8. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy sokára jövök, de remélem kárpótol picit Titeket a rész. :) A hétvégi verseny valami hatalmas volt, óriási gratula Sebastiannak a győzelméért. Remélem, mindenkinek annyira tetszett és annyira izgult, mint én! :)

Szóval köszönöm a komit és a pipát az előző részhez! Lassa jön a blog szülinapja, majd kaptok valami meglepetést! ;) 

Legyetek elég rosszak, élvezzétek a nyarat, most pedig jó olvasást! 

Ezer csók Nektek, Drága Olvasók!

*Chrisee

8. rész

Újabb érzelem, újabb konfliktus

~ Loren
Jó volt, hogy Sebastian sokáig marad Angliában. Jó volt vele időt tölteni, jól elszórakoztunk és nem is igen akartam elengedni. Szerda délután épp az irodámban beszéltünk meg pár dolgot, mikor bejött Britta
- Szia!- ugrott fel azonnal Sebastian és szorosan magához ölelte a nőt- minden rendben?- kérdezte és végigsimított a vállán
- Nem mondanám- rebegte a szőke- de majd rendbe jövök- erőltetett magára egy mosolyt- itt minden rendben?- kérdezte, miután megrázva fejét végre összeszedte magát
- Persze- válaszolta Seb- Loren nagyon jól ellátta a munkáját
Mit ne mondjak, dagadt a mája, de már örültem, hogy Britta visszajött, mivel teljesen kész voltam ettől a hülye munkától. Mindenkivel telefonálgatni kellett, meg lerendezni a hülye újságírókat, akik sosem hagyták nyugton az én Sebastianom.
Elbeszélgettek vagy egy órát, majd épp indultam, mikor Seb is bejelentette a távozását
- Haza mész?- kérdezte a liftben
- Igen
- Én is. Elvigyelek?
- Annak örülnék- küldtem felé hálás pillantást
A hazafelé út csöndben telt. Én csak azon kattogtam, hogy este elutazik, és még semmit nem haladtam előre az ügyünk érdekében
- Mit csinálsz ma este?- kérdeztem végül
- Szerintem pakolok, hajnalban indul a gépem
- Nincs kedved eljönni velem ma este iszogatni? Aaron is jön. Tudtommal ti jóban vagytok
- Igen. Hát…
- Na, kérlek!- vágtam bele könyörgésemmel a nemleges válaszba
- Jó, legyen- bólintott- mikor?
- 6-kor találkozzunk a lakásom előtt. Ha két-három órát eliszogatunk, akkor sem lesz késő, ki tudod magad pihenni az útra
- Rendben.
Mikor kiszálltam rohantam az emeltre hogy fürödjek, és átöltözzek. Csodálatos sminket varázsltam, egyszóval puccba vágtam magam, majd hat után pár perccel mentem le. Seb már ott várt az ajtóban
- Szia!- köszöntem
- Szia!- köszönt- csinos vagy, de… nem fogsz fázni?
Végigmértem magam. Egy fekete mini ruha volt rajtam. Éppen, hogy az anyag a fenekem takarta, és a szivacsos melltartó miatt a melleim is szépen kiemelte. Belül mosolyogtam, és tudtam, hogy dögös vagyok
- Nem. Maximum majd Aaron odaadja a pulcsiját- vontam vállat
- Ő hol van?
- A bárban találkozunk vele. Mehetünk?
A pub meglehetősen tele volt, de Sebastiant kevesen ismerték meg. Lecsaptam az egyik sarokkanapéra és betuszkoltam a németet a belső részre. Elpötyögtem a telefonommal, mintha Aaronnak írnék. Persze, neki fogalma sem volt arról, hogy ma Sebbel vagyok.
- Aaron késik- vágtam fancsali képet- de addig igyunk valamit
Már egészen sokat ittunk, mikor Sebastiannak feltűnt, hogy Aaron még mindig nincs a köreinkben. Több percnyi győzködés után, hogy már valóban csak 10 perc, és megérkezik, leszállt a témáról. Inkább én dobtam be egy másikat.
- Na, és Sophia előkerült?- kérdeztem sajnálkozó tekintettel, de belül valójában mosolyogtam
- Nem, még nem- sóhajtott és nagyot kortyolt az éppen aktuális italából- és Anna is mintha már hiányozna. Megviselt, hogy elveszítette a babánkat, még ha én nem is emlékszem rá
- Nehéz lesz elfelejteni- sóhajtottam és kicsit közelebb húzódtam hozzá
- Tudod, Sophia az életem, és nem tudom, hogy valami baja esett-e, vagy egyszerűen csak eltűnt az életemből. Hiszek a barátaimnak és a családomnak, akik elmondták nekem, hogy mit tett Sophia. És, még ha azt mutatom, hogy nem hiszem el amit állítanak, valahol, mélyen legbelül tudom, hogy ők azok, akik sosem hazudnának nekem. Szóval hiszek nekik. Csak nehéz feldolgozni ezeket a dolgokat
- El kéne felejtened Sophiát- suttogtam, mert már annyira közel voltam, hogy ezt is hallania kellett
Felém fordult, és arca olyan közel volt az enyémhez, mint még soha. Kék szemei kérdően belém vájtak, rajtam pedig enyhe reszketés futott végig és libabőrös lettem. Bal kezemet óvatosan végigfuttattam a karján, amire semmit nem reagált, így folytattam tovább. Ujjaim végigszántottam a szőke tincsekben, majd egyre közelebb hajoltam hozzá, végül összeért a szánk. Először csak óvatosan, majd egyre jobban egymásra hangolódtunk. Épp kicsit komolyabbra akartam volna fordítani a csókot, de erre leállított.
- Ezt nem szabad- tolt el magától- ez nem én vagyok
- Csak mutattam egy módot, hogy lenne a legkönnyebb elfelejtened- vontam meg a vállam és legbelül büszke voltam magamra
Már nagyon közel éreztem magam Sebhez, és ahhoz, hogy megszerezzem őt, csak magamnak.
- Aaron… nem tudom, hogy kéne neki elmondani… én…
- Sehogy!- vágtam rá
Már csak az hiányzik, hogy ez az idióta kifecsegje. Nekem akkor tuti annyi
- Most szépen hazamegyek, és te is visszamész a szállodába. Összedobálod a holmid, és elgondolkozol ezen a dolgon. Hogy így is lehet felejteni. Szia, Sebastian. Majd találkozunk
Intettem neki, majd megfordultam és kisétáltam a helyről.
A levegő már hideg volt kint, rajtam pedig csak egy aprócska ruha volt. A hideg érzetét pedig felhevült testem is fokozta. Olyan volt Sebbel csókolózni, mintha az egyik álmom vált volna valóra. Bár, mostanában egyre gyakrabban történnek ilyen dolgok. Megfogtam Aaront, és azóta van pénzem. És amióta van pénzem… beteljesült álmaim is vannak.
A lakásomon átöltöztem egy inkább hétköznapi ruhában, majd taxit hívtam és átmentem Aaronhoz
- Szia- köszönt vidám és megcsókolt- milyen volt a munkavacsora
- Fárasztó- hazudtam- és persze unalmas- akaszkodtam a nyakába- neked milyen napod volt?
- Egész nap dolgoztam- mondta, majd szorosan magához húzott és felkapott a dereka köré
- Tudod, desszertre már nem nagyon volt idő…
- Hát, ez a legnagyobb hiba. Szerintem be kell pótolni. Nehogy hiányt szenvedj valamiben
Ajkaink vad táncba kezdtek, s testünk szinte egész éjjelre összeforrt.


