21. rész

21. rész

Gondolatok százezrei keringtek a fejemben, mikor hazaértem. Kislányomra vetettem egy gyors pillantást, köszöntem a családomnak és lefeküdtem aludni. Sebastian szavai, az Európában történtek teljesen kikészítettek és megtörtek. Nem is tudom, hova tűnt az, aki voltam. Mindig elsírom magam, érdekel Sebastian… és… képes lennék eladni a céget, bárkinek, csak, hogy visszakapjam a szerelmem és kislányom édesapját

            Másnap reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Gyorsan bekaptam egy gyógyszert, majd lementem a földszintre, ahol összefutottam Biankával

-          Mi volt ez tegnap?- kérdez egyből a lényegre

-          Összevesztünk- ülök le mellé egy kávéval a kezemben- nem… nem is értem, hogy hogy tudta meg…

-          Mit?

-          Találkoztam Karlal Németországban

-          És mit csináltál?

-          Elrabolta Sebastian öccsét és… és én nem tehettem mást- jelent meg egy könnycsepp a szemem sarkában

-          Mit tettél?- néz rám kétségbe esetten

-          Lefeküdtem Karlal és… ő mindezt felvette videóra és eljuttatta Sebhez

-          Dé… mégis… hogy lehettél ilyen felelőtlen? És miért nem ölted meg?

-          Nem tudom… az nap annyira fáradt voltam, hogy simán rájött, hogy fegyver van nálam és elvette én pedig már annyira el voltam keseredve, hogy minden rossz miattam történik, hogy csak az járt a fejemben, hogy ezzel végre valami jót teszek

-          Mióta jó ha megcsalod azt, akit szeretsz??

-          Nem… tényleg nem tudom, de… kell a segítséged- nézek fel rá, de mikor pillantásunk találkozik, Bianka megborzong

-          Nem szeretem ezt a nézést- kezdi habogni- ilyenkor…. félek tőled

-          Neked nem kell, de… kell egy terv. Véget akarok vetni ennek az egésznek. Nem akarom ezt tovább folytatni, és… már tudom, hogy nem is az apámé volt az üzlet. Vagyis az igazi apámé…

-          Te oda akarod nekik adni a drogot?- hökken meg

-          Halott embert láttál már igazgatni?

-          Nem értelek…

-          Megölök mindenkit, akinek eddig köze volt ehhez az egészhez és egy teljesen semleges személynek adom oda. Ilyen egyszerű. És akkor végre én is boldog lehet Sebivel, és Marival

-          De… ez nem ilyen egyszerű. Ez annyira mélyen gyökrezeik

-          Nem érdekel, még ha én is meghalok. De Seb és Mari legyenek biztonságban

-          És már van terved?

-          Azt hiszem…

-          Tehát van

-          Igen, de… lehet, hogy nem fogják bekapni a csalit

-          Beavatnál?

-          Amint tudni fogom minden lépését a tervemnek, igen. De sok segítség kell a részedről és apa részéről is. Tényleg… hol van?

-          Este kapott egy riasztást és be kellett mennie

-          Nem tudod, mikor jön?

-          Fogalmam sincs… de én is megyek, mert találkozóm van- pirul el

-          Nocsak, nocsak… a múltkori srác?

-          Igen, és igazán megjegyezhetnéd a nevét!

-          Tudod, hogy tudom- nevetek fel és felszaladok az emeletre kislányomhoz

Sokat játszottunk, nevetgéltünk és okosodtunk. Amíg altattam, etettem, végig az járt az eszemben, hogy a tervem hogy kéne kivitelezni. Bomba biztosnak és pontosnak kell lennie, mert egyetlen apró változás, és lebukhatok és nekem végem…

            Este fél 7 körül ért haza apa és őt is beavattam valamennyire a tervbe. Nem tetszett neki az ötletem, de végül is mellettem állt, hisz a lánya vagyok, és ezzel neki is segítek…

            A napok innentől gyorsan teltek. Sebastian nem keresett és én sem őt. Meg volt a magam baja, és ez bőven elég. Bejártam dolgozni a céghez, hisz vezérigazgatói posztom miatt van bőven elég dolgom. A terv… viszont teljesen kész volt, és már tudtam, több lépéssel járok előttük és ha utol akarnak érni, résen kell lenniük.

