6. rész

Sziasztok!

Itt vagyok az új résszel, ez most már teljesen összeszedett! Sajnálom, hogy az előzőt nem tudtam jól összerakni, de éppen egy sorozatfüggőségen mentem át... :D Vége a sorozatnak, szóval visszatértem. 

Várom már a jövő hetet, itt lesznek a srácok! Bár gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Sajnos ki nem megyek, de akinek van erre lehetősége, annak már most jó szórakozást kívánok! 

Nem is húzom tovább a szót, remélem, kapok tőletek pár komit és pipát.:)

Pucca:*

6.rész

Tapasztalat, tudás, következtetés

~William

Az angol nagydíj óta sok minden történt. Magyarországon járok, méghozzá Annával, és a szüleinél vagyunk. Nagyon kedves kis család, Annának is volt kitől örökölnie a szemeit, és persze a mosolyát, meg a gesztusait. Megismerhettem a húgát, aki egy évvel fiatalabb nála, illetve az édesanyját és az édesapját. Érkezéskor nem volt fennakadás, örültek nekem, és ezt persze én is jó néven vettem. Bár, mikor beléptünk az ajtón, először, és Anna bemutatott, az arcomra fagyott a mosolyom. Vagy, ahogy Sebastian fogalmazott a minap, a bárgyú vigyorom…
- Anya, apa- ölelte át mosolyogva először szüleit Anna, majd a testvérét, végül visszalépett hozzám- ő itt a barátom, William. Bill angol, szóval ezért beszélek más nyelven- nevetett- remélem nem baj
- Dehogy- legyintett az édesanyja- legalább hasznát veszem a céges angolomnak- nevetett ő is, és tényleg nagy volt a hasonlóság
Túlestünk mindenen, majd Anna szobájába mentünk, és letettük a csomagokat. Még mindig furcsállottam a bemutatkozást, és ezt az egészet. Ha hazahoz, miért nem mondja el, hogy ki vagyok?
- Mi böki a csőröd?- ült le az ágyra
- Úgy mutattál be, mint a barátod
- Igen… nem akarom, hogy kellemetlenkedjenek
- Várj, szóval te úgy értetted, hogy barát barát?- húztam fel magam
- Igen, úgy- válaszolt egyszerűen- mi ezzel a gond?
- Sebastian is megfektetett párszor, és még mindig nem tudod eldönteni, hogy kivel legyél?
- Te meg mégis miről beszélsz?- akadt ki egy pillanat alatt és szinte már ordítani kezdett- velem te ne beszélj ilyen hangon! Ez alap. És semmi közöm Sebhez, mindössze beszélünk néha. Voltam nála egyszer, egy vacsorán, a menyasszonyával, amibe neked persze sikerült belerondítanod
- Te is lehetnél az én menyasszonyom, ha végre igent mondanál, és a gyűrűt, amit a táskád belső zsebében rejtegetsz, végre előhúznád, és nem titkolnád tovább, hogy megkértem a kezed
- Igazad van- fordult a táskája felé, majd feltépte azt- erről van szó- vette elő a kis fekete, bársony borítású dobozt- nem- vágta hozzám, majd kiviharzott
Még annyit láttam, hogy szülei aggódó tekintetével övezve a telefonja után kap, és kirohan a házból. Hangosan csapta be maga mögött az ajtót, majd már csak este fél 7-körül ért haza.