~Anna
Vasárnap délután értünk haza Finnországból. Életem legcsodásabb napjait töltöttem el Kimivel a házában, bár pár rosszabb emlék is visszatért. Azokat próbáltam legyűrni, de volt egy, amit sehogy nem sikerült elfelejtenem.
Kimi továbbra is úriemberként viselkedett, vagyis egyáltalán nem szerelmeskedtünk. Ez viszont elég nehéz dolognak bizonyult, mivel mind ő, mind pedig én rendszeresen egymást izgattuk, persze szándékosan. És, akármennyire is ő a férfi, érzem, hogy én nem fogom kibírni ezt a maradék egy hetet…
- Kipakolunk?- kérdezte, mikor már egy kávé után ültünk a kanapén, egymás karjaiban
- Nincs kedvem- fintorodtam el- majd holnap… vagy azután- vontam vállat
- Akkor, mit csináljunk ma?
- Nem tudom. Át kéne menni Sebhez- sóhajtottam, mire éreztem, hogy Kimi egész teste úgy megmerevedett, mint a kő- valami rosszat mondtam?
- Én… én csak…
Nem tudott megszólalni, vagy mit mondani, csak a hajammal játszadozott
- Kimi- fogtam meg a kezét, majd felültem, hogy vele szemben legyek, egy magasságban- nem lesz köztünk már semmi- mondtam ki azokat a szavakat, amiket hallani akart, de mégsem úgy sikerült, ahogy akartam
Meggyőző voltam. És nem csak Kimit akartam meggyőzni, neki sosem tudtam hazudni. Olyan volt a hanglejtésem, hogy már magam is elhittem: vége mindennek. És ez megrémített.
- Komolyan mondod?- kérdezte és felcsillantak a szemeim
- Azt… azt hiszem igen- dadogtam
- Nem kell ezt most eldöntened. Tudom, hogy még friss a dolog- erőltetett egy mosolyt
- Ne játszd meg magad- ráztam meg a fejem és végig simítottam az arcán- nekem is nehéz, de nem akarok titkokat és megjátszott érzelmeket
- Rendben. Akkor elmondom, hogy zavar, hogy Sebastian mindig is közénk fog állni
- Ezt hogy érted?- teljesen fejbe ütött az, amit mondott- most mondtam, hogy…
- Hallottam, hogy mit mondtál- intett le- és azt is, hogy meglepődtél a saját hitelességeden. Ismerlek Anna, és ezt szeretem is benned. De te annyira szereted a németet, hogy sosem fogod majd elfelejteni
- Szerinted nem próbálom?- álltam fel a kanapéról és hangom jobban csattant, mint azt akartam volna
- Lehet, nem próbálod eléggé- dünnyögte, mire bennem teljesen felment a pumpa
- Baszd meg, Räikkönen
Elviharzottam a kanapétól, belekapaszkodtam a táskámba és a kisebbik bőröndömbe, majd bevágtam magam után az ajtót. Bevágódtam a kocsiba és a városba hajtottam, némi megnyugvást remélve, de sehogy nem találtam.
Nem akartam visszamenni a finnhez, nem bírtam volna újra a szemébe nézni, azok után, amiket mondott. Tudom, hogy kétségek gyötrik, ahogy engem is, de azokkal a szavakkal megsebzett és nagyon durván fejezte ki magát. Még ahhoz képest is, amit már megszoktam tőle.
Egy parkolóban gondolkoztam ezeken a dolgokon, majd úgy határoztam, hogy meglátogatom Sebastiant, aztán majd kiveszek egy szobát, valami szállodában, és ott leszek egy, vagy két napig. Vagy, ameddig teljesen meg nem nyugszom.
Sebastian bejárati ajtaja nyitva volt, ahogy a kapu is. Ez az egy dolog nem jellemző a németre. Ledobtam a kocsi kulcsait meg a táskámat a komódra, bezártam a bejárati ajtót, majd elindultam keresni a szőkeséget. Az emeleten egyáltalán nem találtam, így a fölszint, és a pince maradt csak, kizárásos alapon. Az egyik vendégszobába nyitottam be éppen, mikor megtaláltam a pilótát az ágyon heverni. Szét volt terülve, és a szobában terjengett a pia szag.
Próbáltam minél kisebb levegőket venni, ugyanis már a levegő is annyi alkoholt tartalmazott, hogy be tudtam volna tőle csiccsenteni. Sebastiant átcibáltam a szobához tartozó fürdőbe, de persze fel sem ébredt. A kádba már nem lett volna erőm betuszkolni, így csak megnyitottam a hideg vizet, és egyenesen Sebastian arcába locsoltam. Azonnal felébredt és kezeivel kapkodni kezdett maga előtt. Jót nevettem rajta. Mikor már láttam rajta a józanság szikráit, elzártam a vizet.
- Na jó reggelt- köszöntem, de alig tudtam visszatartani a vihogást- te meg hogy nézel ki?
- Vizesen- dünnyögte sértődötten
- Tusolj le, én csinálok neked valami kaját. 10 perc
Csak bólintott, és én ezt annak vettem, hogy felfogta, amit mondtam. A konyhában meglehetősen sok üres piásüveg fogadott, ami négy szemeteszsákba fért csak bele tisztességesen. Egy tojásrántottát csináltam három tojásból, meg előkerestem a fejfájás csillapítót és töltöttem egy nagy pohár vizet, meg lefőztem egy nagy adag kávét. Pont készen lettem ezekkel, mikor jött Seb, egy szál törölközőben
- Gondoltam fel is öltözöl…
- Ja. Az emeleten van a cuccom- motyogta- nem ehetek először?
- De, persze. Addig hozok neked valamit
Egyet hümmögött, majd leült a tányérjához, és falni kezdte a tojásokat.
Az emelet tiszta kupi volt, és meglepetésemre még jó pár üveget találtam. Elővettem neki egy tiszta alsót, egy pólót meg egy nadrágot, és levittem neki. Az asztalra tettem.
- Itt van minden. Öltözz fel, aztán beszélni akarok veled
- Jó. Ez az enyém?- mutatott a vízre
- Minden a tiéd. A gyógyszert is vedd be
Beültem a kanapéra a nappaliban, majd Sebastian is jött, nagyjából negyed óra múlva. Sokkal jobban nézett ki, mint mikor rátaláltam.
- Sajnálom- mondta rögtön és tudtam, hogy teljesen józan
- Hogy gondoltad, hogy ennyi pia nem fog kiütni?- kérdeztem, miközben leült mellém, majd felém fordult
- Reméltem, hogy ki fog ütni
- Ó, Sebastian- sóhajtottam, majd megsimogattam az arcát- mi van veled?
- Annyi minden történt, és el akartam neked ezeket mondani. Vagyis, hogy Sophia eltűnt. Meg, hogy mennyire sajnálom, hogy elment a babánk. És, hogy annak ellenére, hogy csúnyán bántam veled, te mégis ugrottál, mikor arra kértelek, hogy keresd meg Sophiát. Aztán Angliában voltam, ott kellett maradnom, pedig haza akartam jönni hozzád. És ott meg Loren megcsókolt. És nem tudom, mit kéne vele kezdenem. Azt mondta, azért tette, hogy így lépjek tovább
- Jó, Sebastian, lassíts! Ki ez a Loren?
- Britta segítője. Tavaly óta dolgozik a csapatnál
- Nem ő volt az, aki azt mondta, hogy én nézzek utána Sophiának?
- De, ő volt. Azt sem kellett volna- rázta a fejét- sajnálom
- Semmi baj- mosolyogtam rá, majd közelebb csúsztam hozzá és átöleltem- már itt vagyok, szóval elmondhatsz mindent
- Miért nem vagy Kimivel?
- Kimi és én… mi összevesztünk. Egy kicsit
- Akkor, egy pár vagytok?- kérdezte és elkeseredettséget éreztem a hangjában, és a szívem majd’ megszakadt, mikor a szemébe néztem. Olyan fájdalom ült bennük
- Mi… nem tudom, hányadán állunk- hazudtam, mégis ez tűnt most az igazságnak
Finnországban megbeszéltük, hogy egy párt alkotunk, és a legközelebbi alkalommal, ha kimegyek a pályára ezt a sajtónak is bejelentjük
- Kicsit örülök ennek- mondta és ismét meghatódtam attól, hogy milyen őszinte is tud lenni- és annak nagyon örülök, hogy most itt vagy velem- mosolygott és a kék szempár ismét belém mélyedt
És jött az érzés. Ismét visszarepültem az időben, mikor minden rendben volt. Mikor egy pár voltunk, Sebastian ugyanezzel a tekintettel fürkészte az enyémet, így nézett rám, mielőtt megkérte a kezemet, és így nézett rám, mikor először szeretkeztünk.
- Emlékszel?- kérdeztem halkan és a hangom remegett
- Nem- suttogta csalódottan - de egyre jobban emlékezni akarod rád. Ránk
- Menni fog?
- Lehet

