13. rész

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy a múlt héten nem tudtam jelentkezni, de kezdődik az egyetemen a vizsgaidőszak, itt vannak ismét a zh-k, és hát valljuk be, nem állok éppen túl fényesen a tanulás terén. Az ünnepek is lassan közelednek, már szinte mindenhol karácsonyi reklámot és plakátot látni. Addig viszont még van teljes hónap, szóval gőzerővel kell dolgozni, hogy Karácsonykor teljes legyen a kikapcsolódás! 

Igyekezni fogok Nektek új résszel, ezt megígérem, de azt még nem tudom, mikor tudom hozni. Remélem, a jövő hét végéig felkerül. Köszönöm a komit az előző részhez, és hát nincs is mit mondanom, legyen szép vasárnap estétek, jó olvasást és sok kitartást az előttetek álló héthez!

Ezer csók, Drága Olvasóim!

*Chrisee

13 . rész

Fénysugár

~William

A hétfői napokat valamiért mindig jobban szerettem, mint a hét többi napját. Akkor az emberek sokkal frissebbek, annak ellenére, hogy még tombol bennük a hétvége emléke. Hétfőn még mindenki egy kicsit reményvesztett: nem látják a hét végét, hiányolják azt a jót, amire olyan sokat vártak, mégis oly kevés idő alatt eltelt. Egy kiadós alvást, a reggeli kávé elfogyasztását anélkül, hogy dolgoznia kéne, reggelizni egy étteremben, az irodában munka felett bekapott pár falat helyett, az esti szórakozás a barátokkal a kimerültség érzése nélkül, és még sorolhatnám. 

Az én reggeljeim azonban mindig ugyanúgy indulnak.

Hétkor az óra csörgésére keltem. Kitapogattam az órát, majd lenyomtam a tetején lévő gombot, amelynek köszönhetően a szörnyű hang abbamaradt. A hasamról a hátamra fordultam, majd az arcom megdörzsölése után kinyitottam a szemem. A friss, fehér takaró a felsőtestem nem fedte, csak a csípőm és a lábaim. Felültem az ágyba és a jobbomra tekintettem. A takaró egyenletesen emelkedett fel és le. Odanyúltam és felemeltem a fehér anyagot, hogy belássak alá. Egy kis ideig figyeltem a meztelen, keskeny hátat és a szép kerek feneket, s mindez idő alatt ismét megdicsértem magam, hogy igen szép nőt sikerült az ágyamba csábítanom az este. Kikelve az ágyból az alsónadrágom után nyúltam, majd kimentem a fürdőbe. Megmostam a fogam, felhúztam a melegítőnadrágom és a pólóm, hozzá egy pulóvert. Az előszobában felvettem a futócipőm, majd visszamentem az ágyhoz az iPod-omért és egy kevés pénzért. Lelifteztem a földszintre, majd elindultam a szokásos hét kilométeres reggeli futásomra. A szálloda közelében lévő parkban tettem meg pár kört, elfutottam kétszer a tó mellett, háromszor megkerültem az egész parkot, végül pedig nyújtottam egy keveset egy padnál. Mikor az emberek már kezdtek sűrűsödni, kerestem egy kávés standot, vettem két hosszúkávét, és visszaindultam a szállodába. Felérve a szobába a poharakat a pultra raktam, majd telefonáltam a recepcióra, hogy hozzanak fel pár szem vajas croissant, egy kis teavajat, tojásrántottát és valami gyümölcsöt. A tegnapi partim még mindig aludt, de még nem akartam felkelteni, így inkább elmentem letusolni. Tíz perc alatt végeztem a fürdőben, felvettem az öltönyöm, majd ajtót nyitottam a szobapincérnek. Adtam neki egy kevés borravalót és kifizettem az újságot, majd tusfürdőtől illatozva, kemény izmokkal a futástól az ágy mellé léptem. Óvatosan lehajtottam a lány fejéről a takarót, aki erre mozgolódni kezdett. Lassan nyitotta fel a szemeit. Mikor meglátta, hogy ott állok vele szemben, felnézett rám. Ismételten csak magamat tudtam dicsérni. Zöld szemei világítottak, szeplős arcát egészen kevés smink fedte, amelyet az egész éjszakán át tartó szex és alvás sem tudott tönkre tenni. Pár vörös tincs is az arcába lógott, azokat azonban finom elsöpörte onnan, vékony kezeivel

