1. rész

Sziasztok!

Habár előbb, mint gondoltam, de meghoztam az új történetet. Nagyon remélem, hogy ezt is örömmel fogjátok olvasni, és néha komikat is írtok nekem. Ne ijedjetek meg, a történet Sebastianról fog szólni, de ő csak egy kicsit később válik igazán főszereplővé. Szóval legyetek türelmesek, és kommenteljetek minél többet, hogy minél hamarabb jöhessen Seb ;)

Jó olvasást!

Kísértő múlt

1.rész

Kristen Dawson

  A Nap ezer wattja tűz rám, s az aszfalton, mintha ezer gyöngy gurulna. Fénye játszik arcommal, s a tó vizén ragyog. Millió kis tündérke járja táncát a hullámokon, melyeket a nyár kellemes szellője idézett elő. A viharfelhő, mely még pár perccel ezelőtt a Nap útjába tévedt elsuhant, és mostanra nyoma sincs. A nyári zápor kellemes tüzében csókoltam egy férfit, aki mostanra tova tűnt…
- Kristen!- trappolt be szobámba lakótársam- már megint el fogsz késni…
- Jó, kelek- nyöszörögtem, de amint Sandra szétrántotta a függönyt, szinte kiégett a retinám- tudod, hogy ezt gyűlölöm- dörzsöltem meg arcom
- A vödörnél még mindig jobb- kacagott fel, majd kiment
A zuhany alatt megint majdnem elaludtam, de végig kattogott az agyam. Az álom, amely mostanában egyre gyakrabban kísért számomra felfoghatatlan. Mindig ugyan az a férfi, ugyan az a helyszín, de nem én… vagyis én, de mégsem. Egészen máshogy nézek ki, egészen más a viselkedésem és az életfelfogásom. Abban az álomban semmi gondom nincsen, semmi nem gyötör, semmi nem fáj…
- Mit csináltál reggelire?- vigyorgok Sandrára, mikor már felöltözve kiérek hozzá a konyhába
- Honnan tudod, hogy van reggeli?- néz rám

Sandra Schultz

- Látom a szemeidben, hogy kötekedni akarsz- fenyegetem meg ujjaimmal, majd apró puszit nyomok a szájára…
Na igen. Velem itt a bökkenő. Nem tudom, hogy ez a valódi életem-e, vagy csak a tudatalattim gyárt nekem ilyen érzelmeket… trauma trauma hátán. Ez az én életem, és nem tudom, hogy mikor tudok majd belőle kiszabadulni.
- Sok sikert a mai naphoz- adott a kezembe egy bögre kávét Sandra, és letett elém egy bundáskenyeret
- Micsoda kényeztetésben van ma részem- nevettem
- Mert ha jól indul a nap, úgy is fejeződik be
- Szoríts- csókoltam meg még egyszer. Sandra felhúzta a cipőjét és már indult is. A kulcs fordult a zárban és én ajkaimba haraptam.
Gyorsan megreggeliztem és már indultam is a nyelvvizsgaközpontba. Ma kell megszereznem a harmadik nyelvvizsgám, és akkor végre elvállalhatom álmaim munkáját. Vagyis… csak az egyiket.
Amikor beértem, a recepciós kedvesen fogadott és megmutatta, hogy melyik emeltre kell mennem, és mit kell tennem. Itt még sosem csináltam vizsgát, de mindent ki kell próbálni...
- Harmadik emelet, 32-es terem- mondogattam magamban hangosan, és közben hívtam a liftet- harmadik emelet, 32-es terem- ismételtem hangosan

- Csak nem spanyol nyelvvizsga- hallottam meg egy férfihangot a hátam mögül
- De- fordultam meg hirtelen, mire a kávéja rám ömlött- a francba!- csattantam fel
- Ne haragudj- vett elő rögtön egy zsebkendőt- bár szerintem az a folt igazán jól áll

