12. rész

12.rész

Felfokozott érzelmi állapotban trappoltam a szobám felé. A lift mintha araszolt volna, az idővel együtt a levegő is megállt. Csak tűnődtem. Megismertem Jaimet, aki most lehet, hogy „elárult”… de ez persze erős kifejezés. Itt van Sebastian, akit szinte már teljesen megszeretettem, de eldobott valami olcsó kis ribancért. És végül Fernando, akivel újra felidézhettem a múltam szörnyű részleteit. Alig pár hónapig.
A szobámba fáradtan mentem vissza, hisz hosszú nap állt mögöttem, de mikor beléptem hirtelen megtorpantam. A hajnali Nap fénye csak egy apró résen tudott behatolni, amelyet nem fedett sötétítő. A fénysugár pont megvilágította Jaimet, és ahogy felém fordult csillogó szemei még inkább kitűntek. Reményt láttam bennük, de nem értettem, hogy miért
- Szia- köszöntem kicsit bizonytalanul, majd becsuktam az ajtót és mellé sétáltam
- Komolyan gondoltad?- jelent meg egy apró mosoly ajkai szélén és előhúzta a mobilját- örülök, hogy nyitva felejtetted a szobád ajtaját és be tudtam jönni. Az SMS-ed után már nem érhet nagy meglepetés, tudom, de… nagyon jól esett- mosolygott most már ezer wattal, töretlenül
- Mit ír az SMS?- kérdeztem fáradtan és egy nagy sóhaj közepette ledobtam magam az ágyra
- Miért kérdezed? Hisz te írtad… leírtad, hogy újra akarod kezdeni, és hogy sajnálod az egészet
- Jaime…- kezdtem suttogva- ellopták a mobilom. Minden ismerősöm kapott valami üzenetet. Nem… nem tudom kinél van, és fel is kéne hívnom a szolgáltatót, hogy tiltsa le a számot. Bár már úgyis késő
- Szóval akkor nem gondolod, hogy együtt kéne lennünk?- tört le a kedve egyből
- Nagyon nagyon kedvellek, ez nem változott, és nem is fog, de az az igazság, hogy már bőven benne vagyok a korban. Kell nekem valaki, akivel megállapodhatok. Családot is szeretnék, és gyerekeket. Nem akarlak téged lekötni. Kis éretlen, vagy, zöld fülű, de ez így jó, és nem akarom, hogy a fiatal korod nagy részét a gyereked meg a feleséged mellett töltsd, leláncolva
- Tehát Fernandoval maradsz?
- Mi? Nem!- vágtam rá- Fer szakított velem.
- Akkor Sebastian?
- Nem, ő sem. Barátnője van
- Akkor ki?
- Még nem tudom, de nem igazán szeretném, hogy bármi köze legyen a forma1-hez, mert itt őrült alakok vannak
- Igen… olyanok vagyunk, mint te
- Tudom, őrült vagyok, de vessetek meg. Néha nekem is kijár a tombolás és a felelőtlenség
- Te sem nőttél még fel- rázta meg a fejét
- Tudom, de már szeretnék. És már tényleg változtatni fogok
- Mivel kezded?
- Beszélek mindenkivel, aki kapott tőlem üzenetet. Lerendezem felnőtt ember módjára, és barátokat szerzek. Dolgozni fogok. Rendesen- tettem hozzá kacagva
- Remélem azért a barátaidra lesz időd a munka mellett
- Rád mindenképp- öleltem át, és fél perc se kellett, elaludtam Jaime ölében.
Reggel egyedül ébredtem, betakarva. Csak egy bugyi és egy melltartó volt rajtam… Jaime…. Az üzenetét még megtaláltam a konyhában, de már csak nevetni tudtam rajta. Ittam egy kávét, majd csináltam magamnak egy reggelit és összepakoltam a cuccaim. Még volt egy óra a gépem indulásáig, így reménykedve, hogy Sebastian még itt van, elindultam a szobája felé. Útközben próbáltam összeszedni, hogy mit mondjak, de nem jöttek a gondolatok. Ebből is improvizálás lesz…
Mikor odaértem, megláttam, hogy résnyire nyitva van az ajtó. A „nőj fel” hajtogatása sem tett felnőtté, így hallgatózni kezdtem. Két ismerős női hang cseverészett és a hangjuk tele volt gúnnyal
- Mikor adod neki vissza?- kérdezte az egyik, aki talán Hanna lehetett. Szerintem jól hallottam
- Nem tudom- felelte a másik, nagyon ismerős hang. Csak nem… Claudia?...- Szerintem már telefonált a szolgáltatónak, hogy tiltsa le a számot. Vége a mókának- erre mindketten felvettek
- Láttad volna, tegnap milyen volt. Sebbel pont a dolog közepén jártunk, mikor ránk rontott
- És? Kiakadt?
- Nem, csak elkezdte hajtogatni, hogy Seb nem is szeret, és hogy csak szánalomból van velem
- És milyen igazam van- léptem be nevetve- Claudia, a mobilom, ha leszel szíves
- Te meg… mit keresel itt?
- Ó, csak gondoltam benézek Sebhez, hátha a szajhája már elment- mosolyogtam. Most törhetetlen leszek…
- Mi folyik itt?- jött ki Seb a fürdőből vizesen
- Semmi, csak vannak, akik úgy gondolják, vicces, ha még jobban tönkreteszik az életem
- Ebben te is benne vagy, cica?- fordult Seb Hanna felé
- Én…- habogta a lány
- Sebastian, engem nem érdekel, ki van benne. Beszéljétek meg ketten, és én is akarok majd veled beszélni, de négyszemközt. És már itt sem vagyok, csak a telefonom kérem- nyújtottam bal kezem Claudia felé, aki pedig bele helyezte a kis készüléket- köszönöm, és sziasztok- távoztam illedelmesen, majd három lépés után meghallottam Sebastian nem éppen halk szavait, és Hanna nyafogását.
Hazaérve minden ruhám bevágtam a mosógépbe és lefeküdtem aludni. Kedd reggel bevittem az anyagot az irodába, és leadtam a heti rovatom, így kész is voltam. Délután még a formázást meg az ábrákat is megcsináltam, azt már csak emailben kellett elküldenem. Mivel a hétvégén tudósítani voltam, ezért ez a hetem szabad. Imádom az ilyeneket.
A kiadós délutáni napozás és olvasás után az erkélyen a boltba indultam, mert mindenem elfogyott. Egy lenge öltözetet vettem fel, ügyelve az októberi időjárásra. Felkaptam a táskám, pár szatyrot meg a kocsi kulcsot és már indultam is, de amint kinyitottam az ajtót, akadályba ütköztem
- Te meg mióta ácsorogsz itt?- nevettem fel
- Ne nevess, nem mertem bemenni… de már vagy fél órája. Készülsz valahova?- pillantott a szatyrokra
- Seb, nem eszek embert, és lehet velem beszélni- nevettem még mindig- egyébként pedig bevásárolni készültem
- Akkor nem is zavarlak…
- Mit szeretnél mondani? Amiért ide autóztál? Biztos fontos
- Bemehetünk?
- Persze, gyere be- kinyitottam az ajtó, majd letettem a dolgokat, amik eddig a kezemben voltak- ülve mondod el, vagy rövid, és maradjak állva?
- Nagyon sajnálom, ami a hétvégén történt. Igazad volt, nem lett volna szabad hinnem Hannának, meg a barátnőjének. És sajnálom azokat, amiket azon az estén mondtam, és mindenben teljesen igazad volt
- Jó, én ezen már túltettem magam. Rég lezártam azokat a kapcsolatokat, nem akarok több bonyodalmat. Nem szeretem a múltam, és nem is akarok rá emlékezni
- De… nem szeretem Hannát- suttogta
- Seb, ez egy gyerekkori szerelem. Ezt gyakran még a hűtlenség, vagy a megbántás sem tud feledtetni.
- De Hanna most mindenen túl ment
- De most ugye nem azért vagy itt, mert velem szeretnél lenni?
- Volt egy ilyen szándékom is…- vakarta meg a tarkóját és mosolyra húzódott a szája
- Mit szólnál, ha először megpróbálnál szingli lenni? Kipróbálnánk, az hogy megy. Mit szólsz?
- Rémesen- nevetett fel- Tommi azt mondta, hogy mikor szingli vagyok, még egy háromlábú, letört agancsú, sérült rénszarvas is könnyebben párosodik, mint én
- Ez…- akartam valami komolyat mondani, de kitört belőlem a nevetés- hát azért ez egy szép hasonlat- nevettem még mindig
- De szóval nekem nem való a szingliség- vett vissza egy kicsit a nevetésbél, de még mindig mosolygott. Amolyan Sebesen
- Nekem pedig egy komoly kapcsolat kell. Nézz rám… 26 éves vagyok, egyedül élek, se kutyám, se macskám. Én hajkurászom a pasikat, éppen, hogy csak van állásom. Már belefáradtam az egészbe. Egyszerűen szeretnék egy férjet, meg pár gyereket, aztán tőlem már meg is halhatok
- Ne is mondj ilyet!- jött közelebb- téged elveszíteni…- kezdett el egy mondatot
- Ne nyálasat, kérlek- nevettem fel- nem fogok meghalni, hidd el, de nekem egy komoly kapcsolat kell. Nem csak valami szeleburdi
- És ha én lennék az?
- Sebastian… nem hiszem, hogy készen állsz az apaságra. És ezzel nem azt mondom, hogy rossz apa lennél
- De biztos, hogy belejönnék
- Seb… nem olyan egyszerű az. Ahhoz, hogy ezt felvállald komoly felelősség kell
- Majd te megtanítod, milyen az- húzott magához teljesen, és szorosan fogott. Egyenletes lélegzete rám is átragadt, szinte egyszerre mozogtak mellkasaink
- Tőlem akarsz tanulni?- nevettem fel- komolyságot?
- Mindent tőled akarok- adott az arcomra egy puszit- és ha az az ára, hogy most kell elvegyelek, akkor holnap már mehetünk is a templomba, mert szeretlek. És nem érdekel más
- Hogy mi?- kerekedtek ki a szemeim- ezt… még sose mondtad- érzékenyültem el egy kicsit
- Szeretlek- mondtam megint és végül megcsókolt.
Talán mégis bejön a gondtalan élet egy forma 1-es pilótával? Vagy megint rosszul döntök? Uram, kérlek add, hogy Seb legyen az, akivel leélem életem hátralévő részét, biztonságban, boldogságban szeretetben
- Na, akkor mehetünk vásárolni?- engedett a szorításból és felkapta a kulcsokat
- Én vezetek- léptem elé
- Mi? Nem! Én vagyok a pilóta!
- Igen, és mivel te is szabin vagy, meg én is, ezért most én vezetek
- Jó, de ha visszaértünk, én írok!
- Mit akarsz írni?
- Ne szakítsd meg a gondolatmenetem!
- Bocsánat- tettem fel a kezem védekezés képpen és nevetve indultunk le a lépcsőn.
Kisebb veszekedés árán végül tényleg én vezettem, Sebastian pedig az anyósülésen duzzogott. Vásároltunk nekem, amik kellettek, végül pedig vettünk egy ágyneműt, plusz hozzá huzatot, egy fogkefét, meg pár alsógatyát és zoknit Sebastiannak, hogy nálam is legyen pár holmija
.
***
Sziasztok!
Nagyon nagyon sajnálom a sok késést, de most szerencsére tudtam jelentkezni! Remélem szerdán is tudok majd, de ezt csak zárójelben jegyzem meg. 
Viszont elég kevés értékelést, és komit kapok, ami arra enged következtetni, hogy már kevesen olvastok, vagy nem tetszik a történet. Nagyon remélem, hogy ez nem így van, vagy ha esetleg mégis, akkor szóltok!
Csak ennyit akartam hozzáfűzni, mindenkinek szép délután, és már csak holnap kell menni, és szabadnap ;D 
Sok ezer puszi :****

