2015. május 31., vasárnap

23. rész

Sziasztok!
Tudom, hogy szerdára mondtam a folytatást, de mit tehetnék! Gyereknap van! ;) 
Köszönöm szépen az előző részhez a komit, illetve a pipákat, és örömmel láttam, hogy már többen is szavaztatok arra, hogy hogy legyen a folytatás. Csak így tovább, minden szavazatnak nagyon örülök! 
Mindössze annyit fűznék ide, hogy köszönöm, hogy vagytok nekem és, hogy olvastok, és ha rám hallgattok, maradjatok gyerekek örökké! Nem számítanak az évek, amiket magad mögött tudhatsz, lehetsz tizenkilenc, vagy akár harminckilenc éves, gyerekként élni a legjobb! És akárki, akármit mond, amíg élnek a szüleink, addig gyerekek maradunk. Mindig van, aki vigyáz ránk, aki megvigasztal, ha kell és tanácsod ad, ha tanácstalanok vagyunk. Ha a szüleitekkel vagytok, ezeket az értékeket sose feledjétek, mert egy szép napon, ezeket majd Nektek kell adni, a saját gyerkőceiteknek. Élvezzétek az életet, ne legyetek felelőtlenek, de néha tényleg nem árt egyszerűen csak belevetni magatokat a dolgokba! Legyetek megfontoltak, de ne túl komolyak! :)
Jó olvasást kívánok, pihenjetek sokat, én pedig sietek a folytatással!
Ezer puszi Nektek!
*Chrisee