~Anna 

Mégis hogy képzeli?? Nem beszélhet velem így, a saját házamban, a szüleim előtt, akiket még alig ismer! Megkérte a kezem, de mégis hogy mondhatnék neki bármit is alig 1 hónap után! Lehet, hogy neki most nagy a szerelem, de én mindig is reálisan gondolkoztam, és nekem ez így nem jó… nagyon nem jó!
Szerda délután volt, a verseny hete a Hungaroringen. Anyuék Gödöllőn laktak, szóval keveset kell utazni a pályára. Így gondoltam nem csak nekem kell keveset utaznom a pályára, aki a pályán van, annak is közel vagyok…
- Szia- szipogtam. Próbáltam normális hangon beszélni, de nem ment
- Mond a címet, és ott vagyok
Lediktáltam a címet, majd fél óra után megláttam, ahogy egy szürke merci leparkol az utcában. Az erdő szélén ültem, egy kis padon, és az ajtó becsapódására lettem figyelmes. Amint megláttam a szőkeségem, felpattantam, futottam 200 métert a térdig érő fűben, majd ahogy kiértem a betonra, Seb nyakába vetettem magam.
Olyan érzés volt ölelni, mintha az életem, a biztonságom szorítanám magamhoz. Nem akartam semmi mást, csak arcom nyakába fúrni, érezni összekulcsolt kezét derekamon, és megnyugtató szívverését hallgatni. Szemem összeszorítottam, hogy se könnycsepp ne hagyhassa el, sem pedig a valóság ne szűrődhessen be rajta. Meg akartam állítani a pillanatot. Csak ott lenni, csak akkor, csak vele. Egyszer- egyszer óvatos puszikat nyomott fejem búbjára, majd simogatni kezdte hátamat. Ölelése olyan szoros volt, mint mikor karjaiba rohantam. Nem engedett, nem akart elveszíteni. Ahogy én sem őt.
- Ne engedj el- suttogtam és még jobban hozzá bújtam
- Ki kell fújni az orrom- nevetett fel halkan.
Végül persze elengedtem. Megvártam, míg elvégezte szükségletét, majd ismét én szólaltam meg
- Köszönöm, hogy itt vagy- simítottam végig karján
- Hívtál. És megígértem, hogy nem hagylak egyedül- mosolyodott el- szép környék
- El kell mondanom valamit- folytattam saját monológom, a szavait meg sem hallva
Mielőtt belekezdtem volna, megfogta a kezét. Ez nem az első alkalom, volt már, hogy így ültünk, és beszélgettünk. Egészen vékony kezem férfias tenyerébe csúsztattam, majd mikor éreztem, hogy megszorítja, a pad felé kezdtem el húzni. Visszaültünk oda, ahol én eddig vártam
- Oka volt annak, hogy idehívtalak, és már nem bírom tovább. El kell mondanom
- Bármi is van- tűrt el jobb kezével egy hajtincset az arcomból- tudod, hogy érzek irántad
- Igazából, nem tudom- ráztam meg a fejem- és Bill megkérte a kezem, majd’ egy hete
- Azóta… azóta már találkoztunk
- Igen. De nem mertem elmondani. Túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy ezt a döntést egyedül hozzam meg
- Szóval még nem válaszoltál?- csillantak fel a szemei- de ez a te életed. Nekem semmi beleszólásom a döntéseidbe
- Igazából… már adtam neki egy választ. De azt már akkor is tudta, mikor letérdelt elém
- És mi az?- szorította meg még jobban kézfejem, és mélyen a szemeimbe nézett. A gondolataimat akarta meglátni, de nem tehette
- Nemet mondtam neki. És fogok is
- És ezért hívtál ide ilyen sürgősen?- kérdezte megkönnyebbülten
- Megbántott… nagyon. Olyan dolgokat mondott nekem, a családom füle hallatán… sose gondoltam, hogy ilyen is tudna lenni
- Minden rendben lesz- simított végig arcomon, és egy lágy puszit nyomott rá
- Miért nem csókolsz meg végre?- kérdeztem suttogva, és nem tudtam elég gyorsan összezárni szemhéjaim, kigördült pár könnycsepp
- Tudod, hogy azt nem tehetem- válaszolta halkan, majd puha kezével óvatosan letörölte a cseppeket
Felállt, majd még egy puszit adott a homlokomra, és elsétált. Még vagy 20 percet ültem azon  padon, és merengtem, hogy mit kéne tennem. Bill-hez nem fogok hozzámenni, ez kizárt. De Sebastian sem lesz velem, hiszen jövő héten feleségül veszi Hannát. Minden el van intézve, ki van tűzve az időpont. Ahogy az én lakásomon is ki van tűzve az esküvői meghívó. Hivatalos vagyok a nagy eseményre.
Nagy esemény… Hogy mi ez nekem? Egy kés, amelyre ha gondolok, megforog a szívemben. Egy fal, ami elválaszt a boldog, és teljes élettől. Egy láthatatlan szakadék, amelybe ha belelépek, meghalok, de akkor sem érem el Sebastiant.
Késő délután értem vissza a házba. Elmondtam anyának, hogy egy kicsit összekaptunk Billel, de minden rendben lesz. Ez persze nem volt igaz, de mégis. Nem akartam, hogy aggódjon, és azt sem, hogy kérdezősködjön. Akármi is van köztünk, azt mi képesek vagyunk megoldani, felnőtt ember módjára.
- Sajnálom- fogadott rögtön ezzel a mondattal, amint a szobába léptem
- Beszélnünk kell- ültem le az ágy sarkára
- Rendben, csak egy kérdést. Hol voltál ilyen sokáig?- fogta meg a kezem, és szemei aggodalmat tükröztek
- Felhívtam Sebet, és ő idejött. Beszélgettem vele
- Szóval tele van beszélve a fejed- mondta cinikusan
- Nem- ráztam fejem- azt kérte, hogy maradjak veled, és menjek hozzád- mondtam azt, amit én a Sebbel való mai találkánkból leszűrtem. Nem szeretem, hogy nem mondja ki azt, amire valójában gondol, és nekem kell találgatnom
- Ezt mondta volna? És te? Mivel ő a minden, azt teszed? Velem maradsz, mert ő mondta?
- Észreveszed végre, hogy neked semmi nem jó? Ha Seb azt mondja, hagyjalak el, nem jó. Ha maradok melletted az sem jó
- Mert mindig benne van Sebastian!
- Kedvelem őt! Nagyon is
- Akkor miért nem vagy vele?
- Tudod, hogy elveszi Hannát
- És gondolod, hogy jó ez a kis viszony, ami köztetek van? Mennyire szeret, ha nem meri bevallani a menyasszonyának, hogy megcsalja?
- Nem csalta meg. Soha
- Most azt akarod beadni, hogy nem voltál még vele együtt?
- Még sosem csókolt meg- suttogtam és éreztem, arcom újra könny áztatja
A beszélgetésünk nagyjából itt fejeződött be. Lementünk még vacsorázni, majd megfürödtünk, és míg én az ágyon aludtam, addig Bill helyet foglalt a padlón.