11. rész

11.rész

A szobámban még kicsit gondolkodtam azon, hogy miket vágtam Fernando fejéhez, és hogy ő miket az enyémhez. Régen is mindig veszekedtünk, most is túl tudom tenni magam ezen.
Ki kellett öltöznöm, hiszen csak egy redbull partyra megyek, így előkerestem a legjobb ruhám. A hajam begöndörítettem, és egy szép magassarkút választottam. Nem volt kétség, jól néztem ki a tükörben, de úgy éreztem, valami nincs rendben. Egy furcsa érzés kerített hatalmába és nem hagyott nyugodni. Próbáltam elfelejteni, nem figyelni rá, de mindig felötlött bennem.
Egy halk, de annál türelmetlenebb kopogás rántott vissza. Az ajtóhoz siettem és Sebastian állt ott. Egyszerű farmer volt rajta, egy sima pólóval. Mosolya, arca, gesztusai most is olyanok voltak, mint mikor először találkoztunk.
- Csinos vagy- szólalt meg először ő
- Köszönöm- habogtam, mert még mindig nem voltam biztos semmiben
- Valami baj van?
- Nem, csak… olyan furcsa- sóhajtottam- de mehetünk- léptem ki a szobámból és a lifthez mentünk. Előre engedett, majd mikor meg akarta nyomni a gombot én gyorsabb voltam
- Ki szeretnél ugrani a 24. emeletről, hogy arra megyünk?- nézett rám kérdő tekintettel
- Nem, csak meg kell néznem Fernandot. Bocsi, hogy ezzel húzom az időt, de szerintem nincs rendben vele valami- ráztam a fejem hevesen és szinte kitörtem a liftből, mikor kinyílt az ajtó. Sebes léptekkel igyekeztem a szobája fel, majd szinte berontottam. Nem volt sehol. Megnéztem a fürdőben, a többi helységben, de sehol nem találtam. Még az erkélyen sem volt
- Szóval?- kérdezte óvatosan Seb, aki a rohangálásom végig az ajtóból figyelte
- Nem tudom Seb- sóhajtottam és leültem az ágyra
- Mi a baj?- jött utánam és ő is az ágyra ült. Átkarolta a derekam
- Te… Hannaval vagy. Fernando eltűnt… annyira bonyolult ez az egész. Megint azt érzem, mint régen. Lehet, hogy van munkám, és saját életem, de ez mégis olyan bonyolult. Azt hittem, egyszerű lesz. Majd rám talál a szerelem, és rendes munkám lesz. Családot alapíthatok és minden megy rendesen. De nézz rám. 26 éves vagyok, egy ostoba srác után rohangálok és egy olyat kedvelek, akiről tudom, hogy sosem lehet az enyém. Egyedül élek, nincs családom, csak pár barátom. Van egy munkám, aminek semmi értelme, ugyanis nem ezért fizetnek. Csak miattad jöttem el, mégis másért aggódok
- Miattam jöttél?- szólalt meg először, mióta leült mellém
- Hanna szájából hallani a sztorit, hogy ti újból együtt vagytok, megterhelő volt… gépre szálltam, hogy megtudjam, mi az igazság. Őszintén szólva először nagyon reméltem, hogy Hanna csak blöffölt. De aztán te is mondtad, és… és szinte minden remény elveszett. Már csak az kéne, hogy terhes legyek- nevettem szarkasztikusan
- Nem tudok mit mondani erre, sajnálom. Szeretem, és ez valószínűleg így is marad
- Miért nehéz minden?- kezdtek el potyogni a könnyeim
- Talán ha olyanokkal kezdenél, akik nem kötődnek a múltadhoz…
- Én nem akartam ezt. Egyszerűen… csak megtalált
- Gondolom a mai bulinak lőttek- sóhajtott
- Menj, miattam ne maradj itt. Amúgy meg a magyarázatod már kurvára nem érdekel- álltam föl és nekidobtam a táskám. Azt ajtóhoz léptem- viszlát, Vettel

- Ne csináld ezt- lépett elém- Magyarázatot ígértem, szóval…reggel azért rohantam el, mert már nem tudtam tovább a szemedbe nézni. Igazad volt, és igazad is van. Hanna megcsalt, de szeretem. De már nem úgy, mint régen. És igen, félek a változásoktól. És azért nem számítottam arra, hogy odajössz, mert aki eddig nekem változást ígért, az sosem tartotta be. De azzal, hogy odajöttél, valami elindult. Valami új, amit neked köszönhetek
- Ha a lelki percnek vége, távozhatsz- néztem töretlenül mellkasát
- Szóval te is cserbenhagysz?- kérdezte lemondóan
- Te rontottad el, nem én- néztem fel rá
- Kapok még egy esélyt?
- Már ez is túl sok volt- csuktam be az ajtót
Pár másodperc álldogálás után az ágyhoz sétáltam, ahol a táskám volt. Fel akartam hívni Fernandot, hogy megkérdezzem, merre van, de nem találtam a mobilom. Kiborítottam a táska tartalmát, de még mindig nem volt sehol. Lerohantam a szobámba, hátha ott felejtettem, de mikor beértem, meglepetés fogadott
- Komolyan gondoltad azt, amit írtál?- nézett rám Fer
- Miről beszélsz?- léptem oda hozzá lassan és leültem mellé az ágyra
- Szerintem tudod- sóhajtott és átnyújtotta a telefonját. Egy SMS volt benne
- Biztos, hogy nem én írtam- mondtam elolvasás nélkül- nincs meg a mobilom
- Ugye nem ezt gondolod rólam?- késztetett ezzel a mondattal arra, hogy elolvassam az üzenet tartalmát
- Nem!- jelentettem ki, mikor az üzenet végére értem- de tudom, hogy ki írta…
- Szeretlek, Kristen- fordult felém és megcsókolt
Fernando mindig is szenvedélyes volt, de így talán még sosem csókolt meg. Tudtam, hogy Sebastian vette el a mobilom, de nem akartam elhinni, hogy ilyeneket ír. Fer végig csókolt, és legalább 2 percbe telt neki, mire sikerült kizökkentenie a gondolataim menetéből. Felkapott, majd a fürdőbe vitt. Letett a zuhanykabin előtt és megnyitotta a vizet. Egy percig sem engedett el. Lassan vetkőztetni kezdett, majd mikor már nem volt rajtunk ruha, beálltunk a zuhany alá. Szomorú voltam, mert csalódtam Sebastianban. Sosem gondoltam, hogy képes lesz valaha is ilyet tenni velem. Az üzenet tartalma már engem bántott, nem még azt, akinek valójában szólt…