Lassan felém hajolt, és ajkai enyémhez értek. Finoman vette birtokba a gyenge kis bőrt, s úgy ízlelgette az ajkaimat, mint ahogy az első szeretkezésünk előtt végigcsókolta testem minden porcikáját. Ismét elöntött az iránta érzett szerelem ereje, és szorosan a nyakába kapaszkodtam és magamhoz húztam.
Ő sem hagyta abba, kezeit combjaimra csúsztatta, én pedig lovagló ülésben ráültem. A csókok egyre hevesebbek lettek, levettem pólóját, s vizes hajáról még pár vízcsepp lecsorgott a mellkasán és a hátán. Ő is megfosztott a pólómtól és még inkább transzba estem, mikor a nyakam puha húsát kezdte el harapdálni és szívogatni
- Hiányoztál, Sebastian- nyögtem, miközben nyelve már domborulataimat kényeztette és keze a fenekemet markolászta
- Hmm- morogta Seb, s csak ekkor tértem magamhoz
Eltoltam magamtól, majd kipattantam az öléből, és a pólóm után nyúltam, amit az asztalra hajított. Értetlenül és ziláltan meredt rám a kanapéról
- Te nem is tudod, hogy nekem ez milyen. Hisz nem is emlékszel semmire!- rivalltam rá
Igazából magamra volta mérges, amiért megszegtem az ígéretem, amit magamnak és Kiminek tettem.
- Hisz nem emlékszem semmire!- emelte fel a hangját már Seb is- szerinted nem gyötröm magam minden nap azért, hogy legalább csak egy apró darab beugorjon a közös életünkről?
- Tudom, hogy még mindig Sophiát szereted, és őt akarod visszakapni. De velem ne játszadozz, Sebastian!
- Vissza akarom kapni, de…
- De nincs de! Ő a menyasszonyod. Rólam el sem hitted, hogy az voltam. Az lesz a legjobb, ha békén hagyjuk egymást. Örökre. Nem akarlak látni többet
Kirohantam az előszobába, és csak a kulcsot és a táskám magamhoz véve bevágódtam a kocsiba és könnyekkel telt szemekkel elhajtottam. Még hallottam, ahogy Sebastian utánam kiabálja, hogy „Itt nincs vége, látni fogsz még, ígérem”, de nem volt erőm megfordulni.
Elvezettem Kimi házáig, majd zokogva léptem át a küszöböt. A finn még mindig ott ült, ahol jó pár órával ezelőtt hagytam, mindössze annyi változás volt, hogy felkapcsolta a villanyt, ugyanis kint már besötétedett.
Alig bírtam visszafojtani a könnyeim, de igazából nem is akartam. Ott álltam, a nappali közepén, néztem őt a kanapén, és csak zokogtak. Ő is nézett engem, de nem mozdult. Mikor megindultam felé intett, hogy maradjak, ahol vagyok. Megálltam. Elém sétált, de csalódottságot láttam a szemében
- Vele voltál?- kérdezte, mire csak bólintottam
- Történt is valami?
Ismét csak bólintani tudtam.
Kimi szemei hirtelen szikrázni kezdtek. Felemelte az öklét, én pedig behunytam a szemem, hisz azt hittem, engem akar megütni. Ehelyett az ököl a falban landolt. Egy hatalmas horpadás és piros foltok torzították el világossárgára festett falat, Kimi ökle azonban több sebből is vérzett. Riadtan néztem fel a kék szemekbe, azok pedig némi megvetéssel, de még több izgalommal néztek vissza rám.
- Te az enyém vagy- tagolta lassan Kimi, majd felkapott a vállára és elindult velem az emeletre

7. rész

Sziasztok!

Ezer bocsánat, hogy ilyen sokat késtem a résszel és még rövid is lett! Ígérem, hogy a legközelebbit már hamarabb hozom és hosszabb lesz ;)

Köszönöm a komit és a pipákat az előző részhez! Hétvégén magyar nagydíj, remélem, már várjátok! Aki megy ki, annak jó szórakozást és szurkolást, aki otthonról nézi annak pedig szintúgy! 