~William

Nem hiszem, hogy hazudik, hiszen miért is tenné?  Mindig őszinte volt hozzám, akármi történt is… Sebastian még tényleg nem feküdt le vele? Nagyjából fél 3-ig kattogott ezen az agyam, mire végre sikerült elaludnom. "Reggel" fél 11-kor keltem, de Anna már nem volt az ágyban.
A hátam igencsak fájt, de nem panaszkodtam. Miattam, a bizalmatlanságom és féltékenykedésem miatt van ez az egész. Meg kéne bíznom benne, ő nem olyan, aki képes lenne megcsalni, vagy megbántani.
Az emelten volt egy fürdő, és nekem nagy szükségem volt arra. Sokat forgolódtam, így a hajam össze vissza állt. borostás is voltam, így a borotválkozás is a napirendem egyik pontja volt. A fürdő elé értem, majd lazán benyitottam. Félkómás állapotomban teljesen elfelejtettem, hogy nem otthon vagyok, és hogy nem is egyedül.
Amint kitárult az ajtó, Dorinát pillantottam meg, teljesen meztelenül. Tökéletes volt a teste, és ahogy én is férfiból vagyok, nem tudtam levenni róla a szemem. Egyszerűen csak tárva maradt az ajtó, ahogy a szám is, és nem bírtam félre nézni, vagy elfordulni. Túl tökéletes volt a látvány. Az érdekes viszont az volt, hogy meg sem szólalt. Nem sikított, vagy értetlenkedett, csak mosolygott. Mintha… ezt várta volna. Hogyha rányitnak, akkor ilyen reakciók következzenek be. Lassan a törülközője után nyúlt, de az alatt nem fordult el. Még tökéletesebben látszott minden porcikája. Lassan maga köré tekerte a fehér anyagot, amely éppen, hogy csak takarta, majd elém lépett.
- Most már szabad- suttogta fülembe pajkosan és kilépett a gőzös szobából.


