11. rész

Sziasztok!
Nos, megjöttem a következő résszel, remélem örültök neki :) Nagyon köszönöm az előző részhez a komit és a pipákat! 
Remélem, hogy jól telt a hétvégétek és a nap levezetéseként már csak a futam megnézése van hátra! :) Kitartást mindenkinek a most következő héthez, sietni fogok a folytatással! Jó olvasást és legyetek sokat a szabadban, ha tehetitek, élvezzétek ezt a csodálatos időt!
Ezer csók Nektek, Drága Olvasóim!
*Chrisee

11. rész
Rég nem látott ismerős

~ Loren 

Ahogy ott ültem, a világ mintha elkezdett volna forogni velem. Nem tudtam felfogni Christian szavait, és a gondolataim ezer felé szaladtak. Alig tudtam összeszedni egy épkézláb mondatot. Nem akartam elveszíteni Sebastiant, de persze azt sem akartam, hogy Chris kirúgjon, mert nem dolgozom. Bár, valójában ez volt a felállás, ugyanis szinte mindent Britta csinált.

- Ez nagyon kedves ajánlat, Christian- kezdtem- de úgy érzem, hogy még nem vagyok kész arra, hogy valakinek a teljes állású sajtósa legyek

- Dehogynem!- vágta rá- ne szerénykedj! Mikor Britta kiesett, neked kellett őt pótolnod, és igazán jól helytálltál! Akkor már figyeltek, hogy a későbbiekben rád bízhatom-e Alyt, és lásd, itt vagyunk. A fizetésed természetesen emelkedne, de ezt majd négyszemközt megbeszéljük. A szerződés nemsokára elkészül, délután gyere vissza és mindent megbeszélünk

Egy erőtlen mosollyal tudtam csak összegezni azokat a dolgokat, amik Christian szájából hangzottak el. Ezek szerint, nem ajánlat, hogy akarom-e vagy sem ezt a lányt, hanem kötelező. A pénz úgyis mindegy lenne, hisz Aaron mindent megad nekem, de az, hogy ezzel elveszíthetem Sebastiant… teljesen. Nem fogok versenyhétvégékre kijárni, maximum itt a gyárban futhatnánk össze, havonta egyszer… 

Az irodába beérve magamra zártam az ajtót, mert Britta már nem volt ott. Egy ideig csak meredtem magam elé, majd megindultam az asztal felé és a rajta lévő összes holmit a földre söpörtem, egyetlen mozdulattal. Az üvegváza tompán koppant az asztal alatt elterülő szőnyegre, így szerencsére nem törött el, de a papírok ezerfelé szálltak. A növény alól a virágföld a szőnyegre ömlött, én pedig egyszerűen csak álltam, ujjaimmal a hajtöveimbe kapaszkodtam és húztam, ahogy csak tudtam. A csalódottság és a kudarc érzése nem enyhült bennem, tudtam, ha nem teszek valamit, elveszítem a pilótámat.

Hirtelen eszembe jutott Will, aki nem rég egy érdekes ajánlattal állt elő. Előkaptam a mobilom és már hívtam is. Pár kicsöngés után felvette

- Igen?

- Szia, Loren vagyok- mondtam kétségbeesett és remegő hangon

Mikor ezt meghallotta, nagy levegőt vett, majd kifújta. Éreztem rajta, hogy ideges lett

- Mi történt?

- Christian… el akar rakni Sebastian mellől… valami új pilóta mellé akar rendelni, aki még csak az alsóbb kategóriákban lenne… így nem lehetnék mellette- mondtam ziláltan, hatalmas levegőkkel

- Mond meg, hogy ki az és elintézem. És nyugodj meg. Olyan hangod, mint valami elmebetegé 

- Annyit tudok, hogy Aly-nek hívják

- Lány?

- Igen

- Akkor könnyű dolgom lesz. Menj vissza dolgozni, és viselkedj természetesen. Majd hívlak, ha elértem valamit

Ezzel bontotta a vonalat. Cseppet sem sikerült megnyugodnom, de az idő szerencsére segített. Mikor már értelem birtokában voltam szépen rendet raktam, majd Chris irodájába mentem, mikor hívatott. 

~ Anna

Sebastiannal az a bizonyos autóút maga volt a pokol. Egész végig valami förtelmes szám szólt a rádióban, és az utat lehetetlen volt élvezni, ugyanis végig énekelt. 