Csak öleltem Fernandot, ő pedig simogatott. Nem történt köztünk semmi, egyszerűen csak lehűtöttük magunkat. Azokban a percekben egyikünk sem lett volna képes józanul gondolkodni. De tényleg megnyugodtam a karjai között.
Vagy 20 percig folyattuk magunkra a vizet, és gondolkoztunk. Úgy éreztem, ismét véget ér valami. Elmúlt az egész estén át tartó furcsa érzésem. Túl gyakran hagyatkozom az érzéseimre. Ha ma este hidegen hagy ez az érzés, akkor most valószínűleg hangos zenére táncolnék, nem pedig az elválást fontolgatnám…
- Az ilyen pillanatokat midig is szerettem veled- adott egy puszit a fejemre Fer, mikor már a szobában voltunk, felöltözve
- Csak… mond ki- szorítottam össze szemhéjaim
- Nem tudom, mit szeretnél…- mondta bizonytalanul
- Tudom, hogy mit akarsz mondani, ismerlek. Az van, mint a múltkor. Megismertél egy lányt, aki más mint én. Jobb, mint én. És most vele szeretnél lenni. Sajnálom Kristen, már nem érzem azt, mint rég. Ez van. Igaz?- néztem fel rá
- Igen, de… ő most tényleg komoly. Ő létezik, valódi, és… nekem egy egyszerű kapcsolat kell. Amiben nem kell mással rivalizálnom. Biztos, hogy te is megtalálod, aki kell neked, de nekem Dasha az igazi
- Mióta ismered?
- Nagyjából fél éve
- Akkor miért akartad, hogy együtt legyünk???
- Nem tudom- rázta a fejét- azt hittem, azt érzem, mint rég
- Elegem van a felszínes dumákból, a hülye érzéseidből! Mindenki ezzel baszogat. Nem érdeke, hogy mit éreztek, végre egyszer azt akarom, hogy az legyen, amit én akarok. Menj el Fernando- fordultam az ajtó felé
- Saj…
- Ha kimondod- vágtam közbe- az ablakon váglak ki!- trappoltam ki az ajtón és Sebastian szobája felé mentem.
A szoba ajtaja elé érve kéjes nyögéseket hallottam, de ez sem tántorított el. Leszaladtam a recepcióra és elkértem egy pótkártyát. Még jó, hogy egy fiatal srác állt ott… Visszalifteztem Seb szobájához, ahol még mindig ugyanazok a hangok keveredtek. Kinyitottam az ajtót és beléptem a nappaliba. Az egyre erősödő hangok irányába mentem. Kinyitottam a szobájának az ajtaját és feloltottam a villanyt. Először Sebastian kapta fel a fejét, majd még egy szőke buksi bújt elő a takaró alól.
- Nem akarok zavarni, csak a telefonomért jöttem- léptem beljebb fél lépést
- Kimennél?- kérdezte Hanna
- Te csak fogd be, nem hozzád beszélek. Sebastian, a telefonom
- Nincs nálam, és nem kell megjátszani. Megválogathatnád a hozzám eső szavaid
- Mi van?
- Igen, megkaptam a kedves üzeneted és cseppet sem esett jól
- Szóval ezért dugod Hannat? Szép dolog bosszúból kefélni. Mert ez az, igaz? Nem is szereted, csak szánod. Mert tehetségtelen, és más nős férfiakkal fekszik le. Na de ha nem nálad van a telefonom, hát majd megkeresem- intettem egyet és kimentem a szobából.
Ha nem Sebastiannál van a telefonom, és nem ő írta Fernandonak azt az üzenetet, és ráadásul még ő is kapott egyet, akkor… ki az, akit ennyire megbántottam, és tönkre akar tenni?... Jaim…. nem, ő biztos nem! Vagy mégis?...

***

Sziasztok!

Örülök, hogy még a futam előtt tudtam jelentkezni, és jó szurkolást tudok Nektek kívánni ;) 

Kicsit szomorú vagyok azért, amiért az utolsó két részhez nem érkezett komi. De minden estere azért remélem, tetszik a történet. Ha javaslataitok vannak, azokat szívesen fogadom! 

Az új rendszeres olvasómnak nagyon örülök, és remélem, jól érzi magát.!:) 

Sok puszi, és kellemes vasárnap délutánt! *.*

10. rész

10.rész

Fernando… ismét mellettem fekszik, együtt voltunk az este. Megbeszéltük. Megmondta, megígérte, hogy nem fog megbántani, de mégsem érzem magam biztonságban. Nem győzött meg. Vagy csak nehéz hinni neki a múltam miatt?
Ma este ismét láttam az álmom. A tópart, a nyári zápor, a férfi… minden ugyanaz volt. De már láttam. Miután elengedetten, nem tűnt el egy pillanat alatt, a szemeimbe nézett. Ott álltunk, egymással szembe, hosszú másodpercekig. És én ismerem. Sebastian tekintete meredt rám. Kétségbeesett volt, de beteljesült. De mikor tekintem elkaptam vallató pillantása elől, Fer testét láttam. Engem ölelt. Sebastian eltűnt, és a férfi, aki eddig ott állt, ugyan az volt, csak a szemei változtak meg. Végig Fernando teste volt ott, de Sebastian szemei. Mit jelent ez az álom?...
Egy hirtelen mozdulattal riadtam fel a rémálmomból és egyből Fernando ölelésébe gurultam. Édes mosollyal nyitogatta ki szemeit és egy hatalmas mosoly terült el az arcán, mikor meglátta, hogy körém fonta karjait. Szinte már reflexből
- Már nagyon régen vágytam arra, hogy egy reggel így ébredhessek- puszilta meg arcom óvatosan
- Csak rajtad múlik, hogy milyen gyakran lesz ez. De ha nem borotválkozol meg, puszit nem ígérhetek- böktem oldalba és kiugrottam az ágyból, mielőtt visszaránthatott volna
- Gonosz vagy- húzta a fejére a takarót morogva- mennyi az idő?
- Fél 6- sóhajtottam
- Nem jössz vissza?- húzta le magát a takarót, mikor már vagy egy perce csak az órára bambultam
- Nem vagyok álmos- rántottam meg a vállam- de te aludj, mert fontos nap van
Odasétáltam hozzá és egy puszit nyomtam a szájára
- Egy kicsit lemegyek futni, oké?
- Minden rendben?- fogta meg kezem és tekintete aggodalmas lett. Most először láttam ilyet tőle. Tényleg aggódik értem?
- Persze, minden rendben. Ne aggódj- simogattam meg az arcát- egyszerűen csak szükségem van arra, hogy fussak egyet. Nagyjából egy óra és vagyok. Hozok reggelit is, ha gondolod
- Nálad jobb reggeli nincs- adott egy puszit a kézfejemre, majd elengedte és megfordult a hatalmas franciaágyon.
 Visszamentem a szobámba és gyorsan felkaptam egy rövid sortot és egy trikót. Elővettem a telefonom, beledugtam a fülhallgatót, felkötöttem egy copfba a hajam és a lifthez mentem. Lelifteztem az alaksorra, majd a futógépekhez mentem. Nem számítottam arra, hogy lesz társaságom. Tudomást sem akartam róla venni. Míg Sebastian a medencében úszta a hosszokat én elindítottam a gépezetet és betettem a fülembe a zenét.
Csak futottam. Járt a lábam, bal, jobb, bal, jobb. Nem törődtem a valósággal, teljesen ki tudtam zárni azt. Csak a tükröt bámultam. Azt, amelyik pont úgy helyezkedett el, hogy láthassam, ahogy Sebastian hosszról hosszra egyre jobban lassul a fáradtság miatt. Mikor kiszállt, elkaptam a tekintetem és már csak a falra meredtem, és így futottam tovább. Csak akkor eszméltem fel, mikor valaki megérintette a derekam. Azonnal megálltam.
Megszólalni nem tudta, csak a lihegésem lehetett volna hallani. Arcomról, mellkasomról, hátamról, combjaimról, mindenhonnan izzadtságcseppek csurogtak le rólam. Csak akkor kezdtem el gondolkozni azon, mennyit is futhattam. Lassan vettem ki a zenét a fülemből
- Mit szeretnél?- kérdeztem, mikor már kicsit nyugodtabb volt a szívverésem és össze tudtam tenni a szavaim
- Az elején még jó volt nézni, ahogy futsz, de fél óra ilyen sprint után már féltelek
- Nem kell féltened, és nem most kezdtem. De kösz az aggódást- erőltettem magamra egy mosolyt
- Szeretném, ha tényleg meg tudnánk beszélni
- Nézd, Sebastian- szálltam le a futópadról- én már minden elmondtam, amit akartam. Egyáltalán nem haragszom rád, megértem, amin keresztülmész. Csak azt kérem, hogy vigyázz Hannával
- Erről akartam veled beszélni ma reggel, de nem voltál a szobádban…
- Fernandoval töltöttem az estém