~Anna 
A reggelit készítettem, mikor Dorina rohant le a lépcsőn. Egy aprócska short nadrág volt rajta, és egy tapadós póló, ami látni engedte a hasát. Fekete haja szinte már a feje tetejére volt kötve, egy copfba. Smink nélkül is tökéletes volt a bőre, és ahogy elém ért, édes illat áradt belőle
- Szia, nővérkém- vigyorgott, majd az arcomra nyomott egy puszit
- Szia. Mi ez a jókedv?
- Rég nem voltál már itthon- nevetett fel- minden reggel ilyen vagyok
- És ma mi az oka?- kérdeztem vidáman és visszafordultam a tűzhely felé, míg ő a gyümölcsturmixát iszogatta a pultnál. Közben hallottam Bill óvatos lépteit is a konyha felé közeledni
- Minden fürdés egy újabb kaland- kacagott, majd már csak azt hallottam, ahogy William erősen köhögni kezdett
- Minden rendben?- fordultam felé
- Persze, csak… félrenyeltem- köhécselte és nagyban nézte Dorinát. Itt meg mi lehet?..
- Elmentem futni- pattant fel húgi az asztaltól- elmosod?- mutatott a poharára
- Persze- bólintottam vidáman, majd ezután mögém jött és egy igen… hát érzékinek mondható puszit nyomott az arcomra. Mi van ezzel a lánnyal? Lehet, hogy rég nem voltam itthon, de ennyi változás! Telefonom többet kell beszélnünk! Billt is elég sokáig méregette még indulás előtt...

Dorina

Az igazság az, hogy Dorina mindig is egy különc volt. Nagyon sokat veszekedtünk, mikor kicsik voltunk, és szinte még többet, mikor felnőttünk. Állandóan ő volt a szebb, a jobb, de az okosabb szerencsére én. Bár ezzel sem mentem sokra. Mind a ketten sportoltunk, úsztunk, futottunk, teniszeztünk, de neki minden jobban ment. Ebből is látszik, hogy ezeket ő még ma is komolyan gondolja, én viszont már letettem róluk. Sok ingadozás van a viselkedésében, és leginkább a fiúktól, meg az őt érő hatásoktól. Mikor nagyobbak voltunk mindig azért veszekedtünk, mert egy- egy rosszabb pillanatában elcsábította tőlem a pasijaimat. Ezzel persze mindig azt mondta, hogy nekem tett jót, mivel legalább nem egy hűtlen fickóval vagyok. Lehet, hogy igaza volt… De hogy most mi lehet a baja? Pszichológushoz nem akar menni, és jobb is, teljesen megértem. De legalább velem megbeszélhetné a dolgait, megbízhatna bennem. Annak idején az orrom alá dörgölte, ha valaki lefeküdt vele, vagy ha valaki olyannal volt kapcsolata, aki nekem tetszett. Hamar elfogadtam, hogy szebb nálam, és valószínűleg szerencsésebb is. Vagy lehet, hogy utóbbi nem, de én sosem haragudtam, vagy sértődtem meg rá, ha valamit tett. Ő tehet róla,de arról meg én, hogy hogyan kezelem. Még mindig egész jó testvérek vagyunk, szóval, az hiszem jól kezelem a dolgokat.
Délután fél 1-kor Seb küldött egy sms-t, hogy menjünk ki a pályára. Szóltam Billnek, aki pont olvasott, és mivel nem akarta abbahagyni, azt mondta, menjek egyedül. Dorina pont akkor futott be, mikor én indultam el a pályára
- Jó sokat futottál- szóltam oda neki, mire a kocsihoz sétált
- Jó volt lazítani egy kicsit- lihegett- hova mész?
- Kimegyek a pályára, az egyik barátomhoz. Bill maradt, mert épp olvas, és amúgy se nagyon bírja a pasast, akivel találkozom, szóval még durcizik is – forgattam meg szemeim
- Én maradok egész nap- vont vállat
- Oké, anyuék is gondolom csak dolgoznak, és jönnek
- Igen, de ma később mentek, szóval később jönnek
- Nekem kb… szerintem 4 óra és itthon vagyok. Csak beszélek vele, és jövök
- Titkosítva van a neve?- húzogatta a szemöldökeit kacagva
- Sebastiannak hívják. És William meg azt hiszi, hogy megcsalom vele
- És megcsalod?
- Dehogy! Menyasszonya van, szóval semmi esélyem…
- Tudod, hogy esély mindig van. Csak jól kell kihasználni- kacsintott, majd ellépett az autótól
Beültem a kávészínű nissan almeram-ba, majd a pályára mentem. Nagyjából egy órát vezettem, mire odaértem. Nagy volt a forgalom, már csütörtökön is. Kiszállva az autóból Seb fogadott. A kapuhoz sétáltunk, és ott a nyakamba akasztotta a kártyát. Utoljára az angol futamon voltam kint, és mesélt valami új személyzeti csajról, akit be akar mutatni nekem.