- Ez a harmadik ruhám a héten- mondtam szinte nevetve
- Ugye tudod, hogy kedd van?- mosolygott ő is, és csak most mértem végig igazán. Egy farmer, hozzá egy ing és egy zakó. Arca borostás, csillogó, kék szempár és fekete haj- de ha az én kávém kiömlött… meghívhatlak egyre?- mosolygott rám, és mosolya még elbűvölőbb, mint a rám meredő szempár
- Sajnos most muszáj lesz megírnom a vizsgám- szálltam be a liftbe, ő pedig szorosan a nyomomban- de utána… esetleg- nyomtam meg a gombot a harmadik emeltre
- Nem lesz rám féltékeny senki?- mosolyodott el halványan
- De igen… mindenki- szálltam ki nevetve a liftből
- Ez aztán a magabiztosság- bólintott
- Bárcsak a vizsgán is ennyi lenne- erőltettem magamra én is egy mosolyt, mikor megláttam a 32-es teremet
- Ha majd mész szóbelizni… előtte gyakorolunk- kacsintott rám, majd gyors léptekkel tovább haladt
Bementem és természetesen én voltam az utolsó, aki megérkezett. Amint helyet foglaltam már kezdhettük is a tesztet. Nem tudom, hogy miért, de szinte kiráztam a kisujjamból. Ez most azt jelenti, hogy vagy nagyon elszúrtam, vagy nagyon jól fog sikerülni…
Kiléptem a teremből, de valami nem hagyott nyugodni. A férfi, akivel a vizsga előtt összefutottam, a folyosó vége felé haladt, de aztán nem láttam, hogy hova fordult. Talán… utána kéne mennem. Vagy nem? Sokáig nézegettem abba az irányba, de nem sikerült döntést hoznom
- Csak nem engem keresel- kérdezte nevetve
- De, éppenséggel téged- fordultam felé, most már óvatosan
- Igen? Csak nem piszkálja a gondolataidat a meghívásom?
- Nem… csak kíváncsi vagyok, milyen címre küldjem a tisztítás számláját
- Ne viccelj- húzta el a száját- én arra gondoltam, veszek helyette másikat
- Valóban? Így mégsem mászkálhatok az utcán…- mosolyodtam el
- Gyerek, keresünk egy butikot- húzott be a liftbe
- Én csak vicceltem- nevettem fel a liftben
- De a kávézás még áll
- Legyen- bólintottam- de… szerintem kihagytunk valamit még az elején
- Valóban? És mit?
- Esetleg egy bemutatkozás?
- Nem ismersz? Valóban nem?
- Nem, még sosem láttalak- ráztam meg a fejem
- Ez esetben, Jaime Alguersuari
- Tehát spanyol- bólintottam nevetve
- És te?
- Kristen Dawson
- Nagyon örvendek- csókolt kezet

- A spanyolok nem így szoktak köszönni- hunyorítottam rá
- Gondoltam nem leszek tolakodó és dugom le a nyelvem a torkodon
- Rendkívül udvarias- nevettünk fel, majd kiszálltunk a liftből és a kijárathoz mentünk
- És, hogy sikerült a vizsgád?- kérdezte meg, már kávéval a kezünkben
- Remekül. Úgy érzem… vagy nagyon elrontottam, vagy nagyon jó lesz
- És miért éppen a spanyol?
- Nagyon… tetszik. És a spanyol emberek is. Olyan… tüzes nyelv
- Ez igaz- kacagott- és honnan jöttél?
- Milton Keynesből. De aztán elköltöztünk Hollandiába, majd éltem pár évet Magyarországon, és aztán két évet Németországban, végül pedig itt kötöttem ki
- És itt fogsz maradni Zugban?
- Igazából Grundban élek… egy pici falu, de nagyon szeretem. Nem is kedvelem annyira nagyvárosi életet
- Pedig olyannak tűnsz, aki odáig van érte
- Régen szerettem, de most.. valahogy elszoktam tőle- sóhajtottam
- Nekem sajnos mennem kell- konyult le szája és telefonjára pillantott
- Bosszús barátnő?- kérdeztem nevetve
- Türelmetlen főnök- nevetett fel- hazavigyelek esetleg?
- Nem, itt parkol az autóm nem messze
- Redben, akkor vigyázz magadra. És elkérhetem a számod?
- Igen, parancsolj- firkantottam fel gyorsan egy szalvétára a számjegyeket
- Ja, és mielőtt elfelejtem- fordult vissza hirtelen és egy csókot nyomott ajkaimra- a spanyol tűz- mosolygott és kisétált az ajtón