- Jó reggelt- köszöntem neki és elmosolyodtam- meghozták a reggelit, ha éhes lennél

- Hello- köszönt álmosan, majd nagyot ásított

Oldaláról a hátára fordult és nagyot nyújtózkodott. A takaró szépen lassan kúszott le a nyakáról, majd a válláról, végül pedig a mellei alatt állt meg. Egyszerűen nem bírtam levenni a szemem a lányról. Még életemben nem láttam olyan szép nőt, mint ő. Mikor sikerült összeszednem magam, és tekintetem ismét az arcára vándorolt, akkor vettem észre, hogy csillogó szemeivel engem tanulmányoz. Volt valami bennük, abban a tekintetben, amit eddig még soha nem láttam. Mély levegőt vettem és készültem visszafordulni a reggeli újságomhoz, mikor kikelt az ágyból. Hosszú vörös haját a háta mögé vetette, így teljesen láthatóvá vált tökéletes alakja. Vékony volt, szinte már csont sovány, de be kell, hogy valljam, én az ilyen nőket szeretem, és ezt sosem fogom szégyellni. Tett felém pár lépést és huncut mosoly húzódott az arcára

- Találok valahol egy köntöst?- kérdezte és fülemben csengett az édes hangon, francia akcentussal feltett kérdés

- A fürdőben találsz

- Köszönöm

Elindult a fürdőbe, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne nézzek utána. Csípőjének ringása olyan volt, mintha valami transzba estem volna, csak akkor tudtam levenni róla a szemem, mikor becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót. 

Megráztam magam, majd próbálva nem törődni merevedő férfiasságommal az asztalhoz ültem. Félbevágtam, majd megkentem egy vajas croissant, magam elé vettem a kávét és kinyitottam az újságot a legérdekesebb hírnél. Nem kezdtem hozzá a falatozáshoz, meg akartam várni vele… basszus! Elfelejtettem a nevét. 

Összecsuktam az újságot, majd felálltam és a táskájának a keresésére indultam. Mikor megta-láltam gyorsan kivettem belőle a személyi igazolványát és megnéztem a nevét. Angélique Zeitoun. Mindent szépen visszatettem a helyére, majd visszaültem a korábbi helyemre. Nem sokkal később ő is megérkezett.

- Csatlakozol?- kérdeztem, félretéve az újságot

- Igen, szívesen- felelte és leült velem szemben 

Ahogy ettük a reggelit beszélgetésbe elegyedtünk. Elragadó volt. Nem is értem, hogy lehet, hogy tegnap eljött velem. Olyan kifinomultnak látszik és törékenynek. Nem olyannak, akit csak egy éjszakára szoktak felpróbálni. 

- Honnan származol, Angélique?- kérdeztem végül

- Nem itt van az otthonom- felelte- Párizs sok mindent adott nekem, de nem itt szü-lettem és nem is itt lakom

- Akkor hol?

- Az legyen az én titkom- mondta huncut mosollyal és beleharapott a croissantba

Ezzel engem csak még jobban felcsigázott. Valamiért azt éreztem, hogy meg kell ismernem. 

A reggeli aztán hamar elfogyott, nekem pedig indulnom kellett. 

- Most mennem kell. Szeretnéd, hogy elvigyelek, vagy maradnál még egy darabig?- kérdeztem 

- Még letusolok, mielőtt elmennék. Azt megvárod? Vagy… esetleg csatlakozol?

- Sajnos azt nem lehet- fújtam ki a levegőt a pajzán gondolatok súlyától, melyek egy ezredmásodperc alatt átszaladtak az agyamon, egyetlen szavára- most kell indul-nom. Viszont hívj taxit nyugodtan

- Nem szükséges, itt van dolgom, nem messze

Elbúcsúztunk egymástól, majd én beszálltam az autómba és a tárgyalásra hajtottam.

Egészen fél egyig elhúzódott az üzletkötés. A franciák mindig kitaláltak valami újat, valami többet, valami megvalósíthatatlant, de végül belementek a mi feltételeinkbe és megkaptuk a beruházást a legújabb párizsi szállodára. 