23.  rész

Hétfőn, mikor hazaértem csak arra tudtam gondolni, hogy hogy nézhet ki az a bizonyos nyakék. Nem néztem utána az interneten, mentségemre szóljon, nem hittem, hogy Tessa tudja, hol van.
- Tessa!- kiabáltam és minden cuccom ledobtam az ajtóba- hol vagy?
- A konyhában- kiabálta. Mikor meglátott, mosolyogni kezdett- épp sütök
- Tök jó, hogy így ráérsz- jegyeztem meg morogva- ma volt nálam Harry, elintézte, amit kértem. Hol a nyakék?
- A szobámban- sóhajtott egy nagyot, majd pár perc után megjelent az ékszerrel
Valóban olyan lélegzetelállító volt, mint ahogy képzeltem. És az értékén persze még többet dobott, hogy Diana hercegnőé volt. Csodáltam még pár percig a drágakövekkel kirakott ékszert, aztán mondtam Tessának, hogy jól tegye el, nehogy valaki megtalálja, ha ne adj Isten ide betörnek és keresnék.
Az elkövetkezendő pár hét, sőt, két hónap nagyon sűrű volt. Szerencsére a rosszulléteim elmúltak, a fejem sem fájt, viszont épp elég fejtörést okozott mindent kideríteni a rablás éjszakájáról és az elkövetők hollétéről. A rendőrségen nem voltak túl készségesek, így kénytelen voltam ezt a feladatot is Harryre hárítani, aki a tökéletes megjelenésével és mosolyával a női recepcióssal, illetve bizonyíték-raktárossal jól megértette magát és így megszerezte a kellő adatokat.
Én is felvettem a kapcsolatot a kollegámmal, aki elvállalta az ügyet és szinte napi szinten kapcsolatban álltunk. Persze, az alap munkám is el kellett végeznem mindezek mellett, szóval nem volt könnyű dolgom. Fáradt voltam állandóan, soha nem mozdultam ki, de végül meglett az eredménye. Május elején bejelentést tettünk a bíróságon, hogy tudjuk, hol van a bűntettet elkövető egyik fél, továbbá azt is elmondtuk, hogy ki a másik gyanúsított. Ginát nagyjából öt nap alatt fogták el Németországban, majd kiadták az Egyesült Államoknak.
A tárgyalások június elején kezdődtek és július elejéig tartottak. Minden bizonyítékot bevetettünk, továbbá a vádlottak közül Patrik amúgy sem tudott alibit produkálni, vagyis nem volt, aki bizonyítsa, hogy otthon volt, a Gina alibijét igazoló pasast pedig Harry fillérekért megvette.
Ahogy várható volt, Gina előjött a listájával, melyet számlakimutatásokkal is tudott igazolni, de persze nem az összest. Amúgy is tizenöt másik per miatt jártak tárgyalásokra, bár azoknak a legtöbbjét lezárták, elég komoly pénzbírsággal. Mivel Harry zároltatta Patrik számláját, még nagyobb szarban volt a párocska. Gina beidézett tanúi persze nem jöttek el, Harry őket is lefizette. Gina viszont kijátszotta az egyetlen kártyát, ami a kezében volt, és szépen alánk tett
- Azonban, tartozom még egy vallomással- mondta fennkölt hangnemben, a tanúk padján, miután az általunk kért ügyvéd kivallatta- a nyilvánosságra került számlakimutatásokat kozmetikázták- mosolygott ördögien és rám meredt- én is vállaltam ehhez hasonló szolgáltatásokat, és Sebastian Vettel számára is elérhető voltam. Az ő neve hiányzik a listáról
Néma csend kerekedett, levegőt venni is elfelejtettem, azonban Taylor, az ügyvédem könnyedén kihúzta magát a kérdés alól
- Tudja ezt bármivel igazolni? Mind azon állítását, hogy az ön által megnevezettel pénzért szexuális szolgáltatást nyújtott, mind pedig azt, hogy a listát az ön által használt szóval élve, kozmetikázták?
- Szeretném, ha Sebastian Vettel-t beidéznék tanúnak- mondta a töretlen gonosz vigyorával
- Rendben, ez esetben prostitúció miatt is vádat emelünk- lökte oda lazán Taylor, mire Gina arcáról lefagyott a mosoly
A tárgyalást berekesztették és beidézték Sebastiant is. A tárgyalásra újabb egy hetet kellett várni. Még többet egyeztettünk, még jobban beleástuk magunkat a dolgokba. Taylor feladata volt beszélni Sebastiannal és a szájába adni a szavakat. Én nem tudtam vele találkozni, ilyen körülmények között nem. A tárgyalások miatt stresszes voltam, érzelmileg teljesen befolyásolható. Nem tudtam volna vele rendesen beszélni.
A tárgyalás napján Gina elismételte mondandóját, majd Sebastiant szólították tanúnak. Mind a két ügyvéd kérdéseire tökéletesen és hihetően adta a betanult válaszokat. Jó színész lett belőle az évek során. A forma1-ben sokat tanult, erről teljesen meg voltam győződve.
Mikor a Ginával töltött estéről vallott, végig az én szemeibe nézett. Akkor értettem meg, hogy nem kéne rá haragudnom, de nem tudtam kiverni a fejemből, hogy annak ellenére, hogy az aktus nem jelentett neki semmit, mégis fizetett egy lánynak, testi szolgáltatásokért.
Természetesen Tessa is terítékre került, és mivel Gina és Patrik képesek voltak jó ügyvédet szerezni, teljesen szétszedték a lányt. Megtört, bevallotta, hogy ő is ugyanannyira részt vett a pénzért való viszony létesítésében, mint a többi lány, azonban Ginát megvádolta zsarolással, így máris újabb vádpontok következtek.
A nyakék előkerülése is sikerrel záródott. Az összes hazugságunkat, amit összehordtunk a bíró és az esküdtszék előtt, elhitték. Július 3-án volt az utolsó tárgyalás. Akkor már tudtuk, hogy ítéletet fognak hozni és nagyon úgy tűnt, hogy sikerült mind Patrik, mind pedig Gina bűnösségét bizonyítani.