Hazafelé autózva sokat gondolkoztam, de jutottam dűlőre. Nem tudtam, hogy mit mondjak majd Sandrának, vagy egyáltalán elmondjam-e neki.
Beálltam a garázsba, az előszobában pedig letettem a kulcsokat és lerúgtam a cipőm. Egyenesen a fürdőbe mentem és teleengedtem a kádat vízzel. Jó forró volt, én pedig egy gyors vetkőzés után már el is merültem a habokban. Fejem gyakran merítettem a víz alá, s végül már a langyos vízből szálltam ki. Felvettem egy köntöst és némi ebéd után néztem. Kinn az előszobában rezgett a telefonom, így gyorsan kikaptam a táskámból és beleszóltam.
- Szia, na, hogy ment a vizsga?- kérdte Sandra
- Nagyon… jó- sóhajtok
- Valami baj van?
- Nem, semmi- rázom a fejem- mikor jössz
- Azért hívlak, mert nem megyek ha ma este, mert 3 napra elutazok. Nemrég voltam otthon, hogy összepakoljam pár ruhám. Üzenetet is akartam hagyni, de már nem volt rá időm
- Jobb, hogy felhívtál… Hova mész?
- A főnököm elhívott egy tudósítás miatt Párizsba
- Vigyázz magadra, és jó munkát
- Jó, de te meg ne késs el az állásinterjúról! Holnap lesz, délelőtt 11-től
- Igen, tudom…- forgattam meg szemeim, mert mindig arról megy a vita, hogy elkések
- De most mennem kell, mert indulunk. Puszi- tette le, majd visszatértem az ebédemhez.
A nap hátra maradt része elég egyhangú lett. Filmet néztem, popcornt ettem, és persze, készülnöm kellett volna a másnapi interjúra…
- Haló?- vettem fel a telefont
- Mik a terveid ma estére?
- Te sosem mutatkozol be?
- Minek, ha úgy is felismered a hangom? Szóval?- kérdezte megint, és éreztem, hogy elmosolyodott
- Szerintem semmit… talán filmet nézek
- Jó, akkor én tudok jobb programot is. Öltözz fel csinosan, és két óra múlva ott vagyok érted
- Hova viszel?
- Meglepetés- nevetett- de a címet azért elkérem…
- Gartenstrasse 8.
- Rendben, akkor két óra, és találkozunk- tette le a telefont én pedig már rohantam is készülődni.
Vagy szár ruhát előrángattam, mire megtaláltam a megfelelőt. Vagyis… egy fekete szoknyát, egy krémszínű fölsővel. Egy apró fülbevalót tettem be, és a világos rózsaszín kistáskám választottam, az egyik fekete magas sarkúm mellé. Blézer szerencsére nem kellett, mert július közepe révén az idő nagyon jó volt.
Jaime, egy percet sem késett, pontban 9 óra 23 perckor, a telefon letétele után 2 órával csöngetett
- Ez aztán a pontosság- nyitottam ajtót mosolyogva
- Részben ez a munkám- bólintott, majd óvatos puszit adott ajkaimra- mehetünk?
- Persze- hoztam a kulcsom és az ajtó bezárása után autójához sétáltunk.
Besegített, majd gyorsan átszaladt a vezető félre és már indultunk is. Az utat elég hamar megtettük, bár a sebességhatár fölött voltunk… vagy 70 km/h-val.
Nagyjából másfél óra múlva már az étteremben csücsültünk és adtuk le a rendelést. Nagyon kedves volt, és előzékeny. Végig sokat kérdezett rólam, és magáról is beszélt. Pontosan ő volt az, akit arra az estére a tökéletes randi partnernek el tudtam képzelni. De persze minden jónak egyszer vége szakad… Megcsörrent a telefonja
- Vedd fel- győzködtem
- De ez olyan udvariatlanság…- nézte továbbra is az asztalon rezgő készüléket
- Tudod… ha engem egy olyan nevű ember hív, hogy főnök, és már vagy huszadszor, egymás után, akkor azt mindig felveszem, mert fontos lehet. De ha úgy érzed, én sértettnek érezném magam amiatt, hogy te telefonálsz, kimehetek a mosóban is…