A könyököm az ablaknak támasztottam, a fejem pedig a tenyeremben nyugtattam. A cipőm levettem és felraktam a lábam a műszerfalra, ami egy idő után meglehetősen kényelmetlennek bizonyult. 

Megfogadtam még az út elején, hogy nem fogok a pilótához szólni, de már nagyon kellett pisilnem. Már több órája jöttünk, nem hiszel el, hogy az a rohadt benzin még mindig nem fogyott ki az autóból. 

Épp megjelent az autópályán egy benzinkút táblája, mikor Sebastian kitette az irányjelzőt. Végre!- gondoltam magamban. Gyorsan felkaptam a cipőmet, felvettem a kabátom és magamhoz vettem a táskát. Mikor megállt, azonnal lőttem ki a mosdóba, mint valami rakéta. Hatalmas megkönnyebbülés volt. Még mielőtt visszamentem volna Sebhez vettem magamnak pár nassolni valót az útra. Chips, cukorka, csoki, meg üdítő és egy újság.

Ahogy visszaértem, Seb már vigyorogva várt rám

- Csak nem wc-re kellett menned?

Nem mondtam semmit, csak megforgattam a szemem és visszaültem az autóba. Levettem a kabátom és a cipőm és visszatettem a lábam a korábbi helyére. A táskámból elővettem egy csomag M&M’s-t, és majszolni kezdtem. Valahol, tudat alatt azért vettem a mogyorósat, mert tudtam, hogy az Sebastian kedvence, pedig én személy szerint a sima csokisért voltam oda. De olyan sokáig voltunk együtt, hogy már erre szoktatott rá. 

Ahogy eszembe jutottak az együtt töltött hónapok elérzékenyültem. Rossz volt tudni, hogy ő nem emlékszik semmire, és valaki mást szeret, annak ellenére, hogy én a teljes szívem és lelkem neki adtam. 

Próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, de újból és újból feljöttek. Imádtam mellette ülni, mikor vezetett, mert biztonságérzetet adott. Tudtam, hogy mindig figyel, mellette nem érhet semmi baj. Ahogy az izmos kézfeje a kormányra feszült, a másikkal pedig az én combom fogta meg és simogatta. Hiányoznak ezek az érzések.

Arra lettem figyelmes, hogy Seb húzódik egyre kijjebb, mígnem megáll a leállósávban. Levette a gyújtást és teljes testtel felém fordult. Érdekelt, hogy miért tette ezt, így én is felé fordultam

- Mi a baj? Miért sírsz?- kérdezte aggódó tekintettel

Meglepett a kérdése. Az arcomhoz nyúltam és éreztem, hogy nedves. Gyorsan letöröltem és érthető magyarázat után kutattam az agyamba

- Ha ennyire nem akarsz velem jönni… szívesen visszaviszlek

Erre csak megráztam a fejem. 

- Semmi baj. Mehetünk tovább- mondtam halkan 

- Mondd el, hogy miért sírtál

A „mindent tudni akarok” hangsúllyal kérdezte, így tudtam, ha nem adok neki választ, itt leszünk egy jó darabig

- Csak eszembe jutott, hogy milyen volt, mikor együtt utaztunk valahova

Egy darabig csak nézett, majd megszólalt

- Olyan szörnyű volt, hogy emiatt elsírtad magad?- mosolyodott el

- Nem, dehogy!- ráztam a fejem és nekem is mosolyt csalt az arcomra- csak veled mindig biztonságban érzem magam

- Ennek örülök. Akkor mehetünk?

- Persze

Még jó pár órát autóztunk, de továbbra sem beszélgettünk. Mondjuk, arra a szintre már eljutottunk, hogy nem ment borzalmas zene, nem énekelt, én szóltam, ha ki kell mennem, és megette szinte az össze kajámat. 

Egészen hamar átértünk Németországba, onnan pedig Seb még gyorsabban ment a pályán, hisz kicsit késve indult. Este él 7-re már a Vettel család háza előtt szálltunk ki az autóból.

~Travis

Nagyon sokat kellett utaznunk, mire az eredeti terv szerint felállított helyre érkeztünk. Sophia kiidegelt az állandó szájjártatásával és még az sem rémítette meg, mikor azt mondtam neki, hogy megint teletömöm gyógyszerekkel. 