- Együtt vagytok?- kérdezte cinikusan, de inkább dühöngésnek hangzott
- Szerintem jól tudod, hogy mi a válaszom- mentem a zuhanyzóba, de még akkor is követett
- Nem tudtam semmi jót kitalálni, mialatt úsztam- támaszkodott neki a falnak, ami a zuhanyzóval szemben volt. Felszisszent, mikor meztelen háta a hideg csempének ért
- Én viszont tudom, hogy jó lenne, ha kimennél, és hagynál fürdeni
- Minek? Már úgyis mindent láttam- rántotta meg a vállát, és mintha az előbbiek el sem hangzottak volna, egy helyben maradt és gondolkodott
- Mit szeretnél?- vettem le a fölsőm, és kibújtam a nadrágomból
- Hogy ezt ne hagyd abba- utalt a vetkőzésre egy kaján vigyorral
- Arról csak álmodhatsz- dobtam hozzá vizes felsőm- Hanna lefeküdt valakivel- mondtam félve és közben Sebre néztem
- Tudom- sóhajtott- a gyereket is azért vetette el… mert nem az enyém volt
- Még mindig azon a véleményen vagy, hogy megérdemel? Tudod, ha az ember kimondja a valóságot, néha rádöbben, hogy melyik döntés a helyes
- Tudom, de… Hanna az életem. Ő a szerelmem. Nem tudok mást tenni.
- Nem, Sebastian. Fiatal vagy, egyszerűen csak félsz a változástól. Itt lenne az ideje, hogy eldöntsd, kockáztatsz-e. Hanna ott használ ki, ahol tud és akar.
Nem válaszolt. Egyszerűen csak lehajtotta a fejét és egy sóhaj közepette elsétált. Legszívesebben utána rohantam volna, de rájöttem, hogy szinte semmi ruha nincs rajtam, így egy hideg zuhannyal lehűtöttem magam.
Az időt nem nagyon érzékeltem, de a Nap már jóval feljebb volt, mint mikor lejöttem. Átöltöztem a szobámba, és felmentem Fernandohoz, hátha még ott van. Lassú léptekkel közelítettem meg az ajtaját és mikor odaértem, bekopogtam
- Gyere- húzta a fejére szürke pólóját és se puszi, se semmi a konyhába rohant. Ivott egy bögre kávét, és evett egy szelet pirítóst, mindezt állva, nagyjából fél perc alatt
- Egy sportembernek nem így kéne- jegyeztem meg mosolyogva az ajtónak támaszkodva
- Azt hittem, hogy csak fél órára mész, és majd mikor visszajössz, felkeltesz. Nem gondoltam volna, hogy két és fél órán keresztül fogsz fáradni- morgott egy kicsit
- Két és fél óra?- kérdeztem hangosan
- Miért, mit hittél?
- Nem tudom… csak úgy repült az idő. Egyszerűen futottam
- Régen is ilyen voltál- jött oda és adott a fejemre egy puszit- indulhatunk? Így is késésben vagyunk, ugyebár…
- Persze- kaptam össze magam és kiléptünk az ajtón. A folyosón összekulcsolta ujjainkat és így léptünk be a liftbe. Nem kis meglepetés ért
- Jó reggelt- köszönt Fer és elengedte a kezem, míg lepacsizott Sebbel
- Szintén- válaszolta kicsit egyhangúan, mikor meglátott minket- késésben, mint én?- kérdezte, de ez inkább egy negatív hangvételű, perverz megjegyzés volt
- Kristen futott- adott egy puszit a fejemre Fer
- Igen, volt szerencsénk találkozni- mondta Seb
- Nem is mondtad- nézett rám furcsán Fernando
- A két pirítós meg a kávé között, amit fél perc alatt ettél meg, pont elfelejtettem elhadarni. Úgyis azt akartam, hogy félrenyelj- mondtam műmosollyal, mire Fernando egy „értem, miért nem mondtad” bólíntással nyugtázta a válaszom, de Sebastian hátul vagy ideges volt, vagy nevetett
A liftút, ami egyébként 20 másodperc szokott lenni, most 20 órának tűnt. Feszült volt a hangulat, és Sebastian a fütyülésével ezt egyáltalán nem tudta feloldani. Megváltásként tekintettem a lift megérkezését jelző 0-ás számra.
Egymás mellett ment a két fiú, de szinte tudomást sem vettek egymásról. Fernando fogta a kezem, Sebastian pedig nem sokkal a kiszállás után elhagyott minket, mert megtalálta az edzőjét, aki Brittával várt rá.
Mi Ferrel egyből a pályára mentünk, majd mindketten végeztük a saját munkánk. Ő versenyzett, én pedig újságíróskodtam. A fotós megint sokat várt rám, de remélem ezt holnapra már megszokja. Leadtam neki a „rendelésem” a képekkel kapcsolatban és már el is rohant. Az aznap kiszemeltjeim Kimi Raikkönen és Paul di Resta voltak.
Mindkettőjükkel megcsináltam az interjút, az egyikkel a 3. szabadedzés végén, a másikkal pedig az időmérő kezdete előtt. Eddig mindegyik pilóta nagyon kedves volt, jó ez a környezet. A száguldó cirkusz valóban egy cirkusz. Nem csak a neve árulkodik erről, hanem a benne szereplők is. Kezdve Sebastiannal…
Mi? Nem! Ráztam meg a fejem kicsit feltűnően, aztán mikor láttam, hogy furcsán néznek, úgy tettem, mintha egy bogár támadott volna meg. Nem lehet, hogy Sebastian járjon a fejemben, nem gondolhatok rá. Fernando a párom, rá kéne gondolnom, ő kéne, hogy hiányozzon, érte kéne aggódnom.
A szombat aztán hamar elrohant, és máris a vasárnapi futamon találtam magam.
- Mindjárt kezdünk- vette kezébe Fer a sisakját. Pont kezdés előtt 10 perccel rohantam ki a pályára elköszönni tőle
- Ügyes legyél, és vigyázz magadra
- Meglesz- adott egy puszit a számra, majd felhúzta a sisakot és már be is ült az autóba
Még álldogáltam pár másodpercet Fer mellett, mire eldöntöttem, hogy Sebtől is elbúcsúzom. Gyorsan előrementem és pont elértem, hogy még nem volt rajta a sisakja
- Sok sikert- hadartam el
- Köszi- mosolygott rám meglepetten, valószínűleg nem számított rám
- Miért nem gondoltad, hogy idejövök hozzád is?- kérdeztem, mikor a fejére akarta húzni a sisakot
- Fontos ezt most megbeszélni?- biccentett a hátsó sorok felé, ahol már mindenki más az autójában ült
- Nem- ráztam meg a fejem- legyél ügyes- adtam egy gyors puszit az arcára és el is mentem
A verseny végül szokásos menetben zajlott: Kerékcserék, előzések, pódium, sajtó tájékoztató. Volt vagy 6 óra, mire a szállodába értünk. Fáradtan dobtam a táskám az ágyra, ami mellé végül Fernando vetődött.
- Mi legyen ma este?- könyökölt fel és rám nézett
- Nem tudom- rántottam meg a vállam, de csörögni kezdett a telefonom- kiveszed a táskámból?- kértem meg Fernandot, amíg elmentem egy üveg vízért. Mikor visszaértem, idegesen méregette a készüléket- ki az?- kérdeztem
- Vettel- morogta
- Kérem- mentem oda, és kinyújtottam a kezem, de nem akarta odaadni- Alonso, kérem a telefonom- szóltam rá erényesebben, és el is értem, amit akartam- szia, mit szeretnél?- vettem fel
- Lesz egy jó buli ma este. Gyere el, megmagyarázom a délutánt, és a reggeli rohanásom
- Fáradt vagyok Seb
- Egy red bulltól majd felpörögsz- hallottam hangján, hogy mosolyog, de nem volt időm analizálgatni, mivel letette a telefont
- Mit akart?- kérdezte kedvetlenül Fer
- Elhívott a red bull buliba- kortyoltam bele a vízbe
- És?
- És elmegyek. Megyek is készülődni- nyúltam a táskám után, de megfogta a kezem és erősen szorított
- Mi az, hogy elmész?
- Fernando, először is, ez fáj- kaptam ki kezem a szorításából- másodszor pedig nem akarok veszekedni, és nem nyitok vitát arról, hogy miért megyek el. Megbízhatsz bennem, és különben sem kéne ennyire gátolnod. Ennyi szabadság nekem is jár
- De nem Vettellel!- csattant fel
- Azzal vagyok szabad, akivel akarok- válaszoltam higgadtan és elemeltem a táskám- ha gondolod, jöhetek ide is hajnalban- fordultam felé
- Persze, Vettel ágya után majd az enyémet is melegítheted
- Ezt meg sem hallottam- csuktam le egy pillanatra a szemem, hogy benntartsak egy könnycseppet
- De, komolyan gondoltam- morogta
- Jó, akkor úgy lesz, ahogy szeretnéd. Mert Mr. tökéletesnek mindig más a hibás, sose saját maga
- Mindig ezzel jössz
- Mert ez az igazság. Tanulj meg veszíteni. Attól még, hogy nem te nyertél, és a ferrari szar, nem a red bull csal
- Védjed a németet, ez az! Nem is vártam többet
- Akkor minek akartál velem lenni?
- Jó ötletnek tűnt- rántotta meg a vállát
- Két nap múlva úgyis könyörögni fogsz- forgattam meg a szemeim- szóval megkíméllek a szenvedéstől és most mondom, hogy ezt beveszem az adrenalinnak és a fáradtságnak. De legközelebb nem nézem el. És majd hajnalban jövök. Vettel ágyából- csaptam be magam mögött az ajtót és lelifteztem a szobámba.
***
Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt a folytatás, remélem mindenkinek elég izgalmas a történet :)
Nem tudom, hogy a héten tudok-e majd még jelentkezni, ez csak a tanárokon múlik...:D
De minden esetre nagyon szép vasárnap éjjelt, és szép hetet kívánok!
A versenyről annyit, hogy Sebastian nagyon ügyes volt, ahogy mindenki más a mezőnyben. Érdekes kis versenyt raktak össze nekünk a srácok ;) Kíváncsi vagyok, mi lesz a jövő héten :D
Sok ezer puszi mindenkinek :* :* :* :*