- Nem, dehogy- fogta meg az asztalon pihenő kezem- egy perc, és lerázom- vette füléhez a telefont és főnöke első szavait még én is hallottam…- igen, de most nem érek rá… nem, nem azért… az ma nincs… de az volt, hogy nem kell… éppen vacsorázom… de nem egyedül vagyok… most? Ne szórakozz… két óra… 10 perc??? Te fizeted a bírságot… szia- tette le kicsit feldúltan
- Szóval? – néztem rá kíváncsian
- Sajnos… most itt be kell fejeznünk. Behívott a főnököm
- Jó, menjünk- tettem le az evőeszközöket
- Micsoda?
- Vagy nem szeretnéd, hogy megtudjam, milyen helyen dolgozol?
- Nem, csak… komolyan el akarsz jönni velem egy tárgyalásra?
- Legalább majd láthatja a főnököd, hogy milyen vacsora mellől ugrasztott fel- kacsintottam rá, majd rendezte a számlát és már indultunk is
- 10 perc, és ott vagyunk- fordult felém az egyik piros lámpánál
- Imádok autókázni, meg vezetni
- Valóban?- nézett rám egy huncut fél mosollyal
- Igen, de ha így nézel… nem tudom meddig bírom egy helyben- nevettem fel
- Van egy ötletem…
- Hallgatlak
- Mivel ma este elkísérsz egy tárgyalásra, amit nagyon fogsz unni, mert én is mindig unok, ezért holnap odaadom neked az autóm és elmegyünk vezetni. Rendben?
- Vezethetem ezt az autót?- simogattam meg a műszerfalat
- Aha- bólintott
- Még nem tudod, hogy most miket ejtettél ki a szádon. De már nem szívhatod vissza- fenyegettem meg mutató ujjammal
- Nem fogom- emelte fel egy pillanatra jobb kezét, hogy szívére tehesse, majd vezetett tovább
Nemsokára egy hatalmas épület előtt parkolt le. Ismét kisegített az autóból és bementünk az ajtón. Az egész kihalt volt, hisz késő este révén érkeztünk meg. A lifthez sétáltunk, majd szinte majdnem az épület tetejére utaztunk. Előtte szálltam ki a liftből, de a rám szegeződő szempárokat sosem felejtem el… Egy hatalmas terembe érkeztünk, amelyben egyetlen tárgyalóasztal volt, és akörül, vagy 30 férfi. Jaime megfogta a kezem, majd lesegített az egyik székre, utána pedig leült mellém
- Ölük, hogy megérkeztél- nézett kicsit bosszúsan Jaimere egy 50 körüli fickó- üdvözlöm, kisasszony- pillantott rám, és köszöntését egy mosollyal viszonoztam
- Ő a főnököm- suttogta Jaime a fülembe
- Nem csodálom, hogy nem vetted fel- suttogtam én is a fülébe, mire nevetni kezdett. Mikor bosszúsan néztek ránk, abbahagytuk és nevetésünket kuncogás váltotta fel
- Mikor kezdjük? Programom lenne…- dobolt az asztalon Jaime
- Igen, azt mindannyian látjuk- válaszolta az egyik pasas
- Jaime- rúgtam bokán, mire kissé feljajdult és egy puszit nyomott az arcomra
- Elnézést a késésért- robbant be egy szőke fiú, meg egy szőke lány
- Nem is tudtam, hogy ma pártalálkozó van. Ha ezt tudom, én is hozom a felségem- hortyogta a főnök
- Ha egy vacsora mellől rángatnak el, nem tudok mit tenni. Nem mondhatom, hogy menjen haza busszal… Ülj le, szívem- húzott ki egy széket, amibe a szőke lány leült, majd ő is mellé. Így pont szemben ültek velünk.
- Nos, akkor mindenki mindent elintézett, és egy helyben tud maradni egy órán át?
