23. rész (1/2)

23. rész

/1

Az én döntéseim sosem elég jók

Reggel kicsit korábban ébredtem, de így legalább volt időm még egyszer átgondolni azt, hogy mit mondok Sebnek és Claudiának. Nem hiszem, hogy egyforma véleményen lesznek, de remélem, hogy e miatt nem romlik meg a kapcsolatuk.

-          Jó reggelt édes- jött be a konyhába Seb és adott egy csókot- nem voltál mellettem, mikor felkeltem

-          Kicsit korábban keltem, nem tudtam aludni…

-          Elég rossz kedved van… tegnap valami rosszat mondtam?

-          Nem, csak elhatároztam valamit… légyszi ülj le, én addig felkeltem a húgom, és utána szeretnék mondani valamit

-          Oké…

Elsétáltam Clau szobájáig, majd kopogás nélkül rontottam be. Először neki akart állni veszekedni, de mikor látta a komoly arckifejezésem (ami egyébként nálam nagyon ritka) gyorsan felöltözött és utánam jött. Mikor már mind a ketten a konyhában voltak, eléjük álltam és belekezdtem mondandómba

-          Mikor idejött, azt azzal a céllal tettem, hogy orvos legyek és elfelejtsem a régi életem. Az az igazság, hogy ez egyáltalán nem sikerült. Megismertelek Téged, Sebastian és teljesen beléd szerettem. Mondhatni elvetted az eszem. Tegnap este arról beszélgettünk- fordultam Claudia felé, hogy értse, miről van szó - hogy te átköltözöl hozzám, én pedig ideköltözöm. Egyszerűen egyik megoldás sem tűnt valószínűnek… Akármikor vagyok Sebbel, teljesen elvonja a figyelmem a tanulástól, viszont arra nem lennék képes, hogy csak a tananyagok miatt ne láthassalak, mikor fontos vagy nekem… És arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt a fél évet még befejezem az egyetemen, de aztán majd halasztok fél évet… vagy egyet. Majd még meglátom. És ha nincs sulim, mindig tudok veled menni a versenyhétvégékre meg ilyenek… Tudom, hogy ezzel most mindkettőtökben más válasz fogalmazódik meg, de…

-          Nincs semmi de!- vágott közbe szinte sikítva Claudia- az volt, hogy idejössz, orvos leszel, és boldog… nem az, hogy az álmod feladod egy éppen lángoló szerelemért! Nem vagy normális, ha képes vagy erre. És te sem, ha ezt engeded neki- fordult a végén Sebastian felé

-          Már döntöttem…

-          Ahogyan a gyerekeidről, meg a halálodról is… miért adsz fel mindig mindent?

-          Nem adom fel…- mondtam az elejét hangosan, de aztán a végére már lecsillapodtam, mert be kellett látnom, hogy igaza van a testvéremnek. Mindent feladok…

-          Szerintem ezt még gondold át párszor, mert habár én is azt szeretném, hogy a nap minden percében velem lehess, fontos, hogy elérd azt a célt, amit kitűztél magad elé…

-          El fogom érni, csak fél évvel később…

-          Anya gondolom, nem tudja…

-          Nem, és nem is szeretném, ha megtudná

-          És miből fogod kifizetni?

-          Majd elmegyek dolgozni…

-          Biztos, hogy nem- szólt közbe Sebastian- kifizetem a tandíjadat

-          Köszönöm, ez kedves tőled, de ez nem a te dolgod, majd megoldom

-          De, igen, az én dolgom. A barátnőm vagy

-          Igen, a barátnőd és nem a feleséged. Sebastian, nem a te dolgod, tényleg

-          Én azt akarom, hogy az én dolgom legyen, szóval, ha kell, már holnap feleségül veszlek. Megmondtam, nem? Segítek a húgodon. Akkor rajtad miért ne segítenék?

-          Igaza volt anyunak… rossz ötlet volt idejönni- gondolkoztam hangosan, mire Seb kicsit megbántódott. – nem visszajönni, hanem Clauval jönni…

-          Nem volt hiba. Végre magabiztosan döntöttél. És fog fel, hogy segítek.

