, mintha a tegnap, meg a tegnap előtt meg sem történt volna. Semlegesnek tűnik, de nem tudok rájönni, ez  most valóság, vagy csak megjátszás…
- Most jövök az orvostól, és 6 hetes terhes vagyok!- újságolom és érdekelnek azok a következmények, melyek felőle jöhetnek
- Nahát, ez fantasztikus! Gratulálok- mosolyog, és ad két puszit
Mi a franc ütött belé???
- Mi ez a pálfordulás?- kérdezem rögtön, nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá
- Igazad van, nem lett volna szabad olyanokat mondanom. Te Sebastiannal vagy, semmit nem várhatok el tőled- mosolyog töretlenül és a fiát nézi, ahogy pakolja el a tancuccait, és közben beszélget a barátaival- nekem már ő is hatalmas ajándék, és hálásnak kell lennem azért, hogy ekkor ajándékot adtál nekem. Olyan okos- mosolyog töretlenül
- Nahát… ennek örülök. Vagyis, hogy ezeket mondod. Sebastian szerint én nem vagyok pszichológus, hanem csak tanácsadó, szóval ez jól esik- törik le a jó kedvem és egy keserű mosolyba megy át
- Ilyet mondott? Miért?
- Tegnap elmondtam neki, hogy megcsókoltál- suttogom- és teljesen kiakadt. De elmagyaráztam neki, hogy mi volt, és ha nem képes megbízni bennem, magára vessen
- Tényleg sajnálom, hogy kihasználtam a helyzetet- hajtja le szomorkásan a fejét
- Semmi baj, ezen is túl kellett esnünk
- Szia, Mama. Hogyhogy ilyen későn jöttél?- ölel át Denis
- Volt egy kis dolog, ezért nem tudtam időben ideérni. De baj, hogy itt kellett maradnod?
- Nem, dehogy, most itt volt velem Hans! De a másik nénit nem szeretem- rázza a fejét
- Az osztályfőnököt?- kérdezem meglepetten, mert ilyenről nekem még sosem beszélt
- Nem, a napközis nénit
- Miért nem szereted?
- Mert van egy fiú, aki mindig szekál, viszont ő sosem szól rá arra a fiúra, pedig engem bánt, amit mond
- Mi?- kérdezzük egyszerre Hanssal
- Miket szokott mondani?- kérdezem én
- Hát, hogy én csak lelenc vagyok, és hogy engem nem is szeretnek igazán, mert én nem vagyok az apukámé, és hogy Matt a valódi apukám és én csak kitalálom, hogy Hans az, hogy ne kelljen annyit tesiznem…
- Kicsim, ezt eddig miért nem mondtad?- merevedek meg a hallottaktól
- Mert nem akartam árulkodni, mert azt mondta, ha ezt elmondom, akkor ugyan olyan nyápic vagyok, mint Sebastiant
- Ki ez a kölyök?- kérdezi idegesen Hans
- Petrik- mutat egy barna hajú, zöld szemű fiúra, aki épp valami rosszban töri a fejét
- Petrik, azonnal gyere ide- kiáltja el magát jól hallhatón idegesen Hans, mire nem csak az osztály, még én is összerezzenek
Eszembe jut, milyen volt, mikor minket szidott le, vagy mikor csak azért kínzott minket, hogy engem szenvedni lásson… valamilyen furcsa oknál fogva jó érzéssel töltött el, és talán még most is jó érzéssel tölt el, ha valaki néha parancsol nekem, vagy irányít. Hansot most férfiasabbnak látom, és nem akarom bevallani, de megkívánom… pont most, hogy végre rájött, nem lehetek az övé!
Gondolatmenetem befejezem, mikor a kis görcs elénk ér
- Igen?- kérdezi, de nem is hallom a hangján, hogy félne
- Miket mondasz Denisnek?- kérdezem nyugodtan, vagyis próbálom úgy
- Beárultál, de lúzer vagy- nyújt kisfiamra nyelvet, mire teljesen elszontyolodik, sírásra áll a szája
Beállok a gyerek mögé úgy, hogy takarjam az osztályt, majd megfogom kapucniját, és kirángatom a teremből. Igen csak felhúz, pedig ez nagyon ritka jelenség. Hans először meglepődik, majd kijön velem, és becsukja maga mögött az ajtót
- Mit képzelsz?- kérdezem hitetlenkedve- az én kérdésemre válaszolj!
- Azt mondom, hogy a néni mindenkivel összefekszik, és ezért Denis nem tudja, ki az apja
- Hans, fogj le, különben megütöm- morgom, és ő rögtön mögöttem ter-          terem, és lefogja görcsben álló kezeim- kik a szüleid?- kérdezem higgadtan