Élvezzétek ezt a jó meleget, a nyarat és a szabadságot! Most mindent szabad ;)

Ezer csók, Drága Olvasóim

*Chrisee

7. rész

Vonzalom 

~ Anna
Jó volt Kimi karjaiban lenni, ilyen hosszú idő után. Habár, még nem történt köztünk semmi testiség - a csókokon kívül – mindketten éreztük, hogy valami van a levegőben, de egyikünk sem merte kimondani. Szerintem ő félt, hogy engem a Sebastian elleni érzéseim vezetnek, én pedig féltem attól, hogy a jelenlegi állapot csak egy pillanatnyi fellángolás, és amint Sebastian visszanyeri az emlékeit, visszarohanok a karjaiba. Nem akartam, hogy ilyesmi megtörténjen. Talán magamban már
elfogadtam, hogy lehet, soha nem kapom vissza az én németem, de még mindig reménykedtem. És igaz az a mondás, hogy a remény hal meg utoljára. Azt hiszem, ameddig élek, addig abban reménykedek, hogy Sebastian visszanyeri az emlékeit. Ez a remény azonban gátat is szab az életemnek. Ő az első szerelmem, és mindig az első a legigazibb. Amire mindig emlékszünk, és amit sose lehet elfelejteni. Ha viszont új életet kezdek akár Kimivel, akár bárki mással, ezeket a dolgokat el kell temetnem annyira mélyre, hogy sose törhessenek elő. Hiszen, ha egyszer mindez az eszmefuttatás bekövetkezik, akkor tönkretehetem a családom életét.
- Min gondolkoztál el? – szakított ki Kimi hangja a gondolataimból
A mellkasán feküdtem és átkaroltam. Egyszerűen birtokoltam. Éreztem, hogy olyan sokáig volt messze tőlem, hogy már soha nem akarom elengedni. Felnéztem rá és mosolyogtam. Olyan tökéletes látványt nyújtott fürkésző tekintete, amint belém mélyedt.
- Miből gondolod ezt?- kérdeztem vissza
- Vakargatod az oldalam- rántotta meg finoman és lezserül a vállát, amolyan „Kimisen” és csibész mosoly csúszott az ajkára
- És ez azt jelenti?- vontam fel szemöldököm
- Mindig vakargatsz valamit, ha gondolkozol. Vagy a körömágyad, vagy a karod, a combod… Sorolhatnám
- Micsoda megfigyelő, Mr. Räikkönen!- kezdtem el körözni bal mutatóujjammal a mellkasán, majd haladtam lefelé a hasán- én is tudok valamit rólad- mondtam kissé elfojtott hangon, és szemeimmel a kezemet követtem, amint az már meztelen hasán játszott
- Igen? És mit?- kérdezte kissé elfojtott hangon, mikor a csípőjén lévő nadrághoz értem a kezemmel
- Hogy a feszült testtartásod és az elfojtott hangon szólt kérdésed mit is jelent…- vándoroltam tovább és kezem a farmerja alá csúsztattam
Mellkasa hirtelen megemelkedett és jobb keze már el is kapta csuklómat és elhúzta azt az előbbi helyéről. Nem mertem megszólalni, sőt, még levegőt sem mertem venni. Egyszerűen csak tartotta vékony csuklóm az erős ujjai között, és megállt a levegőben. Hezitált. Visszategye az előbbi helyére, vagy jobb lesz menni reggelizni? Nagyjából egy percen keresztül nem történt semmi, majd visszatette kezem a mellkasára és elengedte a csuklóm.
- Ez most nem megy- mondta kissé keserűen
- Én nem úgy látom- utaltam a domború nadrágra és meztelen mellkasán lévő kezem a nyakához csúsztattam, majd beletúrtam a szőke hajába és ránéztem. A tekintete meglepett- valami baj van?- kérdeztem rögtön
- Még… nem lehet- mondta és simogatni kezdte a hátam- az orvos szerint legalább két hétig nem lehet szexuális aktusban részt venned
- Igazad van- néztem rá mosolyogva- köszönöm, hogy így törődsz velem- simítottam meg az arcát
- Én…- mondani akart valamit, de láttam a szemein, hogy meggondolta magát- megígértem, hogy vigyázni fogok rád
- Köszönöm- suttogtam és csókot leheltem ajkaira- reggeli?
- Jöhet- tért vissza az életkedve, majd felült az ágyon, ezzel kiszállva alólam- megcsináljam én?
- Gondoltam együtt- adtam egy puszit az állára, majd én is felkeltem és belebújva a köntösömbe reggelizni indultunk.


~Sebastian
Boldog voltam, mikor csütörtök reggel végre beeshettem a házamba. Fáradt voltam a munkától, az utazástól és az aggódástól. Rossz volt egy üres házban lenni, ahol korábban a szerelmemmel laktam, de még ez sem volt képes legyűrni a fáradtságom. Hamar lezuhanyoztam és álomba zuhantam.
Délután fél 6-kor keltem fel. Szörnyen éhes voltam, így valami ennivaló után néztem. Ezután döbbentem rá igazán, milyen üres is a ház. Sophia akárhol lehet, és csak reménykedni tudok benne, hogy valaha visszajön hozzám. Ha nem teszi… én teljesen összetörök.
Fejembe vettem, hogy átmegyek Annához egy üveg itallal, és egy doboz bonbonnal. A garázsban eszméltem rá, hogy igaza volt: eltűnt az A5-ösöm. Az volt az egyik kedvenc kocsim, és Sophia is előszeretettel járt azzal. Ahogy kifelé hajtottam, egyre szomorúbb lettem. Kezdtem biztos lenni abban, hogy itt hagyott engem, és egy teljesen új életet kezdett valahol máshol, valaki mással. De mivel a számlámat még csak meg sem piszkálta, számon fogom kérni a kedves „barátaimat”, hogy miért hazudtak nekem össze-vissza.
Kimi háza elég elhagyatottnak tűnt, de azért elmentem egészen az ajtóig. Mikor bekopogtam, egy jó darabig nem jött válasz, majd egy huszonöt év körüli hölgy nyitotta ki az ajtót. Amint meglátott, elkerekedtek és kidülledtek a szemei, és még a szája is tátva maradt. Egy darabig nem szólalt, így én törtem meg a számomra kellemetlen csendet. Utálom, ha bámulnak.
- Üdv!- kezdtem kicsit zavarni – Kimi itthon van?
A lány megrázta a fejét és tovább bámult
- Akkor itt van egy szőke hajú lány?
Ismét a fejrázás
- Tudja esetleg, hogy hova mentek?
A lány végre becsukta a száját, és a szemgolyóját visszahelyezte az üregébe. Még nyelt párat, mielőtt eldadogta, amit hallanom kellett
- Finn…országba. Oda utaztak
Ó, Jézus! Ez a lány úgy töri a németet, mint én az arabot
- Nem tudja, mikor jönnek vissza?
Ismét fejrázás. Igen, jobb is, ha nem szólal meg…
- Azért, köszönöm a segítéségét- mondtam végül, majd a kezemben lévő dolgokra pillantottam
- Azokat- kezdte a lány, majd gondolkodott egy kicsit – én odaadni lány?
- Nem, nem kell- ráztam a fejem- maga kéri esetleg?- nyújtottam felé, majd ismét a tágra nyílt szempárral találkoztam
Habozott, hogy mit tegyen
- Kérem, vegye csak el- nyújtottam felé a dolgokat még egyszer, majd remegő kezekkel elvette- nekem már nem kellenek
- Ez nagyon… kedves- mondta kis gondolkozás után- köszönöm
- Nagyon szívesen. Legyen szép napja! Viszlát
- Viszlát
Gyorsan megfordultam és visszamentem a kocsimhoz. A városban bevásároltam, majd visszatérve beültem a tévé elé, és egyszerűen magam elé bámultam. Sajnáltam, hogy nem tudtam beszélni Annával. Elmondani neki, hogy mennyire hálás vagyok, amiért ilyen sokat megtesz értem és mennyire sajnálom, hogy elvesztette a kisbabánkat. És határozottan semmi ésszerű nem jutott eszembe azzal kapcsolatban, hogy mit kéne kezdenem Loren csókjával.