-          Biztos, hogy csak fél év?- szólt közbe félve Claudia

-          Maximum, ezt megígérem- vágta rá Sebastian és mélyen a szemembe nézett

-          Talán még a babákkal is tudnék segíteni- néztem félve Claudiára, de már nem haragudott rám annyira

-          Jó is lenne, ha segítenél- fogta meg a kezem Seb és adott rá egy puszit- kelleni fog a tapasztalat- kacsintott, mire mind a 3-an elmosolyodtunk

-          De a munkával kapcsolatban nincs apelláta… keresek majd valamit

-          Én tudok neked- vigyorgott rám kajánul Sebastian

-          Nem leszek az ágyasok- vágtam óvatosan mellkason

-          Gondolatolvasó vagy- húzott magához és megcsókolt

-          Nekem ez nem tetszik túlzottan, de ha így biztos, hogy folytatod, legyen- ment bele Claudia is, mire kimásztam az én szőke németem karjaiból és megöleltem hugit.

-          De most hogy ezt megbeszéltük, megyek készülődni, mert elkések- rohantam fel az emeltre

-          Elviszlek- hallottam még Sebastian kiabáló hangját, majd bementem a fürdőbe.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy Claudia ennyire megértő lesz. Lehet, hogy a gyerekek teszik? Most már csak Fanni véleményétől félek egy kicsit, hogy mit fog szólni, főleg azok után, hogy tegnap én oktattam ki, hogy tartsa meg a babát… Laura sem lesz piskóta, de reménykedem, hogy ma a megértő oldalát veszik elő mindannyian.

  A fürdőben végezve a szekrény elé léptem, és jókedvűen kezdtem válogatni. Nem volt hideg, elég egy farmerkabát és egy hosszúnadrág. Egy ujjatlan fölsőt vettem fel, mivel az egyetemen jó meleg van és egy magas sarkú csizmát. A tancuccokat átdobáltam egyik táskámból a másikba és már lenn is voltam.

12 előtt 20 perccel indultunk el, és negyed óra alatt az egyetemre értünk. Elköszönéskor egy hosszas csókot váltottunk Sebbel, majd besétáltam az iskolába. Mély levegőt vettem, mikor megláttam Fannit és mosolyogva üdvözölte. Beültünk órára és félve kezdtem el a monológom.

-          Megbeszéltétek a dolgot Hanssal?

-          Igen. Örült, hogy végül valakinek jobb belátásra sikerült térítenie- mosolygott és a hasára pillantott- szombaton megyünk orvoshoz

-          Az jó… de el kell mondanom valamit, aminek nem fogsz örülni

-          Most nem lehet letörni, nagyon jó a kedvem

-          Hidd el, nekem sikerülni fog…

-          Na, mond már!

-          Szóval… tegnap este, meg ma reggel hosszas beszélgetést folytattam Sebastiannal, hogy nekem nem megy mellette a suli, de igazából nélküle se… és arra a döntésre jutottam, hogy ezt a félévet befejezem és majd a következőt halasztom…

-          Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod?- kérdezte szinte kikelve magából Fanni, de mivel órán voltunk, kicsit visszafogta indulatait - Ezt nem csinálhatod

-          Csak fél év, és annyi idő alatt megismerem, hogy milyen mellette az élet, és az is lehet, hogy a végén kiábrándulok belőle…

-          Ez egy nagyon végső este

-          Tudom, de még ő is elmondta, hogy maximum fél év halasztást enged

-          Még jó! Miatta adod fel az álmod!

-          Ez nem igaz… csak eltolom egy kis időre

-          Aha, persze - fordult Fanni a jegyzetei felé és innentől kezdve szinte egész nap hozzám sem szólt.

Pár órán még azért beszélgettünk és sikerült egy kicsit megpuhítanom. Bár ebből csak az sült ki, hogy lehet, hogy ő is halaszt a baba miatt fél évet. Mondjuk, nem bánnám ezt annyira, mert nagyon megkedveltem és jó vele tanulni, meg magyarul beszélgetni.