-          Az apukám elköltözött, az anyukám Clair…

-          Mama, én ismerem őt!- szól közbe Denis

-          Kit, Szívem?

-          Clair-t… akkor láttam, mikor utoljára Mattnél voltam

-          De sok Clair él a városban…

-          De aztán láttam már itt, az iskolában és akkor is Petrikért jött

-          Petrik- fordulok az egyre rémültem, és önbizalmát elveszítő fiú felé- most kivel él együtt az anyukád?

-          Valami Mattel- von vállat- de ne tessék szólni neki, mert nem szeretem azt a férfit, és ha nem szólok, lehet, hogy anya hamarabb elhagyja

-          Szegény gyerek- guggolok le hozzá- ne haragudj, hogy ez előbb olyan durva voltam- simogatom meg az arcát nyugodtan- nem fáj, ugye?

-          Nem- rázza a fejét- de ugye meg tetszik ígérni, hogy nem mondja el anyunak?

-          Igen, de akkor neked sem szabad Denist szekálnod ilyenekkel, és nem szabad ilyeneket mondani, jó?

-          Jó- bólint- ne haragudj, Denis- fordul kisfiam felé szó nélkül és bocsánatot kér

-          Nagyon okos kisfiú vagy- mosolygok rá- és akkor ez köztünk marad, igaz?- kérdezem

-          Persze- bólint ismét, és kezdi visszanyerni előbbi önbizalmát

-          Jó, akkor menj vissza az osztályba

-          Még egyszer bocsánat, és csókolom- hadarja az ajtó előtt, majd belép rajta és be is csukja maga után

Egy ideig mind a hárman szótlanul állunk. Denis nem mer megszólalni, nagyon ritkán lát ilyennek, és tudja, ilyenkor jobb, ha nem szól, mert csak rosszabb lesz. Hans engem néz, én pedig elmélyülten gondolkozom

-          Mit fogsz csinálni?- kérdezi végül Hans

-          Elmegyek Matthez és megmondom neki a magamét

-          Gondolom nem csak mondani fogod…- jegyzi meg, majd halványan elmosolyodik

-          Biztos lehetsz benne, hogy jó pár napig sajgó bordákkal fog felkelni

-          Tudom, hogy erős vagy, de azért vigyázz magadra

-          Ne aggódj, fogok. Főleg, ha elmondom Sebnek, Mattből palacsinta lesz…

-          Ha lehetne, én is megtenném- mondja Hans- de mivel tanár vagyok, ezért nem léphetek fel így ellenne

-          Rendben, de meg fogom oldani, köszönöm. Nemsokára biztos találkozunk- sóhajtok végül- szia- ölelem át, majd Denis is elköszön és elindulunk

-          Mama, ugye nem kell bevásárolni?- fintorog

-          Nem, dehogy!- mosolygok már végre- de képzed, van egy nagyon jó hírem!

-          Jó. Mondd el!!

-          Megígéred, hogy a papának nem szólsz?

-          Igen!

-          Lesz egy kistestvéred- vigyorgok, mint a tejbtök, mire ugrik egyet

-          Jaj, de jó!! Apával már nagyon várjuk- mosolyog töretlenül

-          Apa is szeretne egyet?

-          Igen, de ugye ő meg te csináljátok AZT és akkor ő úgy akarja őt- próbálja kibogozni a szálakt, de a végén mosolyog

Vidáman, énekelgetve és egymás kezét lóbálva ballagunk haza. Beszélünk az új házról, hogy milyen szobát szeretne, és persze az útban lévő kistestvérről is. Azt mondta, lányt szeretne, hogy őt meg tudja védeni… Igazi bátyó lesz!