-          Van valami baj, Norma?- kérdezi apa mikor leérek a lépcsőn és szorosan átölel

-          Nem, csak… utálom ezt a napot- rántom meg a vállam

-          A keddet? Miért?- simítja meg arcom

-          Nem a keddet… a Június 12-ét- sóhajtok

-          Miért, mi van ma?

-          Ma lenne Fiedel születésnapja- szontyolodok el ez kicsit

-          Értem. Látom, nagyon szeretted…

-          Ő volt az egyetlen, akiben megbíztam

-          Sziasztok- robban be Bianka hatalmas vigyorral

-          Vigasztald meg kérlek, mert nekem indulnom kell- néz apa órájára és mindkettőnk fejére nyom egy puszit, majd kirohan a házból

-          Hova siet ennyire?- kérdezem

-          Nem érdekel, de az igen, hogy mi a te bajod?

-          Ma van Fiedel születésnapja…

-          Ó… ő volt a testőröd, igaz?

-          Igen, és nagyon hiányzik…

-          Közel álltatok egymáshoz?

-          Igen és mindent tudott rólam, amit kellett. Mellette önmagam voltam…

-          Mennyire- mosolyodik el

-          Igen, az is- bólintok elpirulva, de elmosolyodok

-          Mi???- visít Bianka- ezt nem is mondtad!!!

-          Nem kérdezted- rántottam meg a vállam nevetve

-          Ezt még visszakapod- fenyeget meg mutató ujjával- mi a programod mára?

-          Szerintem kimegyek a temetőbe Marival

-          Persze, nyugodtan. Elkísérjelek?

-          Nem, szeretnék… egyedül lenni Marival.

-          Persze, ezt csak természetes- indul meg, de aztán visszafordul- kérdeznék valamit…

-          Igen?

-          Minek vettél tulajdonrészt egy szállítási cégben és rendeltél 10 üres konténert?

-          Szerintem… az legyen az én dolgom- adok egy puszit arcára, majd Marit felöltöztetem, én is felöltözök és indulunk is a temetőbe

Hosszasan sétáltunk az utcákon át és én csak gondolkoztam és gondolkoztam. Kislányom már kezdett fáradni így felvettem az ölembe. Mikor a temetőbe értünk, hosszasan ácsorogtam a sír előtt és kislányom kérdezgetéseire, hogy miért sírok, és kinek a sírjánál vagyunk, egyszerűen nem tudtam választ adni. Feltörtek bennem az emlékek, újra és újra gyönyört okoztak, majd kínoztak, mikor rájöttem, ezek már nem történhetnek meg.

-          Mama, most már tényleg mondj valamit- szólítgatott kislányom

-          Ő itt a Mama egyik nagyon jó barátja, de sajnos már nem lehet velünk- guggolok le hozzá

-          Ő az, aki mindig énekelt nekem egy szép dalt?

-          Te… emlékszel erre?- mosolyodok el

-          Igen, nagyon tetszett. És volt, hogy ketten énekeltétek

-          Igen, az is volt… de gyere, ideje hazamennünk- kapom fel az ölembe

-          Szerintem még korai- áll vele szemben egy férfi, sötét ruhában

-          Elnézést, nem értem, mire gondol- rázom a fejem

-          Most szépen velem jönnek- veszi elő a fegyverét

-          Rendben, de kérem tegye el, mert egy temetőben vagyunk és a kislányom fél

-          Gyerünk!- mutatja az utat, majd előre vezényelve minket, jön utánunk

-          Hova megyünk?- érdeklődök

-          Majd megtudja- ültet be egy kocsiba, ahol nem vagyunk egyedül

-          Mondták, hogy nem félős, de hogy ennyire…- neve fel a kocsiban az egyik

-          Tudja… nem csak ezen a téren vagyok hidegvérű

-          Nagyon tudja, mit kell mondani

-          Mama, mit akarnak ezek a bácsik?

-          Hazavisznek minket- hazudok kislányomnak, mert nem akarom, hogy féljen- aludj el nyugodtan, mire felkelsz, már a kiságyadban leszel. Rendben?

-          Ühüm- bólogat, majd fejét mellkasomnak támasztja és pár perc alatt el is szenderedig

-          Szálljatok ki!- hallok meg ez férfi hangot, mikor leáll a motor

-          A kikötő? miért hoztak ide?