Megebédeltem egy kedves kis vendéglőben, nem messze az Eiffel toronytól, majd visszamen-tem a szobámba. Mikor beléptem, csak finom édes parfüm illatot éreztem, és egy cetlit talál-tam az ágyon. Azonnal az hasított végig a tudatomon, hogy ha nem ebédelek, hanem azonnal idejövök, talán még pont itt találom Angélique-t. 

„Láttam, hogy a tárcámban matattál. Remélem, a nevem mellett a címem is megjegyezted. Várom a meghívásod

A”

Az üzenet egy kicsit meglepett, de meg is mosolyogtatott. Egy olyan lányra találtam, akiben van spiritusz, és ezt egy tökéletesen kreált külső mögé tudja bújtatni és csak akkor hívja elő, ha arra tényleg szükség van. 

Annak ellenére, hogy megnéztem az igazolványát, a címét nem kerestem ki, így tudtam, hogy kutatnom kell egy kicsit, de megéri majd. Felhívtam egy jó barátom, aki magánnyomozóként dolgozik, hogy derítse ki nekem a lány címét és telefonszámát. Szerencsére készségesen a rendelkezésemre állt. 

Éppen belemerültem a gondolataimba Angélique-vel kapcsolatban, mikor megcsörrent a tele-fonom. Nem túlzottan jó kedvvel nyúltam utána, és csak még mérgesebb lettem, mikor meg-láttam Loren nevét a kijelzőn. Ha ő keres, akkor már biztos baj van. De inkább felvettem, mert tudom, hogy mire képes, ha éppen nem az van, amit ő akar.

Amint elmondta nekem, hogy mi a problémája rögtön tudtam, hogy ismét szüksége lesz orvosi segítségre. Akár csak a múltkor, de ez persze már más történet. Telefonálgattam párat és kiderítettem a versenyzőlány teljes nevét. Ezek után meglehetősen sok adatot le tudtam róla kérni. A legtöbb esetben, ha tönkre akarok tenni valakit elég csak mélyen beleásni a múltjába és máris ugrott a karrierje, de ez a lány tökéletes volt. 

Szép kis család, gimnáziumi élet, aztán főiskola, emellett versenyzés. Jó eredmények, megta-lálta élete párját egy edző szerepében, bla bla bla. Minden happy. Csak éppen az utamban áll. 

Felhívtam pár embert otthon, hogy intézzenek a kisasszonynak egy-két drogügyletet, ha ezek esetleg nem jönnének össze, iktassanak be egy nőgyógyászati vizsgálatot, amelyből kiderül, hogy terhes, így legalább pár hónapra le van róla tudva a gond. Utána meg már mindegy, hogy mi történik Lorennel, addigra elintézem azt az ostoba Vettelt. 

~ Sebastian

Reggel végre, talán már hónapok óta először, kialudtan ébredtem. A napfény besütött az abla-kon, én pedig egyszerűen csak élveztem a benne való hempergést. Az ágyam puha volt és meleg, nem is akartam kikelni belőle. De ez a mámoros érzés csak addig tartott, amíg fel nem idéztem magamban az álmot, és aztán azt, hogy mit is közölt velem tegnap a nyomozó. Su-gárzó hangulatom nyomottá vált, a napfény és az ágy melege már nem is volt annyira finom érzés. Legszívesebben lerúgtam volna magamról mindent, és aggig ültem volna duzzogva az ágy sarkán, míg valaki elém nem hozza a szerelmem. De tudtam, hogy ez nem válhat valóra. Megtanultam, hogy ha akarok valamit, azért nekem kell tennem, de legalább segítenem. 

Kikeltem az ágyból, majd a fürdőben felfrissítettem magam egy kicsit. Felvettem egy farmert és egy pólót, majd elindultam a földszintről felszűrődő hangok irányába. A konyhában talál-tam rá Fabira és Annára. Éppen sütöttek valamit, de ezt csak kikövetkztettem, mivel a konyha lisztfelhőben állt. Ahogy közelebb mentem, először Fabi alakja rajzolódott ki teljes tisztaság-gal. Ruhája csupa fehér volt, és hajából is csüngött valami, amit nem találtam éppen odavaló-nak. Anna egy kötényben állt a pult előtt, és olvasta a receptet. Jobb lábán támaszkodott, a balt pedig a jobb mögé helyezte és a vádliján húzogatta lábfejét fel és le. Közelebb léptem, próbáltam csöndben lenni, hogy megijesszem őket, de az orrom hirtelen megtelt a lisztel és hatalmasat tüsszentettem

- Egészségedre- hangzott kórusban

- Kösz- mondtam- ti mit csináltok?