6. rész

Sziasztok!

Nos, újabb részt hoztam, remélem mindenkinek tetszeni fog! :) Igazából nincs mit hozzáfűznöm a részhez, remélem, hogy mindenkinek jól telik a nyár, és sokat pihentek, olvastok, sportoltok, napoztok! 

Köszönöm a komit és a pipákat az előző részhez, remélem, hogy ehhez is kapok párat.

Ezer meg ezer csók Nektek, Drága Olvasóim!

*Chrisee

6. rész

Változások

~Anna
Miután a garázsban sem találtam a keresett személyt, felhívtam Sebastiant. Nem sok kedvem volt hozzá, de kicsit sajnáltam, hogy az a ribi megint átverte.
- Sajnálom Seb, sehol nem találtam- közöltem vele mogorvábban, mint akartam
Fel akartam venni a „kedves Anna” arcot, de egyszerűen nem voltam rá képes. Nem tudtam magamra erőltetni, hiszen egy olyan nőre akart bukkanni, aki elvette tőlem a szerelmem, a vőlegényem és a gyerekem apját. Erre a gondolatra görcsbe rándult a gyomrom és égtek a szemeim a ki nem törő könnyektől.
Sebastian hallgatott egy darabig a másik oldalon, csak a mély lélegzetvételeit hallottam. Én is hallgattam vele.
- Biztos, hogy mindenhol megnézted? – kérdezte végül
- Igen, teljesen biztos. De azt hiszem, hogy az egyik kocsid is elvitte… Vagy te mentél ki az A5-ös Audiddal?
- Nem, taxival mentem a reptérre – mondta gyorsan- szerinted…- kérdezni akart valamit, de nem fejezte be.
Láttam a szemeim előtt a kedves és aggódó arcát, ahogy egyből csalódottba megy át. Ott hagyta már megint az a némber és én nem tehettem ellene semmit. Oda akartam menni hozzá és átölelni, megsimogatni az arcát és azt mondani neki, hogy minden rendben lesz. Meg akartam nyugtatni, elhitetni vele, hogy semmi rossz nem törtéhet addig, amíg engem lát. De ez nem történhetett meg. Több kontinens választott el minket, mint valaha, és úgy éreztem, hogy nem kíváncsi rám. És engem is egyre inkább Kimi érdekelt, nem pedig Sebastian.
- Köszönöm, hogy megnézted- mondta végül- tudom, hogy nehéz ez most neked…- hangjából sütött az együttérzés és én elérzékenyültem.
Az én Sebastianom…
- Katyvel amúgy sem volt mit tenni- hazudtam, de a hümmögéséből azt vettem le, hogy tudja, hogy lódítottam.
- Nem kértelek volna meg rá, ha lett volna a közelben valaki más- folytatta végül
- Semmi baj. Itt vagyok, megtettem érted. Szerintem lapozhatunk
- Veled minden rendben?- kérdezte és aggodalom volt a hangjában
- Igen, persze, de nem kell velem foglalkoznod. Szólj, ha még segíthetek valamit
- Miért segítenél továbbra is? Nem is szereted- mondta őszinte csodálkozással
A válasszal még vártam egy keveset, mert felkavarodtak bennem az érzelmek. Nem tudtam, hogy leordítsam a fejét, vagy sírásban törjek ki. Végül nagy levegőt vettem és becsuktam a szemem. Magam elé képzeltem azt az estét, amikor önfeledten táncoltunk egymás karjaiban, miután megkérte a kezem
- Mert szeretlek- suttogtam

 ~ Sebastian
- Mert szeretlek…- mondta Anna, és mire beleszóltam volna a telefonba, már csak pityegést hallottam.
Letette a készüléket.
Ott álltam a szoba közepén, és alig tudtam elemelni fülem mellől a telefont. Egyszerűen annyira mélyen megérintett az, amit mondott. Akkor jöttem rá, hogy az a lány valóban szeret engem, és hogy én mindig egy ilyen kapcsolatra vágytam. Amiben a két fél odaadás nélkül szereti egymást…
Aztán eszembe jutott, hogy miért is telefonáltam. Sophia eltűnt, és nekem lövésem sem volt, hogy merre keressem. Üzenetet nem hagyott hátra, így nem tudtam, mit kéne gondolnom.
Mivel a barátaim azt mondták, hogy Sophia anno meglopott engem, egyből lekértem a számlám adataid, de azon minden rendben volt. Nem volt pénzmozgás, senki nem akart levenni róla pénzt. Gondterhelt lehetett az arcom, ugyanis mikor Heikki belépett az öltözőmbe, azonnal rákérdezett
- Spohia eltűnt- mondtam végül keserűen és próbáltam elkerülni az „én megmondtam” arcát
Ehelyett azonban leült mellém a kanapéra és a kezét a vállamra tette
- Biztosan tudod, hogy eltűnt? Attól még, hogy nem veszi fel a telefont, lehet, hogy még a házban van
- Nincs ott- jelentettem ki- Anna megnézte a kedvemért
- Anna?- kérdezte elfojtott hangon, s amint ránéztem nagy szemekkel meredt rám
- Tudom, hogy buta ötlet volt- ráztam meg a fejem- Loren erőltette
Edzőm egy jó darabig egy szóval sem méltatott mikor végre kicsúszott pár hang a torkán.
- És Anna mit mondott?
- Azt, hogy szeret. Aztán letette- mondtam kicsit csalódottan, hogy még a reakcióm sem várta meg
- Ezt eddig is tudtad- mondta
- Miért mondod ezt ilyen meglepetten?- kérdeztem vissza
- Csak…- mindegy, hagyjuk- legyintett- és azonkívül talált valami jelet, hogy merre lehet Sophia, vagy hova mehetett?
- Nem, semmit- sóhajtottam- és ez eléggé aggaszt. Azt mondta, még a ruháit sem vitte el. Vagyis, nem látszik, hogy bármit összepakolt volna
- Értem- hümmögött egyet a finn- akkor most azt fogjuk csinálni, hogy holnap még szépen letolod a versenyt és amint hazaértünk, elkezdünk Sophiával foglalkozni. Miután meglátogattad Annát és megnézted, hogy hogy van
- Oké- sóhajtottam nagyot
- Nem lesz semmi baj- veregetett vállba- na de gyere, menjünk enni!