-          Túl sok a kérdés és lassú a duma. Befelé!- lök be egy konténerbe, ahol csak egy lámpa ég és egy szivacs van a földre fektetve

-          Nem hittem volna, hogy így találkozunk legközelebb

-          Te biztos Ramón egyik kutyája vagy. Ismernem kéne?- állok fel a szivacsról, ahova kislányom fektettem

-          Nem ismered meg a hangom? Sem az arcom?

-          Nem emlékezhetek mindenkire. Túl sokan vagytok…

-          Pedig biztos, hogy én megmaradtam benned. Mindenki emlékszik a kedvenc testőre gyilkosára

-          Pablo ölte meg Fiedelt, nem pedig te

-          De… mikor te ráhajoltál, hogy megnézd, él-e… még bizony élt

-          Most nagyon kemény vagy. Nézd, reszketek!

-          Na eredj!- nyílik a konténer ajtaja és Ramón lép be

-          Nem is lehetne szebbe meglepetés! – csapom össze a két tenyerem

-          Szép meglepetés vagyok, ne aggódj. Híreket hoztam

-          Jó hír?

-          Szerintem igen

-          Akkor holnap végre meghalsz?

-          Szerintem jobb. A kis lányocskád… veled együtt tévhitben él

-          Mivel kapcsolatban?

-          Ma kinél is voltál a temetőben?

-          A testőrömnél

-          A-a. Én pontosítanék. Te, a gyereked apjánál voltál a temetőben

-          Te hülye vagy. Mari apja Sebastian!

-          Nem, édesem… itt van a teszt eredménye- vág hozzám egy papírt

-          Miféle teszt?

-          Pablo kérte, még mikor élt. A gyerek Fiedelé volt

-          És ezt miért mondod el nekem? ÉS mióta tudod?

-          Csak, hogy szenvedj egy kicsit- nevet fel- és nagyjából… mióta meghalt Pablo

-          És mi volt az az európai színjáték?

-          Ja, Karlra célzol?

-          Igen

-          Segített egy kicsit, szóval ő is megérdemelt valami jutalmat

-          Én… én voltam a jutalom?

-          Részben… de jó volt látni, hogy szenvedsz

-          Te is fogsz, mikor a cápák falnak fel- szívom fogaim között a levegőt

-          Te meg miről beszélsz?- nevet fel, mikor megérzem, hogy a konténer megemelkedik

-          Csak nem Északra megyünk? Norvégia, talán?- kérdezem egy apró mosollyal

-          Véletlen csupán, hogy tudod

-          Lehet, de… jusson eszedbe, hogy én figyelmeztettelek. Ha a cápák majd letépik a karod, a lábad lesz a következő. Bár remélem, hogy én kínozhatlak halálra

-          Utálom, mikor fenyegetőzöl.. olyan hátborzongató vagy és félek is tőled, egy kicsit-sóhajt- de ha minden igaz, az út végére enyém lesz a drogvilág

-          Miből is gondolod?

-          Nem akarlak mindenbe beavatni- nevet fel, majd egy hangos puffanás jelzi, hogy a hajó fedélzetén vagyunk. Ramón kisétál, majd embereket sem küld maga helyett, hogy legyen velem valaki

***

Sziasztok!

Meg is hoztam nektek az új részt, és szerintem hétvégén jön is a folytatás. Kitartást a hétre, már nincs sok hátra, és nagyon szép délutánt!! :)

Puszii<3

20. rész

20. rész

-          Már ne haragudj, de…

-          Majd elmondjuk- inti csendre édesanyját Sebastian- de most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk Fabit

-          Seb…- sóhajtok- oda kell adnom nekik. Már nem bírom tovább… nem élet az, hogy állandóan miattatok aggódom. Magamat meg tudom védeni, de… másokat nem- hajtom le fejem és utat engedek könnyeimnek

-          Semmi baj- ugrik mellém szerelmem és szorosan magához ölel- most nem adhatod fel

-          Igazad van- egyenesedem ki és megtörlöm szemeim- mikor láttátok utoljára?

-          Tegnap délelőtt…

-          Akkor van egy hetünk, amiből… egy nap már eltelt

-          Hol folytassuk a keresést?

-          Te sehol. Kimész szépen edzeni és folytatod a munkád. A sajtó nem tud az eltűnésről, ugye?

