21. rész

21. rész

Gondolatok százezrei keringtek a fejemben, mikor hazaértem. Kislányomra vetettem egy gyors pillantást, köszöntem a családomnak és lefeküdtem aludni. Sebastian szavai, az Európában történtek teljesen kikészítettek és megtörtek. Nem is tudom, hova tűnt az, aki voltam. Mindig elsírom magam, érdekel Sebastian… és… képes lennék eladni a céget, bárkinek, csak, hogy visszakapjam a szerelmem és kislányom édesapját

            Másnap reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Gyorsan bekaptam egy gyógyszert, majd lementem a földszintre, ahol összefutottam Biankával

-          Mi volt ez tegnap?- kérdez egyből a lényegre

-          Összevesztünk- ülök le mellé egy kávéval a kezemben- nem… nem is értem, hogy hogy tudta meg…

-          Mit?

-          Találkoztam Karlal Németországban

-          És mit csináltál?

-          Elrabolta Sebastian öccsét és… és én nem tehettem mást- jelent meg egy könnycsepp a szemem sarkában

-          Mit tettél?- néz rám kétségbe esetten

-          Lefeküdtem Karlal és… ő mindezt felvette videóra és eljuttatta Sebhez

-          Dé… mégis… hogy lehettél ilyen felelőtlen? És miért nem ölted meg?

-          Nem tudom… az nap annyira fáradt voltam, hogy simán rájött, hogy fegyver van nálam és elvette én pedig már annyira el voltam keseredve, hogy minden rossz miattam történik, hogy csak az járt a fejemben, hogy ezzel végre valami jót teszek

-          Mióta jó ha megcsalod azt, akit szeretsz??

-          Nem… tényleg nem tudom, de… kell a segítséged- nézek fel rá, de mikor pillantásunk találkozik, Bianka megborzong

-          Nem szeretem ezt a nézést- kezdi habogni- ilyenkor…. félek tőled

-          Neked nem kell, de… kell egy terv. Véget akarok vetni ennek az egésznek. Nem akarom ezt tovább folytatni, és… már tudom, hogy nem is az apámé volt az üzlet. Vagyis az igazi apámé…

-          Te oda akarod nekik adni a drogot?- hökken meg

-          Halott embert láttál már igazgatni?

-          Nem értelek…

-          Megölök mindenkit, akinek eddig köze volt ehhez az egészhez és egy teljesen semleges személynek adom oda. Ilyen egyszerű. És akkor végre én is boldog lehet Sebivel, és Marival

-          De… ez nem ilyen egyszerű. Ez annyira mélyen gyökrezeik

-          Nem érdekel, még ha én is meghalok. De Seb és Mari legyenek biztonságban

-          És már van terved?

-          Azt hiszem…

-          Tehát van

-          Igen, de… lehet, hogy nem fogják bekapni a csalit

-          Beavatnál?

-          Amint tudni fogom minden lépését a tervemnek, igen. De sok segítség kell a részedről és apa részéről is. Tényleg… hol van?

-          Este kapott egy riasztást és be kellett mennie

-          Nem tudod, mikor jön?

-          Fogalmam sincs… de én is megyek, mert találkozóm van- pirul el

-          Nocsak, nocsak… a múltkori srác?

-          Igen, és igazán megjegyezhetnéd a nevét!

-          Tudod, hogy tudom- nevetek fel és felszaladok az emeletre kislányomhoz

Sokat játszottunk, nevetgéltünk és okosodtunk. Amíg altattam, etettem, végig az járt az eszemben, hogy a tervem hogy kéne kivitelezni. Bomba biztosnak és pontosnak kell lennie, mert egyetlen apró változás, és lebukhatok és nekem végem…

            Este fél 7 körül ért haza apa és őt is beavattam valamennyire a tervbe. Nem tetszett neki az ötletem, de végül is mellettem állt, hisz a lánya vagyok, és ezzel neki is segítek…

            A napok innentől gyorsan teltek. Sebastian nem keresett és én sem őt. Meg volt a magam baja, és ez bőven elég. Bejártam dolgozni a céghez, hisz vezérigazgatói posztom miatt van bőven elég dolgom. A terv… viszont teljesen kész volt, és már tudtam, több lépéssel járok előttük és ha utol akarnak érni, résen kell lenniük.