~Heikki
Amint Sebastian a szállodai szobájába ment, én is rohantam az enyémbe és már tárcsáztam is szerelmem. Hamar felvette, de hangja fáradt volt, álmos és gondterhelt.
- Szia! Hogy vagy?- kérdeztem rögtön
- Hát, nem valami jól- mondta szomorúan- megvisel a nagyi halála, és az még jobban, hogy anyuék nem hajlandóak segíteni. Pedig az ő szülei- csattant fel
Vagy fél órán keresztül csitítgattam és adtam igazat a családi problémákkal kapcsolatban, mikor végre rátértünk a „miért hívtál?” részre.
- Képzeld, történés van- lett egy hatalmas vigyor a fejemen- Sophia eltűnt
- Hogy mi?- hallottam Britta hangjában a meglepetést és talán egy kis örömet is. Sikerült kiszakítanom a gondolataiból
- Sebastian ma felhívta Annát, aki megnézte Seb házát, de Sophia nem volt ott és semmi jelet nem hagyott, hogy merre ment
- Seb számlája?- kérdezte egyből
- Semmi változás nincs rajta- mondtam- felhívta a bankot, de elvileg semmilyen utalást nem indítottak el rajta. Ja! – kaptam észhez- és képzeld, mikor Seb Annával beszélt, a lány azt mondta neki, hogy szereti
- Ezt eddig is tudtuk…
- De Sebastian arca valami mást tükrözött
- Mi az, hogy valami más?- kérdezte ingerülten Britta
- Nem tudom, én nem ismerem az arcait betéve- forgattam meg a szemeim- de olyan volt, mintha emlékezne valakire, vagy aki rádöbbent, hogy Anna tényleg szerette…
- Nem tudom mire gondolsz a te pasi logikáddal, de majd én kiderítem- kérte ki magának szerelmem- de most mennem kell, ma kell elintéznem a sírhelyet, meg papot kell szereznem a szertartáshoz
Az elbúcsúzás nehezen és hosszasan ment, de végül letettük. Én még letusoltam, majd eltettem magam másnapra, a verseny napjára.
Amint vége lett a hétvégének én nem haza, hanem Brittához utaztam, hogy támogassam őt. Azért is szervezte hétfőre a temetést, hogy én ott lehessek mellette, és bármikor átölelhessen. Sebastiannak Angliába kellett mennie, Christian utasítására.

~ Loren
Amikor Chris közölte velem, hogy Sebastiannak Angliába kell utaznia, majdnem kiugrottan a bőrömből. Főnököm előtt persze tartottam magam. Szombat este mosolyogva hajtottam álomra fejem, hogy vasárnap közölhetem a számomra remek, Sebastian számára azonban lesújtó hírt.
Hétfő reggel kirobbanó formában voltam, míg Sebastian álmosan és nyúzottan lépett ki a liftből az aulába
- Jó reggelt- daloltam, mire csak intett egyet- gyere mennünk kell, mert a végén még lekéssük a gépet
Az odafelé út csendben telt, ahogy maga a többórás repülőút is. „Véletlenül” az én helyem pont Sebastian mellett volt a repülőn. Közel lehettem hozzá, érezhettem az illatát, és mikor elbóbiskoltam, fejem pont az ő vállára hajtottam. Éreztem, ahogy megfeszült, de végül ellazult és hagyta, hogy fejem a vállán nyugtassam. Egész Londonig csöpögött a nyálam az illata, a puha pólója és az erős vállán nyugvó fejem miatt.
Mikor leszálltunk, álmosságot színlelve elnézés kértem, hogy egész úton rajta aludtam. Csak elmosolyodott és már szállt is le a gépről. Egy taxiba pattantunk be. Ő a szállodába ment, én pedig a lakásomra. Odaadtam neki a kétnapos tervet, aztán továbbhajtottam a fekete járművel.
Kedden viszonylag korán keltem, hamar beértem a gyárba. Sebastian még nem volt bent akkor. Délután háromkor álltam fel az asztaltól. Az idegeim már kivoltak, vártam, hogy Britta végre visszahúzza a valagát és folytatódjon a nyugis életem. Sebbel  a büfében futottam össze. Leültem mellé, de arca gondterheltnek tűnt
- Mi a baj?- kérdeztem és megsimogattam a hátát
- Annyi dolgom lenne otthon, erre itt kell baszakodni- válaszolta ingerülten és majdnem az asztalra csapott
- Ja, persze. Wiliammal van találkozód, igaz?- kérdeztem keserűen
- Igen. Jobb lett volna, ha nem teszed bele a programomba- sandított rám mérgesen
- Sajnálom, Christian mondta, hogy benne kell lennem- vágtam szomorú képet
- Persze, ne haragudj- simított végig kézfejemen, és én erre megborzongtam
- Bocs, a késésért- hallottam meg Bill hangját- nagy volt a dugó
- Na, én megyek is- álltam fel- akkor délután még látlak- küldtem Seb felé egy biztató és egyben együtt érző mosolyt, majd az ebédem maradék részét az irodámban ettem meg.

~Anna
Örültem, hogy vége lett annak a hétnek, melyet Kimi nélkül kellett töltenem. Kedden, hajnali fél 3-kor arra ébredtem, hogy megmozdul alattam az ágy, de nem azért, mert én mozgok. Hirtelen felültem, mire elfojtott kuncogást hallottam.

- Nyugi, csak én vagyok- suttogta Kimi- hazaértem
- Még jó- dünnyögtem és kezemmel kitapogattam a karját, majd kirántottam a feje aló- tudod, hogy utálom, mikor nézel- folytattam és elhelyezkedtem a mellkasán, majd lábam átvetettem a derekán- szóval most te leszel a párnám- fúrtam bele orrom puha pólójába, majd elfordítottam a fejem és szinte azonnal álomba merültem.
Mikor felébredtem éreztem, hogy egy kéz simogatja az arcom és turkál a hajamban. Nagy nehezen felnyitottam nehéz szemhéjaim, majd eszembe jutott, hogy Kimi fekszik alattam. Hümmögtem egyet.
- Jó reggelt- mondta mély, és rekedt hangján
Ő is elaludt
- Ennél jobb nem is lehetne- öleltem át szorosan- milyen volt az út?
- Hosszú és unalmas- sóhajtott egy nagyot - de haza kell mennem. Csak pár napra
- Ő… oké. Katy már tegnap hazament… lehet, segítenem kéne Sebnek…
- Mi?- csattant a hangja- eszemben sincs itt hagyni. Jössz velem Finnországba- jelentette ki
- Gondolom nem is érdekel, hogy akarok-e menni- tettettem sértődöttséget
- Úgyis tudom, hogy jönni akarsz- húzott fel magához, majd hosszú és édes csókot nyomott ajkamra

5. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy késtem egy kicsit, de hivatalosan jelentem, hogy leérettségiztem! A kellő dokumentumokat elküldtem, így már csakis a blogra szánom az időm, a történetekre és a szórakozásra! :)

Remélem örültök, hogy ismét hoztam egy részt. Köszönöm az előző részhez a pipákat és a kommentet. Örülök, hogy olvastok és tetszik, amit írok. Holnap nyaralni megyek, így majd csak egy hét múlva tudok részt hozni, de addig megpróbálok minél több részt írni, hogy aztán sűrűn hozzam a folytatást. 

Ezer csók Nektek, Drága Olvasóim! Szép, élményekben és pihenésben gazdag nyarat kívánok!