Hazaérve megcsinálja a leckéjét, én pedig a vacsorát. Megfürdik, majd egyedül eszik, mert én nem vagyok éhes. Egyszerűen a ma délután történtek után nincs étvágyam. Lefürdök, majd bemegyek hozzá, hogy adjak egy jó éjt puszit. Ekkor már mélyen alszik, de olyan jó fiú volt, hogy ez jár neki. A nappaliban járok, mikor hallom, hogy valaki matat a zárnál. Az előszobába megyek, és felkapcsolom a villanyt. Sebastian fejét pillantom meg, ahogy belép az ajtón, majd becsukja maga mögött. Látom, hogy észrevett, de nem szólal meg. Lassan leveszi a kabátját és a fogasra akasztja, majd cipőjét papucsra cseréli. A falnak támaszkodva nézem, mit csinál. Beljebb jön, majd megáll közvetlenül velem szembe

-          Nagyon megbántam, amiket mondtam, és siettem haza. Nem akarlak elveszíteni, mert fontos vagy nekem, mindennél jobban, és virágot is hoztam volna, de nem volt semmi szép- mondja egy levegőre, ártatlan arccal, mire meglágyul a szívem, még az eddigieknél is jobban

-          Annyira hiányoztál- ugrok a nyakába, majd lábaim dereka köré fonva hosszasan megcsókolom

A kanapéhoz visz, majd leül és ölébe vesz

-          Te is hiányoztál- puszilja meg a homlokom

-          Én is röstellem, amit mondtam. Nem gondoltam komolyan- söprök el egy kósza tincset arcából

-          Az a lényeg, hogy itt vagyok- mosolyodik el végre valahára- mik történtek, amíg nem voltam itt? Nem beszéltünk túl sokat- fintorodik el

-          A jóval, vagy a rosszal kezdjem?

-          Attól függ, mennyire rossz a rossz

-          Inkább a jóval kezdem, mert lehet, hogy meghallod a rosszat és elborul az agyad, ahogy az enyém is…

-          Hajaj…

-          Szóval, ma hívott az orvos, és elmentem a vérvétel eredményeiért

-          Csak nem…- csillannak fel szemei és még mielőtt befejezné mondatát, heves bólogatásba kezdek

Amennyire lehet, kiadja teljes örömét, és olyan boldognak, mint most, még sosem láttam. Arca felvidul, és nem fiatalabbnak tűnik, még csak nem is öregebbnek. Tökéletesen tükrözi arca a boldogságot, melyet a kis trónörökös érkezése vált ki belőle. A rossz hírre azonban már sokkal rosszabbul reagál, mint vártam…

-          Kiderült, hogy Denist piszkálja egy fiú az osztályban- kezdem- és Matt a nevelőapja, vagyis elvileg, és ideiglenesen, mert az anyja Mattal kavar. A kissrác nem szereti, de az anyja vele van, és a gyerek előtt mindenfélének elhordott engem is, meg Denist is… nagyon kiakadtam

-          És ez hogy derült ki?

-          Denis elszólta magát… a napköziben hagytam egy kicsit, hogy el tudjak menni az eredményekért, és Hans vigyázott rájuk, nem a szokásos tanárnő. És mikor elmentem érte délután, szóba elegyedtem Hanssal, amíg ő összepakolt, és akkor mondta, hogy jobban szereti, ha Hans van velük, mert akkor legalább nem szekálja az a kölyök

-          Ezt… nem hiszem el!- morog Sebastian és leolvasok valamit az arcáról…

-          Sebastian te tudsz erről?- kelek fel rögtön és elé állok

-          Igen. Denis elmondta nekem, én pedig elmentem beszélni Mattal…

-          Miért nem mondtad el??- csattanok fel- és csak beszéltél vele?