-          Van valami baj, Norma?- kérdezi apa mikor leérek a lépcsőn és szorosan átölel

-          Nem, csak… utálom ezt a napot- rántom meg a vállam

-          A keddet? Miért?- simítja meg arcom

-          Nem a keddet… a Június 12-ét- sóhajtok

-          Miért, mi van ma?

-          Ma lenne Fiedel születésnapja- szontyolodok el ez kicsit

-          Értem. Látom, nagyon szeretted…

-          Ő volt az egyetlen, akiben megbíztam

-          Sziasztok- robban be Bianka hatalmas vigyorral

-          Vigasztald meg kérlek, mert nekem indulnom kell- néz apa órájára és mindkettőnk fejére nyom egy puszit, majd kirohan a házból

-          Hova siet ennyire?- kérdezem

-          Nem érdekel, de az igen, hogy mi a te bajod?

-          Ma van Fiedel születésnapja…

-          Ó… ő volt a testőröd, igaz?

-          Igen, és nagyon hiányzik…

-          Közel álltatok egymáshoz?

-          Igen és mindent tudott rólam, amit kellett. Mellette önmagam voltam…

-          Mennyire- mosolyodik el

-          Igen, az is- bólintok elpirulva, de elmosolyodok

-          Mi???- visít Bianka- ezt nem is mondtad!!!

-          Nem kérdezted- rántottam meg a vállam nevetve

-          Ezt még visszakapod- fenyeget meg mutató ujjával- mi a programod mára?

-          Szerintem kimegyek a temetőbe Marival

-          Persze, nyugodtan. Elkísérjelek?

-          Nem, szeretnék… egyedül lenni Marival.

-          Persze, ezt csak természetes- indul meg, de aztán visszafordul- kérdeznék valamit…

-          Igen?

-          Minek vettél tulajdonrészt egy szállítási cégben és rendeltél 10 üres konténert?

-          Szerintem… az legyen az én dolgom- adok egy puszit arcára, majd Marit felöltöztetem, én is felöltözök és indulunk is a temetőbe

Hosszasan sétáltunk az utcákon át és én csak gondolkoztam és gondolkoztam. Kislányom már kezdett fáradni így felvettem az ölembe. Mikor a temetőbe értünk, hosszasan ácsorogtam a sír előtt és kislányom kérdezgetéseire, hogy miért sírok, és kinek a sírjánál vagyunk, egyszerűen nem tudtam választ adni. Feltörtek bennem az emlékek, újra és újra gyönyört okoztak, majd kínoztak, mikor rájöttem, ezek már nem történhetnek meg.

-          Mama, most már tényleg mondj valamit- szólítgatott kislányom

-          Ő itt a Mama egyik nagyon jó barátja, de sajnos már nem lehet velünk- guggolok le hozzá

-          Ő az, aki mindig énekelt nekem egy szép dalt?

-          Te… emlékszel erre?- mosolyodok el

-          Igen, nagyon tetszett. És volt, hogy ketten énekeltétek

-          Igen, az is volt… de gyere, ideje hazamennünk- kapom fel az ölembe

-          Szerintem még korai- áll vele szemben egy férfi, sötét ruhában

-          Elnézést, nem értem, mire gondol- rázom a fejem

-          Most szépen velem jönnek- veszi elő a fegyverét

-          Rendben, de kérem tegye el, mert egy temetőben vagyunk és a kislányom fél

-          Gyerünk!- mutatja az utat, majd előre vezényelve minket, jön utánunk

-          Hova megyünk?- érdeklődök

-          Majd megtudja- ültet be egy kocsiba, ahol nem vagyunk egyedül

-          Mondták, hogy nem félős, de hogy ennyire…- neve fel a kocsiban az egyik

-          Tudja… nem csak ezen a téren vagyok hidegvérű

-          Nagyon tudja, mit kell mondani

-          Mama, mit akarnak ezek a bácsik?