-          Nem… nem hiszem- rázza szőke fejét

-          Ez maradjon is így. Bepakolok a szobádba, és amíg nem lesz megoldás, itt maradok… ha nem bánjátok- fordulok a szülők felé, akik csak egy aprót bólintanak

-          Gyere, menjünk fel- simítja meg Seb kézfejem és pár dolgot magához véve felmegy a szobájába. A maradékot viszem én, és 20 perc alatt a szobája számítógépekkel van felszerelve- biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baj- fordul felém Sebastian este, már az ágyban

-          Mindent megteszek, hogy előkerüljön- marok bele hajába

-          Elég lesz- húz még közelebb magához

-         -     Nem tudom…- szűröm fogaim között a levegőt, mire Seb birtokba veszi ajkaim. Én még vadabbul csókolom és húzom magamhoz, mintha az életem múlna azon, hogy ne engedjem el. Hirtelen fölé emelkedek és pillanatokon belül megérzem magamban férfiasságát.

Reggel korábban keltem, mint ő, vagy mint bárki más. A Nap még csak fel sem kelt, pedig nyár lévén már 6-kor világos van. Felaggattam magamra pár ruhát, majd bementem a városba. Mivel Seb még nem kelt fel, a kocsiját pedig nem akartam elkérni, gyalog vágtam neki az útnak. Nagyjából fél óra alatt mára a központban voltam, de még csak egy-egy pékség volt nyitva. Vettem magamnak reggelire egy süteményt és egy tejet, majd leültem az egyik parkba. Épp befejeztem, mikor valaki leült mellém

-          Nem szép dolog elfelejteni az ismerősöket- mondja gúnyosan

-          Mit akarsz, Karl?

-          Már nem is vagy velem olyan kedves, mint pár évvel ezelőtt- görbíti le a száját és tenyerét végighúzza combomon

-          Állj le- ragadom meg csuklóját és leveszem magamról

-          Nem vagy eléggé kielégítve? Nekem mindig is ment- vigyorog kajánul

-          Mint látod, nincs jó kedvem. Mond, hogy mit akarsz

-          Nekem is van ám részem a kisgyerek elrablásában

-          Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre

-          Egy éjszakát akarok, semmi többet. Egy olyat, mint az első éjszakánk volt

-          Mikor?

-          Ma este

-          Ma nem megy… de holnap jó lesz

-          Rendben. Hol találkozzunk?

-          Itt

-          8-kor?

-          Remek

-          Csinos legyél

-          Nem megyünk vacsorázni, sem nyilvános helyre

-          Nekem nem csak szex kell, kicsi lány… de persze az is- nevet fel

-          És nálad nem lehet vacsorázni?

-          De… legyen. De ne késs el

-          Nem szoktam

-          És nézz rám!- emeli meg a hangját, mire tekintetem rá emelem, de elborzad

-          Velem nem beszélsz így- állok fel és elsétálok. Az autókölcsönző szerencsére már kinyitott, így bérelek egy autót és visszamegyek Sebastianékhoz.

-          Kicsim- zár karjai közé Seb- már féltettelek- csókol meg

-          Tudod, hogy nem kell- dobom le táskám és a kulcsokat az előszoba szekrényre

-          Minden rendben?- néz rám kérdőn

-          Persze- erőltetek egy mosolyt- csak rosszul aludtam. Ennyi az egész

Minután Seb végigkérdezte minden egyes lépésem, visszamentem a szobába és ledőltem egy kicsit. Ami viszont kicsit sok alvásnak sikeredett.

-          Norma- cirógatja arcom Seb

-          Igen?- nyitogatom szemem és nyújtózok egy hatalmasat

-          Fel kéne kelned, mert már reggel 7 óra van, és féltelek, mert nem ettél semmit tegnap reggel óta

-          Ilyen sokat aludtam?- pattanok ki

-          Igen, de semmi baj- húz vissza- kipihenten minden sokkal könnyebb

-          De Seb! Megígértem a szüleidnek, hogy megtalálom Fabiant. És… és most kudarcot vallok- dőlök mellkasának és sírni kezdek

-          Butaságokat beszélsz- simogatja a hátam- Fabinak biztos nincs semmi baja, és meg fogod találni, mielőtt kése

-          Már most indulsz?- emelem fel tekintetem és látom, hogy már 2 bőrönd sorakozik az ajtónál

