2015. október 25., vasárnap

10. rész

Sziasztok!
Nos, gondoltam még a futam és az időmérő előtt hozok Nektek egy kis részt :) Remélem, hogy eláll majd az eső Austinban és a srácok futni tudnak egy jó kis versenyt! 
Szeretném megköszönni az előző részhez a komikat, és, hogy még ilyen sokan kitartotok mellettem! Remélem, ez a rész is tetszeni fog, és ígérem, sietek a folytatással!
Legyen gyönyörű napotok, élvezzétek ezt a szép vasárnapot!
Ezer csók
*Chrisee

10. rész
Ajánlat

~Sebastian
Azok után, hogy Anna egyszerűen csak elrohant, nem tudtam magammal mit kezdeni. Sajnos teljesen kijózanodtam, és Anna az összes maradék piát kidobta.
Órákon keresztül csak járkáltam és edzettem, de nem tudtam mit kezdeni magammal. Brittát meg a finnt nem akartam felhívni, hiszen végre időt tölthettek együtt, nem akartam őket a saját dolgaimmal macerálni. Így hát arra az elhatározásra jutottam, hogy hazalátogatok.
Est felé összepakoltam egy bőröndbe a fontosabb cuccaim, és betettem a nappaliba. Elmentem fürdeni, illetve megvacsoráztam és befeküdtem az ágyba. Néztem egy filmet és hamarosan el is aludtam.
Hétfő reggel rendben, 7 órakor felébredtem, megreggeliztem, majd nekiálltam a mosogatásnak. Épp lefröcsköltem a gatyám, mikor is csöngettek. Gyorsan elzártam a vizet, megtöröltem a kezem és az ajtóhoz mentem. Amint kinyitottam egy finn állt előttem, aki hirtelen vigyorogni kezdtem
- Azt hittem, már szobatiszta vagy- mondta a magam dünnyögős hangján, a finn akcentusával- bemehetek?
- Ezek után már nem is tudom… - vágtam a pofát- de persze, gyere- tártam ki az ajtót és Kimi belépett rajta
A nappaliba sétált, majd megállt az ajtóban
- Készülsz valahova?- kérdezte a bőröndre mutatva
- Igen, hazamegyek pár napra anyuékhoz
- Mi lesz Sophiával?
- Elmentem a rendőrségre, felvették, mint eltűnt személy, mivel már több, mint 48 órája senki sem tud róla
Csend állt be. Kimi toporgott, aztán leült a kanapéra. Hátradőlt, keresztbe vetette a lábait és nézett maga elé
- Kérsz valamit?- kérdeztem olyan hangsúllyal, hogy éreztessem vele, kicsit feltart
- Nem, kösz
- Mit szeretnél, Kimi?- kérdeztem rá végül, mert csak nem bökte ki
- A te szüleid kedvelik Annát, igaz?- kérdezte és rám meredt
- Igen, miért kérdezed?
- Nem vinnéd el magaddal pár napra?
- Kimi… én… nem tudom, hogy tudod-e mi történt köztünk tegnap… mi… én… vagyis ő csak elviharzott. Sírva. Azt ordítva soha többé nem akar látni. Nem hiszem, hogy vevő lenne egy több órás autóútra, meg pár napra velem meg a családommal…
- Szeretném, ha megtennéd. Nagy szívesség lenne
- Miért kéred ezt?
- Majd később elmondom, rendben? Már összepakoltam a cuccait, nálunk van a bőrönd, minden indulásra kész
- Ő tud erről?
- Nem. Majd csak most fogja megtudni
- Nem kényszerítheted arra, amit nem akar
Kimi egyszerűen vállat vont, majd kiment a házból és beült a kocsijába. Nem hagyott sok gondolkozási időt, és látogatása miatt már amúgy is késésben voltam, így gyorsan megnéztem, hogy minden be van-e zárva, kivittem a csomagot a kocsiba, beültem és már indultam is.
A finn haladt elől, én pedig mögöttem. Furcsa érzésekkel töltött el az, hogy átjött, és ilyesmire kért meg. Pláne, hogy el akarja paterolni Annát a saját házából, saját maga mellől, ráadásul rám akarja bízni, akiről tudja, hogy mennyiszer bántottam már.
Félve parkoltam le a ház előtt és még több félelemmel léptem be. Arról már nem is beszélve, hogy gyakorlatilag, mikor Anna meglátott, meggyilkolt a szemeivel.
Kimivel veszekedett vagy egy fél órát, bár az egész abból állt, hogy ő ordított, Kimi meg motyogott valamit finnül az orra alatt. Ahogy néztem őket, olyanok voltak, mint egy pár… és akkor jöttem rá
- Ti együtt vagytok?- kérdeztem rá hangosan és valahogy a lelkem legmélyén egy furcsa érzés kerített hatalmába
Nem tudom, hogy féltékenység volt-e, vagy bánat, keserűség vagy csalódás. De az is lehet, hogy ez mind egyszerre volt. Azt kellett volna éreznem, hogy Anna végre boldogságra talált valaki mellett, miután én már annyiszor bántottam, de akárhogy győzködtem magam, ez az érzés nem jött meg.
- Mint látod, épp nem a legfényesebben vagyunk meg- sziszegte Anna dühöngve
- Minden rendben lesz- szólalt meg végre Kimi és egy puszit nyomott a lány homlokára- menj el vele
- És te miért nem jössz? Vagy nem jelentett semmit Finnország?
- De, persze, hogy jelentett, csak most szeretném, ha elmennél Sebastiannal
- És mégis miért?- kérdezte ordítva Anna, már vagy húszadszor a kérdést, amire én sem tudtam a választ
- Meglepetésem van!- kiabálta Kimi tőle meg nem szokottan- nem hiszem el, hogy előtted nem lehet semmit titokban tartani- motyogta tovább- de ennél többet nem mondok. Na, indulj!
- Meglepetés?- kérdezte a lány kisegér hangon, de én valahogy éreztem, hogy ez hazugság- Jó, akkor megyek- ment bele- de hívj minden este!- karolta át a finn nyakát
- Foglak- mondta Kimi és hosszas csókot nyomott Anna szájára
Nagy nehezen sikerült Annát a kocsiba tuszkolni. Míg Kimi is ott volt mosolygott és búcsúzkodott, ami meg is lepett. Kihajtottam a kapun, már a város felé tartottunk mikor még egyikünk sem szólalt meg. Egy lámpánál megtörtem a csendet
- Ami tegnap történt…- kezdtem volna, de belém fojtotta a szót
- Tegnap elmondtam, amit akartam. Nem akarlak látni többé, de ha mégis így van, hát beszélni viszont biztos, hogy nem fogok veled. Kimiért teszem ezt az egészet, ahogy ő is értem tesz akármit, amit akar. Értetted?
Lefagytam. Sok mindenre számítottam, de ekkora határozottságra és magabiztosságra nem. Ekkor kezdtem kapizsgálni, mit is akar Kimi ezzel a „kirándulással”.
Visszameredtem az útra és rágódtam azon, hogy mit kéne mondanom. Csak egy válasz jutott eszembe, amit Annával meg is osztottam
- Nem