- Anyukád megkért, hogy süssünk valamit- felelte Anna és felnézett a könyvből

A köténye tiszta piszok volt, és az orra hegyén volt egy folt liszt. Amint megláttam, nevetés-ben tört ki. Először furcsán nézett, majd szúrós szemeket vetett Fabira

- Az öcséd egy ördög- morogta

- Te miért is nem vagy iskolában, öcskös?- kérdeztem

- Ma később kell bemennem. És anya azt mondta, hogy addig maradjak itthon, hogy Anna ne legyen egyedül. 

- Gondolom, mekkora segítség vagy- néztünk össze a lánnyal és mindketten vigyo-rogni kezdtünk

- Hé, ez nem volt szép!- emelte meg az ujját az öcsém- ezért el is megyek!- morogta

- Ne felejtsd el kimosni a tojást a hajadból!- kiabált utána vidáman a lány, majd visszafordult a receptkönyvhöz

- Felrobbant valami?- kérdeztem a sok piszokra utalva

- Nem, csak Fabi úgy gondolta, vicces a lisztet hajigálni

- És a tojást is ő kente a hajába?

- Nem, azt én. Gondoltam akkor megnyugszik

- És úgy lett?

- Éppen bosszút forralt, mikor megjelentél- nevetett fel

Csak álltam a konyha küszöbén, néztem a sürgölődő lányt, és jó érzés volt végre egy olyan házban lenni, ahol élet is van. 

- Nem tudom, hogy ott akarsz-e állni még egy darabig, de ha nincs más dolgod, el-kezdhetnél összetakarítani- hallottam meg Fabi hangját, ahogy dübörgött le az emeletről- és nem mellesleg, elkezdett esni, szóval, ha tényleg nem csinálsz semmit, elvihetsz a suliba

- Kösz, inkább kihagyom. Éhes vagyok

- Na, vigyél már el!- erőszakoskodott az öcsém- igazán megérdemlem

- Megérdemled? Mégis miért? 

- Alig vagy itthon. Azért- hangzott a durcás válasz és nekem lelkiismeret furdalásom lett

- Jó, persze, hogy elviszlek- mondtam és elmosolyodtam- öltözz fel és indulhatunk

- Köszi- ugrott a nyakamba, majd elengedett és az előszobába ment

- Akkor… nemsokára jövök

- Rendben- emelte magasba Anna a fakanalat, amiről további tésztadarabok fröcsög-tek szét az egész konyhába

Gyorsan felkaptam magamra pár meleg cuccot és már indultunk is Fabival. A sulija olyan tíz percre volt tőlünk kocsival. Ahogy haladtunk az úton szólt a zene, mégis kínos csendet érez-tem az öcsém és köztem. 

- Na, és mi van a csajokkal?- kérdeztem, hogy én legyek a jó fej, menő báty

- Nincs senkim- felelte egyhangúan Fabi és leejtette a vállát

Nála ez azt jelentette, hogy valamiért szomorú. Megérkezve az iskola elé leállítottam a motort, kicsatoltam az övem, majd felé fordultam

- Elmondod, hogy mi a baj?

- Ha elmondom, megígéred, hogy nem leszel dühös?

- Persze- vágtam rá

- Még mindig nem jöttek vissza az emlékeid?- kérdezte félve

Nagy levegőt vettem, visszafordultam a kormány felé, becsuktam a szemem és lehajtottam a fejem. 

Tudtam, hogy ez a pillanat is el fog jönni, hogy valaki ezt megkérdezi majd a családból. De arra nem voltam felkészülve, hogy mit válaszolok rá. Tudtam, hogy Anna feltűnése furcsa számukra és biztos voltam benne, hogy nem értenék meg, hogy miért van velem. De az is igaz, hogy én sem éretem ezt a dolgot teljesen. 