Már sötét volt, mikor lekanyarodtam az erdő belsejébe vezető útra. Felkapcsoltam a reflektorokat, hogy minél többet láthassak, de az út így is nagyon rossz minőségű volt. Vagy fél órán keresztül zötykölődtünk, mikor végre megláttam a faházat és a belőle kiszűrődő fényeket. Ahogy közelebb értem, az ezüstszínű Volkswagen is a látóterembe került. Már vártam, hogy bemenjek a melegbe, adjak egy csókot a szerelmemnek, majd lefürödjek, egyek és az ágyba zuhanjak. 

- Megjöttünk- mondtam Sophiának, aki kinyitotta a szemét, és mikor meglátta, hol vagyunk kicsit összerezzent

- Azért hoztál ide, hogy senki ne hallja a sikolyom?- kérdezte lenéző tekintettel, majd a kabátjáért nyúlt. Felöltözött és mikor megálltam, azonnal kiszállt

Leállítottam a motort, levettem a világítást, majd Sophia után mentem és belekaroltam. 

- Ugyan már!- forgatta meg a szemeit- éhes vagyok és fáradt. Hideg van és sötét. Annyira én sem vagyok hülye, hogy most szökjek meg… 

A faház felé vezettem, majd nyílt is az ajtó. Szerelmem toporgott a küszöbön, így kicsit gyorsítottam a lépéseimen. Mikor felértem a lépcső tetejére egyszerűen belöktem Sophiát a lakásba, a páromnak pedig egy hatalmas csókot nyomtam a szájára

- Olyan jó, hogy végre itt vagy- motyogta és szorosan magához húzott

Kicsit elemeltem a padlótól, majd beljebb sétáltam vele és becsuktam az ajtót. Szorosan magamhoz öleltem. Jó volt érezni az illatát és már hiányzott, hogy fejét a nyakamba fúrja és ott szuszogjon. 

- Nagyon édes párocska vagytok, ezt meg kell hagyni. Az esküvőkor is igen szépek voltatok- mondta Sophia a maga lenéző hangnemében- de éhes vagyok. Adhatnátok valami kaját

- Honnan a fenéből tud ez a némber az esküvőmről?- kérdezte felháborodottan szerelmem, s erősen kellett magamhoz szorítanom, nehogy Sophiához menjen

- Egyszer már elvettem tőled azt, aki neked kellett, másodszor más vette el azt, aki neked kellett. Nem értelek, miért erőltetted annyira azt a Sebastian dolgot…

- Megölöm- sziszegte Hanna

Jobbnak láttam a beszélgetésnek mihamarabb végét venni, így Sophiát bekísértem a neki „kialakított” szobába, majd rázártam az ajtót.

- Nyugodj meg!- sétáltam vissza a lányhoz és szorosan magamhoz öleltem, ismét- tudod, hogy milyen. De ne hagyd, hogy kihozzon a sodrodból!

- Travis, én nem tudom mi lesz, ha elmész és itt hagysz vele…- rázta a fejét szomorúan- komolyan mondom, hogy képes lennék megölni!

- Annak is eljön majd az ideje- mosolyogtam és csókot nyomtam a szájára- kiderítjük, hogy hol a pénz, aztán pedig eltesszük láb alól

- Sebastian biztosan keresteti már... - sóhajtott nagyot- nem tudom, meddig vagyunk biztonságban

- Ameddig én itt vagyok, nem eshet bajod- adtam a feje tetejére egy puszit- nem kell aggódnod

- Tudom, de én nem magam miatt aggódom, hanem miattad!

- Nem kell, és ezt zárjuk is le. Viszont szörnyen éhes vagyok! 

Megvacsoráztunk, majd lefürödtem és be is zuhantam az ágyba. Hajnalban megébredtem arra, hogy Hanna mocorog mellettem, de mikor láttam, hogy békésen alszik, nekem is sikerült visszaaludnom. Most már mind a helyünkön vagyunk, már csak Sophiát kell megnyernünk. Két tervem is van hozzá, remélem valamelyik működni fog. Aztán ha felmarkoltuk a pénzt, irány egy trópusi ország. Csak a meleg, a tenger, a napfény, Hanna meg én.