-          Kicsit korábban kell mennem, mint terveztem, de hívni foglak, ígérem- puszilja meg homlokom

-          Seb… Én… csak azt akarom, hogy tudd, mennyire szeretlek. Mindennél jobban. És bármit teszek, vagy mondok, az… csak azért van, mert téged szeretlek és meg akarlak védeni

-          Tudom- ölel magához szorosan- én is szeretlek- ad egy puszit számra- de most indulnom kell- áll fel mellőlem- egyébként pedig nem kellett volna autót bérelned, mert szívesen odaadom az enyémet- mosolyodik el

-          Nem azért, mert rivális csapat, de… jobban szeretem a ferrarit- nyújtom ki rá a nyelvem, mire elmosolyodik és egy utolsó csókot nyomva számra leszalad az emeletről és becsapja maga mögött az ajtót- sajnálom, de csak érted teszem- gyűlnek könnyek szemeimbe és a fürdőbe megyek

Gyorsan megmosakodtam, de belenéztem a tükörbe és elképedtem. Teljesen sovány és sápad voltam, a szemeim alatt hatalmas karikák. Tönkretesz ez az élet, és ráadásul Sebastiant is. Véget vetek ennek az egésznek, és nem érdekel, hogy milyen hangot fogok vele kelteni.

            Az este aztán hamar eljött és Sebastian szülei néztek is nagyokat, hogy hova megyek, ilyen puccban. Sajnálom, hogy nem tudtam őket jobban megismerni, de majd akkor szeretném, ha mindent tisztázhatok előttük és őket sem vakítja el a fiuk elvesztése

            8-kor leparkoltam egy őrzött mélygarázsban, majd átsétáltam a parkba

-          Késtál- jegyzi meg Karl

-          Örülj, hogy itt vagyok- állok meg előttem, de hányingerem lesz, ahogy végigmér

-          Örülök, hogy kitettél magadért- markol bele fenekembe, de ezzel fájdalmat okoz nekem- ne vágd a fejeket- indulunk el- régen is azt szeretted, ha kicsit durvább volt- csap rá fenekemre, majd kinyitja az ajtót. Beszállok, de szemeim szinte szétduzzadnak a ki nem törhető könnyektől. Mindig is utáltam az erőszakos és durva férfiakat, és ezeknek Sebastian teljesen az ellentétje volt- meg is jöttünk- állítja le a motort és kiszáll, majd átjön a másik felére és engem is kisegít

-          Itt van Fabi?

-          Mindent sorjában. Először a vacsora- megyünk a kert hátsó végébe, ahol egy asztalka van megterítve. Leülünk, majd a pincér már hozza is az első fogást- olyan rég vágytam már erre a pillanatra- sóhajt- minden nap rád gondoltam. De mikor megláttalak azzal a szőke gyerekkel a tévében… tudod féltékeny lettem- néz mélyen a szemembe, mire nekem még a falat is megáll a számban

-          Ezzel mégis mire célzol?

-          Hogy féltékeny voltam. De… most már az enyém vagy

-          Tévedsz- csapom le a villám- csak ma estére

-          Nekem az bőven elég

-          Nem hiszem- tolom el magam elől a tányért és próbálok rájönni, hogy miben sántikálhat, de egyszerűen nem fog az agyam…

-          Ízlett?- kérdezi a második fogás után

-          Desszert nem lesz?

-          Az majd te leszel- mosolyog és felsegít a székről. Bemegyünk a nappaliba, ahol azonnal fogdosni kezd és csókolgatja a nyakam- miért vagy ilyen?- hagyja abba, mikor merevségem szinte minden kívánságának gátat szab

-          Látni akarom Fabiant

-          Majd…

-          MOST!

-          Jó- mondja nyugodtan, majd levezet a pincébe, ahol valóban ott van a legkisebb Vettel- nos, megfelel?

-          Nem adtatok neki drogot, ugye? Csak alszik, igaz??