Visszafordultam az öcsém felé, aki picit könnyes szemekkel nézett rám. Félt is talán egy kicsit, de még inkább reménykedett. Láttam rajta, és láttam az összes barátomon, és szeretteimen, hogy mind azt remélik, hogy visszanyerem majd az emlékeim. Én eddig nem akartam annyira, azonban most, hogy látom, hogy a kisöcsém szenved emiatt, mindennél jobban akartam. 

- Még… nem- válaszoltam egyszerűen a fél oldalnyi monológot lerövidítve- de re-mélem, hogy egyszer visszatér. És tudom, hogy vissza fog

- Én úgy szeretem Annát. És ő is szeret engem

- És ezért vagy szomorú? Mert nem láthatod gyakrabban?

- Azért, mert… tudom, hogy nem vele vagy. Mert ő boldoggá tud tenni. De Sophia nem szeret. Se engem, se téged. Ő csak magát szereti- jelentette ki, amivel igazán felbosszantott

- Fabi!- kiabáltam rá, de látva rémült arcát rögtön megbántam- ne…

- Hagyd! Egy idióta vagy!- vágta oda, majd gyorsan kiszállt, becsapta maga mögött az ajtót és beszaladt az iskolába

- Ezt elcseszted, Sebastian- mondtam magamnak hangosan és a fejem csóváltam

Lassan visszaindultam a házunkhoz, de nem tudtam magam túltenni a történteken. Csúnyán viselkedtem Fabival, de neki sem volt semmi joga ahhoz, hogy ilyesmit állítson Sophiáról. 

Belépve a házba finom sütemény illat, és tisztaság fogadott. Elindultam a konyhába, ahol épp Anna leskelődött a sütőbe. Mintha megérezte volna, hogy ott állok, felém fordult és bíztatóan rám mosolygott. 

- Mi a baj?- kérdezte

- Honnan tudod, hogy baj van?

- Látom rajtad. Szóval?

- Összevesztem Faibal

- Azt nem nehéz- vonta meg a vállát- tinédzser 

- De nem volt szép, amit mondott

- Mert gondolom te sem mondtál szépet

- Azt mondta, hogy Sophia csak magát szereti

- Erre te?

- Kiabáltam vele

- Nem kellett volna. Így próbálja meg feldolgozni, hogy valami megváltozott. Min-denki máshol keresi az igazságot, ő éppen így találta meg arra a választ, hogy miért vagy vele olyan keveset

- De nem Sophia miatt, hanem…- nem tudtam befejezni a mondatot

- Be kell látnod, hogy ez igaz- csóválta meg a fejét- akármennyire is szereted, elvá-laszt téged és a családod

- Most nem nagyon tud, ugyanis eltűnt!- csattantam fel

- Tudom, tegnap hallottam

- Nem is érdekel?- háborodtam fel a közömbösségén

- Érdekel az igazság?

- Persze!

- Nem érdekel- felelte, mire csak néma tátogásra futotta tőlem- a hűtőben van sza-lámi, anyukád üzeni, hogy egyél szendvicset. És vett kakaót is- indult meg az eme-let felé- fent leszek, ha lehiggadtál, és beszélni akarsz- mondta és ezzel eltűnt a lépcsőfeljárón 

~ Travis 

A hét eleje csigalassúsággal telt el. Sophiából nem lehetett semmit kiszedni, ezért Hanna is, és én is egyre feszültebbek lettünk. Lassan már egymáson kezdtük el levezetni a lány közömbös-sége és stílusa miatti idegességünk, ami rányomta a bélyeget a kapcsolatunkra. Naponta több órát veszekedtünk. És ez Sophia hatása, mindössze három nap alatt. Nem is értem, ki bírja vele hosszú távon. 

- Nem tudom már, hogy mit kéne tenni- fogta fejét Hanna és a kanapéra rogyott- megőrjít

- Feladom magunkat a rendőrségen- mondtam halkan

- Hogy mi?- kiáltott fel Hanna és egyből felpattant- azt nem teheted!