9. rész

9.rész

Mire odaértem, a fáradtság eluralkodott rajtam, így aludni tértem, és még az órám sem állítottam be, így szerencsésen el is aludtam. Mikor felkeltem, már nem érdekelt, így egyáltalán nem kapkodtam. Teljesen nyugodtsággal készülődtem és egyeztettem a fényképésszel. Ő már kint volt a pályán… Megmondtam neki, hogy 2 órán belül a bejáratnál leszek, mire ő hörgött egyet, majd mikor én odaértem, már kint várt a kapuban a belépő kártyámmal, csak alá kellett írnom.
Kiadtam neki a feladatot, amit már azelőtt megcsinált, hogy én megkértem volna rá, szóval elengedtem. Örült is neki, mert vannak itt valami ismerősei, szóval nehogy már rajtam múljon, hogy nem szórakozhat. Az én szórakozásom viszont még csak akkor kezdődött, mivel a Sebastiannal szemben érzett haragom palástolhatatlannak volt mondható.
- Kristen, igaz?- szólított meg valaki  büfében, az ebédem közben
- Szia, Britta- mosolyogtam rá- leülsz?- húztam ki a mellettem lévő széket
- Sok dolgom van…
- 10 perc- vontam meg a vállam, mire nagy sóhaj közepette leült- sok a munka?- kérdeztem tőle, mire egy bólintást, és egy fáradt mosolyt kaptam
- Reméltem, hogy ma itt leszel- kezdte el- szeretném megköszönni, amit tettél. Nem tudom, mit mondtál Sebastiannak a múltkor, de azóta nem kell két gyerek helyett pakolnom. Mindig összeszedi a dolgait maga után
- Ó, semmiség. Csak beszéltem a fejével- mosolyogtam
- Minden esetre jövök egyel- kacsintott rám
- Talán tudnál segíteni- vágom rá- kéne Sebastiannal… 30 szabad perc. Interjú, csak nekem
- De ha téged meglát, biztos, hogy azonnal szabaddá tetei magát
- Tudom, de az kéne, hogy ne tudja, hogy én leszek az. Egy… kis meglepetést szánok neki
- Persze, el tudom intézni. Mikorra szeretnéd?
- A pihenőjében, 10 perc múlva
- Nem tudom, hogy meg tudom-e oldani, de… mindent megteszek
- Nagyon köszönöm. És tényleg ne tudja, hogy én leszek az
- Jó, de a fél óra nem lesz biztos, mert nemsokára folytatják, és akkor beszélnie kell a mérnökkel, meg Christiannal
- Szerintem 20 perc alatt kifaggatom- bólintottam mosolyogva és Britta már el is viharzott, hogy intézze nekem a dolgot.
Sajnálom, hogy ezt a dolgot a nyakába varrtam, de talán túl elhamarkodottan tettem. Még össze sem szedtem a gondolataim, hogy mit karok mondani Sebnek, hogy mi lesz ezután. De Fernandot is meg kéne keresnem és megbeszélnem vele a dolgokat. Beszélni, nem máshogy csinálni…
Nem sokkal Britta távozása után én is elhagytam a kis asztalt, aminél ültem és a Red Bull home-ba mentem. Már mindenki tudta, hogy megyek, így nyugodtan tudtam bent sétálgatni. Bár nem sétáltam, hanem egyenesen a pihenőbe mentem. Kinyitottam az ajtót és beléptem. A szokottnál kisebb volt a rend, ebből is látszott, hogy nem Britta pakolt össze utoljára… Nem akartam, hogy Seb felismerje a hangom így kicsit hangosabban csuktam be az ajtót
- Máris megyek- jött Seb hangja a fürdőszobából- elnézést, csak a fiúk játszottak és pólót kellett cserélnem- közeledett a hangja, majd megérkezett ő maga is- szia- mosolyodott el- miért nem mondhatta meg Britta, hogy te vagy az?
- Most én kérdezek- löktem rá a kanapéra és kezdett rájönni, hogy nekem nincs olyan jó kedvem, mint neki, a viszontlátás miatt
- Mi a baj?- nézett fel rá, és mikor fel akart állni, visszalöktem

- Nem akartál volna elmondani nekem valamit indulás előtt?- kezdtem el járkálni
- Mondtam, hogy hiányozni fogsz…
- És még valamit? Hogy ki fog még hiányozni? Ja, persze!- fordultam felé hirtelen- azt elfelejtetted mondani, hogy nem csak egy lyukat tömködsz! kiabáltam
- Ne ilyen hangosan- állt fel hirtelen, és a számra tapasztotta a kezét. Próbáltam ellökni, de nem engedett, ezért megharaptam a kezét- te normális vagy?- rázogatta a kézfejét- ez nagyon fájt- nézett rám fájdalmas tekintettel
- Lesz még, ami jobban fog fájni- mentem közelebb hozzá, de erre ő is hátrálni kezdett
- Beszéljük meg felnőtt módjára, kiabálás és harapás nélkül…
- Mikor akartad elmondani, hogy nem váltál el Hannatól és együtt vagytok?- kérdeztem higgadtan, és úgy viselkedtem, ahogy kérte- Miért hazudtál arról, hogy nem találkozol vele? Miért nem mondtad el? Miért jó, hogy percről percre több szenvedést okozol nekem? Miért akartál engem, ha tudtad, hogy nem fogsz elválni?- záporoztak a kérdéseim és voltak, amelyek most merültek fel bennem először
- Nézd, először is, nagyon sajnálom. Nem kellett volna hazudnom arról, hogy találkozom vele. Egyik este otthon voltam, pont a randinkra készültem. A kezembe akadt egy régi zokni, amit még Hannatól kaptam. Tudom, röhejesen hangzik, hogy egy zokni a „közös tárgyunk”, de így van. Mikor az első évfordulónk volt, kaptam tőle egy fekete zoknit, és abba hímezte bele, hogy „közelebb a forma1-hez”. És minden évben hímzett bele újabb és újabb dolgokat, mígnem el nem értem a forma1-et. Mikor az első versenyem megnyertem, azt a zoknit viseltem és meg kell értened, hogy ez nagyon sokat jelent nekem. Tehát megtaláltam a zoknit és eszembe jutott. Még mindig szeretem, és bárhogy hazudhatok, bárkinek, magamnak nem tudok. Felhívtam, és megkértem, hogy találkozzunk, és beszéljünk. Arra gondoltam, hogy azért nem tudom lezárni, mert nem volt megbeszélve az elválás. Vagyis olyan hirtelen volt, és talán én rosszul ítélem meg a helyzetet. És akkor másnap délután találkoztunk. Ezer, meg ezer féle érzés kavargott bennem, de mindegyiket el tudtam feledni azzal, ha rád gondoltam. Csak egyet nem…
- A Hanna iránti szerelmed- suttogtam és felálltam a kanapéról, ahova a történet közben lerogytam
- Nagyon sajnálom, nem gondoltam, hogy ez lesz- sóhajtott
- Nagyon rosszul jársz vele- gyűltek könnyek a szemembe, de nem csordultak ki. Csupán elhomályosították a látásom- elfogadom, hogy szereted, mi mást is tehetnék, csak legyél vele óvatos
- Miért mondod nekem ezeket?
- Mert tudom, és kész- néztem rá már teljesen nyugodtan. Nem sírtam, nem pityeregtem, nem voltam ideges
- Tudsz valamit, amit nem mondasz el nekem
- Igen, tudok. De erre neked kell rájönnöd. Ennél jobban már nem nyalhatom ki a segged- csaptam be magam mögött az ajtót, mire mindenki felém fordult. Britta egyből odarohant- köszönöm a lehetőséget- kezdtem én, mikor odaért elém
- Történt valami?- kérdezte, utalva a bentről hallatszódó csörömpölésre
- Csak megtudta, hogy nem minden van úgy, ahogy ő akarja- rántottam meg a vállam- de mennem kell, még van pár dolgom
- Persze, de ha kell segítség, hívj nyugodtan- szólt utánam
- Ez kölcsönös- firkantottam fel a számom és átnyújtottam neki. Mosolyogva fogadta, én pedig köszönés után távoztam is a home-ból.
A Ferrari… majdnem egymás mellett volt a két home és nagyon nagy késztetést érezzek, hogy bemenjek. Akaraterő… hiányában be is mentem és megkerestem Fernando sajtósát. Szeretem, hogy megtanultam lopakodni… szó szerint
- Fernando- pillantottam meg a pilótát, ahogy épp kávét öntött magának
- Igen?- fordult hátra és kiesett a cukor a kezéből- szia- vigyorgott
- Beszélnünk kéne, de tudom, hogy mindjárt kezdődik a második szabadedzés, szóval a sajtó tájékozató után szabd leszel?
- Mennyi idő kell? 30 perc? 40?
- Egy éjszaka- adtam egy puszit az arcára és gyorsan el is rohantam.
Úgy viselkedtem, mint egy tinédzser, de nem érdekelt. Mivel az a szakasza az életemnek szinte teljesen kimaradt, úgy éreztem, itt az ideje bepótolnom. Erősebb vagyok már, mint 8 évvel ezelőtt, és kevésbé élek függőségben. Már szabadok a döntéseim és fejlett a gondolkodásom. Remélem…
Amíg tartott az edzés, megírtam cikket és kiválogattam a képeket. Egész jól nézett ki a nyomatási példány, így e-mailben elküldtem a mai napi anyagot a főnökömnek. Visszajelzett, hogy megkapta, majd nem sokkal később tetszését is kifejezte.
Visszamentem a szállodába és összeszedtem magam. Megfésülködtem, és felvettem egy aranyos kis virágos ruhát. Sminkeltem egy kicsit, és kimentem főzni egy teát a konyhába. A filterre öntöttem a vizet, mikor megcsörrent a mobilom
- Haló?- vettem fel, mert egy ismeretlen számot jelzett ki
- Nem tudnánk ma beszélni?- hallottam meg egy bizonytalan hangot, melyet ezer közül is fel tudnék ismerni
- Sajnálom Seb, de ma este programom van- csengettek- talán majd holnap- mentem az ajtóhoz és kezem a kilincsre tettem
- Fernado az, igaz?- lett ideges egy kicsit
- Beszélj Hannával- tettem le a telefont és az ajtót máris nyitottam
- Nagyon szép vagy- ölelt ár Fer
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz- mértem végi rajta. Egy rövidszárú farmer és egy szürke póló volt rajta. Végre nem csapategyenruha…
- Arra gondoltam, elviszlek valahova ma este