  A csütörtököt az összes nap közül a legjobban gyűlölöm, ugyanis este 7-ig kell benn lennem. van 4 órám, és a többi szünet… remekül van megoldva.

  Amíg az órák közti szünetekben szabad voltam, gyorsan lerendeztem egy találkozót Laurával, Katyvel és Staphel. Mikor megláttam őket rohantam feléjük, mert már egy jó ideje nem láttam őket

-          Itt van a Vettel gyerek, igaz?- kérdezte kicsi gúnnyal Laura, de a végén mosolyogva ölelt meg

-          Igen, és vele kapcsolatban akarok mondani valamit…

-          Nem fogunk neki örülni, ugye?- kérdezte Katy, aki már szinte a fejembe lát

-          Nem- csóváltam meg a fejem és elkezdtem nekik mesélni a történteket.

-          Te nem vagy normális, ez már biztos- szögezte le Laura és kicsit megsértődött

-          Szerintem még gondold át, de ha tényleg így akarod, menj utána- folytatta baráti hangon Katy

-          Persze, hogy menj utána, csajszi! Vágj bele az életbe, fiatal vagy még köpenyesnek- kacsintott rám Steph és átkarolt. Pont tőle nem számítottam ilyen reakcióra, de jól esett. Még beszélgettünk fél órát, mialatt mindenki megbékélt a döntésemmel. Ezután mindenki ment haza, akarom mondani rajtam kívül, mert nekem még volt egy „utolsó leheletem”.

-          Elfáradtam- vetettem be magam Sebastian mellé az ágyba, aki pont akkor kapcsolta le a Tv-t

-          Kár, pedig nekem mára terveim voltak- vigyorgott rám és elkezdte simogatni a combom belső felét

-          Elhiszem, de engem ma lefárasztottak, szóval jó éjt- fordultam át a másik oldalamra és apró mosoly lett az arcomon, mikor hallottam, hogy morog egy sort, majd átölel és elfogadja, hogy most aludnia kell.

Pénteken 10-kor ébredtem meg, mikor Sebastian még édesen szuszogott mellettem. Gondoltam meglepem, így kimentem a fürdőbe, gyorsan megmostam a fogam, megfésülködtem, majd egy szál köntösbe visszamentem hozzá. Még mindig nem kelt fel, szóval levettem a köntöst és ruha nélkül bújtam be hozzá az ágyba. Kicsit közelebb mentem hozzá, és fenekem ágyékához nyomtam, mire felébredt

-          Még korán van- morgott, majd átfordult a másik oldalára

-          Ezt az este miatt kapom?- kérdeztem mosolyogva és próbáltam visszafojtani a nevetésem. 

-          Már teljesen ráhangolódtam a témára, mikor elfordultál- fordult vissza felém, de mikor meglátta, hogy meztelenül térdelek mellette az ágyon, tátva maradt a szája- talán…- habogta, de aztán azonnal maga alá gyűrt.

Elszórakoztattuk egymást még vagy 1 órát, majd lementünk reggelizni. Seb összedobott pár szendvicset, amíg én a mosókonyhába mentem és beraktam pár adag ruhát, mivel ezzel teljesen el voltam havazva és Sebastian pár nap múlva megy is Milton Kaysbe.

-          Az edzéseket csinálod rendesen, ugye?- kérdeztem szerelmemet reggeli közben, de erre ő csak kerülte a pillantásom- nem akarom, hogy megsérülj! Amint megettük pihensz fél órát, aztán 2 órán keresztül le sem szállsz a futópadról!

-          Szívesebben maradnék rajtad 2 órát- vigyorgott rám kajánul

-          3 óra Vettel. Akarsz még mondani valamit?

-          Ilyenkor nem szeretlek- biggyesztette le az ajkait, de aztán a kaja végén odajött, adott egy csókot, majd indult is az edzőcuccáért.