- Máshogy nem lehet leállítani. Látod, hogy csak minket tesz tönkre

- Előbb ölöm meg a saját kezeimmel, mint hogy te megint börtönbe menj- sziszegte- keményebb módszerek kellenek

- Állj!- szóltam rá Hannára és felálltam, majd szorosan magamhoz öleltem- sok mindent bírtunk már ki, ezt is megoldjuk valahogy. Megígérem

Hangom és szavaim hallatán éreztem, hogy megnyugodott, ugyanis teste egyre nehezebbé vált a karjaim között. Felkaptam a mellkasom elé, majd bevittem a szobába és az ágyra fektettem

- Aludj egyet, szépségem- suttogtam neki és puszit nyomtam a homlokára

- Ne csinálj hülyeséget- motyogta, majd lecsukta a szemét és azonnal elaludt

Mivel Sophiának már volt egy szökési kísérlete, ezért Hanna és én felválta őrködünk nappal és éjjel. Ilyenkor rendszeresen keresztrejtvényt fejtek, vagy nézem a meccset a miniatűr méretű tévén, ami ebben a koszfészekben fellelhető volt. Könyveket is találtam, de azoknak az olvasásával már az ötödik oldalnál felhagytam, ugyanis mindegyik romantikus vacak. 

Délután fél három tájékán ismételten benéztem Sophiához. Az ágyon ült, mint mindig és a falon dobolt az ujjaival.

- Ugye nem az a terved, hogy itt tartasz napokig?- kérdezte gúnyosan- gondoltam, legalább megkínzol, vagy valami

- Miért teszel tönkre mindenkit?- kérdeztem, és leültem egy székre- miért leled ilyesmiben örömöd?

- Tudod te azt jól- válaszolta otrombán

- Ugyan már! Az több mint húsz éve volt! Nem lehet, hogy ennyire bosszúszomjas vagy

- De, az vagyok!- sziszegte- és nem állok le, amíg meg nem találom azt a szemetet

- Akkor keresd meg őt! De miért minket teszel tönkre? Miért egy másik ember életét kell megkeserítened? Sőt! Nem is egyét, hanem vagy tízét. Kétlem, hogy ebben még örömödet leled

Nem válaszolt, csak hallgatott, s elkapta tekintetét az enyém előtt és a vele szemben lévő falat kezdte el bámulni. Nála ez azt jelentette, hogy megfogtam. Nem jut szóhoz, talált a mondan-dóm tartalmában valami igazat, vagy megpróbálja a saját javára fordítani azt, ami elhangzott. Már azóta így gondolkozik, mióta megismertem, és ki tudja, hogy mióta kell ilyen gondolat-menettel élnie. Mindenben csak azt látja, hogy lehet másnak kárt okozni, és azt a kárt a saját előnyére fordítani. 

- Van egy alkum- szólalt meg végül és rám emelte gonoszságtól égő tekintetét

~Sophia

Kilenc éves voltam, mikor kezdetét vette az a bizonyos nap. A szüleim befolyásos emberek révén rendszeresen jártak különböző rendezvényekre, és sok helyről szedtek össze támogató-kat, de egyben ellenségeket is. Apám politikus volt, édesanyám pedig divattervező karrierjét adta fel a férje támogatásáért. Mindig is becsültem a szerelmük, egészen addig a napig. 

Június hetedikén egy igen különleges partira készültek Londonban. A szüleim szép kis üzletet kötöttek meg, mely fellendíthette volna apám pártjának az értékét, és ez a választások előtt elég nagy segítség lehetett volna. 

Azon a délutánon anyám szépen felöltöztetett, rám adta a szép nyári ruhát és a kis cipőt, majd rábízott a babysitterre, hogy a parti alatt ő vigyázzon rám. Ezt persze nem vettem zokon, hi-szen egészen kicsi korom óta ez volt nálunk a bevett szokás. 

Elkezdődött az ünneplés, tömegestül jöttek az emberek, a befolyásosabbnál befolyásosabb üzletemberek, politikusok, vállalkozók. Folyt a pezsgő, mindenki beszélgetett, én pedig sétál-gattam körbe-körbe a teremben, és aki megismert, annak szépen köszöntem. 