~ Loren
A hétvégém elég rosszul alakult, hiszen folyamatosan csak Billen meg a tervén kattogott az agyam. A látogatása az irodámba meghatott, elég mélyen. Sosem tudtam neki ellenállni, bármit is tett. Azzal a kisugárzással, amellyel ő rendelkezik, bármit megtehet. De az a baj, hogy meg is teszi, és sokszor ezzel vissza is él.
Aaron is láthatta rajtam, hogy valami bánt, ugyanis egész hétvégén el sem mozdult mellőlem, sőt, még vásárolni is eljött velem. Ez volt a szombati program. Vasárnap majdhogynem délben keltünk, és sokat lustálkodtunk. Ahogy feküdtem a karjaiban, felötlött bennem egy remek terv
- Tudsz valamit a bátyádról? Már rég nem meséltél róla…- kezdtem
- Pár napja beszéltünk. Jól van, de még próbálja kiheverni a lányt, aki átverte. Mellesleg, hétvégén hazajön- mosolyodott el- remélem nem bánod, ha itt fog lakni egy pár napig
- Dehogy! Sőt, alig várom, hogy jobban megismerjem!
- Szuper vagy- adott egy puszit a homlokomra- nem megyünk reggelizni?
- De, farkas éhes vagyok!
Reggeli közben egy teljesen más világban jártam, nem is igazán figyeltem Aaron munkával kapcsolatos baromságaira. Meg kell osztanom Williammal is a tervem, de nem voltam biztos abban, hogy díjazná. Mindig is a maga feje után ment, és amit más mondott az csak rossz lehetett. Ezt gyűlöltem benne!
A nap hátralévő része aztán hamar elrohant. Még beszéltem pár szót anyuval, mondtam neki, hogy munka után felugrok hozzájuk.
Hétfőn a nap lassan indult, alig bírtam kikelni az ágyból. Kómásan megmosakodtam és felöltöztem, készítettem magamnak egy nagy bögre kávét és indultam is a munkába. Britta szerencsére már visszaért, szóval a feladatom az asztal támasztása volt, gyakorlatilag. Vagyis addig, míg Christian meg nem jelent…
- Sziasztok!- köszönt be az irodába- Loren, bejönnél kérlek az irodámba?
- Persze, megyek- mondtam kicsit meglepetten és habogva
El sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat, bár reméltem, hogy nem kirúgni, mert valamit esetleg elrontottam. Végre volt egy állás, amit kezdtem élvezni, szóval remélem, hogy Christian nem akarja ezt elcseszni nekem!
Kopogás után beléptem az irodába, és egy fiatal lány ült még Christianon kívül a kanapén. Lassan beléptem, behúztam magam mögött az ajtót, majd megálltam
- Gyere, ülj le!- szólított fel Christian és a kanapéra mutatott, konkrétabban a lány melletti helyre
Odasétáltam, majd leültem és az ismeretlen felé fordultam, hisz gondoltam, hogy most jön a bemutatkozós rész. De csak nem mutatna be Christian annak, aki elveszi a munkám! Vagy mégis?
- Loren, szeretném neked bemutatni Aly-t
- Nagyon örvendek- nyújtottam felé a kezem, ő pedig elfogadta
- Nos- folytatta a csapatfőnök- az a helyzet, hogy Aly bekerült a növendék csapatunkba, vagyis mostantól a mi csapatunkat erősíti. Elég erősek a képességei, így nem lepődnék meg, ha egy-két éven belül komolyabb kategóriákban versenyezne. Így szeretném neked felajánlani, hogy a teljes állású sajtósa légy, és utazz vele a versenyekre, rendezd a programjait
A műmosolyom az arcomra ragadt. Mi a fasz?