- Csak a tiéd vagyok- bújtam bele a cipőmbe és felkaptam a táskám. Bezártam a szobám ajtaját és a kulcsokat a táskám mélyére süllyesztettem
Fernandoval nem kocsikázni mentünk, hanem sétálni indultunk. Úgy mentünk egymás mellett, mint a barátok. Nem fogta a kezem, nem karolt át. Beszélgettünk és nevetgéltünk.
Egy parkba értünk, ahol szerencsére kevesesen jártak. Pár rajongó így is megállított minket, de Fernando mindenkihez kedves volt. Ezen csodálkoztam is
- Mostanában egyre ritkábban jössz ki a sodrodból- jegyeztem meg
- Mikor mellettem vagy, senki nem érdekel- rántotta meg a vállát
- Sajnálom, hogy akkor, Svájcban olyan bunkó voltam- huppantam le az egyik padra
- Semmi baj. Tudhattam volna, hogy van saját életed, és én sem voltam az etikett mintapéldája
- Sebastiannal… nem tudom, mi volt az- sóhajtottam- csak az a pár hét volt, semmi több.
- Tehát vége van a vele való kapcsolatodnak?- ült le mellém szorosan
- Azt nem mondanám, hogy teljesen vége, mert nagyon kedvelem őt. Barátok vagyunk
- És Jaime?
- Nem tudom…vele is beszélnem kéne, mert őt is nagyon megkedveltem
- És velem mi a helyzet?- kérdezett rá végül. Tudom, hogy egész végig erre várt
- Nem akarok olyan hibákat elkövetni, mint a múltban…
- Tehát én hiba voltam?
- Nem, ezt egy szóval sem mondtam! Csak… ha visszatérek a múltamhoz, akkor félek, hogy minden felötlik benne. Vagy esetleg újra elkezdődik
- De ha veled lennék, már sokkal könnyebb lenne- tűrt el egy tincset az arcomból
- Szeretnék hinni neked- mosolyodtam el
- Most ígérem, hogy nem foglak megbántani- suttogta és egyre közelebb hajolt.
Mikor ajkaink összeértek, olyan volt, mint az első csókunk. Olyan volt, mintha ismeretlen lenne, pedig nem. Ezt az oldalát még nem ismertem. De lehet, hogy jobb lett volna meg sem ismerni…
***
Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokára jelentkeztem, de sajnos nagyon zsúfolt hetem volt:/ Kárpótlásul megpróbálok hozni majd még egy részt holnap, de a hosszúságát nem tudom garantálni.
Az időmérő izgalmasan alakult, a versenyen még bármi megtörténhet. Sajnálom, hogy az egész a gumitaktikákról szól, lehetne a lényeg inkább a versenyzés, amibe kisebb részt szólnak bele a gumik... 
Nagyon szép szombat délutánt mindenkinek, és jó szurkolást holnapra!
Köszönöm, hogy olvastok, és köszönöm a múltkori kommenteket is :)
Sok puszi:* 

8. rész

8.rész

Nagyjából fél hónap telt el a Seb-Fer jelenet óta. Fernando nem jelentkezett, Sebastiannal viszont gyakran ébredünk egymás mellett…
A munkám jól halad és egyik nap Sandrának is visszavittem a pénzt, amit még a múltkor nyúltam le. Le fogom zárni a múltam. Érdekes képet vágtam, mikor megláttam, mivel volt lakótársam várandós. A férjével boldogan élnek, és mindkettőjüknek jól megy a munka. Kibékültünk… így hivatalos is vagyok ma délutánra, egy vacsorára.
Jaimevel beszéltem párszor és vele is minden rendben. Legalább is látszatra. Látom rajta, hogy még mindig bántja az, amit tettem, és tudom is, hogy nem volt szép, de Fernando… néha még mindig összeszorul a szívem mikor eszembe jut, hogy megint át vert. Harcolni fog értem… megint nem tett semmit. A szavak mindig a fülemben csengenek és ilyenkor jó, hogy már nem dőlök be neki. Vagy igen? Hisz megint rajta kesergek…
A fiúk Koreában vannak, így nekem is több időm van. Sebastian tőlem indult még pár napja, így megkapta a szerencse-pusziját is, az érméi mellé…
Sandra meghívott magukhoz, hogy töltsek velük egy estét, hogy megismerjem a párját és bemutathassa nekem a legtehetségesebb tervezőjét is… Nem is akartam először hinni a fülemnek, hogy Sandra valakit jobbnak tart magánál, vagy szinte ugyanolyan jónak. Végül rábólintottam az ajánlatára így megvan a ma esti programom. Pénteken sosem dolgozom, így mikor Seb nincs itthon gyakran elmegyek a munkatársakkal iszogatni. Ma őket egy olyan személyre cseréltem, aki megbántott, de sosincs késő az újrakezdéshez…
Nem strapáltam túl magam, egy könnyű smink volt rajtam és kivasaltam a hajam. Egy szép krémszínű mini ruhát vettem fel, és egy őszi kabátot. Október révén kivételesen melegnek mondható volt az időjárás én pedig nem vagyok valami fázós.
Hamar kocsiba ültem és a megszokott úton vezettem. Másfél óra alatt ott is volt, tettem még egy kis kitérőt, hogy vehessek egy kevéske ajándékot. Végül egy üveg borral, egy bonbonnal és egy aranyos, fehér színű babaruhával érkeztem meg.
- Szia- ölelt meg Sandra, amint kinyitotta az ajtót
- Szia- öleltem meg én is és átadtam az ajándékokat
- Nagyon kedves vagy, köszönöm- nézett bele a zacskóba és azonnal kivette a ruhácskát- ez nagyon édes- ölelt át még egyszer és egy puszit nyomott az arcomra.
Beljebb mentünk és az orrom megtelt finom illatokkal. Ugyan úgy nézett ki az a ház, mint mikor én is ott laktam, de valahogy teljesen idegennek tűnt. A régi bútorok a helyükön voltak, de jöttek új kiegészítők és volt a nappaliban vagy 4 próbababa
- Ezek hogyhogy itt vannak?- mutattam a bábúkra
- A dolgozószoba lesz a gyerekszóba- válaszolta Sandra
- És mi van azzal a szobával, amelyikben én voltam?
- Ott most Hanna lakik. Összeveszett a barátjával, de már vissza fog költözni. Már holnap. Minden rendbe jött köztük, szerencsére
- Ha minden jó, akkor remek- ültem le a kanapéra, de Sandra olyan volt, mintha nem is ismertem volna és nem éreztem magam otthon. Egyáltalán nem
- Kristen ő itt Hanna- jött ki a szobából egy szőke, középmagas lány. Nem volt semmi kivetnivaló rajta. Kedvesen mosolygott rám, majd kezet nyújtott és én viszonoztam. Fehér fogai szinte világítottak és kék szemeiben egy már látott tűz szikrázott
- Találkoztunk már valahol?- kérdezte Hanna
- Nem tudom. Talán a boltban- válaszoltam mosolyogva és megkönnyebbültem, mikor ezt el is hitte
Amint rájöttem, hogy ki az a Hanna, aki kibékült a barátjával, teljesen megrökönyödtem. Sebastian nem is említette, hogy beszél vele, vagy hogy tartják a kapcsolatot. Egész vacsora alatt próbáltam rájönni arra, hogy mi lehet az igazság, de a legjobb, ha majd megkérdezem… valamikor
Lehet, hogy Sandra azért hívott, hogy megismerjem a férjét, de őszintén szólva, ebben a pillanatban még a neve sem jut eszembe. Szimpatikus, és ha Sandra kedveli, akkor minden oké. Sokkal de sokkal jobban érdekel Hanna, és hogy miért beszél és békül ki Sebastiannal.
Sandra a tányérokat szedte, míg a férje kiszaladt a desszertért
- És hogy van a baba?- kérdeztem rá egyenesen, de kimondva rájöttem, hogy mennyire is kemény voltam. De már nem vonhattam vissza
- Te vagy az- nézett rám szúrós tekintettel és fogai között szűrte a levegőt- nem érdekel, hogy ki vagy, de Sebastianról szállj le. Ő az enyém
- Nem akarom rávetni magam, mint az anyatigris, vagyis te, de azért a gyerekét sem ölném meg
- Te ezt honnan tudod?
- Elmondta- rántottam meg a vállam
- Mikor?
- Írtam róla egy cikket. És szerette volna, ha azt írom, hogy egy utolsó kis ribanc vagy. De nem tettem meg, mert nem szeretek olyanokat ócsárolni, akiket nem ismerek. De ha most kéne írnom, biztos hogy beleírnám. Miért feküdtél le vele?
- Te mégis mi az égről beszélsz?
- Sebastian a liftben úgy nézett rám, akkor este, mint ahogy Paul néz most rád. És nézd, mi lett abból
- Sebastian nem szeret téged- kiabált, amennyire engedték a falak. Nem akarta, hogy Hanna meghallja
- Veled is csak szánalomból van. Paul tudja, hogy férjed? Nem?- kérdeztem rá egy ördögi vigyorral- akkor itt az ideje, hogy megtudja
- Ne!- állt fel hirtelen, de én meg sem mozdultam. Csak játszok vele egy kicsit, csak hogy tudja, kivel van dolga- úgyis elmegyek, holnap. Sandra pedig gyermeket vár. Ezt nem szabad most megtudnia. Ha elmondod Paulnak, ő kiakad és mindent kitálal Sandrának. Nekem viszont kell ez az állás. Ez az utolsó reményem- nézett rám kérlelően és megesett rajta a szívem
- Jó- mondtam egyszerűen- de kérek valamit
- Igen?
- Mikor békültél ki Sebastiannal?
- Talán három, vagy négy napja. Miért?
- Most én kérdezek. Hol találkoztatok?
- Egy kávézóba hívott, hogy beszéljünk. Nagyon boldog voltam, mikor felhívott, mert tényleg nagyon csúnya dolgot tettem. Nem is gondoltam, hogy ilyen következményei lesznek, azt hittem…
- Azt hitted, hogy nem tudja meg?- vágtam a szavába, mire egy aprót bólintott- annyira szánalmas vagy! Meg sem érdemel téged. Nagyon becsüld meg magad, hogy egy ilyen remek férjet találtál, mert ha a helyében lennék, már rég külön utakon járnánk
- Féltékeny vagy?- kérdezte szinte már nevetve
- Egy szőke, elkényeztetett, hűtlen, tehetségtelen, német kurvára?- tettem fel a kérdésem, és láttam, hogy minden jelzőnél sikerül jobban és jobban megbántanom- nem, nem vagyok féltékeny. A férjed akarom- álltam fel- és kérdezd meg Sandrát, hogy mostantól mennyire vigyázz Sebastianra, mert én mindent elérek, amit csak akarok- mentem ki a konyhába és dolgomra hivatkozva elhagytam a vendégséget.
Nagyon ideges voltam, és első dolgom volt, hogy bementem az irodába. Végig reménykedtem abban, hogy az a munkamániás idióta még mindig ott van és szerencsém volt.
- Kérem a munkát- estem be ajtaján kopogás nélkül, mire meglepődve nézett fel rám
- Újra elvállalod nekem?- vigyorgott- pedig a múltkor…
- Nem érdekel, mit mondtam akkor- vágtam a szavába- kérem a jegyeket és a fotósom és pár nap múlva a legjobb riportját fogja kapni. Kivesézem magának a két pilótát, ezt megígérem
- Most zaftosabbnak kell lennie- nyújtotta át a borítékot már komolyan
- Vettelről olyat kap, hogy olvasás közben még a lap is kicsúszik a kezéből- kaptam ki kezéből a papírdarabot és az akkori fotóst hívva siettem haza összeszedni a cuccaim. Éjjel 2-kor már a Koreába tartó repülőgépen ültem.
***
Sziasztok!
Ez lett volna az új rész, ezt tegnapra terveztem, de sajnos nagyon sok dolgom volt :S Megpróbálok majd még hét közben jelentkezni valamikor, de sajnos semmit ígérhetek semmi biztosat. 
Jövő héten már futam, és nagyon várom, bár gondolom nem csak én vagyok így ezzel...:D 
Nagyon szép vasárnap délutánt kívánok! :)
Ezer puszi, meg még egy ;*