Aztán figyelmes lettem egy fiúra. Nagyjából hét éves lehetett és a terítőt gyűrögette azon az asztalon, ahol a sütemények voltak kihelyezve. Odamentem hozzá, mert láttam, hogy nagyon egyedül van

- Szia- köszöntem neki vidáman- Sophia vagyok

- Én… William

- Szeretnél enni egy sütit?- kérdeztem és az asztalra mutattam

Csak félénken bólintott

- Csokis jó lesz?- kérdeztem ismét, és ő megint csak bólintott

Levettem neki egy nagyobb szelettel, ráraktam egy tálra, majd egy szalvétát is adtam neki hozzá, hogy ha esetleg összekenné magát, akkor le tudja rögtön törölni. A medence felé tartot-tunk, mikor a házból kiabálás hallatszott. A tömeg, és vele együtt mi is a hang forrása felé fordultunk és figyeltük a történéseket. Apámat láttam és anyámat, egy másik férfi oldalán. Veszekedtek, nagy volt a kiabálás. A zenészek azonnal leálltak, a vendégek abbahagyták a beszélgetést. Én csak annyit láttam, hogy apám próbálja kitépni a férfi karjából anyámat, aki viszont nem enged. Hossza próbálkozás után apám végül feladta és mondott valamit az öltö-nyösnek, aki még szorosabban magához fogta az anyám, majd kiáltott egyet, s William azonnal szaladni kezdett hozzá. A trió eltávozott és megszűnt a probléma forrása.

A tömeg aztán lassan sustorogni kezdett, ismét elindult a zene és apám felrohant a lépcsőn. 

Nem tudtam, hogy mit kéne tennem, kerestem Lindát, a babysitterem, de nem találtam sehol. Elindultam a házba, felmentem az emeletre és apám nevét kezdtem el ismételgetni. Benyitot-tam a dolgozóba és ott találtam rá, egy whiskys üveggel a kezében. Sosem ivott sokat, akkorra azonban már annyira részeg volt, hogy beszélni sem bírt. És onnantól kezdetét vette a rém-álom.

Kiderült, hogy anyám csalta apámat azzal a férfival, akivel a beruházást kötötték. Tönkrement a házasság, és egyben apám karrierje is. Én vele maradtam, ő azonban egyre többet ivott, majd végül már nem bírta a nyomást, és öngyilkos lett. Ekkor vittek el anyámhoz és az új sze-retőjéhez. Nagyjából három napot voltam velük, az anyámmal, a szeretőjével, és annak fiával, Williammal, mikor nem tértek haza a síelésből. Anyám és a szeretője meghaltak autóbaleset-ben. Minden vagyonuk Williamra szállt. Ez nem csak a szerető vagyonát jelentette, hanem az én vagyonom is, ugyanis apám halála után az anyám örökölt mindent, aki pedig a röpke egy hónap alatt már hozzá is ment a férfihoz. Ezek után árvaházról árvaházra kerültem, ugyanis a nagyszüleim nem voltak hajlandók elvállalni. Sosem szerettek engem. Így alakult az életem, így alakult, hogy a rangom, a nevem és a vagyonom, ami még akkor mit sem számított egy hónap leforgása alatt vesztettem el. Mikor húsz éves lettem, elhagytam az árvaházat és magam próbáltam megélni, de rá kellett jönnöm, hogy csalás nélkül sehogy nem tudok megélni. Akkoriban kezdtem el lopni, és napról napra minden egyre jobban ment. Később aztán elég pénzem lett, hogy utazgassak, és a hazugságot és önmagam becsapását tökélyre fejlesszem.

- Van egy alkum- szólaltam meg és könnyeimet elrejtve Travisre néztem

A férfi, érdeklődést mutatva felém fordult, szemeit egy kicsit tágabbra nyitottam és mocorgott egy kicsit a széken

- Hallgatlak- mondta

- Ha segítesz nekem megtalálni Williamat és kicsinálni őt, elmondom, hogy hol a pénz

- Előbb elmondod, hogy hol van, és utána talán meggondolom, hogy segítek-e

- Szükségem lesz egy részére, de. Ha elvehetem a negyvenöt százalékát, akkor nem fogom elmondani senkinek, hogy elraboltatok. Nem keveredik bele ebbe az egész szarságba a barátnőd, és végre lezárjuk a dolgot kettőnk között

- Harmincat kapsz és megegyeztünk

- Harmincöt- kontráztam

- Rendben- nyújtotta felém a kezét, és pedig viszonoztam azt

- De adagold be a csajodnak is a mesét, mert ha ő nincs benne, én sem

- Nem bízol benne? 

- Remélem nem bánod, ha nem

Travis csak bólintott egyet, majd kilépett az ajtón és behúzta maga mögött azt. A zár kattant az ajtón és én végre, életemben először azt éreztem, hogy talán szabad lehetek.