~Travis
Mivel Sophia gyógyszereit egy kicsit elnéztem, a tervem jó pár napot csúszott, de próbáltam nem pánikolni. Mivel Sophia már korábban is tűnt el, csak úgy, plusz senki nem látta, hogy mikor és hogy vittem el, a zsaruk miatt talán nem kell annyira aggódnom. Amiatt viszont annál inkább, hogy már egy hete ebben a lepukkant motelszobában dekkolunk, mert a lány nem képes az utazásra.
Az ördög maga, vagyis Sophia már egyre több órát tudott ébren tölteni, így elszántam magam arra, hogy egy pár kilométerrel odébb fekvő szállásra menjünk. Nem akartam túl nagy feltűnést kelteni, és az a tény, hogy már több, mint egy hete egy zugban vagyunk, cseppet sem volt biztonságos.
Szombaton kijelentkeztem, kifizettem a számlát, majd Sophiát az autóhoz kísérve bedobáltam a csomagokat és tovább hajtottunk
- Meddig akarod még ezt játszani?- kérdezte és könyökét az üvegnek támasztotta- meg fognak találni, már biztosan keresnek
- Még nem döntöttem el pontosan, hogy mit is kezdjek veled, szóval csak hallgass
- Ugyan, Travis! Ismerlek már annyira, hogy tudjam, te semmit nem kezdesz el úgy, hogy ne lenne biztos terved, és még azokra is másik három. Szóval, nyugodtan elmondhatod, hogy mire várunk. Vagy inkább kire?
Felém fordult és ördögi vigyor ült az arcán. Nem lehetett megfélemlíteni, amennyire törékenynek tűnt, annyira volt kőből a szíve és a lelke.
- Tudod, amíg aludtál, sokkal jobb társaság voltál
- Nem kell a terelés. Gyorsan találj ki valamit, különben…
- Én is ismerlek, Drágám! A fondorlatos agytekervényeid, amik arra vannak beállva, hogy bármilyen helyzetből megszökhess. De ne felejtsd el, hogy ezt most én alakítom. Elzárok minden olyan utat és lehetőséget, ami a szökésedet segítené
- Az számít elzárásnak, hogy teletömsz gyógyszerekkel?
- Nem. Az a saját élvezetem kedvéért volt. Hogy az olyan utakat, mint ez jobban tudjam élvezni!
- Szemét vagy- mondta játszott sértődöttséggel, és fejét a mellettünk elhaladó táj felé fordította
Órákon keresztül haladtunk, mikor kaptam egy sms-t. Végre megjött, amire vártam. Megálltam a legközelebbi benzinkúton és olvasni kezdtem az üzenetet:

Mindent elintéztem, marad az A terv. Várlak, légy óvatos, töröld, ha olvastad.
H

1 megjegyzés:

  1. Szia hát elég furcsa futamhétvége volt de sikerült Sebnek a dobogó ami miatt nagyon örültem. És persze a résznek is és nagyon tetszik várom a folytatást!
    Melinda

    VálaszTörlés