Az összes tanúnak meg kellett jelennie a tárgyaláson, így, persze Sebastian sem maradhatott otthon. Pont a mosdóból jöttem ki, mikor összefutottunk. Egy darabig csak bámultunk egymásra
- Sajnálom, hogy ide kellett jönnöd. Tudom, hogy a családoddal lennél
- Nem feltétlenül- mondta halkan
- Boldog szülinapot- erőltettem magamra egy mosolyt, de nem tudtam odahajolni hozzá és puszit adni neki, vagy amit ilyenkor szokás
- Köszönöm. Igazi ajándék lesz, ha elítélik őket- mondta kicsit ingerülten- de az lenne a legszebb ajándék- enyhült meg az arca- ha megbocsájtanál- engedett meg egy apró mosolyt és végigsimította a kezét az arcomon
Becsukta a szemem, mert jól esett az érintése, de mégsem voltam képes azt mondani, hogy megbocsájtok, mert nem akartam neki hazudni. És magamnak sem. Még mindig éreztem azt a furcsa érzést, ami egyre jobban csak eltaszított tőle, minél közelebb éreztem magamhoz
- Majd egyszer, Sebastian- suttogtam és elsiettem mellette
A tárgyalóterem felé menet láttam meg Harryt, ahogy kék öltönyében ül a padokon és gondolkozik. Odaültem mellé
- Minden rendben?- kérdeztem
- Igen, persze, csak örülök, hogy már vége ennek az egésznek- sóhajtott egy nagyot- mellesleg, jó volt veled dolgozni- jegyezte meg mosolyogva
- Veled is- viszonoztam mosolyát
- Arra gondoltam, hogy ha ennek már tényleg vége, elmehetnénk vacsorázni. Kettesben. De, ez most tényleg egy randi lenne
Mosolyom lehervadt arcomról és inkább elfordultam Harrytől. Akkor láttam meg Sebastiant. Muszáj voltam a szemeibe nézni, nem bámulhattam a végtelenségig a lábát. A kék szemei szikráztak a Harry iránt érzett haragtól és féltékenységtől, de én még ezeken is túlláttam. Reményt láttam a szemeiben. Reményt arra, hogy nemet mondok, és mi egyszer újra együtt leszünk, vagy legalább megbocsájtok neki. Nem bírtam levenni róla a szemeim, így ő szakította meg azzal a szemkontaktust azzal, hogy visszament a tárgyalóterembe. Én is visszafordultam Harryhez.
- Nagyon tetszik az ajánlat- kezdtem- de sajnos nem mehetek veled- hajtottam le  fejem
- Semmi baj- mondta és a hátamra tette a kezét- látom, hogy mennyire szereted
- Ha gyerekkorom óta nem voltam képes kiszeretni belőle… én már nem is tudom, mit kéne tenni, hogy utálhassam
- Ilyen a szerelem- mondta halkan és mosoly kúszott az arcára- örömet okoz nekem, hogy te ezt megtaláltad- mondta, majd felállt és megigazította az öltönyét.
Beléptünk a tárgyalóba, s a bíró is hamarosan megérkezett és kezdődhetett az ítélethozatal. Patriket és Ginát minden vádpontban bűnösnek találták, és mivel Ginát találták a fő elkövetőnek, huszonnégy évet kapott, míg Patrik tizenhármat. Boldogan jöttünk ki a bíróságról. Tessa is azonnal a nyakamba borult, és még nevelőanyám, Diana is eljött az ítélethirdetésre. Nehezen, de Tessa elfogatta, hogy a szülei még egy hónappal ezelőtt elváltak, mert már egy jó ideje válságban volt a kapcsolatuk.
Sebastian szinte rám sem nézett, csak gratulált és kezet rázott Taylorral, majd el is viharzott. Éjszakába menően ünnepeltük a győzelmünk, majd másnap mindenki fejfájással ébredt.
Tessával nyárra elterveztünk egy nyaralást, amely meg is valósult. A Hawaii szigeteken töltöttünk egy csodálatos hetet, melyben még jobban megismertük egymást. Olyan sokat veszekedtünk gyerekkorunkban és annyira utálatosak voltunk, hogy a valódi értékeket észre sem vettünk egymásban. Az az egy hét valódi felüdülés volt mindkettőnknek. Persze, Alexander esküvőjére is kaptunk meghívót, augusztus 4-én tartották a nagy napot. Alexandert jó volt felhőtlenül boldognak látni, a menyasszonya, majd az este végére a felesége, Lucien pedig csodálatosan festett az esküvői ruhában.
Jó volt látni a boldogságukat. Akkor jutott eszembe, hogy az én életem gyakorlatilag romokban hever. Harry ajánlatára nemet mondtam, erre ő összejött Patriciával, a titkárnőmmel, így most ők a Bahamákon töltik a nyarat. Sebastianról semmit nem hallottam, nem kerestem a társaságát és ő sem keresett engem. Tessa pedig… elvileg kiszeretett Sebastianból, de ezt kötve hiszem. Ő pont az a férfi, akiben csak olyan van, ami szerethető. Vagyis, ezt csak egy darabig hittem, de pont elég ideig ahhoz, hogy még csak kiszeretni se tudjak belőle.

3 megjegyzés:

  1. Szia neked is boldog gyereknapot és te is maradj mindug gyerek és teljesen egyet értek veled a bevezetben :)
    A rész az ismét nagyon jó lett. Örülök hogy végre börtönbr kerültek Gináék. Abban is reménykedem hogy megbocsájt egyszer Sebastiannak azért csak szereti és előbb utóbb megbocsájt remélem legalább is. Várom a folytatását:) azt meglehet kérdezni hogy hány rész lesz még?
    Puszi:Melinda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A helyesírási hibáimért bocsi

      Törlés
    2. Szia, Melinda!
      Nagyon örülök, hogy írtál, és annak is, hogy tetszett a rész! :)
      Jogos kérdés, szerintem szerdán hozom a következő részt és az már a befejezés lesz :) De pár nap, és hozom a Boxutcai találka folytatását! :) :)
      A helyesírási hibák nem számítanak, az a fontos, hogy mindig leírod nekem a véleményed és ez nagyon fontos! Nagyon jól esik! :)
      Sietek a folytatással ;)
      Puszi
      *Chrisee

      Törlés