Amíg ő lent izzadt, én elpakoltam magunk után és felsétáltam az emeletre. Egy gyors fürdő és öltözködés után gondoltam még beszélek pár szót húgommal suli előtt, mert eléggé elhanyagolom, de ő még mindig aludt, és nem tudtam megvárni, hogy felébredjen. Oké, hogy én szeretek 10-ig, 11-ig aludni, de hogy ő még délben sem kel fel, az már kicsit durva. Bár had aludjon, nemsokára majd 1 évig nem fog tudni…

            Indulás előtt még gyorsan leszaladtam Sebastianhoz, aki az utolsó kilométert tudta maga mögött. Hosszas csókot váltottunk, majd mikor már a lépcső tetején voltam, hallottam, hogy utánam kiabál valamit. Én ezt már nem értettem, mivel a csókunk elhúzódott, az én buszom pedig indult.

            A nap nem telt gyorsan, de vészesen lassan sem. 1-re kellett bemennem, és szerencsére csak egy másfél órás órám volt. Fanni még mondta, hogy mikor mennek orvoshoz, és hogy nagyon izgul. Persze erre megosztottam vele saját tapasztalataimat és sikerült kicsit megnyugtatnom. Amíg pár perc néma csend volt köztünk, a babákról eszembe jutott San és Tommi. Nem elég, hogy fel sem hívtam őket, még csak Sebastiant sem kérdeztem meg, hogy mi van velük. A tenyerembe felírtam, hogy amint hazaérek, beszéljek Sannal vagy két órát. Mikor Fanni meglátta, hogy ezeket írom a kezemre, hangosan felnevetett. Én gonosz nézésemmel jutalmaztam, de ez csak olaj volt a tűzre, ugyanis még jobb kedvre derült.

            Az iskolából kiérve azonnal hazafelé vettem az irányt. Mióta hugi itt van, talán kevesebbet beszélek vele, mint mikor külön voltunk. A buszon egész végig ez járt a fejemben, de mikor a lakásajtót zárva találtam és még csak a csöngetésre sem jött ki senki, igen meglepődtem. Aznap elég hideg volt, így idegesen tárcsáztam Sebastian, majd Claudia számát, de mind a ketten ki voltak kapcsolva, én meg persze nem vittem magammal kulcsot. Minek is az?...

            Végül aztán meguntam a toporgást és a saját házamba mentem. Felvettem a fűtést 23 fokra, ettem egy zacskós levest, mert már kopogott a szemem az éhségtől, majd miután befejeztem, kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és tárcsáztam San számát.

-          Hallo?- szólt bele egy kedves női hang angolul

-          Szia Sandra, Gréta vagyok- mosolyogtam, mire Sandra is vidámabb hangon folytatta, és ha jól hallottam, sikított is egy aprót

-          Sziaaaaaaa. De rég beszéltünk már! Mi van veled?

-          Hát velem nagyon semmi érdekes. Együtt vagyunk Sebbel és suliba járok… De veled mi újság? Ezért hívtalak. És bocsi, hogy már régen nem beszéltünk- szégyelltem el magam

-          Semmi gond, úgysem értem rá mostanában- hadart

-          Elég izgatott vagy, szóval mi a nagy hír?- csalt mosolyt az arcomra, ami a válasza után még hatalmasabb lett

-          Tommival már nagyban tervezzük az esküvőt, mert babát várok, és nem akarok hatalmas pocakkal az oltár elé állni- nevetett

-          Ez fantasztikus! Gratulálok.

-          De ha ez így meglep, gondolom még nem érkezett meg a meghívó…

-          Melyik címre küldted?- csaptam a homlokomra

-          A tiédre. Miért?

-          Mert amióta Sebastian itthon van, én nem nagyon voltam a házán kívül… csak az egyetemen

-          Pontosítanék Drágám. Az ágyán kívül- nevetett fel Sandra, mire elismerően bólogattam, amit ő nem láthatott.