*Chrisee

5. rész

Titkok és kívánságok

~ Katy
Az Annával töltött hétvége csodálatos volt! Végre kikapcsolhattam, és őt is jó volt újra látni és időt tölteni vele. Adrian, a párom szokás szerint dolgozott, így otthon úgyis csak unatkozni tudtam volna.
Ahogy teltek a napok, Anna szerencsére egyre jobban megnyugodott, és már csak esténként pityeredett el. Az első napokban ugyanis naponta legalább tízszer elsírta magát…
Szombat délután volt már jócskán, mikor hallottam csörögni Anna telefonját. Nem találtam sehol a lányt, így gondoltam felveszem a készüléket mielőtt még leteszik, majd megkeresem. Mikor megláttam, ki keresi, eltántorodtam a gondolattól, de a két perc után is tartó csörgés miatt gondoltam fontos, így csak beleszóltam.
- Ez itt Anna telefonja, Katy vagyok- mondtam flegmán és unottan, majd elindultam az emeltről, hogy megkeressem barátnőm
- Szia…- mondta kicsit meglepetten Sebastian- Anna a közelben van? Szeretnék beszélni vele
- Gondoltam, hogy ezért hívod- jegyeztem meg cinikusan a telefonba- nem tudom, hol van, de megkeresem. Miért akarsz beszélni vele?
- Az az én dolgom- mondta kicsit ingerülten- megtaláltad már?
- Nem, de ha ilyen kedves vagy, inkább nem is akarom, hogy meglegyen. Most nagyon érzékeny, ne legyél hülye- hangsúlyoztam ki az utolsó szót
A nappaliban találtam rá a lányra, a tévét bámulta. Odaléptem mellé, lekapcsoltam a távirányítóval a hangos berendezést, majd felé nyújtottam a készüléket.
- Kimi?- kérdezte vigyorogva
Megingattam a fejem
- Sebastian- fintorodtam el
Nagy levegőt vett, majd elvette a készüléket
- Szia- köszönt neki- kösz, jól. Neked hogy megy?.... Nem…. nem is akarom… magasról teszek rá… erre még magasabbról…. te most csak baszakodsz velem, ugye?... Te nem vagy normális… mi vagyok én? Bébi csősz?...Rohadt sokkal jössz…ezt nem ígérem… tudod, hogy megteszem… na akkor most frissíthetsz a winchesteren…minimum a bonbon…a marcipános a kedvencem…tudom, hogy nem tudod, mert sosem tudtad…kengurut… persze, hogy plüssben!... Jó… igen, örökké. Elég sok idő az… jó, legyél óvatos!... sosem vagy az…na megyek, megnézem… jó, nem kell többet elmondani, tudom, hogy hálás vagy… igen… ha látod Kimit mond meg neki, hogy üdvözlöm. És este mindenképpen hívjon… a padockban tuti, hogy összefutsz vele… szia
Anna letette a telefont az asztalra, majd rám nézett. Furcsa érzések kavarogtak benne, láttam a szemében, hogy felzaklatta a Sebbel való telefonbeszélgetés.
- Na, mit akart?- kérdeztem, de nem sikerült annyira kedvesre, mint akartam
- Azt kérte, menjek át a lakására, mert Sophia nem veszi fel a telefont és azóta nem hallott felőle, amióta eljött hozzám a kórházba
- Annak már jó ideje
- Tudom. De menjünk, nézzük meg
- Komolyan el akarsz menni?- kerekedtek ki a szemeim
- Szépen megkért rá- vont vállat- amúgy sincs jobb dolgom. Elvileg itt van valahol a kulcs
- Jó, attól még nem kell mennünk- fontam össze a karjaim magam előtt
- Katy- nézett rám- ismerem a ház minden zugát. Tele van a pince jó borokkal. Hatalmas a medence és van teniszpálya. És beszerzett egy új jakuzzit. Szerinted ezeket kihagynám, mikor ingyen felajánlja?- kérdezte vigyorogva, majd fel is pattant- felveszek egy fürdőrucit meg pár göncöt és indulhatunk is- kacsintott
Nagyjából húsz perc alatt értünk el Sebastian házához, ugyanis Anna Kimi Maseratiját hozta ki.
- Te egyszer megölsz- szálltam ki remegve a fekete sportkocsiból
- Ferrari motor- vonta meg a vállát, majd az ajtóhoz lépett
Hamar beértünk a házba. Vagy fél órán keresztül szólítgattuk meg kerestük a lányt, de egy lelket sem találtunk.
- A garázst még nem néztem- ugrott fel Anna a kanapéról- ha ott nem találok semmit, akkor hozok bort, meg bekapcsolom a jakuzzit- vigyorgott és elindult a ház hátsó felébe.