-          Hazavisznek minket- hazudok kislányomnak, mert nem akarom, hogy féljen- aludj el nyugodtan, mire felkelsz, már a kiságyadban leszel. Rendben?

-          Ühüm- bólogat, majd fejét mellkasomnak támasztja és pár perc alatt el is szenderedig

-          Szálljatok ki!- hallok meg ez férfi hangot, mikor leáll a motor

-          A kikötő? miért hoztak ide?

-          Túl sok a kérdés és lassú a duma. Befelé!- lök be egy konténerbe, ahol csak egy lámpa ég és egy szivacs van a földre fektetve

-          Nem hittem volna, hogy így találkozunk legközelebb

-          Te biztos Ramón egyik kutyája vagy. Ismernem kéne?- állok fel a szivacsról, ahova kislányom fektettem

-          Nem ismered meg a hangom? Sem az arcom?

-          Nem emlékezhetek mindenkire. Túl sokan vagytok…

-          Pedig biztos, hogy én megmaradtam benned. Mindenki emlékszik a kedvenc testőre gyilkosára

-          Pablo ölte meg Fiedelt, nem pedig te

-          De… mikor te ráhajoltál, hogy megnézd, él-e… még bizony élt

-          Most nagyon kemény vagy. Nézd, reszketek!

-          Na eredj!- nyílik a konténer ajtaja és Ramón lép be

-          Nem is lehetne szebbe meglepetés! – csapom össze a két tenyerem

-          Szép meglepetés vagyok, ne aggódj. Híreket hoztam

-          Jó hír?

-          Szerintem igen

-          Akkor holnap végre meghalsz?

-          Szerintem jobb. A kis lányocskád… veled együtt tévhitben él

-          Mivel kapcsolatban?

-          Ma kinél is voltál a temetőben?

-          A testőrömnél

-          A-a. Én pontosítanék. Te, a gyereked apjánál voltál a temetőben

-          Te hülye vagy. Mari apja Sebastian!

-          Nem, édesem… itt van a teszt eredménye- vág hozzám egy papírt

-          Miféle teszt?

-          Pablo kérte, még mikor élt. A gyerek Fiedelé volt

-          És ezt miért mondod el nekem? ÉS mióta tudod?

-          Csak, hogy szenvedj egy kicsit- nevet fel- és nagyjából… mióta meghalt Pablo

-          És mi volt az az európai színjáték?

-          Ja, Karlra célzol?

-          Igen

-          Segített egy kicsit, szóval ő is megérdemelt valami jutalmat

-          Én… én voltam a jutalom?

-          Részben… de jó volt látni, hogy szenvedsz

-          Te is fogsz, mikor a cápák falnak fel- szívom fogaim között a levegőt

-          Te meg miről beszélsz?- nevet fel, mikor megérzem, hogy a konténer megemelkedik

-          Csak nem Északra megyünk? Norvégia, talán?- kérdezem egy apró mosollyal

-          Véletlen csupán, hogy tudod

-          Lehet, de… jusson eszedbe, hogy én figyelmeztettelek. Ha a cápák majd letépik a karod, a lábad lesz a következő. Bár remélem, hogy én kínozhatlak halálra

-          Utálom, mikor fenyegetőzöl.. olyan hátborzongató vagy és félek is tőled, egy kicsit-sóhajt- de ha minden igaz, az út végére enyém lesz a drogvilág

-          Miből is gondolod?

-          Nem akarlak mindenbe beavatni- nevet fel, majd egy hangos puffanás jelzi, hogy a hajó fedélzetén vagyunk. Ramón kisétál, majd embereket sem küld maga helyett, hogy legyen velem valaki

***

Sziasztok!

Meg is hoztam nektek az új részt, és szerintem hétvégén jön is a folytatás. Kitartást a hétre, már nincs sok hátra, és nagyon szép délutánt!! :)

Puszii<3