Beérve a pihenőjébe nem csak a lány várt ott, hanem egy meglepetés is… egy rossz meglepetés
Seb először Lorennek mutatott be, majd üdvözöltem Hannát. Esküvői ruhákat nézegettek, és egyre csak Seb tekintetét próbáltam fürkészni, de rám sem nézett. Direkt. A ruhák szebbnél szebbek, és drágábbak voltak. Vagy 8 fénykép hevert az ágyon, melyeken Hanna volt, egyik- másik esküvői, fehér ruhában. Nem kellett sok, hogy könnyeim kibuggyanjanak, de tartottam magam. Éreztem, hogy torkom kiszárad, de inkább meg sem szólaltam, nehogy elsírjam magam. Tudtam, hogy ez lesz, de reméltem, hogy diszkrétebben fogja kezelni a helyzetet. Ha, már tudja, hogy egyáltalán nem közömbös nekem, és szívesen élnék vele.
Érezte a frusztrációm, mivel tényleg, rám sem nézett. Miközben én az ágyon ültem, és csak a gondolataim hallgattam, a társalgás ment a szobában. Loren és Hanna a ruhákat firtatták, Seb telefonált, és menet közben Britta és Heikki is megérkezett, akik igen csak össze voltak melegedve. Seb letette a telefont és végre felém fordult. Pillantása kihúzott a gondolataimból, de bár csak ne tette volna
- Szóval, szerinted?- kérdezte hatalmas vigyorral Hanna és két képet tett egymás mellé- nem tudjuk eldönteni, melyikben álljak Seb mellett. Szerinted?- adta kezembe a képeket, de én erre képtelen voltam
- Elnézést- suttogtam és a képeket visszadobva az ágyra, amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem a szobából.

Még hallottam Heikki hangját, ahogy visszafelé invitál, de nem volt erőm megfordulni. Könnyeim rejtegetve rohantam ki a kocsihoz, majd vezettem haza. Minden piros lámpánál, ahogy a tükörbe néztem csak egy szánalmas és reménytelen lányt láttam, aki az elérhetetlen után sír, mint egy tinédzser. Ilyenkor persze még több könny zúdult át a könnycsatornáimon és késztetett zokogásra.
A ház előtt leparkoltam és próbáltam megnyugodni, mielőtt bementem volna, de 10 perc sikertelen próbálkozás után már nem érdekelt. Kiszálltam a nagyjából 40 fokos kocsiból és a hűvös lakásba mentem. Meg akartam keresni Billt, hátha ő majd egy kis mentsvárat tud nyújtani, de tévedtem, ismét. De legalább a húgommal kapcsolatban nem…
Ahogy felértem az emeletre, hangok ütötték meg a fülemet. Benyitottam húgom szobájába, és épp Williammal találtam egy ágyban, egy érdekes póz közepette. Dorina szokásához híven nem szégyellte el magát, Bill viszont nem tudta. Húgom ügyet sem vetve rám tovább mozgott a barátomon, és ezzel is az orgazmus felé hajszolva őt, és leginkább magát. Meg sem várták, hogy becsukjam az ajtót magam előtt, hangos nyögések hagyták el torkukat és a Mennyországban lebegtek. Velem ellentétben, aki a Földön élt, és csak a sérelmeket és bántást kapta.