U.i.: Bocsánat, hogy ilyen rövid lett :$$

7. rész

7.rész

Sebastian nagyon kedves volt velem, és kicsit meglepődtem magamon, hogy felajánlottam, aludjon itt, de végül csak nem vonhatom vissza…
Összedobtunk egy könnyed kis salátát, meg sütöttem hozzá csirkemellet és vágtam fel pár szelet kenyeret. Ahhoz képest, hogy milyennek gondoltam, teljesen más. Az idő, mikor vele voltam rohant előre, de kínos pillanatokban viszont teljesen megállt… nem tudom, hogy ki ő számomra, de megpróbálom magam Fernandonal tartani. Már ha ez valaha is sikerülhet.
- Jól főzöl- törölgette a száját vacsora után
- Köszönöm. De elkészíteni ezt a 2 pácolt csirkemellet… nem szakácsművészet- nevettem fel
- Mit csináljunk?- állt fel és elkezdte összeszedni a tányérokat
- Mit csinálsz?
- Te csináltad a vacsit, én mosogatok
- Nem, te itt vendég vagy. Én mosogatok- löktem meg egy kicsit csípőjét csípőmmel, hogy arrébb menjen
- Ez nem ér- lökött vissza- ezt én csinálom meg és kész
- Erőszakos vagy- öltöttem rá a nyelvem
- Ez az én végzetem- mosta el végül gyorsan a pár tányért, míg én rendet raktam a pulton- Kristen- szólt, majd mikor hátra fordultam, telibe locsolt vízzel
- Te normális vagy?- akadtam ki
- Így jobban tetszik a pólód- vigyorgott kajánul
- Na, Vettel, ezt még visszakapod- mérgelődtem
- Öltözz át, és aztán gyere filmezni. Addig csinálok kukoricát, oké?- mosolygott rám
- Gondolod, hogy ennyivel megúszod? Gyere ide- tártam ki a karom és szorosan magamhoz szorítottam, hogy ő is jó vizes legyen- nem is vagy mérges?- engedem el egy ördögi vigyorral
- Nem- rázza a fejét, de majdnem megpukkad a nevetéstől
- Most mi van?
- Vizes a fölsőm, de nekem nincs váltó pólóm… szóval egy gatyában leszek, egész nap
- Úgyis abban aludtál volna, nem?- rántottam meg a vállam és kimentem a fürdőbe. Gyorsan felkaptam egy toppot, meg egy bugyit, mert még a szokottnál is melegebb volt. Vagy csak én éreztem így?...- itt vagyok- telepedtem le mellé
- Kevesebb ruhában- jegyezte meg elpirulva és nagyot nyelt
- Rajtad nincs póló, rajtam sincs nadrág
- De rajtam nincs melltartó, szóval… rajtad se lehet bugyi- vigyorgott már megint
- Nem perverz…- ismétlem nevetve
- Arra gondoltam, hogy nézzünk egy jó vígjátékot
- Oké, de nem német
- Jó, nem az- forgatta meg szemeit és berakott egy olyan filmet, amit még szintén nem láttam, de végül is jó volt
- Ez egy romantikus vígjáték volt- keltem ki a pokróc alól, melyet végül magunkra terített, mert lehűlt a levegő
- Nem mondtad, hogy nem lehet romantikus. És ezt az összes csaj szereti...
- Hát én nem vagyok az összes- mentem ki a konyhába egy pohár vízért- kérsz valamit?- kiabáltam utána, de majd a szívbajt hozta rám, mikor átkarolta derekam- basszus- fordultam meg hirtelen- halálra rémítettél