-          Lehet, hogy megütöttem párszor… Denis kérte, hogy ne mondjam el

-          És szerinted fontosabb egy 8 éves gyerek kérése, mint az, hogy a saját anyjának elmond, hogy szekálják a gyerekét?

-          Te mit tudtál tenni?- tesz fel egy teljesen más kérdést

-          Megegyeztem a kisfiúval, aki állandóan szekálja Denist

-          Erre nem gondoltam- hümmög

-          De tőlem is kapni fog, ebben biztos lehetsz…

-          Te terhesen ne verekedj! Főleg, ha már megütött egyszer… máskor is megteheti…

Sebbel próbáljuk kitalálni, hogy mi legyen a megoldás, mikor csöngetnek. Vállalom, hogy kinyitom az ajtót, de Seb nem hagyja, ezért ketten megyünk a csengő irányába, bosszankodva, hogy ki ehet ez a bunkó, aki felkelti Denist. Seb elfordítja a kulcsot a zárban, és az ajtó hírtelen kicsapódik. Egyenesen a fejem találja el, és elterülök a földön. Puha kezek tapadnak hozzám, de minden sötétségbe burkolódzik és eltompulnak a hangok.

***

Mi a franc pityeg? Hitetlenkedek, mikor lassan kinyitom szemeim. Egy kórteremben fekszek, melynek világoskék falai vannak, azok tele családi képekkel. Rajtuk van Sebastian, Denis, és egy kislány. De valami nem stimmel… Denis nagyjából 10-12 éves lehet, a kislány olyan 3 körüli. Sebastian is idősebbnek néz ki, más a haja is, és a környék sem ismerős, ahol a képek készültek, pedig mind egy házban vannak.

Fészkelődni kezdek, majd rájövök, hogy egy infúzió cső akadályoz meg a mozgásban. Nem akarok magamnak ártani, így nem húzom ki magamból, inkább körbenézek. Megtalálom a nővérhívót… megnyomom.

Nagyjából 10 másodperc alatt 4 ember rohan a kórtermem felé. 3 ápoló ruhában, egy pedig orvosnak tűnik

-          Frau Reiter!- hangoztatják a nevem vidáman, de én csak értetlenül nézek rájuk

-          Igen, én vagyok az. De megkérdezhetem, hogy mi ez a felhajtás?

-          Nem emlékszik semmire?- kérdezi az egyik nővér, olyan 27 körül lehet, hosszú, barna haja van, amely két tincsben be van fonva

-          Arra emlékszem, hogy a párommal ajtót nyitunk, majd eltalált a fadarab, és elestem… talán nem így történt?

-          De teljesen jól emlékszik, csak, hogy ez nem most történt…

-          Hogyan? Megkérhetem, hogy beszéljen világosan?

-          Elég nagy trauma érte a fejet, és kómába esett- válaszolja az orvos komolyan, de mégis süt róla a boldogság

-          Mikor… mikor elájultam, terhes voltam. Mi… mi történt?- esek kétségbe, igen csak felzaklatom magam. A gépek egyre gyakrabban csipognak.

-          Nyugodjon meg!- jön oda egy másik nővér és megfogja a kezem- látja azokat a képeket?- mutat körbe a falon- az  maga kislánya, és a kisfia

Szemem még inkább a képekre tapad. Elindulok a nekem balra eső sarok felől. Akkor még csak Sebastian és Denis vannak rajta, de nem boldogok. Kint vannak a lakásom melletti parkban, és összeölelkeznek, de olyan, mintha muszájból csinálnák az egészet. Aztán haladok tovább, és a képeken egyre boldogabbak, és természetesen viselkednek. Egy újabb sarokhoz érve új személy jelenik meg a képen: egy kisbaba, mindössze pár hetes lehet. Mind Seb, mint Denis nagyon boldogok, ha a kezükben lehet. A kislány egyre csak cseperedik, ahogy Denis is. A tavasz átmegy nyárba, a nyár őszbe, az ősz télbe. Hol a karácsonyfa alatt állnak, hogy a tengerparton játszanak, hol pedig a színes lombú erdőben kirándulnak.