Még beszélgettünk vagy fél órát, mialatt megerősítettem, hogy a meghívó megérkezett, csak én nem másztam ki a postaládáig. Bár csodálom, hogy a postás bele tudta tenni, ugyanis az egész tele volt számlákkal meg prospektusokkal.

            Pont letettük, mikor hallottam, hogy megáll egy kocsi, és becsapódik 2 ajtó. Gyorsan az ajtóhoz viharzottam, hogy megnézzem, kik azok. Persze a két jómadár volt az, akik nem voltak képesek szólni, hogy vigyek kulcsot, vagy hogy egyáltalán hova mennek. Kisé dühösen zártam be magam mögött az ajtót és lépte az éppen jót derülő Sebastian mellé.

-          Szerinted nekem bundám van, hogy 10 fokban kibírok 3 órát??

-          Gréta- kapott a szívéhez- ilyet többet ne csinálj! Nagyon megijedtem- akart megölelni, de kicsit hátrébb álltam

-          Szóval? Hol voltatok?

-          Nem vittél kulcsot, igaz?- nevette el magát

-          Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy ma mentek valahova?

-          Reggel mondtam, hogy vigyél kulcsot, mert ma van időpontunk a nőgyógyászhoz. De gondolom megint a falhoz beszéltem…

-          Ezt motyogtad reggel?- kérdeztem már nyugodtan és elpirultam, mert bántott, hogy így beszéltem Sebbel

-          Ezt- nevetett fel, majd magához húzott és megcsókolt- semmi baj, kezdem megszokni, hogy ilyen kis vadcica vagy- nevetett és az ujjait az arcom előtt hajlítgatta.

-          Fejezd be, mert fájni fog a kezed- tettem le a kezét és még mindig a mellkasának támasztottam a fejem

-          Ne fájjon, mert este szükségem lesz rá- nézett le rám és kacsintott egyet

-          Ezt meg hogy érted?

-          Hát úgy, hogy valamivel muszáj lesz kiengesztelned, mert megbántottál- konyult le a szája

-          Hát persze… én meg már mertem arra gondolni, hogy főzöl nekem valamit, vagy ilyenek…

-          Kiszámítható vagyok- nevetett megint és összebújva léptünk be a házba

-          Te amúgy tudsz Sandráék esküvőjéről?- kérdeztem a szőkét, amíg Claudia elment fürdeni

-          Igen. Ma reggel érkezett a meghívó. Ezt is mondani akartam- szégyellte el magát és lehajtotta a fejét

-          Úgy látszik, ma én is ki leszek engesztelve- mosolyogtam és egy puszit nyomtam a szájára, majd megérkezett Claudia is. Amíg Seb elment telefonálni munkaügyben, addig mi gyorsan összedobtuk a vacsit és beszélgettünk. Végre.

-          És mi volt ma az orvosnál?

-          Hát. Megvizsgált, azt mondta, hogy minden rendben és az időpont, amit még otthon kiírtak, azaz október 24, az valószínűleg stimmel, szóval akkorra várjuk.

-          Ez nagyon jó. Mikorra mentetek el?

-          1-kor indultunk

-          És 5-ig voltatok orvosnál?- néztem kérdően, de kicsit gyanúsítóan húgomra

-          Ő…hát… Sandrának meg Tomminak kerestünk valami nászajándékot, de Sebastian azt mondta, hogy majd inkább veled veszi meg…- habogta össze- vissza, nem tartva a szemkontaktust

-          Merre voltatok, Sebastian? – förmedtem rá az ártatlan képű németre, aki pont akkor jött vissza a telefonálásból

-          Orvosnál. Már mondtam, nem?

-          Több mint 3 órán keresztül?

-          Nagy volt a sor- habogott ő is, de itt eltört a mécses

-          Nem hiszem el, hogy nem lehet igazat mondani. Mindig hazudozol és ez nekem így nem megy. Ha azt akarod, hogy a barátnőd legyek, vagy a feleséged, meg a gyerekeid anyja, akkor mondj már végre igazat!- lett a hangom egyre erősebb, mire Seb meg akart ölelni, de Claudia visszahúzta- remélem ez nem az, amire én gondolok- néztem mélyen Sebastian szemébe- mert akkor elég szánalmas vagy

-          Mire gondolsz?- nézett rám ijedten és láttam a szemeiben, hogy félt

-          Ugye nem csalsz meg?... Megint?