~ Loren
Nagyon sok minden történt azóta, hogy Sebastian gyakorlatilag faképnél hagyott az austini nagydíjon. Persze, közbejött a balesete is, de azután sem igazán akart velem beszélni, mivel most Annácskát ejtve Sophia lett nála a középpontban.
Ahogy erre gondolok, mindig ideges leszek és ilyenkor a szemgolyóm forgatom.
Január az a hónap, amikor a sportág a leginkább unalmas. Minden pilóta otthon van, a családjával meg a barátaival, semmi bemutató, szinte semmi program, amit a sajtós egyedül ne tudna ellátni. Britta persze Svájcban van, vagyis általában, Sebastinnal, én meg hallgathatom, mennyire hiányzik neki a finn barátja.
Aaronnal a kapcsolatunk alakulgat, de nem igazán gondolok sokat a dolgokba. Rengeteg pénze van, szép és drága ruhákat vesz nekem, jó helyekre visz vacsorázni, és bemutat olyan körökben, amikről még csak álmodni sem mertem.
Régen ennyi elég lett volna. A családomban minden oké, a munkám révén nem szenvedünk semmiből hiányt. Van egy férfi az életemben, aki képes lenne eltartani és szeret. Nekem mégis Sebastian kell. Egyszerűen nem tudom elfelejteni a csibész mosolyát, a kedves arcát, a csillogó kék szemeket, és azt az apró mozdulatot, mikor a füléhez nyúl, ha nincs válasza egy kérdésre.
Újévi fogadalomként Sebastian megszerzését tűztem ki. Anyuval eltávolodtunk egymástól és mivel nekem jobban tetszett a gazdagok élete, Aaronnal töltöttem a legtöbb időt, illetve a barátaival. Sokan azt állították, hogy megváltoztam, és furcsa dolgaim voltak, de nem akartam hinni nekik.
Teltek a hónapok, és én egyre jobban untam magam, mikor végre bejött a hívás Brittától. Az Ausztrál nagydíjra engem jelöl ki Sebastian mellé sajtósnak, ugyanis neki családi gondjai akadtak. Meghalt szegény nagyi. De sajnálom – mondtam magamban gúnyosan és mosoly kúszott a számra. Sebastian egész hétvégén csakis az enyém…
Christian is elfogadta, hogy ezen a hétvégén én helyettesítem Brittát. Tény és való, hogy rengeteg dolgom volt, de próbáltam már mindent egy héttel korábban elintézni, hogy Sebastian érkezésére szabad legyek és neki szentelhessem minden időmet.
Kedden az irodámban dolgoztam, gőzerővel, mikor kopogtak. Gyorsan firkantottam még pár szót egy lapra, aztán jeleztem a kint álló illetőnek, hogy bejöhet. Egy szőke fej és egy hatalmas, fehér mosoly bukkant fel
- Sebastian- daloltam és azonnal mosolyogni kezdtem- jó látni
- Szia!- jött be és becsukta maga mögött az ajtót- a beosztásom már készen van?
- Lassan, de igen. Estére szerintem már oda tudom adni, még pár dolog nem tejesen biztos
- Oké. Köszi. És nagyjából mi várható?
- Sok interjú. Az évadnyitó mindig nagy meló- fújtam egyet és részvéttel néztem rá
- Ha kell segítség, csak szólj. Szívesen segítek, ha valami nem megy
- Hát, elkísérhetnél ebédelni- pattantam fel- már elég rég óta nem ettem semmit
Egy ebéddel kezdődött, aztán szinte egész héten együtt voltunk. Szerdán egy hajnali géppel utaztunk, és amint odaértünk, kezdetét vette a hajsza. Interjúk, találkozók, pályabejárás, autogramosztások, tesztek, megbeszélések, stb. De Sebastian mégsem tűnt az igazinak.
- Mi bánt?- kérdeztem, mikor bementem hozzá a pihenőjébe. Épp a pólóját vette le. Egyáltalán nem bántam a látványt, így még a kanapéra is leültem- talán túl zsúfolt a napirended?
- Nem, dehogy- sóhajtott egy nagyot, majd félmeztelenül ledobta magát mellém a kanapéra- Sophi nem veszi fel a telefont, mióta eljöttem otthonról. Sőt, még csak el sem köszöntem tőle, mert már akkor sem láttam, mikor eljöttem otthonról
- Miért? Nem mellette ébredtél?
- Bonyolult- nyúlt ismét a füléhez, a jól ismert mozdulattal
- Szerintem megértem- érintettem meg a kézfejét, majd az ölembe helyeztem
- Anna… ő egy lány volt az életemben, akiről mindenki azt mondja, hogy fontos volt… De én nem emlékszem rá. Aztán jött azzal, hogy visszaadott egy gyűrűt, amit elvileg én adtam neki. Az a nagymamám gyűrűje volt, mi nekem nagyon sokat jelent, és nem osztogatnám akárkinek. Azután kiderült, hogy terhes, és hogy az én gyerekemet várja, mert már a családalapítást terveztük. És hétfő éjjel Kimi hívott a kórházból, hogy Annával baleset történt, és elveszítette a babánkat. Engem ez… nagyon mélyen érint. Abban az egy gyerekben láttam még esélyt arra, hogy valahogy visszakapjam az emlékeim. Sophiát viszont bántotta a dolog. Vagyis nem mondta, de láttam rajta. És ezt el is akarom mondani, hogy ő mindennél fontosabb nekem, de ugye nem tudom elérni
- Tehát Anna Svájcban van…- gondolkoztam hangosan
- Igen, most Kiminél lakik
- Együtt vannak?- kérdeztem kíváncsian, mire meglepődötten nézett rám
- Nem hiszem- kezdte zavartan- vagyis, én azt látom Annán, hogy tényleg szerelmes belém. És engem szeret, nem Kimit. Ők csak barátok
- Mindig így kezdődik- sóhajtottam lemondóan és láttam, hogy Sebastian elbizonytalanodik. Nem akartam visszalökni Anna karjaiba, így jobb ötletem támadt- ha Anna úgyis Svájcban van, miért nem kéred meg, hogy nézze meg Sophiát? Lehet, hogy valami baja esett egyedül, abban a nagy házban és talán még a környéket sem ismeri…
- Nem hiszem, hogy ez Annának való feladat. Nem igazán kedvelik egymást. Amúgy is, nagy trauma érte, még pihennie kell
- Ugyan! Kell neki egy kevés mozgás! De te tudod- mondtam, és felálltam a kanapéról- Viszont semmiképp se aggódj!- fogtam meg a vállait, és közel hajoltam hozzá- biztos, minden rendben van- nyomtam egy puszit a homlokára, majd kimentem a szobából
Ha Anna és Sophia összevesznek, nekem az lesz a legjobb. Sophia majd eltünteti az útból az idegesítő magyar csajt, amiért ismét menekülnie kell majd. És így Sebastian csak hozzám rohanhat majd segítségért. Tökéletes terv! Legszívesebben hátba veregetném magam.
Ahogy kifelé tartottam a home-ból, rezegni kezdett a telefonom. Mikor megláttam, hogy Aaron az, megforgattam a szemeim és gyorsan elutasítottam a hívást. Mindeközben nem is figyeltem az utat, így egy mellkasba ütköztem. Ahogy felnéztem, elállt a lélegzetem
- William! Te mi a szart keresel itt?


~Sophia
Arra ébredtem, hogy fáj a fejem és kényelmetlen helyzetben fekszem. Képek villantak be egy autóútról és egy autó belsejéről, de nem tudtam összerakni a képet. Zavart voltam, és ki is volt száradva a szám. Körbenéztem  a szűk szobában és akkor láttam meg Travist.
- Mit akarsz?- kérdeztem rekedt és gyenge hangon, a cserepes számat nyalogatva
- Ha kicsit jobban leszel, akkor majd számolunk- mosolygott gonoszan Travis- addig is. Kérsz valamit? Enni, vagy inni?
- Vizet- nyögtem
Lassan felállt, és hozott nekem egy üveg ásványvizet. Eloldozott, hogy rendesen meg tudjam inni. Szinte pillanatok alatt megittam az egész üveggel
- Nem hiszem, hogy erre még szükség lesz- utaltam a kötélre, amit ismét elkezdett visszatekerni a csuklóm köré
- Dehogynem- folytatta munkásságát- túl sokszor vertél már át. Most nem hagyom .
Ahogy ott feküdtem az ágyon, összekötött kezekkel és lábakkal, Sebastian jutott eszembe.
- Milyen nap van?- kérdeztem hirtelen
- Csütörtök. Miért?
- Azóta nem ettem és ittam?- képedtem el
- Persze, hogy ittál meg ettél!- csattant fel Travis- csak nem emlékszel. Megjegyzem, elég sokat tudsz enni… napi négyszer
- Hogy lehet, hogy nem emlékszem ilyesmire?
- Elég erős gyógyszert kaptál
- Miért nem adsz többet?
- Most józanul van rád szükségem. El kell számolnunk az utolsó üzlettel, meg az utazgatásaim költéségével…
- Nincs pénzem- nyögtem, még mindig erőtlenül- de Sebastian keresni fog, ha sokáig tartasz itt
- Biztos lehetsz abban, hogy sokáig leszel itt- kúszott gonosz vigyor arcára- és nem hiszem, hogy Sebastian veled tudna foglalkozni. Most épp versenyhétvégén van, ha hazaér, akkor pedig Annát fogja pátyolgatni, aki elvesztette a babáját
- Te erről honnan tudsz?
- Vannak kapcsolataim- vont vállat- de most aludj még egyet. Akkor gyorsabban kimegy a szer
Odajött hozzám, betapasztotta a szám egy vastag szigetelőszalaggal, majd diadalittasan kisétált a szobából. Meglehetősen nagy szarban vagyok…