-          Igen, nem drogozzuk, mert a miénk a legtisztább anyag és nem hiszem hogy bírná, meg rá is lehetne ismerni, hogy tőlünk van- igazat adóan bólogatok és kutatni kezdek táskámban, de nem találom, amit keresek

-          Ezt keresed?- veszi elő háta mögül Karl a fegyverem- ugyan, Norma. A szerelem elgyengített- nevet- szóval most az jön, ami nekem lett ígérve

-          Nem… nem akarom- kezdek meghátrálni, majd felszaladok a lépcsőn, hátha bezárhatom a pincébe, de ekkor belém hasít, hogy Fabi is ott van, Karlnal pedig fegyver van

-          Tudtam, hogy eszedbe fog jutni- kap el hátulról, majd megint csókolgatni kezd. Az emelet felé noszogat, majd a hálószobában az ágyra lök. Sok dologra kényszerít, melyektől nekem hányingerem lesz, de Fiabiért és Sebastia meg a családja boldogságáért bármire képes vagyok. A legszörnyűbb érzés, melyre örökre emlékezni fogok, mikor Karl magáévá tesz. Az aktus után vigyorogva alszik el mellettem, de én végigsírom az egész éjszakát és legszívesebben a föld alá süllyednék- szépség- simogat Karl reggel

-          Hagyj- tolom él és kikelek az ágyból, de rájövök, semmi ruha nincs rajtam

-          Még jobb is így- vigyorog kajánul

Gyorsan felkapkodtam a ruháim, majd a fürdőbe siettem. Rendbe raktam magam, már amennyire tudtam és visszamentem Karlhoz

-          Kérem Fabit és már itt sem vagyok

-          Nem maradsz egy reggelire?

-          Mondom kérem Fabit és itt sem vagyok- szűröm dühösen fogaim között a levegőt

-          Rendben- teszi fel védekezés képpen a kezeit- itt vannak  kulcsok- vág hozzám egy vaskos kulcscsomót- az arany színű

Gyorsan kikerestem az aranyat, majd a pincébe siettem. Kiszedtem Fabit a és már siettem is vele az emeltre. Hívtam egy taxit, majd azonnal Sebastianékhoz vitettem magam. A Vettel házban kivételesen mindenki otthon volt… még Sebastian is.

-          Lúcia?- pislákol Fabi az ajtóban- hol vagyunk?

-          Már itthon- mosolyodom el és belépünk az ajtón. Heikke és Norbert azonnal odarohannak hozzá, de Seb megragadja a karom és az emeltre húz- miért vagy itt?- kérdezem az ágyon ülve

-          Ezét vártad, hogy elmenjek, igaz? Hogy megcsalhass?- kérdezi mennydörgő hangon

-          Seb… erről honnan tudsz?- kérdezem könnybe lábadt szemekkel

-          Ne játszd meg magad!- ordít- láttam a videót és… undorító vagy

-          Mégis milyen videót?

-          Amin… amin azzal a férfivel vagy

-          Seb, kérlek… csak akkor adták vissza Fabit, ha megteszem

-          És te igent mondtál! Ez nem te vagy! Ha nem akartad volna, megpróbálod megölni őket, vagy tudom is én!

-          Megpróbáltam, de nem ment. Muszáj volt megtennem és én sem akartam! Már négyszer megfürödtem, de még mindig érzem magamon…

-          Meg is érdemled. Kínozzon örökké az a tudat, hogy megcsaltad azt, aki szeret téged!

-          De én is szeretlek, Sebastian! Miért nem fogod fel végre??

-          Ha szeretnék, nem tetted volna meg

-          Fontos számomra a családod. Ez a baj?

-          Nem. Az a baj, hogy egy utolsó szajha vagy. Takarodj a lakásomból

-          Ez az utolsó szavad, Sebastian? Ha most elküldesz, nem láthatod többé a lányod

-          Még lenne valami- fordít meg- ha már nem láthatom a lányom… ne nevelj belőle akkora szajhát, mint te vagy- néz szemeimbe, mire adok neki egy hatalmas pofont. Lesietek a lépcsőn, felkapom a táskám és a repülőtérre hajtok. Az a harag, amelyet most érzek, leírhatatlan, és a bosszú, ami ebből fog következni azokat, akiket érint a kínok kínjába fog sodorni. És az, hogy kegyelem, mától nem létező karakterek sora a szótáramban. 

***

Sziasztok!

Bocsánat, a késésért, de végül megérkezett. Remélem tetszett és kapok pár komit :)

Köszönöm, hogy olvastok, és szép vasárnap estét kívánok!! :) És már csak 20 nap!:DD

Pusziii:*