Visszagondolok: szeptember volt, mikor bevertem a fejem… az első képen szeptember van. Amikor megjelenik a kislány, már rügyeznek a fák… tavasz van. Még egy ősz, még egy tavasz. Még egy ősz, még egy tavasz. Nyár kezdődik, majd az ősz, és végül belekezdenek a télbe, de a szokásos 4 kép helyett, mely gondolom az évszakok heteit tükrözi, csak 1 van kint.

-          Azt akarják mondani, hogy több, mint 3 évig voltam kómában?- hökkenek meg

-          Igen, így van, nagyon jól kitalálta- dicsér meg az orvos

-          Az… az én is kislányom?- pityeredek el, és megtelik a szívem szeretettel

-          Így van. Asszonyom, a legjobbkor ébredt fel! Nemsokára karácsony, együtt ünnepelhet a családjával

-          De miért vannak itt ezek a képek?

-          Fenn állt annak a veszélye, hogy emlékezetkiesése lehet. A vőlegénye ötlete volt, hogy csináljunk egy ilyet, hátha, mikor felkel, eszébe jut minden

-          Mennyi az idő?- kérdezem, mert nem látok át a függönyön, de ahogy érzékelem, délután, estefelé járunk

-          Ne aggódjon, már szóltunk a párjának. Percek kérdése, és itt lesz.

Amíg Sebastian meg nem érkezeik, senki nem mozdul el mellőlem. Megcsinálnak néhány rutin vizsgálatot, és szerencsére mindegyiken jól szerepelek. Mikor meglátom az én szőke hercegem, azonnal felvidulok. Kihúzatom magamból az infúziót, és amint beér, a nyakába vetem magam. Pár ránc már jelen van a homlokán, de olyan, mint mikor utoljára láttam. Talán csak érettebb lett. Mikor a szemeibe nézek, több komolyságot látok.

 ***

A napok hamar eltelnek a kórházban, egyszer Denis is bejön. 3 napig még vizsgálgatnak, majd szerencsére hazaengednek. Először megpillantani a kislányom csodálatos érzés! Kezembe venni, és szeretgetni, puszikkal és szeretettel elhalmozni… el sem hiszem, hogy már erre is képes az orvostudomány.

Sebastian megvette a házat, amit már korábban kinéztünk, és gyönyörűen rendezte be. Már 2 éve beköltöztek, így nekem van mit behoznom…

***

Az első közös karácsonyunkra, mint ekkora család szerencsére van időm felkészülni. Sebastian vesz egy hatalmas fenyőfát, és a mi feladatunk, hogy feldíszítsük. Míg mi Denissel díszítünk, Seb a pici Anára vigyáz. Lehet, hogy nem voltam magamnál, de a lehető legszebb nevet adta a kislányunknak. A karácsonyfa teljes díszben áll, a vacsora az asztalon gőzölög. A kis manók az ajándékokat bontogatják, míg mi Sebivel összenézünk. A legtökéletesebb nap ez az életemben.

*** 

Tavasszal egy családias kis esküvő keretében megtörténik a hivatalos szertartás. Először templomi, majd polgári esküvőre kerül sor. Denis nagyon mókásan fest az öltönyében, nyakkendővel, Ana pedig a rózsaszín koszorúslányruhájában feszít. A családból mindenki türelmesen áll hozzám, de hamar rájönnek, hogy semmi gond a memóriámmal.

*** 

Már vagy 10 éve élek boldogan Sebbel, Denissel, Anával és Verával, mikor ismét teherbe esek. Sebastian abbahagyja a versenyzést, hogy több időt tölthessen velem. Minden álma a négy gyerek, így örülök, hogy valóra tudom ezt neki váltani.

 ***

A hónapok múlásával fény derül a baba nemére. Mivel Denis már nem érdeklődik annyira az autósport iránt, Sebastian minden reménye a kis pocaklakóban van. Kisfiú lesz, és nem is egy! Sebastian 5 gyereket nevelhet, és már most tudom, hogy a 4. alvás nélkül töltött éjszaka után nekem fog hisztizni, hogy ezt minek kellett bevállalni.

Vége