- Igen- válaszolta mindenki lehangoltan és kezdetét vette a tárgyalás. Vagyis nem tárgyalás volt, hanem inkább megbeszélés… Mivel hazudtam Jaimenek, hogy nem tudom, ki is ő, próbáltam tettetni, hogy nem értek semmit. Szerintem sikerült is..
- Kik jöttek utoljára?- kérdeztem suttogva Jaimetől
- A szőke srác, Sebastian, a Red Bull csapat pilótája. A szőke csaj pedig Hanna, a barátnője
- És miért vannak itt? Meg ki a többi ember?
- Én a Torro rossonál versenyzem, és az a Red Bull leánycsapata, tulajdonképpen… és habár nem szabadna, de adnak pár tippet, hogy hogyan legyünk jobbak. Az öreg fickók meg mérnökök és tervezők, meg kivitelezők meg ilyenek…
- Értem- sóhajtottam és hátradőltem a székemben, de csak ekkor tűnt fel, hogy a velem szemben ülő pilóta engem néz. Kék szemei végigpásztázták meztelen válliam, majd ajkaim és végül szemeimbe nézett. Amint szemkontaktusba kerültünk, hirtelen mindketten elkaptuk a tekintetünket
- Történt valami?- tette Jaime kezét combomra
- Nem, csak.. elbambultam- mosolyogtam, de ezek után nem tudtam már megállni, hogy ne nézzek oda. Hol ő, hol én mértem végig, de nem tudtam, mit érzek. Láttam egy szőke srácot, aki tehetséges és humoros, és van egy barátnője és combomon éreztem annak a kezét, aki egy kicsi fényt jelent az alagút végén…
- Van még kérdés?- szólalt meg a főnök, de erre mindenki csak a fejét rázta- rendben, akkor a nyári szünetre mindenkinek jó és sikeres munkát kívánok- csukta be a mappáját, mire minden hirtelen fölállt és kisétált.
Jaimé, Hanna és Sebastian maradtak csak, velem együtt. Lemenetünk a földszintre, és mondanom sem kell, hogy egy liftben. A levegő kicsit kínos volt köztem és Seb között, főleg, mikor tenyerét óvatosan fenekemre csúsztatta, miközben Jaime átkarolta a derekam. Moccanni sem mertem egész út alatt, és akkor vettem megint levegőt, mikor kiszálltunk
- Várj meg itt, csak elmegyek a mosdóba- adott egy puszit Jaime és el is tűnt. Mint utóbb kiderült Hannanak is el kellett mennie…
- Sebastian vagyok- nyújtotta felém kezét a szőke
- Kristen- ráztunk kezet
- Te vagy Jamie… barátnője?
- Nem
- Akkor miért vagytok együtt? És miért csókolgat?
- Nem hiszem, hogy ezt pont neked kell tudnod, Sebastian. Főleg azért, mert ennyit tudok rólad. A nevedet
- Szeretnél többet?- mosolygott – egyébként jobban szeretem, ha Sebnek hívnak. A másik olyan hivatalos
- Oké, Sebastian. Megjegyeztem
- Ha Sebastiannak hívsz- tette kezét fenekemre és erősen belemarkolt- megvárjuk ebben a pózban Jaimet
- Oké, Seb- toltam el és kezét máris levette hátsó felemről- egyébként meg barátnőd van, nem?- néztem fel rá
- De, de most a mosdóban van
- Ó, tehát amíg ő éppen könnyít magán, te megdugsz engem
- Nem voltak ennyire konkrét szándékaim, de ha te mondod…
- Szánalmas vagy- indultam meg Jaime felé, mikor végre megláttam
- Baj van?- kérdezte és rögtön átkarolt
- Nem, de nem látom azt a spanyolt tűzet- mosolyogtam huncutul és szenvedélyesen megcsókoltam. Meg sem néztem Sebastian reakcióját, indultam kifelé és egyenesen a kocsiba szálltam
- Történt valami, igaz?- kérdezte a kocsiban
- Nem, semmi- döntöttem neki fejem az ablaküvegnek
- Sebastian?
- Nem volt valami szimpatikus- sóhajtottam
- Pedig egész rendes srác..
- Ja, rendes- csuktam le szemeim, és egy pillanatra ismét a liftbe képzeltem magam…