-          Mi?... ezt… ezt meg mégis honnan veszed?- habogott megint, de már elegem volt. Az ajtó felé vettem az irányt és magamra kapva a táskát kiléptem a hidegbe, majd átsiettem a saját házamba. Mikor még a konyhában voltam, Seb utánam akart jönni, de Claduia megfogta a kezét és nem engedte, hogy elinduljon. Ezek most komolyan összejöttek? Lehet, hogy csak kialvatlan vagyok…

Hazaérve elővettem egy üveg vodkát, de nem volt kedvem inni. Nem vagyok az a „fojtsuk az alkoholba a bánatot” típus. Inkább gondolkodni szeretek…

-          Igen?- vette fel a telefont egy álmos férfi

-          Akarlak, Christian. Most- jelentettem ki neki, mire kicsit meglepő választ kaptam

-          Gréta, te részeg vagy. Aludj egyet, holnap beszélünk. Én addig megkérdezem Sebastiant, min vesztetek össze.

-          Nem. Teljesen józan vagyok. Egy kortyot sem ittam.

-          Hát oké, de akkor tényleg beszélj a barátoddal

-          Mikor is kell Angliába mennie?

-          Nem kell. Rögtön Szingapúrba utazunk, a versenyre. Majd Svájcban száll fel

-          Te most Milton Kaysbe vagy?

-          Hol máshol lennék?

-          Holnap mit csinálsz?

-          Amit szoktam. Dolgozok. Segítem a pilótáim munkáját. És ne csinálj semmi hülyeséget, beszéld meg Sebastiannal a problémáidat. Most megyek aludni, neked is azt kéne. Szia- tette le a telefont, de én eléggé meg voltam bántódva.

Nem gondolkoztam, csak betettem pár fölsőt meg pár bugyit egy nagyobb táskába és kimentem a repülőtérre. Nem igazán érdekelt, hogy éppen éjjel hány óra van, így taxit hívtam és kivitettem magam. Meglátva, hogy 1 óra múlva indul egy gép Londonba, azonnal jegyet vettem és gépre szálltam. Mivel nem volt nagy csomagom, csak egy kézi poggyász, rögtön felszálltam és már indultam is. A telefonra nézve meglepődve láttam, hogy még csak 11 óra. Christian komolyan aludt?...

            A gépen végig gondolkoztam, hogy mégis mit kéne tennem. A gép hamar landolt, fél 1-kor érkeztem meg London repterére. Kiviharzottam az épületből, fogtam egy taxit és Christian házához mentem. Nem tudtam, hogy mi fog rám várni, csak becsöngettem. 10 perc várakozás után egy kialvatlan, sötét hajú férfit pillantottam meg, aki izgalmamban mosolyt csalt az arcomra.

-          Megmondtam, hogy ne csinálj hülyeséget- nyitotta ki nekem az ajtót, de én csak szorosan átöleltem

-          Veled akarok lenni és kész. Ha ezt Sebastian nem érti meg, ez van, és ha nem bízik bennem, akkor is itt vagyok

És nem kéne bíznia benned?- nézett a szemembe mélyen Christian és én teljesen megborzongtam. Erősen megfogta két karom és vártam a csókot, de e helyett, csak egy nagyon szoros ölelést és egy útbaigazítást kaptam a fürdő és a hálóm felé.








***
Ez volt az új rész, remélem tetszett és nem okoztam csalódást. Köszönöm a hozzászólásokat és az értékeléseket ^^
Hétvégén ismét nem maradunk szórakozás nélkül, mert hát ugye forma1 ^^ Már várom, és remélem Seb nyer, és átveszi a vezetést :) (most bocsi minden Alonso drukkertől) 
Kitartást az utolsó napra, hétvégén megint jelentkezem majd! ;)
Puszii.