- Nem volt szándékos- mosolygott, de tekintete valahogy egészen más volt. Kék szemeiből sugárzott a vágy és a bizonytalanság. Habár egyszer már megízlelte ajkaim, neki az nem volt elég. Ahogy nekem sem… Hosszú csöndes másodperceket töltöttünk el egymásra meredve. Mikor ajkai közeledni kezdtek enyém felé, apró mosoly lett úrrá rajtam, mivel a múltkori csókjait is rendkívül élveztem. Mikor viszont egymáshoz értek volna ajkaink, kopogtak…
- Meg kell néznem, ki az- motyogtam
- De utána gyere vissza- támaszkodott neki a pultnak kicsit csalódottan
- Szia- habogtam spanyolul, mikor megláttam vendégem
- A te címed kideríteni aztán lehetetlen- ölelt át, mikor belépett és a párbeszédet spanyolul folytatta- meg sem csókolsz?- kérdezte furcsán, mire Seb is kijött a konyhából és tekintetét egyből rám meresztette, de ahogy nézett… csalódott bennem, és ez nekem szörnyen esett- ő mit keres itt?- kérdezte kicsit ingerülten Fernando
- Miután nem is jelentkeztél, nem tudtam, hányadán állunk. Gondoltam most is majd az lesz, hogy fel sem hívsz, és megint valami ostobasággal traktálsz, hogy miért nem hívtál
- De elmondtam, hogy miért nem kerestelek. Az az igazság volt. És meg sem adtad a számod, se a címed, így nem tudlak felkeresni
- Szerintem ezt beszéljétek meg- lépett mellém a cuccaival Seb
- Köszönöm, hogy itt voltál
- Nem érte meg- viharzott ki a szobából
- Szóval, mi volt ez? Mi van köztetek?
- Ha gyanúsítgatni jöttél, az ajtó nyitva áll- bontakoztam ki öleléséből
- Ne haragudj, de tudod, hogy fontos vagy nekem
- Sebastian a barátom. Nagyon sokat tett értem
- Mióta ismered? 3 hete?
- Az ajtó nyitva áll- ismételtem megint
- Jó, nem kell felkapnod a vizet. Csak azért jöttem, hogy megbeszéljük a kettőnk dolgát. Szeretném, ha hivatalosan is a barátnőm lennél
- Nem tudom- sóhajtottam- Jaime után ez túl gyors, meg tudod, milyenek az újságírók. És nem fogok kertelni, mert végre egy őszinte kapcsolatban akarok élni. Sebastian is nagyban befolyásol, ugyanis érzek iránta valamit. Szerintem mindkettőnknek jót tenne a változás. Lépjünk tovább. Ez akkor sem működött, és most sem fog
- Én nem tudlak elengedni ilyen egyszerűen- csókolt meg, de aztán eltoltam magamtól
- Elmennél?
- Most elmegyek, de harcolni fogok érted
- Fernando, ne csinálj semmi ostobaságot- kiabáltam utána, de ezt szinte már nem is hallotta
Egy remekül indult estét egyetlen mozzanat tönkre tud tenni. Most Sebbel kéne lennem, és filmet néznem, vagy éppen csókolóznom. Sebet elveszítettem, Fernadot pedig nem tudom.
Szomorúan feküdtem be az ágyba, de fél óra múlva eget rengető dörömbölésre ugrottam fel
- Azt hiszem túl fontos vagy nekem, hogy ezt megbeszélés nélkül annyiba hagyjuk- idegeskedett egy szőke német az ajtóban
- Köszönöm- ugrottam hirtelen a nyakába, és valami természetfeletti erőtől vezérelve lábaim dereka köré fontam
- Szívéjes fogadtatás… fél pont előny- mondta mosolyogva, miután betámolygott velem az ajtón és letett a földre- de most, mindent tudni szeretnék rólad. Nem érdekel, ha fél óra, vagy 4 és fél… hoztam red bullt- vett elő táskájából egy kartont nevetve
- Bolond vagy- bokszoltam felkarjába, majd a kanapéra húztam
- Biztos, hogy tudni akarod?
- A születésedtől kezdve
- Azért annyira pontosan nem fogom…
- Oké, benne vagyok- sóhajtott és kortyolt egyet a tutti frutti ízű, szénsavas italból
- Szóval, egyetlen rokonaim a szüleim voltak, akik Milton Kaynesben éltek. Mikor befejeztem az általánost, gimnáziumba kellett mennem, de én olyan helyekre adtam be a jelentkezésem, amik távol voltak a várostól… sőt, az országtól is. Ennek azonban nagyon egyszerű oka van… Mikor megszülettem, az anyám 19 éves volt, pont nem tudta elkezdeni az egyetemet, miattam. Ezt persze mindig a szememre vetették… Elég vallásosak voltak, így a közösségtől is megkapták a szemrehányást a terhesség miatt, így annak is viseltem a keresztjét. Aztán, mikor már kicsit felnőttek a feladathoz, gyereket akartak vállalni, de anyám a 4. vetélése után elveszítette a reményt, és az italban kereste azt. Az apám egy idő után belefáradt az anyám gondozásába, így ő is a könnyebb utat választotta, inni kezdett. Mikor ezek történtek velem, 12 voltam, így nehezen tudtam feldolgozni, szóval évet is kellett ismételnem. Mikor eljött a továbbtanulás, a szüleim csak vállat rántottak és azt mondták őket nem érdekli. Mikor eléjük tettem a papírt, hogy egy holland iskolát választottam, el sem olvasták, csak aláírták. Azon a nyáron nagyon keményen dolgoztam, hogy mindent össze tudjak szedni az utazáshoz. Mikor indulni kellett, szintén ittas állapotban voltak, de talán felfogták a szavaim súlyát, mikor minden akkori sérelmeim a fejükhöz vágtam. Akkor hallgattak meg először, és utoljára. A tartalék pénzüket zsebre vágtam, és így indultam neki az életnek. A repülőn sokáig gondolkoztam azon, hogy lehet, rosszul döntöttem, de mikor eszembe jutott az üveges tekintetük és a bárgyú vigyoruk, csak ökölbe szorítottam a kezem és bíztattam magam. Megérkezve az iskolába mentem és megkaptam a kollégiumi szobát. 3 hónappal később a tanulmányi eredményeim miatt megkaptam az ösztöndíjat, így a szállásom már nem kellett fizetnem. Elvégeztem az első évet Hollandiában, de eléggé megkeserítette pár srác az életem, így jobbnak láttam onnan is eljönni. Aztán Magyarországra költöztem, ahol sikerült befejeznem a gimnáziumot. Az egyik osztálytársam apja kinn dolgozott a ringen, így egyszer engem is magukkal vittek. Akkor ismertem meg Fernandot. Együtt voltam vele azon a nyáron, és nagyon sok mindenre megtanított. A viszonyunk, nagyjából 4 hónapig tartott. Aztán, mivel Fernandoval már lefeküdtem, rájöttem, mennyi minden rejlik a női testben… Felvételt nyertem az egyetemre, ugyan is megtetszett az újságírás, de ott nem kaptam kollégiumi szobát, így tulajdonképpen ágydíjasként lettem elszállásolva. Aztán találkoztam egy rendes fickóval, akitől végül Lilla megszületett. 2 évig éltünk együtt, de aztán otthagyott minket, és én rájöttem, semmi esélyem abban az országban. Az egyetemi tanulmányaim a 3. évben voltak, de azt még befejeztem. Visszautaztam a szüleimhez Milton Kaynesbe, akik teljesen megváltoztak, és valamivel az előnyükre. Örültek nekem, és persze Lillának is, de aztán jöttek a szemrehányások, és az újabb kioktatások, és nem éreztem úgy, hogy eleget éltem. Hatalmas és fájdalmas döntés volt otthagyni a lányom, de akkor valamiért helyesnek és igazságosnak tűnt. Anyáméknak úgysem lehetett gyerekük, és ha nekem megadatott, hát ott hagytam nekik. Aztán Németországban folytattam az egyetemet és rendbe jött az életem, de rájöttem, hogy hiányzik valami, és az a valami a lányom. Visszautaztam a szüleimhez, akik nem akarták visszaengedni hozzám Lillát. Sok időbe, pontosan egy hónapba telt, mire a gyámügy meg a rendőrség intézkedése révén magam mellett tudhattam Lillát. A szüleim utolsó kívánsága az volt, hogy hadd hozhassák el nekem, és én engedtem a kérésüknek, de a repülő meghibásodott, és lezuhant. Attól a pillanattól kezdve nem volt családom.
- Nagyon… - kezdett bele Seb, de nem tudta befejezni
- Nagyon sajnálod?- kérdeztem cinikusan- mindenki ezt mondja, de sose azoknak a hibája, akik bocsánatot kérnek. Nagyon rossz? Igen, az, de már feldolgoztam, és képes vagyok máshogy nézni a világot. Nagyon erős vagyok? Kétlem, hisz hagytam meghalni a lányom- kezdtek el potyogni a könnyeim
- Nem ez butaság- szorított magához erősen- nem a te hibád, nem tehetsz róla. Ennek valamiért így kellett lennie
- Ugye tudod, hogy szeretném, hogyha ez soha, senki fülébe nem jutna el?
- Persze, és ezt biztosan meg is ígérem. Tőlem senki nem fogja megtudni- ölelt át szorosan, és én erre nagyon régen vártam
- Olyan… erőtlennek érzem magam- suttogtam, mert a fájó emlékek felidézése valóban felemésztette az összes energiám
- Gyere- nyúlt be kezével két térdem alá, míg másikkal a hátamat támasztotta, és így vitt be az ágyhoz.
Rá fektetett, majd a másik takaróval betakart, és nem is kellett, csak egy jó éjt puszi, és szemhéjaim lecsukódtak, mintha mázsás súlyok nehezedtek volna rájuk.
Reggel nagyot szippantottam a levegőből, mikor felébredtem. Édes illat ütötte meg orrom, és azonnal kipattantam az ágyból. Felvettem a fürdőszobai köntösöm, majd a konyhába mentem. Az ajtófélfának támaszkodtam, és figyeltem, ahogy Seb egy alsógatyában meg egy kötényben reggelit csinál
- Mi ez a finomság?- lépek mellé és belenézek a fazékba
- Ez meglepetés lett volna- biggyesztette le szája sarkát, amely számomra olyan ellenállhatatlan volt, hogy megcsókoltam
- Remélem minden reggelem ilyen lesz- mosolyogtam elpirulva
- Ha szeretnéd- vigyorgott és levette a lábast a tűzről
- Már vagy 10 éve nem ittam karamellás tejet- nevettem fel- anya mindig csak a szülinapomkor csinált ilyet- sóhajtottam
- Hát, mostantól bármikor lehet, mert ez az egyik olyan specialitásom, amit soha nem rontok el
- Remélem finom is- nyomtam még egy puszit szájára és leültünk reggelizni
***
Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyenkor, de azt hiszem megjött az a rész, amit már vártatok:D Remélem a hétvégén tudok még részt hozni, és köszönöm a komikat! 
Nagyon szép estét és holnapot, nemsokára hétvége!;)
Puszi<3